Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-06 / 103. (4249.) szám
7 1937 május 6, csütörtök. Mütoy&t ide vátítűlá- A szép és meleg időjárás lényegében nem változott. Helyenként —■ főleg a köztársaság nyugati és délnyugati részeiben — zivatarok voltak. — Időjőslat: Kissé változékony, nyugaton száraz, a Kárpátokban helyenként zivatarra hajló, általában meleg. _ ezrek vettek részt az ungvári BUGSUN. Kárpátaljai szerkesztőségünk jelenti: Hétfőn zajlott le Uugvárott a szokásos Kálvária- bucsu, amely egyike a leghíresebb kárpátaljai búcsúknak. A több mint négyezer főnyi hivő- seregnek Haiklik Sándor kieváti római katolikus plébános tartott magyarnyelvű szenfibeszédet. — LUDWIG AURÉL ELŐADÁSA A MAGYAR NÉPSZÖVETSÉGI LIGÁBAN. A Csehszlovákiád Magyar Népszövetségi Liga kisebbségi előadássorozatának második előadását Ludwig Aurél, a liga jegyzője .tartja meg május 8-án, szombaton este 7 órai kezdettel a pozsonyi kereskedelmi grémium emeleti termében. Az előadás címe: „A csehszlovákiai magyarság és a nép- szövetségi gondolat. A csehszlovákiai mamagyarság tényleges helyzete." Az élőadást vita követi. — INDEXRE KERÜL LÉON BLUM KÖNYVE, Rómából Írják: A Corispondenza katolikus távirati ügynökség jelenti, hogy a szent Ügyek kongregációja legközelebbi ülésén indexre fogja tenni Léon Blum francia miniszterelnök könyvét, amely kerek egynegyed évszázad előtt jelent meg „Traktátum a házasságtól*4 rímmel és mióta szerzője miniszterelnök lett, nemcsak a francianyelvü eredeti kiadás, hanem az angol fordítás is rohamosan elterjedt. xx Felkérjük 1 Olvasóinkat, szíveskedjenek Baját érdekükben a mai Eclipse-hirdetést fi- 'yelmesen elolvasni — és tapasztalataink lalapján ajánljuk — hogy az Eclipse-borotva- pengét próbálják ki. Most cserélje be régi RÁDIÓKÉSZÜLÉKÉT a legújabb PHILIPSRE BRATISLAVA, MICHELLER Goethe u. 8. — Tel. 11-47 — OLCSÓ PÜNKÖSDI UTAZÁS A MAGAS TÁTRÁBA. A Szepesi Orvos egyesület IX. továbbképző tanfolyama kapcsán a Kárpátegyesület május 15—28-ig rendezi IX. olcsó tátrai pünkösdi kirándulását. A résztvevők először a Magas Tátira legfontosabb völgyeit, legszebb tavait és legkönnyebben járható csúcsait ismerik meg, aztán a Tátravidék világhírű látványosságait: a dobéinál jégbarlangot, a bélai cseppkőbarlangot, a Dunajec-áttörés tutajozását, Felsőruzsbach és Lublófürdő hóvvizeit. Luhló várát és a Szepesi várat, valamint az ősregi szepesi városok: Késmárk, Lőcse, Váralja, Olaszi, Igló, Csütörtökhely, Pop- rád, Felka és Szepesszombat műkincseit, mindenütt szakszerű vezetés mellett. A kirándulás összköltsége az első 5 napra 280 korona, az egész 9 napra 640 korona. Részletes tájékoztatót szívesen küld a Kárpát egye sülét központi elnöksége, Késmárkon, 28. sz. póstafiók, 47. sz. telefon. xx Anyák sohasem panaszkodnak, hogy elhanyagoljuk őket. Ez azonban nem jelenti azt, hogy nem örülnének egy kis szeretetteljes figyelemnek. Ezért május 9-én — az anyák napján — ne csak jókívánságokkal szerezzünk örömet anyáinknak, hanem egy pár jó harisnyával is. A Bata-cégnek nagy választéka van kis és nagyobb ajándékokban, amelyek anyáinkat megörvendeztetik és bebizonyítják nekik, hogy nemcsak szivünk van, hanem érzékünk is praktikus ajándékok iránt. — A 36. OSZTÁLYSORSJÁTÉK V. OSZTÁLYÁNAK MAI HÚZÁSÁN NYERTEK: 20.000 koronát: 37566, 10.000 koronát: 15393, 17964, 40513. 