Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)

1937-02-28 / 49. (4195.) szám

Sikeres tavaszi szereplést vár csapatától Lovász, a KFC országos hirü edzője KOMÁROM. — Csaipán két (hét választ #1 már csak bennünket a hivatalos dJiviziés bajnokságtól b azután megindulnak; az elkeseredett küzdelmek a végső helyezésekért. A csapatok ennek megfe­lelően (hosszabb idő óta készülődnek tornatermi edzéssel, pályaedzéssel (ahol a talajviszonyok meg­engedik) és a játékosgárda kiegészítésével. Mun­katársunk — tájékoztatni akarván az olvasókat a KFC tavaszi előkészületeiről — felkereste Lo- vása-Ferenoet, a klub nagynevű intézőjét és edző­jét, hogy néhány szóval vázolja a KFC eddigi munkásságát, ismertesse a bajnokságba induló csapatot és azt, hogy mit vár tőle a finisnél. Lovász edző, akit a közelmúltban nagyon gyak­ran elkeserítettek alaktalan támadásokkal és bi­zony elkedvetlenítettek az aktív munkától, a fut­ball és szükebb körének, a KFC-nek a szerelmese. Nagy szeretettel veti bele magát az utánpótlás nevelésébe és a csapat testi és szellemi — gyak­ran nagyon hálátlan — kiképzésébe. Azon kérdé­sünkre, hogy miképpen készülődik a csapat a ta­vaszi évadira, milyen lehet a standard-együttes, s milyen eredményeket vár tőle, a legnagyobb örömmel és lelkesedéssel válaszol: —- A csapat január közepe óta szinte állandó tornatermi edzést folytat. Az utóbbi évek sikerei­nek titkát arra vezethetem vissza, hogy a játéko­sok mindegyike szinte tökéletes testi kondícióban állhatott ki a pályára s ennek a birtokában sok­szor pótolni-tudta a technikai hiányokat. A pálya­edzés — sajnos — ez évben igen későn kezdődhe­tett meg, miután a ráckerti pálya talaja a renge­teg hó elolvadása folytán még most is valóságos sártenger kópét mutatja. Mint értesülök, ebben a tekintetben a többi diviziós egyesület helyzete sem a legrózsásabb, így, — de főleg azért, mert a sorsolás folytán egy héttel később, vagyis csak március 21-én játsszuk az első bajnoki mérkő­zést, — bízom abban, hogy addigra labdaedzésben is elérjük a szükséges mértéket. Minden játéko­som lelkiismeretesen veszi az előmamkálatokat, s minden remény megvan arra, hogy a csapat, amelynek idegen játékosa ebben az évben sem lesz, nem áll meg az ősszel elért sikernél, hanem annál is Szebb eredménnyel fogja zárni az 1936—37. évi szezónt. — A standard-csapatot most még nem tudom kijelölni, mert hiszen annak kialakításánál renge­teg körülményt kell majd figyelembe vennem. A keretet itt . adom: Langsadí, Szigethy kapusok, Ozirók, Hadanich és Szabó hátvédek, Molnár, Vi- tálos, Simon II. és Simoni III., Bokrossy és Wein- tranb fedezetek, Ka-cz, Csivre, László, Drózdy, Tóth, Halár és Drancsik csatárok. Bizonyosra mondhatom, (hogy ebben a szezónban komoly sze­repet szánok az utánpótlásnak, amelyből a keret­ben egyelőre csak négy szerepel (Langsadí, Sza­bó, Bokrossy és Drancsik). A tavaszi szereplésre mindenesetre igen nagy 'befolyással lehet az a kö­rülmény, hogy a KFC az első négy mérkőzést Idegen környe­zetheti kénytelen lejátszani, az a jó szellem és összetartás azonban, amely