Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-03 / 149. (4295.) szám
1937 Julíus 3, szombat. ssm. 7 titífyett idd vmkád A köztársaság nyugati részében félig derült, he- lyenként esős az idő, egyébként azonban a hőmérséklet emelkedőben van. Maximuma ma délben 20 fok volt, —- Időjóslatt A felhőzet csökkenésével nappal melegebb, túlnyomóan száraz. — A SZOVJET BEZÁRATJA AZ ÖSSZES TEMPLOMOKAT, Moszkvai jelentés szerint á Szovjet uj döntő hadjáratra készül a vallás ellen. A belügyi népbiztosság elhatározta, hogy a harmadik étéves terv keretében a még meglevő templomokat mind bejáratja. A templomépületek nagyrészét lebontják, kisebb részét pedig világi célokra, klubok, mozgószin- házak stb. részére használják fék A templomok bezárását „biztonsági'* szempontokkal indokolják. — A HUSZTI KÉPVISELŐTESTÜLET ELSŐ ÜLÉSE, Husztról jelentik: Ötévi kormánybiztosi igazgatás után a múlt év december. 6-án tartották meg Huszton az uj községi választást. Úgy a községi, mint a ■biróválasztást megfellebbezték és igy a képviselőtestület mindeddig nem kezdhette meg működését. Nemrégiben a fellebbezéseket elutasították és most végre az uj képviselőtestület megtarthatta első rendes ülését. A súlyos anyagi gondokkal küzdő város hátrányosan érezte meg a hosszú kényszerű tétlenséget és most fokozott tempóban kell pótolnia a mulasztásokat. Az első ülésen a tanácsokat és bizottságokat választották meg. Az egyesült párt tagjai minden bizottságban helyet kaptak. — UJ DUNA-HID BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A kereskedelemügyi miniszter elfogadta az óbudai Duna-hid végleges tervét. Eszerint a hidat 85 méterrel délebbre helyezik, mint ahogy az eddigi tervek föltüntették. A hidat úgy fogják kiképezni, hogy azon gyorsvonat is áthaladhasson. A Margit-szigetre nem építenek lejárót a hídról, de a terv szerint ez utólag elkészíthető. A hid 28 méter széles és majdnem egy kilométer hosszú lesz. — A KÚTBA FŰLT EGY KISGYERMEK. Lőcséről jelentik: Az Ólubló melletti Samboron községben Mindek János gazdálkodó hároméves Anna nevű kislánya felügyelet nélkül játszadozott a nyitott kút mellett. A gyermek kezében levő kis játékkapa beleesett a kútba, a kislány utánakapott és maga is belezuhant.. Nyomban kihúzták, de már akkor nem volt benne élet. xx Sápadt vagy barna— mit választ inkább? A barnára lesült ember nem néz-e ki egészségesebbnek és sportszerűbbnek? Tehát: aki sokat ad külsejére, az siittesse le magát és. használjon Ni- yeát! De mindig elegendő mennyiségben és használat után ismételten kenje be arcát, testét! . Vérszegénységnél és sápadtságnál reggel éhgyomorra egy kis pohár természetes „Ferenc József“ keserüviz szabályozza a belek annyira fontos működését, a gyo- moremésztést előmozdítja és az étvágyat erősen fokozza. Az orvosok ajánlják. ioo — TEMPLOMFOSZTOGATÓK SZOMOL- NOKON. Lőcséről jelentik: Az elmúlt éjszaka ismeretlen tettesek behatoltak a szomolnoki katolikus templomba, feltörték a perselyeket és a zsákmánnyal észrevétlenül eltávoztak. A csendőrség nyomoz a templomfosztogatók után. — KÉT HULLA A DUNÁBAN. Komáromból jelentik: Izsa községgel szemben tegnap teljesen meztelen női holttestet vetett ki a Duna. A 160 centiméter magasságú női holttest mintegy tiz napig lehetett a vizben. Egyetlen ismertetőjele: aranyfüggő van a fülében. — A Vágduna beömlésénél férfiholttestet fogtak ki a halászok a vízből. Személyazonosságát még szintén nem sikerült megállapítani. — ELÍTÉLTÉK a várgedei betörőt. