Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-10 / 7. (4153.) szám
14 1937 január 10, vasárnap* A mészárosok nem adják beleegyezésüket az állatmonopáliumhoz Bang-betegség Irta Skuhra Pál járási fiiállatorvos A monopólium az agrárok politikai követelése > Nem kérdezték meg a fogyasztókat sem! ■ Prága, január 9. A cseh hentesek és mészárosok országos egyesülete nyilatkozatott adott lei, amelyet válasznak szánnak Zadina földművelésügyi miniszternek a „Die Virt- schaiDt“ cimü lapban megjelent és az állatsz in- diikátuis kféwdlésiéJben létreöiozottit összhangra vöimaitkoizió nyilatkozatára. Az országos egyesület nyilatkozata Zadina miniszter nyilatkozatát a valósággal szöges ellentétben állónak nyilvánítja. 'A „Öeské Sl-ovo és a „Párvo Lidii" által ki- vonatosán közölt szöveg többek között a következőket tartalmazza: — Az állatszindikátusban szintén képviselt mészáros csoport az említett hozzájárulást soha nem adta meg és nem is adja meg, mert a földművelésügyi minisztérium által indítványozott javaslat a mészárosok szempontjából elfogadhatatlan, sőt egyenesen veszélyes. A javaslathoz fűzött indokolás olyan valótlan állításokkal operál, hogy a húspiacon a helyzet nem kiegyensúlyozott és kaotikus. Ez az állítás nem áll fenn. Hasonlóképpen neon felel meg a valóságnak egy napilap ama híre, i.ogy a kormányrendelet tervezetét megküldték a,z érdekelt csoportoknak véleményezés véget. Értesülésünk szerint, véleménynyilvánítás véget nem kérték föl sem a fogyasztói, sem pedig a mészárosi csoportot, akiket a javaslat természetesen a a leginkább érinti. A fogyasztók és a mészárosok álláspontja az állatszindikátujs átszervezése tekintetében elutasító, mert a javaslat elfogadása által a húspiac helyzete csak lényegesen rosszabbodna. A javaslat csak az agrárok politikai követelése s a javaslatnak a fogyasztók érdekéihez semmi köze sincs. A fenti myiltko'zatot a „Lidovié Noviny" is közli. Az1935. évvel szemben decemberben átlag 10százalékkal emelkedettaz iparcikkek ára 26 százalékos a textil, 18 százalékos a bőr- és cipőáruk áremelkedése ■■ Prága, Január 9. A „Mrodni Listy“ mai száma hosszabb cikket szentel. az áralakulás kérdésének. A lap leszögezi, hogy a nagykereskedelmi árak indexe december hónap folyamán a szeptemberi 726.7, az októberi 728.2, a novembera 746.4-gyel szemben 756.6-ra emelkedett. A nagykereskedelmi index 1935 decemberében 725 volt. 1935 decemberével szemben a textiláruk ára 26, a bőr- és cipőáruké 18, a szén és a fémáruké 12, az egyéb ipari cikkek ára 4 százalékkal emelkedett, tehát az ipari áruk átlag áremelkedése körülbelül 10 százalék. A világkiállításokkal vetekedő technikai szenzációk bemutatására készül az április 30-án megnyíló Budapesti Nemzetközi Vásár Budapest, január 9. Á szakadnál közel két héttel korábban nyílik meg április 30-án az 1937. évi Budapesti Nemzetközi Vásár. Az e-lmalt év nagy sikere után, amikor 2.365 kiállító vonult fel a több mint 130.000 négyzetméter városligeti vá- sárterületen, ezúttal a vásár további lényeges fejlesztését készitik elő. Az egész magyar ipar felvonulásával számolnak, különös súlyt helyezve a magyar vidéki iparvállalatok és kisipari üzemek bemutatására is. A vásár előkészitésének munkálatai már (hónapok óta folynak. A jelentkezés azonban csak e héten indult meg, az első naptól kezdve meglepő eredménnyel. Három nap alatt közel 500 kiállító sietett (helyigényét bejelenteni. Lényegesen fokozzák a kiállítók érdeklődését azok a hírek, amelyek az 1937. évi vásáron bemutatásra kerülő látványos szenzációkról szivárogtak ki. Egyelőre