Prágai Magyar Hirlap, 1937. szeptember (16. évfolyam, 199-223 / 4345-4369. szám)
1937-09-12 / 209. (4355.) szám
SZLOVENSZKÓ. — A Csehszlovákiai Magyar Gyermekvédő Egyesület az idén nagyszerű munkát kezdett. Gyermeknyaraltatási akciónk már az idén megindult, magyar apróságaink. városaink szegény gyermekei a szabadban töltötték a nyár egyrészét, kikerültek a város nyomott, nehéz levegőjéből és friss erővel indulnak a most kezdődő iskolaévnek. Ezt az akciót a jövőben fokozottabb mértékben folytatni kell. még pedig különös figyelmet kei: -zentelnünk azoknak a magyar gyermekeknek, akik városainkban kénytelenek szlovák iskolába járni. A szünidei gyermeknyaraltatás alatt magyar szeretettel kell kézbe vennünk ezeket az apróságokat, hogy magyarságukat ne veszitek el és a rajtuk kivül álló körülmények ne faragjanak belőlük számunkra idegen lelkeket. Nemrég az egyik Járási Gyermekgondozó a járás falvaiban összehívta azokat az embereket. akik hajlandók a falu fiatalságával törődni ügyelnek a falu elhagyott, árva gyermekeire. Jelentéseket tesznek havonta a rájuk bízott gyermekekről, gyámolitják, segítik őket, mindezt úgy, hogy a gyermek nem is tudja, hogy van mögötte valaki, aki életét, sorsát figyeli. A falu gyermekgondozói egybegyűltek és ezen a kis tanácskozáson végtelenül szomorú eseteket hallottunk. A magyar vidék árváiról volt szó. A tanácskozáson mint falubeli vettem részt és sokan felkértek arra. hogy indítsunk mozgalmat magyar árváink megmentésére. Az árva magyar gyermek sorsa kétféle hét Szülei elhalálozása után a rokonok veszik kezükbe a gyermek további nevelését és a járási. valamint a falusi közgyám. továbbá a falusi gyermekgondozók valamelyike ügyel a gyermek sorsára. Ez a jobbik eset. Többnyire ak kor veszik kezükbe a rokonok az ilyen árvát, ha mögötte vagyon is van. A másik eset már sokkal szomorúbb. Szegény szülők gyermeke jut árva sorsba. Nem akad a faluban olyan, aki a gyermek nevelését elvállalná, hiszen apró gyermekkel kellene törődnie, akiből még sem mi hasznot sem húzhat. így az ilyen árva men helyre kerül. Az említett összejövetelen falunk bírája több esetet sorolt fel. A gyermekek a történelmi országok gyermekmenhelyeire kerül tek. a község fizette értük a tartásdijat és az árva teljesen elfelejtette anyanyelvét. Magyar község pénzén a magyar falu gyermeke más nemzetiségű lett. Az árva nem tud hozzátartozóinak magyarul irni, nem értik már meg egymást és a felnőtt árva már semmi közösséget nem érez azzal a magyarsággal, amely őt felnevel- tetfe. A kis falusi összejövetelen érdekes javaslat hangzott el, amit érdemes a szlovenszkói magyarságnak megtudnia. Elhatározták, hogy a járás minden községében miikedvelőeloadásokat rendeznek és ebből a járás székhelyén egy kis magyar menhelyet létesítenek. Továbbá azt is elhatározták, hogy minden igyekezetükkel azon lesznek, hogy a magyar árvákat többé nem küldik állami gyermekmcnhclyre. hanem a járás magyar falvai fognak gondoskodni az árvák elhelyezéséről. Ha a magyar község fizet az árváért. akkor joga van arra is, hogy a falu szülötte el ne nemzctlcncdjck. A járási közgyám magáévá tette az ügylet és minden remény megvan arra. hogy a nagyszerű nemzetmentő javaslat rövidesen megvalósul. De a kis magyar falu propozicióját kiterjeszthetjük a: egész szlovenszkói és kárpátaljai magyarságra is. A kisebbségi önsegély legelemibb kötele sségét teljesítjük akkor, ha a kis magyar árvákat megmentjük magyarságunknak. F.s erre a demokrácia cs a kisebbségi jogok alapján jogunk is van. Nem kívánjuk senkitől, hogy idegen nemzetiségét levetve magyarrá vá.jek. de azt követeljük, hogy magyar pénzen ne neveljenek magyar árváinkból más nemzetiségű állampolgárt. Tudjuk azt. hogy’ a csalóközi és a mátyusföl- di magyar falvakban még nem pusztit az egyke. Az itteni magyar árvá-at az esetleg létesítendő. magyar pénzen szervezett, magyar gyermekmenhelyTŐl olyan vidékre