Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-22 / 164. (4310.) szám

1937 julius 22, csütörtök. mwmm Az íéíh mád doászona Marconit Szerdán este gyászszertartás volt az akadémián ■» Pénteken fogják eltemetni Bolognában a tudomány nagy halottfát ■ A világ valamennyi rádiója gyászszünetet tart, majd előadásokkal méltatja Marconi emlékét RÓMA* — Marconát, az emberi tudomány nagy halottját az olasz állam a maga halottjá­nak tekinti és eltemettetéséről a kormány gon­doskodik. Mint jelentettük, Marconáit a királyi akadémia elnökének ornátusában ravatalozták fel Farnesinában, az akadémia székhelyén. Az akadémia tagjai tegnap diszőrséget álltak a nagy halott mellett, Özvegye tegnap Electra leányával megérkezett Rómába, Mussolini a halálhír vétele után nyomban a ha ottas házba sietett és elrendelte, hogy Marconi emlékezetére szerdán este 6 órakor gyászszertartást tartsanak az akadémián. In­nen a holttestet Bolognába szállítják és ott fogják elhelyezni Örök nyugalomra. Gyászol a rádió BECS. — • A rádió világszövetség Marconi emlékezetének nemzetközi leadásokat fog ren­dezni. A rádió fenné; :ása óta még nem volt pél­da arra, hogy egyec en személyiség tiszteletére ztülvitelét a községi önkormányzat érde-j en és olyan sorrendben készítse elő, (yenben azok működési ideje lejár. minisztertanács végül számos folyó 'inisztrativ, gazdasági és személyi ügyet lett el. zociaiista pénzügyminiszter epe lénzügyminiszteri tárca betöltésének teljesen igazolja azt a föltevésünket, z uj kormány csak átmeneti jellegű s a \y végleges összeállítására és átépi- csak ősszel kerül sor. A legérdeke- kormányalakitásban a szocialisták \ A nemzeti szocialista párt egyike knak, amely a leghevesebben azo- ... magát Kalfus nézeteivel és minden § ^lenézte a gabonaárakkal kapcsola-j yni kezesség vállalását. Most pedig lnnék a pártnak a minisztere vállalta digyminiszteri tárca vezetését s a lista Franké kénytelen megadni azt, Kalfus megtagadott. Mi a titka ennek rtelen pálfordulásnak? A dolognak az a jyarázata, hogy amennyiben Franké n vállalta volna a pénzügyi tárcát, akkor odza miniszterelnök vette volna át. Ettől baloldal megijedt, mert ezzel az agrárpárt j Aatalmi állománya ismét szélesedett volna. $ jEzévt a „kisebbik rosszat” választották, in-| kább lesz következetlen a nemzeti szocia-l lista Franké, semhogy az agrárpárt még hatalmasabb legyen. Hodza pénzügyminisz­terségének ellenértékéül a baloldal megis­mételte régi ismert követelését, hogy neve­zetesen az agrárpárt adja át a nemzetvédel­mi vagy a belügyi tárcát a baloldalnak. Er­re az agrárpárt nem hajlandó. At uj kormány programnyilatkozata Az uj kormány hir szerint nem fog most , bemutatkozni a nemzetgyűlés előtt, hanem \ csak ősszel. Ezt azzal indokolják, hogy voltaképpen csak formai tekintetben le­het Hodza harmadik kormányát uj kabi- j netnek tekinteni, hiszen ugyanazokból1 a * személyekből áll, mint az előző kormány, j Ezzel szemben föl kell hozni azt a tárgyi ■ szempontot, hogy az uj kormány uj prog- j rammal jön, amely legalább részletekben \ más, mint a bukott kormányé volt. Az uj kormánytól tehát — ha nem a parlament előtt úgy legalább a sajtóban és a rádió­ban — uj kormánynyilatkozat várható. Ezzel kapcsolatban fölmerül a kérdés, hogy az uj kormány programadó nyilatkozatában milyen álláspontot foglal el a kisebbségi kérdésben. Ismeretes, hogy a február 18-iki nemzetiségi nyilatkozat tulajdonképpen a régi Hodza-kormány programnyilatkozatai­nak egyike volt s cseh részről már akkor is leszegezték, hogy közjogi értéke nem több, mint a kormány- i nyilatkozatoknak szokott lenni, vagyis, s hogy csak az illető kormányra nézve kö- < telezó', amely tette és csak addig van ér- 1 vényben, amíg az illető kormány hivatal- 2 bán van. Most a kisebbségi körök nagy érdeklődéssel várják, hogy a kormányéi- i nők hivatalos nyilatkozatában megismét- 1 li-e a február 18-iki nyilatkozatát, 1 illetve megerősiti-e. hogy azt magára nézve 1 az uj kormány is teljes mértékben kötelező- < nek ismeri el. * ilyen leadást rendezzenek. A világszövetségbe tömörült