Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-13 / 183. (4329.) szám
1*3/ augusztus ii, pentcit» •s ____________________________________________ Vasárnap délután Hollandián keresztül Irta: Környei Elek HAARLEM. — Duisburg-Ruhrort körül, a ruhrvidéki nehézipar nyomja rá a tájra jellegzetességét Vasárnap is füstölgő gyárkémények siirün egymás mellett hatalmas gyártelepek, gondozott munkáslaká- sok. A házakon mindenütt horogkeresztes zászló; a munkásság itt különben is erősen nacionalista, még a francia megszállás idejéből. A vidék, amelyen át robog az autó most, a Ruhr-vidék ütőere. Wesel után a levegő sem olyan kormos már s a táj egy kissé hasonlít az Ipoly-vidékére, azzal a különbséggel, hogy a legelőkön nem barna, hanem fekete foltu teheneket látunk. Itt-ott feltűnnek már a szélmalmok is: veszedelmesen közeledünk a német-holland határhoz, már itt 1* * vagyunk, Babberichnél. Az első, ami feltűnik a holland határvizsgálatnál, hogy a vámőrök polgári ruhában vannak. Ugylátszik, Hollandiában nem szeretik az egyenruhát, mint az előbbi országban. Az útlevél csak arra jó itt, hogy megnézzék. De még csak le sem bélyegzik és meg se kérdezik az embert, mennyi valutája van. Máris megvagyunk a vizsgálattal, szabad az ut Vasárnap délután van, délelőtt még komoran felhős volt az ég, de mire Hollandiába értünk, kisütött a nap. A hollandiai tájat tehát napfényben láttuk meg először. Különben is megfogott volna bennünket, de igy, napfényben, ennek az országnak első találkozásunkkor még jobban tudunk örülni. Aki még sohasem volt Hollandiában, annak nehéz elmondani, milyen ország ez, ahová most eljutottunk. Milyen más világ ez, mint arra mifelénk, mennyire más emberek élnek itt! Ez az ország valóban a béke országa; nem azért, mert az amerikai Carneige pénzéből Hágában még a világháború előtt felépült a békepalota, de azért, mert itt a béke ami Európa legtöbb országában ma csupán legfeljebb törekvést jelent a képzeletekbe annyiszor felrajzolt háborús rémmel szemben — az emberek természetes lelkiállapota. Coolidge, az egykori amerikai elnök, aki szabad idejében sokat szeretett horgászni, mondta egyszer, hogy „a béke elsősorban hangulat". Erre kellett gondolnom most vasárnap délután, amikor Hollandián keresztül utaztam és először találkoztam a holland néppel, a hollandiai tájjal, a gyönyörű erdőkkel, parkokkal, a pazarszinü virágágyakkal, a fekete foltu hollandiai tehenekkel, amint a széles autóutak mentén fekvő legelőkön szelíden elnyúlva kérődztek, a kedves tyukfarmokkal, a vörös téglákból épült változatos s mégis egységes házakkal, amelyeknek nagy ablakai mögött a fehér függönyök — egész Hollandiában nem láttam mást, csak fehér függönyt —, nemcsak a holland nép tisztaság- és rendszeretetét árulta el, de gondolkozásmódja józanságát is. Már az első percekben is szembeötlő, hogy ebben az országban az ember, a táj és az állat csodálatos harmóniában él s minél tovább nézzük a mi idegen szemünkkel ennek az országnak elénktáruló szépségeit, annál inkább az az érzésünk, hogy Milton megírta az ,,Elveszett paradicsom"-ot, de ez a nép megtalálta magának újra a paradicsomot. A német-hojland határtól Amszterdamon át Haarlemig, amerre elmentünk, mindenütt egy boldog nép megnyilatkozását láttuk. Olyan kedves látvány volt úgyszólván az egész holland népet kerékpáron ülve látni, fiukat, lányokat, öregeket, csecsemőket (a kerékpárra kötött kosarakban), szerelmes párokat, a legelegánsabb urinöket, városban, erdőben, mezőben egyaránt és néha kilométereket kellett tennünk autóval, hogy egy-egy hollandust — gyalog lássunk. Errefelé kerékpárral várja meg vasárnap délután a katona a leányt, aki kerékpáron jön el a randevúra és aztán együtt bicikliznek, kéz a kézben, az utak mentén. Vasárnap délután a holland ember legnagyobb öröme az, ha valahová kirándulhat kerékpáron s leülhet a rétre, nézni az eget, a tájat, az állatokat, élvezni az élet összhangját. Láttam egy holland katonát igy feküdni a réten, egyedül elmélázva s arra kellett gondolnom, ez a katona inkább egy költő vagy festő lehetne, amint a tovatűnő felhőket nézi, mint olyan ember, akinek fegyverrel kell tudni bánni, ó, ezek a holland katonák különben Is olyan kómlkusoknak tűntek fel nékem magas csákóikkal, mintha gyermekkorom ólomkatonáira emlékeztettek volna s mint az ólomkatonák is csak épphogy vannak, de azokkal nem lehet.