Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)

1937-05-16 / 111. (4257.) szám

8

mm

^T>A-^AT-/AAfAAR-HlKLSS

Irta: Szomhathy Viktor

A fején kis selyemsapka volt ennek a falusi bácsinak, kerek kis sapka, a kalapját viszont kosárban hordta. A kosarat balkezében tartotta, ennivaló volt benne, meg a nagy, fekete ünnepló kalap. Jofcbkezében irdatlan bot s bokáig élő hosszú fekete kabátja nyitva lógott rajta. Csak a bajsza árulta el, hogy gazdaemberrel lesz tárgyalásunk. gazdaemberrel, aki városhoz öltözködött.

Egyideig a házmesterrel vitatkozott, aztán rögtön 'eltalálta a megfelelő ajtót s minden bevezetés nélkül ezzel nyitott be:

— Itt nyomtatják ki a juhászdalokat?

Mi is rögtön meg tudtunk rá felelni:

— Itt nem. Hát még mit szeretne, amit nem lehet?

Tétova nézett körül, megrendült benne a bizalom. Kosarát letette a földre s belehelyezte kerek kis sapkáját. Biztos volt azonban továbbra is önmagában s folyj tatta:

— Olvastam egy újságban, hogy Petőfi azt irta Aranynak: ,,Ha én csak egy olyat tudnék irni. amilyen verset a juhászok csináltak s dalolnak, odaadnám érte az e:ész költészetemet, összes verseimet." Hát én! megírtam az ilyen juhászverseket.

Megállt s várta a hatást. Mégegyszer elismételte:

— Olyan juhásznótákat Írtam össze, amilyen nem volt, amióta a világ világ. Van) egynek száz verse is. Nótát is írtam hozzá, egyáltalján ki lehet nyomtatni.

Biztatás nélkül hámozta ki hatalmas pak_ samétáját. Fehér ivoldalakon keresztül reszketős Írással a vers. Rövid sorok, de rengeteg. Egy ideig rezegtette kezében a papirost, aztán ott helyben, rögtön elénekelte magát:

— Én jó juhász vagyok.

Örömeim nagyok,

Kislányom, csókolj meg.

Szeretőm ölelj meg...

— Várjon, öreg — mondom —, nagyon sebesen megyünk, hiszen azt se mondta meg, hogy hívják, hová való s mit akar?

— Nyéki János a nevem, Ipoly vidékire való vagyok s erre jártam éppen, Komá- máromban. Gondoltam, hogy behozom a nótákat. A legszebb juhásznótákat.

— No ez nagyon helyes. Tehát maga is gyűjtő lett.

— Mi lettem?

— Nótagyüjtő. összeszedte a juhászoktól a dalokat s felirta.

— Ezeket nem szedtem össze — felelte megbántott önérzettel —, ezeket magam írtam. Mind magam Írtam. Féléve írom őket, majd szét,ment már a fejem, úgy írtam. Ne is vagyok juhász, hanem gazdaember.

— Akkor ezek nem hitelesek.

— Miért nem hitelesek, amikor magam irta.m s találtam ki? A verset is, a nótát is. Éjjeleken keresztül nem birtam aludni, csak felébredtem mindig, gyertyát gyújtottam s összeírtam a verseket. Ki akarom nyomat- tatni s balkezet is akarok hozzá Íratni.

—- Ezt a balkezet hogy érti?

— Úgy értem, hogy a kántor urnák elénekeltem az összes nótákat s azt mondtam. kottázza le. Ö azt mondta, hogy ami a jobbkézre való dal volna, az rendben van, de a balkezet is hozzá kell irni. azt azonban nem vállalja. Most azt jöttem megkérdezni magukhoz, vállalják-e a balkezet?

Valaki közben felhívott telefonon, el kellett mennem.

— Jöjjön, öreg. most nem tárgyalhatok. Talán lelünk valakit balkézre az utón.

