Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)
1937-03-26 / 71. (4217.) szám
4 1937 márcfaa 26, péstA* A magyar diáktegélyezéf Irtai Zombory György kérdéSéHCZ KOMÁROM. — Igaza van a Magyar Újság alkalmi cikkírójának, amikor megállapítja, hogy: „az utóbbi napok sajtóközleményei között föltűnő gyakran találkozunk a magyar főiskolások önsegélyezésének kérdésével". Igaza van, de egy dolgot elfelejtett megfigyelni: ezek az Írások a legtöbb esetben avatatlan kezek írásai, akik nem vettek maguknak annyi fáradságot, hogy ténylegesen utánajárjanak a tényeknek és igy írásaikkal elősegítsék a fejlődést, az uj kialakulást, — nem pedig valótlan beállítású cikkeikkel gátolják azt. Értem ezt elsősorban is azokra, akik avatatlanul és hozzánemértve kritizálják az egyetlen létező, a magyar diákságot támogató és segélyező intézményt, a magyar Men.sa Aca- demica Egyesületet — MAE-t. A MAE, amely az- úgynevezett Nagybizottságból alakul (és nem alakult!) át, azt a nagy célt tűzte ki maga elé, hogy anyagilag is támogatja a csehszlovákiai magyar főiskolásságot: szegénysorsu tagjait segélyezi, illetőleg a diákvárosokban magyar diákotthonokat tart fönn. Tehát segélyezni kíván minden arra rászoruló csehszlovákiai magyar főiskolást — vallási és egyéb megkülönböztetés nélkül —, aki magát magyarnak vallja és érzésében, tettében is az. Ennek a hivatásának a MAE mindenkor eleget tett és eleget is tesz — anyagi lehetőségeinek megfelelően. Azt nem lehet kívánni a MÁE- től, hogy több segélyt utaljon ki, mint amennyit költségvetése megenged. Ebben a segélyezésben minden diákváros (Prága, Brün-n, Pozsony) az ott tanuló magyar diákság számarányának megfelelően részesül. így volt ez a múltban is, igy van ez most is. Az egyes diákvárosokban legújabban — a CsMASz közbelépésére — úgynevezett menza- segély-véleményező, önálló diákcsoport működik, amely nem „köteles figyelembe venni" semmiféle „utasításokat". Ezek a csoportok az illető diákvárosokból befutott segélykérelmeket a maguk belátása szerint véleményezik, ami teljesen megfelel a MAE alapszabályainak erre vonatkozó pontjának. Mármost a MAE a diákság kérelmiét és véleményezését figyelembe véve dönt a kérvények sorsa, illetőleg a segélyek kiutalása fölött. A döntés joga teljesen a MÁÉ vezetőségét illeti — az alapszabályok értelmében. Ez természetes is. A MAE teljesen önhatalmúlag dönthetne igy a kérvények fölött. Dönthetne, de nem teszi ezt, mert célja az, hogy a menzasegélyezés a lehető legigazságosabban, a diákság és a kérvényezők érdekeinek teljes megvédésével történjék. Ezért veszi figyelembe mindenkor az ifjúság véleményezését, mert a magyar diákság érdekében kíván dolgozni és dolgozik is. Megtörtént már az, hogy a MAE döntése nem egyezett tökéletesen az ifjúság véleményezésével — ezúttal a prágaiakéval —, de ilyen esetekben — mint most is — a diákság ujravaló meghallgatása után a MAE a jogos kérelmeknek helytadott és korrigálta tévedését. Ezzel szemben a napilapokban mind több és több cikk jelenik meg, amely a menzasegélyek kiosztásával kapcsolatban sérelmekről, igazságtalanságról és protekciórendszerről beszél. Ezeknek a cikkeknek felelőtlen és a helyzetet nem ismerő szerzői rendszerint megfeledkeznek arról, hogy kinek is áll jogában sérelmekről beszélnie. Semmiesetre sem annak, aki még egy fillérrel sem járult hozzá a szegénysorsu magyar diákság segélyezéséhez, élelmezéséhez, semmiesetre sem azoknak, akik a magyar menzák kenyerét eszik, hanem azoknak, akik a MAE fizető tagjai, azoknak, akik, sokszor önmaguktól vonva meg a filléreket, enyhítik a magyar diákság