Prágai Magyar Hirlap, 1937. április (16. évfolyam, 74-99 / 4220-4245. szám)
1937-04-03 / 76. (4222.) szám
4 <PRX<^MAGteRHlKLaB 1937 április 3, szombat. Jflii imák a topok? A cseh nemzeti szocialista párt A-Zet ci~ mii lapjában Benes György ezeket írja: —- Mint ismeretes, a kereskedelmi miniszter megsértette a jogbiztonságot, elvette a rizsbehozatali engedélyt a rendes kereskedelemtől azért, hogy az ezzel járó hasznot a személyéhez közelálló vállalatnak, a „Koncentráció“-nak ' biztosíthassa. Nem volt ez az első eset, de beláttuk, hogy ennek az utolsó esetnek kell lennie, ha a köztársaság meg akar maradni jogállamnak* A rizskereskedelem bennünket nem igen érdekel. Meg vagyunk azonban győződve arról, hogy feltétlen szükséges elvileg megoldani azt a rendkívül komoly kérdést, hogy meg le'het-e engedni azt, hogy a kereskedelmi miniszter megkárosítsa a kereskedelmet azért, hogy hasznot nyújtson a miniszter személyéhez és párfcjá- hez közel álló vállalatnak. A miniszter ur azonban kitartott sérelmes álláspontja mellett. Nem akart tárgyalni a kereskedőkkel, kijelentette, hogy tette igazságos és jogilag indokolt, sőt azt térte, hogy a jövőben is hasonlóképpen fog tenni. Ez mindenesetre komoly kijelentés. Elhatároztuk, hogy a közvéleményhez apellálunk, döntsön afelől, hogy vájjon ilyen körülmények közt a kereskedelmi minisztérium jelenlegi vezetése nem nevezhető-e állami tévedésnek, amit jóvá kell tenni. Közben azonban arról értesülünk, hogy a miniszter ur elhatározta, hogy másképpen fog cselekedni A rizskereskedők képviselőit, akikkel még három héttel ezelőtt szóba sem akart állni, most maga hivta meg a kereskedelmi minisztériumba személyes tárgyalás céljából. Két megoldási lehetőségről lész szó. 1. A miniszter ur gondoskodni akar arról, hogy a rizsbehozatali kontingenst 500 vagonnal emeljék és ezt azoknak a kereskedőknek osztják ki, akik előbb megkárosultak azért, hogy a miniszter ur „Koncentrál ció‘‘-jának jól menjen a dolga. 2. A miniszter ut gondoskodni akar arról, hogy a rizsbehozatalt 1000 vagonnal emeljék. Ennek felét pótkontingensként azoknak a kereskedőknek adja, akik a Koncentráció javára megkárosultak, a másik felét magának tartja fönn saját pártpolitikai szétosztás! céljaira. — Egészem Ihelym, hogy ia nizsibehozaitial memmyáségát fölieimieliik, mueirit ezizeíl növelik az olcsó élelmiszernek mennyiségét, is. De a dolog magva az a körülmény volt, hogy a íhefhoízaltiaílt elvették a kereskedőktől azért, hogy a minisiz-1 terhez közelálló vállalat keressem. Ezt ia kere-1 eetet mem akarják megzavarná, Bioit ellenkező-1 lég, ha csak lehetséges, még emelni kivámják. | Erről van iszó ée einmefc iaz állapotnak a fiemnitar- j itáisa a politikai haitalommiaá való jogtalan, élés bízomyitéfcá/uá fog szolgálni aniég akkor is, ha a rizehéhozatalt föl is emelik. 