Jött. Kis kerek sapkáját feltette a fejére, kalapiát a kosárban jól elrendezte s úgy mentünk végig a komáromi uccán, hogy szavalta a verset. A Nádor-ucca elején még szavalt, aztán belekeveredett s kijelentette, hogy csak úgy tudja a verset mondani, hogyha énekli mellé a dalt is. A kettőt külön még nem tudja szétválasztani. Hangulatos menet voltunk. Az öreg kosárral s a kalappal .mellettem az ut szélén s loholva énekelt, dalolt, reszketős hangján, nagyon egyszerű nótákat, amilyeneket gyertyafénynél februári hidegben költeni lehet éjfél után kettőkor. Reszketős hangon énekelt, aki találkozott velünk, azt hitte, megbolondultunk.

Megvárt türelmesen, mig a dolgom elintéztem s újra végigénekelte visszafelé is az uccát. Dalai együgyüek .s öregesek voltak, a dallamok veszedelmesen hasonlítottak ismert dalokra, a szöveg, sajnos, nem hasonlított semmire sem. S ez még rosz- szabb volt.

Újból bejött velem a szobámba s továbbénekelt. Isten azonban csodatevő s a

következő pillanatban belép Manga János, a szlovenszkói magyar népdalok szorgalmas gyűjtője. Az öreg éppen ekkor magyarázza:

— Higyje el, figyelmesen elolvastam azt a cikket a juhászdalökról, meg Petőfiről. Egy sárgafödelü újságban volt.

Manga el sáp ad:

—• Azt a cikket én Írtam karácsonykor a Szülőföldünk-ben.

Elő az újsággal. Kikeresem a karácsonyi számot s az öreg elé tárom. A közleményre azonnal rátalál s dalszerző ujjaival mutat rá Petőfi nevére s a kottákra.

— Maga burokban született. Az az ur, aki ezt irta, itt ül maga előtt.

Más ember meglepődöt volna. De ez nem. Nyugodtan letette kis kerek sapkáját s hosszasan nézett uj ismerősére. Oly természetesnek vette, hogy a cikkíró végül megjelenik, amily természetes a fecske csevegése az eresz alatt.

— Jó, — mondta helyeslőleg s felmérte Mangát —• megírja a balkezét is?

— Hát azt nem. Először mondja el, mit tud.

Az öreg kettévetette magán a súlyos télikabátot, —■ odakinn meleg május van — begörbítette lábait s hosszan énekelni kezdett. Dalai kanyarogtak, mint az Ipoly áradáskor.

— Hát ez az első nem sikerült, van jobb is?

Van, Hogyne volna. A papírlap végtelen. Mióta a cikket olvasta, állandóan juhász- dalokat ir, hogy megmutassa Petőfinek még halóporában is . . . Szemrehányóan nézek Mangára, lesüti a szemét, hát erre nem gondolt... A magyar dal utjai kiku- tathatatlanok. Az ember ir egy cikket s Nyéki János vadul költeni kezd.

— Majd megbolondultam s a fejem majd fölfordult — védte a verseit —■, azóta állandóan irok. Bennem a vers, a dal, csak a balkeze hiányzik.

Egyik fia messzi Magyarországon él, Ijól keres. Két lánya férjnél van s a kicsi1 * * IV. V. birtokot a vő műveli. Volt egy veje, nagyon haszontalan ember. Elcsavargott Páriába s kivitte azóta az asszonyt is. Nagyon haszontalan volt, hogy elcsavargott iS már negyvenezer koronát küldött haza, az adósságot is tisztázta, kis házat is vettek a pénzen a faluban. Most megy ki a kis unoka is, francia szóra, eddig magyar iskolát járt. Haszontalan ember a veje, hogy igy elcsavargott... Volt egy fia is, gépész. Elkapta a gép s februárban meghalt Prágában. így szétszóródott a család. Megmutatja haszontalan gyermekeinek, vejeinek képét. Mind megszedte magát, jómódú ember, küldik haza a pénzt, hogy az

1937 május 16, vasárnap.

