Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)

1937-07-20 / 162. (4308.) szám

__________________________________________________________ El őfizetési ár: évente 300, félévre 150, negyed­évre 76, havonta 26 Ké„ külföldre, évente 450, félévre 226, negyedévre 114, havonta 38 Ki. • fl képes melléklettel havonként 2.50 Ki-val több. Eg/es szám ára 1.20 Ki, vasárnap 2.— Ki. A szlovenszkói és ruszinszkón magyarság politikai napilapja Szerkesztőség; Prága 11., Panská ulice 12, II. emelet • Kiadóhivatal: Prága U., Panská ulice 12, 111. emelet • • TELEFON: 303-11. » • SÜRGÖNYCIM HÍRLAP. PRAHA. Egyezkedik a kettészakadt koalíció A baloldal ki akarja szorítani az agrárpártot a nemzetvédelmi tárcából Az agrárok ragaszkodnak a régi kormányhoz - Világ szemlélőt helyett tár­cákért folyik a harc - Egyre mélyül a szakadék a koalíció két blokkja közt PRÁGA. — Hodza Milán hétfőn meg­kezdte kormányalakítási tárgyalásait Va­sárnap a kormányválság kérdésében semmi nem történt, mert a kormánytöbbség ve­zető politikusainak jórésze nem volt Prá­gában. Maga Benes köztársasági elnök is távol volt a fővárostól. Az államfő szomba­ton este, miután Hodzát megbízta az uj kormány megalakításával', nyári tartózko­dási helyére, Sezimov Usti-be távozott s ott vasárnap senkit sem fogadott, Kettőn reggel ismét a fővárosba jött és állandóan tájékoztatja magát a kormányalakítási tár­gyalások menetéről. Tárgyalnak a pártok A tárgyalások súlypontja most a kor­mánypártok végrehajtó bizottságaiban van. A végrehajtó bizottságok egész nap tanács­koznak. A vita tárgyát nem annyira a kor­mányalakítás képezi, hanem azok a problé­mák, — vagyis a gabonaárak, a vastarta- léík finanszírozása és az 1938-as költség- vetés kidásainak emelése —■, amelyek miatt a kormányválság kitört és a kormány le­* A szocialisták buktatták meg a kormányt? A kormányválsággal kapcsolatban heves sajtócsata folyik a széthullt koalíció két blokkja közt. A szocialisták és a cseh nép­40 milliónyi európai kisebbség (*) Hiába próbálja az érdekek sajtó agyon­hallgatni vagy bagatelizáLni, mégiscsak az az igazság, hogy Londonnak számos más, nyilván súlyosabb s az angol világbirodalom sorsát kö­zelebbről érintő gondja mellett telt érdeklődésre a kisebbségi konferencia iránt is. S igazság még az is, hogy a tizenhárom 'kisebbségi koníerncia közül a mostani váltott ki Európa közvélemé­nyéből, ha nem is a legbangosabb, de a legko­molyabb érdeklődést. Most kezd aggódva és szo­rongva odafigyelni Európa, hogy mit mondanak negyvenmillió európai kisebbség sízószólói, most kezdi felfedezni a hatalom s biztonság önfeledt évei után ezt a problémát, most kezdi csak fel­ismerni súlyát, s papiros gondból most kezd csak sajgó napigond lenni a kisebbségek ügye. Most, amikor más szervi bajai is jelentkeznek a békehelyzetnek, kiütköznek ezek az évek óta elhanyagolt, mellékesnek kezelt, az idő cso­datevő gyógyexejére bizott betegségek, megda- gadraak az általános krizáspszilhózissail, átsajog- nalk a legegészségesebb testrészekbe is és éb- xesztgetik az éietösztönt. Legyünk őszinték: a kisebbségi kérdést nem Európa ébredő lelikiis- merete tűzte napirendre, hanem inkább az élet­ösztöne. 