Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)

1937-05-08 / 104. (4250.) szám

1937 május 8, szombat. ti^<^-A\acAarhirlae» 5 Hírek Kánikulás hőség után pénteken jégvihar pusztította el Beregszász és környéke szőlőtermését Darányi a jövő héten befejezi az alkotmányjogi törvényjavas­latokra vonatkozó tárgyalásait BUDAPEST, — (Szerkesztőségünk telefon­jelentése.) Darányi Kálmán miniszterelnök még folytatja tárgyalásait az alkotmányjogi reform- javaslatokról az ellenzéki vezérekkel. „Az Est" értesülése szerint a miniszterelnök még egyes pártonkivüli politikusokkal fog tanácskozni, majd egy-két közjogi méltósággal s a jövő héten be­fejezi tárgyalásait. A lap úgy tudja, hogy a párt­közi megállapodás elől sikerült elhárítani az utol­só akadályokat is és a miniszterelnök tárgyalá­sának befejezése után valószínűleg már a jövő héten nyilvánosságra fogja hozni a reformjavas­latok alapelveit. — SAROSI OLVASÓINK FIGYELMÉBE. Tegnap volt ötvenedik évfordulója a nagy eper­jesi tüzkatasztrófának. A szomorú jubileum al­kalmából eredeti források alapján nagyszabású riportot közlünk holnapi, vasárnapi számunk­ban. Az ötven év előtti tragikus eseményekről beszámoló cikkünket az eperjesi és sárosi Olva­sóközönség figyelmébe ajánljuk. — A PARLAMENTI BIZOTTSÁGOK­BÓL. A képviselőházi közellátásügyi bizott­ság május 13-án 10 óra 30 perckor tartandó ülésén az 1936. évi 264. számú, az indoko­latlan drágításról szóló kormányrendeletet tárgyalja. — A szenátusban május 11-én, kedden 14 óra 30 perckor két bizottság tart ülést: a véderő- és az alkotmányjogi bizott­ság. Mindkettő a katonai büntető perrend­tartási novella képviselőházi határozatát s az alkotmányjogi ezenkívül az állatvédelmi törvényjavaslatot tárgyalja. BEREGSZÁSZ, — (Tudósítónk telefon­jelentése.) Emberemlékezet óta nem látott szörnyű jégverés söpört végig pénteken dél­után Beregszászon és környékén. A három nap óta tartó, valóságos kánikulai hőség után, miközben egészen 38 fokig emelkedett a hőmérő higanyoszlopa, hirtelen kereke­dett viharral jött az ítéletidő. Az alacsonyan járó, sárgásszürke felhők pillanatok alatt el­lepték az eget és hirtelen felhőszakadássze- rü zápor zudult a városra és határára s a hosszú sorban húzódó szőlőhegyekre. A zá­BUKAREST. — Poklevski-Köziéi! volt buka­resti cári követ 62 éves korában Bukarestiben meghalt. Mielőtt Románia elismerte volna a szovjetet, Poklevski volt Európában úgyszól­ván az utolsó cári követ, aki az utóbbi időben meglehetősen elhanyagolt palotára olykor-oly­kor kitűzte bizonyos alkalmakkor a kissé meg­viselt és megkopott cári lobogót. A néhai cár utolsó bukaresti követe valamikon nagy szere­pet játszott az orosz balkáni politika irányítá­sában. Sohasem volt hajlandó tudomásul venni, hogy a Kremlben már nem a Romanovok di­nasztiája uralkodik és nem volt hajlandó elismerni, hogy a Miklós cár aláírásával ellátott megbizóleveie elvesztet­te érvényét. Mindig hangoztatta, hogy. csak ak­kor lép vissza állásától, ha erre a cár ad neki utasítást. A bukaresti hivatalos diplomatalistá­ban a szovjet elismeréséig mindvégig ott szene­port hamarosan jég váltotta föl s félórán keresztül folytonosan növekvő erővel verte a határt a sürü jégeső. Percek alatt az abla­kok százait zúzták be a diónagyságu jégda­rabok. A jég és a fák levert virágai hama­rosan vastagon borították be a földet. A házak ereszeit a tetőről lesodort jég annyira megtöltötte, hogy