Prágai Magyar Hirlap, 1937. május (16. évfolyam, 100-121 / 4246-4267. szám)

1937-05-16 / 111. (4257.) szám

4 PÜNKÖSDI RÓZSÁK A hegyek mögül még hűvös szellő omlott alá az elhagyott kisvárosra. A májusi szél úgy borzongatta meg a fákat és a kint pihenő betegeket, mint mézédes szóval, de hideg szívvel nevelő mostoha. A hosszú pádon, melyet a K pavillon mögé tettek, a tüdőbetegek üldögéltek. Némelyik eleven szemmel, nyitott szájjal ült, mintha soha beteg sem lett volna. Mások elgondolkodva ültek, mint téli fán a madarak, s a gyenge napsugár sem tudott rajtuk mit melegíteni. Arcukon örökös szorongás ült, s a lelkűk sokkal be­tegebb volt a fogyó tüdőnél is. Egy fiatal apáca, aki még csak nemrégen vállalko­zott az Isten kedvére való legalázatosabb szolgálatra, kissé kikerülte a padot, amint arra ment. Tekinteté­ben remegés és félelem ült, s ha esténként és éjjelen­ként bírta is közöttük a szolgálatot, világos nappal, amikor az aranynap sütött fiatalságára és szűz testé­nek jól esett a melengető szelídség, nem akart az éj­szakai borzongásokra visszaemlékezni. Éjjel megosz­totta velük türelmét és idejét, most azonban fiatal nő volt, aki a virágokkal, galambokkal és a zöld levelek­kel szeretett volna kevés szabad percében barátkozni. — Kedves nővér, kedves nővér! — hívta őt egy fáradt hang, s Mária nővér ijedten fordult feléje. — Tessék, tessék, mindjárt megyek —• mondta Sovány, már korán ráncosodó, fiatal asszony volt. Hónapok óta élt a kisvárosi kórházban, fiatalon ment férjhez, hirtelen anyaság és megszaporodott munka tették beteggé. Közel járt már az utolsóhoz, s minden fiatal élő és az élő, de sokak által halottnak vélt ter­mészet is barátot lelt volna benne, ha lett volna, aki bolondos, együgyű szavait mindig meghallgassa. Valamivel egészségesebb társai is húzódtak tőle, s amikor halk, reszelő köhögését meghallották, ijedten rezzentek össze, mert a halált remegték benne. —• Tessék, Mariska, tessék — óvakodott félközeibe Mária nővér. — Itt vagyok már, tessék. — Olyan szépet álmodtam —- mondta a fiatal asz- szony s az álom kisértő édessége ótt ragyogott hunyó szemében. ^ Olyan szépet álmodtam, nem tudom, hogy kinek mondjam el. A kevés beszéd is fárasztotta már, s várakozón nézte a fiatal apácát, mintha őt sürgetné friss, jó­kedvű válaszra. — Én meghallgatom, Mariska, csak mondja — mosolygott most már a másik és nőiességében kis kíváncsiság is volt, amint közelebb merészkedett. — Eljött a férjem — kezdte az asszonyka — eljött és olyan szép pünkösdi rózsákot hozott, hogy soha­sem láttam olyanokat Ilyen nagyok és teljesek vol­tak. Pirosak, mint a láng, és nagyok, nagyon nagyok— A kezével fáradt mozdulatot tett a levegőbe. A le­vegő észrevette Mariska nagy fáradságát és körül- cirógatta a feléje nyújtott sovány kezet Halk, du­ruzsoló hangon beszélt hozzá és langyos napsugara­kat hivott beszédes, fürge tanukul. A fák levelei is lemosolyogtak rájuk és együtt nézték a kinyújtott, halvány véreres kezet, amely olyan élettelenül, olyan fáradtan mutatott álmodott szépségek felé, hogy egy­szerre megsajnálták. Mária nővér is észrevette, hogy a természet együtt érez a beteggel és szépséget szór tele marokkal, mint Istentől érkező, bőséges ajándékot. Most már leült a beteg mellé, megfogta lecsüngő kezét, madár félénk­ségével és szeretetével megsimogatta és úgy próbálta folytatni: — Az ágyára tette, ugy-e, Mariska? Akkor tette oda, amikor maga még aludt. Nem is vette észre, ugy-e? És fölébredt, s amikor fölébredt, hát ott volt a sok szép rózsa és magára nevetett... Maga is beleképzelte magát a kedves, virágos | álomba és kis