500 vágom rizzsel be akarják tiöcmmi a kereskedők sízájáit. Lehet, hogy be is tömik, de lehiet, hogy mem. A mi szánkat nem tudja betömni. Mi csak akkor leszünk megelégedve, ha elrendelik, hogy még miniszternek sem szabad a politikai és állami hatalmával úgy élni, ahogy azt Najmam Yieocei miniisziter ur használta ki. HAYASIi 3 TÁJJORNOK japán minisztereinük, akinek a parlament leíoHzlatá^a következtében valószínűleg le kell mondania Elhallgatott Kisebbségeit Irta: Duka Zólyomi Norbert V. A tipikus kisebbség A német mindenütt a tipikus kisebbség. Évszázadok óta megszokta, hogy a világ legtávolibb zugaiba is behatoljon és önálló nemzeti életet teremtsen magának, akár Kamerunban, akár valahol Európa rendezett államaiban. A német már akkor is autonómiákat és önrendelkezést igényelt és bámulatos szervező erejénél fogva meg is valósított, amikor a többiek központi gondolat és erő híján természetes asszimilációknak voltak könnyű áldozatai. Csak ne gondoljunk másra, mint arra a sok kiváltságra és különlegességre, amit a középkor folyamán mindenütt kicsikartak a családdal, tudással, ismeretekkel és szervezési erővel bejött német bevándorlók. Az erdélyi szászok, a szepesi németek külön jogok és saját fejlődések végvárai voltak. Három nagy tulajdonságuk segítette őkett 1. hasznosaknak mutatkoztak azon állam részére, mely őket befogadta; 2. elszakadási hajlamot nem nyilvánítottak, ezért annyival több bizalommal és engedménnyel találkoztak és 3. szerveztek. A német mindenütt szervez és mindenkit megszervez. Kedves kis jelenet jut erről eszembe. Amikor az egyik nemzetközi kongresszuson tizenegy német (még hozzá részben különböző politikai táborból indult német) egy szállóban bekvártélyozta magát, természetesen közösen, két nap alatt pontos, órára és parancsszóra működő fegyelmet létesített. Amíg a többi delegátus (bennünket magyarokat sem kivéve) akkor kelt és akkor feküdt le, amikor kinek tetszett és azt csinálta, amire éppen kedve volt, a németek — a tizenegy német — közös felkelést, Tagesappelt, lefekvést és éjjeli szolgálatot, sajtóreferenst és napi referenst, csupa külön Fachmann-t és még tudja Isten, mi mindent szerveztek. Azt mondtuk rájuk, hogy „Fachmannok", miközben fölényesen mosolyogtunk (talán ők is a mi impresszionizmusunkon), de ml tagadás, imponáló volt a viselkedésük. Az elzász-Iotharlngial németek sem mások. Évszázadok óta viselik a legkülönbözőbb államfordulatok közepette kisebbségi sorsukat. Sőt csodálatos, de a kisebbségi regionalizmus annyira idegeikbe gyökeredzett, hogy a legutóbbi német uralom alatt is önálló tendenciáknak hódoltak és állandóan hadilábon álltak a német kormánnyal. Ezért nem is „elfelejtett** kisebbség az elzász-lotharingiai németség, de két okból mégis idetartozik: földrajzi helyzetük a francia állam életébe helyezte őket és éppen az ő mozgalmaikon keresztül lehet azt még élesebben megérezni, ami nekünk újság és reveláció: Franciaország nem kizárólagos nemzeti állam és a francia kultúra hatalmas, mindent elsöprő szele itt sem tudta a nemzetiségi megmozdulásokat eltüntetni. A történelmi csereáru Elzász-Lotharíngiát a Rajna és a Vogé- zek, a Saar és Mosel határolják és az ötödik századtól kezdve alemann és frank törzsek lakták. A XIV. századig császári székhely és a német-római birodalom egyik súlypontja volt. A Habsburgok terjeszkedése a németrómai birodalom tengelyét Kelet felé tolta el. A török háborúk és a magyar ügyek mindinkább legyöngitették a dinasztia érdeklődését a birodalom nyugati határai iránt és ez a gyengülés a francia királyság erősödésével találkozott. A „természetes határok" nagy hirdetői, a francia királyok ebben az irányban kezdtek terjeszkedni. A harmincéves háború alatt Elzász nagy részét elözönlötték a francia hadak. XIV. Lajos mindenféle jogi mesterkedéssel rábírta az autonóm elzászi kamarákat, hogy a területet Franciaország tulajdonának elismerjék. 