Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)
1937-05-23 / 116. (4262.) szám
El 1937 május 23, vasárnap* Befhleníalvi Thurzó János (1437—1508) Irta; Paulinyi Oszkár II. (E tanulmány első részét május 16-i számunkban közöltük.) Hiába ismerte fel azonban Thurzó )ános éles szemmel a kereskedelmi vállalkozásnak a fémtermelés általános visszaesése folytán a fémpiacon kínálkozó nagy konjunktúráját, amig nagyobbszabásu fémtömegek fölött nem rendelkezett, hogy azoknak kézbentartásával és észszerű piacrave- tésével e konjunktúra lehetőségeit rendkívüli üzleti hozam elérésére kiádósan ki is használhassa. Ez csak két utón volt elérhető: vágy eddig még érintetlen gazdag érctelepek feltárásával, vagy pedig a bányavíz súlyos problémájának a megoldásával, amely a mélyen fekvő, de elöntött érc- vonulatoknak a további rentábilis és nagyszabású művelését ismét lehetővé tehette volna. Nagy fémtömegeiknek a lekötése üzleti vállalkozásai számára — ez a siker kézenfekvő kulcsa s ezt megtalálni a két nyitva álló ut valamelyikén, ezt hajszolja Thurzó csaknem három évtizeden keresztül töretlen, a sikertelen kísérletekben sem lanlkadó kitartással. Bányajogositványokat szerez Lengyelországban, hogy uj ércterületek után kutasson. — de eredménytelenül. A hetvenes évek elején egy másik nagyszabású elgondolással próbálkozik, amelytől sikertelensége ellenére is a józan realitás el nem vitatható. A ikellő üzemi tőke előteremtésére számos krakói, thorni és pózeni kereskedővel társulva egy alkalmi üzleti vállalatot hiv életre, hogy azzal Magyarország valamennyi bányavidékén vállalja a bányavíz leküzdésére alkalmas berendezések létesítését, azzal a feltétellel, hogy az érdekelt bányavállalatok kötelesék az így vizmentesitett bányaterület egész termését kötött áron Thurzó János vállalatának eladni. E terv nem jelentett kevesebbet, mint a nemzetközi vonatkozásban is kimagasló ^jelentőségű magyar fémtermelésnek a mo- nopólizálását s mindezt tulajdonképpen a közérdek sérelme nélkül, mert hiszen az az elakadt s valósággal a csőd szélén álló bá- nyipar talpraállitásával lett volna egybekötve. A terv igy az' udvarnál is teljes megértésre talált s Thurzónak sikerült vállalkozása részére előbb a garamvidéki hét bányaváros, majd az egész ország területére a megfelelő kiváltságot megszereznie. De a nagy reménységekkel kezdett vállalkozást nem koronázza silker. A műszaki berendezés — valószínűleg a különben már ismert, lóerővel hajtott vizemdlőkeréknek nagyobbszabásu formája — nyilván nem győzte a mélyszintü bányákban nagy erővel feltörő bányavíz levezetését. És ami még közelfekvőbb, a meglehetősen szürke nevekből álló vállalat aligha rendelkezett a nagyvonalú elgondolás valóraváltásához! szükséges tőkeerővel. Thurzónk mindenesetre már alig néhány év múltán másutt próbálkozik és egy másik szükebbkörü társulás keretében Európának egy másik rézterületén, a gosslari bányavidéken igyekszik lábát megvetni, hol a rézfinomitó-mü bevezetése révén véli vállalkozása számára a fémpiac befolyásoló irányításához szükséges monopolisztikus helyzetet kiépíteni. Eredmény ezt a próbálkozást is csak töredékesen kiséri, —- nem hozza meg az átütő sikert. De sem a rengeteg gond és fáradozás, sem a hasztalan s gyakorta egyenesen veszendőbe ment tőkebefektetés nem képes megtörni Thurzó János vállalkozó kedvét. A gosslari próbálkozás kevéssé kielégítő eredményeinek láttán Thurzó a kilencvenes évek elején ismét az akkori Magyarország felé fordítja figyelmét: ez alkalommal annak legszámottevőbb s amellett ezüstércekben is bővelkedő rézterületére: Besztercebányára. Besztercebánya bányaművelése elkkor a -csőd szélén áll s a bányák üzembentartá- sának kockázatát még a város legtőkeerősebb polgárai sem merik vállalni többé. Ebben a lélektanilag kedvező pillanatban jelentkezik Thurzó, hogy megvesse lábát Besztercebányán. Kezdetben — az 1491/92. évek •folyamán — megelégszik azzal, hogy otta- <n megbízottja utján üzemi előlegeket folyósítson a megszorult bányavállalkozóknak s ezek