Prágai Magyar Hirlap, 1937. július (16. évfolyam, 147-170 / 4293-4316. szám)
1937-07-16 / 159. (4305.) szám
1937 Julius 16, péntek. A város felfedezése Irta: Borsody István A város, ahol születtünk, szivünkhöz nőtt. Vagy mi nőttünk ki a város szivéből? ... Igaz, viszonyunk nem zavartalanul szerelmes. Szeretjük városunkat, de sok szidalmat is szórunk rá. A fiatalok elégedetlenek: halott a mi városunk — mondják — nem érdekes és unalmas. Az öregek korholnák a fiatalokat és éveikre fognák nyugtalanságukat. De nem sikerül a szigorú szó, mert az apák és anyák is látják, hogy változott a város és nem olyan öröm élete, mint régen. Csöndesen kell élni, csöndesebben, mint régen. Szegény város issza meg mindennek a levét, sok lenézést, megvetést kell zsebrevágnia. A város tűr, nem lehet semmit és semmiről. Lakói szidják, de szeretik mert szeretni muszáj a helyet, ahol születtünk és felnőttünk. Hiszen, ahogy kis életünk növekedett, minden lépésünk, lélegzésünk összeforrt a házakkal, a kertekkel, a toronnyal, vagy kisebb részekkel, a kaviccsal és téglával. Figyelemmel kisértünk mindent, ami a várossal történt. Számon tartottuk, hogy szaporodnak az antennaru- dak a háztetőkön, hogy halad egy-egy uj ház építése, hol rendezik a gyalogjárót, mikor javítják a főuccai aszfaltot, jól nyir- ják-e a városi park bokrait, mikor nyílik meg a jégpálya, mikor érkeznek és indulnak a vonatok, kik jönnék, kik mennek, ki született és ki halt meg ... Régi emlékeim egy boldog gyermekkor uccájába vezetnek. Abban az uccában boldogan játszadoztunk: nyári hosszú nappalokon, a tél rövid világosságában, hosszú téli és rövid nyári estéken, játék volt az élet. Katonásdi, boltosdi, vonatosdi, szüle- tésnaposdi, csupa szüntelen ünnepesdi. Biztos, ezekben a paradicsomi időkben is sok volt a korai bánat. De vannak idők, melyek mindenestül szépek: ilyen a gyermekkor. Később komolyabb idők következtek. Eltűnt a gyermekkor-nevü ucca s vele együtt sok minden. Vége volt a tág örömöknek, melyek nem ismertek korlátot, határt, kifutottak az udvarokra, kertekbe, mezőkbe, túl ezeken is a gondtalanság édes tájaira. Később több volt szabad, mint előbb —, de a több egyre kevesebb lett. Nem volt már elég egyetlen ucca, kellett az egész város, S megnyílt a sok ucca, a város ismerős lett. Loholt a kisdiák a házsorok közt. Nagy titkok nyíltak és izgattak a házak árnyékai alatt. Tánciskola, gyerekzsurok, jégpálya és húsvéti locsolások, első randevúk: gyerekes dolgok, de egyre több felnőtt tartalommal. Reggel beloholtunk az iskolába, délben hazakotródtunk, délután csatangoltunk és este összebújtunk, mint az összeesküvők, ünnepeltük korunkat. Ez mind a városban történt. Ez volt a város: a mi kis életünk. Ismertük a várost —, ki kételkedett volna ebben? Hogy mégsem volt igy, erre csak később derült fény ... Eljő az időpont az ember életében, mikor lerázza magáról a közvetlen környezet szűk szépségeit, mint a kutya, mikor csuromvizesen, rázni kezdi testét. Ez az idő, midőn vándorútra kelünk. A város nagyállomásáról elindul a vonat s még nagyobb állomásokra viszi utasát... A nagyobb városban hirtelen elfelejtünk mindent, ami' a kisebb városban volt és történt. Uj élet kezdődik, minden nagyobb és szebb, mint annakelőtte; ebben a hitben és örömben telnek az évek. Városunk eltűnik, nem gondolunk rá s ha hébe-hóba hazatérünk, fölényesen észre sem vseszük, legyintünk rá, mint a régi játékszerre, ami valaha pedig a világot jelentette ... De ez még nem az utolsó szó ... —• távol városunktól sok mindenről hallunk, tanulunk s lassan elmúlik az uj világ varázsa, arra kell eszmélni, hogy nemcsak „messze" vannak „nagy" dolgok, de gyakran sokkal közelebb, mintsem sejtenénk... Ahogy keresztül-kasul