Prágai Magyar Hirlap, 1937. március (16. évfolyam, 50-73 / 4196-4219. szám)

1937-03-12 / 59. (4205.) szám

BeneSeinök meglátogatta a tavaszi vásárt PRÁGA. Benes köztársasági elnök felesége kíséretében tegnap meglátogatta a prágai mintavásárt. Az ellnököt az iparpalota bejáratánál Najman kereskedelemügyi miniszter és Bárta kereskedelmi tanácsos, a mintává- sár igazgatóságának elnöke üdvözölte. A köztársasági elnök megtekintette a kis- antant kiállítási csoportját. A jugoszláv csoportban a köztársasági elnököt Bozsics jugoszláv ikövetségi tanácsos kisérte, a ro­mán csoportban pedig Aurelianu fölhatal­mazott miniszter kalauzolta az elnököt és feleségét. Benes köztársasági elnök ezután megtekintette a Délafrikai Unió kiállítását is. A mintavásári palotából való eltávozá­sakor a köztársasági elnök Najman minisz­ter és Bárta kereskedelmi tanácsos előtt legteljesebb elismerését fejezte ki. A mintavásáron a látogatottság továbbra is jó, annak ellenére, hogy az exportvásár csúcspontját már elérte. A külföldiek nagy­arányú megrendeléseket adtak fel. A ki­adott jelentés szerint igen örvendetes, hogy az újabb érdeklődők száma egyre szaporo­dik. A háziipar, nép- és iparművészet értéhei a budapesti mezőgazdasági kiállításon BUDAPEST. — A meimz-eitköiza viszonylatban is kiváltó hinti és éntiélkiü tmagyaroinsizágli mező - giaizdiasági Ikiláliliiltiáis és vásár olyan egészsége­sen. erősem fejlődik, hogy mátr-anáir sziilk lesra a (ruhája. Szűkeik tesznek pavilil ónjai éis tieirjciez- kednie kelik Terjeszkednie kell a falusi nép házi iparát, népművészetét és az azzal együtt járni kívánó iparmüvészetet bemutató kiállításnak is, annak ellenére, hogy e kiálktás tulajdoniképpen csak színes foilrt a meizőigaadiaság beonuitaitott nagy-nagy értékei között, csak tengő dliisra, mé­gis legteirősteiblban oda tartozik, mint annak a bi­zonyítéka, hogy a nagyszerű állattenyésztő, fö'lidjét szeretetitel művelő magyar nép akikor sem tétlenkedik, annilkor a mező gazdaság téli pihenőjét tartja. A mieizőgaizdasági kiálltáison mindenki kedvére válogathat a sokféle házi­ipari cikkekben, amelyeknek egyetlen jó ház­tartásból sem szabad hiáinyozniok. Kenderből, lenből, gyapjúból való egyszerű és művészi ké­szítményekben lehet válogatná, a durva kender- zsáktól a lenge csipkéig. Vásárolhatók vessző­ből gyékényből, szalmából, knkoricaicenhéből való pompás kosarak, táskák, ciilfraifaragásu bo­tok és furfangos zárai liádifcák. A magyar faiz-e- kasolk legszebb tárgyaikat mutatják be és aki csikóbőrös kulacsokat, karikás ostort vagy hi- mes tarsolyt keres., az is kedvére vallót találhat. Itt említjük meg isimét, hogy már most óriási érdeklődés nyilvánul meg a külföldről a Budapesti Nemzetközi Vásárra rendezett társasutazások iránt. Különvonatok fognak érkezni Budapestre Ausztriából, Né­metországból, Jugoszláviából, Csehszlovákiá­ból, Olaszországból és Svájcból és nagyobb csoportos utazásokat szerveznek Egyiptomból, Török- és Görögországból, úgy hogy a vásár Magyar országnak megint hatal­mas idegenforgalmi íeilltemdüliést fog jelenteni. (—) A csehszlovák visszleszámitolási és lom- bardintézet legutolsó igazgatótanácsának ülésén 19.8 millió korona értékű régi hitelt és 12.29 millió korona értékű lombardhitelt hosszabbítot­tak meg. (—) Cukorfelszabaditás márciusra. A nyers­cukorgyárak és finomítók