Prágai Magyar Hirlap, 1937. augusztus (16. évfolyam, 173-198 / 4319-4344. szám)
1937-08-10 / 180. (4326.) szám
1937 augusztus 10, kedd. ^WíCTiV^Afi^SR-HIHLaif A rovatért LÖKŐ GÉZA felel Tíz vagon bort hoztak be Romániából További behozatal fenyeget ■ Kormányintézkedésre van szükség a bortermelők védelmére! PRÁGA. — A PMH állandóan felszínen tartja ä bortermelők súlyos helyzetét, A közelmúltban számoltunk be arról, hogy a nagy belföldi eladatlan borkészletek ellenére az 1937. év első felében a borbehozatal lényegesen nagyobb volt a tavalyinál. A bortermelők hiába panaszkodnak és fordulnak a kormányhoz segítségért, nemhogy sikerülne valamit elérniök, de az állandóan növekvő borbehozatallal súlyosbodik helyzetük. A bukaresti nagy megelégedés hangján ir arról, hogy Románia már útnak indította Csehszlovákia felé az első nagyobb borküldeményt, tiz vagon bort. A román sajtó még azt a hirt is közli, hogy a közelmúltban csehszlovák megbízottak tartózkodtak Besszarábiában, hogy tanulmányozzák a besszarábiai bor Csehszlovákiába irányuló bevitelének kérdését. A hir villámcsapásként éri a válságos helyzetben lévő szlovenszkói és kárpátaljai bortermelőket. Hiszen ismeretes, hogy a bortermelés már évek óta nem rentábilis, a termelési költségek egyre nőnek, az elhelyezési lehetőség pedig csökken s a helyzetet állandóan súlyosbítja a külföldi bor behozatala. A romániai borimport hire már néhányszor bejár ta a sajtót, annak idején azonban megcáfolták s az eredmény itt van: jön a román bor, sőt további mennyiségek behozataláról tárgyalnak. Az illetékes köröknek a bortermelőkkel szemben tanúsított magatartása egyenesen érthetetlen s meg kell állapítanunk, hogy a csehszlovák-román árucsereforgalom volumenjének emelése olyan módon, amely bármely belföldi termelési ágat létalapjában veszélyeztet, nem indokolt és nem menthető. Ezért kívánatos, hogy a kormány azonnal lépjen közbe s további romániai bor behozatalát ne engedélyezze, egyszerűen azért, mert erre semmi szükség nincs! Tudnivalók a gabonazálogjegyekről az 1937-33. gazdasági évben PRÁGA. — Ismeretes, hogy az 1937—38. évre is érvényben maradtak azok az előírások, melyek szerint a gazdák gabonájukat elzálogosíthatják. Elzálogosítani csak olyan minőségű gabonát lehet, amelyet a Gabonatársaság a fölajánlás esetén köteles átvenni. Gyöngébb minőségű gabonát elzálogosítani nem (—) Törvények és rendeletek. A törvények és rendesetek gyűjteményének 50. számú füzetében 195. szám alatt jelent meg a Csehszlovákia és Franciaország között kötött repülőegyezmény második pótjegyzőkönyve. 196. szám alatt a gabona vámpótlékokat megállapító kormányrendelet, 197. szám alatt pedig a Csehszlovákia és Lengyelország között kötött kereskedelmi és hajózási egyezmények érvényének Danzigra való kiterjesztésére vonatkozó külügyminiszteri hirdetmény jelent meg. (—) Csökkent a bankjegyforgalom. A Csehszlovák Nemzeti Bank heti kimutatása szerint az aranykészlet 1.829 ezer Kc-val 2.574.560 ezer Kc-ra, az egyéb készletek összege 2.042 ezer Kc-val 122.227 Kc-ra, a leszámítolt váltok tétele 35.392 ezer Kc-val 908.497 ezer Kc-ra, az értékpapírokra nyújtott kölcsönök összege 11.478 ezer Kc-val 1.214.903 ezer Kc-ra, az állam ál- lamjegyadóssága 353 ezer Kc-val 