1919-ben, a békekötések idején alig ismerték ennek a kérdésnek igazi értelmét, tulajdonkép­peni történelmi szerepét, feszitőerejének hőfokát s még: azok is, akik éveken át 'életék egy nemze­ti kisebbség életét, most, hatalomba emelked­ve, megfeledkeztek a múlt tapasztalatairól és ta­nulságairól. Igaz ugyan, hogy a háboruutáni Európában támadt kisebbségi kérdés történelmi hátterénél és keletkezési okainál fogva is más volt, mint a háborueiőtti Európában, amikor inkább nemzeti önállóságért vagy egyesülésért közdő néptöredékek követeltek önálló államéle­tet maguknak. Tehát alapjában véve fejlődés- tünet volt. Az 1919-es békeszerződésekkel tá­madt helyzet azonban önálló állami életből ki­sebbségi rangsorba taszított le hatalmas nemzet­töredékeket is s állította őket a nemzei létküz- d elemnek súlyos feladatai elé. Európa a háboru­utáni években politikai, gazdasági és szociális té­ren erősen visszafejlődött, gondjai nemhogy eny­hültek volna, hanem megszaporodtak. Sajátsá­gos módon éppen azoknak az elveknek az ér­vényesítése súlyosbította el a nemzeti és szociá­lis problémákat, tehát a jelenkor e két legfá­jóbb és legtöbb izgalmat kiváltó gondját, ame­lyektől az örökidőkre való megoldást remél­ték. Ma már objektiven meg lehet állapítani, hogy a nemzetek önrendelkezési jogának wil- soni elve nem hozta meg mind azt az eredményt, amit általában vártak tőle. Várták tőle egyebek között a demokrácia szélesebb alapon való érvé­nyesülését, az európai sorsközösség öntudatának növekedését s légióként és mindenekelőtt: elfo- giulatlanabb érintkezést nemzetek és nemzetek közt. S 'tizenkilenc év európai tapaszitlalatai után vájjon akad-e olyan tárgyilagos szemlélő, aki igaz lélekkel állíthatja, hogy ezek az ideálok Eu­rópában megvalósultak? Sőt azáltal, hogy min­den politikai kérdésben, még a gazgaságiakban is kiélezték a nacionalista hangsúlyt, szinte óha­tatlanul elmélyitették a nemzetek közötti rivali­zálást ils. Azt pedigi, hogy ilyen körülmények kö­zött mit jelent nemzeti kisebbségnek lenni, való- siznüleg nem kei 'bővebben magyarázni. Az bi- ' zonyos, hogy Európa gondolkozóit soha nem ! foglalkoztatták annyit a nemzeti kisebbségek poblémái, mint ma. A nemzeti türelmetlenség a legtöbb országban nem politikai, hanem egy­szerűen közigazgatási vagy még inkább rendőr­ségi kérdést csinált a kisebbségek élétnyilvánu- lásaiból. Végzetes rövidlátás. volna nem észre­venni azokat a hibákat, amelyek egy jól és nagy­vonalúan elgondóit, de rosszul és a bürokrácia szükkeblüségiével megvalósított eszme magvető­kéből nőttek ki. De ugyancsak végezetes hiba volna Európa hatalmad részéről az érdektelenség fellegvárába menekülni és sorsukra hagyni azo­kat az államokat, amelyek súlyos nemzetiségi problémákkal bajlódnak. Ismerjük el, hogy Eu­rópa most lázas iramban igyekszik pótolni mind­azt, amit tizenkilenc éven át e téren elmulasztott. Kezdik felismerni a kisebbségi kérdés hord- erejét, kezdenek számotvetni vele, mint élő és folytonosan ható gyakorlati problémával. Az európai kuriózumok sorából kezd a politikai pro­blémák sorába emelkedeni a kisebbségi kérdés; Tizenkilenc éven át nem volt kisebbségi kérdés Európa számára, házi gondnak tekintették, ami­vel az érdekelt államoknak maguknak kell elké­szülni s bíztak benne, hogy el is készülnek vele. Valóban volt néhány éve a háboruutáni Európá­nak, amikor úgy látszott, hogy a fejlődés annyi­ra