nyomorát, nyújtanak segítséget nekik. A MAE nem élvez semmi nagyobb közsegélyt. Teljesen (egy-két magyarlakta járás -kisebb segélyezését kivéve) tagjai tagdijából, adományaiból ad kenyeret az enélkül éhezésre, nélkülözésekre ítélt magyar diákoknak. Ezt írtam: a d. Igenis, a MAE segélye adomány, amelyet mindenkor meg kell köszönnünk. És ki parancsolhatja meg az adakozónak, hogy ne ennek, hanem annak adjon? És a MAE ennek ellenére mindenkor figyelembe veszi az ifjúság javaslatát, mert célja az, hogy a ténylegesen rászoruló, arra érdemes magyar diákokat támogassa és nem a segélyezésre kevésbé rászorulókat. Érdekes, hogy az ebben a kérdésben napvilágot látott cikkek között egyetlen olyan cikkíróval sem találkozunk, aki az adakozók, tehát a MAE valamelyik fizető tagja nevében szólalt volna föl és észlelt volna sérelmeket. Pedig ez a jog: a sérelmekről beszélni — kizárólag azoknak joga, akiknek pénzével, adományával a MAE rendelkezik. Az ifjúságnak mindenképen bele kellene nyugodnia a menzasegély bármilyen szétosztásába, mint ahogy az ajándékot elfogadónak bele kell nyugodnia abba, hogy az ajándékozó még kinek ad rajta kívül. De a MAE sohasem hagyta füle mellett elmenni a magyar diákság kéréseit, hanem nem élve vissza jogaival és hatalmával, meghallgatta azokat. Ezzel szemben épp szükebb pátriámban, Komáromban fordult elő az az eset, hogy a MAE egy eddig rendesen és pontosan fizető tagja megtagadta tagdijának további kifizetését, tehát az adakozást, mert szerinte a MAE olyan egvé- fyket is tá^oga-lásfe^0 részesített, a]$k közéleti viselkedésükkel nem egyizben kompromittálták a magyarságot és nincs kilátás arra, hogy valaha is kisebbségi életünk építő kulturmunkásaivá váljanak. — Ebben az egy esetben hallottam csak a sérelmekről beszélni jogosultak szavát. Megyesi Zoltán cikkében konkrét, a legutóbbi segélyosztás alkalmával észlelt sérelmekről is beszámol, — teljesen egyoldalúan világítva meg azokat. írd és mond, olyan szörnyű nagy sérelem esett ezúttal a magyar diákság érdekén, hogy a sérelmek fölsorolását ilyen mondattal kellett az eddigi többéves menzasegélyért hálás cikkírónak befejeznie: „De ezzel korántsem ért véget a tiszta ésszel nehezen fölfogható menza- segély-döntések sora." Vegyük szépen sorba ezeket a sérelmeket: „A méltányosság elvének úgyszólván teljes mellőzésével egész menzasegéíyt adott évi 24.000 korona föltüntetett jövedelemmel rendelkező bankhivatalnok fiának, annak ellenére, hogy az ifjúsági bizottság egyáltalában nem ajánlotta segélyre", — Írja Megyesi. így, ahogy a mondatot leírta, igaza van. De... Ez a bankhivatalnok, aki mellesleg bankigazgató, akinek a fia teljes menzasegélyt élvez, szerény, bankigazgatóhoz igazán nem illő fizetéséből két családot tart el. Ez az a bankigazgató, aki több, mint tiz év óta egyebet sem csinál, mint minden szabad idejét a kisebbségi magyarság szebb jövője érdekében áldozza föl. Nagyon szellemesen nevezte el egy barátom ezt a bankigazgatót a szlovenszkói magyar kultúra utazójának. Tényleg, mindenütt ott van, ahol csak a legkisebbet is tehet az építés érdekében, minden ülésen, megbeszélésen, lehet az bármilyen messze is és csak egy dologban sántít barátom szellemes elnevezése, nem kap ezért semmi fizetést, mint az utazóik, nem kap kölfségmegtéritést, hanem minden ezzel kapcsolatos kiadását saját szerény fizetéséből fedezi. —- Nem kötelessége a magyar társadalomnak egyik legszorgalmasabb kultur- munkásának arra rászoruló fiát menzasegélyben részesíteni? Hát ne lenne ennyi szemérmesség bennünk? — Ezt, a sajátos helyzetet kell mérlegelnünk, mielőtt sérelemről