Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)
1937-02-28 / 49. (4195.) szám
8 AZ UJ NEMZEDEK ÚTJA APAK és FIUK írta j ónody Zoltán, a prágai MÁK elnöke Mindig szemben álltak, mindig és mindenben. Talán régi és elcsépelt ez a megállapítás, de nem elintézett s igy még mindig aktuális. Az apák és fiuk viszonyával foglalkozni mindig is aktuális voL. s a kisebbségi társadalom nem egyszer várakozón tekintett az ifjúság megmozdulásai, ígéretei felé és a hírlapi beharangozások, interjúk, ifjúsági vezérek tollából jött cikkek é-s fogadkozások után joggal várt valami újat, frisset, merészet, fiatalosat, többet a problémafölvetéseiknél, a megállapításoknál. A fiuk sok szór nekiindultak, máskor csak kritizáltak, merészen, néha felelőtlenül. Az apák csdfcitó türelemreinté- sét váll vereget ésnek vették és megsértődtek az önérzetes fiuk. Sokáig ellenséges táborként álltak szemben, vagy figyelembe sem vették egymást. És mit látunk, mikor végeznek ezek a fiuk és diplomájukkal a 'kezükben hazakerülnek Szlo- venszkóra? Az apák „bűneibe" esnek, mert csak ekkor tudják igazán fölmérni, hogy milyen másképen festenek a problémák Prágából, az idő és tér távlatán keresztül nézve, mint közvetlen közelről. Ami Prágában a MAK-vitákon olyan egyszerűnek, könnyen megoldhatónak tetszett, az más elbírálás és megítélés alá esik Kassán, Ung- várott vagy Eperjesen. A mozgási szabadságot élvezni akaró váratlan korlátokba ütközik. Ezt igazán csak az apák tudják és tapasztalják és azok, akik már maguk mögött hagyták az egyetemet. Az apák és fiuk viszonya nem változott. Az apák megmaradtak apáknak. A ma fiatalsága pedig semmiben sem masabb a tegnapénál. Legföljebb abban különbözik, hogy még mindig mer hinni saját elhivatottságában és abban, hogy talán éppen ennek a legújabb nemzedéknek fog sikerülni beváltania az Ígéreteket és közelebbhozni az apát a fiúhoz és viszont. Az ifjúság nem politizál. A közéletben való működési területe kizárólagosan kulturális síkon mozog és minden erejével azon van, hogy a kulturális munkát éppen a magyarság érdekében függetleníteni kell a napi politikától. Ez az a terület, amelyen abszolút értéküt lehet alkotni és amely a napi politika szeszélyes változásaitól függetlenül, szinte örökéletü biztosítéka lehet bármely nemzeti életnek. Hogy kisebbségünk kulturális megszervezése még mindig nem teljes, ennek megvannak a maga okai, amik az ifjúság előtt ismeretesek, amikért csak a múltban vonták felelősségre az apákat. A fiuk ma inkább kezet nyújtva, több türelemmel kívánnak részt venni a problémák, az okok falfedésében, a helyzet föltárásában, a kiútkeresésben és a megoldáshoz vezető munkavállalásban, 1918 A magyarság életében tagadhatatlanul nagy megrázkódtatást jelentett, hogy máról-holnapra, váratlanul és előkészületlenül kiesett a hivatalos magyar kulturszervek irányításából. A mi vidékünk kulturélete a háború előtt teljesen Budapest felé volt koncentrálva, Kassa és Pozsony is a központi irányításnak csupán regionális jellegű gócpontjai voltak, de távolról sem önálló irányítással, vagy iniciativával rendelkező központok. Erről a vidékről mindazok, akik magasabb szellemi tevékenység után éreztek magukban hivatást, előbb vagy utóbb a központba, Budapestre