5.000 koronát: 4012, 5491 8530 20644, 23958, 30782, 14365, 44828, 49403 '57807 79478, 102707, 110339. 2.000 koronát: 1614, 2211, 2291, 3529, 3640, 9419, 10874, 11329, 14346, 14396, 14753, 16775, 20930, 26469, 31821, 32193, 33165, 41406, 42753, 43352, 43480, 43750, 44701, 48819, 50216, 53640, 57143, 67938, 68713, 69418, 81259, 83791, 85457, 86125, 89014, 89034, 89300, 91941, 104068, 104675, 104783, 106441, 108131, 108988, 114959. (Felelősség nélkül.) ‘ (Vegyen állami jőjekdtiys^l sorsjegyet % Tömegesen kergetik ki a külföldieket Szovj etoroszországból IS Pót és vételsorsjegyek kaphatók! Fortuna JellinetusTsa. Bratislava, lörinckapu u 17 | Nem akad orvos Moszkvában, aki egy beteg diplomatát gyógykezelne ■■ ■ ■ ■■ ■■ Az Oroszországban élő külföldiekkel nem mernek érintkezni a szovjetpolgárok ■■ Fantasztikus kémpszihózis ■■ Idegenekkel barátkozni: hazaárulás PRÁGA. — Az Oroszországban folyó nagy átalakulásról érdekes adatokat közöl Nikolaus Basseches mérnök, az orosz viszonyok egyik legalaposabb ismerője, aki évek óta Moszkvában él. Az átalakulás értelme és célja: megszabadítani Oroszországot a külföldiektől. Ma alig van ország, ahol nagyobb és intenzivebb s a hatóságok által is minden módon támogatott „idegengyűlölet14 volna, mint Szovjetoroezország- ban. A külföldi diplomaták és újságíróh helyzete Oroszországban 1936 január 1-én lépett életbe az a törvény, amely megtiltja, hogy Oroszországban aranyrubel értékű árukat idegen valutáért vásároljanak s 'Ugyanekkor a rubelnek uj átszámítási árfolyamát Is megállapították, amely mezőgazdasági terményekben számítva nyolcszorosát, ipari cikkekben pedig hatszorosát jelentette tényleges vásárlóértékének. Ennek az Intézkedésnek célja az volt, hogy Oroszországot valutatechnikai kínai fallal vegyék körül. Az egész akció természetesen a külföldiek ellen irányul, akiknek helyzete az utóbbi tizenöt hónap alatt szinte hétről-hétre rosszabbodott e ma már az a helyzet, hogy a Moszkvában élő diplomáciai képviseletek a külvilágtól teljesen el vannak zárva. iSzovietállampolgár külföldiekkel hivatalos ügyeken kívül egyáltalában nem mer érintkezni s ez annyira megy a legutóbbi rémpörök, letartóztatások és kivégzések hatása alatt, hogy a külügyi néphiztosságnak kellett közbelépni, amikor az egyik külföldi hatalom követe megbetegedett, mert nem akadt Moszkvában orvos, aki be merte volna tenni lábát a követségre. A szabad orvosválasztás a diplomaták számára Oroszországban praktikusan lehetetlen, kénytelenek 'beérni azzal az orvossal, akit a külügyi nép- biztosság küld hozzájuk. A külföldi újságírókat természetesen nem lehet ennyire hermetikusan elzárni az orosz világtól, azonban az utóbbi hónapokiban a külföldi újságíró számára is majdnem lehetetlenné vált az érintkezés a szovjetáliampolgárokkal. Eltekintve ettől, a Moszkvában akkreditált külföldi újságírók száma az utóbbi időben hihetetlenül leolvadt. Van, aki nem mer maradni, még több azonban az olyan, akit nem tűrnek. 