Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-24 / 192. (4338.) szám
1937 augusztus 24, kedd. 'iJRÄGÄlA'^AG^ARHTRMr» SPORT Meglepetések a nyugati divízió második fordulójában Döntetlenül végződött az FTC—ÉSE mérkőzés ■ A LAFC nagy győzelmet aratott a favorizált KFC fölött ■ A VAS pontot vett el a TTS-től ■ Zsolna otthon is kikapott Tapolcsánytól kor az angol-amerikai csoport az „elfajult mii- vészét^ müncheni kiállítását a maga teljességében átköltözteti a párisi világkiállításra. Hir szerint angol magánkörök nagy érdeklődést tanúsítanak az esseni Volkwang-muzeum megvásárlása iránt, mert ez a muzeum főképpen „elfajult művészet“ termékeiből áll és ezért nemrég bezárták. f**y A budapesti Filharmóniai Társaság 1937 —1938-as müsortervezete . Budapestről jelentik! Nyolc bérleti hangversenyt hirdet az idén a Filharmóniai Társaság. Az első hangversenyen Dohnányi Ernő 60 éves születésnapját ünnepük, a következő hangverseny francia müveket hoz, a harmadik hangversenyt november 29-én Dohnányi Ernő vezényli és előadják Bruckner VII. szimfóniáját, valamint Siklós Albert uj müvét. A decemberi hangversenyt Furtwängler .vezényli, januárban Dobrowen dirigálja a filharmónikusokat és műsorán de Falla-, Dohnányi-, Haydn- és Beríioz-müvek szerepelnek. Dobrowen januárban egy orosz estélyt is vezényel. A hetedik hangversenyen Dohnányi vezényletével bemutatják Bartók uj müvét, azonkívül Liszt Mazeppáját és Brahms I. szimfóniáját. A nyolcadik hangversenyen Haydn-, Schumann- és Debussy-müvek kerülnek előadásra. (*) Befejeződtek az abazziai ünnepi játékok. Abazziából jelentik: Csütörtökön este Ábrahám Pál „Bál a Savoyban“ dmü operettjének előadásával végetértek az idei abazziai operettünnepi Játékok. A színházat zsúfolásig megtöltő közönség melegen ünnepelte a kitűnő bécsi együttest és az ünnepi játékok vezetőjét. (*) Fiatal tehetségeik hangversenye a trencsén- teplici zeneünnepen. Trencsénteplicről jelentik: Nagy jelentősége volt annak a magasnivóju hangversenynek, amelynek műsorán fiatal művészek szerepeltek. A hangversenyen Hrusovszky Anna, Kölcsey Ditta és Vaclavik Emilia énekelt. Fellépett továbbá Krubl Lujza, aki négy év óta tagja az aussigi színháznak és aki nagy sikert aratott Marx- és Dvofák-dalokkal. Hrusovszky Anna hamarosan megnyerte a közönség tetszését. Kölcsey Ditta tehetséges mezzoszoprán, Brahms-dalokkal és szlovák népdalokkal ért el sikert. Rokonszenvesen hatott Gewissler Rudolf, akinek tenorhangja lágy és meleg. Gál Imre kitűnő baritonja egészítette ki a hangversenyt. Párák Zita, a fiatal zongoraművésznő szintén igen szép sikert aratott. — A karlábadi Manzer-vonósnégyes Mozart Esz-dur. Beethoven Op. 18. és Mraczek, Drezdában élő brünni zeneszerző egyik vonósnégyesét mutatta be, A bemutatót a közönség nagy rokonszenwel fo- ' gadta. (*) Bihari Mihály hangjátéka a kopenhágai rádióban. Bihari Mihály kitűnő hangjátékát, a Manchesteri randevút, amelyet nagy sikerrel mutatott be magyar, szlovák és német nyelven a csehszlovákiai rádió, augusztus 26-án játsza dán nyelven a