— háborúba keveredni. Pedig a holland nép bármennyire is szerette mindig a békét s bármennyire is sohasem volt imperialista, megmutatta a történelem során, hogy mint fegyverviselő nemzet Is a legnagyszerűbb nép tud lenni, ha kell. Talán nincs is még egy nemzet a kis magyar nemzeten kívül, amely nagy nemzetek között élve szabadságát ugy megtudta őrizni, mint a holland nép. Függetlenségük kivívása a spanyol vtlághatalom nyomása alól, de különösen II. Fülőp elleni küzdelmük valóságos hősi éposz volt, amit vérükkel Írtak meg. És mégis, a világtörténelemnek ezt ax egyik legnagyobb hősi époszát pátosz és dekiamádők nélkül eselekedték meg a amikor függetlenségük kivívása után másutt oly nagy volt a lelkesedés, hogy ez a kis nemzet letörte a spanyol világhatalmat, a holland nép mégsem jutott el az önimádatig. A holland természetinél fogva ilyen, nem ünnepli meg a nagy győzelmeket, mert azokat a szívósságától reméli PÁRIS. —' Hétfőn tartja esküvőjét Lau- sanneban Alfonz spanyol exkirály unokahu- ga, Bourbon-Orleans-i Mária Dolores hercegnő Czartorisky Ágoston lengyel herceg- gel. Az esküvőn több volt király, királyi herceg és a francia trónkövetelőnek, Páris grófjának fia is jelen lesz. Biztosan számítanak Emilia volt portugál ki- rályné, Alfonz és bulgáriai Ferdinánd, továbbá az asturiai herceg és hercegné megje-^ Annyit és oly tiszteletlenül nevettünk a hatalmas indiai párnákon, hogy az aranybuddha csillagos baldadhinja alatt már láthatólag csóválta a fejét és a kínai szobrok rosszalóan csodálkoztak, hogy még mindig nem szakadt le az aranyrajzos, freskó« boltozat Galitzin hercegnőnek erre az ünnepélyes és kincseket érő kele- tieskedő szalíónsrentélyére, hová foglalkozás nélkül sem szűkölködő nagyurak és hölgyek, továbbá művészek, filmemberek, Marie Dubas, Louis Verneuil, Elvira Popescu s e sorok szerény írója gyűltek össze cocktailt és fűzőid kínai teát inni. „Nem értem, igazán nem értem“, mondta a nevetéstől kipiruitan a junói Tzitzianoff hercegnő, jelenleg filmdíva Jeanne Bemardi név alatt, „hogy miért jelenik meg oly kevés jóhumo- ru könyv és hogy egyáltalán az írók miért keresnek csupa indiai, ausztráliai meg amerikai témákat, mikor itt Párisban annyi mindenféle történik, nemcsak magán szerelmi bonyodalmak, amikből regényt lehetne faragni, de mindenféle közügyek és politika is, amiről soha egy szót nem imák a lapok, vagy legalább is soha meg nem Írják az igazat...“ * Itt van például mindjárt a Marsall Douglas Haig lovasszobrának a leleplezése Montreuil- sur-Mer-ben. Szó sincs róla: Haig ugyan megérdemelte ezt a szobrot a tenger zugó hullámaival szemben, amelyeket oly makacs szívóssággal tudott megvédelmezni a német flotta ellen 1914- ben. Ott voltunk mindnyájan a leleplezésen; tömegben jöttek át a csatornán az angolok is, lelkes francia-angol ölelkezés volt, A legszebb szónoklatokkal körítve, dicsőítésére annak, „ki bronzban, márványban és minden jó angol és francia szívben örökkön él",.. Én azonban, Isten bocsássa meg, nem a tábornokot néztem, bronzba öntve, hanem a lovát. Gyönyörű arab telivér. Elevenben ritkán láttam ilyen hibátlan mént, mint ez a bronzparipa. Azt is tudom (nem írták meg a lapok), hogy a művész egyenesen a strass- bourgi kormányzó istállójában keresett ehhez a szoborlóhoz modellt. Most ott áll, kérem, bronzba öntve, megörökítve, sőt felhaigmarsal- lozva a