járjuk az országot és országokat, valami ismerős dereng az „uj" alatt. A távol nagyvárosok világhíres katedrálisai homályosan valamilyen hasonló templom képére emlékeztetnek, az idegen emberek házai, ahol vendégségben járunk, eszünkbe juttatják a távoli s kissé elhagyott otthon falait, a völgyek, ahol végigröhögünk vonzó és ijesztő vonatokon, mintha a hazai tájakra hasonlítanának: egyszerre megvalósul a rohanás és á távolba vágyó, folyton újat kereső szem lehunyja pilláit és döbbenve álmodni kezd a múltról, a régiről, a városról, a szülővárosról: hiszen a világ kincse nem is uj, nem is idegen, a mi városunk már régesrégen, születésünk óta körülvett hasonló kincsekkel <—’, csak éppen nem vettük észre... És mikor messze idegenben megkérdik a város szülöttjét: honnan jösz, ember? —, a válaszra fölragyognak az arcok ... Ó, onnan, hol oly szépek a házak s boltívesek a kapualjak? S mily gyönyörű a főucca ölelésében a gótikus nagytemplom csúcsíves teste! —- A város szülöttje bambán hümmög és hallgatja, mi minden van az ő városában ... ö nem vette észre, mert talán túl sok gondja volt primitív önmagával: hiába volt körülötte a város, igazi arcát és kincseit meg nem ismerhette... A gyermek és ifjú lelkében, testében világok éltek és ébredtek — keveset vehetett észre a környező világból, amit más teremtett, ősök és századok. Városára csak akkor neszeit föl, mikor messze idegenben felhívták rá figyelmét. S a város szülöttje izgatottan döcögött egyszer az ismerős dombok közt hazafelé, mert elhatározta, hogy mihelyt megérkezik városába, nyakába veszi az uccát s meggyőződik róla, megvan-e minden, amiről az idegenek is annyi elragadtatással beszéltek. Megvolt. Azóta is, ha hazatérek, egyre ismerősebbnek érzem a várost. Már nem tudom, hol építenek uj házakat, de a régieket egyre jobban szeretem, ismerem, értem és értékelem. A kis történetnek van még egy fejezete. A szlovenszkói város felfedezéséről szól itt minden szó. Feledésbe merült városaink múltja, kincse. Az uj kór a derékszög egyszerű vonalainak szellemében épített uj házakat városaink régi, szövevényes, teker- vényes, titokzatos és sejtelmes vonalú, hajlású házai közé. Haladtunk a korral — mondjuk, de a semmibe halad minden, ami elfelejti vagy megtagadja a régi talajt. Mi pedig tagadásban nőttünk föl! A gyermekész világtalanságában nem figyelhettünk föl városunk mélyen fénylő szépséges értékeire. De felnőtt kéz sem vezetett, nem derített fényt, nem mutatott utat a város falainak megértéséhez. Iskolánkban sem könyv, sem tanár, semmi és senki sem oktatott szülőföldünk, városunk ismerésére. És szlovenszkói szülővárosunk oly ismeretlen volt Prága előtt, ahol egyetemre jártunk, hogy első háziasszonyom útlevelet kért, mikor megmondtam, honnan érkeztem ... Ugyan kicsoda hívhatta itt föl a szlovenszkói gyerekember figyelmét szülő* városára? —- Budapesten ért a felejthetett len élmény, mely egyszerre elindította bennem a „város" iránti megváltozott érdeklődést. Gerevich professzor művészettörténeti szemináriumában történt. (S mily újdonság volt a művészettörténet is s hozzá saját vidékem és városom művészettörténete!) Mikor a szemináriumban bemutatkoztam S mondtam, hogy eperjesi vagyok ... Eperjes! — fogta el a nevet meleg áhítattal Gerevich professzor —, égnek emelte karjait ... S a főuccai házak oromfalai, csipkéi, árkádjai, boltivei, a főtemplom, a Rá- kóczi-ház, a sárosi vár, Zboró ... Azóta látom ezekben a kövekben a művészetet és a történelmet. Prágában most nagyszabású kiállítás keretében a főváros szeme előtt felvonult Szlovenszkó művészete, múltja, történelme. Mindünknek városából van ott egy-egy szobor, kép, csipke, kisebb vagy nagyobb darab, de egyaránt hirdetője, értéke