helyezhetjük. Ahol nincs gyermek. A Garam menten nincs magyar gyermek, vagy ha van is, kevés, A magyar pénzt adjuk magyar vidékre. magyar árváinkat próbáljuk elhelyezni ezen az egvkés vidéken. Jó szóval, egy kis propagandával bizonyára sikerülne ez az akció, és most gondolunk a Csehszlovákiai Magyar Gycrmckvé- dő Egyesüldrc Ez az egyesület vehetné kezé- ** m*gyar árváink elhelyezésének ügyét és egyúttal megindíthatná a magyar gyermekmenté! v létesítésének akcióját. Erre sürgősen szükségünk van. ha nem akarjuk azt. hogy az idegenbe kerülő magyar árvákat magyarságunk elveszítse. De ezt nem is akarhatjuk. tudnak résztvenni. de ha árvákról van szó, bizonyára kinyitnák pénztárcájukat. Mert nem hisszük, hogy akadna olyan ember, aki ne viselné szivén az árva gyermekek sorsát. De az államhatalom sem zárkózhat el olyan kisebbse- oi munka elöl, amely a demokrácia jogán nem engedné elnemzetleniteni árva gyermekeit. Magyar gyermekmenhelyre volna sürgősen szükségünk és ennek megszervezéseben minden szlovenszkói magyar szervezkedésnek ki kell vennie a részét. Gazdasági szervezeteink anyagi eszközökkel, kulturális és társadalmi egyesületeink propagandájukkal vehetnének részt a kérdés mielőbbi megoldásában. A magyar társadalom gyermekvédő csúcsszerve, a Csehszlovákiai Magyar Gyermekvédő Egyesület pedig a nyaraltatási akción kivül igen fontos feladatot és munkakört találna a magyar árvak gyámoli- tásában és magyar nevelésében. Bizonyosra vesszük, hogy minden szív megnyílik, minden pénztárca, még a legszegényebb ember zsebkendőbe kötött aprópénze is adakozik akkor, ha magyar árvákról van szó. Próbáljuk magyar szülőfalum propozicióját általános szlovenszkói magyar feladattá tenni és mentsük meg a jövőben azt a sokezer magyar árvát, akik nem tehetnek arról, ha elfelejtik anyanyelvűket. Mécs László: A SÍP Itt vagyok újra őz lesen. A kicsi tisztás kedvesen zengeti tücsök-nyájait, a margaréták bája int. harangvirágok ingának, utolsó csókot int a Nap. ülvén vadászi székemen, kicsit pirít a szégyenem, midőn most arra gondolok, hogy a szerelem szent dolog, s evvel csalom meg a balog bakot, mig sípon sípolok. Egy kis szeles bak hirtelen rejtekböl ugrik, itt terem s a virágos tisztásra ront botor-vakon, mint egy bolond. Lelőhetném. Elkergetem. Szép agancs, vén bak kell nekem. Az esti csend mélyén ülök. A síppal nyolcat fütyülök, a sip szerelmi szót közöl, s avar közöl, bokrok közöl a vén bak indul, okosan szaglász, megáll, megint oson, megáll, neszei, csak türelem, huzza a sípszó, szerelem, arany lasszó, titkos fonál, lám, már a tisztás-parton áll. A Hold megcsillan a csövön, a bak most rámnéz. Meglövöm. Nem mozdulok. Ezüst a csend. Merengek. A fülembe cseng egy régi, régi, régi sip, mely Ádám óta mindig igy, ily észvesztőén csendet hasit, s lombok közül, gondok közül, azt vélvén, rögtön üdvözül, jön, jön a férfi, ott terem, mint fiatal bak, hirtelen, — vagy évekig jön, okosan, gyanús-gyanakvón lép, oson, hűzza-halasztja, senkinek ne lenne rabja, nem siet, — mégis kiér leányszivek szép tisztására, gyöngy-karok gyöngyvirág-rétjén andalog, eper-száj, nefelejcs-szemek fejé sodródva megremeg, itt is verem, ott is verem, de Titok huzza, szerelem. A sipot ki is zengeti ? ? Akárki, mindig jaj neki, akár Élet, akár Halál, akár Sátán : szivén talál! Boldog, vagy nem a szerelem : a vége mindig gyötrelem, az anyáknál is szenvedés, a szívben hétfájdalmu kés ! Merengek. Szinezüst a csend. A régi sip fülembe cseng. Hajszálon múlott, Istenem, hogy nem könnyeztél estemen, oly ifjú voltam s esztelen. A Hold nevet. Megyek haza, mint az Idő egy méhkasa: negyvenkét éve rajzanak a kis perc-méhek s ezalatt ó mennyi piros méz, kacaj gyűlt bennem s bánat-barna baj! A Hold pajzánul integet, s a porba rajzol engemet, arany sugár-ujj remeke árny-képet fest : ha fekete Halál sípol majd, senki sem lelj ineg árnyék-rajzomat. Akkor mind, mind kirajzanak a