kopenhágai rádió. A darab egyes szerepeit a kopenhágai királyi nemzeti színház művészei játszák. (*) Anatol Provaznik salzburgi sikere. Tegnap mutatták be a salzburgi ünnepi játékok keretén belül Anatol Provaznik cseh zeneszerző „116. zsoltár“ cimü uj szerzeményét, amelynek szólistája Jarmila Novotná volt. Az uj mű nagyvonalú egyházi zene, egyszerűségével és eredetiségével lenyűgözően hat, amellett olyan modern stílust képvisel, amely nem kényszeredett és az egyházi zene régi mestereinek tradícióján nyugszik. A kórustételek tökéletesen vannak megírva, az instrumentáció semmi kívánnivalót sem hagy hátra; a szólóhang tisztán érvényesül. Az egyházi zenének megfelel a drámai nagyvonalúság és a lira ellentéte, amely kontra- punktikusan jut kifejezésre. Kórus, orgona és zenekar kitűnő összjátékot produkált és a műnek igen nagy sikere volt. A közönség soraiban ott volt a salzburgi hercegérsek, Schuschnigg kancellár, továbbá Marek és Masaryk János követek s a külföldi sajtó sok képviselője. (*) Alpár Gitta Karlsbadban. Karlsbadból jelentik: A világhírű magyar sztár Karlsbadban tartózkodik, ahol a Dubarry-előadásokban szerepel. Elmondotta, hogy pénteken Londonba r$- pül és hogy szeptember 10-én kezdődik a nagy turnéja, amely Jugoszlávián, Románián, Csehszlovákián és Lengyelországon kívül Hollandiába viszi. Hangversenyeket fog adni, rádiókban énekel és a Dubarryban lép fel. Ezenfelül Los Angelesben jelenik meg a mikrofon előtt és utána Newyorkban egy uj darabban lép fel. Newyork- ban találkozik Komjáthyi Károllyal, aki egy uj operetthez ir zenét, amely operett női főszerepét Alpár Gitta fogja játszani. Az operett témája Mária Antoinette élete. AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA PASSAGE MOZI; Vffl/24: Az államügryész, Vm/25—26: Konfety. yiII/27—28—29: A szenvedések asszonya, RADIO MOZI VIII/24: Az elnökkisasszony. VIII/25—26: Karácsonyi menyegző. yiII/27—2&—29; Ben Húr, POZSONY. — A nyugati divízió második fordulója egy sor rendkívüli, csaknem derby- szerü találkozót hozott. Ezek közül a legnagyobb érdeklődés Fülek felé fordult, ahol a ligaselejtezőktől fáradt FTC kénytelen volt döntetlennel beérni az újból játékerős ÉSE ellen. — Losoncon naqy szenzáció volt, hogy a meggyöngült LAFC mégis mily biztonsággal verte a favoritnak tartott KFC-t. A VAS multheti komáromi veresége után szép sikert ért el otthonában a TTS ellen. Zsolna és Ruttka az idén nagyon gyöngén kezdtek. Mindkét csapat kikapott ez alkalommal is., de mig a ruttkaiak Zólyomban hagyták pontjaikat, addig Zsolna saját pályáján BUDAPEST. — (Budapesti szerkesztőségünk telefonjelentése.) A magyar NB első teljes fordulója az évad legérdekesebb mérkőzésének, a Ferencváros— Hungária örök-rangadónak jegyiben állt. Jellemző a hatalmas érdeklődésre és ennek a meccsnek soha el nem halványuló vonzerejére, hogy a Hungária-uti pályán 30.000 főnyi közönség jelent meg. A nagy találkozás ugyanazzal az eredménnyel végződött, mint legutóbb tavasszal. A többi mérkőzés közül az Újpest- Nemzeti és a Budai 11—ETO