igyekeztek s ha kvalitásban megfeleltek, el is jutottak oda. Mert a 19. század elejétől kezdve a magyarság története és minden följegyzésre érdemes jelentős tette Budapesten játszódott le. Bárki elképzelheti, hogy mit jelentett számunkra ilyen adottságok után a külön államkeretekbe való kerülés, mit jelentett az, hogy a szlovenszkói és kárpátaljai magyarság külön kulturéletet kezdett élni, külön és önálló territóriuma lett az egyetemes magyarságnak. Az uj vi- szonyök közt az apákra — mi még akkor gyermekek voltunk —, a kisvárosi polgárságra szakadt az egész nemzeti élet teher vitele, arra a kisvárosi polgárságra, mely a régi Magyarország társadalmi berendezkedésében meglehetős má- sodrangu szerepet játszott és nagyon kevés kivétellel az irányításhoz, vezetéshez sem képességei, sem hagyományai nem voltak, nem is beszélve arról, hogy nem rendelkezett olyan elaszticitás- sal és expanzivitással, amilyet egy nemzetet reprezentáló réteg irányítása föltétlenül megkíván. Ebből magyarázhatjuk meg mindazokat a hibákat és mulasztásokat, amelyek eddigi kisebbségi életünket jellemezték és jellemzik még részben ma is. A helyzet ilyennek ismerése után helytelennek kell minősítenünk a fiuknak az apák ellen már a múltban is sokat hangoztatott vádját, hogy kezdetben kisebbségi életünkben csupán egyoldalú politikai munka folyt s a közélet minden területét szinte agyonpolitizálták. A föl- ocsudási idő alatt a politikai szervezkedés vált primer szükségletté. E rövid történelmi visszapillantás után nyilvánvalóvá lesz a fiuk előtt, hogy nem írhatjuk az apák terhére a kisebbségi életünk kulturális és gazdasági terén elkövetett látszólagos mulasztásokat. Nyílt kérdések A kulturális munka vázolt kényszerűségből történt elhanyagoláeójnak egyik még ma is élő káros következménye, hogy még mindig nyílt és megoldatlan kérdés, hogy mi is az a szlovenszkói magyar lélek? Mi az, ami bennünket összefog és mi az, ami elválaszt a köztársaság többi népeitől és egyúttal különleges helyzetet biztosit számunkra az egyetemes magyarságban? Mi az az egységes kulturszerv, amely szerint dolgozzunk? Ezek a 'kisebbségi kultúra és kulturszervezke- dés alapkérdései. A feleletadásnak közéletünk minden megnyilatkozására nézve óriási jelentősége van. 1937 Ha a kisebbségi magyar kultúra megszervezéséről akarunk beszélni, meg kell állapítanunk, hogy minden kultúrának két fontos működési területe van, amelyek egymást harmonikusan kiegészítik, amelyek nélkül alapos kulturmunka el sem képzelhető. Az első fontos terület a kultúra megalapozása fölfelé, korszerű, tudományos és világnézeti alapok lerakása által. A másik nemkevésbé fontos föladat az így megalapozott kultúra terjesztése és propagálása a legszélesebb néprétegekbe. Ami a magasabb szellemi élet egyéb követelményeit illeti, hiányokkal találjuk szembe magunkat. Nincsenek egységes tudományos megoldásaink, feleleteink még mindennapi életünk legegyszerűbb kérdéseire sem. Nem egyszer jelszavakat hallunk csak, vagy a magyarságnak mint jelszónak hangoztatását. Csaknem minden ember mást ért magyarság alatt és másra gondol, ha a szociális vagy erkölcsi kérdéseket hang.suMajdmdfn rátévedtem a szokványos címre: „Meghitt beszélgetés a társaságbeli asszonnyal", avagy: „Csendes