Prágai Magyar Hirlap, 1937. június (16. évfolyam, 122-146 / 4268-4292. szám)
1937-06-23 / 141. (4287.) szám
8 t>ra:gmA\\gVaí<hirXíAI» (*) Junius 26-ig meghosszabbították a lévai könyvtáros-tanfolyamra való jelentkezést A Léván julius 19-től augusztus 7-ig rendezendő magyar könyvtárosi tanfolyamra való jelentkezés idejét az igazgatóság junius 26-ig meghosszabbitotta. Kívánatos, hogy elsősorban a magyar közkönyvtárosok, referensek és felügyelők vegyenek részt a tanfolyamon és ezért az igazgatóság felhívja a járási közművelődési testületek vezetőségét, hogy szorgalmazzák a könyvtárosok részvételét a tanfolyamon. A magyar közkönyvtárak igazgatásában és technikai berendezésében kötelezően bevezetendő rendszer a könyvtárosok szakképzettségét teszi szükségessé. A kinevezések feltétele az, hogy az illetők vizsgázott könyvtárosok legyenek. A junius 26-ig bezárólag történő jelentkezéseknél, ameny- nyiben vasúti kedvezményre tart a résztvevő igényt, a vasúti igazolólap fényképpel, hatósági személyazonossági záradékkal, a résztvevő aláírásával és 5 koronás okmánybélyeggel küldenő be Ivánfy Gézához, a Magyar Közművelődési Szövetség országos ügyvezetőjéhez. Vasúti kedvezményt későbben jelentkezők számára nem lehet garantálni. Léván kedvezményes szállás és élelmezés biztosítva van. A jelentkezések Ivánfy Géza címére (Pozsony, Kórház-ucca 4/c. IV. emelet) küldendők. (*) Széli György Angliába költözik. Több mint évtizedes működés után megválik a prágai Német Színháztól Széli György, a kiváló magyar karmester, a csehszlovákiai zenei élet számottevő vezetője. A magyar muzsikus Angliába költözik és az év legnagyobb részét Londonban fogja tölteni. Operaelőadásokat és hangversenyeket vezényel Londonban és a nagyobb angol városokban. (*) Hunyady Sándor: Géza és Dusán. A magyar irodalmi életnek mindig komoly eseménye egy-egy újabb Hunyady-könyv megjelenése. A kiváló iró hívei és rajongói ebben az eled regényében talán még nagyobb mértékben fogják megtalálni azokat a vonzó kvalitásokat, amelyek minden Írását jellemzik. Géza és Dusán két jóbarát, s e regény tárgya: „a barátság". Hogyan folyik bele két derék férfi egymás iránt érzett vonzalmába a szerelendő t és és a nemzeti ellentét indulata? A regény szerint elképzelhető, hogy a nemes és mélyen képződött férfias barátság épen marad akkor is, ha olyan nagy emberi indulatok intéznek ellene ostromot, mint a szerelmi szenvedély. vagy a nemzeti érzés. Hunyady Sándor, az elegáns, finom fordulatokban gazdag, egyéni izü irásmtlvészet mestere, önmagához méltót alkotott ebben a regényben. Hunyady Sándor „Géza és Dusán" cimü könyve a budapesti Athenaeum kiadásában most hagyta el a sajtót. (*) Plasztikus lesz a Micky egér. Londonból jelentik: Walter Disney, az amerikai Micky egér világhírű feltalálója uj rendszerrel dolgozik, amellyel azt akarja elérni, hogy a Micky egér ezentúl plasztikusan jelenjen meg a néző előtt. Ha ez az eljárás sikerre vezetne, akkor a Micky egér háromdimenziós lesz és dioráma-szerüen fogják fényképezni, ami a plasztikus hatást emeli. Hír szerint a közönség számíthat arra, hogy nemsokára plasztikus