Prágai Magyar Hirlap, 1937. október (16. évfolyam, 224-249 / 4370-4395. szám)

1937-10-10 / 232. (4378.) szám

1937 október 10, vasárnap. SPORT Négy országokhözti mérkőzés, tetjes fordulók a csehszlovákiai bajnok­ságokban — a vasárnap lutbaílmüsorán PRÁGA. — A vasárnap ujbó! négy jelentős nem- zetekközti találkozást hoz. Az Európa Kupában BECSBEN Magyarország és Ausztria válogatott csa­patai találkoznak, a világbajnokság selejtezőjében VARSÓBAN Lengyelország és Lettország játszanak egymással. — PARISBAN a francia nemzeti váloga­tott Svájcot látja vendégül, mig OSLÓBAN Írország válogatottja lesz Norvégia vendége. — DREZDÁ­BAN lesz az ötödik nemzetközi találkozó a cseh­szlovákiai német válogatott és Szászország között. Az állami ligában ismét teljes forduló lesz. PRÁGÁ­BAN a Slavia az SK Pilsent, a Viktória Zifkov pedig a Slezská Ostravát fogadja. — A Sparta NÁCHO- DON, az SK Bratislava PROSSNITZBAN és a brünnl Zidenice PARDUBITZBAN vendégszerepei. PILSENBEN a Viktória az SK Kladnóval mérkőzik. A nyugati divízióban ÉRSEKUJVÁROTT a nagy­szombati Rapid, KOMÁROMBAN a Trencséni TS, ZSOLNÁN a pozsonyi Vas, FÜLEKEN a Zólyomi I TK és TAPOLCSÁNYBAN a Ruttkal FC játszik. A Losonci AFC szabadnapos. A keleti kerületben UNGVÁROTT az SK Rusj a I kassai CsSK-bal, KASSÁN a KAC az ungvári CsSK- át látja vendégül, mig BEREGSZÁSZON a BFTC az Iglói AC-ot fogadja. Az UAC és a MSE szabad­naposak. A CsAF—MLSz valamennyi kerületében bajnoki fordulók lesznek. MAGYARORSZÁGON egy NB-mérkőzés lesz va­sárnap és pedig SZEGEDEN, ahol az FC a Budai Xl-gyel mérkőzik. OLASZORSZÁGBAN a Lazio Milánóban játszik, a vezető Juventus Nápolyt látja vendégül. Az egyéb sportokban BUDAPESTEN a svéd—- magyar atlétikai mérkőzés befejező napja, KASSÁN a csehszlovákiai Magyar Kerékpáros Szövetség orszá­gos versenye folyik le. gondoljuk, hogy a CsAF—MLSz és a CsMTSz min­denkor eredményes kiszállása Középen is a rendes mederbe terelné a helyzetet és helyreállítaná a régi egységet és megalapozná az ujraemelkedés lehető­ségeit. jm. Három újonc Magyarország válogatott­jában Ausztria ellen BUDAPEST. (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Dr. Dietz szövetségi kapitány tegnap este közölte a sajtóval az osztrákok elleni válogatott csapatot. Miután Korányi és Sas beteget jelentett, Bécsben a következő magyar XI. szerepel: Szabó (Hungária); Miklóssy (Szürketaxi), Biró (Hungária); Magda (Ferencváros), Túrái (Hungá­ria), Balogh (Újpest); Béki (Phöbus), Cseh (Hun­gária), dr. Sárosi (Ferencváros), Zsengellér (Új­pest), Kemény (Ferencváros). — Tartalékok: Háda és Polgár (mindkettő Ferencváros). Az összeállítás némileg meglepetést kelt, mert dr. Dietz kihagyta a jelenleg jó formában lévő újpesti Vinczét és Horváthtal szemben előnybe helyezte Keményt. A csapatban három újonc (Mik­I lóssy, Béki és Balogh) szerepel. Az Európa-Serlegben Magyarország esetleges győzelmével átmenetileg az élre kerülhet. Jelen­leg Olaszország és Magyarország 6—6 ponttal ve­zet. Ausztria 5 ponttal a harmadik. Győzelme ese­tén ő is az élre juthat, eldöntetlennél pedig a két vezetőcsapat mellé zárkózhat. Az osztrák—magyar mérkőzések során a va­I sár napi találkozó sorrendben a 82-ik lesz. Az ed­digi 81 mérkőzésből a magyarok 35-öt, az osztrá­kok 26-ot nyertek, mig 21 mérkőzés eldöntetlenre végződött. A gólarány is természetesen a magya­rok javára szól. A két ország utóljára májusban találkozott egymással Budapesten barátságos mér­kőzés keretében. Az eredmény ekkor — teljesen {elázott pályán — 2:2 eldöntetlen volt. Megalakult a prágai MÁK sportszakosztálya PRÁGA. — Október 19-én kezdődik az Idei prágai főiskolás bajnokság, melyben a magyar egyetemisták is résztvesznek. Mint ismeretes, a múlt évi bajnokságot éppen a MÁK csapata nyer­te 15 résztvevő együttes közül, s megszerezte a Ceské Slovo ezüstserlegét, azonkívül minden játé­kos diplomát kapott és a Testnevelési Főiskola díszjelvényét. A MÁK csapata nj erőkkel, uj aka­rattal indul a küzdelembe s ezért jött össze újra az alakuló gyűlés, amelyen létrejött a MÁK sportszakosztálya (egyelőre csak a futballban), s a megejtett választások a következő eredménye­ket hozták: Elnök: ónody Zoltán, titkár: Csontó Menyhért, pénztáros: Róhririger Béla, csapatkapi­tány: Halász László, csapaíösszeállitási bizottság: Halász László, Ivanesó Ferenc, Csukás Endre. A MÁK megbízottal a Vvsokoskoisky Sport gyűlé­sein: Csontó Menyhért, Halász László, Soós Károly. Ellenőrök: Csapó, Havas, Soós, Simonits. A csapat uj játékosokkal erősödött (Kalocsay II. BFTC; Tóth Zsidenice, Chinoránszky Mór. Slávia, Császár IFC, Décsey BFTC), s a régiekkel egybevetve (Ivanesó, Reiner, Halász, Paragi, Fe- renczy, Drottár, Szász, Csukás, YVinkler, Schlei- cher, Batta) igen tekintélyes játékerőt képvisel. A bajnokságban 16 csapat vesz részt. A mér­kőzések hétköznap, — kedden, szerdán és csü­törtökön folynak le a VysokoSkolsky Sport dej- vicci pályáján. A résztvevő együttesek nagy szá­Urania mozgószfafíáz Prága II.. Klimentská 4 - Telefon 62441 1937. október 12., 13. és 14-én y26 és %9 órakor AZÉDESMOnOKi c. magyar filmet mutatja he ma­gyar nyelven. Főszereplők: Pécsy Gizi, a magyar Shirley Temple, to­vábbá Tasnáily Fekete Mária. Va- szary Pirj, Gőzön Gyula, Páger An­tal, Itajbukát Ilona és Erdélyi Miéi. A darab szövegét Lakner bácsi, a budapesti Magyar Gyermekszin- ház igazgatója irta. 13 ma miatt minden említett napon két mérkőzés kerül lebonyolításra. A bajnokság liga-rendszerű, mindenki játszik mindenkivel. A játékvezetőket Stfedoceská zupa footballová birótestiilete kül­di ki. Az őszi ezezónba-n az első öt forduló kerül le­bonyolításra, mégpedig: I. ford.: okt. 19—22. II. ford.: nov. 2—o. III. ford.: nov, 9—12. IV. ford.: nov. 16—19. V. ford.: nov. 28—26. Reméljük, hogy a magyar főiskolás labdaru­gók az idei bajnokságban is vezető szerepet fog­nak játszani és szívvel, erős akarattal harcolni a nehéz küzdelemben. A pöstyéni Golfklub 25 éves jubileuma A Középkerüíet helyzete nem kétségbeejtő! Brünner Sándor előadó a Középkerület helyzetéről RIMASZOMBAT. — (Saját tudósitónktól.) Az utóbbi időben több magyar napilap foglalkozott a Középkerület helyzetéveli valamint a középkerületi direktórium működésével s valamennyi tudósítás sötét színekben festette le a helyzetet. Munkatársunk fel­kereste Brünner Sándort, a direktőfium rendkívül agilis előadóját, aki hőnapok óta úgyszólván ember- feletti munkát végez, hogy tőle, mint arra a legille­tékesebbtől, felvilágosítást kérjen. Brünner Sándor előadó a következőkben volt szives munkatársunkat tájékoztatni. — Tény és való — mondotta — (hogy a Közép­kerület — úgy mint csaknem valamennyi többi kerület ~ rendkívül nehéz helyzetben van. Ennek egyik leg­főbb oka az, hogy a kerületből kivált a két leg­nagyobb egyesület, a Losonci AFC és a Füleki TC csapata, amelyek a divízióban játszanak s csak má­sodik csapatukat szerepeltetik a középkerület I. oszt. bajnokságában, továbbá rendkívül meggyengült a Rimaszombati Törekvés SE csapata, aminek