Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-24 / 19. (4165.) szám
%>R\GMtA^<itAR-HlRLAP 1937 január 24, vasárnap* ii ■mi i I ■ ■ 1 i ii ■■ inra— A magyar népkisebbség fenmaradásának íőHékleH ismédévé lévai előadásában Mévay István Léva, január 23. (Saját, tudósitónktól.) A járási magyar közművelődési testület meghívására Révay István, a magyar kulturmunka szloven- szkói vezére tegnap este rendkívül érdekes előadást tartott „Nemzetiségi demográfia és kisebbségünk" elmen nagyszámú hallgatóság előtt a .városháza nagytermében. Az előadó bevezetőben megállapította, hogy a nemzetiségi elv uralmának idejében hozzátartozik az általános műveltséghez, hogy a nemzetiségi demográfia —- népleirás és statisztika — kérdéseihez mindenki értsen valamennyire. De az általános műveltségi szempontokon túlmenően különös fontosságra tesznek szert az ismeretkör problémái egy kisebbségi nép életében, mert a részükre kivívható jogok és lehetőségek oroszlánrésze a nemzetiségi statisztika jogforrásából származik. Ezenkívül pedig helyzettisztázó, öntudaterősitő és a társnemzetiségek békés együttélését is elő- § mozdító dolog a demográfia ismereteit társadal- | munkban terjeszteni. Rámutat Masaryk volt el-1 nők egyik nyilatkozatára, amelyben megállapi-1 tóttá, hogy a nyelvhatár mentén vagy vidékén | való lakás élessé teszi a nemzetiségi kérdés | problémái iránti érdeklődést és ítélőképességet. | Révay István ezután előadásának első részében a nemzetiségi demográfia és statisztika általános kérdéseivel foglalkozott s ennek során megállapította, hogy a népeknek faji szempontok alapján való nemzetiségi osztályozása sem nem kielégítő, sem nem lehetséges. Kétségtelen, hogy egyes nemzetiségek kialakulása más és más, egymástól eltérő eredők összemüködése utján történt. Ilyenek a faji vagy származástudat, multbani történeti vagy politikai fejlődés alakulása, a velük vegyesen vagy szomszédosán lakó nemzetiségek hatásai, vallás stb., de éppen olyan általánosan elfogadott megismerés az is, hogy a nyelv az a tényező, amelyben a nemzetiség közös szellemisége megnyilatkozik, a nyelv a nemzetiség öntudatát a gyakorlatban ébren tartja és ennek utján a nemzetiség lényét átörökli. Az előadó azután a népszámlálási statisztika adatai alapján a csehszlovákiai magyarság belső erőviszonyaival foglalkozott nagy szakszerűséggel, majd megállapította a magyar kisebbség kifelé való hatóerejét, más népekhez viszonyított súlyát. Megállapította, hogy a szlovenszkói magyar kisebbség számszerű fölmérésénél nyert, inkább pesszimisztikus mérlegkép a településszerinti helyzetünk vizsgálatánál jórészben visszabillen. Mert megállapítható, hogyha nagy hátrányt is jelent nyelvterületünk részére hosszú sávszerű peremi elhelyezkedése, ezt a körülményt kedvezően ellensúlyozza helységeink több, mint 90 százalékban való zárt és egymásra támaszkodó településformája. De előnyös az is, hogy úgyszólván minden nyelvterületi szakaszunknak megvan a magyar, vagy legalább is erős mértékben magyar színezetű központja. Révay István nagy figyelemmel fogadott előadásának végkonkluziójában megállapította, hogy a szlovenszkói magyar nyelvterület nemzetiségi fönnmaradásának