Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)
1937-02-07 / 31. (4177.) szám
! Újból a „gömöri fiatalurak" Irta: Dr. Baráth László Elolvastam a pozsonyi „Magyar Újság" január 31-i számát és megfigyeltem, hogyan néz szembe Győry Dezső az uj fiatalság- gal. Velünk már nem igen nézne szembe, mert bizonyára elpirulna. Ezután az erőltetett cikke után feltétlenül. Ifjúsági kérdésekben akkor néztünk utoljára szembe, amikor Prágából búcsúzott és én a prágai magyar diákok nevében búcsúztattam. Őszinte fájdalommal és teljes átérzésével annak az űrnek, amit távozása okozott. Jól emlékszem, azzal fejeztem be búcsúbeszédemet, hogy nemsokára újból találkozunk. Azon a küzdőtéren, ahová nagyon sokan az ő lendülete és költészetének magával ragadó ereje folytán kerültek. Nem hittem volna, hogy Győry Dezső akkor olyan messze megy el tőlünk. Azóta sokszor találkoztunk, <— remélem még fogunk is —, de szemtől-szembe többé nem néztünk. S hogy most újból mégis szemtől-szembe nézek Győry Dezsővel, kényszerit arra említett cikkének több valótlan állítása. Amit két héttel bejelentett kulturális önrevíziója után irt meg. Győry Dezső a „Komáromi Lapok" egyik sajnálatos vezércikkét veszi példának s hogy a prágai Táncsics Kör jelentő- \ És még egyet. Győry Dezső azt kívánja tőlünk, hogy Prágában otthon kellett volna magunkat éreznünk. Ennek a kívánságának nem tehettünk eleget. Mert a magyar ember nem tolakodó természet. S ha egyszer valahol félreértés nélkül tudomására adják, hogy idegennek tekintik, <— nem fogja magát otthon érezni. Akár tetszik, akár nem, nekünk Prága efemer-él- mény volt. A tanulságokat azonban jól leszűrtük és nyitott szemmel jártunk. Számunkra azonban életreszóló élményt csak a magyar társadalommal szemben vállalandó kötelességeink felismerése jelent. Megnyugtatom viszont Győry Dezsőt, hogy nekem prágai cseh körökben olyan vitatársaim és barátaim voltak, akik a saját köreikben is jelentenek valamit és a csehek nem tekintik őket talajtalan, a cseh nemzeti élettől elrugaszkodott intellektuel- leknek. Pár sorban, bár szorosan nem függ össze a minket ért durva támadással, még a Győry Dezső által fogalmazott 3. pontra akarok kitérni, melyben a prágai életnek a magyar fiatalságra gyakorolt hatását fogalmazza meg. „A harmadik megváltoztató ok az, <— írja, — hogy amig 5—10 évvel ezelőtt inkább ritkaság volt a diákkolóniában lakó akadémista, — majd zárójelben: lenézték és becseheltnek tartották azokat stb., stb.“ Nos hát, ha Győry Dezső nem tudná, mint ahogyan nagyon jól tudja, itt újból szóvá teszem azt a visszataszító és a legalacsonyabb lélékhalászatra jellemző állapotot, hogy a mi időnkben a jelzett kolóniákba csak úgy vettek fel akadémikust, ha csehnek vagy szlováknak vallotta magát. Ez megdönthetetlen tény. Ha erre a körülményre mentséget talál Győry Dezső, majd akkor mi is keresünk valami mentséget ezekkel a kollégákkal szemben tanusi"TTj f7 u ségét még jobban emelje, fölényesen üt egyet a „gömöri fiatalurakon". A teljesen valótlan részt ugyan egy mai „fiatallal" mondatja el, de ő, aki a legjobban ismerte a helyzetet, minden megjegyzés nélkül, jóváhagyólag és éllel adja közzé. ..A sárosi és gömöri „urifiuk" — Írja Győry Dezső, —■ akik régen is. ma is egy internacionális nagyvárosi életet éltek és élnek, egyre inkább kivételek." Majd tovább: „Ezeknek Prága epidemisz-élmény, efemer-adottság. Gazdasági helyzetük, jólszituáltságuk kivonja őket a magyar díákzöm életéből. Sze- parálódnak s úgy élnek, ahogy éppen Bécs- ben, Rómában vagy Londonban élhetnének. Vadidegenben, internacionális