ideig hangtalanul tovább színezte ma­gában a más álmát. Olyan jó volt a félig hűvös, félig mégis csak májusi szélben kint ülni most a pádon, ahol a szavak zenéje helyett most a szív muzsikál, dajkamesébe illő, sugárzó szépséggel, mint jó édes­anya a bölcső fölött. A nagy édesség kirezdült a pillá­jára és gyémántos könnycseppel jelentette magát — Olyan szépek voltak — búgott még a hang el­fogyó bugócsiga módján a beteg ajakról — olyan szépek... A beszélgető betegek maguk is elhallgattak. Meg­szokták már a fiatal asszony szomorúságát, s mégis, el kellett hallgatniok, mert valami benne ringott a le­vegőben, mintha pünkösdi rózsák alig érezhető illata lebegett volna köröttük. Pedig a férj a mindennapi munkában őrlődött és 9 nem ért rá pünkösdi rózsákat vinni. Sem pünkösdi I rózsát, sem árvácskát vagy nefelejcset, amik otthon 9 nyíltak az elhagyott kis udvarban. Fiatal volt még 9 és tele gonddal, otthon hagyott két apró gyerekkel és egy csúnyán félbeszakított élettel. A beteg asz- szonyt gép pontosságával csak vasárnaponként láto­gatta, s akkor kimérten ült mellette a két rosszul mos­datott, rosszul öltöztetett gyerekkel, hogy aztán egy óra múlva a következő hétig megint eltűnjenek. A fiatal asszonyban azonban a betegek szenvedé- B lyességével élt az átélt három egészséges esztendő, az I első karácsonyuk, az első pünkösdjük, az első csók és az első gyerek, s most úgy keresett az emlékezé­sekben, mint kislány a színes babarongyok között. — Meglássa mondta az apácának és hangja bol­dogan erősödött — hogy pünkösd vasárnapján eljön és pünkösdi rózsát hoz nekem! — Eljön, ha megálmodta — bólintott az apáca, s hirtelen kötelességére ébredve, sietve kelt fel. — A konyhára kell mennem, megmondom, hogy Nagyné- nak ne készítsenek már ebédet, mert haldoklik. Nem kell neki a diéta sem. Fürge, klslányos léptekkel haladt a félretolt konyha | Irüa s Farkas Isi van felé. Haldoklótól haldoklóig igy járt, s fiatalságát, egészségét mindenhová magával vitte. A betegek utána néztek, s egy öregebb asszony, akit későn döntött le az annál alattomasabb és sú­lyosabb tüdővész, irigykedve felsóhajtott: Hej, ha még egyszer ilyen fiatal és egészséges lehetnék! A hang visszamaradt a levegőben és mint hópehely, nagy fehéren imbolygóit a láthatatlan űrben. •k Éjjel Mariska ijedten rezzent fel éber álmából és a takaró után kapott. Álmában úgy érezte, hogy piros pünkösdi rózsák hevernek rajta, s a Szentlélek is meg­I Kgy embert láttam egy napon, szemhéja súlyos volt nagyon, éreztem, hogyha igy hagyom, mint kis virág a nagy fagyon, elalszik rögtön mindörökre, S kerestem egy boszorka-szót, melytől ezer elátkozott holt erdő, tél-tiport bozót virág-ruhát ölt, báb mozog s pacsirta-dal hull a rögökre; szót, mely gyilkolni tud Telet. Ráztam: „Tavasz van, kikelet!1' Szeme kinyik, csöpp fényt vetett — s kihunyt. Segítség, emberek, elalszik rögtön mindörökre. Más szót kerestem, ős-igét, mely Szép Helénák, örzsikék, urak, szolgák, költők szivét mesékbe villanyozta rég, bűnös, vagy tiszta gyönyörökbe; Szent György havának 30-adik napján volt 500-adik évfordulója, hogy Lőcsén meglátta a napvilágot a magyar múlt gazdasági életének legkimagaslóbb vál­lalkozó-egyénisége: Bethlenfalvi Thurzó János. A középkori Magyarország, azóta, hogy kereske­delmi érintkezései a Nyugattal a XIII. század folya­mán állandósultak, számottevő szerepet játszott a korabeli Európa gazdasági életében. Jelentőségét első­sorban nemesfém-gazdagságának, főként aranyának köszönhette. A XIV. század derekától számított más­fél századon keresztül Magyarország aranytermeiése átlagosan évi 