perc-méhek s mézes szivem az Istenemnek elviszem. AMS 1 ERD AM. —■ A Leidsche-straton. a belváros egyik legforgalmasabb részén, amint a déli verőfényben nézem a nagyvárosi forgalmat, az emberáradatban hirtelen ösmerős, napbarnított arc tűnik fel. Mielőtt meglepetésemet leküzdeném, máris magyar szó köszönt: Csáder László, a fiatal iparművész áll velem szemben Szlovenszkóról. Csallóközcsü törtökről. — Mit keresel itt. Laci, Amsterdamban? volt a banális kérdésem, amit éppen ilyen joggal ö is szegezheti volna a mellemnek. — Kenyeret — volt a válasza. — Hát te itt élsz Amsterdamban? — Szeptemberben lesz egy éve. hogy a hollandusok kenyerét eszem. A Leidsche-straton két szlovenszkói magyar fiú örült a viszontlátásnak; Csáder Laci pedig elmondotta hollandiai elhclvor kedésének történetét. eine.yez— Bizony, eleinte nagyon nehéz volt a helyzetem - kezdte. - De most már, hála Istennek, jól megvagyok és nyugodt elég- w-'llel állapíthatom meg: megálltam helyemé: egy nekem teljesen idegen milliós városban. egyedül a munkámra építve minden b.zalmamat. jóreménységemet. Lassan, nyugodtan beszél: arcán szinte látom most a nehéz hónapok elvonult küzdelmeit, erőfeszítéseit. Kijöttem Hollandiába egészen ismeretlenül és próbáltam nekem megfelelő munkaterületet találni. Abból a feltevésemből indultam ki, rosszabbul itt sem mehet, mint odahaza ment. Igazam volt. Örülök, hogy sikerült. Rengeteget tanultam, főleg azt, hogy a munka talán a legnagyobb nehézségeken is keresztül segíti az embert. Amikor elvégeztem a budapesti iparművészeti iskolát és visszatértem Szlovenszkóra, fiatalos ambícióval képességeimet a ma^ gvarság kulturális fejlődésének szolgálatába szerettem volna állítani. Katonai időm le- szolgálása után szaktanulmányaimnak megfelelő elhelyezkedést kerestem. Reklámterveim. grafikai terveim általában mindenütt nagyon tetszettek, de amikor arról volt szó, hogy áldozzanak is valamit a modern reklámra. a kisméretű kereskedelmi élet és a régi mentalitású vállalkozók rendszerint a szépnek mondott terveimet elejtették. Egy pozsonyi reklámirodánál találtam lehetősé- get arra, hogy szakmámban dolgozzam s ha kezdetben nem is sikerült magát a létminimumot megkeresni, munkámon keresztül legalább azt sikerült biztosítanom, hogy állandó kapcsolatban maradjak szakmám problémád al. Szakadatlan munka s munkahelyem meg lakóhelyem közti ide-odautaz- gatás töltötte ki minden időmet. Éreztem, hogy szükségem van nagyobb város fejlet-■ tebb rekláméletére és minden vonakodás nélkül fogadtam el egy amsterdami reklámiroda ajánlatát, amelyet az előzőén kiküldött munkáim alapján tettek nékem. Rósz- szabbul nem mehet odakinn sem, gondoltam. Másrészt érdekelt, hogy képességeimmel egy magasabb szaktudást követelő környezetben hogyan állom meg a helyemet. A kezdeti nehézségek legelsője a kiimához való asszimilálódás volt. Ma már elértem azt, hogy megközelítően megkapom munkám értékét. A nagy amsterdami vállalatoknak egyre több propagandanyomtatványát én tervezem. Sokat, nagyon sokat tanultam. szélesebb horizontokat látok most már magam előtt. A holland viszonyokról beszélgettünk ezután, amelyekről sok érdekes apróságot tudott Csáder Laci barátom mondani, annál inkább, mert hiszen tapasztalatait a köznapi érintkezés közvetlenségéből merítette. Amikor azután megint egyedül és idegenül tovább bolyongtam Amsterdam patinás centrumában, a szlovenszkói magyarság élet- körülményeire gondoltam. Az járt eszemben, milyen nagyszerű lenne, ha mindenütt a kisebbségi életünkben feltalálható pozíciókban az igazán alkalmas, tehetséges munkaerők végeznék el feladatukat. Itt van például a fiatal Csáder László esete. Mint grafikus és reklámtervező úgyszólván egyedül áll képességeivel a szlovenszkói magyar tervezők között. És mégis: idegenben kell megélnie, ahelyett, hogy tehetségét, tudását. munkáját valamely nagyobbszabásu szlovenszkói magyar nyomda hasznosítaná. Az