Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)

1937-03-26 / 71. (4217.) szám

1937 március 26, péntek.

^RXGAI-MAfit^HlRLAPf

7

Szemtől-szembe a legújabb párisi szenzáció hősnőjével

Beszélgetés Mme de Fontagneal, aki revolveres merényletet követett el Chambrun nagykövet ellen

Mi Igaz a szép ujságirónő római kalandjaiból?

■ ■■ A PMH munkatársától

■ ■■

PARIS. — (MTP). Ahol ez a regény kezdődik (vagy talán végződik?) a fény városának legárnyékosabb, legszomorubb helye: az Északi-pályaudvar. Innen indulnak a vonatok Európa árnyékos tája felé, innen utaznak haza hazájukba a lengyel, litván, román kivándorlók, akik szerencsét jöttek próbálni Franciaországba s akik igen kevés kivétellel letörve, álmaikból kifosztva ülnek itt fel a vonatra. Az Északi^ pályaudvar csarnokai mindig zsúfolásig tele vannak kofferes szegény emberekkel, éktelen hangzavar tölti be a csarnokokat, amibe csak ritkán hasit be egy-egy dallamos francia mondat. Legtöbbnyire idénymunkásokat látni ezen a pályaudvaron, akik most, hogy a krízis menthetetlenül elérte Párisi, ezrével özönlenek haza. Ezt a sötét, komor atmoszférát minden este egykét pillanatra átvilágítja egy másik, gazdag, könnyelmű világból idevetődő fénycsóva: két nemzetközi luxusvonat is indul erről a pályaudvarról. Az úgynevezett London-expressz és egy kék vonat, amely a Páris-Brüsszel-Antwerpen-Amsterdam vonalon közlekedik s amelyhez egy berlini és varsói luxuskocsi is hozzá van kapcsolva. Sehol nem lehet látni élesebben a kontrasztot gazdaság és szegénység, lüktető élet és reménytelen letörtség között, mint itt a párisi Északi-pályaudvaron.

Mi történt az Északi- pályaudvaron ?

Ezen a pályaudvaron történt a szenzáció, amelyről nagy tudósításokban számoltak be a párisi lapok, a világsajtó is átvette a hirt, különböző fantasztikus kombinációk kíséretében, úgynevezett nagy esemény lett belőle s a világ újságolvasói megint meg-- tanultak egy nevet. Á történet már vagy egy hetes és Páris még mindig nem nyugodott meg, Mme de Fontagne nevét most már —1 ugylátszik — sokáig nem fogják elfelejteni, még ha nevezetes emlékiratai nem is kerülnek a nyilvánosságra. Az történt, hogy az induló vonatra várakozó Cham- brunre rálőtt Mme Fontagne, mint a lapok megírták, mert a kvirináli követ indiszkrét volt s ezzel a hölgy, „szerelmi köreit" alaposan megzavarta. Sokkal többet nem sikerült megtudni senkinek a titokzatos merényletről, a többi mind csak találgatás, az emlékiratokkal együtt, amikről a párisi rendőrség hangoztatja, hogy nem kobozta el, soha szinét sem látta.

Az újságírónak nem könnyű a feladata, amikor világosságot akar deríteni az ügy hátterére, mert hiszen nevezetes, történelmi méretű személyiség is szerepel a pletykákban, tehát mindenképpen jó lenne tárgyilagosan tájékoztatni a közönséget.

Mme de Fontagne-nél

Sokáig tartott, mig végre elértem azt, hogy beszélhettem az eset ,,hősnőjé‘‘-vel, aki a sok izgalom következtében megbetegedett és most egy szanatóriumban ápolják. Természetesen rendőri ellenőrzés mellett. Saját bevallása szerint a merénylet akkor történt, amikor Chambrun be akart szállni a hálókocsiba*

Előzőleg vagy tiz percig sétált körülötte a perronon, Chambrun ugyanis a kocsi előtt feleségével és egy barátjával beszélgetett és lehetetlen volt közelébe férni.