mo6t uralkodik az egyes játékosok között, reményt ad arra, hogy ezt a hátráltató körülményt is sikerül majd le­győznünk. — A KFC ebben az évben sem fog szégyent hozni Komáromra, sem a szlovenszkói magyar futballra — fejezi be Lovász edző a válaszát. Lovász edző szavait annyi rajongással és a játékosai iránti szeretettel mondja, hogy el kell 'hinnünk: a KFC akar szépen szerepelni és ez si­kerülni is fog. Ehhez azonban szükséges — amint kovász is titokban megjegyezte, — hogy a komá­romi közönség nagyobb támogatást és megértést tanúsítson az egyesülettel szemben. Komáromi sporthírek A KFC diviziós csapata vasárnap mutatkozik be elsőizben a komáromi közönségnek a divi- •ziós bajnokság megindulása előtt. Ellenfele az ÉSE-itől csak nehezen, 1:2 arányban .vereséget szenvedett CsSK Érsekújvár együttese lesz. — Ismeretes, hogy Csivrét, a KFC fegyelmi bizott­sága súlyos sportszerűtlenség miatt három évre eltiltotta a játéktól. Mint most értesülünk, a klub és a játékos között hékitő tárgyalások in­dultak meg, amelynek eredménye egy profi- szerződésben várható. — A KFC választmánya kedden este nagyfontosságu ülést tart, amely­nek leglényegesebb pontja az egyesület anyagi helyzetének megszilárdítása lesz. A terminus nélküli tavaszi szabadnapok betöltéséről már most gondoskodik a KFC. Hir szerint két pesti nemzeti bajnoksági egyesülettel tárgyal. — A Legény egyesület asztalitenisz-csapata — amely szinte egyedül űzi Komáromban ezt a sportágat — vasárnap Léván az ottani Juventussal méri esszé az erejét. A mérkőzésnek revánsjellege van. amennyiben ez elmúlt vasárnap a komáro­miak 5:4 arányban győztek. )( Magyarország és Németország vizjpóló-csapa­tát Japan a jövő évre vendégszereplésre hívta meg. )( Szabó Miklós szombaton éjfél Newyork- 1 an Amerika. íedettpálya atlétikai bajnoksá­gában indul az 1500 méteren. Ellenfelei va­lószínűleg Chmningíham,, Vényeké, Beccali, Sears, San Románt lesznek. )( A montekariói galamb lövő nagy díjban a magyar Dóra Sándor az olasz Palanza mö­gött a harmadik helyen végzett. i( Losonci sporthírek. A LAFC cspata va­sárnap a -Tárná.-falvi MSC ellen tart edzőmér- kőziést. Ezen a mérkőzésen tőíbib áljuságii játé­kod. próbál ki. A losonci Slávia csapata va­sárnap két prágai játékossal megerősödve a yj K (Zólyom) divízióig csapata ellen játszik 1 r, cnrrn hnráróágos mérkőzést 1937 február 28, vasárnap* 'PRXGAI-AY\G'teűi-HIRIiAR 13 H3S3EBQ53K A rovatért LiiKÚ GÉZA tetőt Englii: A csehszlovák korona őszi devalvációja nem olyan esemény, mely a gazdasági aktivitás folyamatát meghatározta volna A Csehszlovák Nemzeti Bank közgyűlése PRÁGA. —■ A csehszlovák Nemzeti Bank ma délelőtt tartotta 11. rendes közgyűlését, amelyen 412 részvényes, dr. Kalfus pénzügy- miniszter s a csehszlovák pénzügyi, gazdasá­gi és gyáripari élet számos kiválósága jelent tmeg. A közgyűlést dr. Englis, a Nemzeti Bank kormányzója nyitotta meg széles alapokra fektetett megnyilatkozásával. Ebiből a követ­kezőket idézzük: Az európai politika és gazdasági helyzet­ről szólva a kormányzó megállapította, hogy a politikai