Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-09 / 105. (4251.) szám
m 1937 május 9, vasárnap. " 4 Magyar bíbliakódex anno Domini 1937 KASSA. — A táblabiró ur nyugalomba vonult, a táblabiró ur mit tehetett egyebet: rátért a művészetre. Mi sem természetesebb, ugyebár: minden köztisztviselő, aki kiszolgálta idejét és megkapja a fillérre kiszámított aggkori nyugdiját, fogja a tollat, az ecsetet, a vésőt, a zeneszerszámot és elkezd alkotni. Az ember néha valóban elhiheti ezt a szép mesét, ha körültekint az öreg nyugdíjas magyarok berkeiben. Tudunk egy nyugdíjas öreg magyarról, aki elkezdett fes- tegetni, aztán részt vett egy budapesti országos kiállításon és ott elnyerte az első aranyérmet. Nem volt más dolga, aktákat nem intézhetett tovább. Hallottunk olyan nyugdíjasról is, aki bement régi hivatalába, kölcsönkérte a már elintézett aktákat, hazavitte és újra földolgozta őket. Ez német nyugdíjas volt, a Fiié- gende Blátter örökítette meg, a magyar nyugdíjas azonban más. A nyugdíjas táblabiró ur, akiről ezúttal szó van, először irogatni kezdett. Összegyűjtötte régi sárosi emlékeit. közöttük a kedves szlovák sárosi rigmusokat és az egészet kiadta egy könyvben. Minden magyar ismeri a határon innen, de sokan a határon túl is. A könyv cime: Dobry luft. Irta: Szmrecsányi Géza. A könyvnek megérdemelt nagy sikere volt, sokan keresik még ma is, de már elfogyott. A táblabiró ur azóta uj könyvre való anyagot irt össze, további érdekes emlékeket dolgozott föl, hatalmas kultúrtörténeti adalékokat Sáros múltjáról. Az iró továbbra is lelkesen működik, de az öregedő ember vállalkozási szelleme hanyatlott. A második könyvet már nem meri kiadni saját szakállára, noha az első nagyon is kifizetődött. Attól tart, hogy megcsappant az érdeklődők száma, mert növekedett a szegénység, azok a régiek, akiket érdekelne a sárosi múlt zamatja, már nem tudnák megvásárolni a könyvet. Lehet, hogy így van, lehet, hogy csak az öregség bátortalansága száműzi a teleirt lapokat a lezárt iróasztalfiókba. Szmrecsányi Géza ur nem bízik már a technikai könyvsokszorositás lehetőségeiben. Néhány nappal ezelőtt össze is pakkolt, lezárta kassai lakását és elvonult családi otthonába, a sárosdaróci kúriába. A második könyve régen kész van, de a művész természetes exhibicionizmusa nem elégülhet ki, mert hiányzik a gépi segítség. Szmrecsányi ur nem mert tárgyalásokba bocsátkozni a nyomdásszal, hogy szabályos betűkben örökittesse meg a nehezen olvasható körmök írást, ezért a művész belső ösztöne úgy reagált a hiányérzetre, hogy kinyomatás helyett enkezével festett meg szabályos betűkkel egy egész könyvet. Először csak egy példányban, de úgy festette meg, hogy csodájára járhat mindenki, aki a szépet szereti. A maga írását, a maga gondolatait nem becsülte méltónak erre a megörökítésre, a legértékesebb könyvet, az Evangéliumot vette szövegül. Az Evangélium a szöveg abban a kézírásos kódexben, amelyet Szmrecsányi Géza ur alkotott anno Domini 1936. Kartonlapokra másolta a Biblia szövegét minden előre megfontolt terv nélkül. Minden oldalt külön diszitett föl, fantáziával, rajzokkal, színekkel, az ájtatos gondosság kápráztató készségével. Csak a fedőlap fényképmásolatát láthatjuk e műből, mert az egész könyvet nagybátyjának, Szmrecsányi egri érseknek ajándékozta a táblabiró ur. Mikor aztán hazatért Egerből, megint csak nem volt nyughatása. A nyugdíjas köz- tisztviselő, mint valami megszállott középkori barát, nekifogott másodszor is a biblia- másolásnak. Most már lázasan dolgozott, mert — amint maga mondja — sürgette az idő, minden művész aggodalma, hogy meghal, mielőtt müve elkészül. Tiz hónap alatt készítette a második bibliakódexet és ezt a könyvet volt alkalmunk látni, éppen az utolsó