Prágai Magyar Hirlap, 1937. január (16. évfolyam, 1-25 / 4147-4171. szám)
1937-01-03 / 2. (4148.) szám
6 itas&'z&HtyoU (*) Egy kor teljes képéhez valószínűleg éppen úgy hozzátartoznak bűnei, mint erényei s a gyilkosok és bűnözők csakúgy jellemzik a kort, mint a hősök és tudósok. Minden kornak megvoltak a gyilkos asszonyai s majdnem mindig egy típust, egy bizonyos lelkiformát képviseltek. „Mert bűne a koré, mely szülte őt” — dalolja az asszonyról Madách Keppler férfibánatának mély gordonkahangján. S valóban: a női bűnök sokkal inkább a kor szelleméből, a kor problémáiból valók, mint a férfibünök. A tizenkilencedik század még hitt a démonokban, a századvég nagy drámai fellendülésének a sátáni asszony állott a középpontjában. S a lélekelemző regény, ha több megbocsájtással és őszintébb szánalommal is, de ugyanezzel a démontszma- toló gyanakvással nyúlt a női lélekhez, mint a dráma. Az elkövetett vagy el nem követett bűnökben azonban több volt a rettenet, a drámaiság, a szenvedély. Mélyebb volt az emberben a katasztrófaérzés a bűnnel szemben, mint ma. A kor gyilkos asszonyaiban nincs rejtély, nincs mély és kifürkészhetetlen miért, tetteikben nincs drámaiság. Egyszerű átlátszó motívumok, megdöbbentő egykedvűség. Mi ez: az élet értéke devalválódott volna ilyen katasztrofálisan még az asszonyok szemében is, akik az élet őstitkáról többet és fájdalmasabbat tudnak nálunk — vagy az általános tömegbarbarizmus intézi el igy a problémáit? A konfekciós ember, ahogyan Ortega y Gasset mondja, az általános tülekedésben úgy szőrit magának helyet, ahogyan tud, könyökkel és böUérbicskávál. Villamosban, áruházban, uc- cán, mozikban, hentesboltokban olyan nagy a túltelítettség, hogy a gyöngébbek kénytelenek erősebb eszközöket alkalmazni, ha levegőhöz, helyhez és ennivalóhoz akarnak jutni. Közönyösebbé vált ebben a tolongásban az ember bűnök és erények iránt. Még élénken emlékezetünkben vannak a Luner-pör részletei. Ez a kispolgári démon azzal tette ránk a legmegdöbbentőbb hatást, hogy képtelen volt felfogni, hogy a világ miért csinál ilyen nagy kázust az ő ügyéből. Hazudozott és ügyesen védekezett, de kevés meggyőződéssel, nem is annyira arról akarta meggyőzni a bíróságot, hogy ő nem követte el a tettet, mint arról, hogy a tett nem fontos. Félelmes volt az az értetlenség, ahogyan szembeszállóit a vádakkal. Nem értette meg, hogy miért kellett ebből a „cselédszoba-incidensből“ világraszóló rémdrámát csinálni. S ■most törvényszerűen jelentkezik más bűnesetekben ez az egykedvűség. Ez a hűvös, megfontolt és nyugtalanítóan indulatmentes „elintézési módA csinos Zdenka Klouzková, aki egy biztos revolverlövéssel „elintézte múltját“, csodálatos nyugalommal viselkedik, egy percre sem veszítette el nyugalmát, megdöbbentően sachMch. A gyilkosság után moziban volt s megnézte az „leh bin eine Frau, die weiss, was sie wiU“ című elmés és tanulságos kis filmet. Amikor a csendőrök a városházán az ő jelenlétében számoltak be a leletről, nyugodtan tovább gépelt, mint akinek semmi köze az ilyen vad és sötét dolgokhoz. Ugyan mi köze is lehetne egy csinos, megbízható, mindig derűs kis gépír óhölgynek az ilyen vad és barbár dolgokhoz, mint a gyilkosság? Férjéről a leírások után nem nehéz megállapítani, hogyha nem is volt súlyos pszihoputa, mindenesetre különc és lelkileg beteg ember volt, magányosan élt, senkivel nem érintkezett, a kis községben, ahol tanító volt, még a polgárok köszönését se viszonozta — ő nála tehát lehet a lelki titkok szövevényében keresni a tett ősoka után. Az asszony azonban egyszerű, kedves, józan