Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-28 / 169. (4315.) szám
4 TO^GM-MACtoR-HTl?MJ> 1937 július 28, szerda. Komoly és értékes munka jegyében zajlott le a bártfafürdői katolikus tanulmányi kurzus Kiváló előadók, értékes előadások tették magasnivójuvá a hetedik tanulmányi kurzust ■ A faluvezetők képzését szolgálták az előadások BÁRTFAFÜRDÖ. — A Katolikus Akció leánydíjusági Országos Vezetősége évről-évre megrendezi a nagy nyári Tanulmányi Kurzusokat a katolikus leányegyesiiletek vezetői számára. Ezek a kurzusok az Országos Vezetőség egyévi munkájának nagyszabású befejezései s egyúttal az egyes vezetők számára a következő munkaévre a lendület* invenció és lelkiség kiapadhatatlan forrásai. A hivatásos, felelősség- teljes egyesületi vezetők, akik egyúttal a falu kulturmunkájában is vezető tényezők, jól tudják ezt s ebből következik, hogy a tanulmányi kurzusoknak és heteknek mindig megvannak a maguk uj és uj, de tanulni vágyó, a munkában ténylegesen résztvevő hallgatói. Az idei bártfafürdői tanulmányi kurzus az országos vezetőségnek immár hetedik ilyen rendezése volt s az élénk érdeklődésből, a résztvevők komoly tanulnivágyásából megállapítható, hogy sem sablonossá, sem megszokottá nem váltak ezek a tanulmányi napok, hanem ellenkezőleg, olyan szociális és kulturális szolgálatot teljesítenek, melyre kisebbségi életünkben feltétlenül szükség van. A kitünően és célszerűen összeállított tanulmányi program, a kiváló és munkájuk áltál közszeretetnek örvendő előadók s nem utolsó sorban a jól megválasztott hely már eleve biztosították a kurzus sikerét, melyet annak lefolyása valóban igazolt is. Első napon ünnepélyes Veni Sancte volt, melyet Zsebráczky Géza prelátus-kanonok, plébános tartott, aki az oltár mellől üdvözölte a kurzus résztvevőit s gyönyörű szavakkal mutatott rá arra a nagy feladatra, melyet a Katolikus Akcióban be kellett tölteniök. A szorosan vett tanulmányi részt dr, Pfeiffer Miklós kanonok nyitotta meg, aki a tudós pap felkészültségével s a szociológus alapos tájékozottságával ismertette a két legújabb pápai en- ci'klikát. Hozzáértésére, a témákban való otthonosságára jellemző, hogy a hatalmas anyagot a rendelkezésére álló rövid idő alatt is olyan kitűnő összefoglalásban tudta a hallgatóknak nyújtani, hogy azok, ha kivonatosan is, de teljes egészet kaptak. Hogy az endklikák iránt az érdeklődést milyen őszintén sikerült a kiváló előadónak felkelteni, azt legjobban az bizonyltja, hogy a hallgatók mindannyian azonnal beszerezték az endklikák magyar fordítását s azok részletes tanulmányozását is megkezdték. Esterházy Lujza, a Katolikus Akció egyik legkiválóbb vezető egyénisége, mint mindig, most is nemcsak logikailag elsőrendűen kidolgozott, magasnivóju előadásokat tartott, hanem előadásaival a mindennapi falumunkához olyan praktikus és a gyakorlatiasságban felülmúlhatatlan tanácsokat is adott, melyeik az egyesületi vezetőknek szinte nélkülözhetetlenek. Első előadásában általánoságban beszélt a leányifjuság szerepéről a Katolikus Akcióban, de az általánosságok mellett is leszögezve és ismertetve a legfontosabb tennivalókat, melyek alól egy katolikus leány sem vonhatja ki magát. Második előadásában rámutatott arra a felelősségteljes szerepre, mely az intelligendára hárul népünk életében. „Uj életformák keresése falun" cim alatt a hosszú, falvakon tett kőrútjai alkalmával tapasztalt megfigyeléseit frappánsan összefoglalva, vethette a hallgatók elé a faluhoz kötött nép