valamennyi társaság együtt fogja ünne­pelni Marcona emlékét és az előadások, ame­lyeket az egyes országok legkiválóbb tudósai fognak tartani, főleg azt fogják kiemelni, hogy mit köszönhet az egész világ az elhunyt nagy tudósnak. A csehszlovák táviró,szolgálat olymódon hó­dol Marconi emlékének, hogy abban a pillanat­ban, amikor Bolognában, a gyászszertartás meg­kezdődik,. az egész táviróforg,alomban kétperces szünetet tartanak. A forgalom beszüntetése 17.58 órától 18 óráig tart. A csehszlovák rádió- szolgálat ugyancsak kétperces szünetet tart ek­kor a leadásban. A prágai leadó különben már tegnap este rövid előadást tartott Marconiról és azzal kapcsolatiban orgonajáték fejezte ki a gyászt. 1 Angliában ugyancsak kétperces szünet volt ma délután az egész telefon-, táviró- és kábel- j Palesztina-vita az angol párisiimben 1450 korona egy karzatjegyért a felsőházban Ideges emberek gyomor- és bélbajánál reggelizés előtt egy félpohár természetes „Ferenc József" keserüviz kissé felmelegit- ve igen kellemes háziszer, amely a székle­tétet elrendezi, az emésztést előmozdítja és az egész anyagcserét jótékonyan befolyá­solja. Az orvosok ajánlják. 39 LONDON. — A Palesztina-vita, amely teg­nap kezdődött a felsőházban, a közönség köré­ben olyan nagy érdeklődést váltott ki, hogy egy-egy karzati jegyéit 10 fontot is fizetnek, ami 1450 koronának felel meg. A vita a felsőház zsúfolt padsorai mellett fo­lyik. A tegnapi ülés alkalmával az ellenzék ré­széről Lord Snell szólalt föl, a tervet pedig Lord Peel, a Palesztina bizottság elnöke ismertette és kijelentette azt is, hogy a kormány minden körülmények között keresztül fogja vinni ter­vét Lord Sámuel, Palesztina korábbi főkormány­zója, közvetítő javaslatot terjesztett be, amely szerint Anglia Franciaország támogatásával és a cionista mozgalommal való szoros együtt­működéssel tegye lehetővé a nagyarab konfö­deráció létesítését, amely Arábiát, Sziriát, Li­banont és Palesztinát foglalná magában. A zsidók respektálják az arabok nemzeti köve­teléseit, míg az arabok nyissák meg a zsidó tele­pesek előtt Tianszjordániát. Lord Melchet, a zsidó világszervezet elnöke, a cionisták állás­pontját ismertette, a szolgálatban. Tegnap este a londoni rádióban gyászbeszédet mondtak. Az amerikai rádiótársa­ságok is külön előadásban hódoltak Marconi em­lékének. D’Annunzio babérkoszorúja RÓMA. — A római gyászünnepség alkalmá­ból ma este hat órakor valamennyi olasz hadi­hajón öt percig szünetelt a rádióleadás, ugyan­úgy szünetelt mindenféle táviratadás a hadsereg, a tengerészet és a kereskedelem távirószolgálat- ban. Gábriellé D’Anunzio Gardoneból részvét- táviratot küldött a királyi akadémia alelnöki­nek és babérkoszorút helyeztetett el az elhunyt tudós koporsójára, A bolognai temetés pénteken megy végbe, ek­kor helyezik el a sírboltba Marconi koporsóját. A San Petronio templomban szentmisét fognak mondani. Julius 21-től 23-ig gyászlobogók len­genek Bologna házain. Canterbury-i érsek is fölszólalt és azt hangoz­tatta, hogy leghelyesebb lenne fölszólítani egy zsidókból és arabokból álló Palesztina-bi- zottságot olyan terv kidolgozására, amely az ő érdekeiket kifejezné. A Daily Héráid mai számában azt írja, hogy a Labour Party az 'alsóházban ma javaslatot fog, be­terjeszteni egy, az angol parlament mindkét házá­ból alakítandó bizottságra vonatkozóan, amely­nek az lenne a feladata, hogy fetefviszgálja a kormány Palesztina-tervét. A mukáspárti akciót állítólag a liberálisok, sőt a konzervatívok egyré- sze is támogatja. Ezzel szemben a Times azt ír­ja, hogy a javaslatot a kormány feltétlenül el fogja vetni. Először a népszövetség álláspontját kell meg­hallgatni és csak azután lehet tárgyalni a cionis­tákkal és az arabokkal. A lap egyébként úgy tud­ja, hogy Jeruzsálemben máris folynak tárgyalá­sok az arabok és a zsidók között, hogy megaka­dályozzák az angol kormány Pale sztina-tervének megvalósítását. Hivatalos közlés Kun Béla letartóztatásáról 35 osztrák emigránst is őrizetbe vettek VARSÓ. — A hivatalos lengyel távirati iroda moszkvai levelezője jelenti, hogy Kun Bélát, a