Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-28 / 22. (4168.) szám
1937 január 28, csütörtök. T>RA:GAI-A\\(áíAR- HIRLAP Hírek Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkát házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetés; dijat kizárólag kiadóhivatalünk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak, — CERNY BELÜGYMINISZTER AZ ELNÖKNÉL. Dt. Ceray József belügyminiszter tegnap kihallgatáson volt Benes köztársasági elnöknél. — ELTEMETTÉK FÁBIÁN PRELÁTUST. Rozsnyói tudósítónk jelenti: A rozsnyói római katolikus egyházmegye nagy halottját, dr. Fábián Antal pápai prelátust, püspöki helynököt, a pápnevelde-intézeti hittani főiskola főigazgatóját szerdán délelőtt temették el a katolikus egyház és a magyar társadalom mélységes részvéte mellett. A temetés a gyászháznál kezdődő szertartás és a székesegyházban végzett szentmise után a rozsnyói sirkertben folyt le, hová a Megboldogultat saját kívánságára szülei mellé temették el. A gyászszertartást Bub- nics Mihály püspök végezte teljes papi segédlettel. A temetésen résztvevők hatalmas tömegei, a gyászkocsit és a sdrt elboritó koszorúk fejezték ki külsőségekben a megbecsülést és fájó szeretetet, mellyel az egyházmegye és a magyarság nagy halottját utolsó útjára kisérte. — CHARLES ROBSON CSEHSZLOVÁKIÁBA JÖN, Londonból jelentik: Charlés Rob- son, a Morningpost munkatársa a közeli napokban Csehszlovákiába fog érkezni, ahol főleg a kisebbségi kérdést és más angol szempontból fontos kérdéseket tanulmányoz. Robson röviddel ezelőtt lapjának berlini munkatársa volt, ahonnan azonban kiutasították. Az ismert újságíró kiutasítása annak idején élénk tiltakozást váltott ki Angliában. — RAVASZ LÁSZLÓ A NŐK EGYHÁZI MUNKÁJÁÉRT, Budapestről jelentik: Dr. Ravasz László református püspök a magyarországi dunamelléki református egyházkerület valamennyi lelkészének figyelmét körlevélben hívta fel a női tábor munkájának továbbépítéséről szóló egyházkerületi határozatra. Eszerint az egyházkerületi közgyűlés kívánatosnak mondotta, hogy a nők egyházi szervezkedésének munkája erőteljesen épüljön tovább, az asszonykörök mellett leánykörök is alakítandók, s a szervezés munkájával egyenlő fontosságúnak kell tartani uj és uj gyülekezeti munkások kiképzését — ÁGOSTON KÁROLY KILENCVEN ÉVES. Eperjesi tudósítónk jelenti: Ágoston Károly pápai kamarás, ny. főgimnáziumi tanár, a szlovenszkói Magyar Kulturegyesület ' eperjesi tokjának. elnöke szerdán töltötte be 90. életévét. \ köztiszteletben és közszeretetben állp, magas- coru főpap a sárosmegyei magyarság vezető rgyéniségei közé tartozik: s úgy nevelői munkáságával, mint közéleti szereplésével országos űrre tett szert. Ágoston Károly különösen a há- joruelőtti években nagyon jelentős és érdemdús revékenységet fejtett ki Eperjes város társadalmi is kulturális életében. Hosszú évtizedes, áldásos pedagógiai működése pedig a tanítványok nem- redékeinek tiszteletével és szeretetével övezi őt. Ágoston Károly teljes szellemi és testi frissességen érte el a magas kort, Az utóbbi időben lágy hálára kötelezte Eperjes társadalmát, ami- ;or átvette a SzMKE eperjesi fiókjának elnök- .égét s legutóbb az Uj Világ, az egyetlen eper- esi magyar hetilap főszerkesztését is. Éppen az Jj Világ legutóbbi számában jelent meg a tudós, nélygondolkodásu főpap vezércikke ,,Inter ar- na silent musae“ címmel, amelyben a jubiláns :melkedett szemponttal ítéli meg a mai világot :s a kultúra magasságában és függetlenségében átja az emberek békés jövőjét. — ELJEGYZÉS. Földesi Gyula, az Au- :onóm Földműves Szövetség szenátorának Piroska leányát eljegyezte Mohos János, a Hubert és Szigmund acélgyár cégvezetője, Budapestről. (M. k. é. h.) — A PRÁGAI POLGÁRMESTER NYUG)IJBA MEGY. A mai lapok értesülése szedőt dr. Baxa Károly, Prága polgármestere rö- üdesen elhagyja állását. Baxa junius 24-én ölti be 75-iik életevét s akkorára lemond. Ta- asszal szabadságra megy, amelyről már nem Dg visszatérni. Utóda a cseh nemzeti szocia- ista ZenM, Prága főváros népjóléti előadója Ibse. " — A