módon. Magyarságuk egyetlen kiélési formája, cigányozás és pohártörés mellett, hogyha magyar futballcsapat érkezik a Letnára, ha egy Molnár-darabot hoz a német színház, vagy Kabos viv egy versenyt, testületileg felvonulnak és hajrá magyaroznak... Érintetlenek a demokráciától." Tegye a szivére Győry Dezső a kezét és merje azt mondani, hogy ebben a hangulat- keltő zagyvaságban egyetlen igaz mondat van! És igy a beállítás célzatosságát is figyelembe véve, egyenesen visszataszító. Ha ütni kell a „gömöri fiatalurakon" — antiszemiták. Ha más oldalról kell ütni, — „ezerkoronás zsidófiukkal" képeznek egy kasztot. Mindegy. Fontos, hogy ütni lehessen. Megkérdezem továbbá Győry Dezsőt, mennyiben éltek nagyvárosi internacionális életet, mennyiben szeparálódtak és menynyiben vonta ki jólszituáltságuk a magyar diákzöm életéből. — mondjuk — Széga Elemért, Ragályi Antalt vagy jómagámat? Vagy a többi gömöri akadémikust, akik nóta bene nem voltak elnökei a prágai magyar diákságnak. Ha már kihagy emlékező tehetsége, kérje meg a prágai MÁK elnökségét, mely biztosan rendelkezésére fogja bocsátani a szemináriumi jegyzőkönyveket. Ott igen sűrűn fog találkozni a gö- möriek neveivel. A jólszituáltságot illetőleg pedig tanulmányozza át a vonatkozó évek menzakedvezményeseinek a névsorát. Arra vonatkozólag pedig, hogy hogyan lehet internacionális módon élni, szeretnénk Győry Dezsőtől felvilágosítást kapni, mert mi gömöriek ezt nem tudjuk. Hogy magyarságunk egyetlen kiélési formája a cigányozás és pohártörés lett volna, — oly alacsony, elkoptatott és a vádlót diffamáló érv, amelyre nem is kell válaszolnom. Nem. A mi magyarságunk kiélési formája nem a cigányozás volt. De az sem, hogy a május elsejei kommunista felvonulásokban vörös zászlók alatt kiabáljunk jelszavakat, főleg Magyarország ellen. Amit pedig Győry Dezső agyondédelgetett csoportjának sóik tagja igen lényegesnek tart. A mi kiélési formánkat lényegünk adta meg. Lényegünk pedig a nemzet szolgálata mindenek előtt. Hogy sokan a formákba kapaszkodva akarják ütni a gömöri fiatalurakat, ennek a lényegnek mcgniásiihtatlansága a közvetlen oka. Március közepe volt, a fiuk nagy része már ! felső kabát nélkül szaladgált a budapesti bér- í ház szűk udvarán, amelyben a hetedik kerületi külső főgimnáziumot helyezték el ideiglenesen. Miklóssy tanár ur, a második d) osztály főnöke szokása szerint vállravetett kabátban, szivarozva sétált föl és alá az udvarban. A stréberek és őszinte tisztelők félkörben hátráltak előtte. Én hiányoztam a félkörből, a stréberek miatt tartottam magam távol. Bizonyos okból azért úgy ódalogtam, hogy Miklóssy tanár ur észre- vehetett. Észre is vett, odaintett magához. — Mit hallok? — mondta fölényesen, de őszinte érdeklődéssel. — Elhagysz bennünket? — Igenis. (Apám tehát már beszélt Miklóssy tanár úrral.) Valóban úgy volt, ki kellett lépnem a hetedik kerületi külső állami főgimnáziumból és néhány nappal későbben már a kassai premontrei katolikus főgimnázium második b) osztályának növendéke voltam. Ennek az iskolának még szü- kebb volt az udvara, ez is ideiglenes épületben volt elhelyezve, az uj gimnáziumot akkor építették . Az ideiglenesség e szimbólumai a valóságos életet jelentették számomra, akkor is, későbben is. Tíz percben az udvaron télikabátban sétáltak a fiuk, holott Pesten már kabát nélkül szaladgáltunk. Uj osztálytársaim ujjal mutogattak rám: — Uj fiú! A többi osztálybeli fiuk úgy néztek rám, mintha a holdból pottyantam volna le. Érthető volt, Budapestről jöttem, a fővárosi iskolából iratkoztam át