földünk kultúrájának. Ismerje meg a főváros kultúránkat, ismerjen meg bennünket, fedezze föl ez a prágai kiállítás is városainkat és fejlessze a közszellemet: azt a szellemet, mely jobban kedvez majd Szloven- szkón is szülőföldünk és városi kultúránk érdemelt felfedezésének és igaz ismertetésének. A Z USA JÖVENDŐ ELNÖKE? Roosevelt legnagyobb politikai ellenfele — ijem politizál Hatalmas munkásvezér lett az egykori szamárhajcsárból ■■■ Hogyan alakítja át a Egyesült Államok politikai arculatát - a szakmák szerinti munkásszervezés? ■■■ Gyors lendület a mindenható népszerűség felé NEW YORK. — Franklin Roosevelten, az Egyesült Államok elnökén kívül ma egy ember van Amerikában, akinek nevét a legtöbbször emlegetik és aki egyre inkább Roosevelt legnagyobb vetélytársává növi ki magát: John Llewellyn Lewis volt bányamunkás és szamárhajcsár, jelenlegi szakszervezeti vezér ez, akit már ma az Egyesült Államok jövendő elnökének emlegetnek széles körökben. Munkásvezér, aki nem politizál John Lewis bizonyára azért tett szert oly hatalmas népszerűségre, mert — bármilyen hihetetlen — sohasem tartozott egyik politikai párthoz sem. A magas, erőteljes, rézvörös hajú ember, aki ma 56 éves, oly friss és életerős, mint valami cowboy. Nem republikánus és nem demokrata,* nem szocialista és nem kommunista, nincs politikai programja és nincsenek hangzatos politikai tervei. Egyszerűen csak munkásvezér. Sokmillió ember áll ma John L. Lewis mögött, aki céltudatos munkával érte el az amerikai szak- szervezetek szövetségbe tömörülését. V Ő dönt ma afelől, hogy hatalmas sztrájkokat rendezzenek és egyetlen szavára beszüntetik a legszélesebb bérmozgalmat is. Öt évvel ezelőtt még csak a bányamunkásoki szakszervezetének elnöke volt és akkor még egyáltalán nem játszott komoly szerepet az Államokban. Az általa vezetett szakszervezetnek akkor még csak 175.000 tagja volt és ezek is különböző pártokba tömörültek. Annál csodálatosabb az azóta történt fejlődés és Lewis rövid idő alatt szerzett népszerűsége. A 12 éves bányamunkás Lewis Jowa államban született és 12 éves korában kezdett el dolgozni. Öt fivérével együtt dolgozott egy bányában, később szamárhajcsár lett, majd egy ezüstbányában kapott munkát. Egy időben aranyásó is volt. 1908-ban nősült meg, egy tanítónőt vett feleségül és Illinoisban telepedett le, ahol csakhamar magára vonta Gompers szakszervezeti vezér figyelmét. Hat éven keresztül Gompers társaságában bejárta az amerikai bányákat és 1919-ben lett a bánymunkások szakszervezetének elnöke. A munkások feltétlenül bíztak benne, mert érezték, hogy közülük való ember, aki mindig megmarad becsületes sáfárnak. Hamarosan szép eredményeket ért el. Az első nagy sztrájkot 1922-ben ő rendezte és ő vezette pt hónapon keresztül, amig végre teljes sikert értek el a bányászok. A napibért ■■nini Iliim i i'iMi imim mi' ori—Mi^iiMrir mi Kun Béta volt vörös népbiztost megfosztják magyar nevétől? Kun Béla független kisgazdapárti képviselő akciója nevének védelme érdekében ■ ■ ■ BUDAPEST. — (Szerkesztőségünk telefonjelentése.) Kun Béla, a független (kisgazda párt képviselője, érdekes s a maga nemében páratlan akciót indított nevének védelme érdekében. Kun Bélát ugyanis már évek óta kellemetlenül érinti az, hogy nevével együtt gyakran szerepel a sajtóban a magyarországi kommunizmus idején hírhedtté vált Kun Béla, a magyar proletár- diktatúra külügyi népbiztosának a neve, akiről az utóbbi időben ugyan olyan hírek terjedtek el, hogy Oroszországban kivégezték, de azóta is állandóan fel-felbukkan. A budapesti Kun Béla most részben Kolozsvárról, részben Nagyváradról beszerezte a vörös Kun Béla származására vonatkozó összes adatokat és azokat a saját származására vonatkozó