csak kostolóba sorolnak fel egykét ilyen tervbevett attrakciót. Amerikával folynak a tárgyalások, hogy a budapesti vásáron is bemutassák azt a. „robot ember“ nevű automatagépembert, amelynek (hatalmas külön pavillonját hétmillió ember nézte meg a csikágói világkiállításon. A németek arról tárgyalnak, hogy az Amerikát- járó Zeppelin léghajó egyik gondoláját hozzák le a vásárra s hogy bemutatják iparuk vívmányát a hajlítható üveget és az üvegből készült ruhát és kalapot. A fával fütött gépkocsi és a farok nélküli repülőgép mellett bizonyára sokan fognak érdeklődni a terv szerint Magyar- országon első ízben az április 39-án megnyiló Nemzetközi Vásáron bemutatásra kerülő televízió iránt. Ezer-felé folynak ma még a tárgyalások külföldi államok, technikai csodák részvételének, bemutatásának biztosítására. 1330 óta 1936-ban volt a legkisebb a sörgyártás Prága, január 9. Az elmúlt év a söriparnak csalódást eredményezett. Bevatottak az év első felében a sörgyártás emelkedését remélték, ezzel szemben a végeredményből megállapítható, hogy a sörgyártás mennyisége 1930 óta 1936-ban a legalacsonyabb fokra süllyedt. Az előzetes jelentések szerint a múlt évben az 1935. évben előállított 7 millió 744.444 hektoliterrel szemben 7,524.652 hektoliter sört állítottak elő. A csökkenés körülbelül 3 százaléknak felel meg. 1930-ban a sörellátás még 11,416.999 hektolitert tett ki, úgyhogy az 1936. évi sörgyártás mennyisége 3,892.337 hektoliterrel kevesebb. (_) A kereskedelmi minisztérium adja ki a katonai fehérnemüszállitás 60 százalékát. A. Metropr-ess értesülése szerint az 1937. évben a katonai fehérnemiiszáillitások százalékát a kereskedelemügyi minisztérium flogr j; elosztani az egyes iparosok és azok szövetkezeti között. (__) Az iparcikkek árszabályozásának kérdése. Az ipari áruik árának szabályozására vonatkozó előkés/ül ötben lévő kormányrendé!/:!. körülbelül 69 iparágra fog vonatkozni. A „Národni Politika" jelen lése szerint egész -ereg iparág kéri, hogy a rendelet rá is vonatkozzék. (?!) Állítólag föblb iparág a javasába egy általános záradékot szeretne fölvétetni, Több mint félmlíó mázsával emelkedett a (ukorkiuitel Prága, január 9. Az 1936—37. évi cukor- kampány első negyedében Csehszlovákiából 1,169.799 mázasa cukrot vittek ki. A múlt kampány azonos szakában 653.669 mázsa került kivitelre, úgyhogy az idei cukorkivitol 516.230 mázsával nagyobb a tavalyinál. Morvaország és Szilézia kivitele 119.286 mázsával, Szlovenszkó kivitele pedig 68.918 mázsával emelkedett. Az idei kampány hátralévő részére még körülbelül 1,850.000 mázsa cukor marad kivitelre, a múlt kampány azonos szakáiban a kiviteli 1,023.631 mázsát tett ki. Az idén általában nagy a cukor iránti kereslet és föltételezhető., hogy a kiviteli fölösleget a kampány végéig sikerülni fog exportálni. A „Ceské Slovo“ szerint a kivitelnél elért árak az előállítási költségeken alul mozognak. (—■) Utazási kedvezmények a prágai tavaszi vásárra. Az államvasutak igazgatósága a prágai tvaszi vásárra utazók részére a köztársaság területén 33 százlékos vasúti kedvezményt engedélyezett. A kedvezmény a vevők részére 4, a kiállítók részére pedig ÍO napig érvényes a vásár előtt ég a vásár után. (—) Száz százalékkal megdrágul az ex- presszküíldemények kézbesítése. Aiz ujj postai remid'tartás szerint az expresszlküldemények kiédbesáiKését 1. koronáról — 100 százalékkal — 2 koronára emelték. Ez olyan megterhelés, aimelyelt a közönséggel szemben legalább im-ás módon keiletl volna kompenzálni, mégpedig azzal, hogy az expresszknIdeimiények kléfflbe- silése ne legyen