beszé’getés a körülrajongottal", — de mivel a beszélgetés nem volt sem meghitt, sem csendes, a címben már nem árulhatok el (hazugságot. A Társaságbeli Asszonnyal a farsang hozott össze, magántársaságban, mulatságon innen s bálon túl, vacsora után, mikor már terítették a bridzs- asztalt 8 kiderült, hogy csak négy játéko-s akadt, tehát a többieknek diskurálniok kell, hacsak nem akarnak megszökni a háztól, önagysága a farsang fáradalmait jött kipihenni vidékre, soványan és fehéren, enyhe blazirtsággal az arcán, férj nélkül. Romomat és sofőrt hozott magával, azonkívül erős rózsaszínre lakkozott körmöket., amitől a férfiak feje rögtön megfájdul s aminek láttán hajlandók vagyunk azonnal elhinni, hogy önagysága is a legveszedelmesebb ragadozók fajtájából való. A Társaságbeli Asszony sokat szerepel képes újságok társaságbeli rovataiban, közlik fényképét csaknem kéthetenkint, minden uj ruháját, kalapját s kutyáját lefényképezi a divatos fényképész, lóversenyen, divatbemutatón, premiéren jelen van, de otthon érzi magát általában egész Európáiban s férjét, — aki különben elragadó csevegő, kedves, szerény ember, — úgy cipeli magával, mint egy fölösleges tartozékot. Társaságunk enyhe s nem titkolt tisztelettel nézett föl a Hölgyre, a pillantásokban, amelyeket rávetettek, volt bizonyos irigység s nem titkolható keserűség: két. életsik találkozottt itt, a sok egyhangúsággal s kevés változatossággal dicsekvő kisvárosi élet s a. Nagy Dáma illatos, bód'itó, suhogó élete. Szerényen s öntudatosan viselte szerepét. Szerényen, hogy a társaságban ne lássák dicsekvő- nek, öntudatosan, mert úgy érezte, mindenki fölött való, hódító jelenség itt is. — Most beszélgessünk s mondja el, hogyan él egy Társaságbeli Dáma? — ültem mellé a. feketekávénál, — gondolja, hogy interjú, vagy eféle. Mosolya hideg volt s kiszámított. Lakkozott körmei között villogottt a Ihosszuszára cigarettaszipka: — Nem hiszi, amit mondok, — felelte, — az én életem csak kívülről szép 8 csak kívülről! irigylésremél tó. Tudja, milyen, küzdelembe kerül, mindig fönn lenni, mindig szépnek, ellenállhatatlannak maradni? (Jgy érzem magam sokszor, mint egy viaszbábu a panoptikumban. — Hogy ilyen őszintén fog gyónná, nem hittem volna. — Miért ne? őszintén bevallom: a dolog fárasztó. Mintha mindig fényképezőgép lencséje előtt lennék. — Mi a napi teendője? — Reggel tízkor kelek, mert előző este vacsorán voltam. Éjjel brómot kellett szednem, itt-ott egy kis veronállal is táplálkozom, hajnali háromkor kerültünk haza 8 délre a szabónőnél kell lennem. Megnézem a leveleimet, gyorsan válaszolok valamelyikre, reggelim tea és kétszersült. Azt hiszem, egy kis baj van a gyomrommal, meg kellene vizsgáltatnom azt is. Most elszaladok a toroaszalónba, vagy hetenként kétszer az uszodába. A vivómes- ter, kedden és pénteken, Ihelyibejön. Azután sietve a fodrászhoz és a kozmetikushoz. Mindig akad valami javítanivaló az arcomon. Tudja, az arcok divatja folyton változik, valamit tépnek rajtam, valamit ujrafestenek, már voltam szőke a voltam barna. Most fekete leszek a tavaszon ismét,. A varrónő sok gondot adu Nem is hiszi, mennyire kod vigyáznom arra, hogy mindig kitűnő ruháim lyozza ki. Innen magyarázható azután az, hogy egymás mellett, egy