szomorú emlékezetű magyarországi proletár­diktatúra vezérét Moszkvában letartóztatták. Minthogy a jelentés keresztüljutott az orosz cen­zúrán, azt hivatalosnak lehet tekinteni. Kun Béla Dimitrov mellett dolgozott a kom- internben és bár az utóbbi időben kivégzettek között az ő nevét is emlegették, letartóztatása most nagy meglepetést keltett. Azzal vádolják, hogy trockista propagandát űzött, nemcsak az orosz, hanem a külföldi kommunisták körében is, akik a moszkvai komintern keretében dol­tar­goznak. Kun Bélával együtt harmincöt radikális osztrák kommunistát tar­tóztattak le, akik az emlékezetes 1934 februári harcok után menekültek Oroszországba. Egyúttal a Deutsche Zentralzeitung Anenkova nevű szerkesztőnőjét elmozdították állásából. Anenkova nagyon is­mert személyiség volt kommunista körökben és Lenin személyes hívei közé tartozott. MOSZKVA. — Visinszky államügyészt, a trockista perek fővádlóját Sztálin „eredményes működéséért" a Lenin-renddel tüntette ki. is uj, nagyobb tipusu hajók építését kezdték meg, amelyek az ősz folyamán indulnak el első tengeri útjukra. Szükségessé vált a csepeli szabadkikötő kibő­vítése is. Ez a munka a jövő tavasszal készül el. Uj tárházat építenek s enek befejezése után már 7500 köbméter tárház-terület fog a vámkülföld- nek nyilvánított területen a tranzitokereskede- lem rendelkezésére állani. Magyarország nagy mértékben kifejleszti a dunai hajózást és kibővíti a csepeli szabadkikötőt Az uj szovjet követ Hitlernél BERCHTESGADEN, — Hitler birodalmi kancellár berchtesgadeni villájában fogadta a szovjet uj német követét, Jurenijevet, aki meg­bízólevelének átadásaikor kije leintette, hogy a barátságos viszony helyreállítása a Szocialista Szovjetköztársaság és Németország között mind a két államnak érdeke és fontos alkotó része az általános békének. Hitler birodalmi kancel­lár válaszában megelégedéssel vette tudomásul, hogy aiz uj szovjet követ Németország és a szovjet között normális viszony helyreállításán fog fáradozni és kijelentette, hogy a követet feladata teljesítésében úgy a maga részéről, mint a kormány részéről támogatni fogja. Bombák az árvaházra önkéntes kontingentálást vezetnek be a kereskedelmi malmok PRÁGA. — A kereskedelmi malmok meg­bízottai a köztársaság minden részéből 'kétnapos tanácskozást tartottak Prágában, hogy megál­lapodást hozzanak létre a kereskedelmi malomi termelés önkéntes kontingentálása tekintetében. A csehországi malmosok elhatározták, hogy aug. elejétől kezdve önkéntesen fenitantják a kon- tingentálási rendszert. A jelentés szerint a szlo- .venszikói malmok nem állottak elő túlzott köve­telésekkel, úgyhogy valószínű, hogy Szloven- szkón is sikerülni fog ezen a téren megoldást ta­lálni. Szakértő körök úgy ítélik meg a helyze­tet, hogy az önkéntes kontingentál ás sokkal eredményesebb lesz, mint a kényszerkontingen- tálás. BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) Magyarország belföldi és külföldi hajóforgalma az idén annyira fellendült, hogy a MFTR tíz uj hajó építését kezdte meg. A tíz hajó hatmillió pengő költséggel épül és résziben ősszel, részben a jövő tavasszal kerül forgalom­ba. Uj hajókat építenek a tiszai hajózás kibőví­tésére is. A Duna-tengerhajózási Rt. forgalma ugyan­csak váratlan arányban fellendült s erre a célra MADRID, — A Havas-iroda munkatársának i- jelentése szerint a kormánycsapatok bombázták tegnap három óra hosszat Oviedót. Két gránát 1" becsapott az árvaházba és három leányt megölt, A bombázás alkalmával húsz személy súlyosan megsebesült. Az aragóniai fronton a nemzetiek Montez Universalesnél folytatják előrenyomulá­sukat. A kormánycsapatok tegnap meglehetősen heves ellenállást fejtettek ki és kétizben kísérel­tek meg támadást, hogy elveszett pozíciójukat visszahódítsák. Mind a két támadás azonban si­kertelennek bizonyult. Ma reggel a nemzetiek 3 folytatták az előrenyomulást és több fontos yo-' Sjziciót szálltak meg, Öregedő egyéneknél, Ha az erek meszesednek, „Igmándi* ■ val segíthetnek, S évekkel tovább élhetnek. Kapftató Kcis és nagy fivesben.

Next

/
Thumbnails
Contents