Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-19 / 215. (4361.) szám
399 megboldogultak emlékére és ezzel a tisztesség ellen se vé-tnénk. — Hát, ka iay gondolja Pündöri ur —, felelte a gyászíátyolos hölgy és már nem volt haragos. Kö»ben a nyárfacincér ren&behozta a zuhanás folytán rendetlenségbe került Hibáját ég egyet cinnegve fölrepült. Ezt jelnek vélték a többiek s egyszerre felkerekedtek valamennyien. Csak Rengőbajszu maradt veszteg. — Bolondok! — morogta megvetően a távozók után. Aztán ráparancsolt a futrinkákra, azok megemelték hétrőfös bajszát s azzal fölre- püit ő is. — Hazafelé! — adta ki az utasítást, — Mert az óvatosság a legjobb védekezés... Es hazaérve előhozatta a titokzatos kenőcsöt s a futrinkák izzadásig kenték a bajszát. A gyülekezet meg letelepedett az ölfára s a két tücsök húzni, kezdte, a nyár- facincér rendelésére: Ki tanyája ez a nyárfás? De nem sokáig húzták, mert szélvészként csapott a cincérek közé a fekete harkály. — Kopp! — Kopp! — s már kettővel kevesebben voltak! Node menekültek is! Ki merre látott. És boldog volt, aki egészben haza érkezett. Meg is fogadta magában mindenki,, hogy soha többé gyűlésre el nem megy. a kávéházat messziről 'elkerüli és úgy védi meg a bőrét és a bajszát, ahogy éppen tudja. Azóta egyre ritkábban találnak a gyerekek eine éreket.-------♦♦♦-------* A HINTALO Irta: BENCZE ANTAL, 10 éves, Tardoskedd Ferinek vett az édesapja hintalovat. Feri mindig hintalovazott. Felszerelték, kicifrázták a hintalovat. Ha Feri kis pajtásai elmentek hozzá, volt nagy kiabálás. Mind egyszerre akart hintalovazni. Egymást lelökték a hintalóról és elkezdtek verekedni. Egyszer Feri édesapja megharagudott a gyermekekre és kikergette őket az udvarból. De a másik nap ismét el- mentek Fenékhez. Most már csendesen hintalovaztak, egymás után. Egyszerre csak nagy recsegés-ropogás támadt s a hintaló széttörve hevert a földön. Egynéhány hónap múlva ismét vett Ferinek az édesapja hintalovat, de azon csak Feri hintázott. A róka kifog a tigrisen Japánban a medve volt az állatok királya, nem az oroszlán, mint más országokban. Egy nap az állatok nagyon megijedtek, mert híre járt, hogy a tigris, aki Indiában volt az állatok királya, Japánba fog jönni, hogy leigázza őket. Természetesén ők is büszkék voltak királyukra, a medvére, de neon voltak biztosak afelől, hogy fognak ellenállni a tigrisnek, ha az megtámadja őket. Nagy tanácsot tartottak tehát és elhatározták, hogy megkérik a rókát, hogy csalafinta eszével próbálja kijátszani a tigrist, mielőtt a medve megtámadta őt. Miután már a tigris utón volt, a róka elébe ment. Mikor találkoztak, a róka nagyon udvariasan mondta, hogy nagyon örül, hogy ilyen hires személyt fogadhat és megkérdezte igaz-e, hogy a tigris a saját országában az állatok királya? A tigris azt mondta, hogy igaz, aztán hozzátette, hogy ő a leggyorsabb futó az egész világon. — Nos, — mondta a róka mosolyogva, — engem is jó futónak tartanak, volna-e kedved velem versenyezni? A tigris eleinte nagyon haragosnak látszott, de végül is igy szólt: — Nem is érdemes k iá liánod, úgyis legyőzlek, de ha annyira akarod, nem bánom. Próbáljuk meg mindjárt! Úgy határoztak, hogy kor kiszaladják a mellettük fekvő erdőt. Mihelyt megindultak, a róka könnyedén ráugrott a tigris hátára. A tigris olyan nagy volt és annyira elmerült a verseny izgalmában, hogy a róka súlyát meg sem érezte. Valósággal röpült a tigris... Közel a végcélhoz hirtelen megfordult, hogy visszatekintsen versenytársára. E mozdulattal leléphette a rókát a hátáról, éppen bele a a célba. Mialatt a tigris visszanézett, mégszólalt előtte a róka: — Halló, én már itt vagyok! — A tigris nem akart hinni a szemeinek, de a -róka csakugyan ot volt. Mélyén sértette a tigris büszkeségét, hogy olyan országba jött, ahol egy róka is könnyedén le tudja őt győzni a versenyfutásban. Visszafordult telhát és nagy morcosán visszament hazájába és ott maradt azóta mindig. Ezért nincs Japánban egy tigris sem.
