Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)

1937-09-03 / 201. (4347.) szám

1937 szeptember 3, péntekÉpítészet és lakáspolitika

Hollandiában

Irta: Környei Elek

AMSZTERDAM. — Kétfajta mérnöknek különösen ajánlanám Hollandiát tanulmányozni. Az egyik fajta a kultúrmérnök. A

hollandusok szaktekintélyek a csatornázás terén, hidakat építeni, a földeket csatorna- hálózattal ellátni, a belvizeket kiszivattyúzni (a szélmalmok itt ezt a célt szolgálják), — mindezt, továbbá az árvizmentesitést és a belvizlevezetést tőlük kell tanulni, mert sehol nem oldották meg mindezt olyan tökéletesen, mint Hollandiában. A másik fajta az építészmérnök. Amit Hollandia sajátos építészeti stílusának megteremtésével nyújtott nemcsak a régi évszázadokban, de a legközelebbi múltban is. mindaz építészmérnöknek rendkívül gazdag tanulmányozási anyagot nyújt.

Gróf Széchenyi Istvánnak — akinek figyelme egyformán kiterjedt a pesti porra, sárra, a magyar ház bajaira, nedvességre, tűzveszélyre, zajra, a vidéki nemesi kúriák hiányaira stb. — látva azt. hogy Anglia építőmesterei jóideje fölhagytak az ottani éghajlathoz egyáltalában nem alkalmas olasz építkezéssel és ehelyett a szellemükhöz is sokkal inkább alkalmazkodóbb északi gót stílussá] megteremtették sajátos nemzeti építészetüket, Angliából hazatérve, kedvenc gondolata volt annakidején, hogy Pesten a magyar tájnak és a magyar múltnak megfelelő épitészetet kellene teremteni. Ez jutott eszembe akkor, amikor Hollandiában meg állapíthattam, hogy ami a mi Széchenyink- nek csak vágyálma volt, azt sikerült teljes mértékben megvalósítania a holland népnek: a holland tájnak és a holland múltnak megfelelő épitészetet.

A holland építészet évszázadok óta azt a célt szolgálja, ami ennek a népnek egyik legjellemzőbb, legerősebb tulajdonsága: a polgári életre való törekvést. Sajátságos építkezési stílusukat a 17. században, közvetlenül a spanyol uralom alól való fölsza- »badulásuk után teremtették meg. Ezt az építkezést aztán különben gyarmataikra is sokhelyütt kiterjesztették. Jáva fővárosa, Bata- % ia hires holland stilusu házairól. De azért olasr, reneszánszban is épült néhány palota, például az amszterdami városháza, a hágai Mauritshuis (ez utóbbi már mégis holland stílusnak hat). A holland templomépités a 1 h. században csatlakozott az északnémet protestáns barokkhoz. A szigorúan vett klasszikus és empir stilus nyomtalanul múlt el Hollandiában.

Építészetüket legjobban Amszterdamban lehet megfigyelni; általában Amszterdam a legtipikusabban holland város az egész országban. Ha lármás .mozgalmas, nyugtalan is de egyúttal patriarkális, telve lombos fákkal. gondozott parkokkal, a modern nagyvarosban is régi évszázadok hangulatával.

A világháború után egyre jobban keveredett itt az amerikai stilus a holland építészettel, de a modern épületek nagyrésze még mindig a régi tradícióval épült és általában a város egvséges hatású képe egyelőre nincs veszélyben. A modern nagy bérpaloták itt elsősorban nem spekulativ, de sokkal inkább filantropikus jellegű építkezések, amelyeket állami segéllyel építettek a közhasznú építkezési szövetkezetek — különösen a város északi és keleti részén — s korántsem hasonlítanak a mi bérkaszárnyáinkhoz, noha sokkal nagyobb tömbök. Egyforma vöröstéglás homlokzatukkal, az udvarban gyö- nvörii virágos kertekkel é sjátszóterekkel. nagv fehérrámás ablakaikkal a ..Sachlichkeit' mellett is rendkívül nyugalmat jelentenek. Amszterdam Európa egvk legkonzervatívabb városa, radikális építkezési proq- ramjavai mégis példát adott a legmodernebben fejlődő nagyvárosoknak is.

