Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-28 / 72. (4218.) szám
8 ^I^GAlA^AG^ARHIFtLAK 11 Határkövei jelent a szlovenszkói magyar kultúra életében Sziklay Ferenc tizenötéves működési jubileuma A jubiláns kulturreferens érdekes nyilatkozata a kultúrát védő politikáról és a politikamentes kultúráról■ Gerinces harc a dilettantizmus és az elfogultság ellen A népnevelés a kulturmunka legfőbb célja életrehivott országos kulturális egyesületek és egyesületi szövetségek 1936 november 15-iki közös tanácskozásán ment végbe, A kulturreferátus mint olyan, megtette kötelességét, időszerű volt tehát annak feloszlatása. A kultúrpolitikai tennivalóknak teljesen az egyesült párt hatáskörébe való utalása igy jött létre és ezzel kapcsolatosan a politikamentes kultúráiét teljes függetlenitése. Az igazi hutiurpoliiika KASSA. — Röviden megemlékeztünk arról, hogy az egyesült párt országos elnökei üdvözlő iratot intéztek dr. Sziklay Ferenchez abból az alkalomból, hogy tizenöt év előtt vette át a párt kultur- referátusának vezetését. A csöndes jubileum mögött mozgalmas, történelmi jelentőségű korszak húzódik meg, az itteni kisebbségi magyarság kulturális életének legfontosabb korszaka. A magyar kultúra irányítása a dolgok természete folytán az államfordulat után a politikai pártok kezébe került és a felelősségteljes, nagy munka vezetését a leglhivatottaibb ember, dr. Sziklay Ferenc vállalta. Belső, irányitó körökben mindig a legnagyobb elismeréssel és hálával nyugtázták a szívós, csöndes, céltudatos munkát, amely most, egy7 nevezetes korszak lezártával méltán megérdemli, hogy nyilvánosan foglalkozzunk vele. A legméltóbb módnak a.zt véltük, hogy magát Sziklay Ferencet, az eddigi eredmények érdemes előlharco-sát szólaltassuk meg, akinek személyes jubileuma határozza meg két korszak határát. Felkerestük a jubiláns kulturreferenst és feltettük neki kérdéseinket. Az idők sodrában — Miképpen került Tanár Ur az itteni kulturális ügyek élére? — Egyszerűen az idők sodortak. Kezdettől fogva iró és esztétikus akartam lenni. Kenyérkeresetnek választottam a tanári pályát, mert kívülről úgy láttam, hogy ez adja a legtöbb szabad időt s mert a választott szakom, — magyar és latin irodalom, — áll legközelebb vélt hivatásomhoz. Ám nem aikartam elméleti, könyvesztéta lenni, de minden művészeti ágat az alkotás mesterség-részének gyakorlásával is meg akartam érteni. Ezért végeztem el az egyetemmel párhuzamosan a kolozsvári zenekonzervatórium hegedű- tanszakát, tanultam zeneszerzést, rajzoltam aktot, festettem portrét, lestem — különösen Faragó Ödön igazgatása alatt — a színpadi technika titkait. Ezért a sokoldalú praktikusság, — nem nevezhetem műveltségnek, hiszen az igazi mélyreható műveltség egy irányiban való elszigetelődést igényel A sokoldalú érdeklődésemre támaszkodva mertem elvállalni a kisebbségi kulturélet sokszálu szövőszékén a munkát, mert minden kulturális ágazatban, amire itt a kezdetek kezdetén szükség volt, szakértőnek tarthattam magamat annyira, amennyire éppen szükség volt. Ezen hivatásérzet nélkül lelkiismeretlenség lett volna ilyen munkát és ennyi felelősséget vállalni. Kultúra és politika — Mi volt. az oka annak, hogy a kulturális munkát a politikai pártok indították meg? — Erre a sokszor felvetett kérdésre már többször adtam választ, de jó annyiszor megvilágitani, ahányszor csak szóba kerül. Ma, 18 évvel az ál- iamváltozás után, valóban idegen a gondolat, hogy a politikai élet csatározásai összefüggésben legyenek a nyugodt, békés, kiegyenlítést célzó kulturális akciókkal. Akkoriban a forradalmi atmoszférában a politikai irány eleven ereje határozta meg a fiatal köztársaság életformáját s igy a kisebbségi közéletnek is ehhez kellett alkalmazkodnia. Annál is inkább, mert az akkori túlfűtött atmoszféráiban sok kulturális szervezet elsorvadt, olyanok is, amelyek a megváltozott viszonyok között is életképesek lehettek volna. így az első időkben a kisebbségi magyarság védekezésre szorult és mivel az offenzív erők politikai jellegűek voltak, a defenzív taktika fegyverzetének is politikai jelleggel kellett bírnia. 