föltételei, gyökeressé- ge és települési elhelyezkedése szerint, kétségtelenül megvannak. De a számszerű fölvételnél megállapított jelenségek viszont igazolják azt is, hogy ez magában még nem elegendő. Nemzetiségi örökrészünk lehető csorbítatlan fönnmaradását csakis a törvényadta lehetőségeink teljes kihasználásával és minden erőnk rendszeres lat- bavetésével biztosíthatjuk. A nagyszámú hallgatóság meleg tapsokkal köszönte meg az értékes előadást. Óriási választék! Legolcsóbb árak! Pausz T., Kosice ' ® 9 Üveg — porcelián — villany csillárok! IIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlilllllllllllllllllllllllllllillllllllllllllllllllllllllllllllllllllllilHI Modern képke relézés, üvegezés niiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiii || Telefon 2423 Alapítva 1833 Gergő legyen a le neved Irta: Nyíró József Háromszor jött a kóbor farkas azon az éc- cakáin a kalyibához, ráfujt a tenyérnyi ablakra, hátsó lábaival hányta a havat s kísértetiesen vonított. Imgtben-gatyáham, mezítláb kiment Gergő a fásaival s elriasztotta, de har- madikszor is azt 'mondta az asszonynak: — Beié kell nyugunni! . . . Méiges meghal kicsi Gergő! A farkas megjelentette! — Jaj csak meg véna keresztelve! — sikol- tott a menyecske. A halál maga is elég nagy baj, <Je rettenetes, ha valaki kereszt-eletlen-ül hal meg. Seim ág, seim föld be nem fogadja, a lelke sirva jár a havason a világ végezetéiig, — Ebben a cudar időben hogy menjek a faluiba a papért! — húzódozott az ember, mert két nap, két éjjel szakadatlan hullott a hó s nehéiz az ut, de hogy a farkas igy. megijesztette, mégiscsak nekiöl-tözött és meglábolta a havast. Mire pitymállott, már zörgetett is az öreg Mihók sekrestyés ablakán: —- Baj van, 'Miháj bá! Eresszen bét — Ki a? — riadt fel Mihók Mihály egyházi ember. — Ez én! Csutak Gergő a havasról! — Miért nem ülsz otthon ilyen időben! — lépett le az ágyból Mihály bá, hogy kikócsol- ja az ajtót. — Mit lármázod fel az embert? — Lehet, hogy nem éri meg a reggelt! — hozakodott elő Gergő a nagy bajával. — Ki nem őiri meg a reggelt? — Kicsi Gergő, a fiam! — Nem szégyenled magadat? — támadt rá a vénember. — Egy nyálas kölyoklből ekkora dógot csenálini! — Igende a farkas háromszor bankóit felette — bátor tálán,k-odott az erdei emiber. — A gyermek nincs megkeresztelve, tudja-e? — Amimá nagy baj! Igemoagy baj! — csendesedett meg Mihály bá is. — De akkor mért nem imős-z a paphoz, mit törsz reám? — Hiszen éppen azért jöttéim, hogy kled intézkedjék a tiiisizlendumá!! —. Én neim intézkedhetek! — csattant fel Mihók bá újra mérgesen. — Osztán métt nem? — kezdett fenyegető lenni a Gergő hangja is. — Mert nincs itthon a pap s ahogy .nekem jelentette, nem is jön haza két napig! — Hijj a teremtésit! — vesztette el minden reménysáigit Gergő. — Most mit csináljak? — Az a te dóigod! — felelt kurtán Miháj bá s visszafeküdt az ágyba a vénasszony mellé, ki a falig lapulva hallgatta a férfiak beszédét. Valamit gondolt azonban magáiban, későbben mégis azt mondta: — Hátha méges tudna segíteni raj-tik! . . . Gergé nem olyan ember, aki ingyen kívánná! . . . — Meghálálnám! — kapott a szón Gergő is. — Pénzem ugyan nincs, de egy-kél