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Március és április hónapokban sorozatos betöréseket követett el ismeretlen tettes Várgede községben s a csendőrség csak nagynehezen tudta kézrekerite- ni a kamrákat és fatartókat fosztogató tolvajt Fazekas Mária guszonai asszony személyében, akinek lakásán a lopott holmik egyrészét megtalálták. A tolvaj asszonyt jogerősen négyhavi fogházra ítélte a bíróság. — NÉGY ÉVRE ÍTÉLTEK EGY VÉRFERTŐZŐ APÁT, Beregszászról jelentik: Az itteni kerületi bíróság tegnap ítélkezett Diky László cserhalmi gazda felett, aki négy évig viszonyt folytatott leányával. Az apa a leány följelentése szerint nagy hozományt ígért leányának, p leány ez év farsangján férjhez is ment, de a hozományt nem kapta meg. A bíróság zárt tárgyaláson, foglalkozott az üggyel és Diky Lászlót négyévi fegyházra Ítélte. A vádlott megnyugodott, de védője és az ügyész fellebbezett. — „HA RÁMJÖN A BOLONDÓRA, AKKOR LOPNOM KELL", Beregszászról jelentik: Nyorba László kiskoppányi születésű, negy- yenhárom éves rovottmultu, aki eddig tizennyolcszor volt büntetve betörés miatt, tegnap ismét a beregszászi kerületi bíróság elé került. Amikor B tárgyalásokról jól ismert betörőt elővezették, a biró megkérdezte tőié, hogy miért nem Igyekszik megjavulni. A betörő röviden csak annyit felelt a biró kérdésére: ,,Ha rámjön a bolondóra, akkor lopnom kell." A megrögzött bűnözőt a 1 Íróság háromévi fegyházra Ítélte el a legutolsó büntetésének kitöltése óta elkövetett betöréseiért, SzmHÁzKönWKnsTaRA 1 A magyar népdal és az uj magyar zene diadala Nyitraegerszegen A Nyitravidéki Énekesrend sikeres hangversenye EGERSZEG. — Péter-Pál napján érdekes hang-versenyre gyűlt össze Egerszegen Nyitra vidéke. Három község éndklkarad énekeltek: Az egerszegi gyermekkar, vegyeskar és férfikar (karvezető Lencz György kántortanitó); a. berencsi gyermekkar (karvezető Faragé Miklós tanító) és a bérén esi vegyeskar (SzKIE, karvezető Ulrich László tanító); a nyitrai SziMKE férfikar (karvezető Szőke József.) — A berencsi énekkarok tanítása körül nagy érdemei vannak Benyuska Antal berencsi plébánosnak .is. Mindent megelőzve meg kel. említenem bogy már maga a műsor is (papíron) csodálkozásba ejthette a mai szakértőt, mert olyan választékosán és tudatosan volt összeállítva, hogy abhoz hasonlót Szlovenszkón még .nem igen hal lőttünk. A budapesti Magyar Kórus és az Énekszó szerkesztője, Kertész Gyula, kitüntető, sorokkal fejezte ki ilyértelmü véleményét a Nyitravidéki Éne- kesrendinek. Aki tudja, hogy az uj magyar zenei áramlattól Szlovenszkó eddig . mennyire el volt szigetelve, csak az képes fölfogni, hogy ilyen műsornak a puszta összeállítása is mekkora értékkel bir. A szereplő karvezetőiket az úttörők szent lelkesedése vezette. Ezt éreztük és a közönség is pnindvégig velük lelkesedett. Ez a hangverseny ünnepnek készült, az is lett. Az egerszegi fogyasztási szövetkezet udvarán magas dobogó állt. Ezen énekeltek a. karok a szabad ég alatt. Az udvar tele helybeli és vidéki közönséggel. A széltől eső, csendes hely igen alkalmas volt az ének szárnyalására. A közönséget Petrásek Ágoston országgyűlési képviselő, egerszegi plébános köszöntötte szives szavakkal Utána megkezdődött 'a hang-verseny, amely két részből állott: egyháziból és világiból. Az egyháza rész műsorát is ismertetem röviden, mert nem áll, hogy a templomi énekek csak templomi istentiszteletre valók. Az itt énekelt számok zenei szépségüknél fogva akármely világi hangversenyterembe is beleillenek. Az egyházi műsor Egerszegi női kar (Lene®): Szemdreá