napon, amelyet a táblabiró ur még Kassán tóitőtt. Az iró, aki megszokta, a fehér alapon fekete gondolatjelekkel való ábrázolást, csak dadogni tud, ha benyomásait akarja közölni, amelyek a kartonlapok tömkelegének át- Jnpozásakor elborították, összehasonlitani kellene a modern kódexirót a középkori másolóbarátokkal? A gondolat megejtő, mert hosszú, faragott, antik tölgyfaasztal mellett ülünk a táblabiró úrral, rászédülve a csodálatos rajzokra és hallgatva az öreg ur meleg, megmagyarázhatatlan édességü beszédét, néha rátekintve a markáns arcra, átengedve magunkat a mű és művész föl- oldhatatlan múltat illatozó közelségénél Minden oldal díszítése más, csak a szöveg betűi egyformák, olyannyira precízen egyformák, hogy az ember nyomtatásnak vélné. Itt látszik meg, hogy a művész valóban a gépi sokszorosítás hiányát reagálta le ebben a csodálatos munkában. Az iniciálék, keretrajzok azonban káprázatos szin- pompában és a rajzok legváltozatosabb vonalaiban mutatják a mély müvészlélek lelki arabeszkjeit és becsületes, aggodalmas lelkiismeretességét. Akvarellel készült az egész mü, oly precízen, amilyenre talán a középkori kódexekben is alig van példa. Az ember emlékezetében káprázatos képben folyik össze mindaz, amit a gyors átlapozás- kor látott. Francia aprótühimzésre emlékeztető, majd virágos mező stilizált motívumait mutató rajzok között heraldikus figurák, családi címerek, keleti szimbolikus rajzok váltakoznak. Hangsúlyozottan ismétlődnek meg a családi elmerek, különösen két érseki címer, mert az öreg művész családjában két érsek is szerepel. Az ő nagybátyja, a jelenlegi egri érsek s felesége nagybátyja, néhai Bartekovich Adalbert egri érsek. Az öregur mézédes hangon magyarázza a motivumok és a címerek jelentőségét, szerény önkritikával minősiti gyöngének egyikmásik keretrajzot, amellyel más büszkén eldicsekedne. Ahogy a címereket ismerteti, önkénytelenül rajzanak elő ajkáról a régi családi történetek, híres Szmrecsányaik, Berzeviczyek történetei és minduntalan kiderül a család évszázados vonatkozása a költészettel és művészettel. Elmondja, hogy az első bibliakódexet még látta nagybátyja, Szmrecsányi Miklós, akit tavaly temettek el a Munkácsi-lepellel s aki a Magyar Képzőművészeti Társulat főtitkára, majd a magyar kultuszminisztérium művészeti osztályának vezetője volt. Az elismerés, a csodálat csak igy jut ki a művésznek egyesével, kisebb-nagyobb jelentőségű emberek részéről, a tömegsiker azonban ezúttal elmarad, mert a tömegsikernek ma szigorú technikai és gazdasági föltételei vannak. Pedig a művész munkája nem volt kicsi. — Volt idő, hogy reggel héttől este kilencig dolgoztam egyfolytában. Sokszor már azt hittem, hogy elvesztem a szemem világát, annyira ki voltam merülve. S persze, a családdal is hadakozni kellett, nem akarták, Kisebbségi munkamegosztás Irta: Farkas István Kissé furcsának látszik, hogy munkamegosztásról Írunk, kisebbségi viszonylatban, holott a csehszlovákiai magyar kisebbség munkaköre vajmi egyoldalú. Lehetünk földművesek, iparosok, kereskedők, tanítók, papok és szabad foglalkozásúak, amely foglalkozások eleve munkamegosztást jelentenek, mert hiszen kiki a saját munkáját végzi s mást munkájában meg nem akadályoz. Mégis hiányzik a munkamegosztás közös magyar programunkból, olyan vállalkozásokból, amelyek nem végzettséghez, sem pedig származási vagy hivatali előnyökhöz nincsenek kötve, hanem amelyeknél legfontosabb szerepe a rátermettségnek van. A magyar az egyesületi élet szempontjából sokban hasonlít a némethez. Azt szokták mondani, ahol két német él együtt, már egyesületet alapit. A magyarok egyesülési kedve kisebbségi életünkben is tovább él s valljuk be, hogy sokszor a közösség kárára, mert ahelyett, hogy