Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-12 / 209. (4355.) szám
— 392 jCáfogúiéőái* IRTA: KATONA JULIA | Egv szép nyári verőfényes vasárnap reggelen a család látogatóba indult. Irina néniéknek szólt a látogatás, akik a városhoz közel, egy birtokon laktak. Pista és Kató már régen készültek a látogatásra, mert Irma néniéknél olyan szórakozás vár rájuk, amilyenben odahaza sohasem lehet részük. Künn játszhatnak egész nap a szabadban, a tágas udvaron, de a hatalmas gyümölcskert sem megvetendő a gyermekek előtt. ' Végre megállt a vonat és ők leugrálhattak róla. Irma néniék már várták a családot és rövid kocsizás után megérkeztek. Most kezdődött a hancúrozás. Mint a szabadjára eresztett kis csikók, úgy rohantak fel s alá az udvaron, vé^igkutátva minden zugot. Talán meg sem hallották az intelmet, amelyet feléjük kiáltottak: — A gyümölcsösben ne nyúljatok semmihez! Még éretlen a gyümölcs! i A játék hevében persze eljutottak a régen vágyott gyümöicskertbe is. Az ősszel voltak Itt utoljára, amikor a rengeteg almát, körtét, szilvát, barackot szedték a fákról és ez az élmény kitörölhetetlen maradt részükre. — Emlékszel? Mennyi barack volt ezen a fán? — Hát te emlékszel erre a fára? Itt nőtt az a zamatos körte! Persze most még csak a zöld lombok látszottak s köztük az apró gumó, amely majd őszig megnő. — Mikor lesz az? — sóhajtotta a kislány. Amikor mindent megnéztek, visszaindultak az udvarra, mert ott több szórakozást sejtettek. Éppen a virágos kertet locsolták és azonnal felajánlották segítségüket a kertésznek. Persze a segítségre nem volt szükség, de azért ők is kivitték részüket az öntözésből, mert ide-oda ugráltak a vizsugár előtt és hatalmas nevetésben törtek ki, amikor őket is érte a viz. Ez a mulatság azonban nem tartott sokáig, mert fölfedezték őket és természetesen ott kellett hagyni a kertet. — Kimehetünk az erdőbe? — kérdezték Irma nénit. — Nemsokára ebédelünk, ne menjetek messzire! — hangzott a felelet. Az erdei sétát tehát délutánra halasztották és még egyszer sorra vették az udvarban ajánlkozó szórakozásokat. Később ismét a gyümölcsösbe tévedtek. Itt fogót, bu- jócskát játszhattak, mert a terep nagyszerűen megfelelt a célnak. Később ezt is megunták és fel s alá járkáltak. — Éhes vagyok! — jelentette Pista a bugának. Alig várom az ebédet, mert Irma néni valami nagyon jót ígért! — Én is éhes vagyok! — felelte Kató. — Még ezeket, a zöld körtéket is megenném! — folytatta vidáman, amikor tekintete a zöld lombok közül előkandikáló apró körtékre tévedt. — Nem is olyan rossz ötlet! — dicsérte Pista a bugát. — Jó lenne megkóstolni, vájjon milyen lehet az ize? — Inkább ne kóstoljuk meg, Pista! — kérte a kislány akinek fülében csengtek Irma néni intő szavai. — Ej. te gyáva lány! Mi történhet, ha megkóstolunk egy ilyen pici gyümölcsöt? Evvel felágaskodott az ághoz és letépett egy kínálkozó körtét. Beleharapott, de kissé fanyar arcot vágott. — Nem rossz éppen, de sokkal jobb, ha megérik! — Mutasd! — Kató is beleharapott a kürtébe. Most sorra kóstolgatták a többi gyüinöl- csöt is és az alma ízlett nekik a legjobban. Egymásután szedték le a fáról és mire Irma néni hangját meghallották, már egészen jóllaktak vele. — Pista! Kató! A gyerekek beszaladtak a házba és leültek az asztalhoz. Már előttük párolgott az aranysárga leves, de ők valanogyan nem érezték az éhséget. Immel-áonmal kanalaztak belőle. — Nem ízlik a leves? — kérdezték csodálkozva a lkázbeliek. — Talán a következő fogás jobban ízlik majd! Ropogós libasültet hoztak egy nagy tálon, Pista kedvencét, de most ebből sem kívánt. Olyan nehéznek érezte a gyomrát, hogy a legszívesebben egy falatot sem evett volna. — Pista, mi van veled? — kérdezte tőle fejcsóválva az édesanyja. — Egyáltalán nem vagyok éhes! — felelte sietve, mert érezte, hogy ma nem képes ebédelni. — Érdekes, ón sem vagyok éhes! — rette hozzá Kató. — Nem rontottátok el valamivel a gyomrotokat? — hangzott a további kérdés! — Dehogy! Dehogy! Csak nem vagyunk éhesek! — Vajion mi bajuk lehet ezeknek a gyermekeknek? Azonban ők váltik hangoztatták, hogy semmi bajuk sincs, csak éppen nem éhesek, igy elhallgatott anyuka is. Dt Kató «