strassbourgl kormányzó legszebb hás nem a sikerre, de a teljesitményre büszke. Gyarmatait sem imperialista céllal szerezte, hanem akkor, amikor Spanyolország elzárt« határait Hollandia felé s s gyarmati cikkek behozataláról, amit a spanyol uralom alatt megszokott, már nem mondhatott le. Ahogy átrobogunk a hollandiai tájon, mindenütt megkap ennek a csodálatos országnak Jóléte. Olyan ez az ország, mintha egy nagy nemzeti park lenne, mintha ez lenne az Éden-kert fis mindenütt szebbnél szebb virágok, a házak előtt, a nagy ablakok mögött, kinn a réteken, mindenütt, mindenütt; a közmondás igazságát soha nem éreztük még sehol ennyire: „aki a virágot szereti, rossz ember nem lehet . Ez a nép - amelynek életéröl. szokásairól, teljesítményeiről, részünkre, kisebbségi magyarok részére is annyi tanulságos szempontból kívánok legközelebb néhány cikkben rámutatni ■—•• ha igy szereti a virágot, hogy egész országából virágoskertet varázsolt « szemünk elé, rossz nép nem lehet! lenésére. A menyasszony don Carlos infáns- nak, gróf Caserta második fiának leánya. Gróf Caserta fivére volt II. Ferenc nápolyi király. A menyasszony édesanyja Alfonz exkirály nővére. Mária Dolores hercegnő hosz- szabb ideig önkéntes ápolónő volt Franco nemzeti csapatainál, ezért Franco tábornok hivatalosan képviselteti magát az esküvőn. A polgári esküvő már ma végbement, hétfőn tartják az egyházi szertartást a templomban. taslova. Nem is csodálom azonban, hogy a szobrász ily gondosan válogatta meg a lómo- dellljét! Azt is tudom ugyanis, hogy Angliában már emeltek egyszer Haig marsallnak szobrot. Az is lovasszobor volt. De az el nem jutott a leleplezésig soha. Azért, mert Lady Haig, a gyászoló özvegy felsálkoltott láttára. „Ilyen gebére az én boldogult férjem, a brit hadsereg legjobb lovasa életében fel nem ült volna!“ És a szobrot le kellett rombolni. * Hát erről a lapok nem írtak, pedig jellemzi ez is legalább annyira Haig tábornokot is, meg talán az angol mentalitást, mint a leleplezett szobor. Hát arról irtak-e vájjon, hogy a világhírű Louis-Louis Dreyfus ajándékba ajánlotta fel a kormánynak, hogy kábelt rakat az óceánba Marseillestől Buenos Aires-ig. Valóban dreyfusi, sőt fejedelmi ajándék s a íkitünő bankár igazán „a bien mérité de la patrie", mint mondani szoktuk. Érthetetlen szerénység], hogy az ajánlat milyen nagy titokban történt és még érthetetlenebb, hogy a köztársaság ezt az ajándékot nem fogadta el. Az történt ugyanis, hogy az ajánlat a keres kedelemügyben tényleg szakértő kezébe került, ki fejét csóválta e nemmindennapos bankári nagylelkűségen. Rájött ezután az ajánlat tüzetesebb vizsgálatakor egy rejtett, szerény klauzulára, melyben Louis-Louis Dreyfus az általa rakandó kábelen napi ötperces prioritást kötött ki magának — a marseillesi Sadnt Paul-börze és a buenos-airesi tőzsde megnyitásakor. Na igen: vagy 8—10 sikeres börzecoup és Dreyfus behozta volna az egész kiadást, a többi azután konto-ihaszonra könyvelhető el... és nem beszéltek róla soha. ♦ Hát arról ki tud, hogy Marchal ezredes jelentést tett a hadsereg fizikai kiművelésének botrányos hátramaradottságáról: ugy ülnek a bundások a trapéz tetején, mint majom a tevén! Monsieur Morinaud egybe is ültetett legott egy bizottságot a bundások daliásitésa szempontjából és ennek folytán rövidesen határozatba ment, hogy 80 altiszt azonnal a departementális szolgálat rendelkezésére bocsájttatik és hogy aí évi kontingensből 500 megfelelő ember próbád nak hatheti tornatanári kiképzőtanfolyamra me* neszttetik. — Jó, jó, est mindnyájan tudják. Def azt aztán melyikünk hallotta vájjon, hogy dr« Philippe Tisslé, a svédtorna apostola a párisi egyetemen e hir vételére a Paud „Acole normale des fiűes“-ben legott, egy tornátanánvő* csapatot szervezett, csupa csinos lányokat válogatván össze és azokat sebesen az ottani tár- parancsnok rendelkezésére bocsájtotta, mondván, hogy a rekruták sokkal szívesebben fognak a rúdra mászni, ha ilyen csinos kislányok másznak előttük mint tanítók, A tárparancsnok (legényember) ezt nagyban helyeselte. Örök kár, hogy a párisi hadügyminisztériumban másként vélekedtek és kitiltották a kaszárnyából a trikós lányokat... Pedig ma már túl vagyunk azon, hogy a nő ne érne fél a férfival. Inkább az a kérdés, hogy a férfi mindenben ér-e annyit, mint á nő? Lionel Nastorgue, párisi tanácsos, sőt a párisi városi tanács titkára azt mondja: „Igen!