6000—6400 márkára, mai súlyban 1500—1600 kilóra rúgott, ami pénzzé verve korabeli értékben 420.000—450.000 arany forintnak felelt meg. A többi európai aranytermő területek, még a legszá­mottevőbb Gastein is, messze elmaradtak e számok mögött, úgyhogy a mintegy 2000—3000 kilóra becsült afrikai arany mellett a középkori Európa arnyszük- ségletét elsősorban Magyarországról fedezhette. Aranygazdagsága révén igy Magyarország keresett elhelyező piacává vált a nyugati államok iparának és kereskedelmének és Magyarország felé mihamar igen élénk behozatali forgalom alakult ki. A nyugati nagy emporiumok: Velence, Firenze, Regensburg, majd Nürnberg s a Rajnavidék, Krakkó s ezen keresztül Boroszló, illetőleg Thorn és Flandria a közvetítő, ille­tőleg végállomásai ennek a nagy távolságokat átívelő forgalomnak, legszámottevőbb tömegárucikke pedig, amelynek ellenében a magyar arany a Nyugatra ván­dorol — a posztó. De nem volt hiján az ország kivi­teli forgalma sem a távoli piacok által keresett és nagy tömegekben forgatott árucikknek. Itt főként a a réz, még pedig az ezüsttartalom feketercz az, amely mind a forgalom távolsági ive, mind pedig a tömegáru­jelleg és érték tekintetében az első helyen áll. Míg az évi posztóbehozatal értéke a XV. században 200— 250.000 arany forint körül mozog, a külföldi piacokon elhelyezett magyar réz értéke is meghaladja a 80— 100.000 forintot. Tudvalevő, hogy a gyorsabb ütemü vagyonképző­désnek, a polgári nagy vagyonok kialakulásának leg­számottevőbb forrása a középl őrban éppen a tőmeg­jelent előtte, hogy azokra figyelmeztesse. i A takaró azonban üres és gyürődött volt, a rózsák csak álomban éltek és ébren elillantak. — Nem ő volt, nem ő — suttogta Mariska. — Még csak reggel lesz pünkösd, reggel lesz vasárnap. Majd reggel... S nem tudta, hogy ma van-e már vagy holnap, mert az ablakon át csak az égbolt látszott, s egypár apró, de mégis fényesen mosolygó csillag. Egy percre rábámult a csillagokra, aztán a kisgyerek szelídségé­vel aludt el megint. Amikor a szemét felnyitotta, már fényes reggel volt és mintha messziről harangok szava sikongott volna. ráztam súgván a végtelen varázslatos szót:-„Szerelem!" Szeme kinyílt, de hirtelen zárult. Segítség, Istenem, elalszik rögtön mindörökre! Uj szót kerestem, zár-nyitót: Haza, Hírnév, Pénz, földi jók, kinyitottam a rádiót: ágyuk zengtek, ribilliók, sistergett forradalmak ökle, halál-sikoly szólt, vig zene, lármáztam: „Tűz van, mindene elég!" De szeme kelleme illant, mint viharból henye szivárvány. Elaludt örökre. Szegezték: aludt mint a kő. Koporsó, gyászdal, temető vette körül: nem bánta ő. S nem bánta, hogy eltüntető rögök hulltak rá dübörögve. árukat forgató távolsági kereskedelem volt. Az ország nemzetközi áruforgalmában tehát a magyarországi vá­rosok kereskedő-elemei számára a vagyonszerzésnek bőséges lehetőségei kínálkoztak. Kínálkoztak — de csak elméletben, mert a valóságban ezeket a lehetősé­geket nem a belföldi, hanem a külföldi kereskedő fö­lözte le. A magyarság kései honfoglalása és a nyugati kulturközösségbe történt kései beilleszkedése folytán a magyar élet alakulása minden gyorsított üteme elle­nére, mögötte jár a nyugati fejlődésnek s azt csak több százados együttélés után, mintegy a középkor és újkor fordulójára éri be. így van ez a gazdasági életben is. A külföldi kereskedelmi kapcsolatoknak a kiépitője a külföldi kereskedő a belföldi fejlődésnek abban a korszakában, amikor az a városi élet kiala­kulásának pedig csak első csiráit tünteti fel. Mire pedig éppen e kapcsolatok állandósulása nyomán a gazda­sági értelemben vett város kialakult s