1681-ben pedig az utolsó végvár: Strassburg Louvois generális hadai előtt kénytelen volt kapitulálni. A keleti ügyekkel bajlódó osztrák császárhoz küldött se- gélykiáltások visszhang nélkül hangzottak el. Valamilyen furcsa keverék állt elő. Olyan, mint hajdan Görgországban lehetett a római invázió után: a közigazgatást a francia hatóságok végezték, de a kulturális ügyekre a legcsekélyebb befolyást se gyakorolták. A strassburgi főiskola, mely száz éves alapítás után 1621-ben lett egyetem, megmaradt a német kultúra érintetlen várának. A francia forradalom szabadságharsonáit kezdetben szívesen hallgatták az elzászi németek, mert értették és szerették a szabadságot. De a jakobinusok — Saint- Just és Lebas — féktelenkedései csakhamar kijózanították őket. A francia elem irtóhá- borut kezdett minden német jelleg ellen. Halált kiáltottak még a strassburgi német nők kalapdivatjára is és a német nők kénytelenek voltak ősi kalapviseletükről lemondani Sőt valami Tétérel nevű polgár az egyenlőség nevében még azt is kívánta, hogy a strassburgi székesegyház nagyobbik tornyát lebontsák. A nép nagy tömegei ezt a rohamot is kiállták, úgy ahogy kiállták később az első és harmadik császárság beolvasztási törekvéseit. A nép legnagyobb része ma sem tud egy szót sem franciául, sőt németül is csak elzászi dialektusban beszél. A gerinctelen középosztályt megcsapta a francia kultúra szele és a gazdasági előnyök, de ebbe az asszimilációs folyámatba belesüvi- tett az 1870-es események vihara. Elzász- Lotharingia a német birodalomhoz került. Egészen különös és talán egyedülálló eset: az elzászi németek, akik minden francia megpróbáltatáson keresztül kitartóan és hősiesen ellentálltak az asszimilációnak, nem nagyon örültek annak, hogy Németországhoz kerülnek, mert féltek a centralizációtól. A bordeauxi országgyűlésen az elzászi németek kérték, hogy megmaradhassanak Franciaország keretei között és a francia követek mondták ki, hogy odaadják őket a győzőnek. Feláldozták Elzász- Lotharingiát, hogy békét nyerjenek. A három régi tartomány, a felsőrajnai, alsórajnai és a moseli, hosszú harcokat folytatott a német rezsimmel, hogy a német kormánytól legalább olyan helyzetet vívjon ki magának, mint a többi német kis államé volt. A régi 1879-es alkotmányt 1911-ben a legszélesebb területi autonómia megadása követte, mely két kamarából álló saját országyülésére bízta a törvényhozó hatalmat. Gazdaságilag óriási fejlődésen ment keresztül Elzász-Lotharingia a német uralom alatt. A francia propaganda,‘mely a háború előtt elöntötte, nem igen árthatott. A terület éppen azon a ponton volt, hogy minden tekintetben beleolvadjon a német birodalomba, amikor kitört a világháború és végeztével Elzász-Lotharingia visszakerült Franciaországhoz. Történelme érdekes képet mutat: a német lakosságnak soha semmiféle állami öntudata nem volt. Mindig azt az államot kereste, mely a lehető legnagyobb szabadságot biztosította számára. Erős regionalizmus, „Heimat" érzés „Vaterland** nélkül, de mindezek mellett a legteljesebb és légin- tranzigensebb ragaszkodás a német kultúrához, a nyelvhez, a szokásokhoz és teljes közömbösség az idegen elemekkel szemben. „Zum Kampf heraus’“ Ma körülbelül 1,500.00 német