az ereszek sokhelyütt le­szakadtak. Az uccák vízlevezető csatornái­nak rostélyait is betömték a nagy jégdara­bok, úgyhogy a viz nem tudott lefolyni. A római katolikus templom előtti téren a ko­csik tengelyig érő vízben közlekedtek. Sok BHDD pelit Poklevsiki-Koziell cári követ neve. Annak­idején a követségi palotát többször meg akarták vásárolni a.román állami hatóságok, de Poklevski kijelentette, hogy cári engedély nélkül nincs joga a követség palotáját el­adni. Az agg diplomata Bukarest társadalmi életének érdekességei közé tartozott. Poiklevski-Koziell. minden levelezését, napló­ját és minden iratát a román 'királyi családra hagyta. A hagyaték történelmi szempontból óriási értéket képvisel, mert Poklevski úgyszólván élete utolsó percéig aktív részt vett az orosz ellenforradalmi szer­vezkedésben. Naplójában teljes részletességgel megírta annak minden eseményét. Arról egyelőre nem döntöt­tek, hogy a volt követ hagyatékát mikor és ho­gyan hozzák nyilvánosságra. J^A PONTOS ÓRA^Iy' uccát annyira ellepett a viz, hogy azokon gyalogszerrel nem lehetett járni. A leghevesebben Ardón és az ardói sző­lőhegyekben tombolt a jégeső. Arasznyi vastagságú jégréteg borította a szőlőhegyet, amely valóságos téli képet nyújtott s a vi­har elvonulta után olyannak látszott, mint­ha hó borította volna. Az irtózatos erejű jégeső elmúltával a szőlőkben egyetlenegy zöld hajtás és rügy sem maradt. A kopaszon maradt szőlőtőkék mutatják a szörnyű pusz­títást. A gyümölcsöskertekben is helyrehoz­hatatlan kárt okozott a jég. A gyümölcsfák virágai és friss hajtásai teljesen elpusztul­tak. Az elemek tomboló vihara után kétségbe­esetten futkostak az emberek az uccán. A szőlősgazdák a hegyekről menekülő munká­sokat ostromolták kérdéseikkel. Mindenki tudni akarta, hogy volt-e a szőlőjében jég és milyen kárt okozott. Kocsikon, kerékpáro­kon és gyalog siettek ki az emberek a szőlő­hegyekbe, hogy saját szemükkel lássák a szörnyű pusztítást. A sok csapással küzdő szőlőbirtokosoknak a pénteki jégverés meg­adta a kegyelemdöfést. A jégverés után a hőmérő higanyoszlopa közel húsz fokkal süllyedt és a déli 30—35 fokos hőség után délután már csak alig 10—12 fokot mutatott a hőmérő. Meghalt Bukarestben az orosz cár utolsó követe, aki nem vette tudomásul a Romanovok bukását SZHRVFlS-SZflPPflN pompás, nagy megtakarítás — PFEIFFER MIKLÓS PRÁGAI ELŐ­ADÁSAI. A prágai Prohászka Kör közli: Dr. Pfeiffer Miklós kanonok vasárnap Prá­gában a magyar katolikus szentmise előtt gyóntat és mise közben szentbeszédet mond. A szentmise délelőtt 11 órakor a Jungmann- téri ferenciek templomának baloldali szár­nyában lesz. Pfeiffer kanonok egyúttal a prágai Prohászka Körben három előadást tart. Az előadások a magyar menza helyi­ségében (Renta) folynak este 8 órai kez­dettel. Szombaton dr. Pfeiffer Miklós ,,Pro­hászka Ottokárról'hétfőn „A pápa körle­vele a kommunizmusról" és kedden „A né­met katolicizmus mai helyzete" címen tart előadást. Vendégeket a kör szívesen lát. — ALFONZ SPANYOL EXKIRÁLY A KALOCSAI BAJTÁRSI TALÁLKOZÓN. Ka­locsáról jelentik: A volt harmincnyoicas közös gyalogezred ezidei bajtársi találkozójára a ren­dezőség meghívta az ezred volt tulajdonosát, Alfonz volt spanyol 'királyt is. Az exkirály érte- sitette a rendezőséget, hogy a bajtársi találkozón feltétlenül megjelenik. Alfonz volt király kalo­csai tartózkodása alatt az érsek vendége lesz. — MEGHALT Dr. TÓTH SÁNDOR. Bu­dapestről