ezen belül a kereskedő-elem megerősödése rohamosabb fejlődést vesz, — Nyugaton a gazdasági élet szervezete már oly szilárd és az évszázadokkal előbbrejáró nyugati kereskedelem tőkeereje már oly erős, hogy azt a „városgazdaság'* erőteljes gazdaságpolitikai rendsze­rével védett állásaiból a magyar kereskedelem már nem vetheti ki. A középkori Magyarország nagyarányú külkeres­kedelmének a tulajdonképeni hordozója tehát tovább­ra is a külföldi kereskedő marad. A legfontosabb tömegáruk ugyanis nagy távolságokra Ívelő forgalmi pályájukat, ha nem is kizárólagosan, de túlnyomórészt az idegen, külföldi kereskedő kezén teszik meg. A regensburgi, thorni, firenzei, boroszlói, nürnbergi, kölni kereskedők maguk jönnek be az országba a magyar termékekért, illetőleg hozzák be a nyugati gazdasági területek legfontosabb ipari tömegcikkét, a magyar aranyat kereső posztót, mig a belföldi kereskedő-elem kénytelen beérni azzal, hogy e tömegáruk forgalmát a nagy távolságoknak csak kezdeti, illetőleg végső pályaivén, az országba jövő idegen kereskedő és a belföldi fogyasztó, illetőleg termelő között, vagy leg­jobb esetben a legközelebbi külföldi einporiumig, Krakkóig, Breszlóig, Bécslg, Velencéig (illetőleg on­________ 1937 május 16, vasárnap. HB HBf JHHBHMI Tétován nézett k<" i, aztán egyszerre csak kacagás fakadt elgyengült torkából, olyan vidám, erőltetés nélküli kacagás, hogy a madarak ijedten kukkantottak be az ablakon és csodálkozva nézték a csodát. — Rózsák — suttogta — pünkösdi rózsák. Még­sem álmodtam hát az éjjel. , És száraz, végét Járó köhögéssel ölelte magához a piros, bolondos derűt és tiszta ünnepet jelentő virágokat. Mária nővér az ajtóban állt és a szemében könny csillogott. Egész éjjel imádkozott a bünbocsánatért, hogy a kertből letépte a virágokat, s reggeli gyónás­ra készült. Belül máris úgy érezte, mintha föloldozná valami és hangokat hallott, amelyek értelmét nem tudta kivenni, s mégis édesebbek voltak minden han­gosan hallható hangnál. A terem megszinesedett, kifényesedett, mintha ama régi tüzes nyelv fényesítette, tisztította volna szebbé, nagyobbá és emberhez méltóbbá. A városban zúgtak, énekeltek és pirosbetüs, nagy ünnepre szólították a népet a pünkösdi harangok ... nan hazáig) közvetítse. Természetesen ennek az alá­rendelt szerepnek megfelelően töredékes volt azután az az üzleti haszon és vagyonosodás is, ami a nagy­szabású külföldi forgalomból a hazai kereskedő-elemre és a magyarországi vagyonképődésre esett. A középkori magyar külkereskedelemnek, korabeli fogalmakkal mérve, az aranygazdagság révén megvolt a világjelentősége, de a magyar kereskedő-elem későn lépett a porondra ahoz, hogy ennek a nagyszabású kereskedelemnek az elhóditásával maga is világra­szóló szerepet tölthessen be. Az első és egyetlen ma­gyar vállalkozó elme, aki a nemzetközi kereskedelem szoritó-béklyciba szétroppantó erővel belemarkolt, éppen bethlenfalvi Thurzó János volt. Már atyja, György, szűknek találta a boldogulás­nak az ősi lándzsás-kuria nyújtotta kereteit s a XV. század első felében Lőcsére költözött, hogy árukeres­kedelemben és pénzüzletekben keresse sikerrel a va- gyonosodásnak nagyobbmérvü lehetőségeit. De a pol­gári foglalkozás csak eszköz volt számára a nagyobb­mérvü feudális vagyon megszerzéséhez és családja emelkedését továbbra is a nemesi életideál jegyében látta. Másodszülött fiát, Jánost is papnak szánta, hogy az olasz egyetemeken szerzett kellő műveltséggel az egyházi méltóságokban találja meg a kisnemesi sorból a rendi ranglétra fokain gyors emelkedését. Az ifjú­ban azonban egészen kivételes, el nem fojtható