olyan (hosszadalmas léis ké- sedelmes. Zselíz, január Az állattenyésztőkben az úgynevezett Bang-betegség, illetve járványos elvetélés igen nagy gazdasági kárt okoz azáltal, hogy a vemhes állatok elvetélnek, valamint az által is, hogy az a tenyészállat, amely e betegségen átesett, esetleg többé nem termékenyül meg; nem fog borjut, csikót, malacot, szóval meddő ■marad. Az ilyen tenyészállatot aztán ki kell selejtezni a tenyésztésből, ami a tenyésztőre nagy gazdasági kárt jelent. Az olyan istállóból, ahol ilyen betegségben szenvedő állat volt, a 'betegség kórokozóját igen nehéz kiirtani. Mert, Iha ilyen fertőzött istállóba más fertőzésmentes istállóból származó tehenet állítanak be, ebben a fertőzött istállóban az egészséges tehén is könnyen megfertőződhet és az állattenyésztő állandóan ki van téve annak a veszélynek, (hogy az ilyen istállóban a szarvasmarhatenyésztést, ületve a.z állattenyésztést nem folytathatja. E veszedelmes betegséget a Bang-haktériumok idézik elő, amelyek a méhben, a tejben, a vizeletben, az ürülékben és általában a 'beszennyezett alomban, a trágyában, a takarmányban és a legelőn fordulnak elő. Az ilyen vizelettel, ürülékkel és tejjel befertőződik az istálló talaja és befér tőződlhet a takarmány, a legelő stb. A fertőzés történhet ilyen fertőzött takarmány etetésével, de megfertőződhet a tehén úgy is, amikor fekszik, amikor ugyanis az alomban és' a trágyában jelenlévő baktériumok bejuthatnak a méhbe és megbetegitik a tehenet. Ha az ilyen tehén éppen borjas, akkor idő előtt elvetél. A fertőzés történhet végül a bőr sérülésein keresztül is. A fertőzött takarmány vagy legelő füvének föletetésével a baktériumok bekerülnek a gyomorba, a 'belekbe, onnan a vérbe és a véráram utján bejutnak a méhbe és azt erősen megbetegitik s a tehén emiatt elvetél. Az ilyen beteg tehén elvetélése után a baktériumok a méhben még három hónapig maradhatnak meg fertőzőképes állapotban. Három hónap elmúltával a szervezet más részeiben, éspedig a májban, a tőgyben néhány évig maradhatnak fertőzőképes állapofbarí és ez idő alatt veszélyeztetik a többi odakerült egészséges tehenet is. Ez a betegség azonban nemcsak az állatra* de az emberre is igen veszélyes, mert megkaphat* ja az ember is, éspedig az ilyen beteg, vagy volt beteg tehén tejének föíforralatlan állapotba* való élvezésével. Az ember hosszú ideig beteges* ■k-edhet anélkül, hogy tudná, hogy milyen betegségben szenved, mert az orvosi kezelés ellenére állapota nem javul, sőt állandóan rosszabbodik, éspedig azért, mert az orvosok nehezen ismerhetik föl e betegséget, imivel állati betegségről van szó. Ilyen eset már járásunkban is előfordult. Egy ember ilyen fertőzött tejet nyers állapotban ivott és megkapta a betegséget. Körülbelül C6ak háromhónapi kezelés után tudták megállapítani az orvosok ezt a betegséget. Ha az ilyen fertőzött tehén a legelőre kerül, a legelőt vizeletével és ürülékével befertőzi és a fertőzött legelő füvének lelegel ésével megfertőződnek a többi, még egészséges tehenek is. Kérdés, hogy miképpen védekezzék az állat- tenyésztő e betegséggel szemben? Minden esetre legjobb az újonnan vett tehenet mindaddig be nem állítani a többi egészséges tehén közé, míg a vett tehén vérét meg nem vizsgáltatta állatorvossal. Ha pedig az istálló tehénállományában már van beteg tehén, azt azonnal el ke.ll különíteni és lehetőleg húsra kell értékesíteni. Ha pedig nagyobb te bén állományról van szó, célszerű a hasas tehenet külön istállóiban leborjasztatni. Másik igen fontos kéndés, hogy miképpen védekezzék az ember a betegséggel szemben? A