közös választmánya a legutóbb megtartott ülésen március hónapra a belföldi szükséglet fedezésére a finomítói kon­tingens hat százalékát szabadította fel. így az 1936—37. évi kampányban az összes felszabadí­tott mennyiség 28 százalékot tesz ki, ugyanúgy, mint az előző kampányban. (—) A 7 ingatlanok piadósodoítsága.. A 7 ál­lami statisztikai hivatalnak a polgári bírósá­gok működésére vonatkozó kimutatása sze­rint az utóbbi évek során 1935-ben növeke­dett a legkisebb mértékben az ingatlanok el­adósodottsága. Az eladósodottság emelkedése az említett éviben 1.501 millió koronát tett ki, míg az előző években az emelkedés évenkint 5 milliárd koronát tett ki. Az 1920—35. évek­ben az átlagos emelkedés 3 milliárd korona volt. (—) Nincs megegyezés a cukorkartell kérdé­séiben. A cukorgyárak választmányai Prágában tegnap tanácskozásokat tartottak a cukorkartell kérdéséről. Megállapították, hogy a nyerscukor­gyárak és a finomítók álláspontja ugyan némi­leg közeledett, azonban még számos kérdés vár megoldásra s így a tárgyalások még hosszabb ideig el fognak húzódni. A tegnapi tanácskozá­sokon nem létesítettek megállapodást a répater­melőkkel sem. Ennek ellenére azonban már ma biztosra vehető, hogy a répa vetésterületét az iáin 12.5 százalékkal felemelik. Becserélték az államkölcsönkötvények legnagyobb részét PRÁGA. — A pénzügyminisztérium sajtó- osztálya által ma kiadott jelentése szerint a ré­gebbi államkölcsönök közül körülbelül 21.600 millió korona értékű kötvény esett unifikációs kölcsönre való becserélés alá, amelyből mintegy 65 millió korona értékű kötvényt helyeztek kö­tött letétbe a postatakaréknál s ezt nem fogják becserélni. 1936 végéig 18.650 millió korona ér­tékű kötvényt cseréltek be, úgyhogy becseré- letlen mintegy 2.885 millió korona értékű ma­radt. Ebből 1.560 millió korona értékű vinku- lált (névre szóló) adósságlevelekre esik. Ezek­nek a becserélését még nem kezdték meg s a kötvénytulajdonosokat az államadósságok igaz­gatósága egyénileg fogja felhívni a becserélésre. A becserélésre be nem csatolt kötvények össze­ge ennélfogva tulajdonképpen csak 1.325 millió korona értéket képvisel. A fentiekből megálla­pítható, hogy az államkötvények tulajdonosai kötvényeik legnagyobb részét beterjesztették kicserélésre. A pénzügyminisztérium fölhívja azokat a kötvénytulajdonosokat, akik kötvé­nyeiket még nem cserélték be, hogy a becseré­lést saját érdekükben minél előbb foganatosít­sák. A kötvények becserélését május végéig a pénzintézetek hajtják végre. Junius 1-től kezd­ve a kötvények már csak az államadósságok igazgatóságánál cserélhetők be. Ismét három hónapra hosszabbítják meg az állatszindikátust PRÁGA. — Mint ismeretes, az állatszindiká­tus érvénye március 31-én lejár. A szindikátus funkcióját az állatmonopóliumnaik kellene át­vennie, amelynek hatáskörébe tartozna a beho­zatali szabályozása s amely a belföldi piac vi­szonyait is szabályozná. Mint ismeretes, a terv általános ellenzésre talált s ezért az állatmonopólium, illetve a közkereseti társaság megalakítását célzó tárgyalások elhú­zódtak s mindmáig nem fejeződtek be. Ezért jelenleg szó sem lehet arról, hogy a föld­művelésügyi minisztérium által annyira óhaj­tott társaságot április elsejére létrehozzák. Ille­tékes helyről származó értesülésünk szerint a jelenlegi szindikátus működését további há­rom