a vidéki iskolába, családi kenyér- ügyek miatt. Az igazság pedig az volt, hogy Pesten is. uj fiú voltam, mert az ottani iskolába egy dunántúli kisváros kollégiumából írattak át az év elején, szintén kenyérügyek miatt. Forró julius volt, mikor felköltöztünk Pestre, de a hőség nem gátolhatott meg kötelességemben, hogy felfedező útra induljak. Néhány nap múlva már ismertem az egész hetedik kerületet és a nyolcadik kerület csatlakozó részeit. A felfedezés nem békitett meg sorsommal. Akkor még nem olvastam statisztikát, nem tudtam, hoav nyilaltak belém, a kisvárosi uszoda a zugó malom tövében és az ott maradt pajtások ... Uj fiú voltam Pesten, különösen akkor, amikor megkezdődött a tanítás. Sokáig hiányzott a Bakony halványkék látképe, a dunántúli édesség az emberek beszédéből. Lassanként azért megszoktam, itt is akadtak barátok, talán jobb modoruk is volt, mint a fiuknak „odahaza , a Dunántúlon és a modor jól leplezte a hiányzó őszinte barátságosságot. Miklóssy tanár ur kedvencei közé tartoztam, ha nem is mutattuk egymásnak vonzalmunkat, az igazgató ur is kezdett már megszeretni... és ekkor hirtelen elköltöztünk Kassára. Kassán voltam uj fiú, itt nem szürke volt az idegen ség, mint az első időben Pesten, hanem hideg. Éles szél süvitett még márciusban a Hernád völgyében, talán ez okozta, hogy a fiuk oly sokáig bizalmatlanok és gu- nyorosak voltak hozzám. Az első napon persze úgy néztek rám, mintha Parisból jöttem volna, mindenesetre biztosra vették, hogy remekül tudok futballozni. Az első futball-labda érkezett akkor a gimnáziumba, egy jómódú osztálytársam kapta ajándékba. A réten válogatott csapat mérkőzött minden délután — a kintrekedtek irigyen csoportosultak a télikabátokból alkotott kapuk mögött — és engem nyomban centercsatárnak alkalmaztak. Félóráig tartott a dicső, de kínos szereplés, tovább nem tudtam titkolni, hogy még soha életemben nem futballoztam. Ekkor kiállítottak és attól fogva pipo- gya idegen voltam. A „levegő" itt évek múlva is megviselt, nem tudtam olyan könnyen megszokni, mint Pesten. Azután elmúltak az évek, Kassáról visszakerültem Pestre és újra megszoktam ott. Pestről megint visszakerültem Kassára és megszoktam Kassán is. Csak éppen nem annyira, hogy elfelejtsem: uj fiú vagyok. A hosszú évek nem voltak elég hosszúak ahhoz, hogy öreg fiú vál- hassék belőlem. A talaj nem vált elég poxha- nyosság, a gyökerek nem tudnak elég mélyre ereszkedni. Talán a születési föld illata a döntő kisérő, amitől az ember nem nyugodhat meg sehol másutt? Budapest jó levegő tekintetében majdnem első helyen áll az európai fővárosok között, csak azt éreztem, hogy ez a levegő elviselhetetlen. Ráülepedett a mellemre, nem is annyira a jobboldalra, mint inkább a baloldalra . .. Néhány nap múlva máris fővárosi szenzáció történt: leégett a Párisi Áruház. A híres tűzvész fényét csak messziről láttuk, de hallottuk a lovaskocsikon robogó tűzoltóság trombitáinak harsogását és láttuk a riasztó fáklyák lobogá- sát. Másnap délután helyszíni szemlét tartottam. A szörnyű üszkös falak előtt óriási tömeg szorongott. Limonádét, málnaszörpöt, óriáskiflit árultak, mint búcsún, vagy a városligeti tülekedésben vasárnap délután. Főleg pedig a verses riport füzeteit árulták, amelyben gyorstollu költők megrögzitették a katasztrófát. A rikkancsok ugyanarra a dallamra énekelték a verseket, mintha zenekari próbán tanulták volna be délelőtt: „Egyszerre csak megszólalt a trombita, Lángbaborult a párisi palota". Félóráig ácsorogtam, émelyegtem a tömegben, azután egyszerre rosszul lettem. Nem a szörnyű