felelet csak az lehet, hogy a tejet mindenkor csak forralt állapotban szabad inni. Igen fontos dolog a.z, hogy azok, akik a tehenek körül foglalatoskodnak, ha egy ilyen beteg tehén elvetél és a magzatburok visszamarad, azt sohasem próbálják maguk kiszedni, mert ha kézzel berg^ilnak a méhbe, a bőrön keresztül is könnyen, megfertőzhetik magukat. Hogyan menthető meg a köztársaság szőlőgazdálkodása a biztos pusztulástól? Nagyszöllős, január 9. Nincs talán a gazdálkodásnak egyetlen olyan ága sem, amely az állam- pénztárnak annyi jövedelmet biztosítana, mint a szöllőgazdaság és mégis igen keveset törődnek ezzel az igen fontos gazdasági ággal. Azok, akik a gazdaságpolitika irányításában tevékeny részt vesznek, igen rosszul teszik, amikor az állampénztár jövedelmének fokozása érdekében uj jövedelmi források után kutatva, nem ott keresik a fokozás lehetőségét, ahol az előföltételek adva vannak. A köztársaság szöllőgazdasága valójában súlyos helyzetbe került. Éppen ezért nem időszerűtlen meggondolás tárgyává tenni, hogy mit kellene cselekedni e fontos nemzetgazdasági ág föllendi- tése érdek ében. A filoxera pusztítása idején, 1875—1890-ig a kór Középeurópa szöllőterületeinek 95 százalékát elpusztította, nem számítva bele Németországot. A szöllőket újra kellett telepiteni. A telepítési, illetve felújítási munkálatok az egyes államok kormányainak hathatós támogatása mellett aránylag rövid idő alatt, tiz év alatt mentek végbe és 1900- ban már befejeződtek anélkül, hogy az eredetileg telepitett szöllőterületek számottevően apadtak volna. Az akkori középeurópai szöllőte-rmelő államok karöltve léptek föl a közös ellenség legyőzésére és semmi áldozattól sem riadtak vissza a nemzeti vagyon, a biztos jövedelmi forrás megmentése érdekében. A kormányok anyatelepeket létesítettek és az ott termelt alanyvesszőket és gyökeres fásóitványo'kat ingyen, vagy rendkívül kedvezményes áron bocsátották a szöllőtermelők rendelkezésére, továbbá nagymennyiségű alany- vesszőt és oltványt importáltak és ezeket is mérsékelt áron osztották ki a termelők között. A legfontosabb segítség azonban az volt, hogy az államok mindazoknak, akik szöllőiket felújították, vagy fel akarták újítani, rendkívül kedvezményes feltételű hosszúlejáratú kölcsönöket nyújtottak és a felújított szöllőknek tizéves földadómentességet biztosítottak. Magyarország, Németország és Svájc voltak azok az államok, amelyek a legnagyobb áldozatok árán azonnali hathatós beavatkozással nemcsak megmentették a szöllőtermelést, de a fölujitással kapcsolatban elért többtermeléssel az állampénztárak bevételeit is fokozták. Ma, bár a filoxera nem árt a szöllőknek, mégis a köztársaság szöllőtermelése ott tart, ahol a filoxera idején. A szöllőgazdaság rákfenéje ugyanis most az, hogy ugyanazon költséggel katasztrális holdanként sokkal kevesebb termés érhető el, mint a többi európai bortermelő államokban. Ennek oka főleg abban rejlik, hogy a szöllőterületek legnagyobb részét a rossz gazdasági évek és az elemi csapások folytán bekövetkezett forgótőke hiánya miatt elhanyagolták. Rendkívül nagy a tőkehiány, a meglévők pedig a trágya és a művelés hiányossága folytán csenevészek, s ezért a. hozamuk gyönge. Ott, ahol a tőkének több mint 25 százaléka hiányzik, vagy pedig a tőkék elöregedtek, — már pedig 34—40 éves "telepek feltétlenül kivénültek, — nem termőképesek többé és azt a szöllőt irgalmatlanul ki kell vágni és ujjátelepiteni, mert erre a gazda biztosan ráfizet és lassan, de biztosan elvérzik, az állam pedig biztos jövedelmi forrását veszti el. Hogy a csehszlovákiai