szekér fát megeresztenék. Nem néznék oda, miikor ki ed érd ölni jön . . . Ettől a vénember is megereszkedett. — Szítsd fel a tüzet g í'üttöizizél meg! — adta meg magát. — Nem es tudod eléggé megköszönni Mi- háj bátyádnak, hogy segít rajtatok! — járt a szája a vén asszonynak, imig Gergő a füzet fújta tele szájjal. - Mi az a két szekér fa ilyen nagy bajban? Hiszen tudod, hogy ez az énuram melyen értő, tanólt, ember! Negyven esztendeje, hogy a keizin van a templom s az egy szentségein kívül mindenhez szabad hoz- aá nyúlnia . . . Ásítva, szuszogva öltözködött Mihók bá, mintha nem is hallaná, hogy miit beszél a felesége. Aztán komótosan niegtfr üst okolt, fogta a templom kulcsát s -tekintélyesen' azt mondta: — Mehetünk. Elfogadva nézte Gergő a néma, kicsi templomiban hogyan bugyogtat bele Miháj bá egy háromdecis, mosattam, vak üveget szentelt vízzel s pakol fel melléje egy avult, sziuette, arasznyi fakeresztet, keres elő egy még vénebb, dohos, nedves levelű szent könyvecskét, amelynek vedlett táblájába már belerágta magát a penész. Érteim esen betürte azt a helyet, ahol használni kell s Gergőhöz fordult: — Tudsz-e olvasni? — Én nemigen, — ijedt meg az erdei ember — de az asszony, ha meg nem felejtette, tudott. — Ebben a könyvecskében minden benne van, hogy mit kell csinálni! — magyarázta Miháj bá. —- Hát ki ed nem jön? — szomtyoilioidotit el Gergő. — A falu végéig seim tudnék eljutná ebiben a hóban, — rázta a fejét a vénember, — de nem is kell, mert azt a gyermeket ti is megkeresztelhetitek. Akár te, akár a feleséged. — Lehetetlen! — hitetlenkedett Gergő. — Ha éin valamit mondok, neked ne jár- jor a szájad! — s-enikiizte le Gergőt a vénember. — Abban a könyvecskéiben is meg vagyon írva, hogy szükség esetéin mindenki keresztelhet s ez éppen olyan érvényös, mintha a paip, vagy én kereszteltem volna meg! . . . Inkább kevés szentelt sót is adok, hogy foga- úatosalbb legyen . . . Valamit ümimiögött kedvetlenül Gergő, hogy ő azt -gondolta, hogy méges, ha Miháj bá eljött volna . . . — Mit akarsz többet azért a két rongyos szekér fáiért! — támadott rá az öreg. — Ha még sokat jár a szád . . . Gergő jieidlbein behúzta a nyakát, a kürti zse- bibe betette a szent dolgokat s elindult. — A szem t-keresztet s a könyveit osztán hozd vissza — kiáltotta utána Miháj bá s tekintélyesen odalépett az alig pislogó örökmécseshez, hogy vastag ujjaival levegye a hamimáit... Mire Gergő (kiért Szépasz-ó tetejére, -a havazás megszűnt. A havas teljes pompájában ragyogott. Seimimd sincs szebb a finiseién behavazott puha, fehér erdőinél. Még ezt a félvad Gergőt is megejtette tiszta varázsával és szinte -áhítattal ment a magasságokba nyúló szép szálfák között, melyeknek m-indeiniilk-e mintha gyönyörű ezüst oszlop v-olna, az erdő hatalmas templomában. A vakító, zuzim-airávail díszített,.hóval pré- rnezett, dermedt ágak finom tetővé szövőditek a feje fölött. A kékem derengő hóban mozdulatlan -mindem, csak ia levegő jégbüi zajlanak a lenyugvó nap könnyű fényiében, mint megzavart pici ezíistíhaliacskák. Néhány öreg fán a szakadozott zuzmó-térkép olyan, mintha az élet gyászjelentése volna rájuk kiszögezve. A fák I ravatalt állanak a befagyott