5 Az első lövés csütörtököt mondott és ennek köszönheti Chambrun, hogy életben van*

Mindezt olyan elfogulatlanul mondja el, olyan beavatott ujságirónyelven, mintha egy másik kolléga informálna valamilyen riportanyagról s nem ő lenne a főszereplő. Most is olyan nyugodt az arca, mint amikor először láttam közvetlen a merénylet után a rendőrségen, ahol úgy állt oda az ujság- ’ Írók fényképező gépei elé, mint valami mozisztár, olyan tökéletes nyugalommal és biztonsággal. Egy rendőrtiszt a fülembe ;:ug(a akkor;

— Tipikus mai nő, ezek mind ilyenek, az életüket is odaadják a hírnévért, fel akarnak tűnni s azután nekik minden mindegy. A legelszántabb fajta, még sok bajt fognak csinálni nekünk.

Most, hogy itt ülök vele szemben, folyton ennek a rendőrtisztnek a szavaira kell gondolnom. Igen, ez elszánt, döbbenetesen céltudatos fajta és nem riad vissza semmitől. Harminc éves, igazi francia asszony, sok sármmal, okossággal és élettapasztalattal. Tulajdonképpen nem szép, halvány, keskeny arc, élénk, okos szemek, fölényes száj. Okosan, tájékozottan beszél, úgynevezett mühelynyelvet használ velem szemben. Érezteti, hogy ő is a szakmához tartozik. Szép, ideges kezei vannak.

Egy „mai asszony"

A merénylet okairól nem akar beszélni, csak annyit mond, hogy

össze-vissza hazudoznak róla a lapok. Kényelmetlenül érzi magát, hogy egyelőre nem mondhatja el az igazságot, de erre komoly okai vannak. Egyelőre tehát hallgatnia kell, de majd beszélni fog. Azért ,,a hallgatás" is elég beszédes. Életéről mond el apróságokat. Valóban mozgalmas, változatos élet van e harmincéves asszony mögött, aki tudott és akart élni. Nagyon fiatalon ment férjhez egy Fontagne nevű fiatalemberhez, akinek előkelő hangzású néven és jó összeköttetésen kívül egyebe nem volt. De még férjhez menetele előtt sokat forgott művészek és írók között, hiszen apja egyidőben ünnepelt festő volt Parisban, Corabeufnek hívták és különösen á kiválasztottak festője volt. A fiatal leány sok mindenhez érzett magában tehetséget, de azért nem tudta volna pontosan megmondani, hogy mit vár az élettől? Házassága révén csakhamar kapcsolatba került néhány gazdag és könnyen élő emberrel, gyorsan akadt egy gazdag mecénás is, aki lehetővé tette számára, hogy az egyik nagy kabaréban fellépjen és előadjon néhány dalt.

Az érdekes és szellemes fiatal nőnek csakhamar számos imádója akadt, sokan érdeklődtek utána s nem tartott sokáig, nevet szerzett magának az előkelőbb lokálok táján. De nem sokára szakított a színpaddal, sőt szakított előkelő nevű, de vékonypénzü férjével is és

belépett az egyik párisi láp szerkesztőségébe — a rossz nyelvek szerint egy olyan urnák a jóvoltából, aki sokáig nagy szerepet játszott Franciaország politikai életében.

Mme Fontagne, mikor tapintatosan célzást teszek erre az általánosan ismert pletykára, csak legyint, de nem cáfol. A „L’Ami de Peuple" hasábjain jelentek meg első parlamenti tudósításai, amelyek feltűnést keltenek. A fiatal ujságirónő értett hozzá, hogyan kell értesüléseket szerezni. De nem politikai természetű értesüléleire volt kiváncsi a közönség, — hanem majdnein minden esti lapnak van a második oldalán egy úgynevezett ,,Echo" rovat, ebben pletykák, sugdosások jelennek meg szereplő politikai személyiségekről. Ennek a rovatnak szállított a fiatal ujságirónő nap-nap mellett érdekes anyagot. Tiz-huszsoros kis cikkei csakhamar nevezetességre tettek szert, mindent tudott, ami „mellékes, de érdekes": kinek a felesége kinél dolgoztat, hogy ki reggelizett a belügyminiszternél, kivel vacsorázott X képviselő és igy tovább.

Laval külügyminisztersége idején külö- nésen nagy szerepet játszott s akkoriban mindenütt ott lehetett látni, ahol történt valami. S azután eltűnt Páris- ból.