ellenében szabott áron magának kösse le a bányák termését. Majd látván az o.ttani vállalkozás nagyfokú el- kedvetlenedését, 1493-ban elhatározó lépésre szánja rá magát: részben örökjogon, részben az Ernuszt-féle bányakomplexum hosszúlejáratú bérbevételével megszerzi a besztercebányai (helyesebben urvölgyi) bányavidéknek csaknem valamennyi, akkor művelés alatt állott bányamüvét s ezzel csaknem kizárólagos ura lesz Európa egyik legszámottevőbb rézterületének, amelynek ezüstben gazdag rézterméséért egykor — másfél századdal azelőtt — Velence meg Firenze vetélkedett. A nemzetközi rézpiacon vállalkozása számára döntő szerepet biztosító gazdag* rézterület tehát három évtized el-eltünő reményei, küzdelmes kezdeményezései után végre kezében 1-et.t volna. De hátra volt a kemény dió: a még föld mélyében rejlő kincsnek a napvilágxaho'zatala. Harminc év tapasztalataiból Thurzó megtanulhatta, hogy a technikai újítások önmagukban nem segítenek, hogy a siker, a természeti akadályok végleges leküzdése pénz kérdése, a kellő üzemi töke előterem éséé. Thurzó Jánosnak nagy tekintélye, előkelő szerepe. amelyet ekkor már évek óta betölt Krakónak mind várospolitikai, mind gazdasági életében, arra vall, hogy kereskedőháza már ekkor is jelentékeny üzleti vagyon fejlett rendelkezett. De kétségtelen, — mutatják az eddigi próbálkozások sikertelenségei —, hogy mindez még korántsem lett volna elegendő ahhoz, hogy a megszerzett besztercebányai bányaterület reorganizálását és felvirágoztatását a kivánt eredménnyel a saját erejéből keresztülvigye. Ez alkalommal azonban Thurzó Jánosnak e ponton is ímeg volt a helyes, józanul ítélő számvetése. Thurzó János többek között szoros üzleti kapcsolatban állott egy boroszTói polgárral, Auer 'Kiliánnal, akivel társulva, a nyolcvanas évek második felében ismételten résztvet)t a len- •gyel’ királyi pénzverő ezüstszülkségletének ellátásában. Ez az Auer Kilián pedig nem volt más. mint az augsburgi Fuggerek rokona és a 90-es években egyben kereskedőházuknak boroszlói faktora is. A Fuggerek ekkor már Tirol hercegének nyújtott kölcsöneik révén jelentékeny érdekeltséggel bírtak a tiroli rézterületen. Számukra nem volt közömbös, hogy helyzetüket e*gy •másik számottevő rézterület termésénék a lekötésével alátámasztják-e, avagy engedik, hogy azzal egy ellenlábas vállalkozás •jelenjen meg a nemzetközi rézpiacon. A Thurzó személyiségét, terveit és a besztercebányai viszonyokat is jól ismerő Auer •Kilián személyes közvetítésével könnyű •volt tehát Thurzónak megtalálni a,z utat a •Fuggerekhez, hogy velük társulva (1495) az ő pénzűikben megtalálja a kellő üzemi tőkét a besztercebányai vállalat kiépítéséhez. Teljes volt a siker. A Fu.ggerők által a szükséges üzemi tőkével táplált s Thurzó János műszaki szakismeretei által vezetett közös vállalkozás alig néhány év alatt már 30—40 ezer mázsa feketerézre s mintegy 8 — 10 ezer márka (2—2500 kg) ezüstre fokozza évi termelését és a nemzetközi fémpiac egyik legnagyobb hatalmasságává teszi tulajdonosait. De ez az átütő siker nem jelentette a végcélt, a megállást. A már hatvanba hajló koros férfi tetteiben, nem nyugvó mozgékonyságában, a mindegyre meglátott újabb üzleti lehetőségek kihasználásában ugyanarra a jelmondatra esküszik, amelyet kon- geniális üzlettársa, Fugger Jakab is vallott haláláig: „keresni akarok, amig csak lehet/' 1496-ban bérbeveszi a körmöd pénzverő- és bányakamarát. Ezzel nemcsak a besztercebányai vállalatot mentesíti az esetleges, könnyen adódó bürokratikus akadékoskodásoktól, hanem a kamarák által kezelt nemesfém-monopólium révén igen számottevő, évi átlagban 50—60 ezer aranyforintra becsülhető aranyhoz is jut. A nemzetközi üzletkötések szempontjából igen kívánatos aranykészletnek ilymérvü rendszeres lekötése önmagában véve előnyös volt az üzlettársak számára s ez sarkalhatta Thurzó Jánost, hogy még tovább menjen és a közös vállalkozás kockázatára megkísérelje megvetni lábát Magyarország másik két aranyvidékén is: Erdélyben és Nagybányán. Erdélyben