Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)

1937-03-11 / 58. (4204.) szám

1937 március 11, csütörtök. ^r*gm-A\ao^arhirlai> 9 A dunai halászok memorandummal fordultak az országos elnökhöz Pusztulás előtt a dunai halászat ■ Csehszlovákia rövidesen nagyobb kOlföldl halbehozatalra szorul POZSONY. — Régi panasza a dunai halá­szoknak, hogy a sok tilalmi rendelkezés foly­tán hivatásuk iraése elé egyre nagyobb aka­dályok gördülnek, olyannyira, hogy amennyi­ben hamarosan az illetékes hivatalok részéről nem történik intézkedés, úgy a halászat megszűnik iparrá lenni. A dunai halász-mesterek és bérlék tarthatat­lan helyzetük orvoslása céljából a napokban értekezletre gyűltek össze Somorján, mely alkalommal Dévénytől Párkányig a hi­vatásos halászimesterek legnagyobb része megjelent. Az értekezleten Khin Lajos dobor- gáizi halászmester, a dunai halászok nesztora elnökölt A halászati panaszok és a sürgés or­vosló intézkedések megtétele céljából memorandumot fogadtak el s azt Szloven- szkó országos elnöke elé terjesztik. A memorandum többek között rámutat arra, hogy a Csehszlovákia és Magyarország között megkötött halászati egyezmény a csehszlová­kiai halászokra hátrányos, mert a csehszlová­kiai halászok az 1986. évi 306. számú kor­mányrendelet számos megszorító rendelkezése miatt megrövidülésben részesülnek. A kormányrendelet ugyanis több halászati szerszám használatát, igy a fenékhorog és dobé-, vagy görögháló használatát eltiltja, miáltal 50 százalékos kenyérkereseti lehe­tőség megy veszendőbe. A Duna túl nagy folyam ahhoz, hogy fenék- horgászás nélkül eredményesen lelhessen ha­lászni. Keritöháló alkalmazása csak kevés he­lyen lehetséges és a kiszedőhelyek is a sza­bályozás folytán sok helyen kikövezett parto­kon a minimális számra szorulnak, igy egye­dül a fenéikhorog használatának eltiltása foly­tán többszáz család veszti el kenyerét. Súlyos panaszuk -még a halászoknak a tilalmi idők beosztása is. Hivatkoznak arra, hogy de­cembertől március közepéig a hideg idő miatt nem lehet halászni, majd kétheti munkalehe­tőség után — március 15-től április 1-éig kétihönapi tilalmi idő következik, miáltal a tényleges munkaidő legfeljebb hat hónapra zsugorodik össze. A magas bérösszeg, a drága halászati szerszá­mok és súlyos adóik mellett ilyképp-en félévre lerövidített idény alatt a halászok a legminimálisabb létszükségle­tüknek megjelelő összeget sem képesek megkeresni. A tilalmi idő megállapítása annyiban is sú­lyos károsodást jelent, mert a húsvéti ünne­pek többnyire áprilisban vannak, amikor is a halnak, mint böjti eledelnek, nagyobb a kelendősége. Az egybegyült halászmesterek és bérlők kérik az országos elnököt, hogy a tilalmi időt az illetékes hatóság egy hónapra rövi­dítse meg, mégpedig a május 1-től junius 1-ig terjedő időre. A csehszlovákiai Duinn-stzakasz halásztársadal- ima, amely a hozzátartozó családtagokkal együtt mintegy tizezer főre tehető, reméli, hogy a memorandumot az illetékesek meigifontolás tárgyéivá teszik, annál is inkább, miután megfelelő intézkedések hiányában már a legrövidebb idő alatt várható a halászat tel­jes beszüntetése és a munkanélküliek táborának ezrekkel va­ló megnövekedése. Nemzetgazdasági szem­pontból is sürgős szükségesség a kérdés or­voslása, mert ellenkező esetben Csehszlová­kia nagyobbmérvti külföldi haibeibozatalra szorul. Szlovenszkőn megindult a vetés Központi borszövetkezetet a'akitanak Kárpátalján ? UNGVÁR. — Az ungvári országos hivatal­ban a kárpátaljai hegyközségek országos szö­vetségének megbízót tai tegnap tanácskozást tartottak. A tanácskozásokon a hatóságok és más érdeklődők is képviseltették magukat. A tárgyalások anyagát az egész Kárpátaljára kiterjedő borsizövetkezet alapítása képezte. Az indítvány indokai szerint a borászat tár­sasági alapokra való helyezésének szükséges­ségét leginkább a kisebb bortermelők