BÍRÓSÁG KÖRÉBŐL. Pozsonyi ezerKfizitőséganlk jeleníti: Értesülésünk eaeirkrt dir. ftiás bírósági főtanácsos, a pozsonyi kerületi áré)ság egyik büntetőtan'ácsámiaJk elnöke, növi- lesen a pozsonyi felsőbírósághoz került. Dt. iiiá« két ówél ezelőttit Besztercebányán mükö- l&fat. . . y Az amerikai árvízkatasztrófa szörnyű fejezetei Felrobbantották a Mississippi védőgátját — többszáz ember a hullámokba veszett 600 négyzetkilométer termékeny földel áldoztak tel a városok megmentésére Százával öli az embereket az árvíz nyomában fellépő járvány ■ Borzalmas tűzvész az elöntött városban Newyork, jan. 27. A Mississippi és Ohio árvízkatasztrófája egyre félelmetesebb méretekben bontakozik ki. Az Ohio folyó tovább árad Louisville környékén és magában a városban kétszáz halálos áldozata van az árvíz nyomában fellépő járványnak. Albana, Jeffersonville és egyéb városokban még nagyobb a halottak száma. Louisvilleben kihirdették az ostromállapotot. A szükséges gyógyszereket repülőgépek szálli ják a szárazföldtől teljesen elzárt lakosságnak. Az árterületen lázasan folyik az uj védőgátak épitése, mert az eddigi tapasztalatok alapján attól tartanak, hogy az árvizvesze- delem még korántsem érte el a tetőpontját. „Zúgva, bőgve törte át a gátat . . A Missouri állambeli Charlestonból jelentik, hogy az Ohio áradása megdöbbentő katasztrófát idézett elő. Cairo város közelében a mentőcsapatok kénytelenek voltak a Mississippi zárógátját felrobbantani, mert különben az árvíz az Ohio és Mississippi összef olyása közelében fekvő városokat pusztította volna eí. A gátrobbantás következtében mintegy hatszáz négyzetkilométer terület került viz alá és a rohanó áradat teljesen elpusztította a termékeny területen levő farmokat. A farmerek nagy része az idejében történt felszólítás ellenére sem volt hajlandó elhagyni lakóhelyét és több száz gazdálkodó otthonában várta be a szörnyű veszedelmet, amelyre pedig jóelőre figyelmeztették őket. A védőgát felrobbantása után zugó gyorsasággal ömlött be a védtelen területre az árvíz és magával ragadott mindent: házakat, gazdasági épületeket, felszerelést. Röviddel a robbanás után repülőgépek kutatták végig a vidéket és a pilóták mindössze csak öt embert láttak az elöntött területen, ezek magaslatokra menekültek az árvíz elől. Attól tartanak, hogy több száz ember a rohanó áradatban lelte halálát. A dinamittal végrehajtott robbanás Gairotól délnyugati irányban a Mississippi' jobb partján történt. Az áradat teljesen elpusztította a védőgátat és elöntötte Birds Point és New Madrid között a Mississippi kanyarulatában fekvő óriási területet. A folyók szeszélyes atyja A Mississippi — bennszülött nyelven a „folyók atyja" —-, a világ egyik leghatalmasabb folyója, valósággal legendás fogalmat jelent az amerikaiak számára. A kiszámíthatatlan folyó a sorsszerű őserőt jelenti, amellyel szemben tehetetlen a modern technika minden erőfeszítése. A folyó a megtermékenyítője a legdusabb amerikai területnek és egyúttal megsemmisítője is mindannak az eredménynek, amelyet az emberi munka létrehoz. A Mississippi partjain virágzik Amerika gazdagsága és itt játszódnak le — különösen a gyapottermő államokban — a legszörnyübb amerikai tragédiák. Csikágó álma, hogy valaha az Egyesült Államok fővárosa legyen, szintén a Mississippihez fűződik. Arra számit a hatalmas város lakossága, hogy egykor Amerika legnagyobb kikötője fog megépülni Csikágóban és az óceánjáró hajók az Atlanti óceánból a Szent Lőrinc-íolyamon és a nagy tavakon keresztül Csikágóba fognak befutni és onnan a már épülőben lévő Missouri- Mississippi-csatornán keresztül a Mexikói öbölbe fognak eljutni. Az álom egykor valószínűleg valósággá válik, de egyelőre az a helyzet, hogy a Mississippit emberi erővel nem lehet megfékezni, Hiábavalók a modern technika minden művészetével megépített hatalmas gátak, a nagy ország jó és gonosz szellemei lebegnek a folyam fölött, amelynek szeszélyei irányítják az amerikai gazdálkodás sorsát, éppen úgy, mint ahogy Kina folyamai alapozzák meg Ázsia keleti részének