vágyódását a polgárosodás után s vetette fel az ezzel kapcsolatos tennivalókat. Utolsó előadásában kényes és nehéz témáról beszélt: azokról a hibákról és akadályokról, melyek a falumunkásnak komoly és nagy nehézségeket okoznak s melyeknek gyakran tudtán kívül és önkéntelenül is ő maga az oka. Előadásainak szükségességét élénk hozzászólások és viták bizonyították. Nagy Erzsébet, a rozsnyói egyházmegye mo- deratrixa szintén régi és kipróbált munkása a Katolikus Akciónak. Beszélt a tanitónő szerepéről az akdóban. Szavainak, értékes elméletiének szebb bizonyítékát saját munkásságánál nem is lehetne találni. Szavai mögött a résztvevők ott érezhették a megvalósított tettet is s ezért volt előadása különösen értékes. Ezen kívül még két előadást tartott, melyekben a leány- egyesületek gyakorlati kiépítéséről és az összedolgozás szükségességéről beszélt. Szavait hosz- szas és értékes eszmecsere követte, melyben az összes hallgatók réztvettek, ezzel is dokumentálva előadásainak általános érdekét. A kurzus utolsóelőtti napján érkezett csak meg Msgre. Kovács Gyula pápai kamarás, a SzKIE országos igazgatója, aki a katolikus ifjúsági mozgalom egyik legközismertebb vezére, aki más elfoglaltsága miatt nem lehetett jelen a kurzus megkezdése óta. A résztvevők nagy örömmel és szeretettel üdvözölték a leányifjusá- gi vezetők kurzusán elsőizben megjelenő Kovács Gyulát, aki a SzKIE-t ismertette a hallgatók előtt. Nemcsak a SzKIE megalakulását vázolta fel, hanem beszámolt azokról az eredményekről is, melyeket a SzKIE megalakulása óta már elért. Lelkes szavakkal buzdította a leány- ifjúsági vezetőket a SzKIE-ben való tömörülésre s biztosította a leánycsoportok önálló működését. A kurzus utolsó, befejező előadását is ő tartotta s könnyekig megható, szívhez szóló szavakkal festette meg a faluért élő, faluért dolgozó tanitónő portréját, akinek legnagyobb és legszebb jutalma a szeretet és a nyugodt lelki- ismeret. Scbalkhóz Sára szociális testvér, a kurzus rendezője két előadást tartott. Első elaődásában a vezető lelkiéletéről beszélt s megadta azokat a gyakorlati utasításokat, melyek szerint a világban éllő vezető is rendszeres és összetett lelkiéletet élhet. Második előadásában az egyesületi élet technikájáról beszélve, csupa gyakorlati tanáccsal látta el a résztvevőket, az egyesületi éllet ezer apró csinját-binját felölelve. Dr, Kirchknopf Márton orvos egy igen érdekes és értékes értekezést olvasott fel „Az orvosi pszichológia uj utjai" címmel, melly a hallgatók — kik nagyrészt pedagógusok voltak — különös érdeklődését váltotta ki. A komoly tanulmányokkal állandóan foglalkozó fiatal orvos nagyértékü előadása nagyban hozzájárult a kurzus magas értelmi nívójához. A kurzust ünnepélyes Te Deum fejezte be s a hallgatók a sok lelki és gyakorlati értékért, melyet számukra a kurzus nyújtott, hálás szívvel zengtek köszönetét. A kurzus rövid napjai alatt a komoly és nehéz tanulmányok mellett két felejthetetlen és gyönyörű kirándulást is tettek a résztvevők. Egyik délután a bártfai templomot és múzeumot tekintették meg Zsebráczky Géza prelátus-kanonok szakértő vezetése mellett. A két, értékben felbecsülhetetlen nevezetesség megtekintése után Zsebráczky prelátus lebilincselő kedvességgel uzsonnával vendégelte meg a résztvevőket. Egy másik délután pedig autóbusszal a lengyel határra, a hősök sírjához mentek, majd visszamenet Zborón szállottak le, hogy a Rákóczi-kasbély romjait, a híres száz hársat s a gyönyörű templomot megtekintsék. Bárcsak rövid néhány napig tartott a kurzus, mégis értékekben egyike volt a leggazdagabbak- nak. A résztvevők nemcsak hallgatták az előadásokat, hanem eszmecseréikkel, hozzászólásaikkal megvitatták, fel is dolgozták a kapott anyagot s minden reménység megvan arra, hógy a jövőben a munkában valóra is váltják majd. (OCULUS.) Francia ítélet a spanyolországi barbárságokról PARIS, — A párisi „Semaine Cath.