Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-03 / 2. (4148.) szám
8 1937 január 3, vasárnap* Roosevelt elnök üdvözli a kilencedik évezred polgárait A jelenkor civilizációjának páratlan emlékét építik Amerikában a 8113. év emberei számára ■■■ Miért nem nyitják fel addig az arkanzasi piramist? Newyork, január 2. Arkanzas államiban, Ozark Hill közelében befejezéséhez közeleg a világ egyik legérdekesebb emlékműve. Az atlantai egyetem kezdeményezésére hatalmas piramist építenek egy szilárd szikla-fokon 40 méter magasságban, olyan területen, amelyet sem. földrengés, sem árvízkatasztrófa nem érhet. A piramisban összegyűjtik a jelenkor civilizációjának minden kifejező bizonyítékát a távoli utókor számára. A tervek szerint a hatalmas piramist 6177 év elteltével fogják csak újból megnyitni azok az emberek, akik akkor élni fognak. A piramisban felhalmozott gyűjteményből fognak tudomást szerezni a jelenlegi civilizáció vívmányairól és állásáról a késő utókor emberei, amikor a 8113. évben Krisztus után a piramist megnyitják. A kilencedik ezredév polgárait maga Roosevelt, az Egyesült Államok jelenlegi elnöke fogja üdvözölni „a 8113. év polgárai, üdvözöllek benneteket!4* szavakkal. Ezután az elnök hosszabb beszéde következik, — természetesen viaszlemezeken megörökítve, — amely ismertetni fogja a huszadik százaid emberének törekvéseit és gondolatvilágát az utókorral. Roosevelten kívül a többi világrész vezető férfiainak beszédeit is megörökítik és elhelyezik a piramisban. A páratlan múzeumban egyébként korunk legmodernebb és legkifejezőbb eszközeit- gyűjtik össze. A legújabb szerkezetű Írógép mellett automobilt, szótárakat, grafikonokat, pénzérméket, fényképfelvételeket, térképeket fognak kiállítani és természetesen megfelelő formában szerepel a század büszkesége, a repülőgép is. A technikai vívmányok mellett valószínűleg egy bebalzsamozott holttest is pihenni fog a piramisban, a- nemrégiben elhunyt Williám Hope főépítész holtteste, aki 85 éves korában halt meg és halála- előtt kifejezte ama kívánságát, hogy testét a piramisban temessék el. A piramist elkészülte után teljesén légmentesen és vízmentesen fogják elzárni. A geológusok véleménye szerint a sziklafok, amelyen épül, ellenáll a leghevesébb földrengéseknek is.. A piramis belsejét úgynevezett inaktív gázzal töltik meg, amely nem támadja meg a tárgyakat. Az atlantai egyetem hatalmas összegeket fordított erre az intézményre, amely alkalmas lesz arra, hogy tiszta képet nyújtson a jelenlegi civázilációról a 82. század embereinek. A piramis építkezése és a benne lévő tárgyak előállítása kereken 250 millió dollárba kerül. Érdekes oka van annak is, hogy miért éppen a 8113. évben nyitják csak .fel majd a piramist. Az atlantai egyetem tudományos kutatásai szolgáltatnak erre alapot. A legrégibb okmány, amelyet az őskorból megőriztünk, egy egyiptomi naptár, amely a Krisztus előtti 4241. évből Származik. Ez a naptár tehát pontosan 6177 éves. Az atlantai egyetem tudósai úgy gondolkodtak, hogyha ez a naptár ennyi ideig épségben megmaradt, úgy méltán feltételezhető, hogy a piramis is zárva maradhat 6177 éven keresztül, vagyis a- 8113. évig. 