Hollandiában az építkezésekre évszázadok óta külön hatóság felügyel, egyidőben építkezési rendőrségnek nevezték ezt a hatóságot. A modern amszterdami tömbházaknál is megállapítható, hogv a nagy épületblokkokat egységes irányítás mellett oldották meg és ezeket a házakat építkezés közben többször fölülvizsgálták. Az építkezési hatóságnak azonban nemcsak az volt mindig a föladata, hogv az építészeti stílusra ügyeljen, de ennél is fontosabb szerepe volt. hogv mcgalcadálvozza a telekspekulációt: ez a veszélv főleg a világháború után állt fönn. amikor Amszterdamban óriási lakásszükséglet lépett föl, mert sokan költözködtek ide, a háború pusztításaitól és következményeitől megkímélt területre. Mig közvetlenül a világháború előtt 588.000 lakosa volt Amszterdamnak, tiz évvel későbben 720.000 lakosa volt már. A szövetkezeti lakáspolitika ekkor éreztette áldásos hatását. A háború után tiz év alatt szövetkezeti alapon 30.000 modern lakás épült Amszterdamban 120.000 lakó részére. Ebben az időben épültek a város I keleti részén a modern telepek: a Transvaal- I telep, a Jáva-telep, s Watergraafensmeer- ben a modern kertváros.

Amszterdamban a rendszeres lakáspolitika már a 16. században kezdődött, amikor rengeteg spanyol, portugál .német zsidó telepedett le. A város fejlődése a Keletindiai Társaság megalapításéval uj fordulatot vett, a nagyszabású talaj- és lakáspolitika révén tervszerűen kiépült. Miután uccák helyett csatornák szelték át a várost, az építkezésben ez a körülmény döntő szerepet töltött be. A házak — a mai szükebb belvárosban —• átlag kifelé 8 méter széles és befelé 55 méter mély (hosszú) telken épültek, de befelé 20— 25 méter hosszúságban a telket nem volt 'szabad beépíteni, hanem kert részére kellett hagyni. A patriciusházak a főcsatornák (grachtok) mentén épültek, mig a sugárcsatornák mentén az iparüzők építkezhettek. A

magánházak építészete is elsősorban a célszerűséget és a hasznos jelleget tartotta mindig szem előtt. A házakat négy-ötemeletesre építették, két-három nagy ablakszélességben A bútorokat a lakásba az ablakokon keresztül szállítják a ház ormára erősített csigafölvonók segítségével. A házak azért is ilyen keskenyek, mert -mindenki a varos közepén akart lakni s a csatornák miatt az építkezésre alkalmas területet nagyon ki kellett használni. A holland ház — még a mai racionalizált gépmunka idejében is a kézmüvesipar dicsérete: a vörös téglák kőművesmunkája, a nagy ablakok fehér rámái, a keményfaajtók és falépcsők, a cseréptető — mind a gondos kézmüvesipart dicsérik, nemcsak a régi házakon, de a modern háztömbökön is.

A holland építészeti stílusban kialakult lakáskultúra legszebb példáival azonban nem is annyira a terjeszkedésükben legtöbbször erősen korlátozott városokban, hanem künn a vidéken találkozunk, a gyönyörű allék mentén épült villaszerű házakban. Ezek a kastélyoknak is beillő házak árulják el leginkább a holland nép jólétét és kifejlődött lakáskultúráját. Mifelénk már többszázholdas földbirtokosnak kellene lennie annak, aki ilyen kúriában lakik; itt elég, ha csak öt hektár földje van, hiszen Hollandiában ritkaságszámba megy a húsz hektárnál nagyobb földbirtok.