1906 elején a külügyi népbiztosság még negyvenhat hivatalosan akkreditált külföldi tudósitót tartott nyilván, nem számítva azokat, akik csak átmenetileg tartózkodtak az országban, ma már csak huszonkilenc név szerepel ezen a listán, de ezek között van azoknak a neve Is, akik csak átmenetileg, tanulmányút céljából tartózkodnak a szovjet határokon belül. Ami a gyakorlatban annyit jelent, hogy valójában tizennyolc-busz külföldi újságíró dolgozik állandóan Oroszországban, — elképzelhetetlenül kis szám az egész világsajtó tájékoztatására. Kiüldözik a gazdasági szakembereket is A hírszolgálatnál még rosszabb a helyzet a gazdasági kapcsolatokkal Úgyszólván valamennyi nagy külföldi cég, vagy gazdasági szervezet képviselőjét kiszorítják Oroszországból. Az egyiktől a tartózkodási engedélyt tagadják meg, a másiknak szabadságáról való visszatérésekor nem adnak beutazást. Ezt olyan szigorúsággal hajtják keresztül, hogy külföldi cégek képviselőinek, akik szabályszerű 'beutazási vízummal rendelkeznek, a határon semmisítik meg vizű- mát. Oroszország egyik legnagyobb üzlete a szőrmekereskedelem s az utóbbi Időben még a hagy prémcégek bevásárlóitól is megtagadták a beutazási engedélyt. Ezen a téren távolról sem lehet reciprocitásról beszélni, mert amíg Oroszországnak minden országban, ahova kereskedelmi kapcsolatai fűzik, meg van a kereskedelmi testületé és képviselői bőven elláthatják információval, addig Oroszországból hova tovább csak hivatalos diplomáciai utón lehet gazdasági természetű információkat kapni. Hogy ez mit jelent, tudja mindenki, akinek valaha dolga akadt orosz kereskedelmi, vagy gazdasági szervekkel. Mig egyidőben meglehetősen sok külföldi szakember dolgozott Oroszországban, rohamosan közeledünk ahhoz az időponthoz, amikor a külföldi szakembereket végleg kiszorítják. A legtöbb, évek óta Oroszországban dolgozó külföldi szakember felmondást kap és a lehető legrövidebb időn belül el kell hagynia az országot. Azokra pedig, akikre elengedhetetlenül szükségük van, nyomást gyakorolnak, hogy vegyék fel a szovjetállampolgárságot, aminek természetesen az a következménye, hogy hazájukkal és otthonmaradt rokonságukkal minden kapcsolatuk megszakad. Egyetlen esetet eanlit fel Baeeeches a sok közül: Krause osztrák mérnök 1902 óta működik Oroszországban, mint az ország egyik legelső ou- korszakértője. Tehát harmincöt éve; ebből tizenkilencet a szovjetállam szolgálatában, vezetőállásban működik. A szovjetunió hat legnagyobb cukorgyárát az ő tervei szerint építették feL S most nyugdíj nélkül, feleségével és leányával együtt, tiz napon belül minden megokdlás nélkül kiutasították Szovjetoroszország területéről A külföldi szakember, aki egy életet töltött el Oroszországban, úgy hagyta el az országot, hogy a határon mé" egy csésze teát sem tudott vásárolni magának. S ezt nevezik ők a „munkások hazájának14. A világ legnagyobb rendőráHama — MEGFOJTOTTA CSECSEMŐJÉT* Komáromból jelentik: Speciár Erzsébet 21 esztern- dós, c sic sói származású cselédlány háztartási munka közben az udvar félreeső helyén gyermeknek adott életet. A gyermeket egy zsinórral megfojtotta, papirosba csomagolta s letette egy sarokba. Munkaadójának feltűnt a leány viselkedése s megtalálta a halott csecsemőt. A gyermekgyilkos anyát ^tartóztattak. Megdöbbentő eseteket lehetne felsorolni azoknak a szerencsétlen orosz asszonyoknak sorsáról, akik Oroszországban dolgozó külföldihez mentek feleségül s akik most heteket