egyesitő, országosan átfogó egyesületekbe tömöritenénk az erőket, a helyi viszonyok sokféleségében szétszóródunk s gyengülünk. Egy nemzet műveltségének mértéke terméMécs László: I szetszerüleg a könyvek, könyvtárak, újságok, folyóiratok stb. számától és színvonalától függ s nyugodtan idesorolhatjuk a különböző céllal alakult egyesületeket is. Minden magyar örömmel hallja vagy olvassa, hogy mennyi egyesületünk van s milyen jelentős kulturmunkásságot fejtünk ki bennük. S mégis, az egyesületek keretein belül hiányzik a munkamegosztás. Néha két-három egyesület is ugyanazt a munkát fejti ki faluhelyen, kisvárosban s ha még egymással nemes versenyre kelnek, az ember szive örül, de sokszor megtörténik, hogy az egyesületesdiből személyi kultuszt űznek s ilyenkor a három egyesület tulajdonképpen három irányú széthúzást is jelent. Sok vidéki városkában, nagyobb községben megint azt látjuk, hogy a tiz-husz magyar egyesület tisztikarában ugyanazok a vezető személyiségek ülnek s nem ritka eset, hogy valaki nemcsak a szellemi, hanem az anyagi kultúrát szolgáló egyesületekben is csak vezérszerephez jut, mig talán jobban ráérő vagy rátermettebb emberek mindenütt szerény tagokként vagy alacsony tisztségü, nesze semmi, fogd meg jól-ként ülnek £1 cs&Aamirmú afudtvi mint A fciz-éveske csodagyermek magába szivta magyar rónák báját, hegyek, fák, délibábok leikéből a titkos aromát, ő benne minden zene lett. Csoda-nap, csoda-hold sütött felette, mert szive s két keze csoda volt. S hogy megtöltötte fénnyel Erdély, a Tiszántúl meg a Dunántúl, mérföldes csizma vitte, vitte egész az Óperencián túl: a küzdő emberek között mindég Mesében élt, kezében hordta a szivét s földrészeknek zenélt. Járt a szerelem országában s a gyermek-arcra férfi-maszkot vett föl az álmok vőlegénye, bajuszt és kis szakállt ragasztott és szeretett és apa lett a férfi-maszk alatt, de mindég játékos művész, vagyis gyerek maradt. Hubay 3enö emlékének Dicsőség, szerelem, barátság üveghegyein járt a lába és hegedült a csodagyermek, a hangok szálltak a világba, élet, halál, múlt és jövő, vágy, boldogság-mese hullt hangszeréből, szórta a szépség szerelmese. De minden hegynek csúcsa Is van, a mesebeli üveghegynek is orma van: nagyon kifárad, aki felér. A csodagyermek aggastyán-álarcot, fehér hajat, fehér szakállt vett föl s a nagyvilág felé igy szólt: Jó éjszakát! És lefeküdt aludni mélyen és költögette élettársa, két nagy fia és költögette a tavasz minden zugó hárSa, rigója, zivatarja, csöpp nyiló virág-nesze, de halál-maszk alatt aludt gyerek-szive, esze. Most alszik mélyen a Valóság hegyláncai, imák, emlékek alatt az örökkévalóság ölében. Immár oly zenéket hallgat, hogy minden földi hang őnéki szürke és fonók s nem költi fel más a világ végéig, mint a százmérföldes zord angyal-trombiták, hogy annyit dolgozzam. Én meg siettem et munkával, mert féltem, hogy meghalok, ml-* előtt elkészül. Az utolsó oldalakhoz érünk: itt már na- gyobb nyugalma volt a művésznek, vagy még mindig nem tudott kielégülni? Az ini* ciálék megnövekedtek ezeken az oldalakon, egy-egy gondos remekmű mindegyik, gaz* dag színek ezek, bíborvörös alapon arany* betűk zöld és fehér cirádákkal. Magyarázza a művész, milyen nehéz fehér vonalakat fes* teni a vörös alapra, hogyan kell egymás*, után többször végighuzni a cirádás vonala* kon a vékony ecsetet. Vannak oldalak, me* lyeken már nincs keretrajz, de három iniciálé egymás alatt tölti be a lap balszegélyét. A művész elmondja, hogy csak a végén jött rá, hogy igy kell voltaképen iniciálékat festeni és utólag tudta meg, hogy a legszebb kódexekben is igy van. Igen, magyar művész ő: egyedül fedezi föl az egész világot, a művészet világát, amelynek atomjai a vérében keringenek és öntudatra