Junius 6-ától a GroJB-Glockneren, Dolomitokon cs Velencén keresztül

autokarra! az Adriára

Ke 990.Május 22-én Párisba Németországon

keresztül Ké 1395.Svájcon keresztül Ké 2250.- Belgiumon és a Rajnavidéken át Ke 2050,Minden szombaton vonattal az Adriára Kö.290-töí, Várna 14 nap összköltség Kő 1290.—

Olcsó utazási lehetőségek Alassioba, Viareggioba, Rimi- nibe, Riccionebe, Gradoba, Umagoba, Abbáziába, Jugoszláviába, Ausztriába és a francia Riviérára. Podkarp. Rusba utazás már Kő 485.-töl

L I D O, Praha II.. Václavské nám. 72 T O U R I S T, Brno, u Solnice 5/9

öreg szabadon nótázhasson. Csupa ha-* szontalan ember, elcsavargott. Hja, persze, a dalokat rögtön karácsony után kezdte költeni, a fia februárban halt meg, de ez nem zavarta, a dalokat költötte mindmáig s most is csak azért hagyta abba, mert elfogyott a papír.

Egy pohár vízben is megláthatjuk a tengert. Ennek az embernek szavában ott az egész falu s ott az öregség . . .

Feláll, kicseréli a kalapokat s hogy valljuk be, mi lesz a balkézzel.

<— Hány koronába kerül a kinyomtatása?

— Bizony, ezerbe is.

Ez az első pillanat, amikor elhül s meg- fogózik a székbe. Ezer? Ennyi pénze nincs. Tréfálni tetszik. S hogy adja el a verseket? Ki adja el? Nem lehetne iskolákban, gyermekek között szétosztani? Milyen szépen énekelnék ezt, hogy:

— Huszár Jani alsójából Kilóg egy kis pántlika...

— Bizony, öreg, ezt magának kellene eladni. Vásáron, utón, otthon, városban...

Mindent összeszed, papírt, kosarat, kalapokat, botokat s feddően néz ránk:

— S még azt mondják, hogy Komárom magyar város és itt pártolnak minden nemeset? Mikor nekem majd szétfordul a fejjem a sok nótába, akkor maguk nem is mondják, Isten hozott, János bácsi, Nyéki János bácsi, a sok juhásznótáddal?

Zörögve, dörmögve megy ki. Komáromban nem terem számára elismerés. Átmegy 'Újvárba, mert hallotta, hogy ott jobb emberek vannak, pártolósabbak. Ott nyomat iki mindent s megtalálja a balkezet iis... ^Reszkess, Érsekújvár, Nyéki János bácsi keres egy nyomdát s keres egy alkalmas balkezet...

FLÓRA

Irta; Harsány! Zsolt

i.

Ugv éltek együtt ketten, mintha házasságban éltek volna. A férfi szerette is mondogatni:

— Feltaláltam a házasság egyetlen kitűnő megoldását. A háztartásomat a testvérhugom vezeti: Élvezem a házasság minden előnyét, viszont a házasság hátrányait nem ismerem.

ö negyven éves volt, húga harminc. Szüleik régen elhaltak. A férfi, mint mérnökember, egy vidéki bányavállalat fővárosi irodáját vezette. A fizetéséből kényelmesen megélt, főként azért, mert a húga remekül értett hozzá, hogyan kell pénzzel bánni. A háztartás igen keveset fogyasztott, a mérnöknek bövecskén maradt költőpénze társadalmi életére. Minden este eljárt hazulról, viszont Mariska, a húga, jobban szeretett otthon üldögélni. Kézimunkázott, vagy rendezgetett. Mindig akadt valami rendezni valója. A mérnök minden levelet szeretett félrerakni, amelyet bárkitől kapott. Mariska ábécé-rendbe szedte őket, külön kötegekbe. Aztán dátum szerint külön mutatót csinált hozzájuk.

— Te, Mariska — mondta a mérnök —, tavaly irt nekem egyszer az a Vasadi és valami amerikai könyvet említett a levélben. Nem emlékszel rá?