'Csófctálam étet Irta: Dúlta Zólyomi Norbert Kis hirecske járta be a napokban a napi sajtót: a japán belügyminisztérium betiltotta az olyan filmek eljátszását, melyekben csókolódzás fordul elő. Az indokolás: a japán nép nem ismeri semmilyen formájában a csókot. Ha a fiú hosszú, veszélyes útra indul, nem kap szülői csókot utravalónak. A nagybácsi nem lehel atyai csókot metszettszemü, jóalaku kis unokahugának a homlokára. A vőlegény pedig nem nyom légies csókot a menyasszony orcájára, amikor a nyilvánosság szine előtt búcsúzik el tőle és ezer ördög incselkedik a kalitkájában és végül, ami a legérthetetlenebb: a szerelmi vágyódás lázában a száj nem forr egybe a másik szájjal. A száj: az érzelem nyugtalan, vonagló, gúnyosan lehajtó vagy hidegen elnyúló szimbóluma érzéketlen marad. A japán száj csak arra való, hogy beszéljen, hallgasson vagy egyék. Annyit emlegetik az összes emberek egyenlőségét. Pedig minden egyébtől eltekintve, ha felülünk a léghajóra, pár napi úttal olyan vidékre érünk, — mintahogy a mesében a griff viszi más országba az embert, — ahol életünk egyik lényeges szimbólumát nem ismerik. Nevetnek rajta vagy érthetetlennek tartják. Igen ám, azt mondhatná valaki, a csók a régi jó Európában és mindenütt máshol, ahol száz4 féle formájában: a családi, az áhitatos és szerelmi formájában naponta rogyásig művelik, csak külső forma. Egyszerű fizikai megnyilatkozása sóik mindennek, ami a létekben megy végbe. Tehát nem az ajkaknak a kis játéka fontos, hanem az érzetem, ami mögötte húzódik. (Igaz, valami előnye van mégis a japán rendszernek: ha nem ismerik a csókot, legalább a hamis és képmutató csókot sem ismerik. Bár nem tudom, de azt hiszem, a különbség csak az, hogy ők vidám orrdörgöléssel biztosítják egymást szeretetük- ről, miközben szivükben az irigység és a bosszú tombol.) Azt hiszem, mégsem azoknak van igazuk, akik az egyenlőséget a belső lényegek megegyezésében látják. Valamit mégis jelent az a sok különbség, amit az időkben és helyekben száziéíemődon gyakorolt és felfogott csók formáiban latunk. Igazi, intim alakján kívül, mely a meghitt egyedüllétek kiváltsága, szublimált formájában ősidők óta bevonult a nyilvános és közéletbe. A német középkorban még jogi cselekményt is csináltak belőle. Minden fontosabb szerződést csókkal pecsételtek meg. A régi keresztényeknél és a görög egyházban még ma is a vallási szertartás egyik fontos alkatrésze a békecsók. A romániai Halmagen faluban Szent Tódor napján búcsúkor csókvásárt tartanak: a fiatalasszonyok csókot adnak a vásár látogatóinak, miközben virággal díszített kancsóból borral kínálják meg őket. —* Csak három példa és mindegyik egész más perspektívák felé mutat. A vallási áhitat, a hitben és szeretetben való felolvadás jelképe az egyik oldalon, a másikon pedig üres ténykedés, mert nem igen hiszem, hogy az a középkori várur, aki hü alattvalójának a birtokot odaadta, valami nagy élvezetet vagy mondjuk valami fel emelőt érzett volna akkor, amikor a szakállas lovag orcán csókolta. — A csók tehát vagy élő valóság és akkor nekünk, higgadt européereknek egész érthetetlen, hogy vannak valahol épolyan vérből és húsból való emberek mint mi, akik minden biológiai egyformaság ellenére nem ismerik azt, ami nálunk annyi bajt és örömöt szokott okozni. Vagy pedig csak szimbólum. De akkor nem önmagában keletkezett, hanem az oka ott rejlik valahol a mélyebb, történeti és földrajzi különbségekben. Akkor az nem véletlen, hogy az annamiíák csak az orrukat dörgölik egymáshoz, a ceyloniak pedig a földre roskadnak és meg nem szakadó vonyitásba kezdenek, mint a kutya, ha a gazdáját látja, az európai pedig és sok ■3 a csókot választotta az üdvözlés egyik formának. (Sőt talán a legérdekesebben intézik . a kölcsönös szeretet megerősítését a tibetiek, akik messzire kidugják nyelvüket, fogaiS kaí mutogatják és közben egymás fülét vakarják.) Spencer kimerítően foglalkozott ezekkel a tünetekkel a Szociológiájában. És minden esetben kimutatta, hogy ezek a formák és elsősorban a esek is a népiélek különböző megnyilvánulásai. 