bizonytalanság a bizalmatlanság (j rrása és a nemzetközi hitel akadálya. A fegy­verkezésnek — negatív hatások mellett — po­zitív hatásai is vannak, különösen kedvező befolyást gyakorol a foglalkoztatottságra, nemkülönben a nemzetközi árukicserélésre is, amennyiben' megindul a nyersanyagok, fél­tés készáruk kicserélése. — A nemzetközi kereskedelem nehézségei­vel — mondotta a kormányzó — imég mindig társul a tőke világpiacainak bizalmatlansága, amely a nemzetközi politikai helyzet és a va­lutaviszonyok bizonytalanságából folyik. A világvaluták stabilitásának eléréséhez és szabaddátételéhez még számos állami és államközi bevatakozásra lesz szükség » eb­ben az irányban a múlt évben határozott lépés történt, amikor az úgynevezett arany­blokk elhatározta a saját és a világpiaci ér­tékek között mutatkozó diszparitás meg­szüntetését. A tavalyi őszi valutar emdezésroek a különféle államokban különféle a struktúrája. A jövő­ben általános valutastabilizációkoz vezető üt követésére határozta el magát Franciaország, Anglia és az Egyesült Államok, éspedig devi­záik árfolyamainak fenntartására irányuló kölcsönös segítséggel, amely célra kiegyen­lítési alapokat szerveznek s e blokkhoz csatla­kozott Svájc, Hollandia és Belgium is. A gazdasági aktivitásról beszélve, a. kor­mányzó különösen a nemzetközi kereskedelem hátrumaradottsá­gát említette, amely ponton nem lehet még mindig beszélni jó világkonjunkturálól. A világ gyáripari termeléséinek eindkedését tíz százalékra becsülik, mig a világkereskedelem növekedése alig nvo.’c százalékos. Englis a továbbiakban a tavalyi őszi cseh­szlovák devalváció hutását ismertette s ennek kapcsán megállapította,, hogy a csehszlovák korona második devalvációja nem oly esemény, amely a gazdasági aktivi­tás folyamatát meghatározta volua, annak hatásai azonban bizonyára jelentkezni fog­A barlangligeti Michalák győzött a tátrai 18 kilométeres versenyen TÁTRASZÉPLAK, — A nemzetközi álverseny mai, második napján a 18 kilométeres sífutást bo­nyolították le. A pálya Szépiáktól Felsőhági-ig vezetett fel, onnét befordult a Stósz-völgybe s igen erős emelkedéssel visszatért a gerlachfalvi réten át — nagy kerülővel — a széplaki célhoz. A pálya legmagasabb pontja 1063, legmélyebb pontja 907 m. volt rendkívül változatos terepen. Á rajt reggel 9 órakor kezdődött. A futók egy- része még napsütésben indult útnak, de később az idő megváltozott, erős langyos szél kereke­dett, ami a hóviszonyokat oly gyorsan megváltoz­tatta, hogy a versenyzőknek rendkívüli nehézsé­gekkel ke'ilett megkiizdeniök. Ez a magyarázata annak, hogy a mai 18 kilométeres versenyen a legjobb időt futó veresnyzö is közül 15—18 perc­cel rosszabb időt ért el, mint különben a Tátrá­ban elérni szoktak. A rajtnál 42 futó jelentkezett. Az ebért ered­ni ények: I. osztály: Michalák (KCsT Barlangliget) 1:29:44 óra, 2. Knoll (HDW) 1:44:48, 3. Balatoni Levente (Hófutók, Magyar Si-Szöv.) 1:55:45, 4. Yánya (UTE) 2:02:15. IL osztály: Wylez&ik (KCsT) 1:47:56 óra, 2. Bruck János (KE) 1:48:27, 3. Srbek (KCsT, Bar­langliget') 1:49:08, 4. Klumpner és 5. Laufer (mind­kettő H'DW.) Szeniorok: Roth (KE) 1:55:01 óra, 2. Csekey (Magyar Si-Szöv.) 1:56:36 óra. Fiatalok: 10 kra: Pudzák (KCsT) 1:03:05 óra, 2. Katona (Magyar Si-Szöv.) 1:08:22, 3. Prnzsin- sz-ky (KCsT) 1:11:82. Szombaton délután a terepfutást bonyolítják le, amely a Tátra-versenyeknél a. 18 kilométeres versenyekkel és a-z ugró ve rs-en y ekk el együtt a kombinációt képezi. Vasárnap délelőtt. 