Micky egérrel fog találkozni a vásznon. (*) Pásztory Gyulámé növendékeinek vizsgahangversenye szépszámú közönség jelenlétében szombaton este ment végbe a Rimaszombati Polgári Kör színháztermében. A kétórás, élvezetes műsor egyes számait, amelyekben a növendékek dicséretes előmenetelükről számoltak be, tetszéssel és tapssal fogadta a közönség s különösen a Pásztory-iskola két kitűnő növendékének, Gémes Ellának és Reken Olgának kiforrott színes játékát részesítették meleg ovációkban. A növendékhangverseny végeztével sokáig ünnepelte a közönség Pásztory Gyulán ét, hálás tanítványai pedig hatalmas virágkosárral fejezték ki ragaszkodásukat és szeretetüket. (*) Louis Trenker kegyvesztett? A Becsben megjelenő Das Edho jelentése szerint nemzetközi filmkörökben elterjedt a hír, hogy Louis Trenker, a világhírű német filmszínész kegyvesztett lett és elhagyja Németországot. Trenker jelenleg egy nagyszabású filmen dolgozik, amelynek főszerepét is játsza. A film műtermi részleteit Berlinben, Rómában és Londonban készítik. Most kétséges, hogy a filmet be tudják-e fejezni. A POZSONYI MAGYAR SZÍNHÁZ MŰSORA: Szerda: Hulló falevél. Honthy Hanna bucsu- felléptével. Csütörtök: Fehér kór. Cápák Károly színmüve. Péntek: Urilány szobát keres. Operettbemutató Zilahy Irén vendégfelléptével. AZ UNGVÁRI MOZIK HETI MŰSORA KINŐ PASSAGE: VI/23—24: Az elsodort város. yi/25—26—27: Gombaszögi Ella, Borosé Géza, Kőváry Gyula háromnapos vendégjátéka. Rendes mozi-hely árak. BIO RADÍO: VI/22—23: Fekete szempár. VI/24—25—26—27: Látszatházasság. CjPORT iut XT HJy JPL Ü. jr Megnyíltak Wimbledon kapui Menzeí az első fordulóban kikapott Crawfordtóí Pompásan sikerült a wimbledoni világverseny első napja mm m mm Hecht László simán verte első ellenfelét » ■« LONDON. «— Wimbledon népszerűsége semmit sem vesztett az évek folyamán. A félhivatalos teniszvilágbajnokság — mert ennek kell tekinteni a wimbledoni versenyeket — első napján ragyogó időben, nagyszámú közönség előtt indultak meg a férfi-egyes küzdelmei. Per- ry távozásával Austin foglalta el az első helyet az angol teniszéletben és igy ő nyitotta meg a Cenfcre-Courtban az All England-bajnoki versenyeket az ir Rogers elleni mérkőzésével. A nap legérdekesebb és egyben legdrámaibb küzdelmét Menzel Roderich vívta az ausztráliai Crawforddal. Menzel vissza akarta szerezni Wimbledonban az utóbbi időben elhalványodott világhírnevét. Balszerencséjére éppen a jelenkori tenisz egyik legzseniálisabb alakjával, a már-már eltemetett, de mindig újra feléledő Crawforddal hozta össze a sorsolás az első fordulóban. ötszettes, hatalmas küzdelemben, amelyet végkimerülésig vívtak, — a nagyobb energiájú Crawford győzött. Menzel máris búcsút A R. Törekvés és az Ungvári AC az országos magyar döntőben Galántán kikapott a R. Törekvés mondhat Wimbledonnak. — Hecht László a nagyratartott fiatal angol Filby-vel könnyen végzett s igy továbbjutott. A fontosabb eredmények: Cramm—Lysaght 3:6, 6:1, 6:2, 6:0. — Makó— Jamain 6:4, 5:7, 6:3, 6:3. — Crawford—Menzel 6:4, 7:9, 4:6, 6:3, 6:4. — Eedes (Délafrika) — Stefani 6:1, 3:6, 7:5, 6:4. — Austin—Rogers 3:6, 