Imre: Szűz Mária mennyek...; Bárdos Lajos: Mária, Mária... — Tisztán, kedvesen énekeltek. Berencsi vegyeskar (Ulrich): Halmos László: Vigasságos, hangos...; Halmos: Szülte a Szűz...; Al-lekija a ,.Harmónia Sacrá”-ból: k. Pikéthy: Üdvözíégy édes Jézusunk ... — Ez az énekkar egészen kezdő, most volt az első nagyobb föllépése. Egyszerűen, tisztán énekelitek. Bizakodva nézhetünk fejlődése elé. Egerszegi SzMKE férfikar (Lencz): Menegali: Jézus-; bünbánat. útja...; Harmat Artúr: Regina coeli (latinul). — Lemez férfikara már életes, ára- dó-duzzadó erőket mozgatott meg. Éneklésük komolyabb művészi törekvést árult el. Jó hanganyaguk van. Öröm volt hallgatni. Égerszegi vegyeskar (Lencz): Kerényi György: Gyászba borult...; Bárdos Lajos: Szent Imre herceg...; Sugár J.: Keserű gondok...; Bárdos: Ö dicsőséges Asszonyság...; Josquim de Prés: Tengernek fényes... — Majdnem olyan lendületes volt, mint a férfikaruk. Nyitrai SzMKE férfikar (Szőke József): Kertész Gyula: Templom csendes mélyén ...; Martini: A getzemani kertiben...; Halmos: Minden földek (97. zsoltár). — Ezt az énekkart már Szlo- vemezkó-szerte ismerik. Most sem csalódott benne a közönség. A kar művészi törekvését és eredményeit már nagyon komolyan kell vernnii. Halmos zsoltárát meg kellett ismételniük. Remek kis drágakő ez a mü, amely talán nem is szerzőtől lett, hanem úgy kristályosodott ki magától. Közös kánon: Gebihardi: Glória szálljon... Vezényelte Szőke József. Méltó befejezése az egyházi műsornak. Ének, amely szárnyra kelt á hallgatóság feje fölött, betöltötte az udvart, az eget, a sziveket, Ezután Petrásek képviselő ur kedves „provo- kálására” Páldi Vilmos, vágsellyei nyug. tanító, kántor, kiváló egyházi zenész, rögtönzött lenyűgöző, szivrőlszakasztott beszédet. A világi hangverseny Most a világi hangverseny megkezdéséig hosz- szu szünetnek kellett volna következnie, de a. közönség követelésére a világi hangversenyt rögtön megkezdték. Ez bizonyítja a legjobban, hogy Josquin de Prés, Martini, Menegali, Gebhardi, Bárdos, Harmat, Kerényi, Kertész stb. tetszett. A világi rész még nagyobb sikert ért el. Közös gyermekkar (Lencz): A virágok vetélkedése (egyhangon). Berencsi gyermekkar (Faragó): Vásárhelyi: Zöld erdőben ... (ezt a dalt Bartók Égerszögen jegyezte föl), Jánoshidi vásártéren...; Kukorica... — A kis dalosok üde és bátor énekükkel egy csapásra megnyerték a közönség szivét. Nyilvánvaló fegyelmezettségük nagyon tetszett. Egerszegi vegyes gyermekkar (Lencz): Pásztortánc. Szépen, pergőn, magyarán énekeltek. Egerszegi leánygyermekkar (Lencz): Lányom, lányom (Horusitzky) és Körbe, körbe... (Vásárhelyi Zoltán.) Berencsi vegyeskar (Ulridh): Bárdos müvek: I. A temetőben, 2. Béres vagyok, béres, 3. Esik eső, 4. Jaj, de sokat áztam, fázam. Aki ismeri ezeket a kórus-müveket, az tud.ja, hogy sóik finomságot kívánó, nehéz müvek. Éppen ezért minden elismerés megilleti a berencsieket a szép tiszta megoldásért. Egerszegi vegyeskar (Lencz): Ádám Jenő: Somogy -balatoni nóták. Ez volt ennek a karmaik a legjobb száma. Finoman., lendülettel biztosan énekelték ezt az immár mindenfelé ismert gyönyörű müvet. Nyitrai SzMKE férfikar (Szőke József): Kodály három müve. Ez volt a hangverseny legkomolyabb teljesítménye. A közönség most Js nagy szimpátiával fogadta a kedvelt dalosokat. A karnagy helyes elgondolásait meg is valósította. A „Huszt” Kölcsey-vers) dallamvonalai melegen ölelkeztek: „Régi -kor árnya felé vissza merengni mit ér?” Majd hatalmas uniszómóban paranccsá tornyosultak: „Hass, alkoss, gyarapit.s, a haza fényre derül”! Ez az utolsó szó egy meglepő cisz-diur akkordban óriási belső feszültségben remeg. Érezzük benne az alkotás, az akarat, az élet parancsát. A közönség megértette ezt az „érthetetlen zenét.” — Nagy tetszést váltott ki a „Kit kéne elvenni?” cimü kórus. Kodály csodálatosan kifejező zenéjét Szőke valóban éle írekéi tette s a nősülni akaró öreg legény tehetetlensége, szomorúsága, komikuma, tragikuma és vigasztalódása mind benne volt az énekben. — A „Karádi nóták” csak betetőzték a sikert. A közönség tudta, hogy mit. fejez ki a zene. Egyszerűen értette, ott ültem és láttam. A népdal őszintén csintalan szövege nagy derültséget váltott ki. Ebben azonban része volt a jó előadásnak is. A Karádi nóták Kodály egyik legnehezebb kórusa. Egerszegi vegyes gyermekkar (Lencz): Forn- sete: Nyárkánon (1232-ből.) Lányok, fiuk, férfiak énekelték ezt a kánont. Hatása óriási volt. A Nyárkánon valóban megkoronázta az Énekesrend ünnepségét. Nagy térre való zene. Drága csilingelő gyermek-hangok, lányok, fiuk kergetődzése, férfiak tömör, hajlongó éneke, mind-mind egyszerre mozogva, ölelkezve: olyan zene volt ez, amit még nem halottam. Ami ebben szép volt, az egészen más, mint a finoman cizellált részletek szépsége. A hang mindenhonnan jött és ujjongás- ra késztetett, emelt, vitt. Ez a zene a dalosokat és a hallgatókat teljesen egybekapcsolta. Mellettem egy 'hallgató hangosan ibeJedailolt az énekbe. Egymásután háromszor kellett előadni a Nyárkánont. Ez volt az utolsó mű-sorszám. Az aj zene hódit Jól esik látni, hogy Nyitravid'éken már Éne. kesrend is van, amely teljesen 'benne úszik a. magyar muzsika árjában. Már nem keresgéli az utat, mert tudja, mit csinál. Ilyen következetesen Szlovenszkón talán sehol máshol nem ápolgatják az igazi magyar zenét. Égerszögen cgv kialakult kis lelki közösséget láttunk. Itt állunk az igazi magyar éneklésnek a kezdetén, az énekesrendi szellem és az Éneklő Ifjúság mozgalom előtt, amelynek életrehivásában olyan nagy szerepe lehetne a tanítóságnak. Nem igaz az az állítás, 'hogy a. régi magyar dallamokat és a belőlük fakadt uj magyar kórus-zenét nem tudja a nagy- közönség élvezni. Égerszögen több laikus hallgatót megkérdeztem, hogy tetszett-e neki. Valamennyinek tetszett! Csak becsületes, alapos és Lelkes munkát, kell végezni. És nem szabad fönn- akadmi a régi romokon. Még Lencz György vendéglátó karnagy köszönte meg a közönség szives figyelmét. Szavaiból lángolt a lelkesedés s az öröm a szép eredményből. Gyürky Ákos dr., a nyitrai SzMKE elnökének beszéde után a hangverseny lezárult, de a. közönség a fogyasztási szövetkezet udvarán tánc és zene mellett még sokáig jól érezte magát. SZŐKE PÉTER. Valami ismeretlen hatalom tüzeli harcra a tömegeket — mondja George Bernanos, a neokatolikus francia irodalom vezetője ■■ ■■ ■■ ■■ PARIS, —George Bernanos a francia neokatolikus irodalom vezetője, a francia irodalmi élet egyik legérdekesebb egyénisége. Tavaly jelent meg egy mélytartalmu regénye, egy szegény kis falusi pap szomorú, de lelkileg -ragyogó életének a története, amelyet a francia kritika egyhangú elismeréssel fogadott és az akadémia is 'kitüntetett a Regény Nagydijával. Bernanos Pá- risból Palma s-zigetére menekült, mert úgy érezte, hogy Franciaországban -nem tudna szabadon alkotni. Itt irta meg ezt a nagy regényét, annak ellenére, hogy a spanyol polgárháború a szigetet veszélyeztette és ott maradt feleségével és öt gyermekével. Nemrég Párásba jött és igen érdekes nyilatkozatot tett