2.014.220 ezer Kc-ra csökkent. A külföldi követelések és valuták összege 7.061 ezer Kc-val 354.706 ezer Kc-ra, az egyéb aktívák összege 2.954 ezer Kc-val 874.066 ezer Kc-ra emelkedett. A bankjegyforgalom 138.596 ezer Kc-val 5.898.209.50 Kc-ra, az egyéb passzívák összege pedig 53.307 ezer Kc-val 1.291.740 ezer Kc-ra csökkent. A zsirófcöveíteiések és az azonnal esedékes más tételek összege 150.824 ezer Kc-val 447.073 ezer Kc-ra emelkedett. Az aranyfedezet 40.6 százalékot tett ki. (—) Román talpfaszállitás a csehszlovák államvasutak részére. Jelentette a PMH, hogy a csehszlovák államvasutak megbízó ctai Erdélybe utaztak, hogy az ott vásárolt 10 ezer darab talpfát átvegyék. A megbízottak jelenleg további 80.000 darab talpfa átvételéről tárgyalnak. A talpfáért 32 koronát fizetnek, úgyhogy az ár a román faipari vállalatokra igen előnyös. (—) Csehszlovákia is résztvesz az ©then! XIX. nemzetközi gazdasági tanfolyamon. A kereskedelmi műveltség terjesztését célzó nemzetközi társaság augusztus 10-től Athénben rendezi meg a XIX. nemzetközi gazdasági tanfolyamot. Ezen Csehszlovákia 17 kereskedelmi iskolai és akadémiai tanárral képviselteti magáN lehet. A Venkov nyomán alább föltüntetett táblázat a gazdák gabonazálogjegyeinek kiállítására az egyes hónapokban érvényes árakat mutatja. Az árpánál két árat állapítottak meg, a malátaárpára magasabbat, a többi árpára alacsonyabbat. Meg kell jegyeznünk, hogy e hitel a havi pótdijak leszállítása folytán alacsonyabb a tavalyinál: (—) A prágai leszámítoló egyesület jelentése szerint augusztus 1-től 7-ig 2.381.818.978.35 Ke értékű váltót, csekket, utalványt és faktúrát nyújtottak be kölcsönös kicserélésire a múlt év azonos szakában kimutatott 1.631.735.410.40 Ke értékűvel szemben. Az összes beadványok értéke az év elejétől kezdve 68.974.953.237.95 Ke, amely a múlt év azonos szakának adatait 23.852.755.271.15 Kc-val múlja felük (—) Lengyelország lent szállít Csehszlovákiának. A közeljövőben tárgyalások indulnak Csehszlovákia és Lengyelország között 30 millió koronás kompenzációs keret megállapítása érdekében. Hir szerint Lengyelország Csehszlovákiába 25 millió csehszlovák korona értékű lent és 5 millió korona értékű szövőgépet fog szállítani. Csehszlovákia kompenzációképpen kész ipari árukat fog exportálni Lengyelországba. (—) Takarmánylisztkivitel Kárpátaljáról Ausztriába. Jelentések szerint Kárpátaljáról nagyobbmennyi- ségü takarmánylisztet exportálnak Ausztriába. A cseh lapok tekintettel a takarmányhiányra — a kárpátaljai takarmányliszt Ausztriába irányuló kivitelének betiltását s a takarmányliszt készletnek a kárpátaljai gazdák részére való tartalékolását követelik. A júliusi állat és állati termékek behozatalán?* adatai PRÁGA. __ Az állatbehozatal júliusi adatait ma tették közzé. Julius hónapban (zárjelben az 1936. évi júliusi adatok) Angliából 76 (0), Ausztriából 1 (0) lovat hoztak be. A sertésbehozatal 18.504 darabot tett ki. Romániából 10.047 (9.421), Jugoszláviából 5.354 (8.773), Magyarországról 3.092 (1.449), Németországból pedig 6 (4) darab sertést hoztak be. A juhbehozatal 1117 darabot tett ki. Romániából 634 (400), Magyarországról 480 (510), Ausztriából 1 (0), Németországból pedig 2 (6) darab juhot hoztak be. A 