Prágai Magyar Hirlap, 1937. február (16. évfolyam, 26-49 / 4172-4195. szám)
1937-02-23 / 44. (4190.) szám
4 1937 február 23, kedd. Eltemették Geduly evangélikus püspököt Nyíregyház, február 22. Ma délelőtt országa? részvét mellett eltemették Nyíregyházán Geduly Henrik evangélikus püspököt. Nyíregyháza város díszsírhelyet adományozott az elhunyt hamvai részére. A temetésen óriási közönség vett részt s a kormány, a hatóságok és a különböző egyesületek és testületek képviselőin kívül a többi vallásfelekezetek képviselői is jelenvoltak. Ki lesz Geduly utódja? Miskolc, február 22. Geduly Henrik, a tískad evangélikus egyházkerület püspökének elhalálozása máris időszerűvé tette egyházi körökben a püspöki szék betöltésének kérdését. A püspöki teendőket egyelőre az egyházkerület legidősebb főesperese, Dómján Elek sátoraljaújhelyi lelkész látja el. Ő egyúttal a legesélyesebb jelöltje a püspöki széknek. Szóbajöhet Duszik Lajos hegyaljai esperes, miskolci lelkész, valamint Marcsek János ózdi lelkész is. Az egyházikerület mértékadó tényezői már egy idő óta foglalkoznak azzal a gondolattal, hogy a püspökség megüreeedése esetén felvetik az ideiglenes közigazgatási egyesítés' gondolatát a dunáninneni és a tiszai egyházkerület között. A püspök jelöltek között emlegetik Pröhle Károly soproni teológiai tanár nevét is. Napirendre kerül az állandó püspöki székhely rögzítésének kérdése is. Edig a püspöki székhely mindig ott volt, ahol a püspök lakott. Az uj, de még jóvá nem hagyott egyházi alkotmány értelmében a püspöki székhely rögzíthető azáltal, ha valamelyik egyházközség lemond lelkész-választási jogáról és felajánlja egyházközségét a püspök részére. Gróf Sigray a magyar restauráció! sürgeti Szombathely, február 22. A Kozma Miklós volt belügyminiszter lemondásával megüresedett szombathelyi mandátumért megindult a választási küzdelem. Vasárnap az egyesült kereszténypárt tartott nagygyűlést. A párt hivatalos jelöltje, gróf Csekonics Iván mondott programbeszédet Szombathelyen. A gyűlés keretében felszólalt gróf Sigray Antal, a legitimisták egyik vezére is és beszédében a trónfosztó törvény hatályon kivül való helyezését sürgette. Kifogásolta, hogy a magyar kormány elmulasztotta az előkészítő lépéseket megtenni a restauráció érdekében, holott erre szerinte most megfelelő lett volna a külpolitikai hangulat. Az orvosok nyugdíjbiztosításáért szállt tikra a pöstyéni orvosgyülés Pöstyény, február 22. (Tudósitőnk távirati jelentése.) A szlovenszkói betegsegélyzői orvosok egyesülete vasárnap tartotta választmányi ülését Pöstyén-fürdőn. Napirenden szerepelt az orvosok nyugdíjbiztosításának a kérdése is. Az orvosgyülés egyhangúlag elhatározta, hogy tovább folytatja akcióját az orvosok nyugdijbiztositának kivívására. Ennek érdekében terjedelmes munkaprogram kidolgozását határozták el. A választmányi ülésen dr. Stuhlík kassai főorvos elnökölt. Öt letartóztatás Léván 120 ezer koronás arany- lopás miatt Pozsony, február 22. Léván nagyobbarányu arainylopásnak jöttek nyomára. A Steiner-fivé- relk aranyföldolgozó üzemének egyik munkása följelentést tett a csendőrségen, hogy a cég műhelyében rendszeresen lopják az aranyat. A följelentés nyomán tegnap be is kisérték a Stednea:- cég négy alkalmazottját a lévai kerületi bíróság fogházába. A csendőrség azonban megállapította, hogy a följelentő bosszúból árulta el társait, mert azok nem akartak vele megosztozni a lopott aranyon szerzett pénzen. Ezért a följelentőt is letartóztatták. A fogva tartott munkások nevét a hatóságok a nyomozás érdekében titkolják. A Steiner-cég kárát 120.000 koronára becsülik. A tolvajok a lopott aranyat két személynek adták el, akiknek letartóztatását a közeli órákban várják. A magyarországi telepítés félesztendei eredménye Budapest, február 22. (Budapesti szerkesztőségünk telefon jelentése.) Alig félesztendeje annak, hogy