töltenek el a különböző követségeken, sirva és könyörögve, mert nem értik, hogy miért kellett férjüknek máról- holnapra örökre elhagyni Szovj etoroszországot. Hogy a külföldiek teljes elkülönítése a szovjetvilágtól milyen rendszeresen és tervszerűen történik, azt bizonyltja az az eljárás, ahogyan külföldi gyermekekkel szemben viselkednek. Hova-tovább nem lesz Oroszországban iskola, ahova külföldi beírathatja gyermeTcét. Az egyik, Moszkvában élő külföldi mérnök két leányát sikerült beíratni egy orosz szakiskolába, néhány hónap után azonban egyik napról a másikra kiutasították őket az iskolából. Az igazgató minden teketória nélkül meg is mondta: „politikai okokból44. Nemcsak az állandóan Oroszországban élő külSzíovenszkón haladt át a belga tengerészkapitány, aki fogadásból 25000 kilométert gyalogol Az ötéves gyalogtúra finise KOMÁROM. — Különös vendége volt a napokban a komáromi országutnak. Theunis René belga tengerészkapitány gyalogolt végig az országúton s egy kocsit tolt maga előtt. A kocsi 750 kiló súlyú s a tengerészkapitány fogadásból tolja maga előtt A kocsi weekendkunyhóra emlékeztet s minden kényelemmel be van rendezve. A tengerészkapitány 1932-ben brüsszeli klubjában fogadást kötött Weiss báróval, egy g azdag belga földbirtokossal: eszerint öt év forgása alatt 25.000 kilométert kell megtennie gyalog Európa országutjain. A fogadás júliusban jár4 le s tété 20.000 svájci frank. Theunis kapitány már kétizben keresztülhaladt Budapesten is. Útja kezdetén lassan, kényelmesen ballagott, most azonban, hogy a fogadás határideje végefel^ jár, erősebb iramba kezdett, mert még 1600 kilométere Van hátra s Júliusra Athénbe kell érkeznie. Athénben a pecsétekkel s az utazás egyéb jelvényeivel ellátott kocsit hajóra teszik s a párisi világkiállításra viszik. A kapitány útja során öt emlékalbumba gyűjtötte össze az érintett községek, határállomások pecsétjeit. A kapitánnyal együtt vándorol felesége is, aki elég jól beszél magyarul, mert diáklány korában a magyar-belga gyermekcsere akció során egy évet töltött Rákospalotán. A gyalogló házaspár ma már minden fáradtság nélkül tesz' meg naponta harminc kilométert. A kapitány eddig Brüsszelben, Amszterdamban, Kopenhágában, Oszlóban, Hamburgban, Stockholmban, Frankfurtban, Berlinben, Luxemburgban, Párisban, Bernben, Bécsben, Rómában fordult meg s legutóbb Pozsonyon keresztül lépte át a határt, MEZEI TETÜT ZÖLDSÉGRŐL ÉL DÍSZNÖVÉNYEKRŐL, a fiirészlésy, hangya, ssőlömosy és szöiőíionea HERNYÓIT ÉS LÁRVÁIT megbízhatóan és olcsón elpusztítja a méregmentes mmm POR 1000m2-re V2 kg. Tartós hatás. t kg csak 2^1" — ICS Gyártja a FLY-TOX R. T. Főlerakat: PRAHA II, Klimentská 7. ^ földiekkel szemben lép fel Így a szovjet, hanem az úgynevezett átutazókkal is. Annak ellenére, hogy tavaly a turisták részére külön rubelkurzust csináltak s ezáltal azt a látszatot keltették, hogy a szovjet kinai fa'at emel ugyan a letelepedni akarók elé, de a látogatókat szívesen látja és maga is hajlik bizonyos idegenforgalmi ipar ki- épitésére, — az átutazókkal sem bánnak rendesebben. A -beutazási vizűm elnyerése sokkal nehezebb, mint volt még néhány óv előtt és az idegen, aki turista-kirándulást akar tenni Oroszországban, olyan állandó rendőrségi ellenőrzésnek