van El- zász-Lotharingiában. A munkások és parasztok egy szót sem tudnak franciául. Ha az ember Strassburgban a vonattal megáll (a francia vasutak kényelmessége következtében nagyon is megáll) és közben meg- ílletődéssel nézi az órát, mely hirtelen egy órát hátraugrik a nyugateurópai időbe, akkor a pályaudvart elözönlő munkások és alkalmazottak kivétel nélkül németül beszélnek. Itt nem fontos az alkalmaztatáshoz az államnyelv ismerete. Egyszerűen azért, mert ilyen rendelkezést nem is lehetne keresztülvinni. Amikor Elzász-Lotharingiába be akarták vezetni a francia törvényt, hogy az esküdt- bíróságok tagjainak Írásban és szóban az államnyelvet kell birniok (és tudjuk, hogy a francia esküdtbiróságoknak rendkívül széles a jogkörük), nagy vita indult meg. Akik a viszonyokat ismerték, látták, hogy ilyen rendelkezést nem lehet keresztülvezetni. Végül mindenféle kompromisszumos javaslatok után (Dahlet indítványa, mely szerint tíz évig fel kell függeszteni a végrehajtást) minden a régiben maradt. Az elzászi németek főprogramja az élveszett autonómia visszaállítása.. Autonómista pártjuk a Landespartei és napilapjuk a Strassburgban megjelenő Elsass-Lothringer Zeitung. Múlt év októberében nagy pártkongresszust hívtak össze. Hauss René, Roos és Schall beszédei után, melyek mindannyian a legintranzigensébb autonómia mellett foglaltak állást, a gyűlés tagjai elénekelték az autonómista dalt: „Zum Kampf heraus!" A szövege gyújtó, épp olyan, mint a Jugendorganisation himnusza, de a francia demokrácia ezt is elbírja. Kultúrharc 1918-ban, amikor a francia csapatok bevonultak Elzász-Lotharingiába, Joffre, Poincaré és Clemenceau ünnepélyesen megígérte Franciaország nevében, hogy a visz- szaszerzett tartományok kulturautonómiáját, különösképpen pedig iskolaautonómiáját tiszteletben fogják tartani. Az első támadást a Herriot-kormány intézte 1924-ben. Az eredmény a legszéleskörübb ellenállás volt és az autonómisták nagymérvű megerősödése. A Blum-féle népfrontkormány sem hozott javulást. Sőt minél több engedékenységet hirdetett szóban, annál kevesebbet mutatott tetteiben. Ahogy egy franciaországi kisebbségvédelmi lap írja: ,,A Blum-kormány, melynek diktatórikus, centralizáló rendelkezései ma már megszám- lálhatatlanok, mely a Laval-kormány törvényeit az Északafrikai Csillag (l’Étoile Nord-Africaine nevű nemzeti szövetség), nacionalista arabjai ellen használta fel, mely azon a cimen, hogy a rendet fenntartsa, azaz a francia gyarmatok túlsúlyát biztosítsa, Algírban, Tunisban és Marokkóban vérfürdőket rendezett, most Elzász-Lotharingia kulturszabadságait támadta meg.** Blum ■—■ amint köztudomású —■ kimondotta, hogy a kötelező iskolaoktatás, mely Franciaországban nyolc éves, Elzász-Lo- tharingiában kilenc éves lesz. A rendelkezés első pillanatra nem is látszik olyan veszélyesnek, de közelről nézve a célja megvilágosodik: a hosszabb iskoláztatás óriási gazdasági hátrányokat jelent a német lakosság részére a francia elemmel szemben. Amikor ez ellen a 39 elzászi képviselő közül 37 élesen állást foglalt, (csak két „aktivista'* állt félre) és mindenfelé a leggyönyörűbb egyetértésben katolikusok, protestánsok, autonómisták és regionalisták egy vonalban tüntettek, ellenlépéssel felelt a kormány: vagy abbahagyják a tüntetést, vagy megszüntetik a kétnyelvű