a szociális problémák irányába tereli az ösz- szes történelemformáló erőket, hogy a nemzeti­ségi kérdések önmaguktól oldódnak meg a szo­ciális átalakulás olvasztókemencéjében. Aztán kiderült, hogy a tizenkilencedik század első nagy európai krízise óta, amikor elvi alapjai össze­omlottak a metternichi rendszernek s a történe­lemformáló erők porondján megjelent, úgyszól­ván egyidőben, a Szocializmus és a Nacionaliz­mus, ez a két erő még mindig együtt hat, egy­szerre, egyirányba és egymást segitve-taszitva. A szociális fejlődés nemcsakhogy nem semlege­sítette le a nemzeti kérdést sem hóditó, sem szen­vedő alakjában, hanem kiélezte bizonyos irány­ba, formát és irányt adott társadalmi összefüg­géseinek s ahol megoldást sürgető nemzeti pro­blémák lépnek föl, ott a szociális átalakulás is nyugtalanító időrendszerüséggel jelentkezik. Ma már kezd bíbelődni Európa a kisebbségi kérdéssel s ha húzódva és ellenkezve is, de azért hozzányúl. Olyan aktualitást adott a kisebbségi kérdésnek a világpolitikai helyzet fejlődése, hogy többé kitérni előle nem lehet s nemcsak azoknak, akiknek közvetlen van dolguk vele, hanem azok­mondásra kényszerült. A tanácskozásoknak az a kiindulópontja, hogy a kormányalakí­tásnak csak abban az esetben van értelme, ha a kormánypártok ezekben a vitás pon­tokban megegyezésre jutottak. Az uj kormány: a rési? Ha ez a megegyezés a mai napon létre­jön, akkor Hodza minden valószínűség sze­rint a régi kormánylistát terjeszti az állam­fő de kinevezésre, mindössze annyi lesz a különbség, hogy Kalfus pénzügyminiszter helyett Trapl volt pénzügyminiszternek, a postatakarékpénztár kormányzójának kine­vezését fogja ajánlani. A hírek szerint azonban Trapl nem mutat nagy hajlandósá­got arra, hogy a mai nehéz körülmények közt vállalja a pénzügyi tárcát. Ha Trapl elutasítja Hodza ajánlatát, akkor egyik verzió szerint Franké iskolaügyi miniszter vezeti majd ideiglenesen a pénzügyeket, a másik szerint maga Hodza veszi kezébe a miniszterelnökség mellett a pénzügyi tárca irányítását. pártiak azzal vádolják az agrárpártot, hogy könnyelműen erőszakolta ki a kormány­válságot. Rámutatnak arra, hogy Hodza I nak sem, akik csak nagy távolból érzik szelét. [Negyvenmillió embernek a sorsa nem lehet kö­zömbös a nagyhatalmak szempontjából még ak­kor sem, hogyha nem rendelkeznek önálló had­sereggel és önálló vámsorompóval. Sem Anglia, sem Franciaország, sem akármelyik harmadik nagyhatalom nem intézheti el a hatalmi öntudat­nak azzal a cinizmusával a nemzeti kisebbségek kérdését, amivel Nagy Frigyes fogadott minden polgári kritikát: „Mennyi katonát tud ellenem állítani a harctéren?" Akinek nincs katonája, an- niaik a kritikája nem érdekel. Ez volit a naigy- frigyesi felfogás, dehát Európa nyugati és demo­kratikus hatalmainak kellene tudni, hogy ennek a felfogásnak súlyos fogyatékosságai vannak s nemcsak azoknak a szempontjából, akik ellen irányul, hanem azokéból is, akik alkalmazzák. Európának demokrácia kell, ha élni és boldogulni akar, de igazi demokrácia. Nemcsak papiroson s nemcsak színes frázisokba csomagolva, hanem történelmi valóságra váltva. Nincsenek jóvátehe­tetlen hibák, csak néha jóvátehetelenné teszi a legkisebb baklövést is a közöny és a csökönyös segíteni nemakarás. Kétségtelen, hogy a kisebb­ségi kérdés