hónapra meghosszabbítják s ez idő alatt valószínűen befejezik a tárgyalá­sokat, úgyhogy julius 1-én már minden való­színűség szerint működésbe kezd az uj társaság. Elkészült a vasárnapi munkaszünetre vonatkozó törvényjavaslat Kivételt az országos és járási hivatalok fognak engedélyezni PRÁGA. — A népjóléti mmisatémim kidol­gozta a vasárnapi munka szünetre vonatkozó tőr vén yjavaslatáit és arat megküldte az össizies mánisratéiriumiolkiniak. A javaslat kérdése már kö­zei tiz éve képezi diszkusszió tárgyát aiz érde­kelt munkaadói és alkalmazottá körökben. A törvényjavaslat 10 paragrafusból áll és az egész köztársaság területére vonatkozóan be­vezeti a vasárnapi munkaszünetet. A javaslat elő írásai szerint vasárnap az összes kereskedelmi, ipari vállalatokban, a pénzintéze­tekben, biztosliitókíba.n, ügyvédi irodákban, épít­kezési és mezőgazdaságii szövetkezetekben, va­lamint az összes elárusító helyieken munkaszünetet kell tartani. PRÁGA. — A „Národní Listy" jelentése sze­rint februárban a nagykereskedelmi árindex emelkedése úgy kiül-, mint belföldön egyaránt folytatódott. Csehszlovákiában február hónap folyamán a nagykereskedelmi árindex 2.4 százalékkal emelkedett. Szeptemberrel szemben az index emelkedése 8.4 százalék, míg a múlt év februárjával szemben pedig 9.5 százalék. A lap jelentése szerint a mezőgazdasági termékek árindexe is emel­PRIVIGYE. — Amikor az Aussigi Vegyi a múlt nyáron megszerezte a handlovai szénbá­nyák részvénytöbbségét, hire terjedt, hogy nagy­szabású befektetéssel járó üzemkibővités ké­szül Handlován. A tervek egyrésze már a meg­valósulás stádiuma felé közeledik. A mechanikus szénosztályozó és rakodó épí­tése március végén megindul és a nagyszabá­sú építkezés még ez év végén befejeződik. Az osztályozó üzembehelyezését sürgőssé tette az a körülmény, hogy a régi nem felelt meg a bánya termelési kapacitásának s zavaróik állot­tak be a szénmegrendelés lebonyolításánál. Ez okozta, hogy februárban két vasárnapon is szállított a handlovai bánya és csak á másik kiét vasárnapot használták fel a bánya karbantartási munkáltaira. Március hónapban 26 munkanap van biztosítva, azonban a további hónapokra is kedvező a kilátás, mivel a handlovai szénbánya nagy megrendelé­seket kapott, főleg az éllamvasuttól, amely az idén 10.000 tonnával több szenet rendelt, mint (—) A motorhajtóanyag árának emelése. Ille­tékes körök a nyersanyag drágulása folytán a szeszbenzinkeverék árának emeléséről tárgyal­nak. A benzinkonvenció azt állítja, hogy a ben­zin világpiaci árának emelkedése minimálisan 'huszfilléres áremelést tesz indokolttá, jelenleg azonban 10 filléres áremelésről tárgyalnak. Az áremelést március 16-án számítják keresztül­vinni. (—) Javult az államvasutak szállítási forgal­ma. A januári javulás után az államvasutak te­herszállítási forgalma február hónapban tovább emelkedett. A megterhelt vagonok száma a ja­nuári 378.834 vagonnal szemben februáriban 381 ezer 492 vagont tett ki. A múlt év februárjával szemben a megterhelt vagonok száma 47.460 vagonnal emelkedett. A belföldi teherszállítási forgalom növekedése 37.609 vagon, a külföldi teherszállítási forgalom emelkedése pedig 9847 vagon. A munka már sraumibaiton este 6 ónalkar befeje­zendő és csak hétfőn reggel hat óraikor kerad- keitiő meg. A nagykereskedéseikben és azok irodáiban, valamint a