“ egyik legutóbbi számában Baudrillart bíboros beszédét közli, melyet az 1792-ben legyilkolt 120 pap emlékünnepén tartott. A beszédből a következő részt emeljük ki: Az egyház azokat a papokat, akiket a francia forradalmárok 145 évvel ezelőtt kegyetlenül lemészároltak, 10 év előtt a boldogok sorába iktatta. Az ő emlékük tehát a hivő keresztények körében mindig élni fog. A történelem ennél borzalmasabb mészárlásokat is ismer; csak az a különös benne, hogy e szörnytettek ama nép kebelében történtek, amely akkoriban Európában a kultúra virágzását élte s amelynek keresztény lelkülete, legalább a népben, még érintetlen volt. Ma — folytatta a bíboros — hasonló borzalmasságok történnek egy szintén katolikus országban, amely mindig benső vallásosságáról volt ismeretes. Lehetetlenség, hogy az 1792. év vagy a mai spanyol forradalom véres eseményeiben önkéntes vétséget, a politikai vagy szociális visszaélések ellen szükségszerűen keletkezett reakciót lássunk. Egy nép sem léphet átmenet nélkül a kultúrából a barbárságba: ez ellenkezik az emberek és a dolgok természetével. A vad düh, amelyről szó van, megszervezett düh és komoly előkészületre vall. És ez esetben távolabbi s közelebbi előkészületekről lehet szólnni. Négy év előtt, a spanyolországi forradalom első véres kitörésekor, mint biztos forrásból tudom, 60 moszkvai ment át a Pyreneusokon, hogy a távolabbi s közelebbi előkészületek befejeztével a forradalmi tervek kiviteléhez lássanak, templomokat és kolostorokat lángba- boritsanak és kifosszanak, szent tárgyakat profanizál- janak és a spanyolokat kioktassák, akik önmaguktól sohasem mertek volna ilyen gyalázatos tetteket művelni. — Beszéde végén Baudrillart bíboros azt a kérdést vétette fel, vájjon megtörténhetik-e az a mai Franciaországban, ami 1792-ben itt és most Spanyol- országban megtörtént? E kérdésre — sajnos — igennel kell felelnie: ennek lehetőségét ugyanis a jelek napról- napra élesebben mutatják. Nem elég azokkal tartanunk, akik magukat minden körülmények közt megnyugtatni igyekeznek és hogy cselekedniük ne kelljen, kijelentik, hogy Franciaországban ma ily dolgok lehetetlenek. Meg kell gondolnunk, hogy az istentelenek távolabbi előkészítő munkája a könyvek és újságok utján folyamatban van s a közelebbi előkészületek emberei máris láthatók. Mitsem használ, ha ezt letagadjuk: ellenkezőleg, itt az ideje, hgoy a helyzettel tisztában legyünk s azzal szemben kellőleg felfegyverkezzünk. „SEBES VÍZ A GARAM... Irta: Szombafhy Viktor (5) Erre már igazán illett térdet hajtani is a hírhedt lovasnak. Majdnem beleblcsaklott a szokatlan mozdulatba, de ahogy megpillantotta ezt a magas, szelid- tekintetü, mégis határozott szavú s igen büszketartásu fiatalembert, Rákóczit, melegség öntötte el a szivét: ez valóban fejedelmi ember! S generálissá tette őt, azonnal ezredet bízott reá. Vivát, Rákóczi! *— De most pihenjen tekegyelmed, — intett Rákóczi azzal a szelíd szemével, — hiszen nem gyerekjáték, amit ezen a héten cselekedett! Bercsényi átjött harmadnap a zólyomi várból s igen melegen parolázott össze az uj generálissal. Csak Rákóczi vallotta meg, amikor négyszemközt maradtak a gróffal: —> Ilyen tüskés generálisom nem volt még! Kár, hogy olyan egyszerű sorból emelkedett fel, nem nagy családból származott. — Nem a származás, hanem a vitézség! — dör- mögte az ungi főispán, mert ismerte urának vélekedését hadi vezérei felől. 