Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-26 / 221. (4367.) szám
at-M Af,V_AR-H! tagg 1937 szeptember 26, vasárnap. Farkas István: FÉNYKÉPEK A spanyol terem vendégei Ha már R. Vozáry Aladár barátom, akivel 1925 júliusában együtt töltöttem Prágában az utolsó katonai fegyvergyakorlatot, olyan alaposan megírta néhai Masaryk elnöknél tett hivatalos látogatásunkat, hadd fűzzek még én is valamit a nagy csokorhoz, első, hosszabb prágai tartózkodásom emlékére. Az ember az élet mézét mindig szívesen szedegeti s ha elhervadt virágokból újra élő csokrot köthet, az olyan ember szívességével teszi, aki a nagy világot is min- dig kedvesen kicsinek és hozzáférhetnek látja. Csakugyan én voltam az ünnepi szónok is. A beszéd „felülbírálását“ ugyan nem bízták sen i- r, ; i iró.éle ember voltam már akkoriban is, de azért magamtól bejártam azokat a szobá- t at, amelyekben magyar katonalakót sejtettem h minden magyar katonatestvéremtöl^ külön-kü- lön is megkérdeztem, hogy nincs-c vajami olyan kívánsága, amely a magyarság egyetemenek érdekeit szolgálná. A bajtársak legnagyobb^ része azzal küldött tovább, hogy ehhez én értek jobban s például a hetvenhat magyar közül csak kettő akadt, aki volt tiszti rangjának viszaadá- sát kérte volna. Amikor így végigjártam már az összes szobákat, egyszerre csak a harmadik emelet folyosóján félrehiv valaki s azt mondja: — Pajtás, igen nagy szívességet tennél, ha Masaryk elnöknél kegyelmet kérnél számomra, nekem ugyanis jogerős hathónapos börtönbüntetésem van a társadalmi rend ellen való izgatásért ~ s ha ezt a büntetést le kellene ülnöm, eiveszite- teném állásomat Ere igazán nem számítottam. Sohasem voltam kriminaÜsta, az emberekben nem a rosszat, hanem a szépet kerestem s az én kedves katona- I aj!;:." nmrc'.k egyébként is olyan szelíd, jámbor kübeje vo't, hogy ma is, akármelyik pillanatban is szívesen rábíznám a saját gyermekeim nevelését is. — Ez már baj, — mondtam hosszas gondolkodás után — hanem várj csak testvér, tudod-e Te, hogy mi az a felségkérvény? — Hogyne tudnám — felelte kissé sértődötten. — No lám, — mondom — akkor írd meg szépen a kegyelmi kérvényt, aztán, amikor Masaryk elnök ur elsétál a magyarok sora előtt, akkor lépj ki a sorból, hajtsd meg magad s nyújtsd át a kérvényt, a többit pedig bízzad a jó Istenre. A Te egyéni ügyed nem a magyarság közös ügye, sajnos, nem szolgálhatok jobb tanáccsal. A (iszti tanfolyam alezredes-parancsnoka nem törődött azzal, hogy mit fogok mondani az elnöknek. — ön most nem tartalékos közkatona, — szólt — hanem a magyarság képviselője, tessék saját belátása szerint beszélni! így történt, hogy csak az audiencia napján, vasárnap hajnalban jegyeztem fel másfél oldalra mondanivalóimat. Masaryk elnök a prágai vár spanyol termében fogadott. Nem szégyellem bevallani, hogy amikor belépett a régimivü terembe, bizony én az utolsó szóig elfelejtettem már bcianult beszédemet. Ha jól emlékszem, dr. Mayer, akkori egyetemi magántanár volt a kijelölt német szónok, aki főhadnagyi egyenruhájában állt mellettem s én bizalmasan hajoltam feléje, hogy neki is elmondhassam hirtelen támadt agodaímamat: Hu, ich habe ganz vergessen, was ich reden soll . . . — Lass' mich, bitte ... — volt az ideges Teleiét s azontúl aztán már sorsomra bíztam magam. A cseh szónok beszélt, majd szomszédomra v. riilt a sor, s én csak álltam Vozáry Aladár barátom kölcsönkért bőrkesztyűjével a kezemen (ez aztán tagadhatatlanul az ö mentöötlete volt) s néztem azt