11 órakor kerül sor a Guhr-sánecn az ugróversenyre. Megtörtént a döntés Londonban: Kanada visszaszerezte a jégkorong világbajnokságát Angliát 3$0 arányban győzte le *«■ Svájc a kontinens legjobb csapata ■ Csehszlovákia a vigaszdijban legyőzte Franciaországot LONDON. — A jégkorong-világbajnokság sorsa már tegnap este eldőlt. A zsúfolásig megtelt Har- ringay-stadi,ónban Kanadának sikerült revánsot venni Anglián tavalyi olimpiai vereségéért és ez­zel már a világbajnoki címet is megszerezte. A hajrában legyöngült angol csapatnak ma még Né­metország ellen is győznie kell, hogy az Európa- bajnoki címet megszerezhesse. Mindenesetre eddig is bebizonyult már, hogy a kontinens legjobb együttese Svájc csapata. A vlgaszdij döntömér kö­zőse szombaton este folyik le Csehszlovákia és Magyarország között, miután a egehsziovákok is legyőzték a franciákat. KANADA-ANGLIA 3:0 (1:0, 1:0, 1:0). A nyugodtan és kitűnő technikával játszó ka­nadai csapatnak siker (irt a közönsége által egy­folytában lelkesített angol csapatot szinte fölé­nyeden legyőzni A gólokat Coble és Redding (2) szerezték. A mérkőzést a belga Popllmont és a csehszlovák dr. AH3 vezették, akik gyakran a vendégcsapat ellen Ítéltek, úgyhogy három perc­cel a befejezés előtt csaknem botrány tört ki. A d öntőmé rkőzés után folyt le CSEHSZLOVÁKIA és FRANCIAORSZÁG vigaszéi j-versenye, amelyet Csehszlovákia 3:1 (1:0, 1:0, 1:1) arányban nyert meg MaleCek, Tró­ják és Pergl góljával. A franciák az utolsó perc­ben szépítettek az eredményen. A Wembley-stadionban SVÁJC NÉMETORSZÁGOT 6:0 (2:0, 2:0, 2:0) arányban győzte le fölényesen. A német csapat legjobb tagja —- a hat gól ellenére — Egginger kapus volt.. A gólokon H. Gat tini (3), P. Cattlni (2) és Kessler osztozkodtak. Ma este a világbajnokság befejezéseképpen Kanada Svájccal és Anglia Németországgal ját­szik. Az 5.-rój. (helyért Csehszlovákia és Magyar- ország mérkőznek. 7.—S. Lengyelország és Fran­ciaország-. Elmarad a csehszlovák- magyar mérkőzés Lapzártakor jelentik Londonból: A ma es­tére kitűzött vigaszdij (löntömórkőzég Cseh­szlovákia és Magyarország között elmarad, miután, a csehszlovák csapatban több játékos megbetegedett, többen pedig megsérültek. A vjgas^verseny végállását a döntök után teszik közzé, nak niég ez év gazdasági életének fejlődésé ben. A második devalváció a jegybanknak jelentős aranykészletj.av uíláe-t h o zott. — A pénzpiac tehertőiró képeeége jól állott a ;ki a próbáikat — mondotta Englis. — akár a. gazdaság, akár az állam hiteligényeiről, akár a kiilföildii hiteligényekről volt szó. A pénzpiac tengelye és gerince az állampapírok piaca volt. Az állampapírok árfolyama jól igazodik a Vrószleszárnitoiá&i