közzé. A spanyol események hatása az íróra Bernanos elmondta, hogy úgy érezte, ha Isten- öt arra a szigetre vezényelte, ott kell maradnia. Kezdetben nem sóikat törődött a bombázással és nyugodtan dolgoz ott, később azonban a helyzet tűrhetetlenné vált. Engednie kellett a kényszernek és visszatért hazájába. — Szörnyű emlékeket őrzök lelkemben, mert ez a testvérháboru sokkal kegyetlenebb dolog, mintsem azt innen távolról az emberek el tudják képzelni. Csak az Isten tudná megmondani, sikerül-e a veszélyt elszigetelni, Bernanos Franco sikerét egy különös lélektani ténynek tulajdonitjia. Amikor -a támadást megindította, mindennel leszámolt és tudta, hogy halál vár rá, ha a dolog nem sikerül. Bernanos véleménye szerint ebben kell keresni a siker titkát. Amikor az ember nem riad vissza haláltól és minden kockázatot vállal, rengeteg erő szabadul fel benne, amelyet annak a eszmének, vagy célnak a szolgálatába állít, amelyért életét kockáztatja. Minden téren csak az remélhet győzelmet, aki mindenről lemondott. Valami idegen természetfeletti hatalom tüzeli ma harcra a tömegeket, gyilkolja ezerszámra a férfiakat, a nőket, a gyér- I mekebet, szerzeteseket és az apácákat. A sátán árnyéka -borult a földre és ahol ez egyszer megjelenik, ott kő kövön nem marad. Az irodalom és az élet összefüggése Bernanos arca elkomorult, tekintete a mesz- szeségbe néz. — Most jelent meg egy hosszabb elbeszélésem: a leány, aki a középpontban áll, nem azonos első regényem nőalakjával, de sorsukban sok hasonlóság van. Mindkettő a kegyelem nélküli világ légkörében él, ahol az ösztönök és öntudatlan tettek indája teljesen befonja az embert. Most egyszerre két regényen is dolgozom, illetőleg már harmadik éve foglalkozom az egyikkel. Meglepetést fog. okozni azoknak, akik azt hiszik, hogy a papi életen kívül nem tudok más sorsot megeleveniteni. Ha ez igy lenne, akkor sem kellene szégyenkeznem. A pap személye, emberi és egyúttal természetfeletti egyénisége olyan gazdag problémaanyag, hogy tíz regényben sem lehetne kimeri Az orvosok izzadás ellen a SILJOMCfrBL.MIW spec. gyógykrémet ajánlják Kapható drogériákban, gyógyszertárakban vagy közvetlenül SUCHOLIN-nái, Trencsénben teni. A látható világ és a túlvilág harca az ő lelkében zajlik le a legdrámaibb alakban. Egész élete harc az emberi természet és a szentség között és az ut, amelyen a megszen- tesülésig eljut, a legnagyobb kaland. Ezt akarom éreztetni regényeimben. — Az irodalom nem lehet végcél, csak eszköz. Sajnálom azokat az írókat, akik bálványként tisztelik a művészeket, mindent feláldoznának egy érdekes témáért, vagy szép versért s közben a lelkűk vallja kárát ennek a bálványimádásnak, Az iró legyen elsősorban ember, igyekezzék a legteljesebb életet élni s csak azután gondoljon művészetre, A szentek példája itt nagyon tanulságos, — Az az érzésem, hogy a .katolikus gondolat megerősödése az irodalomban s általában a művészetben függvénye a katolicizmus hatalmas előretörésének, amely a múlt század utolsó évtizedeiben kezdődött el s főleg a világháború után erősödött meg. A katolicizmus előretöréséről beszélek, de nem titkolhatom el aizt a gondolatot, hogy a következő évtizedekben a katolicizmus óriási erőpróbának lesz kitéve az egész földön. A spanyol események mintha figyelmezetető jelei lennének ennek a megpróbáltatásnak, amelyre jó lesz előre elkészülni. Magyar háziasszonyok lapja NAGYASSZONY mmmmmmmmmmmmmmmmmmaaaammmammmmmmmmmmmmmmummmmmmummmi unn ..........ii .......... Me grendelhető a PMH kiadóhivatalánál