sajtófórumban vagy egy egyesületben dolgozó emberek, hogy az apák és fiuk, a legellentétesebb alapokon akarják kisebbségi kultúránkat megteremteni és azt irányítani. Ennek az egészségtelen helyzetnek csak úgy vethetünk véget, ha az uj nemzedék akadémikus tagjai kitermelnek magukból egy intelligens, min- demképen fölkészült vezetőréteget, amely versenyképes műveltséggel és kultúrával rendelkezik, amely intelligenciájánál, az uj helyzetbe való beleszületésénél, az adottságok és körülmények ebből folyó reális meglátásánál és tudásánál fogva irányt szabna az uj szlovenszkói magyar léleknek, egységbe foglalná a széttagolt kezdeményezéseket, egybefogná a szétágazó utakat és az európai szellemtörténetnek mindenképen megfelelő ‘kisebbségi magyar kulturalapzatot tudna megteremteni. A másik föladat a megalapozott és biztos, félre nem magyarázható alapokra helyezett, az eddiginél még hatványozpttabb mértékű kulturpro- paganda; a legszélesebb magyar tömegnek, elsősorban a magyar falunak, a parasztnak a magyar kultúrába való bevonása. Erre megvan a lehetőség a jól megalapozott kulturszerveink révén, melyeket mindenütt meg kell alapítani, ahol csak magyarul beszélnek. Ilyen szerveink Szlo- venszkón a Szlovenszkói Magyar Kultur Egyesület — Sz. M. K. E. — és Kárpátalján a Podkar- patszkáruszi Magyar Kulturegylet — Pr. M. K. E. Ez a kétirányú kulturmunka kiegészítője kell, hogy legyen egymásnak. Az egyik magasabb szellemi síkon mozog, egységes világnézetet teremt, irányt szab. A másik továbbviszi, ismerteti, propagálja. Ha sikerül feleletet adnunk a még nyílt kérdésékre, ha sikerül megteremtenünk ezt a két irányban fölvázolt kisebbségi magyar kultúránkat, akkor a kisebbségi magyar jövő biztosítva van. Ennek érdekében — Apák! — több megértést! Fiuk! — több bizalmat! s remek kalapjaim legyenek: én különösen a kalapjaimról s a cipőimről vagyok nevezetes, sokszor éjjeleken át nem alszom, mert újabb kalapon töröm a fejem, minden divatlapot azonnal látnom kell, a verseny óriási s nekem igazán „lépést kell tartanom a korral". Van egy drága szabónőm, azzal csináltatom a nagy ruhákat. S van egy kicsi, olcsó s nagyszerű szabónőm, akinek a címét nem árulom el s akit mindig szembe ócsárolok, mert ha egyszer rájön, hogy ő milyen kitűnő varrónő, be- 'hairoolkodna a belvárosba s szalont nyitna magának. Ezt azért tartom, mert olcsó. Azt hiszi, ez nálam nem fontos? És tudja, milyen ádáz a verseny a „Város Legjobban öltözködő Női" között? Vérre megy, higyje el . . . Aztán ezt is elintéztem, a szabónőt. Egy hét maiivá majd látom a fényképemet, amint éppen bálon vagyok, vagy lóversenyre megyek, valami fának támaszkodom ábrándosán, vagy a pólópályán jelenek meg. S e helyekről mindenütt sietni, sietni kell. Én csak megjelenek a lóversenypályán s aztán megszököm, mert vár már egy garden-party s bár van golf- ruihám, golfozni nem szoktam, arra nincs idő, mert vendégeket kell fogadni magamnál. Mintha, magam elől futnék mindig . . . Mindig megjelenni, mindig reprezentálni, szépnek, frissnek és irigyeltnek lenni, — tudja, milyen őrjítő munka ez? — Miért teszi? — Mert belesodródtam. Most már nincsen megállás, mert az első pihenőm nyomában megindulna a csendes, lázitó pletyka: „kivénült, szegények