a sudártermetű öregurat, aki olvan ruganyosán, olyan frissen állt előttünk, mintha T M lm 3 3 nálunk is fiatalabb. Már csak felhő.c! i. otiam. hogy mit válaszolt német kolerámnak mert én a magyar szavak zenqzctes labirintusával vesződtem s nagy benső remegőssel vártam a pillanatot, amikor a hatalmas spanyol teremben fölcsendülhet a magyar szó s kis paránya fajtámnak, a magam nyelvén beszelhetek az államfővel. Először félénken szállt belőlem a szó. aztán, »hogy a visszhang visszaverte az ismert zengést! mindinkább nckihátorodtam. egvre nyuqodtabban, komolyabban és hangosabban beszéltem, közben szeműnk egymásba kapcsolódott, eltűnt kö:kato- naságom, tahin szimbóluma kisebbségi mivol,ómnak, eltűnt az a végtelen különbség, ami egy egyszerű, szegény tanitóembert az állam fejétől annyira elválasztja, két fajtájáért remegő, munis nevelő beszélt egymással s azt is alig haliottani, hogy harsány clienkiáltás fakad az én élje nem nyomán, mert Masaryk Tamás, az állam- ö. a nagy Ember hirtelen hozzámlépctt és sokáig szorongatta a kezem. Köszönöm, nagyon köszönöm, — mondta * mi féltünk, azt már csak mi ketten UKltuk, mert messze környéken nem volt ember. 1n ' értett volna. De máig is. mindig is v -9 kr>rá. ágos szava, amelyet sohav otclcjte:ü; — Én nagyon szeretem a Smtől-szemben ekkor találkoztam vele elő- s-ör és utoljára- S amint távolodott tőlem, még mindig ott álltam a kijelölt helyen, a napsugár táncolva szaladt végig az ódon ablakok között . . . s ahogy később ott láttam, amint fajtámmal, a magyarokkal hosszasan és szívesen elbeszélget, egyszerre csak látom, hogy X. barátom kiugrik a sorból és átnyújtja a kegyelmi kérvényt. Egy hosszú pillanatra dermedt lett a csend, Masaryk Tamás azonban mosolyogva vette át a kérvényt és barátságosan bólogatott. A többit megírta Vozáry Aladár barátom, én még csak azt akarom megírni, hogy az audiencia Teiefunken Arié Felismeri hangjáról Cserélje be most régi rádióját e modern Telefunken-készülékre. Résztvesz a nagy rádiótombolán Ke 2700RADIO QUÁSTLER BRATISLAVA, Centrál Passage - Tel. 25-05 Modern rádiómiiheiy! Szlovenszkéi útikönyv A „zord Árvában“ Képzeletünkben Námesztó, Trsztena, Tur- dossin: zord s kietlen helyek. Még akkor is megborzongunk, amikor a térképen vizsgáljuk ez árvái városkáknak nevét; égigérő hegyek, júliusban is záporeső, kopár földek, ködös reggelek s didergetős esték . .. így gondoljuk el s alig merünk e tájakra elve- tödni, gondolván, hogy onnan már csak a végtelen semmi következik a Kárpátokon tu! ... Kellemes napsütés azon a délutánon, amikor nekifogunk az ismeretlen útnak. Fázunk az ismeretlen Turdossin nevétől s közben finom, európai betonúton fut az autó, eszünkbe juttatva minden keserves szenvedésünket az utakkal Délszlovenszkón . .. Bizonyos, hogy a mátyusföldi gazda régen malomba vitte már a gabonáját, amikor az árvái hegyeken még csak aratni kezdik s a krumplival is vannak időrendi bajok, minden későbben érik, de a turdossini piacon sátrak alatt barackot és szőlőt, dinnyét és zöldpaprikát árulnak, bizonnyal nem ott termesztették: Délszlovenszkó látja el gyümölccsel ezt a vidéket, aminthogy Komá- •omban pedig meg-megáll a tutaj, amelynek enyőjét az árvái havasokban vágták ki lyáron. Kicsit kopottak ezek a városok, falvaik izonban szebbek s tarkábbak s ami szokat- an: a falvakban tisztességtudóan megsüve- }elik az idegent. De Trsztenán bank van s lagy szálloda, szobor s hadiemlékmü, benzinkutak mindenfelé s a délutáni posta