“ Ismeretes, hogyan folyt le a „Hotel de Viliéiben a francia anyák ünneplése, mely alkalommal a nevezett tanácsos nyújtott át a tiz-, kilenc- és nyolcgyermekes anyáknak megfelelő arany-, ezüst- és bronzérmeket, azzal a bizonyos Páris címerében diszlő hajóval, mely mindig „fluctuat" és állítólag sosem „mergitur" és éppen csak azt nem lehet tudni róla, hogy három árbocával miért jellemzi a minden oldalról szárazföldtől körülvett Páris városát? Az azonban bizonnyal nem ismeretes, hogy mikor a kitűnő tanácsos a legszebb dolgokat mondta el az egyik tizgyermekes anyáról, akkor a medália átvételére egy aszott, töpörödött, boros- tásarcu férfiú jelentkezett kopott, fekete zakkó- ban, mondván: „A feleségem éppen ma van rosszul. Tehát helyettesítem." — Erre egy pillanatig úgynevezett kínos csend keletkezett. Monsieur Lionel Nastorgue azonban nem jött ki a koncé ptusból, nagy lendülettel odanyujtá az aranyérmet a kopott férfiúnak, mondván: .Átnyújtom önnek ez érmet, mert felteszem, hogy a felére önnek is joga van!" * És azután vannak művészeti esetek is, amikről nem beszélnek sokat. A képhamisitásokról például mindnyájan tudunk: Párisban örök téma az. Csák legutóbb vétetett zár alá Vlaming két képet magában a Hotel Drouot-bán, ahol már ki voltak írva egy grófi hagyatékból történő elárvereztetésre, mint aláirott legvalódibb VI amin gok. Egy Matthis-hlamisitó gyárüzeni virul egy svájci faluban (mint ahogy a hamis R o u a ul t-ok mind Németországból érkeznek ide) és ezt a gyárat maga Matthis ismeri a legjobban. A sikerültebb dolgaikat ő maga szokta megvenni. Óva őrködik, hogy a rendőrség bele ne avatkozzon az ügybe. Jól tudjia, hogy ha a hamis Matthisoknak hire megy, senki sem mer többé Matthis-festményeket vásárolni. És Matthis tartja az árait... * És végül: annyi rosszat megír a sajtó mindenkiről; igazán érdemes volna megörökíteni az ex- aktságnak és lelkiismeretességnek azt a tapintatos példáját, melyet Victor Marguerite adott utolsó regényének kiadásakor. Mindig az volt a szokása neki, hogy ami példányt a kritikusoknak küldött, abba mind beleírt egy üdvözletét és egy autogramot. Ezúttal azonban a könyvet dedikáció helyett egy beleragasztott nyomtatott kártyácskávall kaptuk kritikusok: Victor Marguerite nincs Párisban és gyengélkedvén bocsántot kér uraságodtól, hogy nem állít módjában ez önnek ajánlott könyvet dedikálni." BENEDEK KÁROLY. — HIRDETÉS A PRÁGAI MÁK HÁZNAGYI ÁLLASÁRA. A prágai Magyar Aikadémi- kusok Körének vezetősége ezúton hirdet pályó-. z aitot az egyesület Vencel-téai klubhelyisége háznagyi állásának betöltésiére. Javadalom: lakás, fűtés, világítás. Teendők: A klubban a rend és tisztaságira való felügyelet, újságok és folyóiratok rendbentartása, alkalmi ügyek intézése. A szükséges mellékletekkel — vagyoni kimutatás, előmeneteli bizonyítvány — ellátott kérvények Ónody Zoltán elnök, Dnahftov, okr. Michalovce, címére küldendők aug. 3l4g bezárólag. Csakis másodéves főiskolai hallgatók kiérvényed jönnek számításba. a szlo venszkói magyar kultúráiét fejlesztésére és lépjen a SzMKE tagjai közé. Ha községében van SzMKE-szervezet: jelentkezzék ott. ha nincsen: szívesen felveszi a központ. Komárom, Kultúrpalota. Fejedelmi esküvő Lausanneban Alfonz spanyol exkirály unokahugát vezeti oltár elé egy lengyel herceg Amiről hallgat a sajtó ••• — Párisi pletykaságok —
