Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-05 / 203. (4349.) szám
1937 szeptember 5, vasárnap. Hírek Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. Esterházy Jí nos interpeiSáCíői PRÁGA, — Esterházy János nemzetgyűlési képviselő, az egyesült párt országos ügyvezető elnöke ma három mterpellációt nyújtott be. Az első interpelláció a belügyminiszterhez szól a verebélyi járási hivatal nyelvhasználata tárgyában. A második interpellációt a pártelnök ugyancsak a belügyminiszterhez intézte s ebben a szlovenszkói országos hivatalnak 1937 augusztus 12-én kelt körrendeletét (a NÁRUS járási segélyezése) teszi szóvá. A harmadik interpellációt a nemzetvédelmi miniszterhez intézte Láng János somorjai katonai nyugdíjas nyugdijának megvonása ügyében. — A közérdekű interpellációk érdemleges ismertetésére visszatérünk. — DERER ÉS FRANKE A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNÉL. Benes köztár sasági elnök pénteken kihallgatáson fogadta Déreir igazságr ügyminisztert és Franké iskolaiig,yi minisztert. — SÚLYOS BETEG A SZEPESI PÜSPÖK. Lőcsei tudósítónk jelenti: Mgms. Vontassák János püspök a napokban megbetegedett és állapota olyan súlyossá vált, hogy orvosai tanácsára bevonult a lőcsei kórházba. — Dr. TÖRÖK JÁNOS LESZ AZ UJ BUDAPESTI FŐKAPITÁNY? Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Darányi Kálmán miniszterelnök ma kihallgatáson fogadta Ferenczy Tibor főkapitányt, akiről az a hir terjedt ei, hogy azonnali nyugdíjaztatását kérte. Hírek szerint a főkapitány utóda dr. Török János rendőrfőparancsnok lesz. — TEMPLOMSZENTELÉS MAGYAR- KOMÁROMBAN. Magyar-Komáromból jelentik: A magyar-komáromi római katolikus egyházközség uj plébániatemplomát szeptember 12-én szenteli fel dr. Breyer István győri megyéspüspök. A templomszentelés szertartása reggel nyolc órakor kezdődik. A szertartás végeztével a megyéspüspök mutatja be az első szentmisét az Ur templomában fényes segédlettel. Első evangélium után Pap Kálmán prépost- prelátus, soproni városplebámos mond szentbeszédet.-—' ESKÜVŐ. Gobóczy Piroska, Nagy- rőce és Blénessy Béla malomtulajdonos, Vásárhely, szeptember 4-én tartották esküvőjüket a nagyrőcei róm. kát. templomban. M. k. é. h. — NEM SZEMÉLY KAPJA AZ IDEI NO- BELDIJAT? Párisiből jelentik: Az Interparlamentáris értekezleten az a terv merült fel, hogy az idei Nobel-békedijat ne személy kapja, hanem az Interparlamentáris Unió testületé. A norvég küldöttség körében, a párisi lapok jelentése szerint, állítólag kijelentették, hogy a Nobel-dij bizottság ilyen értelemben döntött is. — KÜLFÖLDI FEJEDELMEK ÉS ARISZTOKRATÁK BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Megírtuk, hogy Budapesten tartózkodik a kapnrtbaiai maharadzsa. Rajta kívül Budapesten üdül a kumeri maharadzsa és a wepali hercegi pár is. Az exotikus fejedelmi vendégeken kívül számos előkelő külföldi herceg, gróf és angol lord tartózkodik jelenleg a magyar fővárosban. — A FELSŐCSALLÓKÖZI MAGYAR TANÍTÓEGYESÜLET rágalmazás! pőrében tartott fellebbviteli tárgyalásról szóló tegnapi tudósításunkban a tanítóegyesület közgyűlésének színhelyéül tévesen szerepelt Szene. A szóban- ievő közgyűlést ugyanis Somarján tartották. — A MEGÖLT ASSZONY FÉRJE KÁRTÉRÍTÉST KÖVETEL JOCHMAN JÁRÁS- BÍRÓTÓL, Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jochmann József nagyszőllősi járásbi- rót, — mint ismeretes — gondatlanságból