jelentik: Csáfordi dr. Tóth Sándor, a makói főgimnázium első és a volt eperjesi ki­rályi katolikus főgimnázium utolsó igazgatója május 4-én Budapesten élete 84. évében el­hunyt., Nagy részvét mellett temették el tegnap délben a farkasréti temető halottasházából. — HALÁLOZÁS. Becsből jelentik: Kuffner Lajos, a diószegi gazdaság oukor- és szeszgyár részvénytársaság alelnöke 85 éves korában Bécs- •ben elhunyt. Kuffner Lajos egyik megteremtője volt a régi osztrák-magyar monarchia cukor­iparának. — UI NÉMET ÉRDEMRENDEK. Berlin­ből jelentik: Hitler vezér és birodalmi kancel­lár e napokban adta ki rendeletét a Német Sas- érdemrend megalapításáról, amellyel a német birodalom tünteti ki az arra érdemes külföldi állampolgárokat. A rendnek öt osztálya van: a Német Sas-rend nagykeresztje, a Nemét Sasrend érdemkeresztje a csillaggal, elsőosztályu érdemke- keresztje a csillaggal, első osztályú érdemke­reszt, másodosztályú érdemkereszt és harmad­osztályú érdemikereszt. Ezenkívül megalapítot­ták a Német Érdemrendet, amellyel külföldi ál­lampolgárokat tüntetnek ki érdemes tevékenysé­gükért.* Az érdemrend valamennyi osztályánál visszatérő motívum a fehérre zománcozott, aranyba foglalt nyolcágú kereszt, amelyék min­degyik szögletében leeresztett szárnyú arany né­met sas áll a horogkeresztet körülölelő tölgyko- Bzorun. A rendjel piros szalagját* fehér-fekete- fehér szegély yeszi körül A szenei tó hatottjának titka i Poíitikai gyilkosság vagy a szenei alvilág bosszúja ? Gajda egyik bizalmasa volt a meggyilkolt Morvái János ■ Három letartóztatás A boncolás szenzációs eredménye ■ Az első letartóztatások SZENC. *— (Kiküldött munkatársunktól.) Csütörtöki számunkban már beszámoltunk arról, hogy a szenei halastóban megkötözött emberi holttestet találtak, A holttestről kiderült, hogy Morvái János 32 éves szenei lakossal azonos, aki kegyetlen gyilkosságnak esett áldozatul. Re­zedába meg volt kötözve s hatalmas betondarab volt ráerősitve, hogy annál biztosabban elnyelje őt a halastó vize. Szencen óriási szenzációt keltett a döbbenetes gyilkosság felfedezése. A hatóságok azonnal meg­indították a nyomozást, hogy fényt derítsenek a titokzatos bűntény részleteire. Szencen külön­féleképpen kommentálják a szörnyű esetet. Egyesek azt hiszik, hogy Morvái, aki a cseh fasisztapárthoz tartozó ember yolt, politikai gyilkosság áldozata lett. Más verzió szerint a szerencsétlen embert a szen­ei alvilág tette el láb alól s a gyilkosság bosszú müve. A tó, az úgynevezett „Báger", ahol a holttes­tet találták, közkedvelt strandfürdő, amelyet a pozsonyiak is igen szívesen látogatnak. A kabi­nok most koratavasszal még rendetlenül hever­nek a parton. A holttestet a tó melletti bolgár kertészet szivattyútelepe mellett találták meg. A holttestet Bednárek János 16 éves kecske- pásztorfiu vette észre, miközben a tiszta, át­látszó vizet nézegette. Azonnal szólt Bakos Márton halásznak, aki értesítette a csendőrsé­get. Midőn kihúzták a holttestet, megállapítot­ták, hogy hátrakötött kezére harmincötkilós betondarab van erősítve. A szerencsétlen em­ber lábai is össze voltak kötözve. Bakos azon­nal fölismerte a holttestben Morvái Jánost és értesítette a halott édesanyját, özv. Morvái Sándomét és József bátyját a szörnyű leletről. A fasiszta párt exponált kivé A nyomozás rendkívül nagy nehézségekbe üt­közik. Fouzek csendőrparancsnok vezeti a po­zsonyi csendőri nyomozóosztállyal karöltve. A