1— Meg kell állapítani tárgyilagosan, hogy politikai életünk akkori vezérei, Szilassy Béla, a losonci Központi Iroda elnöke és Pet.rogalli Oszkár, annak igazgatója, ezen defenzív, politikai jellegű kulturális munkában éles szemmel meglátták annak nem teljesen kielégítő voltát és az én feladatomba nagyvonalú és általános értelmű programként belefoglalták, hogy az akkor egyedül lehetséges politikai szervezetek támogatásával oly kulturális szervezeteket teremtsek meg, melyekre a kisebbségi életben szükség van és melyek megalkotása a szűk adottságok között lehetséges. Vagyis a kulturreferátus egyenesen azzal a céllal alakult, hogy dolga végeztével megszűnjék. Amikor előáll az a helyzet, hogy a kisebbségi kulturális élet elleni akciók tisztán politikai jellegűek lesznek, ezek ellen a védekezést vegye át a politikai pártszervezet. Ha pedig megteremtőidnek azok a keretek, amelyekben a magyar kisebbség kiélheti kulturális igényeit, úgy folytassák ezek a politikamentes kulturális munkát a maguk ereiéből függetlenül az „egzigeneiák tudományának", a mindenkori helyzettől függő politikai taktikának sokszor változó módszereitől _ Ez a helyzet mindkét szempontból most ál lt elő, a kttiturreferátus felállításának tizenötödik évében, egyrészt az addigi két párt egységesítése, másrészt a „kulturális keretrendszer" teljes kiépítése révén. Ez utóbbinak betejeefajU ». kulhurroíorátTW , által — Egyszóval Kulturreferens Ur uj munkakört vállal? — Nem, hiszen a tiszta kulturális élet központi irányítását eddig is a kulturreferátus végezte. A kultúrpolitikai részt a kulturreferátus egy külön tisztviselője látta el és a magam személyét teljes joggal érezhettem „amatőr,,-nek, mert már évek óta nem vagyok a pártok alkalmazottja, de mint újságíró, a PMH státusába tartozom s a politika- mentes kulturélet irányítását — amennyire erre szükség volt — mint hivatást s nem mint foglalkozást vállaltam. — Nem volt hátrányos a politikamentes kulturális élet megszervezésében Kulturreferens Ur látszólagos politikai beállítottsága? — Bizony, ez sokszor kényes helyzetek elé állított. Egyet el kell ismernem, hogy a hatóságok előtt soha! Voltam éveken át a Szinpártoló Egyesület, a Dalosszövetség, a Kazinczy Társaság, stb. ügyvezetője, de soha. ebből a helyzetből a hatóságok részéről az egyesületekre semmi hátrány nem származott. A támadások, kifogások javarészt olyan, mondhatnám ál-kulturális érdekkörök részéről értek s azok hátterében tőlünk idegen politikai tenÉRSEKUJVÁR. — A SziMKE étreiekujváiri szialbadegyieitieiménelk nto.teó eiliőa-dója dir. Szvafíkó Pál, a Prágai Magyar Hírlap és aiz Uj Szellem szerkesztője volt, aiki „írudoigermiám magyarok." cím alatt tartatta meg nagy éráelkilődéssel várt előadását. Az Iparosház nagyterme teljesein megtelt az iilllusztrlis előadó tiszteletéire, aki ezúttal is rendkívül érideikes*, egyéni módszereikkel világító tta mieg a magyar írod alomban uralkodó küliönbö'ző Irányokat. Olyan formulát igyekezett találni hogy a magyar irodalom három sikan fejlődött: a népies irodalomban Ady Endre, Szabó Dezső, Móricz Zsiigimond és Illyés Gyula reprezentálják ezt a legmagyainosabb irányt, — az urbánus irodaiamban Babits Mihály, Kosztolányi Dezső és Márai Sándor jelentük az irndo- germán szelídemet. A harmadik irodaiam a pesti literatura. Szrvatkó Pál rendkívül lebilincselő éis meggyőző formában bizonyította arat, hogy ez az