okozott emberölés miatt kétezer korona pénzbüntetésre ítélték. Némethy Sándor, akinek a feleségét Johmann szerencsétlen véletlen folytán agyonlőtte, most keresetett indított ellene a beregszászi kerületi bíróságon 40.000 korona kártérítés erejéig, Némethy Sándor azzal támasztja alá követelését, hogy ő háromszor nősült és mos már előrehaladott kora miatt nincs kilátása arra, hogy negyedik házastársat találhasson. Harmadik felesége fiatal, munkabíró asszony volt, háztartását is vezette és halálával őt 40.000 korona kárérte. Helyreigazítás Nyitra város polgármestere az alábbi helyreigazítás közlésére kérte föl lapunkat: ,,A városi tanács folyó évi augusztus hó 16-án hozott határozata alapján s hivatkozva a sajtótörvény megfelelő rendelkezéseire kérem a lapjuk augusztus 8-án megjelent számában „Suba alatt, helytelen tervek alapján adták ki a legnagyobb nyit- rai építkezést“ címen közölt cikk helyreigazítását. Nem igaz, hogy suba alatt és helytelen tervek alapján adták ki a legnagyobb nyit- rai építkezést, ellenben igaz, hogy semmi építkezést nem adtak ki. A város nyilvános pályázatot irt ki a helyi szakemberek számára a 65/36. számú törvény alapján való kislakások építésének eszmei tervére. A pályázatra három anonim pályázat érkezett. Ezeket bíráló bizottság bírálta el, amely a következő személyekből állott: Liewald L. mérnök főtanácsos, a Krajinsky Urad 21. osztályának főnöke mint elnök, Fürchtgott Eug. mérnök, országos hivatali biztos, Pozár D. mérnök, országos hivatali biztos, Herz Vladimir mérnök, a nyitrai járási hivatal műszaki osztályának főnöke, Felsenburg Férd. mérnök, a városi műszaki osztály feje, dr. Komár J. városi főorvos, dr. Halász István városi titkár s a városi szakemberek közül Torna- schek Alfréd építészmérnök, a városi tanács tagjai közül pedig Mojto F. sztarosz- ta, Meutner Sámuel helyettes sztaroszta, Rolfes B., Kulísek Rudolf és Kára Emil. Ez a bíráló bizottság az első dijat egyhangúlag az ,,1937-es lakás" jeligéjű anonim javaslatnak Ítélte oda mint a legjobbnak. A pályázat szerzője, mint a lezárt boríték fölbontása után kitűnt, Singer Oszkár nyitrai építészmérnök volt. A pályázat eredménye alapján a bíráló bizottság azt javasolta, hogy Singer Oszkár építészmérnök bizassék meg az építési terv kidolgozásával. A bíráló bizottság javaslata alapján a községi képviselőtestület közgyűlés keretében megbízta Singer mérnököt a terv kidolgozásával. Mojto, sztaroszta." * A fenti helyreigazításnak helyt adva, a gjnHMJSSBgaaanijg«« szerkesztőség a maga részéről is visszavonja a cikknek félreértésen alapuló helytelen címeit és téves állításait. Portable (hordozható) kofferes-irógép 2 évi Írásbeli jótállással Készpénzára Ke 1150.- vagy 12 havi résziéire i Ke 105.Képes árjegyzék ingyen és bérmentve Techno Freistadt Bratislava, Mária utca W A windsori herceg kisérete már Borsodban vadászik ■ ■■ Péntekre várják a hercegi pár megérkezését ■ Szeptember í5-én a csehszlovákiai Nikolsburgba érkezik a herceg három napos vadászatra MISKOLC. — Megírta a PMH, hogy a windsori herceg e napokban Borsodba érkezik vadászatra. A Mezőkövesd közelében lévő Borsod- ivánka már napok óta a vendégvárás izgalmában él. Itt bérelték ki Prónay Endrének, az európai hirü vadásznak meseszép kastélyát a windsori hercegi pár és kisérete számára. A Prónay-kasíélyt már valósággal átalakították, átépítették, sőt újonnan berendezték