szólnánk! A másik nagy sérelem az, hogy egy évi 36.000 korona jövedelmű apa fia (aki mellett — tudomásom szerint — még két másik gyermekét iskoláztatja idegenben) fél menzakedvezményt kapott. Magam személyesen jelen voltam a segélyek kiosztásánál és igy tudom, mi volt ezúttal a fél-kedvezmény megadásának indítéka. A prágai menzasegély-véleményező diákbizottság egy másik, 30 ezer koronán fölüli jövedelmet kimutató főiskolást félkedvezményre ajánlott. A MAE ennek eleget téve, kénytelen volt, hogy igazságos maradjon és -kivételeket ne tegyen, a másik, hasonló anyagi körülményeket fölmutató Elemi csapás Irta: Tamási Áron A falu leégett. Néhány nia,p a nagy látvány óta már el is múlt. Csak kevesen jártaik már a roim-oík között, -a fekete földön. Azoknak is a féle ku-tya vo-lit. Azonban jártak innak is itt: biztosítási ügynökök, faikereskedőlk, -magánbank-árok és vállalkozók. De voíllt három másik is, akii n-agyon kitetszett -közülök. Ez-ék még inkább uirak voltak: -autóval érkeztek, szép fekete nulbáit viseltek. Már a szoonsaéd faluban kibeszélték, hogy ők kik: az egyik politikus volt, a másik tudós, ia harmadik pedig ir-ó. Nem közönséges egyik -sem. Lassan, finoman mentek a naigy romlásiban. — Az az érzésem, hogy maga a Gondviselés mérte ránk -ezt az elemi csapást — mondta a politikus, aki katolikus volt a leégett faluval együtt. . — A Sons keze mindenesetre ki-érezhető — jegyezte meg az inó. A tudós nem szólt, ment ő fajbiológus volt és lélekbúvár: neki médium kellett volna. Azonban kihasználta addig is az időt: a kormos gerendákat és a leégett házhelyeket olvasta, mert mellékesen adatgyűjtéssel is foglalkozott. — Nézzétek! — állott meg egyszerre az író -és -széttárta a két karját. Nézzétek, micsoda látvány ez aiz elhamvadt község! Olyan, minit egy hatalmas fekete színpad! Egy szénporos, kiéhezett kutya ugatni kezdte őket. — Hess, ne! — ijedt meg tőle -az iró. — Ugyan, mit félsz étitől a gyenge ebtől?! —• lépett előre a politikus. — Könnyű neked! — mondta az iró. — Te hozzá vagy szokva az ebekhez. A tudós megkeirüiite messziről a kutyát, aztán visszajött és ágy szólt: — Egyszerű kuvasz-fajta. Varjak szálltaik egy felmeredt fekete falra. A kutya rohanni kezdett arra. Közben egy macska is leugrott valami megmaradt kemencéről és mozgatta a koroimszagíbam a bajuszát. — Szenzációs hangulat! — mondta az iró. — Valamelyik írásomban vissza fogom adni! A tudós nógatni kezdte őket, hogy indulja- nák tovább. — Mit akarsz, valami bogarad van megint? — szólott a politikus. — Hogy mit akarok? — felelte nyersen -a tudós. — Hát én nem a háziállatokért és -a varjakért jöttem ide, hanem beszélni akaróit valakivel., -akinek leégett a -háza! Mert en-gemet elsősorban a lelki jelenségek érdekelnek. — Igazad van — mondta az iró. —■ Ez nagyon érdekes lesz. Menjünk és keressünk valakit. — És mit akartok beszélni az illetővel? — óvatoskodott a politikus. — Vigyázzatok, -mert megvernek ezek a székelyek! A tudós felkapta erre a vállát. — Ugyan, miért veimének meg? — mondta. —• Az-ér-t, miért csúfolódásnak veszik, ha lélekanalizist folytattok. Ismerem én ezt -a fajtát éppen eléggé! — Nem jobbam, mint én! — mondták egyszerre a tudós és az iró. — Jól van, én nem bánom — engedett a politikus és megindultak tovább a dísztelen helyen. Végre meg is láttak egy székelyt, amint lehajtott fejjel gubbasztott egy üszkös gerendán. — Tapintatosak legyetek! — intette társait a politikus, mire a tudós megállt, komolyan dl- gondólkoizatt, majd igy szólt: —, Halán, ne menjünk imlíndeu terv nélkül oda. Jónak látnám, ha mindegyikünk már előre megfogalmazná