az érzésem, valóban nagyszerű sikereket lehetne elérni a szlovenszkói magyar gazdasági és kulturális élet megszervezése körül Csáder László reklámterveivel. És ne higyjék. hogy túlzás ez! Csáder László tervei olyan színvonalon mozognak, hogy európai viszonylatban is megállják a helyüket. mint ahogy amsterdami elhelyezkedése is bizonyítja. És a reklám, a hirdetés tudománya. művészete ma alapját alkotja min*< den gazdasági vagy kulturális fejlődésnek. Ilyenkor mindig, ha a reklámról van szó, korunk egyik legkitűnőbb tanítómesterének. H. G. Wellsnek „William Clissold világa“ cimü regényére kell gondolnom, amelyben a jövő emberének egyedül egy Dickon nevű urat jelölt meg, pedig úgyszólván valamennyi hires kortársa —• V. György angol királytó] és az akkor még Edvárd velszi hercegtől kezdve Bemard Shawig kivétel nélkül — szerepet kapott regényében s ez a Dickon (Wells szerint) éppen azért a jövő kor embertípusa, mert a hirdetéssel, propagandával való foglalkozást nemcsak pénzszerző mesterségnek tekintette, hanem inkább valóságos társadalmi funkciónak, amely kötelezettségekkel jár s erkölcsi törvények alá tartozik. És Wells néhány páratlanul érdekes oldalon írja le, hogy Dickon a hirdetéssel foglalkozó üzletembereket mint tömöritette hatalmas szervezetbe. mint nevelt kiváló szakembereket, mint oltott elveket szaktársai gárdájába s szaklapot és könyvtárat alapított részükre, azt is remélve, hogy valamikor, talán már a legközelebbi jövőben külön hirdetési fakultást állítanak fel az egyetemeken, ahonnan, a hirdetési tudományok doktorai fognak kikerülni és mozgalmat indítanak, hogy a hirdetésekben közölt hamis állításokért a tettes a bíróság elé kerüljön. Dickon abból indult ki, hogy minden hirdetés, reklám semmi egyéb, mint a tanítás modern formája és a tanítás mai módja, ahogy az iskolákban történik, tulajdonképpen elavult, régimódi, kezdetleges hirdetés. Dickon szerint az iskola szerepe ma már csak az, hogy megtanítsa a gyermeket az olvasásra — a hirdetések olvasására. Nincs ember vagy vallás, vagy társadalmi osztály, amely hirdetés nélkül meg tudja állni a helyét és ha nem hirdet, menthetetlenül elpusztul; ha nem hirdet, nem is érdemli meg a létezést, mert elárulja, hogy nem hisz önmagában. Ha a szappanfőzők csak annyit tettek volna a szappan érdekében, mint az akadémia a tudomány érdekében, akkor ma még senki sem ismerné a mosakodást. Hol vannak a szlovenszkói magyar gazdasági és kulturális életben a Dickon-szerü emberek, akik ezt a valóban helyes elméletet gyakorlatilag gyümölcsöztetnék? Ha vannak ilyenek, nekem egy tanácsom lenne részükre: hívják haza Csáder Lászlót Amsterdamból, mert hogy milyennek kell lenni az ügyes, hatásos, modern és mégis szolid, megbízható hirdetésnek, akár a falra kiragasztott plakáton, akár egy szlovenszkói magyar könyv címlapján, ezen a téren igazán nincs eddig különb szakemberünk, mint éppen ő. 1! Magyar árváit sorsa Irta: Hantos László Utána néztünk a környéken az ügynek. Meg « akartuk tudni, hogy hány magyar árva került állami menhelyre és hány magyar gyermeket veszítettünk el a környéken. Csak az említett faluban az államfordulat óta már nyolc gyér- e mek került idegen környezetbe. A szomszéd ^ faluban három, egy másik faluban kettő és igy tovább folytathatnék a felsorolást. A község ‘‘ elég tekintélyes összeget fizetett már ki a men- helyeknek tartásdij dmén. A falvak magyar n adófillérei idegenbe kerültek, ezzel együtt a ^ falvak maqyar árváit is elveszítettük. De ez T csak néhány falu adata. Hány szlovenszkói magyar községben fordult elő már hasonló eset £ és bizonyára több ezer magyar lelket veszitet- ^ tünk már el ily módon! Kisebbségi önsegélyről, gazdasági, kulturális ® és társadalmi közös munkájáról sokszor szó esik. Vannak olyanok, akik bizonyos körűimé- f| nyék miatt talán egyik megmozdulásunkban sem Szlovenszkói magyar tehetség Irta: Környei Elek — Amsterdamban