a kastély mind a 36 szobáját is, csakhogy a windsori herceg és felesége minél jobban érezze magát. Az eddigi hírek szerint mintegy 10 —14 napig fognak itt tartózkodni a hercegi vendégek. Csütörtökön már megérkezett Mr. Forwood, a windsori herceg titkára feleségével együtt és Ch'arles Bedaux, a hires francia mérnök, a hercegi pár régi barátja. Csütörtökön már egész sora érkezett meg a külföldi autóknak, amelyeket a kastély garázsában helyeztek el. Máris annyi a vendég, hogy a konyhában három szakács főz rájuk. A kastély körül terül el a kétszáz holdas gyönyörű park. A windsori herceg a két- utközi kitűnő vadászterületen vadászik majd fácánra, vadkacsára és nyulra. Kíséretének egy része máris a kétutközi vadászkastélyban szállott meg és onnan kiadós vadászatra rándultak ki. Pénteken megismételték a vadászatot. A praktikus angolok kibéreltek egy államvasuti autóbuszt, hogy napjában többször is megtehessék a kastély és a vadászterület közötti utat. Mr. Forwood egyébként csütörtökön belátogatott Miskolcra, ahol az egyik bankban 20.000 pengő értékű pénzt váltott be. Miután azonban későn jött, előre telefonált, hogy várják meg, igy azután a bank vezető tisztviselői este nyolc után bonyolították le az ügyletet. A község elöljárósága, bár a legnagyobb mértékben tiszteletben tartja a fenséges vendég inkognitóját, igyekszik minden külön intézkedést megtenni annak érdekében, hogy a herceg jól érezze magát. BÉCS. — A Herzog-iroda jelentése szeriut a windsori herceg és felesége pénteken érkezik Magyarországra. A nikolsburgi kastély vendége PRÁGA. — A reggeli lapok értesülése szerint a windsori herceg szeptember 15-én Csehszlovákiába érkezik a nikolsburgi Dietrichstein-kastély- ba és itt mint Dietrichstein-Wensdorf-Pouilly Sándor vendége, három napig fog vadászni. A hírek szerint Dietrichstein már régebben megA véres családi jelenet után a Némádba ölte magát a féltékeny kassai mészáros KASSA. — (Kassai szerkesztőségünk telefon- jelentése.) Megírtuk azt a véres tragédiát, amely egy héttel ezelőtt játszódott le Kassán a Harang- ucca 9. számú házban. Dániel István mészáros, aki jelenleg katonai szolgálatot teljesít, fiatal feleségét beteges féltékenységből baltával fejbeA kritikus életkorban reggelenként éhgyomorra egy-egy pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz réges-régóta bevált kitűnő hatású háziszer. Az orvosok is ajánlják. 78 sújtotta, majd egy fahasábbal agyba-főbe verte. Véres tette után a mészáros katonazubbony nélkül, véres ingben megszökött és nyoma veszett. A nyomozás szerint Téhány felé vette az útját. Ma azután kifogták a mészáros oszlásnak induló holtetstét a Hemádból. A hatósági orvos szerint a holttest mintegy nyolc napja lehetett a vízben. Eszerint Dániel István beváltotta Ígéretét és félesége bántalmazása után azonnal öngyilkosságot követett el. Dánielné napokig élet-halál között lebegett a kórházban. Most azonban állapota javult és remény van mielőbbi felgyógyulására. Tizenhat évig vadházasságban éltek, két gyermekük született és most tudták meg, hogy — testvérek Erdélyi menekültek különös sorsa Budapesten hivta a hercegi párt és most, a fogolyvadászat idején, tesz eleget Windsor hercege régi barátja meghívásának. Dietrichstein Sándor kora ifjúsága óta intim barátságban van a windsori herceggel és különösen a kritikus hónapokban, Windsor herceg házassága előtti időkben állandó érintkezésben voltak egymással. A nikolsburgi kastélynak régi történelmi tradíciója van. Ebben a kastélyban lakott Mária Terézia, Napoleon, Bismarck, Vilmos császár. 