Hollandiai tartózkodásom alatt — pedig elég sok várost és elég nagy területet jártam be autóval — mindenütt az volt az érzésem, hogy itt a szegény ember sem szegény a mi fogalmaink szerint. Igazi ordító szegénységgel csak Amszterdam belvárosának egyes részeiben, különösen a régi zsidó negyedben találkoztam. Talán sehol a világon nincs annyi proletársorsban tengődő zsidó, mint

Amszterdamban, a rendkívül elhanyagolt zsidó negyedben. Ezeknek a nyomorgó zsidóknak őseit még Nagy Péter cár apja űzte ki Oroszországból s akkoriban telepedtek le Amszterdamban.

A régi zsidó negyedben sétálva (Max Liebermann festett itt a régi házak közt néhány zseniális képet) a getthó-hangulat eszembejuttatta Klabundnak remek kis regényét Pjotr-ról, az oroszok Nagy Péter cárjáról, aki egykor Hollandiába kirándulva, cár létére beállt a Keletindiai Társaság hajógyárába munkásnak, mert legelején akarta kezdeni, az árbocra való fölkuszástól, a vitorlabontástól kezdve, szabad idejében pedig Boerhaavenél, a hires németalföldi orvostanárnál és sebésznél tanult anatómiát, hullákat boncolt s maga is megtanult operálni. (Egyszer egy gyönyörű fiatal javai leány holttestét hozták boncolásra: Pjotr eldobta a kést, sírva fakadt, mert őrült szenvedéllyel beleszeretett a halott leányba, a holttestet bebalzsamozta és haza vitte Oroszországba.) S mialatt Pjotr igy töltötte napjait, Amszterdamban a szegény zsidók azzal a kérelemmel jelentkeztek kihallgatásra a cár lakásában, hogy visszatérhessenek Oroszországba, ahonnan apja kiűzte őket. De a cár lakásába belépve. Pjotr helyett — kitömött bábu fogadta a kihallgatásra jelentkezőket és a bábu hallgatott ... a zsidók pedig lengő kaftánokkal, mint busongó madarak, ismét csalódottan voltak kénytelenek eredménytelenül kivonulni a szobából. Az amszterdami zsidó negyed lakóinak legtöbbje bizony azóta is ilyen csalódottan tengeti életét és csak egyik-másiknak sikerül ebből a nyomorból kivergődnie: de akkor a nyomott szegénységből már nem is a jólétbe, de rendszerint dúsgazdag sorba verekszi föl magát.

Irta: Szitnyai Zoltán

Az asszony nem akarta, hogy elmenjenek a bankettre.

— Józsi, hallgasson rám, — kérlelte az urát, — jobb nekünk otthon, magunkban. írjon pár sort, hogy igen sajnálja, de én... igen. írja azt, hogy én rosszul lettem az utolsó pillanatban.

De a férj nem tágított. Igenis, el fogunk menni. Az nem mehet tovább, hogy légmentesen elzárkózzanak az élettől. A többi kollégák mindenütt ott vannak, ahol barátokat és hasznos összeköttetéseket lehet szerezni. Csak éppen ő nem, a legfiatalabb ügyvéd. Hogyan menjen a prakszisa, ha jóformán senkit sem ismer? Ő nem hivatalnok, aki megengedheti magának azt a fényűzést, hogy a főnökein kívül fütyül az egész világra. Az ügyvédnek főnöke mindenki, akinek peres ügye lehet. És hogyan vegyenek róla tudomást a perlekedni akaró emberek, ha őket sehol sem lehet látni?

— Ne is ellenkezzék tovább Katinka, hanem vegye fel szépen a sárgaselyem ruháját. Egy óra múlva itt lesz értünk a kocsi.

Az asszony megadta magát. Az az egy kikötése volt csak, hogy tizenegy órakor ‘ induljanak vissza. Addig kibírja valahogy, de ehhez szigorúan ragaszkodik.

I Iog> ne, ezt meg lehet tenni — jósáqos- kodott a férj.

De amikor a városon kiviil fekvő Köszmöqi vendéglőnél kiszálltak és Katinka néhány lépést tett előre, ő halkan odamorogta a kocsis fülébe:

— Éjfélre jöjjön vissza értünk.