történetek hatottak rám, amelyeket a tömegben állók meséltek a pusztulásról, az áldozatok tűzhaláláról, nem is a füstös falak és a keserű égésszag nyomasztott. Csak egyszerre nem birtam ottmaradni, indulnom kellett hazafelé, a Keleti-pályaudvar felé. Már kint voltam a tömegből, akkor éreztem meg hirtelen, hogy mi bajom. A Keleti-pályaudvar forró, szürke párába burkolózott, a RákóczI-ut magas bérházai kietlen, nyomasztó, érzéketlen hadsereg voltak, az egész kegyetlen szárazság, fülledtség lenyomott a földre, Alig birtam vánszorogni. A dunántúli kisváros lombos sétautjai És mikor már itt lett volna az ideje, hogy megpihenjen és megszokjék a vándor, akkor elkerült Prágába. így vezet az ut: a Dunántúlról Pesten és Kassán keresztül Prágába. A szokatlan pesti szürkeség és a szokatlan kassai hidegség után mit mondhatok az „aranyos" Prágáról? A város „levegőjét" ismertem már jóval előbb, mielőtt Prágába kerültem. A megismerés találó volt, de nem szerencsés: a nagy prágai iró, Meyrinck regényéből szereztem áz első benyomásokat, amelyek nem hagynak el többé, inkább elmélyülnek a tapasztalatok által. A budapesti szürkeség és a kassai hidegség, amelyek egykoron nekitámadtak az érzékeny gyermeki éleknek, emlékeimben régen egybeolvadtak a dunántúli melegséggel, amiből nosztalgiám táplálkozik. Most Prágában vagyok uj fiú és évek teltével sem érzem még, hogy szűnik ez az állapot. Ijedten nézek körül, példákat keresek baráti körben, hogy megtudjam, mennyi ideig tarthat még ez az idegenség. Vannak barátaim, akik tiz-tizenöt éve élnek Prágában. Otthon érzik magukat a városban? Azt mondják, hogy nem. Pedig én mint idegen nagyszerűen éreztem itt magam. Az első napokban megfogott a város archaikus pompája, az első két hét lázas ismerkedéssel telt cl. Aztán, mikor a barátkozásra került volna a sor, egyszerre csak elém tolakodott az a Prága, amelyet Meyrinck közölt velem húsz évvel ezelőtt. Úgy érzem, hogy a fojtott köd, ami annyira megülepedett a regényben, most is itt lebeg a város felett, a regény főalakja. az öreg ócsíkavaskeresikedő most is itt ül valahol az óvárosi boltjában, mint évszázados pók a hálójában. Keressek magymázafatá Niaca értelme, tott magaviseletünkre. Sajnos, a csehszlovákiai magyar főisko* lás életnek és az akadémikus mozgalmak* nak sokkal lényegesebb kérdései is van.* nak. S hogy ezeket Győry Dezső egy cikk-, sorozatban felvetette, azt csak helyeselhet* jük. Sőt, nagyon sokban egyet is értünk vele. A szövetség legutóbbi kongresszusán éppen én indítványoztam egy elnöki tanács összeállítását, mely hivatva lenne az élétbe kikerült ifjúság és az akadémikusok kapcsolatait feléleszteni és fejleszteni. Nézze meg Győry Dezső a javasolt tagokat, nem fog ellenük kifogást emelni. Pedig ott együtt vannak a volt sarlós vezérek a gömöri fiatalurakkal. Akik szeparálták magukat a magyar ifjúság zömétől. Győry Dezső vezércikkben Ígérte meg nekünk, hogy revízió alá veszi kulturális nézeteit és működését. Várjuk az eredményt. Mi — és ezt teljes őszinteséggel irom, —- nagyon örülnénk, ha szemtől-szembe nézhetnénk vele. Ha kell, ellentétes politikai álláspontokról. De pirulás nélkül... nekiiljek a város modern, világias részeibe, intézményeibe, kávéházaiba? Ha menekülésről lehet szó, úgy csak az öreg városrészekbe lehet menekülni, de akkor is csak egy-két órára. Az ember nem tölti el kirándulással az életét. Jól emlékszem, a háború alatt olvastam Meyrinck regényét, egy pesti hónapos szobában. Borzalmas hónapos szoba volt, a háborús túlzsúfoltságban nem lehetett rendes szobát