Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)
1937-10-14 / 235. (4381.) szám
Előfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed* évre 76, havonta 26 Kő., külföldre, évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Kfc. • fl ké^es melléklettel havonként 2.50 Ké-val több. ES]?@s szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.- KI. , A szlovenszkói és ruszinszkói magyarság politikai napilapja Szerkesztőség; Prága 11., Panská u 1 i c e 12, II. emelet. • Kiadóhivatal: Prága II., Panská ulice 12, III. emelet. • • TELEFON: 303-11. Ö © SÜRGŐNYC1M HÍRLAP, PRflHfl. ü fckoftG kedd {*) Attól eltekintve, hogy a tőzsde hovatovább játékkaszinóvá süllyed s a gazdasági életnek egyre kevésbbé, legfeljébb, ha a spekulációs kedv hullámzásának lesz barométere, mégis csak érdekes figyelemmel kisérni eseményeit. Már csak azért is, mert megmutatja, hogy a nagykapitalista érdekek mérlegén egyik-másik politikai kezdeményezés mit nyom. A prágai tőzsde „fekete keddje" — fél éven belül immár a második — minden jel szerint világpolitikai események rezonanciája. Az egész dologban az a legérdekesebb, hogyan reagálnak az eseményre a nagyka- pitalista érdekszférához tartozó lapok. Mindenekelőtt azt igyekeznek bebizonyítani, hogy a newyorki és londoni tőzsdék idegességének egyetlen magyarázata a Wall Street és a City javíthatatlan békeszeretete s hogy a tőzsde azért ideges, a vállalkozói tőke azért bizalmatlan, mert a világpolitikai helyzet lappangó háborús veszélyt rejt magában. Két permanens háborús veszéllyel küzd a világ, mondják, s a nagyhatalmak minden erőlködése ellenére egyetlen lépéssel nem sikerült előbbre vinni a kibontakozás ügyét. Tagadhatatlan, hogy a világpolitikai helyzet bonyolult s nem vitás, hogy úgy a spanyol, mint a japán-kinai háború akut veszedelme a világbékének. De a nehézipari- és nagybank-tőke nemcsak hogy nem igyekezett soha útját állni az események ilyen irányban való fejlődésének, de ■köztudomású, hogy egyengette az útját s fennen hirdette, hogy az általános ipari konjunktúrának, amelynek tagadhatatlanul élvezték áldásait a nagy tömegek, a fegyverkezés, tehát a háborúra való készülődés volt kutforrása. Elhisszük, hogy e téren előbb-utóbb be kell következnie bizonyos- fokú telítettségnek s akkor a nehézipar érdeke szívesen terelné a vállalkozói kedvet más, talán békésebb iparágak felé, de ismerjük az eredendő bűn törvényét s tudjuk, hogy a fegyverek elsülnek, sőt nagyon gyakran visszafelé. Ha a nagykapitalista érdek tudott kompromisszumot kötni azzal a politikával, melynek fegyverekre van szüksége, hogy célját elérje, akkor most nyelje le a következményeket s ne hirdesse, hogy nincs kedve a vállalkozáshoz, mert túlságosan bizonytalan a nemzetközi helyzet. Hogy a nemzetközi helyzet bizonytalan, elsősorban annak a hatalmi faktornak köszönhető, amely a Wall Street és a City kedélyhullámzásait kormányozza. El lehet képzelni, hogy Roosevelt beavatkozási politikája kiváltotta a Wall Street ellenszenvét, már csak azért is, mert Roosevelttől indult ki s mert megint egy alkalom, amikor borsot lehet törni az elnök orra alá vagy esetleg fenékbe lehet fúrni a demokrata párt külpolitikáját. Szóval lehet, hogy nem világpolitikai, csak amerikai helyi érdekű okai vannak a newyorki tőzsdeláznak, de nem lehetetlen persze az sem, hogy az amerikai nagytőke nyomatékosan figyelmeztetni akarja a politikusokat, hogy nem hajlandó tcwább finanszírozni az egyre merészebb vállalkozásokat. Hogy nem hajlandó kockázatot vállalni egy második wilsoni gesztusért. Valószínűleg ugyanez a helyzet Londonban is. A spanyol kérdést túlságosan élére állította a Roosevelt beszédének hatása alatt kilőtt francia-angol jegyzék, s mert Mussolini nem ijedt meg, sőt még erélyesebb húrokat kezdett pengetni, az angöi nagytőkének elment