természe­tes következménye lett az, hogy a mérkőzések nivója is alacsonyabb fokon mozog. Ennek viszont az lett a következménye, hogy a mérkőzéseket jóval keve­sebb néző látogatja s az egyesületek bevétele nagyon jelentékenyen megcsappant, a terhek és a kiadások viszont a régiek maradtak. A legnagyobb baj az egyesületek nehéz anyagi helyzete s ez a legtöbb baj­nak a kutforrása. Rendszerint ebből kifolyólag van­nak a legnagyobb kellemetlenségek, mert ritkaság számba megy az, hogyha elmúlik a bajnoki forduló­ban egy vasárnap, hogy egyik csapat ne maradna a másik csapatnak járó összeggel adósa, avagy ne fordulnának elő anyagi okokra való hivatkozással, avagy valójában fenn nem álló okok miatt mérkőzé­sek lemondása. Ebből azután csak a kerületi vezető­ségnek van munkája, mert egyre-másra érkeznek a fel­jelentések, amelyeknek tárgyalása és elintézése nem a legalkalmasabb eszköz a békés légkör fenntartására. Mindezen felül rendkívül megnehezíti a direktórium munkáját az egyesületeknek egymás között való és legtöbbször minden komolyabb ok nélküli és a vég­eredményben céltalan torzsalkodása. Ebben az irány­ban folytatott felvilágosító munkánk csaknem ered­ménytelen. Sajnos, de való tény, hogy csaknem állan­dó gyakorlattá vált, bogy valamelyik egyesület mindig más egyesület rovására szeretne, őszintén mondva, jogtalan előnyökhöz jutni. Természetes dolog, hogy az ilyen törekvésekek meggátolására minden eszközt Igénybe veszünk. Nem hagyhatom emlités nélkül, hogy amióta a Fü­leki TC a ligaselejtezőkben olyan sajnálatos módon elvérzett, ennek is egyik következményét a kerületünk látja. Ami előre látható volt és minden világosan gondolkodó sportember tudta, a fülekieknél a csúcs­teljesítmények után minden irányban egy hatalmas depresszió következett be. Ezzel részletesebben nem kívánok foglalkozni, mert hiszen a napilapok már bőségesen foglalkoztak a kérdéssel és igy csak annyit akarok megjegyezni, hogy a Füíeki TC, amelynek az utóbbi időben több dolga akadt a kerülettel, mint né­hány hónappal ezelőtt, a direktórium csaknem minden intézkedésében sérelmet lát, amely felfogásnak ki­fejezést is adott az egyesület egyik vezető tagja, azt mondván, „hogy a kerület is igyekszik még egyet rúgni a haldokló oroszlánon". Hogy ezen fölfogás mennyire téves, szükségtelennek tartom bizonyítani. Meg vagyok róla győződve, hogy amint a kedélyek fokozatosan lecsillapodnak, a fülekiek is ismét más szemmel fogják bírálni a direktórium munkáját. Egyébként is az a téves felfogás kezdett úrrá lenni, hogy minden egyesület, amelyet valamely vétség miatt a direktórium megbüntetett, avagy egy játékosát súj­totta fegyelmi büntetéssel, igyekezett a mártír szere­pét játszani, noha nem kell külön hangsúlyoznom, hogy a kerület minden esetben egyenlő mértékkel mért. Mindent összevetve, bár magam is elismerem, hogy az ut, amelyet a középkerületi egyesületeknek a kü­lönböző, de rajtunk kívül álló okokból járniok kel!, rendkívül nehéz, mégis bízom benne, hogy megértő és vállvetett munkával sikerülhet a r.