érzik, akiknek nincsen megfelelő tőkéjük, fölszere­lésük, pincéjük és edényük. Ezeknek a súlyos helyzetét a tőkeerős bor- nagykereskedők kihasználják. A beregszászi borszövetkezet anyagi eszközök hiányában nem képes a nagykereskedők ver­senyével szembehelyezkedni. A szövetkezet­nek a nagykereskedőkkel szembeni harca túl­ságosan egyenetlen s ezért nem csoda, hogy a szövetkezet gazdálkodása rossz. A kárpátaljai bortermelőik a bortermelés és a bortermelők megmentését rendesen megszervezett, szét­ágazó szövetkezeti alapon tudlják csak elkép­zelni. Ajz indokolás szerint a bortermelők a központi szövetkezetei leg­alább félmillió korona alaptőkével akarják megszervezni. A szövetkezetnek Beregszászon, Munkácson, N agysző Hősön, Szerednyén, Ungváron, Mező- kászonyban és Salánkon lenne fiókja s az egyes fiókokat modern pincékkel látnák el. A tervet részletekben akarják végrehajtani. A vonatkozó javaslatot a földművelésügyi mi­niszter c'é fogják terjeszteni. (—) Rövid ideig tartott az idei malátakampány. Az idéi malátakampány már majdnem mindenütt végétért, úgy a nagy sörgyárakban, mint a keres­kedelmi malátagyárakban, amely utóbbiakban a múltban még májusban is tartott az üzem. A kam­pány gyors befejezését a malátaárpa hiánya okozta. PRÁGA. — A március eleji meleg időjárás né­mileg fölszántotta a talajt Délszlovenszkón, úgy­hogy a gazdálkodók mór ezen a héten megkezdték a tavaszi búza vetését. A vetés ezidő szerint Ko­márom és Érsekújvár környékén folyik. Ha a ked­vező időjárás tovább tart, úgy a Csallóköz déli csücskében e héten már általánosan megkezdik a vetést. A gazdák jelenleg a talajt készítik elő és fölülvizsgálják az őszi vetéseket. Az említett vidé­keken az őszi vetések meglehetősen jól teleltek. Különösen áll ez a későn vetett őszi búzára, amely (—) Befejezett esőd. A kassai kerületi bí­róság a Molnár Aladár magykövesdi körjegyző vagyonára indított csődeljárást beszüntette. (—) Januárban 13.4 százalékkal emelkedett a magyar széntermelés. Budapestiről jelentik: Most tebtiéik közzé a széntermelésről és sz.&n- ezállliitiásiróil szóló januári adatokat. A kimuta­tás szerint Magyarország szénibányái januárban 8,297.664 miétermázisa szenet termelitek, amiből 742.068 métenmázsa feketezén volt, 7,027.279 iméteinmáz&a barnaszén, a többi 'lignit. A szén- termelés az 1936 januári sziéntieirmeiiésheiz viszo­nyítva 977.381 métenmázsávail, azaz 13.4 száza­lékkal emelkedett. A januári szénszállítás a ta­valy januárihoz viszonyítva 1,155.227 mééetr- mázsával, azaz 17.6 százalékkal emelkedett. (—) öt külföldi biztosító magyar fiókjának kényszerfelszámolása. Budapestiről jelentik: A biztositó magánvállalatok magyar állami fel­ügyelő hatósága elrendelte az „Üniversale Álta­lános Biztosító Társaság magyarországi igaz­gatósága". a „Fortuna Biztosító Rt. magyar- országi fiókiigazgatósága felszámolás alatt", a „L'Aigile francia életlbiztositó társaság magyar­országi képviselősége", a .-Le Constervateuir kölcsönös életbiztosítási egyesületek alapítására és vezetésére alakult társaság magyarországi képviselete", vállárukat a;z „Equitaible egyeeült- állaimokbedi életbiztosító társaság magyaror­szági igazgatósága" kéuyszerfelszámoliását. sokkál jobb, mint a korán vetett búza. Minthogy a későn vetett búza hamar hótakarót kapott, míg a korábban vetett búzában fagykárok voltak. Az őszi vetések azért általában jónak mondhatók, bár he- Iyenkint egérkárok is voltak. Nagyobb károkat a tavaszi áradások okoztak. Különösen a Garam és a Bebrava völgyében jelentős a kár. Az említett helyeken az áradás nagyobb területekről tel esen elvitte a vetést, sőt sok helyen még a fűdet is. A Vágvölgyében és Nyugatszlovenszkón a vetések általában igen szépen zöldülnek. (—) Mezőgazdasági kényszeregvess égek. A hivatalos lap jelentése szerint Szlovenszkőn és Kárpátalján 32 uj mezőgazdasági kényszer- egyességi eljárás indult. Ezek közül 1 a besz­tercebányai, 17 a kassai és 14 a beregszászi kerületi bírósági körzetébe esik. (—) Szilárd a devizapiac. A mai prágai deviza­piacon szilárd irányzat mellett Brüsszel 0.50, Konstantinápoly 0.04, Zürich, KopenMga 1, Lon­don 0.25, Oslo 1.25, Párie 0.375, Szófia Ó.12 és Stockholm 1.25 koronával javult. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a líra 2, a francia frank 1.75, a holland forint 1 ko­ronával javult. ÉRTÉKTŐZSDE Prága egyenetlen PRÁGA. — (Pragoradio.) A részvénypiac tegnapi részleges szabályozása után a technikai helyzet ma megjavult. Nyitáskor a tőzsde szi­lárd volt s egész sereg érték jelentős árfolyam- nyereségre tett szert. Ennek ellenére azonban a tőzsde igen ideges volt s a forgalomba került papírok nagyrésze ismét lemorzsolódott. A spe­kuláció realizálásokat, a közönség pedig vásár­lásokat eszközölt. Végül lanyha irányzat ural­kodott. Zárlatkor nem minden papír tartotta meg nyitási árfolyamát. Apollo, Brosche, Cseh Kereskedelmi, Dux—Bodenbachi, Poldi, Königs­hofi Cement, Sedietzi Kaolin 10, Aussigi Vegyi, Alpine 6, Bánya és Kohó 80, Koburg, Orion, régi bonok 25, Cseh—Morva, Sellier 75, Déli, Karborundum 7, Hellmann 60, Inwalrd 2, Kábel 150, Kolini Kávé 11, Kolini Szesz, Nyugatcseh Kaolin 40, Kcxsmanos 9, Schönprieseni, Cseh­szlovák Solo 3, Krizsik, Merkúr 20, Rézmüvek 29, Rakó 12, Rothau 17, Egyesült Gyapjú 1, Hengerművek 28, Walter 45. Nyugatcseh Szén 6 és Skoda 32 koronával javult. Ezzel szemben Budweisi Sör 20, Kolini Vegyi 4, Podol 10, Prágai Vas, Schoeller, Aussigi Finomító 15, Északi Vasút 100 koronával gyöngült. A beru­házási értékek piacán túlsúlyban volt a kínálat, az árfolyamok azonban nem változtak. Egzóta- kuliszban Bolgár Cukor, Cupria, Telegrafia 10. Dráva, Odkolek, Teerag, Zsolna, Sphinx 5, Bé­csi Solo, Grafikai Unió 20, Cseh Fegyver 72, Epiag 2, Magnezit 55, Rossitzi 27.50, Trbovlje 7.50, Dynamit 30 koronával megszilárdult. A frankra szóló Skoda-obligáció 10 koronával, a magyar CC-járadék 0.50 koronával gyöngült. A bankrészvények piacán Öeská Banka 5, Mora- vobanka 3, Union- és Eskomptbank 2 koroná­val javult. A Nemzeti Bank 10 koronával gyön­gült. BUDAPEST BIZAKODÓ BUDAPEST. — A tőzsdén ma bizakodó h©in- guliait uralkodott. A spekuláció fedezett e a.z ár­folyamok emelkedtek. A szilárd irányzat efeő poriban a vezető értékek piacán jutott kifeje­zésre « ezek árfolyama jelentősen javult. A imiel- lékértékelk közül Juta és Bauxit .javult.. A tőzs­de bizakodó hangulattal zárit. A berulháizási ér­tekék piaca barátságos volt. A budapesti fővá­rosi kölcsönök javultak. BÉCS EGYENETLEN BÉCS. — A tőzsde imái forgalmát egyenetlen irányzattal bonyolította iLe. Korlátban a papír­ipari- és néhány speciális érték volt keresiett s ezek árfolyama javult. A spekuláció egész .serég értékben realizálásokat eszközölt. A csehszlo­vák és magyar értékek gyöngébbek maradtak. A kuiliisizéintékek jó nyitás után nagyobbrészt alacsonyabban végezitek. Stadtbahn és 'Semperit szilárd volt. Siemens gyöngült. A beruházási ér­tékek piaca nyugodt volt. BERLIN NYUGODT BERLIN. — Nyitáskor az árfolyamok némi­leg 'lemorzsolódtak és kötöttmáifca eladásokat lehetett észlelni. A tőizsdie. tekintettel a birodal­mi kölcsön jegyzésiének jó előrehaladására, mér­legelte azt a lehetőséget, hogy a jegyzési határ­időt hamarább lezárják, vagy fölemelik a 'köl­csön összegét. Ezért a tőzsde tartózkodó volt. Az ipari obligáciiók igen szilárdan tartottak. A pénzpiacom a napiipénz jegyzése 3—3 VL száza­lékra emelkedett. A proilomgációs pénzt 27/s— rT/s százalékkal jegyezték. A tőzsdeidő későbbi folyamán az árfolyamok mémiilieg javultak, a hangulat nyugodt maradt. Árutőzsde-f Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon ál­landósult irányzat mellett a következő árat je­gyezték: Nyers cukor azonnali szállításra, Aussig loko 72.50—73 korona. + Húspiac. A mai prágai huspiaeom közepes forgalom mellett a következő áraikat fizették: birka 8—10.50, kivételesen 10.75, vidéken vá­gott belföldi borjú 7.50—9.50. Prágában vágott 8—10, vidékien vágott, belföldi sertés 8—9, Prá­gáiban vágott 9.30—9.80, bafconysértés 9—9.60, szalonna 9.60—10.40 korona.