8:6, 6:1, 6:2. — Grant—Hunt 6:3, 6:4, 7:5. — Parker—Ho (Kína) 6:1, 6:1, 6:3. — C. H. Hare—Metaxa 6:0, 4:6, 3:6, 6:0, 6:3. — Pun- cec—Manefif 6:3, 6:3, 6:2. — Henkel—New mán 6:1, 6:0, 6:3. — Paldiada—Olidff 2:6, 2:6, 6:4, 6:0, 6:2. — McGratih—Elílimer 0:6, 6:4, 6:4, 9:7. — Hecht—Filby 6:4, 6:1, 7:5. — Budge— Farquharson 6:3, 6:2, 6:1. — Továbbjutottak még: Tuckey, Yamaghisi, Kho-Sin-Kie, Fisher, Andrews, Surface, Kukuljevic, van dér Eyde, Lacroix, Taylor, Avory, Bemard, Sharpé, Prenn, Gedhand, Brugnom, Schrőder, Quintaval- le, Hughes, stb. Ma Braddock-Louis mérkőzés az ökölvívás világbajnoki ciméért GÁLÁNTA. — Az országos magyar bajnoki körmérkőzések utolsó találkozóját bonyolították le vasárnap Galántán. A Rimaszombati Törekvés elsősége már a múlt héten befejezett tény volt, úgyhogy a mostani mérkőzés kimenetele már nem volt befolyással a torna végeredményére. A GSE az első félidőben határozottan jobb volt, több ambícióval és igy eredményesebben is játszott. Molnár (ll-esből), Mankó, Molnár és Donánek góljaira a rimaszombatiak Kerekes és Molnár góljaival válaszoltak. A második félidőben a vendégcsapat támadott többet, de az eredményen változtatni már nem tudott. A mérkőzés tehát 4:2 (4:2) eredménnyel a GSE győzelmét hozta. Dr. Brüll kifogástalanul vezette a mérkőzést. A CsAF—MLSEz nyugati csoportbajnokságának végeredménye: 1. R. Törekvés 4 2 11 6:6 5 2. Galántai SE 4 2 — 2 7:10 4 3. Ligeti SE 4 1 1 2 9:6 3 A rimaszombati Törekvés, mint a nyugati csoport győztese eszerint az Ungvári AC-cal, a keleti győztessel, fog az országos magyar bajnoki címért mérkőzni. Ezenkívül pedig természetesen résztvesz a két szlovák zsupabaj- nokkal a nyugati divízió selejtezőtornájában is. Az államliga uj birákat jelölt az őszi idényre PRÁGA. — Az államliga intézőbizottsága hétfőn rendkívüli ülést tartott, amelyen kizárólag a ligabirák kijelölésével foglalkozott. Az intézőbizottság egész sor régi birót törölt listájáról és számos uj birót hozott javaslatba. A végleges döntést a CsAF paritásos biróbizott- ság hozza. Az uj lista: Bízik (Ruttka), dr. Brüll Gyula (Pozsony), Böhm (Unióov), Dör- fler (Prága), Jerhot (Prága), Kochman (Pil- zen), Krist (Prossnitz), Lichtneckert (Bud- weiss), Mohler (Ruttka), Duben (Zuckman- tel), Novák (Pozsony), Pfützner (Karlsbad), Tüma (Königgrátz), Tuáner (Pardubitz), Veres (Pozsony), Vicék (Prága), Vogl (Prága) a tavalyiak közül és Vrbovec, Palij mérnök, Hollinka, Hump, Cumpelik, Bauer, Fort, Hum- pelik és Küchler mint uj birák. A tavalyiak közül törlésre javasolták a következőket: Zenietek (KK-biró!), Sikrál, FriS, Matzke, Melichar, Slavik, Süra és Svoboda. NEW YORK. — Jim Braddock, az ökölvívás világbajnoka ma védelmezi meg címét kihívója, a néger Joe Louis ellen. Eredetileg a német Schmelinggel kellett vonla Braddocknak mérkőznie, de az amerikai boxkörök mesterkedése ezt a találkozót megakadályozta és igy a Schmeling által legyőzött négernek van alkalma a világbajnoki dmet megszerezni. Braddock ugyanis már nagyon régen szerepelt nyilvánosan, tavaly meg is sérült és nincs a legjobb formában. A mérkőzés Csikágóban zajlik