í/iéz helyzetből ki­kerülni, de ehhez elsősorban az egyesületek megérté­sére van szükség, másodsorban pedig az önzetlen és a sportért tenni akarók munkájára. A direktórium a maga részéről és tőle telhetőleg továbbra is fáradhatatlanul és az igazság szellemében fog dolgozni s ha előfordulnak ifi valamelyes tévedé­sek, vagy hogy úgy mondjam nem teljesen helytálló intézkedések, azok sohasem célzatosak és egyik egye­sület ellen sém irányulnak. Eddig Brünner Sándor kerületi előadó rövid fel­világosítása, amelyhez a magunk részéről is csak any- nyit füzünk (hozzá, hogy a nehéz helyzetben még fokozottabban becsüljék meg az egyesületek egymást, valamint a direktóriumot s akkor sokkal kevesebb ok lesz arra, hogy nehéz utón kelljen járniok. Egyben pedig felhívnánk a kisebbségi magyar sportélet vezető szerveinek figyelmét arra a nehéz munkára, amit a középkerület direktóriuma hónapok óta végez, s amiért a CsAF—MLSz már többször dicséretben is részesítette a vezetőséget. Helyesnek tartanák azonban, ha a Magyar Labda­rugók Szövetsége és a Csehszlovákiai Magyar Testnevelő Szövetség adandó alkalommal együt­tesen és személyesen győzdne meg azokról a bajokról, amelyek az egyébként valamikor virágzó és az egész szlovenszkói magyar sportban az élen álló J középkerület mostani hanyatlását előidézik* Úgy PÖSTYÉN. — Annyi már bizonyos, hogy Skócia a golfsport hazája, innen jött a XVII. században Angliába, ahol egy kis csoport űzte anélkül, hogy népszerűvé vált volna. De mint minden sportág úgy a golf is egy éjjelen át lett népsporttá. A mult- század végefelé már a tömegek hatalmába kerül. Golf-járvány tört ki és nemcsak hazájában, hanem mindenütt ahova az angol lábát megvetette, márol- holnapra golfpálya létesült. Nemsokkal később át­vették az amerikaiak, akik túlszárnyalták lelkesedé­sükben tanitómestereiket. A kontinensen igen nehezen alakult ki a golfsport. Franciaországban, Svájcban, Hollandiában, Olasz­országban, Svédországban valamint Belgiumban csak elvétve lehetett golfpályákra bukkani. Németország­ban 1895-ben alakult az első klub. A régi Ausztriá­ban csak három golíklub létezett: Bécsben, Karlsbad- ban és Marienbadban. 1900-ban alakult az első ma­gyarországi golf klub és 1902-ben, amikor Kar lábad­ban és Marienbadban kezdtek golfozni, nagyobb részt csak angolokat lehetett a pályákon látni. Há­ború után Prágában egy kisebb pálya alakult, amely azonban egészen rövid idő múlva megszűnt létezni. 1913-ban, a háború kitörése előtt alakult meg Pöstyénfürdőn, Golfkíub, amely ma is a világ egyik legmodernebbül kiépített golfpályájával rendelkezik. Éppen ezért a világ minden tájékáról találkoznak itt amerikaiak, angolok, (hollandusok, magyarok, néme­tek, osztrákok és a csehszlovák golfozók. A pöstyéni Golfklub tulajdonképpeni megalapítója Winter Imre fürdőigazgató ,aki maga mellé vette Lauber Dezső híres magyar golfbajnokot, aki akkoriban főmérnök volt és egyesült erővel megépítették a mai világhírű pöstyéni golfpályát. Jövőre lesz tehát 25 éve, hogy a pöstyéni Golfklub fennáll, amely alkalomra a klub vezetősége nagy­szabású nemzetközi golfversenyek lebonyolítását ter­vezi. Az előkészületek ezirányban már serényen foly­nak és ismerve ezen kivételes sportág rajongóinak nagy számát a jubiláris versenyek látogatottsága messze felül fogja múlni az eddigi rendezéseket. I 1 • i i i-y« g* TENISZ )( A prágai teniszcsapatbajnokságok során az I. CLTK az LTC-ot 6:8 arányban győzte le. Heciht Caskát 6:0, 6:2, 6:0 arányban könnyen verte meg. — A Slavia—CGC mérkőzés 4:4 arányban eldöntetlenre áll. A döntő Dostal—Blabol játszma 5:7, 6:3, 2:6, 7:5 arányban félbemaradt. )( Az angol keménypálya-bajnokságokra a cseh­szlovák tenisz-asszociáció Menzelt, Hedhtet, Cej- nart, Sibát és Caskát nevezte be. A bajnokságok hétfőn kezdődnek meg Torquayben. )( A csilei Lizana, aki Amerika női teniszbaj­nokságát megnyerte, a csilei államtól egy pompá­san berendezett villát kapott ajándékul. )( A