Mert úgy gondolta, ha már egyszer kimaradnak. legalább egy kis kóstolót akar a mulatozásból. Megforgatni néhány karcsú derekat es poharazva elsziveskedni a férfiakkal Ehhe~ meg idő kell. Egyszer végre az történik, amit o akar. Bajuszába rejtett, elégedett mosollyal sietett Katinka után.

Már együtt volt a társaság a hosszú U-alaku asztal mellett.

— Doktor Sárv József és a felesége — tette közhírré egy öblös hang. amikor beléptek.

Csakhogy már azokat is lehet látni _

hallatszott többfelöl.

— No ugy-e? diadalmaskodott a férj Katinkára vetett tekintete.

Az asszonyt nyomban közrefogták alig ismert urak, Józsi meg egy szép asszony szomszédságában erőszakolt ki helyet magának, így szokta mindig, aztán feléje sem néz a feleségének. amíg csak el nem mennek. Ezért is nem szereti Katinka az efféle összejöveteleket. Fukaron társalgóit a szomszédjaival és elko- morodva nézte, amint a férfiak arca kizsiroso- dott a rengeteg evéstől s a szemük átverekedett a még bőségesebb ivástól. Ilyenkor aztán jönnek közelhajló, ostoba suttogással erőszakolt -ánccal. Nincs visszataszitóbb. mint a kapatos ember.

Észre sem vette, honnan, hogyan, megállt mögötte egy ismeretlen ur. Szót sem szólt,

csak állt, titokzatos mosollyal nézte Katinkát és nyilván azt várta, hogy kitörő örömmel felismerjék.

— Katinka, hát nem ismer meg? — szólalt ■meg végül is, rosszallással a hangjában.

| Katinka még idegenebbül nézett rá. Bármennyire is iparkodik, gyermekkoráig tekintve, hasonlóan kövér úriembert nem sikerült felfedeznie az emlékezetében elmerült ismerősök panotikumában. Csak fejének mozdulatával felelte némán, hogy nem, sejtelme sincs az illetőről.

— Pedig _ be sokat táncoltunk hajdanán, — folytatta az idegen és megsimitotta bajuszát. Kissé közelebb hajolt az asszonyhoz. Most jön a meglepetés. Nagyhangon vágta ki: — Barkás Pista vagyok, kezitcsókolom.

Katinka egy pillanatra megnémult. Levegő után kapkodott, mintha ájelás környékezné. Szent Isten! tényleg Barkás Pista, az ö gyerekkori szerelme. Szörnyű, hogy minő csúf, kövér ember lett. Olyan kövér, hogy körüljárni is időbe telne. Rettentően szégyelte magát azért a kisleányért, akinek valamikor ez az ember tetszett. Kelletlenül udvarias mosollyal felelte:

Igazán nagyon örülök a váratlan viszontlátásnak.

Barkás Pista bökázott egyet és rég megszűnt dereka táján meghajtotta magát, olyar Illek ép- pen, mint amikor a gumilabda kissé behorpadt. Katinka szeretett volna hangosan fölnevetni, aztán hősiesen nyújtotta kezét arra az útra, amit Barkás Pista tett meg vele.

— - Kissé még el kell udvariaskod nőm a szomszédnőmmel, de aztán gyüvök ám. — vigasztalta Katinkát, amikor visszament a helyére.

De teKintetét onnan is egyedül Katinkára pazarolta. Hol csak nézte, hol meg hunyorított is a koccintást mutató pohár pereme fölött. Majd intett a cigánynak:

Húzd azt, hogy ..Minek a szőke énnekem, mikor én a barnát szeretem...“ Aztán meg, hogy ,, Feutánad fáj a lelkem...“ Hol nekikeseredve, vádoló karmozdulatokkal, hol meg rangosán. férfias sirvavigadással bőgte a szöveget.

. vak is láthatta, hogy ez a nagy elérzékenyü- es Katinkának szól. Mindenki őket figyelte. Ezeknek vagy volt már közük egymáshoz, vagy ezután lesz Az arcokra odatelepedett a sokat- jelentő, titokzatos mosoly. Barkás Pista meg, mintha minden kételyt el akarna oszlatni, elkö- f* 1ÍA a,Z asztalon' szembe Katinkával s mu- atóujjának panaszos mozdítása közben, azt keseregte a fecsegő hurokkal:

— Adjon Isten szebbet, jobbat nálamnál, hej de nekem csak olyat, mint te voltál...