Magyarországon megszavazták a telepítési törvényt. A törvény életbelépése óta nem egészen hat hónap alatt 11.734 katasztrálls hotó- myl kiterjedésű mezőgazdasági ingatlant osztottak szét 2230 család között. A szétosztott ingatlanok értéke meghaladja e 600.000 pengőt. A törvény a telepítés végrehajtás át közel két évtizedre kon- tcmpiálja s ez idő alatt 400.000 katasztrálls hoidny1 területet használnak föl telepitéix^, Kétévi iegyházra Ítélték a lozornói ácslegényt, aki agyonlőtte a falurosszát Megkezdődött a pozsonyi esküdtszék! ciklus Pozsony, február 22. (Pozsonyi szerkesztőségünk telefon jelentése.) A pozsonyi esküdtszék hétfőn diólelőtt kezdte meg tavaszi ciklusát. Első nek János János 26 esztendős lozornói ácssegéd ügyét tárgyalták, aki múlt év szeptemberében agyonlőtte Matula Ferenc 33 esztendős munkást. A tárgyalás megkezdése előtt a kijelölt esküdtek közül kettőt fölmentettek esküdt! kötelességük teljesítése alól, mert az egyik büntetett előéletű, a másik pedig tanúként szerepel az egyik ügyben. Ezután kisorsolták az esküdteket s megkezdték a tárgyalást. A vádiratból kitűnt, hogy János János vádlott már hosszabb ideje haragban volt Matula Ferenccel. Matula Ferencet a falu rémének tartották, aki különösen mulatságok alkalmával mindig rettegésben tartotta a falu fiatalságát. Egy alkalommal Matula belelökött a vádlott fivérébe, A vádlott akkor fivére segítségére sietett és ettől az időtől fogva vált ellenségévé Matulána'k. Matula azóta állandóan fenyegette, úgyhogy János János a végzetes tett elkövetése előtt alig mert este az uocára kimenni. Matula folyton az ablaka alatt settenkedett, sőt meg is üzente neki, hogy viKassa, február 22. (Kassai szerkesztőségünk telefonjieilentése.) Palástihy Árpád volt nagy- fcaposi iskolaigazgató busz évivel ezelőtt néma- sági fogadalmait tett. mert a háború alatt egy évig frontézolgálatot kellett teljesítenie. A hatgyermekes iskolaigazgató azóta egyetlen szót sem szólt. Visszavonult életet élt. Mivel a hozzá intézett kérdésekre nem válaszolt, az iskolai hatóságok kénytelenek voltak nyugdíjazni. Ebtől kezdve vallásos könyveiket olvasott és sóikat imádkozott. 1923-ben elmeállapotának Prága, február 22. Szombaton és vasárnap négy súlyos autószerenosétlenség történt. Kettő Prágában, kettő pedig a cseh vidékien. A vidéki karambolok szerencsés kimenetelűek voltak, viszont a prágai szerencsétlenségek két emberáldozaho t kőveteütek. Sihirándulók szerencsés balesete Szombaton délután az Óriáshegységbe vezető, országúton Sobotka község mellett a nagy hóviharban különös autószerencsétlenség -történt. Egy prágai gyáros kocsija a hóviharban nem vette észre a vele szemben jövő autót, amelynek tulajdonosa E. Grégr prágai nyomdatuiláj- domos volt. A gyáros autójának utasai csodával határos módon sértetlenek maradtak, tnig Grégr és utitársnője, Irmenbach Emmi, az ismert sport- lady, súlyos sérüléseket és agyrázkódást szenvedtek. Mindkét kocsi erősen megrongálódott. A súlyosan sebesülteiket beszállították a ji&iini kórházba. Sebesülésük azonban nem életveszélyes és minden remény meg van felgyógyulásukra. Néhány perccel a karambol után egy autóbusz érkezett a szerencsétlenség szinhelyére. A sofőr későn vette észra, hogy az utat eltorlaszolják az összeütközött autók és a hatalmas autóbusszal az árokba fordult. Az autóbuszon huszonöt prágai sikiráuduló ült, akiknek az ijedelmem kivül semmi komolyabb baljuk nem történt és egy másik autóbuszon rövid késéssel fölytatlhatták ultijukat. Két halálos autógázolás Vasárnap délben egy óraikor a prágai Dtemfe- pályaudvar mellett halálos autószerencsétlenség' történt. Egy berauni kereskedő autójával egy villamost akart megelőzni e későm vette észre, hogy szemben vele egy imáslik villamos közeledik. Az utolsó pillanatban, hogy elkerülje az Összeütközést, félrerántotta a kormánykereket s felrohant a