meránf nemzetközi versenyen a nőiegyes döntőjébe a cselh-német Hein-Müller és Érti ju­tottak. Harmadikok a német Heidtmann és a ma­gyar Paksyné lettek. A döntőt a rossz időjárás miatt nem játszották le és 'ugyancsak döntés nél­kül végződtek a vegyes- és a nőipáros küzdel­mek is. A vegyespárosban a döntőibe a Hein-Mül­ler—Metaxa és a Mathieu—Quintavalle kettősök jutottak, mig a nőipáros középdöntőjébe a Zeh- den—Sander, Hein-Müller—Tonolli, Paksyné—'San Donnino és a Matlhieu—'Kovács kettősök ke­rültek. )( Londonban a Queens Club versenyén a fran­cia Boussus az angol Austint 8:6, 6:1, 6:2 arány­ban legyőzte. q )( Az 1938. évi Davis Cup-versenyre befutott az első jelentkezés a tavaly a németek által detroni- zált Anglia személyében. )( Végleg elmarad a Bárczy tenisz-serlegmérkő- zés, mert a rendező kassai zsupa anyagi nehézsé­gek miatt nem vállalta a verseny megrendezését. Sajnálatos körülmény, hogy erre a nagyértékü, Davis-Oup-rendszer szerint kiirt vándor serleg- verseny megrendezésére a keleti zsupa nem tu­dott módot és anyagi lehetőséget találni. VÍVÁS )( A Zitonia vivóklub IV. nemzetközi vivóverse- nye Pozsonyban, október 22., 23. és 24-én folyik le. Mint már jelentettük, az idei vivóversenyek külön látványosságot nyújtanak a vivósport barátainak, mi­után az olasz csapat résztvétele biztosítva van. Kö­vetkező közléseinkben ismételjük a résztvevőket, me­lyek között számos a nemzetközi sportvilágban ismert név is szerepel. Eddig a bécsi team bejelentette az Olimpia-csapatot, illetve az idei Párisban megtartott világbajnoksági mérkőzés résztvevőit. Az újpesti csa­pat nevezése Kabos Endrével, az olimpiai bajnokkal az elén, már szintén befutott. A már most tanúsított nagy érdeklődés következében a vivómérkőzéseket a Vigadó nagytermében fogják megtartani* ( LABDARÚGÁS )( A Sparta uj kapusa. Védhet, a nymburgi Po- laban válogatott kapusa a prágai Spartában nyert játék jogosultságot. )( Kalocsay Géza és a szegedi Korányi II. az Olympique Lilié uj magyar játékosai, akik már október 17-én a francia csapatban szerepelnek. ÚSZÁS )( Jubileumi versenyt tervez a Pozsonyi TE úszó­szakosztálya. f A PTE úszószakosztálya elhatározta, hogy megkezdi az előkészületeket fennállása 20 éves jubileumának megünneplésére. 1918 őszén alakult meg Pozsony legrégibb úszószakosztálya Stahl, Furian és Manderla kezdeményezésére és azóta sok siker* győzelem és bajnoki cim jelzi húszéves munkájának eredményességét. A két évtizedes jubileumot nagy-? szabású versennyel akarja az egyesület megünnepel* ni a jövő év nyarán, amelyre a magyar válogatott úszó- és vizipolócsapat indulását vették tervbe. A ft&zs&kifi utazik : ALFA: Mennydörgés és villám. ÁTLÓN: Mária testvér. (Magyar film.) LUX: A maharadzsa fehér asszonya. METROPOL: Az asszonyregiment. PALACE: Lázadás a Bountyn. SCALA: Cacorka. (Cseh film.) TÁTRA: Glahn hadnagy kalandjai. URÁNIA: Mária testvér. (Magyar film.) VIGADÓ: A zsarnok. (Naplemente.) YMCA: San Francisco. A MAGYAR SZÍNTÁRSULAT MŰSORA RIMASZOMBATBAN: Vasárnap este: Szibil. Kovács Kató felléptével. Hétfő este: Előadás Füleken. Cigány, Farkas Pali búcsúja a fükíki közönségtől. Kedd eís:e: Jöjjön elsején. Bemutató. Szerda este: Marika hadnagya. Kovács Kató fel­léptével. A NYUGAT SZLOVÉN SZKÓI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA ÉRSEKUJVÁROTT: Vasárnap d. u.: Marika hadnagya. Vasárnap este: Nincs szebb, mint a szerelem. Hétfő: Hódítás. Kedd: Peer Gyfit. Szerda: Illatszertár.

Next

/
Thumbnails
Contents