Hogyne emlékezett volna. Nem tellett bele két perc, már hozta a Vasadi-levelet. A mérnök elismeréssel nezett rá.

— Bámullak. Nem hiszem, hogy jobb titkár volna nálad a világon.

Mariska hálásan mosolygott. S aznap este még különösebb gonddal rakosgatta az uj leveleket. Voltak azok között női levelek is, jócskán. Azokat is rendezte, beosztotta. Egyik kötegnek „Mucus" volt a cime, másiké ,,Bella". Hogy kik ezek a hölgyek, azt néha sejtette Mariska, néha nem. S ha sejtette is, a női leveleket nem vezetéknév szerint osztályozta, finom érzékkel tisztelvén bátyja diszkrécióját.

n.

Mariskának saját magának is volt postája, igaz, Hogy nagyon gyér. Néhány intézeti társnőjével folytatott levelezést, azonkívül a vidéki rokonokkal való

Írásbeli érintkezést is ő tartotta fenn. És végül Deáktól is kapott olykor levelet.

Ez a Deák ügyvéd volt, nőtlen ember, félszeg óriás, csetlő-botló ügyetlen valaki. Szerelmes voit Mariskába. Már hat esztendeje. Véletlenül ismerkedett meg a pénzügyigazgatóság egyik hivatali előszobájában, mikor Mariska a bátyja adóügyeiben szaladgált. Az ügyvéd engedelmet kért, hogy meglátogathassa. Mariska megadta az engedelmet, mert az ügyvéd személye közömbös volt ugyan neki, de azt gondolta, hogy nem lesz haszontalan dolog néha ingyen jogi tanácsot kapnia. Az első látogatást követte a második, a másodikat a többi is. Egy félév múlva az ügyvéd megkérte a Mariska kezét.

— Megmondom őszintén, — felelte a leány —•, maga nem közömbös nekem. De nem szeretem eléggé ahhoz, hogy elhagyjam a bátyámat. Én ismerem öt. Praktikus érzéke semmi. Nélkülem el volna veszve.

Deák ekkor felkereste magát a mérnököt. Elmondta neki az egész dolgot. A mérnök igyekezett gavallérosan viselkedni. De lelke mélyén megrettent. Húgát nem tudta volna nélkülözni. A vége az lett, hogy Mariska végleg nemet mondott a kérőnek.

— Jól van — mondta az ügyvéd —, akkor várok. Eljön még egyszer az én napom is.

Olykor eljött látogatóba, olykor levelet irt. És várt. így tartott ez már hat éve.

III,

A mérnök megismerkedett Lórántékkal. Lóránt nagy- vállalkozó voltVs a Lendvay-uccában lakott. Lóránt- né és a mérnök tréfás flörtöt folytattak.

Hiába kacérkodik velem a feleséged — mondotta a mérnök Lórántnak —, nálam nem fog elérni semmit. Én a nővérét imádom, Flórát.

— Miféle Flórát? A feleségemnek nincs nővére.

— Igen, de én képzeltem neki egyet. Ha volna, az

nyájasabb volna, mint ő, alacsonyabb, kerekebb, közvetlenebb. És Flóra lenne a neve, Ép ezt a Flórát imádom, . -v

Ezen nagyon nevettek mindnyájan. Többször visz- szatértek aztán Flórára. Részletesen kidolgozták a képzelt alak jellemvonásait, leirták öltözködését, részletezték apró szokásait.

Flóra, mint tréfás személy, állandó maradt. Figurája gyökeret vert a baráti körben. Minduntalan felvetették, hogy mit szólna ehhez Flóra. Vitatkoztak Flóráról. Flóra egyre szélesebb körben lett ismert név. Legendás alakká nőtt. Az avatatlanok, ha hallottak róla, azt hitték, élő valakiről van szó.

Csak Mariska nem hallott róla. Visszavonultságá- ban nagyon távol élt ettől a körtől. Bátyja pedig elég szűkszavú volt otthon, keveset mesélt társasági élményeiről. Mariska mindössze annyit hallott, hogy bátyja egy idő óta gyakran van együtt bizonyos Lórántékkal.