favoritgyőzeleanmel, a másik kettő azonban meglepetéssel végződött, ameny- nyiben a Szürketaxi hatalmas arányú, a Budafok pedig egygólos győzelmet aratott a Törekvés, illetve a Szeged fölött, A részletes eredmények: Hungária —Ferencváros 3:3 (í:í) A nagy mérkőzés rendkívül változatos küzdelmet hozott, amelyben mindkét csapat erejének és tudásának javát adta. A játék elején a Hungária könnyű fölényben volt és Cseh góljával vezetéshez is jutott Szünet előtt azonban a Ferencváros Kemény révén ki tudott egyenlíteni. Szünet után a zöld-fehérek feljavultak és nagy nyomást gyakoroltak Szabó kapujára. UNGVÁR. (Tudósítónk távirati jelentése.) A keleti divízió első mérkőzése és az újonc UAC bemutatkozása rendkívül kemény és elkeseredett küzdelmet hozott. A hatalmas iram, amelyet a csapatok diktáltak, a játék szépségének rovására ment. Mindkét oldalon a védelmek megbízhatóknak bizonyultak, a csatársorok viszont gyenge PRÁGA. — Az államliga rajtja, — miként Budapesten, — itt is az örök-rangadóval kezdődött, amelyből az erélyesebb Sparta került ki győztesként. A két ligaujonc jól vette az első akadályt, igaz ugyan, hogy mindkettő otthonában rajtolt, de mig a Pardubice csak egy góllal győzte le Ná- chodot, addig a SI. Ostrava alapos verést mért az SK Bratislavára. Meglepő még Prostejov nagyarányú veresége Pilsenben, mig a Zsidenice győzelme és a két Viktória döntetlenje megfelelt a papírformának. Az egyes mérkőzések eredményei: SPARTA—SLAVIA 2:1 (2:1). Prága, 20.000 néző. Rossz bíró: Krist. A Sparta góljait Radó és Se- necky, a Slaviáét 11-esből Kopecky lőtte. SL. OSTRAVA—SK BRATISLAVA 4:1 (1:1). M.-Ostrau, 9000 néző. Jó biró: Dörfler. Ostrava megérdemelten győzött. Gólok: Simpersky 2, Mo- ták és Sulkovsky, illetve Nagy. SK PARDUBICE—SK NÁCHOD 2:1 (0:0). Parkapott ki az újonc Tapolcsánytól. Az egyes mérkőzések eredményei a következők: Füleki TC—Érsekújvár SE 1:1 (0:0) FÜLEK. — (Tudósítónk távirati jelentése.) A ligaselejtezőktől fáradt FTC első diviziós szereplése nem sikerült. Otthonában kénytelen volt a szívósan védekező ÉSE-nek egy pontot átengedni. Ez az eredmény félsiker az érsekujvári csapatnak. A fülekiek az alacsony szivonalu mérkőzésen többet voltak támadásban) a legnagyobb gólhelyzeteket azonban a hihetetlenül rossz csatárok kihagyták. Csak a játékidő 85. percében sikerül a fedezet Zupkónak szabadrúgásból vezetést szeDe ekkor balszerencsés öngólt vétett Tátrai, amit újból Keménynek sikerült kiegyenlítem. A mérkőzés vége felé Táncos remek góljával már győztesnek látszott a Ferencváros, amikor Kardos góljával mégis megmentet egy pontot a Hungária. Az eredmény általában igazságos. — Herczka vezette a rangadót. Újpest—Nemzeti 7:3 (2:0) Az Újpest fölénnyel verte nagy mumusát, a Nemzetit. A lila-fehérek csatársora remek góllövő formában volt Kállay és Zsengellér 2—2, Balog, Pusztai és Tóth 1—1 gólt lőttek. A Nemzeti mindhárom gólját Kisalagi rúgta. Budai XI—ETO Győr 3:0 (3:0) A Győrött lejátszott mérkőzésen a Budai jobb csatársora döntötte el már az első félidőben a mérkőzés sorsát. Vérté, Sáros és Jászberényi rúgták a gólokat. Szürketaxi —Törekvés 6:t (í:t) játékot mutattak. A mérkőzést Doubrava objektiven vezette. 