teremtés volt. Jól öltözött, szeretett táncolni, semmiféle lelki baja nem volt. A gyilkosságot úgy hajtotta végre, mintahogy valaki egy aktát intéz el. Minden izgalom és minden fölösleges bonyodalom nélkül. Ezt az ügyet el kellett intézni, kínos és folyton nyugtalanító restancia volt, nem akart némán és meg- adóan belesemmisülni a múlt aktatengerébe, mindig előtolakodott, nyugtalanította, sommásan kellett elintézni. A nagyobb lelki emóciók minden látható nyoma nélkül, megdöbbentő egykedvűséggel intézte el a dolgot, nyugodtan és fölényesen, nem is tagadja. Pontosan ennek a tettnek a párja a ruszin- szkói rémdráma is. A huszonegyéves parasztleány úgy szerez férjei magának, hogy elteszi láb alól nővérét és nyolc ártatlan gyermekei. Erre már volt példa, sajnos, nem is egy falu asszonytragédiáinak történetében, — biztosan még egyszer akkora az arzénes gyilkosságok száma, mint amennyiről a hatóságok tudomást szereztek. A falu világának vannak soha napfényre nem táruló titkai. A Stencwk- rémdráma azonban nem közönséges arzénes gyilkosság. Ez is egy úgynevezett sommás elintézés volt, az akadályok tökéletes elhárítása. fia megölték volna az asszonyt és nagyobb gyerekeket, vagy amikor már a falu rémMete és a fenyegető hatósági érdeklődés fonta a bilincseket a két elvadult szerelmes csuklójára, megálltak volna, ha már a szánalom az egészen apró gyerekek iránt nem ütötte ki a mérget a kezükből, — de nem,, őket, sem szánalom, sem fenyegető veszély, sem, a közeli büntetés tudata nem tudta meg- áUilani többé. Ezt az ügyet el akarták intézni s orz elintézés konoksága juttatta, halálba 1937 január 3, vasárnap* Külúnúéíeméttif Megujhodott önképzőkör Az egyik uj budapesti társadalmi folyóiratban olvastam érdekes cikket a megujhodott önképzőkörről. A cikkben „a“ hetedik gimnazista nyilatkozik — vájjon miről? Természetesen a nyolcadik gimnázistáról, aki a túlhaladott álláspontot, a kiöregedett nemzedéket, a vieux jeu-t jelenti. Igen, mindez Ő, a nyolcadik gimnazista, mert ebben a korban egy esztendő korkülönbség több, mint húsz évvel későbben egy egész emberöltő. És csakugyan vannak döntő „egy esztendő"-k, amelyek gyökeresen elválasztanak egymástól két nemzedéket. Úgy látszik, ebben az esetben is. A hetedik gimnazista oktatóan beszél a nyolcadistával való találkozásról, aki önképzököri elnök és semmire sem megy az önképzőkörével, mert csak néhány fanyalgó kötelességtudó osztálytársa segítségéve! tud összehozni két-háromhetenkint valami müsorfélét. Tudniillik ez egy régimódi önképzőkör, amely kizárólag szépirodalomban utazik, ugyanúgy, mint ötven évvel ezelőtt. Ezzel szemben a hetedista iskolájának önképzőköre a megujhodott önképző kör, ahol csak kikötött százalékban ápolják a szépirodalom hófehér szakállát, egyébként azonban tudományos és társadalomkutató szakosztályok működnek egyetemi rendszerességgel és fiatalborostás lelkesedéssel. „Nálunk hetekkel előbb foglalt minden szám“, — mondja a hetedik gimnazista és ezt el is hihetjük neki, ha már egyszer valóban a hetedik és nem a nyolcadik osztály nyilatkozik a nyilvánosság számára, öt már nem fogják meg lasszóval a szépirodalom számára, mint ahogy valamikor engem fogtak — és pedig engem úgy megfogtak, hogy még most is nyakamban a hurok. Nem gondoltam én addig soha szépirodalomra, de még írásra sem, amig az önképzőkör titkára meg nem fogott a Deák Ferenc-uccai antikvárium előtt, ahol elmerültem a pikáns és illusztrált fedelű francia regények szemléletébe. Rögtön egész novellát rendelt meg nálam, annyira ■bízott bennem, illetve