adatokkal együtt eljuttatta a belügyminisztériumba. Egyben kérte nevének védelmét, mert az adatokból megállapítható, hogy a hírhedt bolsevik! Kim Béla nem az ősmagyar Kun családból származik, hanem a nagy■ ■ váradi Khon család leszármazottja, aki a kolozsvári biztositó intézetnél volt alkalmazva, de onnan hivatali visszaélés és sikkasztás miatt elbocsátották. Az ügyben Dulin Jenő ugyancsak független kisgazdapárti képviselő szerdán a képviselőház inditványkönyvébe a következő érdekes indítványt jegyezte be: Indítványozom, hogy a belügyminiszter vizsgáltassa felül, hogy a volt vörös diktátor Kun Béla neve magyarosított-e vagy sem, ha igen, akkor fosztassék meg ennek a névnek a használatától, ha pedig a volt vörös diktátor csak önkényesen vette fel a magyar nevet, úgy intézkedjék a belügyminiszter, hogy a nyilvánosság előtt Kun Bélának mindenkor a tényleges neve használtassák, annál is inkább, mert a magyar ország- gyűlés és a magyar közélet egyik kiváló tagjának, Hódmezővásárhely képviselőjének a neve szintén Kun Béla. hét órai munka mellett sikerült ekkor 7.5 dollárra felemeltetni. A bérkasziok lerombolója Lewisnek azonban nem az volt a főambiciója, hogy az amerikai bányamunkások jövedelmét növelje, hanem főleg arra törekedett, hogy megteremtse az Amerikában addig teljesen ismeretlen munkásszakszervezetet a szakmabeli csoportosulás elve alapján. Ez a szakmabeli összefogás Amerikában akkor még lehetetlennek látszott. Képtelenség volt, hogy a tanulatlan munkás, aki valamely autógyárban dolgozott, egy szakszervezetben tömörüljön a képzett szakemberrel, aki húszszor annyi bért kapott, mint ő. Az amerikai szakszervezetek kasztszerüen épültek ki, a jövedelemnek és képesítésnek megfelelően. Lewis törte meg az amerikai munkásság előítéletét és alkotta meg az uj hatalmas szervezetet, amely előreláthatóan a mai szervezet, az American Fe- deration of Labour helyére fog lépni. A szenvedélyes szónok John L. Lewis nagy befolyását mindenekelőtt szónoki képességének köszönheti. Magánbeszélgetésben is mindig úgy viselkedik, mintha szószéken állna. Hangja néha szelíd, hajlékony, behízelgő, hogy aztán gyors átmenetben mennydörgővé váljék. Lewis szereti a nagy frázisokat, de frázisai is mindig fején találják a szögejt és érezni lehet rajtuk, hogy az ember, aki kimondja őket, valóban hisz bennük, A munkásvezér alig járt iskolába és mégis széleskörű általános műveltsége van. Törhetetlen akarata, buzgósága és gyors felfogó képessége mindig segítségére volt. Egyszer elhatározta, hogy megtanul spanyolul és hat héttel későbben már elég folyékonyan beszélte ezt az amerikai számára különösen nehéz nyelvet. Rendkívül éles emlékezőtehetsége van és bámulatos alapossággal ismeri a gazdasági problémák minden részletét. A jövendő elnök? Lewis mint magánember rendkívül egyszerűen él. Szereti a társaságot, egyébként azonban mintaszerű családapa, aki 1000 dollár havi fizetésének jórészét a takarékba teszi. Házában nemcsak munkásokat lát vendégül, hanem kiváló politikusokat is. ö maga azonban semmit sem akar tudni a politikáról. Nem óhajt osztálydiktaturát és nem akarja elpusztítani a gazdasági rendszert, amely naggyá tette Amerikát. Ilyenformán azután úgy a demokraták, mint a republikánusok között igen sok hive van. Az az álma, hogy az általa alapított munkásszövetségnek — Comittee fór Industrial Organi- sation — rövidesen harmincmillió tagja lesz. Ha csak ennek harmadrészét sikerül összetoboroznia, úgy olyan ellenfél válhatik Lewisből, akitől egyformán kell tartaniok úgy a demokratáknak, mint a köztársaságiaknak. Az angliai munkáspárthoz hasonló alakulat azután döntő módon megváltoztathatná Amerika politikai arculatát. És akkor Lewisé lesz a döntő szó... 4