Járdára, ahol több gyalogjárót edgyázzon az életére. János János valahol revolvert szerzett és 1936 szeptember 12-én este, amikor Matula újból megjelent ablaka előtt, kilőtt az ablakon ellenfelére. A golyó Matula szivét találta és rögtöni halált okozott. János Jánost letartóztatták és azóta vizsgálati fogságban volt. Tizenkét tanút hallgattak ki. Legtöbbjük terhelőéin vallott az áldozatról, viszont a vádlottat valamennyi tisztességes, szorgalmas munkásembernek jellemezte. Az egyik tanút, Snpina József vadőrt a vizsgálati fogságból vezették elő. A napokban tartóztatták le, mert szolgálati kőrútján egy orvvadászt agyonlőtt. Ó is azt vallotta, hogy Matula a falu réme volt, akitől mindenki félt. Délután két órakor az esküdtek meghozták verdiktjüket 8 ennek alapján a bíróság halált okozó súlyos testi sértés bűntettében és tiltott fegyverviselés vétségében mondotta ki bűnösnek a vádlottat és ezért kétévi fegyházbüntetésre Ítélte. Az államügyész és a védő háromnapi meggon- dolási időt kért. •megvizsgálása végett kórházba is szállították. Tíz évig volt a kórházban s akkor visszaküldték családjához Nagymihályba. Gyermekei kérdéseire visszatérte után sem felelt, egyetlen szavát eeim lehetett hallainli. Most huszévi hallgatás utám végre megszólalt és gyermekei kérdésére elmondotta, hogy a frontszolgálat miatt és a kénytelen gyilkosságok miatt megfogadta, hogy húsz évig néma marad. Fogadalmát meg is tartotta. A busz év most 'letelt és most uj életet alkar kezdeni. ütött. Egy munkás negyvennyolc éves felesége azonnal meghalt, ketten súlyosain s többen könnyebben sebesülitek •meg. A gázoló kereskedő azzal védekez'lk, hogy a kocsi félkei felmondták a szolgálatot, kényszerből előzte meg a villamost, mivel aiz megállt és ő képtelen volt kocsiját lefékezni. Vasárnap az esti órákban még egy halálos autószerencsétlenség történt Prágáiban. A gbelli repülőtér közelében egy autó elgázolta egy huszonegy éves A. Jimrovsky nevű katonát. A szerencsétlen közlegény a helyszínen meghalt. Majdnem szerencsétlenül járt egy kirándulókkal lett pozsonyi autóbusz Pozsony, február 22. (Pozsonyi szerkesztő- ségiüink telefoni jelentés e.) Vasárnap délután könnyen végzetessé válható autábiuszbaieset történt a Bazin és Malacka között elterülő Baba hegyen, a pozsonyi síelők kedvenc kirándulási helyén. Egy pozsonyi sportátruház siki- rándiuiást rendezett a Bábáira. A csehszlovák államvasutak autóbuszán tette imieg az utat harminc pozsonyi síelő a hegyre. DéHntán 'fél ötkor indult hazaifelé a társaság a hegy tetején lévő Országh-iféle menedékház előtti térről. Az ut meglehetősen meredlek és kanyargós. Az ut mentén itt-obt meglehetősen mély szakadék van. Az ©pyilk kanyarodéban a hatalmas autóbusz sofőrje elvesztette az uralmait a kormánykerék fölött s a nagy kocsi niámmár nekiment az ut szélén lévő vasikorlátnak. A sofőr mellett ült dr. Jirászek Miroszláv pozsonyi városi hivatalnok. Nagy megdöbbenéssel vette észre a veszedelmet s az utolsó pillanatban visstzaf ordította a kormá nykerekét és a féket is hirtelen meghúzta. A nagy kocsi súlyánál fogva még tovább csúszott, nekiment a vaskorlátnak s azt'"meg is görbítette, de a szakadék szélén megállt, Az ütő dós következtében dr. Jirászek nekiesett az autóbusz kormányrudjának, két bordája eltört s a fején is megsérült. Mentőiknek kellett őt beszállítani az állami kórháziba. Sérülése meglehetősen súlyos. Az autóbusz többi -utasának az ijedtségen kivül szerencsére egyéb haja nem történt. Az autóbusz később tovább folytatta útját s szerencsésen meg is érkezett Pozsonyba. Halálos autógázolás Pozsonyban Szombaton este a f őrévi utón halálos autógázolás történt Brousil Oszkár 19 esztendős munkanélküli fiatalember versenykerékpáron ment és szembetalálta magát a főrévi utón egy személyautóval, amelyet Nemesfailvy György vezetett. Brousil kerékpárja megcsúszott s a szerencsétlen fiatalember nekiesett a sebesen haladó autónak. Súlyos sérülésekkel került a kórházba, ahol nem sokkal beszállítása után meq- halt. Szemtanuk jelentése szerint az autó sofőrje nem Meghívó Komárom, február. Az Egyesült Országos Keresztényszocialista és Magyar Nemzeti Párt. komáromi járási szervezete 1937 február 25-én, csütörtökön d. e. 10 órákor a Dózsa-vendéglő nagytermében (Baross-ucca, I. emelet) tartja a községi pártszervezetek kiküldötteinek részvételével alakuló Ülését. Tárgysorozat: 1. Elnöki megnyitó. 