patak föiött. Csend Iván és ia Gergő feszült -érzékeli mégis valami | finom zenét hallanak, valami -olyan különös zenét, mintha szél fújnia át a -szarvasok agancsai közt. — Csak nem a fiam lelke!... Csak nem késtem -el! — ijed meg és meggyorsítja lépteit, majd megáll és riadtan hallgató z:Jk. — Mégis a kiesd Gergő lelke v-olit! — sir fel benne valami, mert gyanús ez -a rettentő némaság. Semmi se rezdül s a hópelylhe-kkeil, minit fehér méh-füzérekkel rakott veisszőfomalak is mozdulatlanok. —- Jövök, kicsi Gergő! — kiáltja rekedten és a félelemtől, gyötrődéstől kiült verejték megfagy a homlokán, mert most már biztos, hogy meghalt Kiosigergő. Ezt abból is lehelt tudni, hogy sehol egyetlen élőlléhy nincs... Bedig ilyenkor a.madaraik 1-e szoktak szállni az ágakról, .hogy álkombákoiin, háromujj jeleikkel teileirják, öeszesétálják a friss havat. Ne-m tudják megállni, hogy meg ne tegyék. Éppen igy vannak vele a vadak: őzek, nyulak, szarvasok, farkas-ok, a vaddisznó, hiuz is. Az egyetlen sasmadár neim száll le a hóra, de az ás közel repül ilyenkor a földhöz, hogy tisztaságában gyönyörködjék... Most pedig sehol semmi!... — Kiosigergő! — fullad bele a -szó is a>z erdei ember szivébe. — Jövök, leikeim s magát Urunk jézust hozom! .. Hirtelen megáll, mintha, gyökeret vertek volna lábai, mert most veszi észre, hogy nincsen árnyéka, mintha a saját árnyéka se akart volna v-eie jönni. E>z pedig mindennél biztosabb j el... Sötéten bámul fel a felhőkkel összeolvadt hegyeikre, melyek fölött már megjelent az alkonyait. A hó kékül, majd élettelenül -szikrázik körülötte. A fagy jeges hullámai rázu-daninalk a havasra. A fáradt, kimerült ember már nem siet. — Minek? — gondolja setében és nehezen túrja magát előre az övig érő hóban. Szinte rosszul esik, mikor félóra múlva meglátja egy vén bükk oldalához -támasztott kicsi kalyibáját... Abban f-ekeaik h ottan Kicsi- g-ergő ... Felszálló füst se látszik, a tűz fénye se játszik ablakán, kihalt, gyászos, fátyolos benne minden. Az asszony se mer elébe menni... Maga is úgy érzi, mintha idegen hajlékba lépne h-e és- bátortalanul megáll az ajtóban. — Él?... *' A menyecske vic-ogvia ugrik oda, hogy a tenyerével befogja a vadember jégcsapos száját. — F-el ne költse, mert éppen most szendere- dett el! — Él? — akar telisikoiltami örömében Gergő, de csak a reménységtől nagyra nőtt ezeime- fehérje ég az esteledésben. — Nincs semmi baj! — nyugtatja az asszony. — Egésiz nap aiz őzekkel, vadnyulakkal jádzoiüt! — özeikkel, vadnyuloJkkad? — ... Idejöttek az ablakohz, figuráztak -egész áldott nap s a .i-eikemfiiam kacagott nekik... — Akkor nincs semmi baj! — pihegte boldogan az erdei ember. — Hát azért nem láttam -egyetilen vadait s-e, -amiig jöttem! Mind itt voltak! .