-f- Marhahusárak, A mai prágai húspiacon a következő marhahusárakat érték el: ökör eleje 8—13.50, hátulja 10—14.50, bika 8—8.40, tehén eleje 6.50—9.50, hátulja 7—10.50, növendék marha 8—8.40 korona. Csehszlovák Légiók Bankja Tiszta nyereség Ki 5,984.680*50 — Osztalék 6% (tavaly 6%) Folyó évi március 11-én tartotta a Csehszlovák Légiók Bankja Prágában igazgatótanácsa mérlegülését, mely tudomásulvette az 1936 december 31-i zárszámadásokat és jóváhagyta a közgyűlésnek 1937 március 31-ére, 15 órára, a Csehszlovák Légiók Bankjába, Prága II., Pofié 22. való összehívására szóló indítványt. A zárszámadásokból kiemeljük: Vagyon: Teher: ——■ i " i ■ —————————————«i— ....................... —b '' i—■ ''■■■■■■■■■■■"-■■«■ 1 " .1'. r„ ----1 ■"«*: —......- ''-----lü-; Pé nztárlíészlet és azonnal esedékes követelések osehszl. pénzintézeteknél, csehszl. állami bonnok (állami vál­tók) és csehszl. állami utalványok, valamint a Cseh­szlovák Nemzeti Banknál esedékes kifizetések tartott értékű idegen valutákban............................................ 160,839.848.50 Törlesztett részvénytöke .................................................. 70,000.000.— Váltók " ;..................................................... 71,099.761.80 Különböző tartalékalapok................................................ 65,000.000.— Ér tékpapírok 10A889.596J5 Jelzálogkölcsönök 1,146.803.— Részesedés 40,593.000.— Betétkönyveken 511,427.826.90 Adósok ......................................................... 838,326.696.10 Hitelezők ..................................................... • 599,080.626.05 In gatlanok 824.614.15 Ke leírása után........................... 36,368.100.— Fel nem vett osztalékok...................................................... 332.721.— Leltár 243.669.85 Kő leiráca után................................... 1,116.100.— Átmeneti passzíva ........................................................... 1,750.230.60 Át meneti aktívák .. \ ... I ...... . 1,489.785.50 F,gyéb passzívák .......................................................... 38,m.t77.55 Eg yéb aktívák ............................................ . ■ .______________38,704.177.55 ____Tiszta nyereség ........................................• • • •________________5,984.680.30 ös szesen: 1.293,427.065.60 összesen: 1.293.427.065.60 Átmeneti tételek Kő 439,288.530.15 Visszteszámitolás Kő 34,327.953.45 Nyereségek:___________________________________________ ____________Veszteségek: _ Ki Ki Áthozat a tavalyi nyereségből........................................ 510J)00.— Különböző kamatok.......................................................... 31,744.878.25 Bevételezett kamatok ..................................................... 47,164.128.25 Személyi és dologi kiadások............................................. 19,347.094.65 Bev ételezett jutalékok 7,909.067225 Adók, illetékek és törvényes járulékok . . . * » * » 2,073.656.70 Különböző nyereségek......................................» 4,635.398.60 < Leírások: Ingatlanokon • 824.614.15 le ltáron 243.669.85 1,068.284.— Tiszta nyereség ............................................ • • •_______________5,984,680,50 összes en: 60,218.594.10 összesen: 60,218.594.10 A letétszámlán Kő 1,361.367.599.10 megőrzésre átvett és külön kezelt vagyon szerepel. Az igazgatóság a részvényesek közgyűlésének art a javaslatot terjeszti elő, hogy az elért nyere­ségből a szokásos dotációkon kívül 6%-oB osztalék kerüljön kifizetőére.

Next

/
Thumbnails
Contents