vállal- kazó szellem s üzleti érzék szunnyadt, amely már a szülői otthon hagyományaiban gyökeret eresztve csak fokozott serkentést nyerhetett az olasz városok üzleti szellemtől fütött légkörében és a hazatért ifjú a papi palást helyett atyja örökét vette át a lőcsei patricius- ház boltívei alatt. A Lőcse—krakkói útvonalnak egyik legfontosabb árucikke a szepes-gömöri érchegység reze volt és e bányaiparral s fémkereskedelemmel ekkor már a Thurzó-háznak is megvoltak a maga évtizedes kap­csolatai, amelyek Thurzó Jánosnak már kora ifjúságá­ban sok kész tanulsággal szolgáltak. Gyakorlati ta­pasztalat lehetett már számára, hogy a bányaműve­léssel, a fémtcrmeléssel szemben a fémkereskedelem a sokkal inkább jövedelmező foglalkozás. Tudhatta, hogy a magyarországi réz ezüsttartalma révén egé­szen különleges hozamot igér annak, aki a „finomítá- sá"-nak, az ezüsttartalom kiválasztásának az ország­ban ekkor még ismeretlen titkát elleshette a külföld üzemeiben. De ugyancsak ismert valóság volt előtte, hogy Lőcséről nem kezdhet a magyar rézzel semmi­féle nagyobbszabásu vállalkozást, miután annak érté­kesítését s továbbitását a német és flandriai fogyasztó­piac felé árumegállitó-joga révén Krakkó tartotta ke­zében. Már pedig az ifjú nemes-patricius nagy dolgokat forgatott fejében. Alig néhány évre atyja halála (1459) után Lőcsé­ről Krakkóba költözik, hogy az utóbbi polgárjogának megszerzésével biztosítsa vállalkozásai számára mind­azt a helyzeti előnyt, amit a város árumegállitó-joga és kialakult kereskedelmi kapcsolatai jelentettek pol­gárai számára. Mint a távolsági árucsere lebonyolítá­sában tevékenykedő korabeli kereskedő-elem általá­ban, Thurzó János Is mindenféle áruval és üzlettel foglalkozik, amint azt éppen az alkalom hozza magá­val. Érdeklődésének középpontjában azonban a fém- kereskedclem áll. A XV. század dereka óta a bányák elmélyülésével a feltörő bányavíz levezetése egyre súlyosabb és a hagyományos technikai berendezéssel le sem küzdhető problémává vált. Az ebből adódó nehézségek miha­mar a bányaművelés általános válságát és ennek nyo­mán az egész vonalon az európai fémtermelés vissza­esését idézték elő. Minél válságosabbá vált azonban a bányaművelés helyezete, annál kedvezőbb kilátások nyíltak meg a kereslet és kínálat növekvő ollójában a kereskedelmi vállalkozás előtt. Éles szemmel, de talán még inkább ösztönös megérzéssel: ezekbe a lehetősé­gekbe bclemarkolni — volt Thurzó Jánosnak korai, el nem lankadó elhatározása; és azok kihasználásával feltörni a gazdasági élet legnagyobbjai közé — meg­valósult életcélja. Mennyire tudatos, az adott helyzet megfontolt mér­legelésén alapuló volt e célkitűzés, mi sem mutatja jobban, mint az, hogy Thurzónk már fiatalon elmerül a fémkohászat, főként pedig a rézfinomitás gyakor­lati titkainak kutatásában és azokat —• még pedig, ha a hagyomány után indulhatunk, magának Velen­cének idegenek előtt féltve őrzött rézfinomitó-üzemei- ben ■—• el is sajátítja. A kellő technikai felkészültség birtokában azután már 1469-ben fölépíti s üzembe­helyezi a Kárpátoknak fában bővelkedő északi lejtőin a mogilai rézfinomitó-kohót a belföldi kereskedelmi kapcsolatai révén lekötött szepes-gömöri réz fino: n- tására, hogy az abból kiolvasztott ezüsttel növelje fémüzleteinek hozamát. 9 (Folytatás és befejezés jövő vasárnapi számunkban.)] Mécs László: AZ ÁLMOSSÁG BALLADÁJA ö nem törődött semmivel. Már azt se bánta, mit mivel a sok féreg, mely ezrivel nyiizsgött testén. Már senki fel nem ébreszthette őt örökre!! Beihlenfa Ivi Thurzó János (1437—1508) Irta: Paulinyi Oszkár

Next

/
Thumbnails
Contents