kölcsönügyletek révén zálogjogot szerez a nagyszebeni kamara bevételeire, Nagybányán pedig egyenesen a bányavállalkozással próbálkozik. Szathmáry Györggyel, a későbbi prímással társulva vállalja bizonyos, még alig egy-két évtizede igen jövedelmező, de a bányavíz feltörése miatt üzemen kívül helyezett aranybányáiknak a művelését. Ez volt életének utolsó nagy vállalkozása s mint a korábbiakat, ezt is a nagyvonalúság és a műszaki megoldás újszerűsége jellemzi. A bányavíz itt 140 ölnyi mélyapákhoz! anyákhoz! lát végeztek, mint a nem-magyar középiskolákban nyelvi okok miatt bukdácsolók. Az államnyelvet a magyar középiskolában eléggé elsajátították ahhoz, hogy az egyetemen játszva tökéletesítsék nyelvtudásukat. Éppen igy az ipari- és kereskedelmi pályákon is sokkal jobban érvényesülnek az anyanyelven oktatott gyermekek, mert képességeik jobban bontakozhatnak ki. Egyedül az anyanyelvi oktatás segíti a gyermeket ahhoz, hogy egyéniséggé, teljes értékű emberré fejlődhessék. Másnyelvü iskolában, melynek környezetébe nem tud beleilleszkedni, a gyermek másodrangunak, mellékesnek érzi magát, jelleme félénk, ingadozó lesz és elveszti ho- vátartozandóságának biztos érzését. Ezért a nem-anyanyelven nyert iskoláztatás a gyermek egész életére kihat. A magyar tannyelvű iskolák minden fokozaton alaposan és eredményesen tanítják az államnyelvet, Magunk is valljuk, a magyar ifjúságnak meg kell tanulnia az államnyelvet, hogy versenyképes legyen. — Könnyebb azonban egy iskolában is tanult nyelvet külön szorgalommal tökéletesíteni, mint egy nemzeti kultúrát megkésve utólag pótolni. A magyar iskolába járó ifjúságot a Magyar Menza Academica Egyesület és a szülői társulatok anyagilag állandóan támogatják s az intézeti segélyző egyletek a sze- génysorsu tanulókat ingyen könyvekkel és tanszerekkel látják el. Ezért gyermekeink érdekében magyar középiskolában taníttatjuk őket, gondoskodjunk, hogy megtanulják az államnyelvet, de ne áldozzuk fel magyar voltunkat, a magyar szellemiséget és a magyar kultúrát, amely kell, hogy gyermekeink legdrágább kincse legyen és maradjon! POZSONY ÉS KÖRNYÉKE MAGYAR ISKOLAI SZÜLŐI TÁRSULATAINAK SZÖVETSÉGE. ségben a vízlevezető főaltárna szintje ala'tf oly tömegekben tört már elő, hogy annak kiemelésére az altárna szintmagasságában beépített, lóerőhajtotta vizemeiő-kere'kek nem voltak elégségesek. Ekkor jön Thurzó a nagyszabású gondolattal, hogy a természet erőivel szemben a rendelkezésre álló természeti erőforrásokat állítsa sorompóba és a vizet önmagával győzze le. A környező völgyek kicsiny patakjainak vizét nagy gyüjtőmedencékben duzzasztja föl, hogy a kellő vízmennyiséget azután onnan csatornaszerü vezetéken, hegyeket átfúró alagutakon keresztül vezesse le a föld mélyébe, a főaltárna szintjén beépített hatalmas vizemelő-kerekekhez és a viz természetes hajtóerejével tartsa azokat üzemben. Gondolat s kivitel egyaránt jellemző jegyei bethlenfalvi Thurzó János kimagasló vállalkozói egyéniségének. De a nagy mü befejezésében már megakadályozta a halál. Munka közben, utolsó nagy müve színhelyén, Nagybányán hunyt el 71 évvel is alkotóereje teljében. A tervek, célkitűzések nagyvonalúsága, amelyek életét szakadatlan láncolatban kitöltik, az adottságokkal való rideg számvetés, amely, távol minden szerencselíovas kalandorkodástól, mindenkor az elérhető határán tartja, a lehetőségek élesszemü fölismerése, a tervszerűség, a fáradhatatlan kitartás és acélos erő, amellyel elgondolásai megivalósiíásán munkálkodik, a körültekintő óvatosság, amellyel vállalkozásait minden eshetőséggel szemben körülbástyázza, a minden akadályon átsegítő nagy műszaki tudás és leleményesség és végül a mindent igazoló siker — mind olyan vonásai Thurzó János egyéniségének, amelyek őt nemzetközi viszonylatban is korának legnagyobb vállalkozó elméi, a kapiitalisz- tikus gazdasáigi rend hatalmas fellendülésének úttörői közé emelik. Egyet tagadott meg csak tőle a sors: a kongeniális utódot, aki a nemzetközi viszonylatban is számottevő kereskedőházat az elért