kapni. Fojtott udvari levegőben, por, kő és vas izzadságának szagában olvastam az ijesztő, fojtott tónusu, gettóbeli szimbólumokkal zsúfolt regényt, éjszakákon át reménytelen harcot folytatva a poloskákkal. Akkor úgy éreztem, hogy a környezet elmélyíti az olvasmányt, most úgy érzem, hogy az akkori olvasmány elmélyíti a mostani környezetet. A most szerzett benyomások felidézik az akkori olvasmányt és környezetet és igy fogva tart menthetetlenül a három egymásbasimuló motívum. Akkor azonban csak egy-két hétig tartott az élmény, találtam jobb lakást és életvidámabb olvasmányt és éjszakai nyugodalmat. Itt pedig az akkori rövid 'átmeneti élmény évek óta tartó átmeneti élménnyé változott. Igen, most itt vagyok uj fiú és még kevesebb a reményem, mint valaha, hogy gyökereket eresztő „öreg fiú" válhatik itt belőlem. A dunántúli táj már csak halvány emlékképpen él bennem, nosztalgiám Budapest félé árad, ahol ifjúságom elhatározó- éveit töltöttem. Ha visszamennék, megint ott lennék uj Hu. És itt? Tudom, hogy nem vagyok egyedül, tudom, hogy rengetegen vannak, akik sokkal nagyobb területeken hányódtak, sokkal többet, mint én. Ez nem akadályoz meg abban, hogy — minden megértő részvét fenntartásával velük szemben — magam iránt érezzem a legnagyobb részvétet. Ezt a magasfoku érzelmet legfeljebb prágai barátaimmal osztom meg. Azokkal az „uj fiukkal", akik itt élnek. Mert velük mindennap találkozom. SÁNDOR IMRE. Svájci levél Locariió, február eleje. Svájc toll van a devalváción — ez az előítélettől mentes látogató számára rendkívül kedvező és barátságos látvány. Be'gazo- lódott azoknak a felfogása, akik a leértékelés mellett foglaltak állást: a konjunktúra hatalmas erővel megindult, a munkanélküliek száma megcsappant, a gyáripar lendülettel dolgozik, az építkezési piac rohamosan fejlődik: újra vásárolnak, az emberek, a pénzcsere megindult és mindenütt kellő formában érezteti jótékony hatását. Persze, az árak kissé emelkedtek. Nem igy gondolták, akik azt hitték, hogy a frank megmarad franknak, de viszont nem lehetett másképpen, hiszen a behozatal (megdrágult. Meg kell állapítani, hogy a közönség rendkívül fegyelmezetten viselkedik és ha megdrágult a kenyér, senki sem szenved benne hiányt. Ezt biztosítják a kitünően svájci megszervezett fogyasztási organizációk, a fogyasztási szövetkezetek, főleg azonban Svájc egyik legnépszerűbb emberének, Duttweilérnék „Migrvs-* nevű hatalmas vállalata, amely jelenleg már valóságos párttá küzdötte fel magát. E „Független országos gyürii“ első alakuló ülése alkalmával Dult- weiler olyan beszéddel kápráztatta el a hallgatóságát, hogy tömegesen tódultak zászlaja alá. Motta, Svájc legnépszerűbb politikusa újra szövetségi elnök lett. és kormányának első éve a határozott proszperitás jegyében indult meg. A politikai végletek rohanna Svájcban nem ért el nagyobb hatást. Kommunisták és a „Nemzeti front** a múlt héten újra összeütköztek La Chaux-de-Fondsban és aíz összeütközésnek egy halottja is volt, de mindkét irány messze állatta marad a számszer int és szellemileg sokkal jobban kiépített demokráciának, s igy nem veszélyeztethetik a bókét, amelyre az országnak szüksége van. A svájci „népfront** kizárja a kommunistákat és abban a helyzetben van, hogy a leértékelést, alaposan kihasználja, főként az idegenforgalom terén. Ebben az idényben, már ismét, sokkal több idegen jött. Svájcba, a télisport nemzetközi helyei tele vannak és egy tava- sziasan csodálatos tél is hozzájárul az uj aktivitáshoz, amely műiden téren jelentkezik. iw, .VIKTOR 6 1937 február 7, vasárnap.