202 darabot kitevő élőbaromfibehozatalból Románia 200 (2.362) darabot, Hollandia pedig 2 (0) darabot szállított. A levágott baromfibehozatal 367 mázsát tett ki, éspedig Romániából 150 (0), Jugoszláviából pedig 217 (0) mázsát. A hústermékek behozatala 68 mázsa volt. Magyarország 64.5, Jugoszlávia pedig 3 mázsát szállított, a maradvány Olaszországból származott Júliusban összesen 5.752 mázsa zsirt hoztak be, éspedig Magyarországról 3.633 (4.236), Romániából 903 (481), Hollandiából 572 (1.617), az Egyesült Államokból 282 (1.316), Jugoszláviából 260 (2.704), Dániából 102 (1.677) mázsát. A bőrbehozatal júliusban 23.229 mázsát tett ki. Délameri- kából 10.739 (18.904), Ázsiából 2.872 (2.Q65), Afrikából 2.762 (1.661), Franciaországból 1.309 (1.690), az Egyesült Államokból 1.149 (2.084), Bulgáriából 930 (380), Törökországból 873 (0), Ausztráliából 437 (361), Belgiumból 366 (150), Lengyelországból 324 (242), Görögországból 307 (281), Lettországból (224 (0), Angliából 132 (500), Litvániából 55 (0), Romániából 49 (111), Portugáliából pedig 22 (0) mázsát. Szlovenszkói éllatváíérok PRÁGA. — Szlovenszkón augusztus 11-től 31-ig a következő helyeken tartanak állatvásárt: 11- én. Homonna, Lobonva, Kisucaujhely, Váguj- hely. Rimaszombat, Szobránc, Sasvár, Merény. 12- én. Vágbeszterce, Gyetva, Galgóc, Fehérmalom, Szinna, Varannó. 13- án. Pozsony, Zseliz. 14- én. Turzófalva. 16- án. Besztercebánya, Breznóbánya, Csaca, Gács, Komárom, Nagylévárd, Málnapatak, Námesztó, Pőstyén, Eperjes, Ószombat Alsósztregova, Cset- nek, Liptótepla, Trsztena, Ótura. 17- én. Bajmóc, Deménd, Farkasd, Galánía, Kálna, Ladomérvágása. 18- án. Berzevice, Csap, Kassa, Köbölkút, Gálszécs, Felsőstubnya, Igló, Zákameneklin. 19- én. Hanusfalva, Osgyán, Podolin, Zeplén, Zsolna. 20- án. Bán, Pozsony, Korpona, Ratkő. 21- én. Ipolyszalka, Turzófalva. 23- án. Besztercebánya, Csaca, Geletnek, Párkány, Szklenó, Somorja, Tornaija, Trsztena. 24- én. Fülek, Gács, Znióváralja, Lipótszentmiklós, Modor, Oszlány, Sándorfa, Szepesósalu, Verebély. 25- én. Kassa, Németpróna. 26- án. Bény, Klenóc, Héthárs, Madar, Nemső, Ra- jec, Szepesszombat, Nagytapolcsány, Tőketerebes, Szepsi, Zboró. 27- én. Pozsony. 28- án, Turzófalva. 30- án. Besztercebánya, Csaca, Gnézda, Vittenc, Morvaszentjános, Námesztó, Divékrudnó, Szene, Rimaszombat, Felsővizköz, Érsekújvár. 31- én, Garamszentbenedek, Bozik, Herencsvölgy, Kékkő, Palocsa, Sztropkó, Szűrte, Nagyszombat (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. Szlovenszkón és Kárpátalján 6 uj. mezőgazdasági kényszer- egyességi eljárás indult, éspedig 2 a besztercebányai, 4 pedig a beregszászi kerületi bíróság körzetében. ( —) Simán folyik a magyar zsirkiviíel, Budapestről jelentik: A Németországgal az augusztus hónap folyamán szállítandó 100 vagon sertészsír ügyében folyó tárgyalások rövidesen befejeződnek. Magyarország Csehszlovákiába az elmúlt héten 8 vagon sózott és 12 vagon nyers szalonnát valamint 6 vagon márkázott sertészsírt szállított. Olaszországba 40 vagon hasított sertést és 8 vagon sózott szalonnát adtak el. Augusztusban Angliába 20 vagon márkázott sertészsírt szállít Magyarország. (—) Magyar rendszerű sinautóbuszok Romániában. Bukaresti jelentés szerint a Constanza-Bukarest