lettek . . Az elsőt én nem hirnám, — van még összesen biz évem s ez alatt mindent le akarok még aratni, a másik az uramnak ártana a vállalkozásaiban. Most már folytatni kell, ha beleszakadok is. Az urammal este találkozom, mert délben valami kis éttereimben, cukrászdában bújok meg, délutáni pihenőm is ritkán van, a társadalmi kötelezettségek nem szűnnek meg a nap egyik órájában sem. S aztán előkészülni az estére, újra ruha, — ha ötször felvettem ugyanazt, már mindenki ismeri, — újra az arcom, njra a kezem . . . Színház, vagy hangverseny, vagy bál, vagy vacsora, — szépnek lenni, irigyeltnek, előkelőnek lenni, s aztán a harmadik felvonás elől megszökni, mert még két vacsora s egy bridzsestély vár, emberek és emberek, forgatag, fény, lámpa, autó, kok tej, egy szelet sonka s egy csésze tea... Mindig mosolyogni s megjegyezni, ki a diplomata, ki a sportember, ki a bankigazgató s ki a. grófi földbirtokos, aki most érkezett Afrikából. Otthon lenni mindenütt s mégsem letelepedni, kedvesnek lenni és nem bizalmasnak, csevegni kedvesen mindenről e a témákat az újságokban, a társaságban ellesni, „offénak" lenini,'de elmélyülni a témákban -nem illik, ismerni a „Velencei kahnár“-t és Shawt, a fajelméletet s Hollandia tulipán viszonyait, mosolyogni mindig s megfelelő időben megszökni egy taxin, mert az uram egy megbeszélésen van s csak éjfélkor találkozunk. Éjfél van s ekkor látom az uramat, aki frakkban s mosolyogva érkezik, éjfél után egy, mire kikötünk a bárban. Míg lila s vörös fények imibolyognak a parkett fölött s egy pillanatra sötét lesz, én behunyom a szemem s tíz másodpercig alszom titokban. — S ez igy megy mindig? — Mindig. A szezón meghozza a maga újdonságait. Tavaszkor Szicíliába megyek, nyáron tengerpart, de mosolyogni ott is kell, a ruhatárat cipelem s képzelje, van si-felszerelésem is, pedig nem tudok futni ti, deszkákon, viszont az illőm megkívánja s már fényképeztek ebben is. — Tetszik ez a kifolé-élés? — Ast hiszem, — mondja álmodiow% — mégis* Társaságbeli asszony beszélget Irta: Szombathy Viktor 1937 február 28, vasárnap. tetszik, s ha nem is tetszenék, félbehagyni mái nem lehet. — Könyv? Elmélyedés? — Majd öreg korban, amikor megülök a kályha mellett, a sarokban s a régi fényképeket nézegetem. De biztos, hogy akkorra én már meghalok. Nem bírnám látni magam öregen . . . Most hirtelen negyediket kerestek a bridzshez s a Társaságbeli Hölgy jelentkezett. Felállt, szeme körül fáradt ráncok ültek, három napja nem csinálták már meg az arcát, vidéken van, pihen s itt akkor is hódit, ha nem egészen „fitt". A vidék kevésbbé igényes. Azt veszem észre, hogy nem is olyan fiatal . . . A lábán biztosan tyúkszemek fájnak a finom kis cipellők alatt, éjjel villanypámát tesz a gyomrára s papirossal csigákba göngyölíti a haját. Hogy az arca piros legyen, a kozmetikus tiz percig véresre csipkedi s vékony kis bajszát csipesszel tépik ki ajka fölött. Ajkán a rúzs vastagon ül, — akit megcsókolna, az magán viselné a végzetes pecsétet, de valószínűleg csókolni sincsen ideje. Csak sajátmagát csókolná a tükörben. Nem irigylem. Nem tudja, mi az, a Duna-hid korlátjának dűlve óraszámra elnézni a csavargó jégtáblákat, nem ismeri, mi az: hegytetőn ülni nyáron s elbámészkodni a völgyek