Pletykák

körül

a Chigi-patota

Olaszországba utazott, ahonnan a „Figa- nak dolgozott. Számos barátra és tisztelőre íetí szert, ezek azután megnyitották

ro

előtte a Chigi-palota kapuit, többizben járt a Ducenél, aki elbeszélgetett vele, de természetesen soha nem került intimebb kapcsolatba az olasz miniszterelnökkel, mint ahogy egyes lapok írták.

A ravasz és tapasztalt asszony elpirul, amikor erről a kérdésről nyíltan beszélünk, kiderül, hogy háromszor volt a Chigi-palotában, mind a háromszor több újságíróval együtt, úgynevezett sajtóteákon, amikor a Duce minden külföldi újságíróval vált néhány szót.

Azután egyik nap megjelenik az újságírók között és elmeséli, hogy ebben a pillanatban jött a Velence-palotából, ahol együtt ebédelt kettesben a Ducevel. Nyomban ezután elragadtatott hangú cikkei jelennek meg a „Daily Mail“-ben és a „Tribüné des Nations“-ban, az újságírók között gyorsan terjed a pletyka, Rómában sugdosni kezdenek, végre

a hir a mit sem sejtő miniszterelnök fülébe jut és a hölgyet kiutasítják Olaszországból.

Mme Fontagne intervencióra kéri fel Cham- brunt, akinek kitálal úgynevezett titkokat amikből persze nagyon kevés igaz. Hogy interveniált-e Chambrun vagy sem, nem lehet tudni, valószínű, hogy Fontagnené „panaszai" nem helytállóak, mert egy olyan tapasztalt diplomata, mint Chambrun, nem követ el indiszkréciót. Hogy mi történt mégis közöttük, nem lehet tudni. Annyi bizonyos, hogy

a történet „hősnője" súlyosan ideges, túlságosan élénk fantáziával van megáldva és ahhoz a modern nőtipushoz tartozik, amely valóban mindenáron, holttesteken keresztül is érvényesülni akar.

A párisi közönség, amely hozzászokott a I szenzációs tárgyalásokhoz, nagy érdeklő- I déssel várja Mme Fontagne pőrének főtár- | gyalusát. J. A.

SzmHÁzKön^vKabTURA

Korláth Endre interpellációban követeli az ungvári szinházépölet megnyitását

PRÁGA. — Dr. Korláth Endre, a kárpátaljai magyarság nemzetgyűlési képviselője e héten interpellációt nyújtott .be a belügyim1- niszterhez az ungvári városi szinházépület- nek a hatóságok által indokolatlanul történt bezáratása tárgyában.

— Még a múlt óv küzepén történt, — mondja többek között a közérdekű interpelláció, — hogy az ungvári városi jegyzői hivatal elrendelte a városnak, hogy a tulajdonában lévő — alig harminc éve épült — színházépületet, tmint tűzveszélyest bontássá le.

—A városi tanács akkor ennek a rendelkezésnek ellenszegült, mert úgy vélte, hogy a színházépület teljesen jó karban levő, használható építmény, amelyben a színházon kívül három üzlethelyiség is van, semmi része nem rozoga, tehát csak tüzrendé- szeti szempontból szükséges rajta némi javítás eszközlése.

— A városi jegyzői hivatal erre az ellenszegülésre azzal felelt, hogy a színházépület valamennyi kapuját és ajtaját hatóságilag lezáratta és lepecsétettette, hogy azt a város soha semmiféle esetben nem használhassa, holott alig pár héttel ezelőtt miniszterek ünneplés fogadása, valamint állami ünnepélyek soroizata folyt le a színházépület falai között. A városi elnökség akkor -az országos hivatalhoz fordult jogorvoslatért, amelynek közbelépésére

bizottság szállt, ki, megvizsgálta az épületet és megállapította azokat a javítani és pótolni valókat, amiket a modern tűzrendészet az épületen megkíván, — egyébként megállapította, hogy az épület e javítások eszközlése után hivatásának ismét megfelel.

— Azóta már majdnem egy év telt el, a jegyzői hivatal azonban mereven ragaszkodik kiadott rendeletéhez, amelynek következménye az lett, hogy Ungvárott, — Kárpátalja fő- és székvároséiban — egy év óta sem magyar, sem ruszin, sem csehszlovák színtársulat nem tarthatott előadásokat.