le és Braddocknak 500.000 dollár bevételt biztosítottak. A pőstyéni nemzetközi uszóverseny műsora Magyarország—Ausztria—Csehszlovákia találkozásai PÖSTYÉN-FÜRDÖ. A pőstyéni ÉVA- strandfürdőben julius hó 4—5. és 6-án hármas nemzetközi uszóverseny kerül lebonyolításra. A verseny érdekességét emeli az olimpiai győztes magyar Csik és magyar világbajnok vizipoló- csapat indulása. Csik minden napon indul különböző uszószámokban. A versenyen Ausztria és Csehszlovákia legjobb úszói is indulnak, A Csehszlovák Úszó Szövetség a következő műsort állapította meg: I. nap, julius 4-én (vasárnap). 400 m. gyors. 3X100 m. vegyesstaféta. Műugrás. Vizipoló: Magyarország—Csehszlovákia II. II. nap, julius 5 (hétfő). 100 m. mellúszás. 100 m. gyors. 100 m. hát. Vizipoló: Magyarország—Ausztria I. és Csehszlovákia I.—Csehszlovákia II. ül. nap, julius 6 (kedd). 200 m. mellúszás. 4X200 m. gyors. Kötelező gyakorlatok. Vizipoló: Magyarország'—Csehszlovákia I. Ausztria —Csehszlovákia II. A maga nemében páratlan versenyre nagyban folynak az előkészületek. SPORTHÍREK )( Nagyszombati sporthírek. Nagyszombati tudósítónk jelenti: A nagyszombati Rapid vezetősége nagyszabású nyári programot állított össze a diviziós csapat részére. Junius 27-én Nagyszombatban fog vendégszerepelni a morva főiskolások válogatott futballcsapata, melynek soraiban több liga- és diviziósijátékos szerepel. Kedden, junius 29-én az SK Kladno ligacsapata, majd ezt követően julius 4-én a Viktória Pilzen ligacsapata fognak Nagyszombatban vendégszerepelni és a Rapiddal barátságos mérkőzést játszani. Amennyiben a folyó tárgyalások eredményre vezetnek, úgy a Rapid résztvevője lesz a pozsonyi VAS jubileumi tornájának is, július végén. 1937 junius 23, szerda* llllll .....—■— Az első szlovenszkói nemzetközi íjlövőverseny Trencsénteplicen TRENCSÉNTEPLIC..— Jelentette a PMH, hogy Trencsénteplicen az uj hegyi termálstrandfürdőn felépítették az első szlovenszkói ijlövő-pályát. A megnyitó-versenyt — nemzetközi jelleggel — junius 27—29-én, háromnapos meeting kereté, ben tartják meg. A versenyeken a legjobb csehszlovák versenyzők, köztük: Lenecska mérnök, kétszeres világbajnok és Gasseldorfer világbajnok, valamint neves magyar, osztrák és lengyel bajnokok vesznek részt. A versenyek védnökségét Éliás tábornok, hadtestparancsnok válla'ta. A mérkőzések junius 27-én, vasárnap délelőtt a férfi- és női egyéni számokkal kezdődnek, hétfőn folytatódnak. Péter-Pál nappn pedig a közönség is részt vehet a versenyeken. Szlovenszkón eddig ismeretlen volt az ijlövé- szet, a sportnak eme kétségkívül érdekes fajtája és igy a nagy érdeklődéssel várt trencsénteplici verseny tulajdonképpen Szlovenszkón az ijlövő- sport megszületését jelenti. Kijelölték Magyarország' atlétacsapatát a Hollandia elleni viadalra BUDAPEST. — A MASz nemzetközi bizottsága a BSzKRT és a KAOE versenyek eredményei alapján kijelölte a jövő szombaton és vasárnap Hollandia ellen kiálló magyar atlétacsapat tagjait. Eszerint a következők fogják a magyar színeket képviselni: 100 m: Gyenes MAC. Kovács BBTE. — 200 m: Gyenes MAC, Kovács BBTE. — 400 m: Vadas MAC, Görkői