kénytelen alávetni magát, amire nincs európai ember, aki önszántából vállalkoznék. Annyi kérdőivet sehol a világon nem kell kitölteni, mint Oroszországban, s annyi fényképet a világnak egyetlen rendőrsége sem kíván az utastól, mint az orosz, mindjárt a határtól egészen addig a pillanatig, amig uiból elhagyja az országot. Ahhoz, hogy valaki bejelentse magát a rendőrségen, például Moszkvában, annyi iratra és olyan körülményes hivatali eljárásra van szükség, amit csak kicsit is gyenge idegzetű emíber ki nem bir. Az útlevélbe például a rendőrhatóság által be kell vezetni minden városnak a nevét, ahol az utas ki akar szállni s ott újabb rendőri eljárások következnek. Sehol a világon nincs annyi rendőr és olyan bonyolult bürokrácia, mint a „munkások, hazájá- ban‘‘. Békepolitika — a valóságban Ha azután valaki valamelyik szovjethatalmassággal beszél és figyelmezteti ezekre a lehetetlen állapotokra, hitetlenkedő választ kap. Most azonban már nem lehet tagadni, hogy a > szovjetpol- gárt tervszerűen el akarják riasztani a külföldiekkel való érintkezéstől. A „Pravdádban nemrégiben megjelent egy vezércikk, ami párját ritkítja a világsajtóban s amelyben a cikkiró kijelenti, hogy azt a szovjetpolgárt, alti állandó kapcsolatot tart fenn külföldiekkel, nyugodtan lehet hazaárulónak nevezni. Már pedig, ha meggondoljuk, hogy a „Pravda44 vezércikke ott olyan súllyal bir, mint máshol a törvény, — elképzelhetjük, hogyan irtóznak a szerencsétlen, agyonterrorizált szovjet- polgárok külföldivel szöbaál'lni. Szinte elviselhetetlen pszichózis lett úrrá az orosz tömegeken, különösen Sztálin beszéde óta. Különösen mióta Sztálin kijelentette, hogy nemcsak a belső ellenségtől kell tartani, hanem a kémektől is, akik elárasztották Oroszországat s a hatóságok nem csinálnak titkot abból, hogy minden külföldiben kémet látnak. De azért nem igaz az, hogy a kémektől való félelem okozza a külföldiek izolálását a szovjetlakosságtél. A cél az, hogy Oroszország népét minél tökéletesebben elzárják a külvilágtól. A hatalmas birodalomban a hivatalos szovjetujságokon kívül egyetlenegy külföldi lap nem kapható. Egyetlenegy külföldön megjelent könyv nem kerülhet a szovjetpolgár kezébe. A szovjetsajtó és szovjetirodalom ipedig célzatosan hamis képet ad a világról Mindig csak a negatív oldalát mutatják meg a külföldön folyó életnek. (Ezért érték a szovjet polgárral való találkozásnál olyan súlyos csalódások például Andró Gidet.) Az a naiv tudatlanság, aíhogy az átlag^szovietpolgár a világról gondolkozik, egyszerűen elképesztő. Természetesen magának Szov- je tor ősz országnak árt legtöbbet ez a teljes elszigeteltség. Nem beszélve arról, hogy aki látja, ami a valóságban Oroszországban történik, igazán nem hihet a folyton hangoztatott békepolitika őszinteségében, amikor látja, hogy a szovjet nem a népek, hanem még az egyes emberek közötti közeledést te lehetetlenné teszi. VÍZUMOT (magyart, lengyelt, bolgárt) igen t. Előfizetőinknek és Olvasóinknak gyorsan és megbízhatóan megszerez pozsonyi kiadóhivatalunk: Bratislava, Lőrinckapu-ueca 17. II. (Central Passage). Ilyen útlevelek meghosszabbítását is vállaljuk. A többi országba szóló vízumot és meghosszabbítást prágai kiadóhivatalunk esz- köalií P&ha, II, PWteká Bl X&W*