Az interpelláló képviselő ezután arra utal, hogy ha az ungvári ruszin és csehszlovák közönségnek nincs szüksége Kárpátalja fővárosában a színi kultúrára, az bennünket különösebben nem érdekel, de az ellen, hogy a jegyzői hivatal a színházépület megnyitásának útjában áll,

a magyar kisebbségi szinikultura érdekében a leghatározottabban tiltakozunk.

Végül Korláth Endre képviselő kérdezi a minisztert: Hajlandó-e haladéktalanul utasítani a kárpátaljai országos hivatalt, hogy az ungvári városi színházépületet azonnal adassa át hivatásának? S hajlandó-e az országos hivatal utján fegyelmi eljárást indíttatni az ungvári jegyzői hivatal ellen, amiért a színházépület lezárásával kul tűdből lányt idézett elő?

Budapesti színházak

Uveghmió

■ Bibó Lajos vígjátóliá a Nemzeti Színházban ■

BUDAPEST. — Bibó Lajost nem kell az olvasóközönségnek bemutatni. Tehetséges, izes magyar Írásaiban sokszor gyönyörködhetett e lap hasábjain és ha — idevetődve — most meghallgatja a budapesti Nemzeti Színházban bemutatott darabját, nem fog mégcsalatkozni az íróban: zamatos, tiszta magyarsággal megírt, kedves, mulatságos falusi történetet fog végighallgatni és végignevetni — az úrhatnám parasztról. Hát persze, a dramaturgia egynémely tudósa körzővel és vonalzóval a kezében és kevés megértéssel a magyar kisvárosi milliővel szemben — a szivében, nyomban rá fogja olvasni a kitűnő szerzőre, hol és milyen mértékben vétett a drámairás örökbecsű törvényei ellen, — népszínművé degradálja (legalább is azt hiszi, hogy degradálja) ezt az igaz életet lehelő vígjátékot és közben nem is gondol arra, hogy végre megint egyszer iró és költő szól hozzá a színpadról, akinek legalább annyit el lehet és el kell néizni, mint — mondjuk — Bús Fekete Lászlónak, a szín darab Írás szabadalmazott nagyiparosának. De úgy kell Bibó Lajosnak! Miért nem ir ő is képviselővé és grófi dámák férjévé vedlett komornyikról, — miért ir éppen a magyar parasztról!

Bibó derűs játékának a mesélje neirn kiagyalt valami, nem érződik rajta a verejté- kés bonyodalomszü vés izzadság-szaga, könynyedén, üdén folyik le az urhatnám-paraszi- asszony mulatságos története, amelynek a végén az asszony megszégyenülten eszmél rá a maga igazi mivoltára és hivatására. Zsófi, Vadász Nagy Mátyás gazdag parasztbirtokos felesége fejéibe veszi, hogy ő bizony uriasszony lesz és Zsuzsi leányának is úri férjet szerez. Elkezd úri módon élni, fodrásszal fésülteti imagát, drága, ízléstelen ruhákba bújik, idegen szavakat elferdítve ejt, nagy házat visz és nem veszi észre, hogy a háta mögött az eoész város nevet rajta és azon a nagyzási hóborton, amely őt és Zsuzsa leányát olyan messzire ragadta, hogy gazduram már a vagyon tpljes elpusztulásától fél. Üveghintó kell Zsófinak és parádés ló hozzá, azután meg úri .férj a Zsuzsinak, akit meg is talál a tönkrement Jeney földbirtokos és ügyvéd lélha pa- tikus'fiáiban. Mátyás gazda látja a veszedelmet, tudja, hogy háza már-már köznevetség tárgya, utálja a vagyonra leső Jeneyéiket, szive a kisebbik leányához, Juliskához és annak paraszti vőlegényéhez Istvánhoz húz. Cselekedni kell, hogy nagyzoló, tékozló feleségét észre térítse. Nagy ravaszul kieszelte a módját. Ő is felcsap urnák. Úri guinéba öltözik, felvéteti magát a kaszinóba, költi a pénzt és amikor Jeneyék a házassági szerződés megkötésére érkeznek, olyau könnyű szívvel osztogatja a (földét, házai és a százezreket, hogy