1200 néző előtt kezdődött a játék. Az első gólt a 27-ik percben Hajlik III. lőtte. Az UAC szünet után 11-esből Kovács révén egyenlített. A játék 15-ik percében Szabó MSE-középcsatár térdsérülést, a 18-ik percben pedig Nagydarcsi UAC- balösszekötö állkapocstörést szenvedett. Mindkettőt kórházba kellett szállítani. dubitz, 10.000 néző. Biró: V^cek. Gólok: Chládek 2, illetve Schlogr. SK PLZEN—SK PROSTEJOV 7:4 (3:1). Pilsen, 3500 néző. Biró: Yogi. A prossnitziak csalódást keltettek. Gólok: Hájek 3; Kaiser 2, Zlatnik és Gibic, illetve Ka-stl 2 és Stróbl 2, 2IDENICE—SK KLADNO 2:0 (0:0). Brünn, 12.000 néző. Biró: Buben. A Zidenice fölényesen győzött, de csak a második félidőben sikerült a gólgyártás: Kon bek és Cabana lőtték. VIKTORIA ZSIZSKOV—VIKTORIA PILSEN 0:0. Prága. Biró: Hamp. Igazságos eredmény. Mindkét oldalon csak a védelmek voltak jók. Az államligában ezek után a már két mérkőzést játszott Sparta vezet 4 ponttal, 2. Slezská Ostrava 2 p.. 3. SK Pardubice 2 p., 4. SK Plzen 2 p., 5. SK Zsidenice 2 p., 6. SK Bratislava 2 p.. 7. SK Náchod 2 p., 8. Viktória Pilsen 1 p.. 9. Viktoria Zsizskov 1 p., 10. Slavia 0 p., 11. Prostejov 0 p., 12. SK Kiadna 0 reznie és már ugylátszik, hogy Fülek egygólos győzelmével végződik a meccs, amikor az FTC az utolsó percben könnyelmű sarkot vét, Csukás hibáz és Brösztl be tudja lőni az ÉSE egyenlítői gólját. Füleknél jól játszottak: Zupkó, Vanák, néha Gleisza és Csukás. A vendégcsapatnak két hátvédje és két szélsőcsatára tetszett. Sehéda pedig egyenesen remekelt. Jó biró volt Jeszenszky. Losonci AFC- Komáromi FC 3:0 (2:0) LOSONC. — (Tudósitónk távirati jelentésed A LAFC első idei szereplése Losoncon kitünően sikerült és beigazolta a tapolcsányi eredmény realitását. A favorizált KFC-vel izgalmas küzdelmet vívott, noha a kiutasított Roth és Ménessy nélkül volt kénytelen kiállni. A losonci csapat nagyobb lelkesedésével és technikai tekintetben felülmúlta ellenfelét. A mezőnyben a KFC egyenrangú volt. de a kupa előtt a LAFC-csatárok veszélyesebb helyzeteket teremtettek. A gólokat Schleicher, Molnár és Tulák lőtték. Mig a LAFC- nál a közvetlen védelmen kivül Kostyál. Schleicher. Molnár és Tulák érdemelnek dicséretet, addig a KFC-böl csak Girókát, Vitálost és Dróz- dyt emelhetjük ki. Kis objektiv játékvezető volt. Ezzel a győzelmével a LAFC jobb gólarányával a tabella élére került. Zólyomi TK—Ruitkai FC 3:0 (2:0) ZÓLYOM. — A ruttkai csapat nagyon gyenge ellenfélnek bizonyult és igy az otthonában játszó ZTK biztosan győzött Besina góljaival. VAS—TTS Trencsén 2:2 (2:0) Vas-pálya, 800 néző. Biró: Gabcsó. A pozsonyi csapat megérdemelte a döntetlent. A TTS ugyan mind technikai, mind taktikai tekintetben jobb volt, de a Vas ezt a hiányt lelkesedéssel pótolta. A játék a TTS támadásaival kezdődött, de a csatársor a kapu előtt tehetetlen volt. így történt, hogy a vezetést a Vas szerezte meg a 25-ik percben Fürszt