2. A járási szervezet tisztikarának megválasztása. 3. A politikai helyzet ismertetése. Beszédet mondanak: Jaross Andor, Esterházy János, dr. Porubszky Géza nemzetgyűlési képviselők, Füssy Kálmán szenátor, Koczor Gyula országos pártigazgató, Kristóff Sándor országos pártigazgató és Varecha józsef munkástitkár. 4. Esetleges indítványok. A gyűlésen csak a pártszervezetek kiküldöttei jelenhetnek meg. Nem kell állategészségügyi engedély a budapesti mezőgazdasági kiállításon vett állat behozatalához Prága, február 22. A budapesti mezőgazdasági kiállításon, amely március 17—22. között lesz, állatvásárt is tartanak. Amint már jelentettük, a budapesti mezőgazdasági kiállitáson megvett tenyészállatokat a határig a magyar államvasutak ingyen szállítják. De a prágai földművelésügyi minisztérium 30.737—IV—B—2/1937. számú rendeletével is jelentős könnyítéseket ad a budapesti mezőgazdasági kiállításon vásárolt tenyészállatok tulajdonosainak, amennyiben elrendeli, hogy az ily állatok külön állategészségügyi engedély nélkül hozhatók be Csehszlovákiába. Föltétel természetesen, hogy a tenyészállat tulajdonosa a mezőgazdasági kiállítás igazgatóságának írásbeli bizonylatával tanúsítsa, hogy az állatot a kiállitáson vette. Ezenkívül szükséges az ipari és kereskedelemügyi minisztériumtól szerzett behozatali engedély fölmutatása is. A tenyészállatok behozatalánál az állatorvosi vizsgálatért a következő dijak fizetendők: ló és szarvasmarha darabja 5 korona, sertés 2 korona, juh és kecske 0.50 korona, baromfi 0.10 korona- (lúd 0.20). Emellett azonban a sertés, juh, kecske és baromfi behozatalánál legalább 5 koronát kell beszedni. Ezenkívül minden szállitmánynál 8 korona bélyegilleték fizetendő. A nagyböjtben tartott zsidó bál miatt tüntettek a pécsi egyetem keresztény hallgatói Pécs, február 28. A pécsi Erzsébet tudomány- egyetem keresztény diákjai ma délelőtt tüntető sétát rendeztek. A tüntetésre állítólag az adott okot, hogy az izraelita egyetemi hallgatók országos egyesülése által Pécsett szombaton, tehát a nagyböjtben rendezett bálon az egyetem tanári kara védnökséget vállalt. A tüntető diákok az egyetem központi épületében és a klinikákon röpira-tokat osztottak szét. Ezekben felszólították a hallgatóságot, hogy három napig ne járjanak az előadásokra. A tüntető séta után az ifjúság a központi egyetem udvarán és folyosóin gyűlt egybe, itt megjelent köztük az egyetem rektora-, Dandrovezky 'tanár, nyugalomra intette a fiatalokat, a felszólította őket, hogy látogassák az előadásokat, s azokat, akik ezt megteszik, ne gátolják a megjelenésiben. Az Ifjúság szétoszolt. A déli órákban az egyetemi hallgatóknak mintegy háromszáz főnyi csoportja, — akik közé Idegen elemek Is vegyültek, — az anatómiai intézet előtt több zsidó hallgatót Inzultált, majd a Széchenyl-térre vonult és ott Is több zsidó diákkal összeverekedett. A köziben kiérkezett rendőrkészültség a verekedőket szétválasztotta s közülük tizenötöt- előállított a kapitányságon. Az előállítottak ellen engedély nélküli felvonulás és rendzavarás miatt eljárást indítottak. r * Huszévi némaságot fogadott a nagykaposi iskolaigazgató, mert gyilkolnia kellett a háborúban Húsz év után most szólalt meg először Sorozatos autószerencsétlenségek szombaton és vasárnap Prágában és a cseh vidéken • Két áldozni a helyszínen meghalt ■ f;