7. Kukleánder csak arra várt, hogy meghozzák neki Bottyán János átpártolásának hírét Újból egy levelet menesztett a császárnak, amelyben kiöntötte keserűségét s igen jól fogalmazta meg ezt a levelet is, mert hetednap már a császári válasz megint az asztalán volt, —• ha el nem késett volna addigra. Mert Kukleánder nagy szemforgatva, de még nagyobb szivbéli örömmel bevonult a Bottyán János úri házába. Akkora haddal jött, hogy senki sem gondolhatott ellenállásra. — Nagyon magas nekem a vár, — jelentette ki s igen gyorsan hekvártélyozta magát a szép uj házba. Nagyon jól érezte magát, különösen akkor, amikor hirülhozták, hogy a köbölkuti kiskastélyt is alakítgatják már s a bátorkeszi palánkon császári lobogót fuj ismét a szél... — Kár is ellenkeznie a szép asszonynak, udvarolta körül a házban maradt Bottyánnét, *— ha az ur» hűtlenül elhagyta a császárt, kegyelmed meg gyakorolja ezt a hűtlenséget velem ... Járt utána napokig. Bottyánná sirt-rltt, nem tudta kizavarni a németet a házból. Két kis kamrába vonult szolgálóleányaival, onnan nézte, mint pusztítja a német az udvart, az istállót s mint lovagolják mások Bottyán János kedvenc kancáit — Istentelen rabló! —• szaladt ki a düh az asszony száján. <— Ejnye, szép menyecske, — próbálta meg még a hízelgést utoljára a báró, — hallgasson hát rám. S azzal átölelte, óvatlan megcsókolta a szépasszonyt, ott, az udvaron, a labancnémetek szeme- láttára. Minden keserűség kiszaladt az asszony kezén, ahogy pofontéremtette a bárót. A nyakleves nagyot csattant, aztán még egyet ütött s harmadszorra úgy találta végigkarmolni a generálist, hogy rögtön elöntötte a vér az arcát. A báró messzire lökte magától az asszonyt Szeme szikrázott a dühtől, labancai sunyin mosolyogtak. *— Vigyétek! — hörögte, — vigyétek, csukjátok le börtönbe a bitangját! S fújva, csörtetve ment végig a tornácon. Vissza sem nézett Bottyánná szép fehér kezét labancmarok szorította, ketten is fogták, amig az ellenkező asszony karjára rászorították a bilincset a maguk előtt lők- dősve vitték fel a várba. — Arra nyílik az ablakod, amerről az urad várod! — intett csufondárosan a porkoláb, — a Garam felé. Párkánynak... De ezt már nem hallotta az asszony. Ajultan vágódott végig a hideg kövön s azon imádkozott, vajha elpusztítaná őt az Úristen. Mivel érdemelte meg ezt a sok csapást! Édes uram, János, siess, siess haza... Mindennap megnézték, de csak azért, hogy láthassák, hogyan éhezik, senyved. Bezzeg, nem jött most szép szóval, csókkal az álnok Kukleánder, ugyan jól érezte magát Bottyán házában, birtokában, csak legyintett, amikor hirül hozták, sir-e Bottyánné avagy átkozódlk. — Ha ott pusztul is el, nem bánom! — szavalta j hetykén, amikor kegyelmet kértek Bottyánné számára, J — ássa ki a tömlöcét, ha tudja, mint az uráét Nyerges- ujfalun. 