elhoz minden újságot, — egyszóval nem maradunk el a világtól itt sem. ★ Aztán mindenfelé kirándulók s őszi turis- ak, gyalog s kerékpáron, — gyönyörű a coraősz errefelé, csodálatos, hogy délszlo- enszkói természetkedvelők alig jutnak el de. A szlovenszkói magyarság _ már a crmészetkedvelő része — teljesen figyelmen ‘ívül hagyja Szlovenszkó északi részét, pe- hg köze volna hozzá s elvégre a történe- em. a közös sors s a közös tájemlék jogán egalább a nyári hónapokban bizonyítaná elenlétével, hogy igenis, erre a földre valóak tartja magát . . . így aztán inkább Prága és Brünn népe •zönli el e tájat s fedezi föl újra s újra kimondhatatlan szépségeit ennek a vidéknek, - amely nem is olyan kietlen, mint az em- >er elképzeli s a lengyel határ felé néhol • inte ellaposodnak dombjai az Árva völ- lyének. t-sak aztán, ha az ember egy-egy mellék- cvqybe tér be. tárul ki megint a táj a maga ^trai lönségében. Aig ismeri valaki például -ravjeát, — csak a „turistaszakértők“ bedéinek áradozva a völgyről. Közvetlen a ^*tra s a Magúra szögében, közelebb Zakopanéhoz. mint Füredhez, immár csaknem engyeországban húzódnak meg ezek a olgyek, kristályos patakjaikkal, juhnyájaikkal s ezüstösen csillogó pisztrángjaikkal, — messze vasúttól s várostól, —■ itt már csak turistaszállások, utszéli csárdák s hegyoldalban épített kis nyaralóvillák vannak, dicsérve Ízlését s gondolatát annak, aki ilyen helyet talál nyári pihenőre. Olyan rejtett völgyeket keresnek föl egész nyári idényre pihenésre vágyó családok, amilyenek legföljebb a norvég mesékben találhatók. Egyre többen menekülnek az árvái hegyek aljába, a Tátra háta mögé s egy-egy elszánt magános ember kezdeményezéséből évek múlva valóságos nyaralótelepek lesznek, mint például ezen az eldugott Ora- vicán. Ez persze csak a nyári hónapokra érvényes. Október elején leszakad az őszi eső, betör a hideg s novemberben sürü hó fedi a námesztói országutakat. Aki itt eltemetkezett decemberben, az igazán leszámolt a világgal s önmagával . .. A rózsahegyi piacon kissé felemás mostanában a helyzet: egyik sarkában javítják a városháza tornyos épületét, — az épület nem túlságosan öreg, alig harminc-negyvenéves, de már igen rászorult az istápolásra, aztán van itt uj iskola, meg olyan lépcsősor az alsó városba, mintha Budán, a Halászbástyán járna az ember, <— a másik sarokban még sorra guggolnak a földszintes házikók, várva azt, hogy egy szerencsés városrendezési ötlet rájukpillant majd, mint a rózsahegyi Vágpartra s földi- sziti, kiépíti, szemgyönyörködtetővé teszi az uccasort. A piac hatalmas, igy, hétköznap délután szokatlanul élénk s terjedelmes. Tele van paprikával, teméntelen paradicsommal, szőlővel, meg egyéb földi javakkal. Nem itt termesztették, az bizonyos. Hol ad a föld eny- nyi paradicsomot s zöldpaprikát? A kofa ékes palócsággal beszél. *— Hova valók maguk, lelkem? — Rappiak, kedves, — feleli. — Rapp Losonc mellett van, onnan jöttek ide? — Miért ne? Hajnalban összepakoltónk s itt értőnk földet, la! Mert jobb itt az ára a zöldségfélének, mint Losoncon s odalenn nagy is a kínálat. Minden évben idegyü- vünk. Ez a rappiak helye. Rapp meg van elégedve Rózsaheggyel s úgy látszik, Rózsahegy is Rappal, mert évek óta tart a szövetkezés, eddig még nem fizetett rá egyik sem. Kitűnő ötlet volt: egy 'árost birtokba venni, ellátni gyümölccsel, zöldséggel, — vajha rájönne erre a Colum- bus-tojására a többi zöldségtermelő falu is. Naszvad salátáját ugyan elszedik Érsekújváron, de