fölött, nem tudja, mi az, kis vendéglőben cincogó cigányt hallgatni, vagy májusi délután autókereket cserélni nevetve, vidáman, vásott falusi gyerekek között. Nem tudja, mi az, műkedvelő színtársulat előadásán Finum Rózsinak tapsolni s nem tudja, mi az, Arany Jánossal az almafa alá vonulni s olvasni csörgedező szavait a régi költőnek. Nem tudja, mi az, szlovenszkói magyarok életén búsulni s levelezni ismeretlen erdélyi baráttal Nem irigylem, Asszonyom s fogadja mély sajnálatomat. Persze, ezt ő már nem hallja. Most mondott be három pikket s közben azt érzi, hogy az a téli reuma már megint végigfut a derekán, de Isten ments, hogy valaki észrevegye ... A gyomra is éhet jelez, de estére már elfogyasztotta a Gr államkén y eret . . . íBeszélő tények Az általános nyugdíjintézet különböző szervei, választmányai tagságát a demokrácia elveivel ellentétben, kinevezés utján töltik be és pedig felerészben a munkaadók és felerészben a munkavállalók köréből* Szlovenszkón és Ruszinszkóban összesen több mint százezer magyar ember jön számításba, kiknek az általános nyugdíjintézettel összeköttetése van vagy mint munkaadónak, vagy mint munkavállalónak és igy joggal várjuk el a minisztériumtól, hogy a kinevezéseknél a magyarságot megfelelő képviselethez juttassa. A korponai járásban 12 állami népiskola van. Ezek közül egy 6em magyar tanítási nyelvű. Ez az adat is megcáfolja azt az állítást, hogy a köztársaságban a magyar iskolák fenntartásáról megfelelő mértékben gondoskodnak. Időnként rámutatunk a többi járásban lévő helyzetre is, mert a magyar állami elemi iskolák száma egyáltalában nem éri el azt a számot, amire a magyarságnak joga van. A korponai járásban 25 magyar elemi iskola van, de ezek egyikét sem tartja fenn az állam, hanem 23-at a római katolikus egyház, egyet-egyet az ágostai evangélikus és izraelita egyház. Ezen a téren is igen sok még a kívánni valónk, Beregszászon most nevezték ki az uj járási főnököt. Az uj járási főnök személyé, nem érintve, a kinevezés csalódást keltett bennünk, mert abban bíztunk, hogy Beregszász alkalom lesz a kormány részére, hogy megmutassa, hogy nemcsak szavakkal, de tettekkel is akarja a magyarság sérelmeit orvosolni és Ru- szinszkó ezen legmagyarabb járása élére, — ahol a legutolsó népszámlálás adatai szerint a magyarság a lakosság 71.71 százalékát alkotja, — magyar járási főnököt nevez ki. Csalódtunk, mert magyar helyett más nemzetiségi t neveztek ki járási főnöknek. PESTRE JÁRÓK Korán kelnek, mert a vonat indul, A gép siet, senkire se vár És a reggel ködös óráin túl Szigorú a hivatal s a gyár. Lelkűkben még édes álom láza, De éhen hal, ki tovább henyél. Testüket a vonat dobja, rázza, Pesten terem nekik a kenyér. Ki-bejárnak, utaznak ők folyton Podgyászuk a szürke napi gond Kezük békén játszik órabojton, S fülükben a messzi ház zsibong, Szeretnének otthon ülni csendben És nézni, hogy nő a kis család, De évekig fáradtan, törötten, Utazni kell uj holnapba át. Egyszer aztán végleg hazaérnek, Rokkantul, vagy hajlott öregül, Jön a nyugdíj, kegydij, nyugodt élet, Csend van kivül és csend van belül, örülhetnek majd annak, majd ennek, Messze már a hivatal, a gyár, De hajnalban mindig fölijednek, S irigvlik azt, ki még Pestre jár. H1LU TAMÁS.