magában, mit ákar kérdezni. Aztán az is jó lesz — fordult a politikusihoz, — ha te beszélsz először az egyénnel, hiszen neked meglehetős diplomáciai érzéked van. — Én pedig maradok ütőkártyának utoljára — mondta az iró. Meg is egyeztek -ezekre nézve, majd egyik a másik után állott és megindultak a gubbasztó székely felé. —Jónapot kívánok, ibácsikám! — köszönt a politikus. — Mit tetszik csinálni? A székely odaíforditottia lassan a fejét, aztán a szenes gerendára mutatott, amelyből kiállták sűrűn a szegek s így szólt: — Tessék helyet foglalni! Éppen az urakat vártam. ... — Nagyon köszönjük — mondta a politikus, — de mi nem -időzhetünk sokáig. Azért jöttünk, hogy segítsünk a nép baján. Én például képviselő vagyok s ha volna valami speciális kívánsága, tálán közbe járhatok. A székely nem szólt, csak a földet nézte. — Hát nincs sie-rmn-i kívánsága? — kérdezte a képviselő. — Nekem van, hogyne volna! — felelte a székely. — Miféle? — Az, hogy örököljék házhelyet magától. A képviselőnek elég volt ennyi; intett a tudósnak, h-ogy vegye át a helyét. — Ez az ön háza -volt, ugyebár? — kérdezte a .tudós. •— Melyik? — Az, amelyik leégett. — Az most iis az enyiim, amelyik leégett — felelte a székely. — Nagyon érdekes — -bólintott erre a -tudós. — Ilyenformán m-ost az az érzése, ugyebár, hogy otthon üli? — Eléggé otthon ülők — mondta as zélkeily. — Csak éppen azon akadok fel, h-ogy az urak, amikor béjöttek, mért -nem tették bó maguk uitán az ajtót! — Az az érzésem, hogy betettük! — fűzte tovább a tudós. — No -ügyeljen! — intette a székely, — ment -az Isten el találja venni hirtelen az érzéseit s akkor nem tud kimenni. A tudós nem akarta -hagyni magáit. — Majd kisegítene akkor is maga., amilyen -értelmes ember — mondta. — Olyant már azitán ne kívánjon az ur! —i Miért? — Azért — mondta a székely, — mert én akkor kettőbe kéne válasszam aiz ura/t, mivel a bét-e tt -ajtón csak a lelkit tudnám kisegíteni. Az iiró a vállába húzta a fejét, úgy élvezte sunyin a csevegést. A tudós azonban -a -másik lábára állott s mintha élűiről kezdené az egészeit,, i-gy szólt: — Nagyon sajnálja-e, hogy leégett a háza-? — Hát az ur sajnálná-e, ha csőrén hagyná valaki? — kérdezte a székely. — De gondolja meg — magyarázta a tudós, —- hogy egy szebb házat építhet, mint amilyen volt! Ebben az esetiben is bánja, hogy leégett? A székely kicsire húzta a szeméit. — Hát maga bánná-e — mondta, — ha a fejibŐll kivenék az eszét s egy nagyobb tudóé -embernek az eszit tennék helyette oda? Erre a tudós is félreállott; az iró pedig nagy képet öltött ée a székelynek a vállára tette a kezét. — Nézze, atyámfia! — kezdte. — Én iró vagyok, nagyon hathatós szavú ée közismert. Nákérvényezőt éppoly kedvezményben xészesdteaL Nem szabad csak egy oldaliról nézve, a lát* szatnak beugorva, felelőtlen ítéletet mondani, mert a kérdést és eseteket alaposan megvizsgálva és mérlegelve, mindenki belátja, hogy a MAE döntései .kizárólag az állandóan hangoztatott méltányosság elve" alapján történnek és mán?* denkoT a magyar ifjúság érdekeinek teljes figyelembevételével és megvédésével. Az alkalmi cikkíró azon véleményére, hogy ,,a csehszlovákiai magyar főiskolások számára egy teljesen független önsegélyző szervet keli kiépíteni", megnyugtatásul közlöm, hogy ez irányban megtörténtek már a lépések. A MAE, amely jelenleg még a Nagybizottság közvetlen utóda, teljesen független önsegélyző szervvé fog rövidesen átalakulni és csupán személyi kérdések akadályozzák azt, hogy ez már eddig nem történt meg. A Nagybizottság még mindig létezik, hiszen a MAE még nem alakult hivatalosan