BBTE. — 800 m: dr. Istenes MAC, Harsányi BBTE. — 1500 m: Iglói BBTE, Ráthonyi MAC. — 3000 m: Szabó Miklós MAC, Kelen BBTE. — 110 m gát.: Jávor BSzKRT, Szabó E. MAC. — Magasugrás- Kerkovits BBTE, dr. Bó- dosi BBTE. — Rúdugrás: Zouffka MAC, Bácsalmási BEAC. — Su.ydobás: dr. Darányi MAC, Csányi MAC. — Diszkoszvetőé: Madarász BSzKRT, Kulitzky BBTE. — Gerelyvetés: Várszegi TFSC, Makkay BBTE. — 4X100 m staféta: Gyenes MAC, Kovács BBTE, Nagy MAC és Vadas MAC. Szlovenszkói eredmények HIDASKÜRT: Hidaskürti SE—Nebojszai SE 2:1 (2:0). Szép mérkőzés, Szaga jó biró. DIÓSZEG: Diószegi SE la—Galántai körzeti SzKIE válogatott 10:1 (5:0). — Diószegi SE ifj.—Galántai körz. SzKIE ifj. 3:0 (1:0). EPERJES: Kassai Törekvés ifj.—Eperjesi Törekvés ifj. 3:1 (2:0). , LABDARÚGÁS )( Jó üzlet az államliga-selejtező. Az állam- ligaselejtező iránt különösen vidéken igen- nagy az érdeklődés. A DFC vasárnap Őst- rauból 22,000, a Cechie Kariin pedig Pardu- bicból 7000 korona tiszta nyereséggel tért visz- sza Prágába. )( Az SK Bratislava megnyerte második romániai portyamérkőzését a Nagyváradi AC ellen 4:2 (1:1) arányban. ) ( Magyar futballcsapatok portyaeredményei: A Szegedi FC Stettinben 0:0-ra végzett a pomerániai válogatottal, — a Budai 11 Brünn- ben 4:0 (0:0) arányú vereséget szenvedett a Zidenicétől. — A Budafok Svédországban 3:3- ra játszott Domsjő városi csapattal. )( A bécsi Rapid Szófiában eldöntetlenül játszott a bulgár válogatottal. Az eredmény 3:3 volt. Tizenkétezer nézője volt a mérkőzésnek. TENISZ ) ( Franciaország profi-teniszbajnokságait befejezték. A döntőben Nüsslein legyőzte Co- chet-t 6:2, 8:6, 6:3 arányban. A párost Tilden- Stoefen nyerték Cochet-Ramillon ellen 6:4, 3:6, 6:2, 6:3 arányban. uszAs )( A kassai magyar reálgimnázium aszói győztek a középiskolások versenyén. Kassán szombaton rendezték a pompás városi uszodában az ösz- szes kassai középiskolák nagyszabású uszóverse- nyét, amelyen közel 200 diákversenyző vett részt. A fiatalság monstre-versenyére zsúfolásig megtelt az uszoda diáksággal és érdeklődő közönséggel. A verseny előtt magyar és szlovák nyelven Steliár Nándor tanár tartott beszédet és méltatta a verseny jelentőségét és az uszósport felkarolásának fontosságát. — Utána a KAC, a Cs>SK tagjai, valamint a szaktanárok vezetése alatt bonyolították le a tulbosszu programot. — A verseny izgalmát, érdekességét növelte az is, hogy erre az alkalomra serleget ajánlott fel Prcthala országos katonai parancsnok. Az összes kassai középiskolák között a legjobbaknak _ a magyar reálgimnázium úszói bizonyultak, akik nagy pontkülönbséggel nyerték a serleget. — Pontversenyben: 1. magyar reálgimnázium 70 ponttal, 2. csehszlovák reálgimnázium 52 ponttal, 3. keresked. akadémia 38 ponttal, 4. felsőreáliskola 23 ponttal, 5. csehszlovák leánygimnázium 5 ponttal. Aki a magyar kuíiura barátja, tépjen be a Szlovenszkói Magyar Kultur Egyesület, vagy a Podkarpatszká Ruszi Magyar Kultur Egyesület tagjai közé A SzMKE központja: Komárom, Kultúrpalota. Á PpMKE központja: Ungvár, Dombalja ut. Minden felvilágosítással készséggel szolgálnak. Évi tagdíj: 12 korona