irodalmi rétegeződéis egyúttal az 'egész ima.denciák lapultak meg. A helyzeten azzal Igyekeztem könnyíteni, hogy személyemet lehetőleg háttérbe szorítottam s ha mégis céltáblának választottak, igyekeztem a nyilakat magam felfogni, hogy azok a szervezetet ne érjék. Tudom, hogy ez — egyéni presztízs szempontjából — nem Volt „okos" dolog, de azt az elvet, hogy „nem az a fontos, kinek a nevéhez fűződik valami, de az, hogy meglegyen", félreértetésem árán is maradéktalanul megtartottam a magam személyére. Eleve le kellett számolnom azzal, hogy a kisebbségi életforma nem adhat elismerést, pozíciót, hivatalos diszt, rangot. Eredeti életpályám éles törést szenvedett 1918-ban. Itt akartam maradni szülőföldemen és pontosan tudtam, mi vár rám és mit kell vállalnom. A népnevetés modern módszerei — Miben látja a kisebbségi kulturmunka legfőbb feladatait? — A kisebbségi kulturmunka legelsősorban pedagógiai, még pedig néppedagógiai feladat. Ezt a szót a legmodernebb érteleimben veszem. Ma a .pedagógia tényleges módszere nem a tanitvány:gyair élet rétege zöldesét jelentette s ezen keresztül Ítélhető és érthető- meg legjobban a magyar élet. Részletesen foglalkozott Macourek cseh történetíró magyar történeti könyvének állításával, hagy a magyar életben és irodalomban .minidig vezető szerepet játszottak aiz indoger- nnán származású, elmagyarosodott szlávok és németek. Macourek ezzel a megjegyzéss.el kisebbíteni akarta a magyarság teremtő erejét. Szvatfcó azonban ebben a jelenségben a magyar erőit látja s azt a’ termékeny magyar szellemet., amely idegenekből is kivett mindent, amire a magyar életnek és magyar szellemnek a fejlődéshez szüksége -volt. — A rendkívül érdekes előadás után a közönség,meleg ünneplésben részesítette az .előadót, akiinek Bereez Kálmán köszönte meg értékes tainuilmányát, majd meleg .szavakkal lezárta a SzMKE érsek- újvári szabadegyeteméinek 1936—37-ies ciklusát. (®* d.) „Indoqermán maqyaroK " mm mm m Szvatkó Pál előadása az érsekujvári SzMKE-ben 1937 március 28, vasárnap* tói idegen tudásanyag közlését tartja céljának, de a tanítványok lelkivilágában benneélő képességek rendszeres és módszeres kifejlesztését. Az mindegy, hogy egyén-e a tanítvány, vagy kollektívám! A nem-pedagógus kultu rmunk ás ok, az européexség külszínétől elvakult in tellek tuelek szemében azért látszik sokszor a mi munkánk dilettantizmusnak, kicsinyesnek, szűklátókörűnek, pedig * ha a magyar népnek, ennek a nagy gyermeknek nem ott fogjuk meg az érdeklődését, amihez kedve, tehetsége és műveltségben fokozata van, olyan lenne az, mintha az ábécés könyvben Sophoklest vagy Verlainet tanítanánk s az egyszeregy helyett logaritmust vagy differenciálszámítást. Vádak, gyanúsítások kártyavára — Bizonyára tudja Tanár Ur, hogy azok a körök, amelyekre célzott, Önt politikai és társadalmi elfogultsággal vádolják? — Tudom. Ezzel a váddal azonban csak az illethet, aki maga elfogult. Mint esztétikus, nem is lehettem soha elfogult, mert az írásművek esztétikai értékét kötelességemnek tartottam megbecsülni. Természetes, hogy mint a nemzeti kisebbség kulturális életének fejlesztésére vállalkozónak, az esztétikai értékelést összefüggésbe kellett hoznom a nemzeti értékekkel, de soha például fűzfapoétát szóhoz jutni — ameny- nyiben módomban volt — nem engedtem, csak azért, mert nemzeti szempontból talán kívánatos lett volna. A kettő egyébiránt is kizárja egymást, mert az igazi nemzeti érték nem a sok jelszó- puffogtatásban nyilatkozik meg, de viszont világ- irodalmi szempontból csak az az alkotás bizonyait maradandó értéknek, amely nemzeti jellegével jutott el a Parnasszus legcsucsára. — Különben minden vallomás helyett álljon itt egyetlen okmányszerü adat, a Kazinczy Társaság 1927-ben megalakított irói