meg. Nem is alakulhatott meg, mert nem szabad ennek a fontos intézménynek megalakítását elhamarkodni. Nagy körültekintést igényel az előkészület, de mint már a leghitelesebb és legille- tékesebb forrásból értesültem, a közeli napokban már ez is meg fog történni és az uj vezetőség a pártóktól teljesen független személyekből fog állam. Ez az uj szerv ujult erővel lát hozzá a munkához és bízunk abban, hogy nem fogják munkájában gátolni azok, aki mostanáig — ahol csak lehetett — akadályokat gördítettek a magyar diákság egyetlen támogató szervének építő és a magyar diákság érdekében mindent elkövető munkája elé. inraaBiiniBaHBBB laminál jobban senki sem szereti ia föld népét. Örökösen, a maguk ügyét-baját írom, amiért népiesnek is neveznek, de én erre jüiszke vagyok. Nézze, most éppen olyan emberről ir-ok drámáit, akinek leégett a háza. Hogy hívják magát?, Hirtelen és ijedten kérdezte a s/zékelyi — Az Isten megfizeti, amit akar az ur? — Mondom, megírom a maga 6zomoru esetét. — No, még az kéne éppen! — méltatlankodott a székely. — Hát nem elég, hogy ekkora nagy kárt vallottam, még meg is akarja ind az ur? — De értse meg, -atyámfia! — folytatta az iró. — Értse meg, hogy ez szépen lesz megírva!. Nem szégyenére, hanem dicsőségéire fog válni. Hogy hívják magát? A székely megszegte a fejét és úgy mondta: — Már aztán az én nevemet nem mocskolja hé az ur. Eddig is becsületben -éltem, mindenki tudja... Az iró népiesen kezdett beszélni, hátha igy többre menne. — Menjen el, no! Ne tegye magát, hallja-e! Nézze meg né: azt a sok rusnya fekete omla- dékot is megiirom s ezekből a megszeuesedett gerendákból pedig rámát csinálok magának, a főhősnek. — Az Isten ne hallgassa meg... — mondta a székely és szerette volna valahova eldugni a fejét. Az iró azonban belékapott a dologba és tovább bes-zélt: — Mindent megírok, ami itt vain! Megrázó színekkel fogom ecsetelni a földet, a levegőt, a sok szenvedést, a tűz pusztító erejét és a jelenségeket, amik utána következtek!... Megírom -a szálldosó varjakat is, a cellengő kutyákat és a koromban bóbiskoló cirmost! — No, az jó lesz! — enyhült meg a székely. — A kutyákat s a ma-cskát, ha megírja, az lesz a legjobb. Azokról aztán akármit irthat az ur. El is vihetne egyet-egyet belőlük, ha valami ládája volna. A politikus nem -tudta megállni, hogy ne kacagjon hátul; a tudós elleniben meglökte az Írót, hogy csak folytassa, mert jól megy. — No, rendben van, atyámfia! — folytatta is -amaz ravaszul. — Nem írok magáiról semmi a világon, de akkor feleljen nekem néhány kérdésemre. — Nocsak kérdezzen — mondta a székely. — Hát aztán ma-ga ittvolt-e, amikor égett a háza? — kérdezte az iró. — Bár ne lettem volna itt — mondta a székely. — S mit csinált azon idő -alatt, amíg az égés tartott? — Mogyorót törtem — szólt keserűen a székely. — Hát azitán — ment tovább az iró, — meg tudná-e mondani, hogy milyen érzései voltak, arnig égett a háza? — Olyanformák, mint most. — És most mit érez? — Én azt — mondta a székely, — hogy a.z Istien örökké ráküld valami nyavaját az emberre. Az iró méltatlankodni akart éppen a feleiét -miatt, de akkor rémültén, kormosán és rongyosan égy legényke futott oda.. — Édesapám! — mondta lelkendezve. -« Mihály keresztapám megbolondult a házhelyen? Folyton mozsdik a korommal. — Hol van, te? — kérdezte a tudós. —• Tova, a kéményen túl -egy kicsit. — Jertelk, figyeljük még! — szólott az iró éa megindultak. A székely utánuk nézett; néhány pillanatig1 mozgatta keserű, ki&zikkadt száját- de aztán magáihoz vonta hirtelen a fiát, ée azt mondta neki: , — Bökjél hamar beflyetbeim egyet!