8. Aznap nem volt tanácsos Bottyán János közelébe menni. Égető fájdalom lángolt a szivében, azt hitte, kiáltania kell, mert nem bírja tovább. Egy riadt arcú, felkötött kezű cseléd hozta hirül Kukleánder nagy kvártélycsinálását, az asszony börtönbehurcolását... Ott senyved, epedezik a fiatal asszony az esztergomi vár tömlöcében, penészes kenyéren, vizen, merthogy nem akarta magát átengedni a szomjas bárónak. — Bottyán János nagyon büszke volt az ő dacos, magyar- hitü, igazi asszonyára, aki nem állotta a plundrás labancgenerálist, akármilyen fiatal, délceg volt s akármennyire is tudott kedveseket mondani, hizelegve udvarolni, ékszereket felkínálni, csókot Ígérni, — mert neki csak az ő hites ura, a torzonborz, sebesarcu, komor, de igaz szivü Bottyán János kellett. Aki szintén generális. A fejedelem seregében, a többi rongyos kuruc között... — Meg kell vinunk Esztergom várát! — csapott rá az asztalra a haditanácsban, — a mi lobogónkat kell kitűzni a császáré helyébe ... Úgy dübörögtek alá seregei, mintha a végítéletet hoznák, a tarsolyos nyeregben. Az ipolymenti dombokról odaviláglott az esztergomi vár. Büszkén tükrözte magát a Dunában. Bottyán generális villogó szemekkel nézett a falakra s az ablakot kereste, ahonnan most as asszonya nézi, várja. Felemelte az öklét s megrázta kegyetlenül. «— Rajta, kuruc, megvijuk, ha addig élünk is! ★ ..Sebes viz a Garam, siet a Dunába. Kurucok tábora éppen ott megszálla.. * Nagy Rákóczi Jár az gyönyörű mezőben. Rettenetes kardja villog a kezében. Szóljatok álgyuim, szörnyen ropogjatok, Dunának két partja rengjen alattatok." Megbődültek az ágyuk s a fürge gyalogvitézek létrát támasztottak a falaknak. Amott a vár alatt törik már a bástyát, tódul a labanc a tetőre a ugyancsak viszonozza a lövéseket. Tömik a rést, dobálják a kövew, pukkannak az ágyuk, Fodor és Révay hajduezredei meg-megrohamozzák a várat. Bottyán lelkesíti az Esze Tamás talpasait is, meg a Csajági Jánosét, Lócziét, sok másét. Feketén-fekete már a Bottyán arca, piszkos kötéssel vagyon betakarva, félkarja kimarjuk, de csak fel sem jajdult, három paripa is kidőle alatta. Tüzes garanáttul világos az éjjel, he], sok anya fia borul ott bé vérrel. „Üssed a labancát", Bottyán fennen kiált s hallgatja, az asszony vissza vaj nem kiált?! — Jó Pekry a fűben, Tarnócy is halott, fújjátok a kürtöt, döngjenek a dobok. A harmatos hajnal ki még nem is pirul, a sok kuruc már a várra csak úgy nyomul. Ádáz a haragja jó Bottyán Jánosnak... Hej, a Dunában egy évig majd csak vérrel mosnak. Fel a falra, kuruc, ne félj a némettől. Hasad az szép hajnal, piros az hegyoldal, Esztergom várába Rákóczi felnyargal.., Hitvesem, hitvesem, szépséges hitvesem. Merre vagy virágom, merre vagy kedvesem? Várkapun elsőnek Bottyán im benyargal Nincs már labanc-ördög, nincsen asszony-angyal. Ihol van egy sirdomb, az van írva rája: Bottyán generális asszony tálán árva. Rohant a generális a vár tömlöcébe, hátha ott találná még az asszonyt élve... De üres a tömlöc, csak egy vékony napsugár tör át a keskeny ablakon. — A Garam füzesei s a honti hegyek felé tekint ez af ablak, olyan árva, mint Bottyán János egész élete. Csak a vakolatba van belekaparva néhány szó, azt nézi a komor vezér s uj bosszút esküszik a németre. Ezt betüzgeti a félhomályban: „Édes uram, János.. Azon vette észre magát, hogy töretlen fényű szeméből kipörrent egy ismeretlen gyöngy, gyerekkora óta nem futott végig ilyen az arcán: könny... <— Megvíttuk Esztergomot, — csuklott el hangja, amikor a fejedelem elé állott, — de csak azért, hogy virágot tehessek egy frissen hantolt sírra. S mintha valahonnan Kukleánder gúnyos nevetését hallotta volna. Úgy ült, órákhosszat a sir szélén, mellének eresztvén fejét, nagy-nagy busulásban s hangtalanul panaszlottu keserű kuruc bánatát a magyarok Istenének ... — Vége —