mai alakjában tovább nem vezethető az európai könyvvitelben, át kell értékelni, sür­gősen és maradéktalanul, azoknak az elveknek alapján, amelyek a demokratikusnak elgondolt, de imperialistának megvalósított Európát kiala­kították. De természetesen nem úgy, hogy me­gint csak hangoztatják, hanem úgy, hogy valóra is váltják őket. Ezt minden józan európai látja, az angolok éppúgy, mint a franciák s látják nyil­ván azt is, hogy abban a pillanatban, mihelyt a szélsőradikális és bomlasztó erejű nacionalizmus elveszíti a talajt lába alól és vele együtt megszü­maga a kompromisszumos megoldást ke­reste, csupán Zadina és Cerny agrár­párti miniszterek intranzigens álláspontja és lemondása bírta rá Hodzát arra, hogy az egész kormány lemondását javasolja. A szocialista néppárti blokk továbbra is erősiti, hogy az agrárpártnak egyik titkos célja az volt, hogy Hodzát a kormányválság r*5 - vén kibuktassa a kormányelnöki szék­ből. A baloldal a kormányválságot arra szeretné kihasználni, hogy megvalósítsa régi követe-, lését és elérje a miniszteri tárcák uj fölosz­tását. Az agrárpárt a hatalmi terjeszkedési vágynak azzal vágott elébe, hogy máris bejelentette, hogy az uj kormányban ugyanazt a négy tárcát igényli, amelyet eddig birtokolt s az uj kormányba ugyan­azokat a személyeket delegálja, akik ed­dig képviselték a kormányban. Különösen a cseh néppárt nincs megeléged­ve eddigi tárcáival. (Srámek pártelnök, — mint ismeretes — a legjelentéktelenebb tár­cát, az unifikációs minisztériumot vezette eddig.) A szocialistáknak különösen az fáj. hogy az agrárpárt által birtokolt négy tárca közül a nemzetvédelmi rendkívüli módon [ nik a nemzeti magárahagyottság és kiszolgáltatott­ság érzése negyvenmillió európai emberből: a nyugodt fejlődés és barátságos nemzeti közele­dés kurzusa váltja fel a mai nyugtalan, a bizony­talanság és rettegés exaltálciójában vergődő vilá­got. De végzetes tévedés azt hinni, hogy ha a mai világpolitikai feszültség megszűnt, lekerülnek a napirendről a kisebbségi problémák is. Nem, majd akkor szűnik meg a világpolitikai feszült­ség, hogyha — természetesen egyebek között —• megoldódtak az európai nemzeti kisebbségek problémái. Mert remélhetőleg nemcsak az a fel­ismerés emelkedett az európai közvélemény tu­datába, hogy van kisebbségi kérdés, hanem az is, hogy a kisebbségek ügye szorosan összefügg azoknak a problémáknak sorával, amelyek ma megoldásra várnak. A kisebbségi kérdés nem el­szigetelt probléma, hanem mintahogy természe­tes következménye a jelenlegi békehelyzetnek úgy összefügg a béke valamennyi sorskérdésével. Nem oldható meg egyedül önmagában, de külön sem választható, mintahogy 1919-ben tudatos vagy tudattalan egykedvűséggel gondolták a bé­ke megalkotói. A negyvenmillió európai kisebb­ségnek nincsen hadserege, nincsen pénze, nin­csenek hatalmas szövetségesei — de azért mégis van egy hatalmas pártfogója: a történelmi szük­ség. Nem alkalmas a dicsekvésre, de nem mi te­hetünk róla, hogy szövetségeseink: Európa gond­jai. S ez ma, ugylátszik, a világon a leghatalma­sabb szövetség, őszinte reményünk, hogy rövi­desen megszabadul tőle a világ, — úgy hogy a segitőszándék és akarat elsimítja a gondokat és életrehivja helyette a közös munka és kölcsönös megértés világszövetségét.

Next

/
Thumbnails
Contents