szakosztályának névsora. Tessék megnézni: ebben a névsorban az akkor Íróknak minősíthető toliforgatók mind bennfoglaltatnak, tekintet nélkül akár társadalmi pozíciójukra, akár jobb- vagy baloldali beállítottságukra. Nagyon jellemző e névsor hatása is, nevezetesen, hogy a választást két iró nem fogadta el, egy a legszélsőbb jobboldalon, 'egy a legszélsőbb baloldalon álló. Hogy ennek a szervezkedésnek nem lett meg az a gyakorlati haszna, amit vártunk tőle, nem az én hibám, de azoké, akik — megtagadva aláírásukat — szinte belülről robbantották szét az egészet, éppen azért, mert nem tudtak elfogulatlanok lenni. Nem akarok hivatkozni például arra, hogy a Kazinczy Társaság minden társadalmi és politikai elfogultság nélkül utalta ki előterjesztésem alapján az Írói segélyeket, ami követendő példa lehetett volna másirányu irodalmi és művészeti alakulatok számára. Biztosra veszem hogy valamikor, az eszmék letisztulása és a politikai él letompulása után ismét •sor fog kerülni a becsületes és elfogulatlan irói koncentrációra és akkor vissza kell térni ehhez a névsorhoz. Igaz, hogy e névsor ma, tiz év múltán már foghíjas és hiányoznak belőle az azóta feltűnt tehetségek, de még mindig nem csak dokumentum, de alap is, amelyen az uj szervezkedést el lehet indítaná. Ezeket mondta kérdéseinkre dr. Sziklay Ferenc, kultúránk fáradhatatlan vezetőmunkása, aki tizenöt évi csöndes, de eredményekben gazdag működés után eljutott igazi céljáig, hogy a kezdeményezések szervezőmunkáján túl a politikamentes magyar kultúrát ápolhassa. Állandó életveszedelemben. Nem múlik el hét, hogy repülőszerencsétleinségről ne olvasnánk. Lö- wenstein .bankár, Schemm miniszter, Bafa nagyiparos, Maltzahn követ, Pallenberg színész, Johnson természettudós, Razza olasz gyarmatminiszter, stb. általánosan ismert férfiak zuhantak le a le- vegőégbők És ezek a katasztrófák egyhamar megszűnni nem fognak. Sokat beszélünk a technikai haladásról s úgy viselkedünk, mintha mérhetetlenül fölötte állanánk ama. kornak, amelyben az emberek életét a vadállatok veszélyeztették. Hátha még a világvárosok forgalmi szerencsét- lenségstatiszti'káját olvasnék! Nem vesszük észre, hogy a tétben és időben elért legnagyobb haladás se.m ment meg bennünket a „vadállatoktól". Állandóan az életveszedelem dzsiungeljében élünk. Ha. nem is a tigrisek, medvék és farkasok támadnak meg bennünket, mindamellett állandóan rettegnünk kell a sajátmagunk feltalálta gépek kiszámíthatatlan eslhetőségeitől. Mindez legjobban látható a közlekedésben; a légi utak biztonság szempontjából semmivel sem jobbak a régi évszázadok őserdei vagy sivatagi utazásainál. A litániában még ma is imádkozzuk: háborútól, döghaláltól és éhségtől ments meg Uram minket. Ez az imádság mintha idejétmúlt a volna manapság; a pestis, kolera, tífusz, himlő stb. helyére a rák, a nemi bajok s egyéb oly betegségek léptek, amelyek ellen az orvosi tudomány alig tud védekezni. Háború s éhség régi ismerőseink maradtak, hiányoznak azonban a vadállatok, amelyek ma száguldó gépek alakjában vizen, szárazon, levegőben és a föld alatt halált és pusztulást- hoznak. Tény gyanánt leszögezhető, hogy minden technikai vívmány utján szerzett könnyebbséget az életveszedelem szaporodásával vásárolunk meg. Elég a mai forgalomlárma-okozta idegrombolásokra utalnunk. Vannak gyárak, amelyek munkásai idővel megsüketülnek, tüdővészbe esnek, vagy ezemi- betegekkó lesznek, stb. A „haladás" ez áldozatairól megfeledkeznünk nem szabad. Tulajdonképpen nem haladunk, hanem helyben maradunk. A szenvedések és veszélyek megmaradtak, csak alakot változtattak. Mindhiába, az embernek sorsa az „emberi bizonytalanság" és sohasem szabad <■' felednünk, hogy nfagasabb. Hatalom ura az életnek és bakiinak, •’ Húsvéti, báránykák