tanítást! Az elzászi németeket nem kell félteni. Németek: szervezkedni tudnak és a közös német kultúráért az érdekvédelem jegyében vállvetve harcolni. Ezért voltak és lesznek. (Folytatjuk.) Magyar repülő egyiptomi sikere. Mint a Reu- ter-iroda Kairóiból jelenti, Almássy László, az ismert magyar utazó és repülő az egyiptomi vitorlás-repülő klub elnöke sikerült vitorlázó repülést végzett az egyiptomi gúlák felett. Almássy a Kairó melletti almazai repülőtérről szállt fel, vitorlás gépét egy angol katonai repülőgép vontatta, amelyet Mole hadnagy, az angol légi haderő tisztje vezetett. A Nílus felett elvált a vitorlás a vontató repülőgéptől és átrepülve a Nilust, elrepült a gúlák felett és azok közelében szállt ie. Eddig még egyetlen vitorlás repülőgépnek sem sikerült átrepülnie a gúlákat a Nílus átrepülése után, keleti irányban. Almássy László ezzel a repüléssel elnyerte az Ai Ábrám kairói napilap kupáját. Templomronibolások után templomépitések. A „The Universe“ angol folyóirat legutóbb közzétette a beszélgetést, mely az „El Noticiero“ munkatársa és Goma toledói bíboros-érsek közt folyt le, aki a toledói rombolások következtéiben ezidő- szerint székhelyét Pamplonába helyezte át. Goma bíboros, aki éppen Rómából tért vissza, a spanyolországi templomok rombolásáról és rendibehozataláról következőképpen nyilatkozott:, „Mostanáig bizonyos, hogy 10 püspököt, és pedig Le- rida, Barbastro, Siguenza, Ouenca, Oiudad, Reál, Almeria, Granada, Cadix és Segovia püspökeit, továbbá a jaeni segédpüspököt megölték. Azt azonban pontosan megállapítani lehetetlenség, mennyi pap és szerzetes vesztette életét. Számukat 4—-5 ezerre becsülöm; a szám lehet talán túlzott, de nem nagyon. A feladatok, amelyek most a spanyol egyházra várnak, igen súlyosak és kényes természetűek. Mindenekelőtt szükséges, hogy azon egyházmegyéknek, amelyek jobban meg- kiméltettek, papjait odaküldjük, ahol az üldözések alatt Legeulyosabban szenvedtek. Július 18-ika előtt a világi és szerzetespapság létszáma több mint 35 ezret tett ki. A fennmaradt papságnak újabb beosztásával lehetővé válik, hogy a hívek vallásos szükségleteit kielégíthessük; az autók, motoros-kocsik és kerékpárok használata e feladatot meg fogja könnyíteni. E fontos lelkipásztori kérdést számos „repülő misszió1* létesítés ével fogjulk megoldani. Ami a lerombolt templomokat illeti, a spanyol katolikusoknak a franciaországi és belgiumi egyháznak háboruutáni példája szerint kell igazodni ok. Arra gondolniok sem lehet, hogy a templomokat régi fényűkben állítsák helyre; e munka évszázadokig is eltarthatna. Nagyszámú, szerény, kevésbbó költséges szükségtemplomokat fogunk egységes minta szerint építeni. Ma szó sem lehet arról, hogy műremekeket alkossunk, hanem hogy népünkben a hitet újra .fel- épitsük.“ A toledói érseki egyházmegye — jegyzi meg a bíboros — ma igen zavart állapotban van. 150 papját ölték meg, 80-at magában Tolódéban. Á székesegyház épülete sértetlen maradt ugyan, de a 14. századiból származó ihiros ablakok az Aleazarnak részleges felrobbantása alkalmival teljesen összetörtek. A műkincsekből 82 darab hiányzik, köztük Szent Lajos híres bibliája, amelynek értékét 80 millió pezetára becsülik. I Ha jó rádiót akar, forduljon a pgafere mmQUASUER I Modern rádiómühely! BRflTISLAtfA, Lőrinckapu 17 g ” Telefon 25-05