1 A keleti népeknél a magasrendü és alacsony osztályok közötti óriási különbségnek a jele, nálunk — már nyilvános formájában — legtöbbször a felületesség képmutató szimbóluma. A japán rendelet mindenesetre mély összefüggések és különbségek függönyét lebbenti fel. Arról beszél, hogy egy technikailag, irodalomban és művészeiben és az élet minden ágában fejlett és Európával mindenütt konkurráió nép nem ismer valamit és vészesnek tartja ezt a valamit, — hisz azért a filmtilalom, — ami nálunk úgy tartozik a mindennapi élethez és a civilizációhoz, mint a ruha, a zsebkendő és a cipőkrém. — Hogy minden uniformizálás ellenére évszázados, áthidalhatatlan falak választják el az embereket egymástól és még valamit, amit ennél a kis példánál sajnálattal kell megállapítanunk: hogy a minden-egyenlőség és az amor mundi nagyszerű magaslatában csak a kiváltságos szellemek találkozhatnak. Mert a tömegek nem teszik túl magukat a külső, sokszor csak jelkép- szerű különbségek szakadékán. Ezzel pedig akkor is számolni kell, ha nem Európáról és Japánról, hanem például csak dánról és spanyolról, vagy morva és sárosi parasztról van szó. 5. Alboin másnap futárokat küldött szét és Mcgcn ianaeba rendelte a hét főnemzetség hercegeit és az első bírákat, akik a tanácsban szólás- joggal bírtak. Harmadnap ott volt valamennyi és megtarthatták a titkos thinget. Az eskütétel után Alboin szólásra emelkedett. — Narses ajánlata nagyon csábitó és engem is megszéditeít. Hadd lássuk, miként fest, hogy volt időnk aludni rá! Klef herceg, Sopianae ura, kért szót. — Nagy ügy ez felség és ti nemes testvéreim... Úgy vélem, a válasz, amivel Dagisteus útnak indul, megpecsételi a mi sorsunkat. Azért kérlek benneteket, fontoljátok meg jól a heréit ajánlatát. Földünk szép és gazdag, vadban és halban dús. Apáink csontjai pihennek benne. Ne legyünk hálátlanok a földünkhöz testvérek! — Itália szebb és gazdagabb! — vetette közbe Autrich herceg. — De nincsen kéznyujtásnyira. Sok verejték és vér marad az utón! — Kockázat nélkül nincs nyereség! — harsogta közbe Autrich. Többfelől is kélt helyeslés. Aki nyerni akar, hozzon áldozatot! Merjen, aki gyarapodni akar! Klef összefonta mellén karját. Félszeme támadóan szikrázott. — Belőlem a föld szeretete beszél... Ki meri mondani, hogy óvatosságom gyávaság? ♦.. De zabolázom az eszemmel a véremet! Itália nem Gepidia. Uj hont foglalni nem kurta harci kaland. ♦. Hallottátok Dagisteust, a heréit emberét! Jusztin császár már küldi az uj légiókat, küldi Longinust a helytartó nyakára. Nem fogja ölberakni kezét. — Vásárolt sereggel, légiókkal hamar elbánunk! — kiáltotta Klaffó, az egyik biró. — Itáliát nemcsak kardok védik, testvérek. Tudjátok micsoda kemény őrök az Alpok? Hegyek, mikről nyáron se takarodik el a hó és a jég.., Kérdezzétek az öregeket, mennyi társukat harapta holtra a fagy foga? Látható volt, hogy két pártra szakadnak. A fontoltabbak Klefnek adtai1: igazat, a forróvérüek Autrichnak. — Pannónia gyönyörű, de szűk ország! — szólt Klaffó, a biró, — Úgy van! — helyeselték egy torokkal. — Egyszer ki kell tömi Pannónia határaiból. Mikor és merre hát? Kit csábit az észak hidege? Túl a Dunán Baján avarjai fészkelnek és drágán vásárolt barátság köti a kezünket. Délen, túl a Száván, Jusztin légiói állnak. Az ut csak Itália felé szabad. Ma még szabad, holnap tán késő. A heréit minket hivott, de ki tudhassa, nem csavarognak követei a frank udvarokban? Alboin eddig szótlanul hallgatta a vitát Klaffó okosan beszélt. Narses bosszút akar és ha ő visszautasítja követét, Itáliába hívja a frankokat vagy alemannokat. Örökre elvész számukra Itália, ha nem kapnak az alkalmon. — Abban egyetértünk, hogy megjött a foglalás ideje, — szólott fontoltam — Dagisteust nem bocsátom útjára üres ígérgetéssel, Itália a miénk lesz! Ti mind akarjátok a foglalást és te is, Klef herceg, aki óvatos vagy és nehezen bocsátód ki kezedből a biztosat a bizonytalanért ♦.