és Bukarest-Brassó közötti vasútvonalon a román vasut- igazgatóság sinautóbuszokat rendszeresített A rendkívül csinos kiállítású sinautók a Ganz-gyár szabadalma^ alapján készültek egy bukaresti gyárban, magyar mérnökök és szakmunkások vezetésével. (—') A magyarországi Phönix-életbiztosító fölszámolása. Budapestről jelenük: A Phönix Életbiztosító Társaság magyarországi fiókjának szanálásáról megjelent kormányrendelet szerint a Phönix-biztositónak nem biztosítási szerződéseken alapuló kötelezettsegei és ezek kielégítésére a társaság belföldi fiókjának ösz- szes vagyonából elkülönítendő vagyonra kényszerfölszámolást rendeltek el. Kényszerfölszámolóul a Pénzintézeti Központot rendelték ki. (—) Magyar pavilion a belgrádi vásáron. Belgrádból jelentik: A belgrádi vásáron építendő impozáns magyar pavillont Lehotczky György építész épiti. A kiállítást a Magyar Külkereskedelmi Hivatal a Magyar-Jugoszláv Kereskedelmi Kamarával együtt rendezi. A magyar nehézipar részéről a Rima, a Ganz, a MÁV-Vagon, a Győri Vagon és a Telefongyár vesznek részt. Magyar idegenforgalmi kiállítás is- lesz, valószínűleg borkóstolót is rendeznek. (—) Megkétszereződött a lengyel sonkakivitel. Lengyelország sonkaldvitele az első félévben a múlt év azonos szakában 13.2 millió zloty értékben kivitt 4.752 tonnával szmben 10.149 tormát tett ki 31.2 millió zloty értékben. A főátvevő az Egyesült Államok. (—) Fölmondják a francia—jugoszláv gazdasági egyezményt. Párisi jelentés szerint a francia és a jugoszláv kormány elhatározta, hogy a két ország között a gazdasági egyezményt fölmondja. A jelenleg érvényben lévő klíringrendszert sokkal szabadabban kezelhető fizetési rendszerrel helyettesítik. A tárgyalásokat szeptemberben kezdik meg. (—) A szőlő- és a bortermelés védelme Olaszországban. Római jelentés szerint a hivatalos lap közli a szőlő- és a bortermelés védelméről kiadott törvényt, amely intézkedik a szőlők karbantartásáról, a bortermelés védelméről, a szeszgyártás fejlesztéséről, valamint a fajborok előállításának és kereskedelmének szabályozásáról. (—) Állami vásárlással akadályozzák meg Amerikában a búza árletörését. Newyorkból jelenük: Északdakota állam kormányzója rendeletet adott ki a búza árának megszilárdítására. Az amerikai gabonatőzsdén ugyanis a búza ára a legutóbbi napokban igen erősen lemorzsolódott. Ez a lemorzsolódás összefügg a látható készletek megnövekedésével. A látható búzakészletek a legutóbbi hét folyamán tizennyolcmillió bushel- Iel, az elmúlt három hét alatt összesen hatvanmillió bushellel növekedtek. Ezért most Langer kormányzó elrendelte, hogy az északdakotai búzakészlet felvásárlási árát, a piaci árfolyamát magasabbra emeljék. Az északdakotai búzakészletek állami felvásárlása már meg is kezdődött A felvásárolt készletek egyrésze az állami malmokba, másik része egy állami gabonatárházba került (—) Devizapiac. A mai prágai devizapiacon Alexandria 0.125, Amszterdam 0.10, Stockholm és Kopenhága 1, Athén 'és Konstantinápoly 0.01, Lisszabon 0.05, London 0.025, Montevideo és Páris 0.10, Tallin, Riga 0.50, Rio de Janeiro 1.50 koronával javult, Montreal, New- york 0.01 koronával gyöngült. (—-) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a svájci frank és a holland