Negyed káposztája, Farkasd finom hagymája talán eljut idáig szekerekkel. Ámbár nem nyilatkozom. Mert ahogy f3(í9atom tovább a szélesdereku rappi asz- szonyságot, összecsiicsöriti a száját s gyanakodva hajlik közelebb: Honnan való maga, kedves? — Én csak Komáromba. Gyanakvása öregbedik. Belehátrál a paradicsomba s két kezét maga elé tartja: ■ — No, komárominak nem beszélek. Ki tudja, maga is nem akarja-e elvenni ezt a piacot? De azért egyre megkérném: neigen árulja el, hogy itt rappiakkal talákozott. Bevártam a paradicsomidény végét s csak most árulkodom. Talán jövőre elfelejtették a füleksávolyiak s a perseiek, hogy árulkodni találtam. Keressenek maguknak más piacot, de Rózsahegyre ne menjenek, mert ott a rappiakkal igen meg vannak elégedve« Az édesanya Kislány fekszik az uccán, egy liptómegyeí városkában. Úgy fekszik, hogy a családi ház elé kivitték a beteg kislány nyugágyát, hogy a gyermek napfényt kapjon. Tizenkét- esztendős létére gyakorlott már a betegségben, huzamos ideje fekhet, mert kinn hagyják egész nap s néha kijönnek hozzá a lakásból, de nagyrészt egyedül hagyják. Betakargatják, megsimogatják s visszamennek dolgukra. A kislány nézi az eget, a felhőket, a járókelőket s a madarakat. Csak a szeme forog. Egyedül van bánatával, betegségével, az ablak alatt, az uccán. Vékonyeres keze a takarón, fején kék kendő, lába mellett egy pohár tej. — Hogy hívnak, kislány? —< kérdezzük óvatosan. Gyanakodva rázza fejét, nem felel. — Hogy hivnak? Nem felel. Két kék szeme kerekre nyílik s néz. —> Nem értesz magyarul? Fejét rázza s ez azt jelenti, hogy semmit sem ért meg. Most más nyelvre fordítjuk a szót s beszélgetünk. Riadtan felel. Hogy a lába fáj s a dereka is, hosszú idő óta már. Búcsút intünk. Szólunk hozzá magyarul, erre megint nem válaszol. Mi elmegyünk, ő egyedül marad s ismét unatkozik. Ennélfogva bekiált az udvarra; — Mama! Nem jön senki. — Mama! Semmi felelet. A konyha messze lehet s a mama dolgozik, nem ér rá. — Mamaaa .. , Már könnyes a hangja, de felelet nem jön. Most kínosan fölemelkedik ültéből, a kapu felé hajlik s panaszosan nyújtja hangját, besir a kapun gyönyörű magyarsággal: — Édesanyám ... Sir a hang, a szó, a magyar szó végig a piacon. Ritka szó ezen a vidéken, ezen a piacon talán, kicsit maga a szó is meglepődött bele. Visszhangzott, tovarezgett még- egyszer, sírva: — Édesanyám ... Magyarul. Mert nem lehet az édesanyát megtagadni. Sem a nyelvet, amelyre tanították s amelyen először mondta ezt: — Kedves édesanyám .. * S a komor hegyek, a piac, a másnyelvü házak s a madarak, az idegen arcok s az őszi lombu fák, biz' Isten, nem haragudtak meg ezért a fehérkezü, riadt, gyanakvó kislányra. — Édesanyám .. « — A SZENT ÁGOSTON TÁRSULAT (Galánta) ezúton hozza a katolikus magyar társadalom tudomására, hogy 1938. évi tagilletménye a Jézus Szive-naptárból, a Kincseskönyvből (vagy egy szépirodalmi könyvből)’ és Szent Máté evangéliumából fog állani. Szétküldése október folyamán történik. Kérjük azért igen tisztelt Tagjainkat, hogy várják ezt be türelemmel. Uj tagok bejelentésére készséggel küldünk gyüjtőivet. Az évi tagdíj 5 korona. véqén Cecek tábornok visszajött a szomszédos teremből, magához intette barátunkat s azt mondta: __ Minden rendben van, az elnök ur megKegyelmezett! — Majd engem keresett: — Farkas ur! (közkatona mivoltom nagyot emelkedett) legyen szives és a beszédet másolja le az elnök ur levédtára számára! wr Cszi bolyongás F ,:asi Imában Irta: SZOMBATHY VIKTOR