IV.

A mérnök elhatározta, hogy szabadságidejét Szicíliában fogja tölteni.

— A te nyaralásoddal mi lesz? — kérdezte húgát.

— Én nem megyek sehová, — felelt Mariska — itthon akarok maradni. Te csak utazz.

Nem sokat vitatkozott a mérnök. Kissé önző ember volt, hamar beleegyezett, Hogy húga nem nyaral. Annál jobban kidolgozta a saját nyaralását. Kicsiny falut nézett ki magának.

— Csak te fogpd tudni a cimemet — mondta húgának, , senki más. Postát sem akarok kapni. Te is csak akkor írjál, ha Isten őrizz, megbetegszel. Három hétig teljesen ki akarok kapcsolódni. Ami levél jön, bontsd fel, olvasd el és csak a legutolsó esetben értesíts róla, ha valami nagyon életbevágó volna. A női levelek nem életbevágók, azt mondanom sem kell.

Mariska bólongatott. A mérnök pedig utolsó este még egy tréfát gondolt ki: levelet irt Flórának. Ló- rántnénak címezte a borítékot, a levélben pedig, amely igy kezdődött: „imádott, egyetlen Flórám", megkérte a Flóra kezét. A levelet postára tette, jóizüt mosolygott azon, hogy Lóránték hogyan fognak nevetni, aztán elutazott. A címét Lórántéknak sem mondta meg.

V.

Mariska mindennap felbontotta elutazott bátyja postáját. Negyednap női irásu levelet talált. Megdöbbenve ért a levél végére. Valami Flóra irt a bátyjának. A levélből kétségtelenül kiderült, hogy bátyja házasodni készül. Sőt nyilvánvaló volt az is, hogy bátyja, aki restellt neki szólni erről, szándékosan olvastatta el vele a postáját. A bejelentést igy akarta megtakarítani.

Két napig folyton sirt Mariska és két éjszaka nem aludt. Akkor felkereste az ügyvédet.

— Mennyi idő alatt tud dispenzációt szerezni, hogy magához menjek?

Az ügyvéd hebegni is alig tudott a boldogságtól.

VI.

A mérnök még meghosszabbította nyaralását odalent, öt hétig marad el. Napbarnitottan, frissen, jókedvűen érkezett haza. Otthon a szobalány fogadta.

— A kisasszony férjhez ment és ezt a levelet hagyta itt. Tessék majd felhívni telefonon.

Úgy érezte magát, mintha fejbeütötték volna. De miután a levéllel a kezében, amely egyszerű és szeretetteljes bejelentés volt néhány kurta sorban, gondolkozott egy jó órát, vállat vont és elhatározta, hogy jó arcot fog vágni húga boldogságához. Mindjárt fel is kereste. Az ügyvéd lakásán. Nagy hangossággal örvendeztek egymásnak, de a tüntető melegségben volt valami üresség.

—• És te? — kérdezte végül Mariska

— Valahogy csak megleszek. Majd keresel nekem valami jó házvezetőnőt.

— Mikor akarsz nősülni.

—- Én? Soha. Hogyan jut ez eszedbe?

— LIgyan ne titkolódzz előttem. Hát Flóra? Olvastam a levelét.

A mérnök megdöbbenve nézett bugára. Egyszeriben világos lett előtte minden. Furcsán és kesernyésen elmosolyodott. Aztán elmondta Flóra egész történetét. Amulva hallgatták. És ott ültek hárman kényszeredetten és zavartan. A beszélgetést hosszú, kínos szünetek szakították félbe.

Már lent volt az uccán, mikor hirtelen vad bősz szilvágy lobbant fel benne. Úgy érezte, hogy most rögtön felkeresi Flórát és megfojtja, csak akkor es: mélt rá, hogy nincs Jcit megfojtania. És komoran ment haza a magányos lakásba.