a kedve tovább menni Békemunka Brüsszel és Berlin között Belgium „hálás k6sz5nete“ - Az aláírás - A szerződés Jelentősége BERLIN. — A német külügyi hivatalban szerdán délben Neurath birodalmi külügyminiszter és Viconte Jacques Davignon belga követ kicserélték azokat az okiratokat, amelyekben Németország biztosítja Belgium függetlenségét és sérthetetlenségét. A német jegyzék a következőképpen hangzik: A német kormány nevében szerencsém van Excellenciáddal a következőket közölni: A német kormány nagy érdeklődéssel vette tudomásul azt a nyilatkozatot, amelyet a belga kormány Belgium nemzetközi helyzetének tisztázására tett. A német kormány többször kifejezte, igy különösen a német kancellár 1937 január 30-i nyilatkozatában erre vonatkozó nézeteit. Ugyanakkor a német kormány tudomásul vette az angol és francia kormányok 1937 április 24-i nyilatkozatait is. Mivel a locarnoi szerződést helyettesitő szerződés elfogadása még hosszabb ideig fog tartani és Németország addig is garantálni akarja a két szomszédos nemzet békéjét, a birodalmi kormány elhatározta, hogy pontosan körülírja Belgiumhoz való viszonyát. Ebből a célból a következő nyilatkozatot teszi: 1. A német kormány tudomást szerzett a belga kormány felfogásáról, amely kifejezi, hogy a) Belgium teljes szuverenitással semlegességi politikát akar folytatni, b) Belgium minden rendelkezésére álló erővel védeni fogja határait az inváziók ellen és megakadályozza, hogy az országot bármely támadó fél átvonulási területnek használja föl. 2. A német kormány megállapítja, hogy Belgium integritása és sérthetetlensége a nyugati hatalmak közös érdeke. Közli elhatározását, hogy ezen a veszélyes utón, amely 'könnyen vezethet nyílt konfliktusra Olaszország és a másik két nyugati nagyhatalom között, amennyiben a franciák tényleg megnyitnák a pireneusi határokat s erre Mussolini tömeges csapatszállitásokkal válaszolna. Az angol nagytőkének komoly érdekeltségei vannak Spanyolországban s azután számot kell vetnie azzal a veszteséggel is, amit az angol tengerentúli kereskedelem szenvedne egy nyílt földközi-tengeri konfliktus esetén, nem is beszélve arról, hogy Anglia gazdaságpolitikai érdekei ellentmondanak minden nyílt háborúskodásnak. Anglia tanulságokban gazdag történelme arra figyelmeztet, hogy az angoloknak semmi kifogásuk az ellen, ha mások háborúskodnak s ők keresnek. Ök csak az olyan háborúkat nem szeretik, amikben Anglia közvetlenül is érdekelve van. Az ilyen háborúra mondta Norman Angell, hogy rossz üzlet. A City most szemmelláthatóan attól tart, hogy az angol kormány, Franciaország nyomására, olyan messzemenő kötelezettségekbe bonyolódik, hogy aztán nem lehet majd visszakozt csinálni. • A legérdekesebb megint csak a sajtócsomagolás, amiben a nagyközönségnek beadják a nagytőke bizalmatlanságát. Az utóbbi ezt az integritást és függetlenséget semmi esetre sem fogja megsérteni és mindig tekintettel lesz Belgium területi épségére, természetesen, kivéve azt az esetet, ha Belgium egy fegyveres konfliktushoz csatlakozik a Németország ellen, irányuló hadműveletekhez. 3. A német kormány ugyanúgy, mint a királyi brit és a francia kormány hajlandó Belgiumot támogatni, ha az ország támadás vagy invázió áldozata lesz. A hálás Belgium A belga jegyzék a következőképpen hangzik: — A belgi királyi kormány nagy megelégedéssel vette tudomásul azt a nyilatkozatot, amelyet ma a német birodalmi kormány közölt. A belga kormány kifejezi meleg köszönetét. Illetékes helyek a jegyzékcseréről még a következőket közlik: Amióta Németország kivált a locarnoi államok közül és megkezdődött az uj szerződés diplomáciai előkészítése, Belgium azt az álláspontot képviselte, hogy az ország különleges helyzete nem engedi meg többé, hogy Belgium integritását egy általános európai garancia- szerződéstől tegye függővé. A