fölsorolt intézeteikben a vasárnapi munkaszünetnek már legkésőbb szombaton délben 12 órakor meg kell kezdődni és a mun­ka csak hétfőn reggel 8 órakor folytatható. A törvény ellő kiásni állói kivételeket az országos és a járási hivatalok engedélyezhetnek. A javaslat somsa elé úgy ara -aTkallimaizoittii, mint a m-iuuíkaadló'i körök nagy érdeklődéssel tekin­tenek.. kedő irányzatot mutat, bár az emelkedés las­súbb tempójú, mint az ipari áruk csoportjá­ban. Ennek folytán a mezőgazdasági és az ipari áruk közötti árolló egyre jobban ki­nyílik. Az ipari árindex február hónapban teljes 25.8 százalékkal volt magasabb, mint a mezőgazda­sági áruk árindexe, holott januárban a különb­ség még mindössze 22 százalék volt. A mező- gazdasági csoportok az egyre jobban nyíló ár­ollónak nagy figyelmet szentelnek. a múlt évben. A munkáslétszám ma 2500 ember, a tisztviselőkön és a mérnökökön kívül. A be­fektetési terv keretében kibővítik a villany- fejlesztő telepet és többmillió koronás befekte­téssel hatalmas generátorokat helyeznek üzem­be s ezzel megvalósul az uj tulajdonos villa­mosítási terve. A tervezett vegyigyárat nem Handlován épí­tik fel, hanem a Nyitra vizéhez közelfekvő N yitranovákin. Az üzem hajtóerejét a handlovai villanyfejlesztő fogja szolgáltatni, amely légvonalban alig 10 ki­lométernyire fekszik Handlovától. Felmerült az a terv is, hogy a Handlovához közelfekvő Ci- gelben és Novákin uj bányatelepeket nyissa­nak meg, ez azonban nagy befektetést jelentene, amit ez esetben a tarifális különbség nem tudna behozni. A meglévő szénfejtő helyek ugyanis olyan kö2el vannak a két község szénrétegei­hez, hogy semmi célja sincsen az uj bányatelep megnyitásának. {—) Jóváhagyott kényszer egy ességek. Griin- waild Jiuda. Pozsony, Kv. 184/36. — BernteM Lívia vegyeskereskedő., Nagytapoksány. Kv. 10/36. (—) Beszüntetett kónyszeregyességek. Dan­teik és Roudeilíilk szabócég. Nagyszombat, Kv. 677/36. — MMiter Finantlska f'estékkor etslkedő, Nyitra, Kv. 342/36. A hitetaziők miindikét ügy­ben vissz aiutaiSiiteittiálk az aijáimLatoft. (—) xx A KüHferleesokoMdégyár ismét nye­reséggel zárt. Prága. A Cseh Csokoládégyár, ezelőtt Küfferle Jós. & Co. r. t. tegnap meg­tartott közgyűlése jóváhagyta az 1936. évi zár­számadásokat. A mérleg a szokásos leírások után Kő 5903 nyereséget mutat fel, amelyet uj számlára vezetnek át. Az igazgatóság tag­jait uijiból megválasztották. (—) Mezőgazdasági kén yszer egy ességek. A hiivaitalios lap jelenteje szerint Szlioveuszlkón éis Kárpátalján 16 uj mezőgazdasági ikényszer- egyeisségi el járás indult és pedig 9 a pozsonyi. 1 a Hőicsiel, 1 az eperjesi éls 5 iaiz ungvári ikerilteiti bíróság körzetében. (—) Csökkent a magyar bankjegyforgalom. A Magyar Nemzeti Bank kiiimiu/taitiása szerint az érckésztet, a valutáik és devizáik, valamint a váltópénz összege 496.221.04 pengővel 141 mik Mó 318.101.96 pengőre, az egyéb követelések összege 4,115.908.81 pengővel 187,087.151.13 pengőre, az állaim adóssága 956.789.63 pengő­vel 102.338.385.33 pengőre emelkedett. A liesraá- miiitioilit váltóik, közraktári zálogjegyek éis érték­papírok összege 12,878.012.10 pengővel 448 millió 881.924.55 pengőire csökkent. A bankjegy­forgalom 24,031.690 pengővel 394,223.960 pen­gőre csökkent. A zsírókövetéléseik és az azon­nal lejáró más tartozások összege 14,251.439.26 pengővel 