1575 óta lakja a kastélyt a Dietrichstein-család. Itt kötötte meg a nevezetes nikolsburgi békét Bethlen Gábor fejedelem II. Ferdinánddal 1621- ben. A vadászterület rendkívül gazdag vadban, úgyhogy körvadászatok alkalmával egy-egy vadász napi ezer lövést is ejthet. Hitlerhez is? PARIS. — Wasserleonburg kastélyában, ahol a windsori herceg jelenleg tartózkodik, tegnap látogatást tett XIII. Alfonz spanyol exkirály. A párisi lapok tudni vélik, hogy a windsori herceg Angliába való visszatérése előtt Hitlert is meg fogja látogatni Berchtesgadenben. tésüek. A vadházastársakat ez a fordulat mélyen megdöbbentette, Kijelentésük szerint gyermekkorukban soka sem látták egymást. A Iháboru után mindketten Budapestre menekültek Erdélyből és egy napon megismerkedtek. A férfi akkor 23 éves volt, az asszony pedig 20 éves. Rövidesen elhatározták, bogy házasságra lépnek, de mivel az iratokat akkor sem tudták beszerezni, egyszerűén összeköltöztek. A valóság kiderülése után kijelentették, hogy az együttélést megszüntetik, de nem tudják, hogy mi lesz most két kis gyermekükkel. Jogászkörökben nagy érdeklődéssel várják most a fejleményeket. A hatóságok ugyanis hivatalból mindenképpen megindították vérfertőzés miatt ellenül az eljárást, holott nem volt arról tudomásuk, hogy testvérek. Az illetékes _ fórum azonban valószínűleg megszünteti a vadházastársak ellen az eljárást. BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A maga nemében páratlanul érdekes ügy foglalkoztatja a hatóságokat. Néhány héttel ezelőtt az egyik budapesti kerületi elöljáróságon megjelent K. János és K. Jolán s elmondották, hogy házasságot szeretnének kötni. Tizenhat éve élnek közös háztartásban és már két törvénytelen gyermekük is született s most elhatározták, hogy házasságra lépnek. Mivel azonban mindketten Erdélyből menekültek annakidején Budapestre, semmiféle okmányuk nem volt. Az elöljáróságon ezért közölték velük, hogy keresztlevél hiányában nem köthetnek házasságot. Az érdekeltek ekkor egy ügyvédhez fordultak, aki hosz- szas utánjárás után megszerezte a keresztleveleket. Kiderült, hogy K. János Kolozsváron, K. Jolán pedig Brassó közelében született. A keresztlevelekből megállapították, hogy az illetők tulajdonképpen testvérek. Ugyanattól az anyától származnak és mindketten törvénytelen szüleWiiHEi zongoraház Raktáron új, valamint használt hangszerek. Előnyős részletfizetési feltételek, • Bratislava, Sétatér 32 — ÜGYVÉDI HIR. Dr. Nagy Imre ügyvéd, a cseh-inémet-magyar nyelvek állandó bírósági ■tolmácsa Pirága II., Senovázná 8. alatt ügyvédi irodáját megnyitotta. Tel. 329—15. — KÉT POZSONYI KERÉKPÁROS BALESETE. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Ma délelőtt 11 órakor súlyos kerékpárszerencsétlenség történt a pozsonyi téli Kikötőben. Jurinsky Jenő 45 éves munkás kerékpáron haladt a rakparton. Közben megcsúszott és a folyóba zuhant. Szerencsére tudott úszni és igy kerékpárjával együtt kimászott a vízből. A keresztcsontján azonban súlyosan megsérült — Ruckrigel Antal 30 éves ligetfalusi péksegéd ma délelőtt 80 kiló süteményt szállított kerékpáron. A Duna-hidon elvsztette egyensúlyát és lezuhant a kerékpárról. Lábtöréssel szállították be a mentők a kórházba.