— Mind itt voltak! — bizonykodott az asiz- s-z-oiny. — Még a madár -eis miegrepdeste az üvegtáblát! —- A madár es megrepdieiste? — dőlt el fáradtan a tüz-eesfce mellett Gergő, hogy egy cseppet nyugodjék. — Hát a kereszt elés? — kíváncsiskodott a-z asszony. — Szinte el eis felejtettem! — kap a conidra- kurti zsebéihez Gergő s mondja, hogy inni történt. Nehezem húzza elő a fatf-eszületeit, az ósdi könyvecskét, mert vastagok, érzék betonra fagytak bütykös ujjai a hidegben. — A szent sót hová ás tevém? — b., í- ba, mert bizony -a szentelt só valahol eh t. Hain-em akkor ijed meg igazán, miikor a szemelt vizes üvegért nyu-1. Szinte megtiáintorod'k a csapástól, mert bizony a szentelt váz megfagyott útközben és széjjeilhiányta az üveget. Néhány jégdarabka maradt az egészből. Szerencsére a-z -asszony pohárba teszi-hogy az is oda ne legyen. Attól nem keli félni, hogy a hideg kalyibában megolvad. — Most mit tudjunk csenáM! — keseregnek -mindaketten. Órák telnek el, mire a gyermek felébred. Miég tüzes a kicsi orcája, de már mosolyog. — Lám miire méssz? — biztatja Gergő az asz- szonyt, mert neki kéne fogni a kemeszbetésmek. Szegény fiatal menyecske a tűz viliágánál eleget forgatja az avult, dohos keresztedőköny- . vécéikét, de bizony nem tud eligazodni rajta. — Ha tudnám, hogy ez a nagy „F-e^-e, vagy a nagy „Tö‘Cb-etü! — kínlódik a sill-abizálássall irúlva-páruilva. — Hadd el! — int isötéten Gergő. — Ha nem megy, hát nem megy! Hiába tevém meg a nagy utat! Étel se kell, úgy nyúlik ed gúnyáétól a tűz mellett és mindjárt el is nyomja az állóan. Az asszony töprengve virraszt. Kívül szél indul s a vén bükkfa ágai karcolják a kalyiba tetejét. — Ügy látszik, vihar lesz! — gondolja a-z asszony é.s -odalép, hogy istránggal bekötözze a kalyiba ajtaját. Valahol farkas üvölt. Az asszony összenázkódik és didergő kezekkel kiteszi a fafeszületet az ablakba, hogy távoltar tea a veszedelmet. A farkas azonban újra üvölt és a gyermek feleik. Már újra tűzben ég egész teste. Most kezdődik újabb harca a halállá! A feketére fagyott kicsi asszony érzi, tudja, kínlódik tehetetlenül. Csak az urát fel ne verné a farfcaeorditás!.., Csak az-t tudná, h-ogyam kell keresztelni!.. s Sirva töri -a fejét, de sehogy se jut eszébe.., Csak az a. farkas hallgatna! A sírás, vihar, fairkasiivöibés mégis felveri # Gergőt a tűz mellől. Már ő is tudja, mi történik. A kétségbeesett asszony csak akkor veszi i észre a férfit, miikor az eetéten a gyermekhez lépik. — Nincs baj, semmi baj! — hebegi. — Már tudom, hogyan kell keresztelni! — hazudik, hogy a zord, vad férfit megnyugtassa. — Megolvastam a könyvből!... Gergő elhiszi és feléled benne a reménység. Kapja a poharat, feszületet -és az asszony kezébe nyomja. — Akkor fogj hoizzá! Szegény asszony áll pillanatig, szem-e segítségért nepdes, de hirtelen nagy, meleg gondolat -lobban feli benne. Térdre veti magát- a gyermek ágya előtt, egyik -kezében a feszülettel, másik kezében a jégcs-ap-szembeltvizzeil, Forró csókkal megtisztítja kicsinye homlokát, -a jégcsap- pail keresztet rajzol rá és mondja, ahogy tudja: „Kicsigergő, én téged megkeresztellek ...“ A fé-rfifoen szintén feléled az emlékezés. —- Jól van, Rozsáli! — dicséri boldogan. Az asszonyt azonban elkapta a szent hit. — Most kied következők! — parancsolja az urának. Erdei Gergő pedig szintén kiegyenesedik, ujjai közé fogja a jéigcsaip-s zemteltvize t, ö is keresztet rajzol a gyemnek homlokára s keményem azt mondja: —- Gergő legyen a te neved! És vastag hüvelykujjával -megnyomja, a, keresztet ia gyednek homlokán, mert- ő neim tud írást, iámul fölött nem is lehet csudálk-ozni.., ó