hozzák az Istent kereső és utánzó ember örök játékait. Idővel Szmrecsányi Géza táblabiró ur is kitanulja a kódexfestés mesterségét és technikáját, addigra azonban már elkészültek a remekművek. Mielőtt könyvből tanulta volna, maga próbálgatta, igy történt azután. hogy a művész tiszta lelke ömlött bele salaktalanul és maradéktalanul az ember évezredes betűibe* SÁNDOR IMRE. olyan egyesületekben, ahol nemcsak munkájukkal tűnnek ki, hanem ahol a vezetésben is sokkal biztosabbak, sokkal fürgébbek lennének. A munkamegosztás egyoldalulag a hivatalokkal van összekötve. Alacsonyabb társadalmi állású ember elnök, alelnök stb. nem lehet, magasabb társadalmi állású egyének nem szoktak titkári, jegyzői, pénztárosi vagy rendezői stb, székekben ülni. Ebből az egyoldalú és semmiképpen sem indokolt munkamegosztásból az egyesületek mint testületek húzzák a rövidebbet. Hiába beszélünk a lelkek demokráciájáról s kisebbségi viszonylatainkban annyira szükséges egységről. összetartásról akkor, ha még otthon, saját szükebb környezetünkben is elsőbbségi kérdésnek tartunk elnökségeket vagy egyesületi vezetéseket Az egyesületi életben, mint általában a magyarság társadalmi életében csak rátermettség lehet a döntő tényező. Ha egy elfoglalt s talán még egészen hozzá sem értő ember kezében tornyosul és fut össze minden tisztség, mert születésénél vagy hivatali, társadalmi állásánál fogva igy volt ez mintegy szokásfolytonosságban, megint csak a magyarság látja a kárát. Ne is csodálkozzunk azon, ha találunk helyeket, ahol a magyar egyesületi élet alig hogy pang, lézeng s ne is bűnbakot keressünk ilyenkor, hanem nézzük meg, hogy kinek vagy kiknek a kezében volt a vajúdó vagy alig mozgó egyesület. Frissítsük fel társadalmi életünk vérkeringését és meglátjuk, hogy uj és rátermettebb, ügyszeretőbb vezetők bevonásával sokszor uj reneszánszot érhetünk el. Nem hisszük, hogy lenne kisebbségi magyar ember, aki egy kulturális egyesületben rábízott tisztségét arra használná fel, hogy az egyesület ártalmára lenne. Éppen az ellenkezőjét hisszük, hogy ha egy megfelelő képességű embert képességeinek megfelelő helyre ültetnek s munkásságát elismerik, az ilyen vezető egyén egyéniségének minden erejét latba fogja vetni a köz érdekében. Még csak azt sem mondhatjuk, hogy a magasabb iskola sokszor magasabb tisztségekre predesztinálja az embert, nem. Sokszor láttuk már, különösen gazdasá^' ' '''qü egyesüléseknél, szövetkezeteknél, hoc bb iskoláju, de az életre jobban és reál) lkészült emberek aranyat értek vezető jn. Ugyanezt mondhatjuk el a kulturális életről is. Lehetetlen el nem ismernünk, hogy ahol például a tanítók kaptak vezetőszerepet, ott a kul- turmunlca mindig és minden zökkenő nélkül haladt. Ismerünk községet, ahol az egyszerű föld- müves-fiuk saját magukat vezetik s mondhatjuk, hogy sok város megirigyelhetné hasonló jó munkásságukat: Vagy nézzünk körül az iparoskörök tájékán, milyen jó munkát tud kifejteni egy-egy ilyen egyesület iparosvezetőkkel! A munkamegosztásnak a kulturális és általában magyar társadalmi életben száz százalékosan érvényesülnie ‘kell. Tisztelet és becsület azoknak a nagyon elfoglalt s éppen ezért mindenütt és mindenben csak félmunkát végezhető vezető egyéneknek, akik meg akartak birkózni a lehetetlennel, de a jobb és egészségesebb jövő érdekében ott kell hagyniok azokat a tisztségeket* amelyek ellátására képtelenek, mert a magyarságnak ártanak kerékkötésükkel. Ha uj és egészségesebb jövőt akarunk kiépíteni. reálisabb, népesebb és közvetlenebb pillérekre akarjuk építeni uj kisebbségi nemzedékünket, a munkamegosztást okvetlenül végre ke'l hajtani. E nélkül nincs egészséges nemzeti vérkeringés, e nélkül nagy dolgok és nagy célkitűzések is kárbaveszhetnek.