bűnjelek, amelyek nyomán a csendőrség a nyo­mozást elindította, a következők: egy kötél, amelyet fahordásra szoktak hasz­nálni a vidéken, a törött cement-kutgyürü, amely hozzá volt erősítve a holttesthez* vala­mint két tégladarab, amelyet a tó partján ta­láltak . Morvái János 32 éves, nőtlen ember volt. József bátyja a cseh fasiszta párt helyi korifeusa és a meggyilkolt maga is fasiszta volt. Mikor Gajda volt tábornok tavaly Nyitrán népgyülésen szerepelt, mindkét Morvai-test- vér legszűkebb környezetében tartózkodott. Morvaiék egy kis düledező házikóban laknak: özv. Morvainé két fiával és leányával. A csa­ládnak nem tűnt föl, hogy Morvái János vasár­nap eltűnt hazulról, mert gyakran előfordult, hogy alkalmi munkát kapott és napokig nem mu­tatkozott. Özv. Morvainé sírva meséli el, hogy a „Jani gyerek“-et vasárnap délután látta utol­jára, majd szerdán, mikor az agnoszkáláshoz hívták a csendőrök. Morvái József szerint csak bosszú müve lehet a gyilkosság, öccse panaszkodott az utóbbi időben, hogy megfenyegették őt. ihíve dobták a vízbe? Morvái János holttestét a községi hullaház­ban fölboncoltáik. A holttest fején összesen ti­zenegy hatalmas) sebet találtak. Ezek részint valami nehéz tárgytól, kalapácstól vagy vasárudtól, részint baltától vagy esetleg késtől származhatnak. Valószí­nűnek tartják, hogy Morváit valahova be­csalták, hátulról kalapáccsal leütötték, de az ütések aligha lehettek halálosak és élve dob­ták be a vízbe. Morvái a hideg vízben magá­hoz térhetett és ki akart szabadulni a köte­lékből. Erre vall, hogy egyik keze, mikor megtalálták, szabad volt. A parton találtak egy zsebkést, amely Morvái1 zsebéből eshetett ki. Boncolás után a holttestet kiadták a családnak és csütör­tök délután nagy részvét mellett eltemették. A csendőrség nyomozása megállapította, hogy Morvái János vasárnap délután 4 órakor távo­zott el otthonról. Előző nap, május elsején dél­előtt résztvett a kommunista párt gyűlésén és több­ször közbeszólt, amikor a kommunista szónok a papokat és az egyházat ócsárolta. A kom­munisták ezért lehurrogták. Morvái Jánost vasárnap este tíz órakor látták utoljára az AHgayer-féle vendéglőben, ahol kuglizott. Azóta nyoma veszett. Az első két letartóztatás POZSONY, — (Szerkesztőségünk telefon- jekntése,)^ A szenei gyilkosság ügyében megtör­téntek az első letartóztatások. A csendőrség őrizetbe vette K. F. 34 észtén* dős és M. J, 31 esztendős szenei munkáso­kat. Jóllehet tárgyi bizonyítékot ellenük eddig még nem sikerült találni, a nyomozó közegek­nek mégis alapos gyanújuk van, hogy a két letartóztatottnak része volt a bűntényben. Pénteken délután a két letartóztatottat szabad­lábra helyezték. Két gyilkosság egy esztendő alatt Szene határában A csendőrség ezenkívül más irányban is foly­tat nyomozást, Emlékezetes, hogy a múlt esztendőben Szene határában holtan találták Binder Richárd po­zsonyi kórházigazgatót. A szerencsétlen ember gyilkosság áldozata lett és bár a nyomozás a legerélyesebben folyt és a meggyilkolt öz­vegye 5000 korona jutalmat tűzött ki a nyom­ravezetőnek, a gyilkosokat mindezideig nem sikerült elfogni. Most a Binder-gyilkosság és Morvái meggyilkolása között bizonyos ösz- szefüggést keresnek. Az a föltevés, hogy Mor­vái valószínűleg ismerte Binder gyilkosait, akik azután eltették őt láb alól, hogy ne árul­ja el őket, A nyomozást ezért most a Binder-ügyben is megújították.

Next

/
Thumbnails
Contents