♦ Uj hont foglalni nem kurta kaland, Jól gondolod* Klef* De az ősök* akik I II EGO FÖLD REGÉNY IRTA: EGRI VIKTOR HARMADIK KÖNYV 46 (FOLYTATJUK) a jég világából jöttek, megadták nekünk a példát. A hercegek figyeltek. Alboin komolyan beszél, semmi kétség, hogy hajlik Narses ajánlatára és várja tőlük a beleegyezést. Nagy idők köszöntének rájuk. Izgalmuk látszólag csitult, csöndesen hallgatták a királyt és már bólogattak. — [Minden talpalatnyi földért küzdeni kell, — folytatta Alboin. — Apáink nem maradtak tétlenül, ha úgy lőtték, hogy uj föld kell! Én is tudom és állom, hogy ez az én küldetésem: hatalmassá tenni népemet! Lélekkel beszélt, látta a figyelmes arcokon, hogy lenyűgözi hallgatóit. — Hitemre mondom, Itália a miénk lesz! — A miénk! — kiáltották lelkesen mind és kivont karddal gyűltek Alboin köré. A vasak szikráztak az erősen zuhogó napsütésben. Izzadt orcákkal tolongták és a lelkesség meleg áradásként tört ki belőlük, Alboin hirtelen csöndet intett. •— És te, Klef hercegem? — pillantott a félszemüre. — Híven követtelek máig, felség és híved leszek mindhalálig, — szólt Klef fejet hajtva. Örömrivalgás kisérte Klef hódolatát. Alboin melle dagadt, jól esett Kleí meghajlása. Legjobb hívei veszik körül, az erejük mintha delejesen őbelé zsúfolódna, viharosan nő, iszonyú erő ez, ha egyszer megindulnak, nem ismer gátat, mindent elsöpör. Megtanácskozták ezután az őszi és téli teendőket* Tavasz közepe előtt nem indulhatnak. Addig titokban folyhat csak a munka, nehogy Jusztin idő előtt neszét vegye a készülődésnek és rájuk szabadítsa Moe- sia és Dalmatia légióit. Kemény munka lesz idejében előteremteni élelmet, fegyvert, szekeret és igást, ha útra kél az egész nép szolgástul-rabostul, talán százezren, ölbevaló gyerekkel és törtinu vénnel, akinek bélelt szekérkas kell és sátorfedő, A hadat megmozgatni könnyű, de nem a vagyonban megszaporodott egész népet. Asszonyok nehezen szakadnak el a földtől, ahol gyermekeiket szülték és bőséget teremtettek házuk tája körül. Alboin felhatalmazta hercegeit, hogy külön adót vessenek ki minden fejre, Noricumban uj fegyverekhez való vasat kell felvásárolni, erre kellett a pénz. A tanácskozás után Dagisteust hivatta. — Vidd köszöntésemet Narses testvéremnek — szólt hozzá. ~ Szivemnek hő vágya, hogy tavasszal Itália földjén találkozzak véle. A követ megremegett boldog izgalmában. <j> — Elfogadod a kegyelmes helytartó meghívását? í — Tavasszal megindulok, Dagisteus. Ezt izenem a helytartónak. — Isten segélye veled és népeddel! — rebegte hálásan Dagisteus. Küldetését elvégezte, egy napot sem akart késlekedni. Alboin gazdagon megajándékozta és még aznap elhagyta Mogentianaet.,. Szüret ideje jött. Alboin Autrich meghívására ellátogatott Carnun- tumba. Az utón a tavasszal meginduló hadjáratról beszélgettek. Roza- munda látta, hogy egyre lázasabbá válik. Napközben már alig vált vele szót. Távolbamerülő szemén idegen fényesség izzik. Egy ember állt előtte, akit nem ismert. Nem tudta követni ezekben a tébolyult tervez- getésekben. Az egyedüllét szorongatta, Mindenben veszedelmet neszeit. SS»t« a szabadban táboroztak*