szöllők elöregedése folytán termőképességük lényegesen megcsappant, az alábbi statisztikából állapítható meg: terület termés 1 ha-ra lOOOha- 1000 hl esik hl Ausztria 30.2 1077.35 38.5 Bulgária 90 2624 35.8 Franciaország- 1402 47636 34 Jugoszlávia 209 4237.2 20.4 Németország 71.5 1772 25 Románia 239.8 6000 26 Svájc 13.34 414 31 Csehszlovákia 19.19 250—133 13—22.5 A fenti adatokból megállapitható, (hogy Csehszlovákia szöllőgazdálkodásában valami igen nagy hibának kell lenni, minthogy hektáronként 12—13 hektoliterrel termelhető kevesebb, mint a fenti táblázatban foglalt többi államokban. Ez a hiány az összterületre átszámítva évi 200—230.000 hl veszteséget jelent, ami viszont a mai literenkinti 1.60 koronás boradó alapulvétele mellett 36 millió 480.000 korona boradóveszteséget jelent. A szöllőtermelés csak az állam támogatásával és a bortermelés fokozásával menthető meg, ami által az állam bevételei is lényegesen fokozhatok lennének. Legcélszerűbb lenne, ha az állam ez igen fontos nemzeti vagyon megmentéséihez, a szöllők fölujitásá'hoz olyan húszéves hosszúlejáratú kölcsönt nyújtana, amelynek úgy a kamatait, mint a törlesztési részleteit mindaddig ne kelljen visszafizetni, mig az ujraültetett szöllők nem teremnek, vagyis a kölcsönvételtől számított legkésőbb öt esztendeig. Ez a-z állam részérői olyan üzleti befeketetés lenne, amely az államnak -rövid néhány esztendő alatt 100 százalékot jövedelmezne. (—) Füllendiilőben a nagytapolcsányi ipar. A nagytapolcsányi cukorgyár leégése óta az ottani ipar ellanyhult. Ezért illetékesek örömmel fogadták azt a hírt, hogy a. szlovenszkói m-éhics-zegyesü- let Nagytapolcsányiban cukorgyárat akar létesíteni, amely 300 vagon cukrot állítani elő. A szeszgyár épületében a pozsonyi gumi- és kábelgyár rendezte be üzmét, ahol most 60 munkás dolgozik. A szabók a prostejovi készruhaszabóktól nagy megrendeléseket kaptak, úgyhogy a járásban jelenleg 2-00 szabó dolgozik 2—3 alkalmazottal. A müétölzsir- gyár foglalkoztatottsága elég jó. (—) A gazdasági kiállítás plaká(versenye. A gazdasági kiállítás rendezősége felhívja a kiállítás plakátversenyének résztvevőit, hogy terveiket a következő helyen vegyék át: Zemédélská Jednota, Praha II., Na Floren-ci. (—) A munkanélküliség kérdése. Az agrárpárti „Venikov“ ma vezércikkben foglalkozik a munkánál leül i-»ég kérdésével ce megállapítja, hogy bár a munkanélküliek száma aiz utóbbi öt évben december hónapban az elmúlt évben volt a legkisebb, mégis tudomásul kell venni, hogy több, mint félmillió munkanélküli van. (—) Kieléigiiitö a rózsahegyi ipari foglalkoztatás. A Maiulllmer-it'ex'tilimiüv’ök teljes üziemini'el dolgoznak. Több, minit 3200 aniun.- kós dolgozik. Az elmúlt 8 éviben ez a legjobb szimvioinailiu fegila-lkoKtato-ííliság, A papírgyárak is (kapacitásuk lehető legjobb kihasználásával dolgoznak. A Rózsahegy-környéki ipartelepieken összesen 5500 munkás van foglalkoztáivá. Ezzel szemben a liptós-zentiiuik- lősi bőripar foglalkoztatottsága jeueulősebiben nem javult. A bal-fö-lidi elhelyezés ugyan javult, a munkások száma azonban csak jelem- ílék-teletn számiban emelkedett. (—) Az órsekujvári kereskedelmi grémiumba lépnek be az ógyallai kereskedők? Az ógyallai kereskedők állítólag kérvényt adtak be a járási hivatalhoz, hogy kiléphessenek az ógyallai vegyes ipartársulalból és (beléphessenek az énsekujvári kereskedelmi grémiumba. (—) Mezőgazdasági kényszeregvességek. A hivatalos lap jelentése szerint Kárpátalján, a beregszászi kerületi bíróság körzetében három uj mező- gazdasági kényszer egyezségi eljárás -indult.