belga kormány elérte, hogy Franciaország és Angüa külön garantálják Belgium semlegességét, függetlenül a tervezett uj nyugati paktumtól és a régi locarnoi paktumtól. Most Németország hasonlóértékü nyilatkozatot tett. Egyelőre lehetetlen megmondani, hogy az uj nyugati paktum tárgyalásai mikor kezdődnek meg, mert a nemzetközi helyzet bonyolult. Németország spontán és függetlenül a tárgyalásoktól garantálta Belgium épségét. Nagyfokú belga elismerés BRÜSSZEL. — Richthofen báró német követet szerdán délelőtt fogadta Spaa belga külügyminiszter. A német-bélga semlegességi szerződés okmányainak kicserélése után a külügyminiszter fogadta az újságírókat és kifejezte rendkívül nagy megelégedését a barátságos német nyüatkozattal kapcsolatban. A szerződést az európai béke konszolidálása egyik fontos pillérének nevezte. Belgium közvéleménye remélhetőleg el fogja ismerni azokat az erőfeszítéseket, amelyeket a kormány a belga semlegesség és függetlenség érdekében tett, A belga időben egyre sűrűbben olvasható, hogy vége felé közeledünk a konjunktúrának, vagy hogy egyáltalában nem lehet konjunktúráról beszélni. Legutóbb például azt a „tudományosan alátámasztott" diagnózist hallottuk, hogy legkésőbb 1943-ban újabb súlyos gazdasági krízis következik. Ugyanakkor, amikor a hivatalos statisztikák azt igyekeznek bizonygatni, hogy a gazdasági konjunktúra hulláma most már lassan a legszegényebb országrészekbe s a legalacsonyabb néprétegekbe is betör vagy legalább is beszivárog, s minduntalan hivatkozás történik az általános jóléti index emelkedésére, a munkanélküliek számának csökkenésére, vajóban megélénkült a munkapiacon a kereslet szakavatott munkáskezek után stb. stb., «— ugyanakkor a nagytőke lapjai most már nem is óvatosan pesszimizmust injekcióznak a nagytömegekbe. Ne bízzuk el magunkat és gondoljunk a közelgő krízisre — figyelmeztet ez a sajtó. A világ nagy közgazdasági lapjai és tudósitó irodái vállvetve dolgoznak újabban azon, hogy megfékezzék a nagyközönség és főleg a politikai körök túlzott gazdasági optimizmusát. Hogy eloszlassák a „konjunktúra-pszichózist." Mint ahogy néhány évvel ezelőtt a-zon dolgoztak, hogy a -krizis-pszichózissa 1, függetlenségi nyilatkozat nem hasonlítható össze a háború előtti állapotokkal. Politikai körökben ugyancsak rendkívül fontos eseménynek tartják a német-belga szerződést, amely nagy mértékben hozzájárul a nyugateurópai béke megszilárdításához. A belga lapok kijelentik, hogy a szerződés tipikus példája a német békepolitika erőfeszítéseinek, amelyek tényleg azt óhajtják, hogy az idegenkedés és bizalmatlanság mindenütt, egész Európában eltűnjék. megbirkózzanak. Éveken át egyebet sem hallottunk, csak azt, hogy minden gazdasági javulásnak a nagyközönség beteges krizis-közérzése állja az útját s hogy Roosevelt legnagyobb érdeme az volt, hogy bizalmat, vállalkozói kedvet s optimizmust injekciózott a letargikus amerikai tömegekbe. Most, ugylátszik, már elege van a nagytőkének ebből az optimizmusból. A politika egyre nagyobb követelésekkel lép fel s minden terhet már megint a magánvállalkozásra akar rakni, hivatkozással az általános konjunktúrára. Kibírják, mondja a politika, elvégre konjunktúra van. Nem bírjuk ki, szabadkozik a tőke, hiszen konjunktúráról nem lehet még beszélni s ha ilyen mértékben fokozódnak a magánvállalkozás terhei s ennyire egyenlőtlenné válik a verseny magántőke és közvállalkozás között, akkor előbb zuhanunk megint a gazdasági válság hullámvölgyébe, mielőtt még a régi krizis sebei begyógyultak volna. A gazdasági eta- tizmus az egyik oldalon, a fokozott közterhek a másikon — valóban olyan teher, hogy a magánvállalkozás, — mely végre mégis csak egyetlen forrása a közjólétnek —« összeroppan s igaza lesz a jóslatnak, amely 1943-ra megint krízist jövendöl. Ez ■a nagytőke intelme.