jólétét, vagy balsorsát. A Mississippi, úgy látszik, most újból föllázad és elpusztítja a területeket, amelyeket eddig megtermékenyített. Az amerikai lapok a világ legnagyobb áradásáról imák és ez mutatja, hogy milyen hatalmas méretű katasztrófáról van szó. Az égő petróleum pusztítása Cincinnatiban London, január 27. A Marin jelentése szerint az árvíz által elöntött Cincinnati városban hatalmas tűzvész pusztít, amely egy petróleum- finomító üzemben keletkezett. Tíz óriási petróleum tartály felrobbant, több millió liter petróleum ömlött szét az uccákon és az árvíz tetején úszva lángol a veszedelmes folyadék. A tűzoltók minden erőfeszítése ellenére csakhamar négy kilométer körzetben terjedt ki a tüzveszedelem és harminckét házat lángba borított Az újabb csapás elől menekülő embereket a menhelyek'ké átalakított templomokban és iskolákban helyezik el. A tüzoltófőparancsnok véleménye szerint legalább negyvennyolc óráig fog tartani, amíg a tüzet teljesen sikerül eloltani. Tegnap reggel újabb robbanás következett be és igy a tüzveszedelem beláthatatlan méretekét ölt. Etán angol egyetemi várost elöntötte az árvíz London, január 27. Anglia délnyugati részében újabb áradások vannak, amelyek óriási károkat okoznak. Az árvíz elöntötte Eton híres egyetemi várost és teljesen elzárta a külvilágtól. A lakosságot repülőgépek segítségével látják el élelmiszerrel. A hadügyminisztérium rendeletére egy utászí Budapestre a holland tvénovököspárt A királyné is ellátogat Magyarországra? ezred végzi a mentőmunkálatokat és igyekszik rendbehozni a védőgátakat, amelyeket csak "a múlt évben építettek a Medway-folyó partjain. A kárt eddig is többmillió fontra becsülik. A hajléktalanná vált lakosság számára a kormány gyorssegélyt fog kiutalni. várják Budapestre. Előreláthatólag a margitszigeti Palatinus-szállóban fognak megszállni s az eddigi tervek szerint három napig maradnak a magyar fővárosban. Ez idő alatt Bemhard herceg nagyobb vadászaton is részt vesz. Iglsi jelentés szerint Vilma holland királynő is azzal a gondolattal foglalkozik, hogy leánya elé utazik és ez esetben a találkozás Magyarországon, valamelyik balatoni fürdőhelyen, vagy egy ismert magyar főur sopron- megyei kastélyában történik meg. Az osztrákmagyar határállomás már értesítést is kapott a rangrejtve van Búrén grófnő álnév alatt utazó holland királynő esetleges érkezéséről. A windsori herceget is meglátogatják Bécs, január 27. Báró Rotfaschiild Jenő a múlt héten Páriáiba utazott. Az enzesfeldi kastély úrnője, Ro'JhschiM Kitty a legközelebbi napokban ugyancsak Páriába megy. A windsori herceg, aki tudvalevőleg Rothschiil- dék vendége, továbbra is a kastélyban marad, amelyet néhány hónaipra kibérelt. Itt várja meg Julianna holland trónörökösné és férje látogatását, akik a Sem mer ingre jönnek. Február elején a kenti herceg éis felesége is meiglátogatja a herceget. A volt király az en- zesfeldi kastélyból állandóan apróbb kirándulásokat tesz a Seonmeringre és környékére és kizárólag sisiporttal foglalkozik. AZ AMERIKAI NAGY ÁRVÍZ. Képünk « viz alá kerüli Popla/ Buff várost (Missouri-állam) mutatja* — MAGYAR REFORMÁTUS ISTEN- TISZTELET PRÁGÁBAN. Január 31-én, vasárnap délelőtt 10 órakor Prágában, a német evangélikus iskola tanácstermében (II. Opa- tovicka-u. 5. I.) Csornái1 Góca református lelkész magyar mvelvü istentiszteletet tart. — ELŐADÁSOK A POZSONYI MAKKBAN. Pozsonyból jelentik: Január 29-én, péntek este 8 órakor a pozsonyi MAKK helyiségében a magyar főiskolások résziére dr. Szik- ilay Ferenc tant közérdekű kérdésekről előadást. A következő előadó február 5-én dr. Fleisdhmaim Gyula (témája: akarat és jellem). ................... A 1 ^-2 0___5 Ig yarországon át utazik Ausztriába. Budapesten már meg is tették az előkészületeket a [holland trónörökösnö és hercegi férje fogad- jtatására. A holland trónörököspárt pénteken Budapest, január 27. (Budaipesti szerkesztőségünk telelőn jelentése.) A Lengyelországban időző holland trónörököspár, mint azt a varsói holland követ is megerösitette, Ma