lövéséből. Sőt egy perccel később Po- rubszky a 16-osró! nagyszerű lövéssel kettőre emelte a gólok számát. Ezután változatos mezőnyjáték következett, miközben a trencséni Fekete a 16-oson belül kézzel ütötte le a labdát, de a biró a 16-osról lövetett szabadrúgást. Szünet után a TTS támadott, de eredményt csak 11-esből ért el Betka révén. A 2ő-ik percben a Vas kapusa fogta Schwarz lövését, de a labdával együtt belökték a kapuba- A biró nem adta meg a gólt, A játék mindjobban eldurvult, a Vas tartani akarta az eredményt, de nem sikerült. Négy ■perccel a befejezés előtt Ferényi kapuelőtti kavarodásból kiegyenlitett. A Vas-nál az egész csapat nagy lelkesedéssel játszott s különösen a védelmet és a fedezetsorban játszó Smisztiket illeti dicséret. A csatársorban Fürszt és Porubszky voltak a legjobbak. Sidó nem tudta Müllert helyettesíteni a centerposzton. A trencsénieknél a Bujdosó—Fekete hátvédpár, Schwarz és Turek tetszettek. Gabcsó biró sokat hibázott. Tapolcsányi SK—Zsolnai SK 3:2 (Olt) ZSOLNA. — Tudósitónk jelenti: A divizió újoncának megérdemelt győzelmével végződött a. zsolnai mérkőzés. Sáros és csúszós talajon a vendégcsapat sokkal jobban mozgott és főleg lelkes játékkal vivta ki a meglepetést keltő eredményt, A vendégcsapat nagy lelkesedéssel játszott és még az a körülmény, hogy már az 5-ik percben öngólt vétett, sem hozta ki a sodrából. A csapat legjobb része a csatársor volt, melynek minden lerohan ás a veszélyt jelentett a zsolnaiak rosszul védett kapujára. A mérkőzés vége előtt Wiesnert a tapolcsá- nyiak. Kubovicsot pedig a zsolnaiak közül a biTÓ kiállította. A mérkőzés a zsolnaiak kisebb fölényével kezdődött és már az 5-ik percben a vendégcsapat öngóljával vezetéshez jutottak. A 12-ik percben egy erős foult-ért. megítélt 11-est- Beniacs Hlavina kezébe rúgott. A 16-ik percben a zsolnai Dvorszky és a vendégcsapat kapusa megsérültek és 10 percre kiálltak. Szünet után a 2-ik percben Bartoso- vics kiegyenlitett. a lö-ik percben Riedl gyönyörű gólt lőtt és Zsolna vezetett. A 27-ik percben To- másek sarokból egyenesen a kapuba csavarta a labdát a rosszul helyezkedő kapus hibájából, majd a 35-ik percben Löwenbein gyönyörű góllal állította be a végeredményt. Varga vágsellyei bíró kitünően vezette a mérkőzést. A nyugati divizió pontállása a második for- dló után: 1. Losonci AFC 2 1 1 — 5:2 3 2. Trencséni TS 2 1 1 — 6:3 3 3. Érsekujvári SE 2 1 1 — 2:1 3 4. Tapolcsányi SK 2 1 1 — 5:4 3 5. Rapid 1 1 — 6:2 2 6. Komáromi FC 2 1 — 1 9:4 2 7. Zólyomi TK 2 1 — 1 4:4 2 8. Füleld TC 1 — 1 — 1:1 1 9. VAS 2 — 1 — 3:11 1 10. Zsolnai SK 2 — _ 2 2:4 •— 11. Ruttkai FC 2 — — 2 2:9 — Győzelemmel rajtoltak az államliga újoncai A Sparta legyőzte a Slaviát ■ Az SK Bratislava súlyos vereséget szenvedett Ostrauban ■ ■ ■ ■ Megismétlődött a magyar örök-rangadó tavaszi eredménye Döntetlenül végződött a Ferencváros—Hungária mérkőzés ■ * » 30.000 néző a Hungária-uton Budafok —Szeged 2:t (1:0) Döntetlenül játszott az MSE az UAC-cal a keleti divizió évadnyitó mérkőzésén Munkácsi SE—Ungvári AC 1:1 (1:0)