Erre már a férj is, aki addig se hallott, se íá- u a szép asszony mellett, felkapta a fejét indulatosan Katinkához robogott:

— Ki ez az ember?

7 ^ Katinka megvetően lebigqyesz-,

tette az ajkát. — Fájdalom, az én gyermekkori [ szerelmem. 1

Lesütötte a szemét, mintha azt vallotta volna be, hogy lopott.

A férjet azonban egy csöppet sem békitette meg ez a magyarázat.

— No hát én majd mindjárt: kikopogom a fe- jebubján, hogy mi jár neki, ha nem is az Úristentől.

— Csak nem akar botrányt? Gondoljon a klientúrára. Különben is — és karkötőórájára nézett — értünk mindjárt itt lesz a kocsi.

— Hiszen, ha itt lenne.

— Hogy-hogy?

— Mert én azt bizony csak éjfélutánra .rendeltem ide — vallotta be Józsi megszégyenültén, dadogva.

Katinka nem tudta, hogy mérgelődjön-e, vagy nevessen. No de most az egyszer pórul járt az ura. Isten nem ver bottal.

— Hát akkor maradunk, — felelte kegyetlenül.

Talán úgy is lett volna, ha pont abban a pillanatban rá nem zendit a banda, hogy „Se nem kicsi, se nem nagy...“

— Éppen hozzám illő vagy — folytatta a távolból Barkás Pista.

A férj meg karon ragadta s mint a pebelyt emelte fel Katinkát a helyéről.

— Menjünk — sziszegte a füllébe, — vagy agyonvágom ezt a fickót.

— És hogyan menjünk? — kérdezte Katinka ártatlanul.

— Gyalog! — bömbölte a férj, már az épületen kivül.

— Majd csak akad útközben valami jármű, — vigasztalta később Katinkát, aki éppenséggel nem szorult semmi vigasztalásra. A nyilvánvaló baklövéseknek olyan sorozatát követi el az tira, aminek majd ő veszi hasznát. Még nem tudja hogyan. Annak is megörült, amikor megeredt az eső. A férj felelőssége ezzel is fokozódott. Egyre megném.ultabban és megsem- misültebben lépegetett Katinka mellett. Néha bebújtak egy-egy utmenti fa lombjai alá s ha már azokon is becsorgott az eső, továbbálltak. A szép sárga selyemruha mind nedvesebb lett s még egy felöltő se volt a férjnél, amit Katinkára teríthetett volna. Mire végre előkerült a kocsi, mind a ketten csuromvizesek voltak. Józsi akár a lehelletével száritgatta volna fel Katinka átázott ruháját, testét, de egyelőre hasznosabbnak látszott, ha jó szorosan bepólyázza a kocsitakarókba. Katinka nagyokat nevetett •befelé, de úgy tett, mint aki haragszik.

Kitett egy utálatos alak kellemetlenkedésének, a ruhám tönkreázott s még jó, hogy nem 'kapóik tüdőgyulladást. Ezt mind magának köszönhetem. Mert én hiába kérek és tanácsolok valamit, maga rám nem hallgat.

A férj teljes bünbánattal nyögdécselte:

— Ezentúl mindig. ígérem, hogy soha semmit se teszek kis szivem, amit maga nem helye- isel.

Katinka elnézett, mintha a kijelentés értékét mérlegelné.

— Az nem elég, esküdjön meg.

— Esküszöm az életére, ami mindennél drágább nekem. — Könyörögve nézett Katinkára:

— Megbocsájt most már?

— Még egyszer és utoljára.

Aztán kegyesen megengedte azt is, hogy a

férj felszínre hozhassa a takaró alól és megcsókolhassa a kezét. Magában már örült is, hogy minden igy történt. Holnap megveszi az ezüst- IJókát, ami után már rég vágyódott.