Intézet behatása alatt. A bank jegyi orga lom nem lendüli ki az 1935. évi keretekből. Az összes jel aízt mutatja, hogy az 1936. évi gazdasági javulás jelentősen meghaladja az 1935. és 1934, évek gazdasági helyzetet. — Az 1936. évvel gazdaságpolitikánk rövid, de nagyon jelentős kocrszaika zárult le. A világ­válság történetében fordulatot, jelent jobbra,. A legnagyobb állami és magá.nikonverziót hajtot­ták végire s a kamatlábat leszállították. A kormányzó beszéde után a közgyűlés jóvá­hagyta az 19:36. évi zárszámadásokat és az igaz­gatóság amaz indítványát, lmgy a 34.5 millió tiszta nyereségből aiz intézet részvényenként 210 korona osztalékot fizessen. A kormányzód jelentéshez több felszólalás volt, majd a közgyűlést bereíkefizterték. Rauris, a Magas Tauern télisport-paradicsoma (Ausztria, Salzburg-tartomány, 912 méternyire a tenger szine fölött.) A kies fekvésű Rauris. — ahogy ma a Ma­gas Tauernek egykori híres aranylelőhelyét, Gaisbach-ot nevezik, — túlzott szerénységével, amellyel nem kürtölte világgá szépségét és bá­ját, kétségtelenül az ismert télisporthelyek hamu­pipőkéje. Pedig remek régi temploma, hatalmas kőépületei és büszke szerpentinportáléjai még ma is fennen hirdetik egykori gazdagságát, A régi Gaisbach 1377-től 1802-ig a legforgalma­sabb és leglátogatottabb aranybányája volt Ausztriának. Az aranybányászat megszűntével elszegényedett a városka és a pompás paloták­ba nyomor költözött. A lakosságnak földműve­lés és állattenyésztés lett értizedekre egyetlen megélhetési forrása. De az aranybányászás be­szüntetésével mégsem tűnt el az arany ebből a 'kies völgyből. A magaslatokról minden télen szikrázó, ragyogó fehér-aranylepel borul a vi­dékre, amely a Magas Tauern-hegységet olyan kívánatossá és pompázóvá varázsolja. Rauris semmiben sem akar tehát elmaradni Ausztria hí­res télisporthelyeitől. A völgyet 3000 méternél magasabb hegyormok övezik. A sífutók minden fajtája, kezdő, haladó és bajnok egyaránt meg­találják a képességeiknek és kedvüknek megfe­lelő terepet. A legváltozatosabb kirándulásokra nyílik innen alkalom. A szomszédvölgyben van Gastein, a közelben a világhírű Grossglockner- müut. A terep és az utak mindenütt tökéletesen ki vannak jelölve. Rauris minden tekintetben arany-hely. Tárt karokkal várja a télisportok barátait, akik bizonyára minden kényelmet meg­találnak a szép és kedélyes környezetben. A vendégfogadók jó polgári színvonalon állnak, tiszták és barátságosak. Van Raurisban sport- üzlet. si oktató, alpesi mentőállomás, orvos, gyógyszertár, posta, távbeszélő, kávéház, vil­lanyvilágítás és kádfürdő. Rauris a Salzburg— Bischofshofen—Zell am See vasútvonal Taxen- badb—Rauris állomásától félóra alatt postaautó- buszon elérhető. LABDARÚGÁS )( Magyarországi játékost szerzett a prágai Ra.pid Ri'ha volt Soroksár csatár személyében. )( Az angol Kupa elődöntő mérkőzés. i‘ március 4*én játszók le. Mind a bét favorit: ;u Arsenal és a Sunderiand idegen .pályán m':-- kőrik, mig a Ilii. osrtályu Millwall és a tit­kos favorit Totteuharm otthon mérkőznek.

Next

/
Thumbnails
Contents