216.631.096.32, az egyéb tartozások összege pedig 2,474.257.12 pengővel 149 (millió 591.435.58 pengőire emelkedett. (—) Nagyarányú propaganda az osztrák köl­csön érdekében. Becsből jelentik: A propaganda minden hathatós eszközével igyekeznek bizto­sítani az osztrák kormánykörök a 180 milliós belső kölcsön sikerét. Ezer és ezer reklámtábla hirdeti az uccá'kom, hogy a kölcsön jegyzése megindult. Esténként a forgalmasabb helyeken hatalmas fényreklámok ragyognak fel. A rádió­ban maga Sdhuschnigg kancellár, majd Schmitz polgármester mondott programbeszédet. A la­pokban naponként újabb cikkek magyarázzák a közönségnek, hogy milyen jól jár, aki kölcsönt jegyez. (—) Egyenetlen a devizapiac, A mai prágai devizapiacon egyenetlen irányzat mellett Athén 0.01 1A, Konstantinápoly 0.03. 14, Liszaibon 0.50, Varsó 0.25 koronával gyöngült, Amszter­dam és Stockholm 0.50 koronával megszilárdult. (—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a márka 3, a líra 1, a francia frank 0.62 koro­nával javult, a svájci frank 2.50 koronával gyöngült. ÉRTÉKTŐZSDE Prága gyönge PRÁGA. — (Pragoradio.) A tőzsde egye­netlen irányzattal nyitott, a javulás azonban túlsúlyban volt. Később a helyzet megválto­zott, a realizáció került túlsúlyban s az árfo­lyamok lemorzsolódtak. A tőzsde igen bizony­talan és tanácstalan volt és végül gyöngén végzett. Vesztettek: Alpine 1:2, Brünni Gépek, Cseh Cukor 8, Cseh Kereskedelmi, Skoda 35, Budweisi Sör 45, Deli 3, Dux-Bodenbachi, ré­gi huninak, OMeschaui 25, Hellmann, Poldi 15, Hernyók 1, Inwald, Kosmanos 9, He.in- rteihsthali 34 Kábel, Könighofi Cement, Sed- letzi Kaolin, Walt-er 20, Karborundum 14, Ko­lini Szesz 80, Schötnprieseni, Kolini Vegyi 6, Malmok, Prága-Duxi törzs 5, Prágai Vas, Sel- lier, Nestoimitzi 40, Ringhoiffer 18, Rothau 9, Egyesült Gyapjú 4 Siclhoeller 15, Csehszlovák Solo 6 és Aussigi Vegyi 23 koronát. Ezzel szemben Apollo és Nyugatcseh Szén 7, Bá­nya és Kohó 40, Kóiburg, Kolini Káré, Észak- cseh Szén 5, Cseh-Morva 50, Horvát Cukor 18, Kiűzik 20, Merkúr 7, Réizmüvek 3, Brüxi Szén 10, Orion 35, Rakó 40, Aussigi Finomító 20, Hengerművek 37 és Nyugatcseh Kaolin 145 koronával javult. A beruházási értékek piacán az államkötvények árifolyama nem. vál­tozott. Egzotaipiaiöon Bolgár Cukor 48, Bécsi Solo, Sphinx 5, Zsolna 12.50, Jagodina 2, Első Piliseni és Sohindler 20, Smichovi Sör 1000, Vinohrady Sör, Apiag, Magnezit 10, Rossitzi 2.50 koronáival gyöngült. A frankra szóló Őiko- da-köt el ezrén y 25 koronával javult, a -ma­gyar C. C. járadék 2 koronával gyöngült. A bankrészvények piacán Ceská Banka 2.50, Union és Eskoimiptbank 4, Sporo 10, Moravská Banka 2 koronával javult, Lünderbank 5 ko­ronáival gyöngült. A magánlombardkötvények piaca változatlan. BUDAPEST EGYENETLEN BUDAPEST. — A budapesti értéktőzsde ba- náteágois irányzattal nyitott, az ámfioly ami alaku­lás araonbain nem volt egyenletes. A belföldi pa­pírok közül jelentősein enneillkiedetit Bauxjit, miig -a szénipari értékek gyöngülitek. Naeiici szilárd volt. A tőizedieidlő második telében realizáláso­kat eezközöiltelk és ara árfolyamok lemorzsolód­tak. A beruházási értékeik piaca változatlan volit. Februárban is emelkidett a nagykereskedelmi árak indexe Márciusban is teljes kapacitással dolgozik a handlovai szénbánya 9 1937 március 12, péntek.

Next

/
Thumbnails
Contents