színvonalon és méretekben fenntartva, a magyar kereskedelem számára megőrizte volna a Thurzó János által kivívott helyet addig, mig a példaadó siker serkentésén indulva mások is megtalálták volna az utat a nagy nemzetközi kereskedő-házak magaslataira. Enélkül bethlenfalvi Thurzó János üstökös volt csupán a magyar égen, amely után csak a sötétlő égbolt maradt vissza fénytelenül. Ravasz László a világ céljáról MEZŐTÚR. — Dr. Ravasz László püspök, főszerkesztővel élén a „Református Élet" többnapos konferenciát rendezett Mezőtúron. A konferenciának főgondja volt megvizsgálni: milyen is ma „a magyar fa és gyümölcse". Ravasz László püspök a háromnapos vita végén rámutatott azokra a tanulságokra, amelyek az uj világ felé haladó embert vezethetik. Célunk —• úgymond — csak az lehet, hogy a világban Krisztust diadalra juttassuk, hogy szabadabb, nyugodtabb és nemesebb legyen az ember. Reformokkal sem lehet megváltani a világot, nincs olyan társadalmi politika, amely, mennyországot teremtene a földön. Mégse menekülhetünk innen, meghagyva a világot keserű levében. Ez a harc Istené, a jobb világ a hitnek a dolga. Csütörtök este következett soron az értekezlet befejező aktusa, a nyilvános ünnepség, amelyen Marjay Károly mezőtúri elnöklelkész mondott megnyitót. „Egyén, közösség, nemzet" címmel végül dr. Ravasz László püspök tartott előadást. — Két ígéret, két illúzió és két kiábrándulás között vergődik a mai ember — mondotta Ravasz püspök —: az egyik elnyeli a közösséget és önmagát teszi céllá, a másik önmagát céllá téve, elnyeli az egyéniséget. Meg kell keresni a módot, ahol öncélból mindkettő eszközzé lesz, ez a mai napok nagy föladata. Bátran és határozottan kell azt a hitvallást tenni, hogy a létnek, a világnak célja Isten. — Nemzet nem azért van. hogy gyilkolják egymást, hanem hogy legyen nemzeti nyelv, nemzeti lélek, nemzeti szenvedély, sors és tragikum. Nemzet azért van, hogy önmagát múlja fölül az emberi lélek, olyan dicsőséget, nagyságot hozzon a világra, amely nemzet nélkül elgondolhatatlan volna. Egyén és közösség örök problémajáuak egyetlen megoldása Krisztus, aki igy szólt: Én vagyok az yt, az igazság, az élet... .j A magyar A magyar A pozsonyi magyar szülői társulatok felhívása A csehszlovákiai magyarság fennmaradása és jövője függ attól, hogy mi magyar szülők magyaroknak neveljük gyermekeinket. Ezért gondoskodunk arról, hogy gyermekeink a magyar szellem, a magyar lelkiség, a magyar kultúra ragaszkodó gyermekei, hűséges munkásai, bátor fenntartói és szorgalmas továbbépítői legyenek. Ezért gondoskodunk arról, hogy fiaink és leányaink a csehszlovák államnak öntudatos, nemzetiségüket nyíltan is valló, jellemes és becsületes magyar nemzetiségű polgárai legyenek. Ezért gondoskodunk mi magyar szülők arról, hogy utódaink a köztársaság minden nemzetiségű ifjúságával a magyarság világszerte elismert kultur- szinvonalához méltóan felvehessék a versenyt. Tehát, ha határoznunk kell afelől, hogy gyermekünket járassuk-e középiskolába avagy sem, úgy a választás nem lehet kétséges. Ma minden pályán jobban érvényesülitek azok, akiknek középiskolai végzettségük van. Az ipari és kereskedelmi pályához is kivána'tos legalább a 4 kö- középiskolai alsó osztály -elvégzése. Ha az a kérdés, hogy magyar anyanyelvűnkön tanittas- suk-e gyermekünket, úgy a gyermek jól felfogott érdeke és a magyarság érdeke is azt kívánja, hogy igen. Aki gyermeke jövőjével és az életben való boldogulásával törődik, csakis anyanyelvén taníttatja tovább gyermekét. Az Anyanyelvi oktatásnak előnyei pótolhatatlanok. A gyermek az általános műveltségi elemeit teljesebben tudja elsajátítani és szer&ett tudása szerves egészévé válik egyéniségének'* Az a gyermek, aki anyanyelvén tan\ul, köny- nvebben és többet ért meg, igy műveltebb, életrevalóbb, talpraesettcbb lesz. Az a gyérének, aki anyanyelvén-tanul, mindenkor jobban boldogul, mert biztosabban alkalmazza a tanultakat. Az egyetemeken jobb eredménnyel végezne!)* azok a magyar fiuk és lányok, akik magyar kö'zépisko3