forint 1, a Belga és az angol font 0.25, a francia frank 0.05 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága egyenetlen PRÁGA. — (Pragoradio.) Az értéktőzsde kétnapos szünet után ma élénk forgalommal nyitott, az árfolyamok azonban a besszspekuláció eladásai következtében gyöngébbek voltak és az árfolyamlemorzsolódás a tőzsdeidő későbbi folyamán is folytatódott. Később a csökkent árfolyamszinvonalon vásárlásokat eszközöltek és a kontremin az eredménytelen kísérlet után fedezéseket eszközölt s az értékek egyrésze a legutóbbi árfolyamszinvonal fölé emelkedett Nyertek: Amyllon 40, Koburg 5, Cseh Cukor 8, Deli 2, Hemych 4, Inwald 6, Kolini Vegyi 7, Kosmanos 9, Schoenprieseni 2, Malmok 5, Ringhoffer 3, Sphinx 2, Zettletzi Kaolin 5, Északi Vasút 10, Schoeller 25, Csehszlovák Solo 20, Aussigi Finomító, Walter 5, Kovafik 2, Nyugatcseh Szén 2 koronát Alpine 1, Apollo 3, Bánya és Kohó 25, Briinni Gépek 4. Cseh Kereskedelmi 5, Cseh Morva 50, Dux-Bodenbachi 5, Heilman 3, Horvát Cukor 2, Heinrichsthali 5, Kábel 10, Karborundum 3, Königshofi Cement 35, Krizik 5, Merkur 2, Rézmüvek 5, Brüxi Szén 10, Olleschaui 8, Poldi 15, Prágai Vas 25, Prágai-Duxi elsőbbségi 1, Rakó 10, Rothau 8, Egyesült Gyapjú 1, Selber 15, Aussigi Vegyi 2, Nyugatcseh Kaolin 85, Skoda 26 koronát veszített. A beruházási értékek piacán a helyzet nyugodt és változatlan. Egzotakuliszbtn Zsolna 10, Jagodina 3, Dinamit 30, Magnezit 15, Suhlima 1, Trbovlje 2.50 koronával javult Bolgár Cukor 4, Cseh Fegyver 10, Epiag 3 koronával gyöngült. A magyar C, C. járadékban nagy forgalmat bonyolítottak le s az árfolyama 6 koronával javult, az osztrák 1.50 koronával szilárdult meg. A frankraszóló Skoda- kötelezvény 5 koronával javult. A bankrészvények piacán Nemzeti Bank 45 koronával gyöngült, Zivno 2.50, Union- és Eskomptbank 2 koronával javult. A magánlombardtételek változatlanok. BUDAPEST EGYENETLEN BUDAPEST. — A mai budapesti értéktőzsde vontatott üzletem enet mellett gyöngébb árfolyamokkal nyitott. Később a külföldi kedvező hírek hatása alatt az árfolyamok nemileg emelkedtek annak ellenére, hogy az üzleti forgalom nem élénkült meg. Az érdeklődés középpontjában a vas- és bányaipari értékek állottak. Zárlat felé a palátok á realizálások következtében ismét Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüjtemény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál A gabonaárak kiszámítása az 1937-38. gazdasági évben a mezőgazdák számára kiáEiitandó gabonazáfogjegyeknéh 1937 1938 vm. IX. X. XI. xn. L II. m. IV. V. Szlovenszkói búza 98.— 98.35 98.65 99.— 99.35 100.— 100.65 101.35 102-— 102,65 rozs 81.35 81.65 82.— 82.35 82.65 83,35 84,— 84.65 85.35 86.— Kárpátalja: búza 97.35 97.65 98.— 98.35 98.65 99.35 100.— 100.65 101,35 102.— rozs 78.— 78.35 78.65 79,— 79.35 80.— 80.65 81.35 82.— 82.65 Szlovenszkó: malátaárpa 76.65 77.35 78.— 78.65 79.35 80.— 80 — 80.— 80.— 80.— takarmány 66.— 66.65 67.35 68.— 68.65 69.35 69.35 69.35 69.35 69.35 zab 75.35 75.65 76.— 76.35 77.— 77.65 78.65 78.65 78.65 78.65 Kárpátalja: malátaárpa 68.— 68.65 69.35 70.— 70.65 71,35 71.35 71.35 71,35 71.35 takarmány 57.35 58.— 58.65 59.35 60.— 60.65 60.65 60.65 60.65 60.65 zab 65.35 65.65 66 — 66.35 67.— 67.65 68.65 68,65 68.65 68.65