annyira komoly gondjai voltak már akkor is a műsor összeállításával. Magamra vállaltam az önképzőkör becsületét és sejtelmem sem volt arról, hogy életre szóló vak szenvedélynek jegyzem el magam. A novellával talán nem is lett volna baj, mert óvakodtam minden olyan fordulattól és kifejezéstől, amely eredetiségével meglephette volna a hallgatóságot és igy zavartalanul eltemetkezhettünk volna novellámmal az önképzököri jegyzőkönyvek dús porrétegében, ha . . . Sajnos, olyan féltékenységet ébresztettem föl, amelyről sejtelmem sem lehetett, ahogy az ember ősi szellemeket ébreszt, ha belép az ősi kriptába, amelynek halottai még mindig nem akarnak meghalni. Egy titkos vetélytársam — későbbi legjobb barátom — fölvilágosította a gyülekezetét kritika ürügyével, hogy felelőtlen visszaélést követtem el költészet címén és világfájdalmas ömlengésem arról az öngyilkosról, aki Szilveszter éjszakáján pontosan tizenkét órakor veti magát a Duna zajló árjába, mert egyéb szórakozásra nincs pénze, erőtlen és gyámoltalan utánérzés Gorkij után. Csak ezt ne mondta volna! Gorkijt ekkor még nem olvastam, de tehetségemet, amelyről addig nem tudtam, nem engedhettem kétségbevonni. Nem én találtam ki az irodalmat, hanem alighanem az önképzököri titkár, de ha már be hagytam magam dobni a hideg vízbe, akkor úszni is kell. Évekig nyoma sem volt a betegségnek, mindaddig, amig az ádáz vetélytárs tárcái meg nem jelentek egy budapesti napilapban. Hej, utána! Az én novelláim a legelőkelőbb irodalmi folyóiratban jelentek meg, amelynek ajtaját hiába döngette Vetélytárs. Vetélytárs hamarosan beadta a kulcsot: fölkeresett és barátságával tisztelt meg. De ekkor már későn volt Pusztul-e i szlovenszkői magyarság! Az oroszok és lengyelek után a magyarság halálozási adatai a legrosszabbak Irta: VARGA IMRE (Folytatás) Itt az egyke hatása számokba merevítve. A születések száma a nemzettest fennmaradásának csak a lehetőségét biztosítja. A másik föltétel a halálozási statisztika kedvező vagy kedvezőtlen volta. A számításunkat képező hat év alatt összesen 78.666 magyar lelket ragadott el közölünk a halál. Ez az 1921-es 761.823-as számunk 10.3 százaléka. Az egyes években a következőképpen oszlik meg: Év Abszolút szám Ezrelékben 1925 12.941 16.31 1926 13.704 16.75 1927 13.769 16.65 1928 13.276 15.90 1929 13.039 15.46 1930 11.937 ________H.04___ 78 .666 15.85 lálozási számát is figyelembe vesszük, mint ahogy a születéseknél tettük. Ezreiéiben kifejezve a halálozási szám csehszl. orosz német lengyel zsidó 1925 * 15.19 21.60 14.09 19.35 12.14 1926 15.42 23.31 14.38 19.39 12.88 1927 15.91 24.93 14.75 18.77 12.69 1928 15.19 20.90 13.89 18.38 11.87 1929 15.41 20.51 14.85 18.16 11.86 1930 H-15 20.10__13.23 16.01 10.88 év i átlag 15.21 21.89 14.18 18.34 12.05 Fia ezen utolsó három táblázatot összehason litva átvizsgáljuk, azt a fájó ítéletet nyerjük hogy bizony a halálozási számunk feltűnően nagy. Fájó ez a megállapítás akkor, ha azt nézzük hogy a születések föltűnő csökkenése mellett í halálozási számunk e 6 év alatt alig javult valamit. Áll ez különösen a szlovenszkői magyarságra ahol az évi születések aránya 1930-ig több mint 4 ezreléket fogyott, mig a halálozás változatlan maradt. Ez a nagy halálozási szám a magyar társadalom egészségtelen berendezkedésére, a magyar falu egészségügyi elmaradottságára, a fölvilágosító és népnevelő munka hiányára vall. Nem célunk tetemrehivni senkit sem ehez a végtelen hosszú koporsósórhoz, de azt ki kell mondanunk, hogy ezért valaki felelős. Hogy ezt a nagy számot milyen betegségek okozzák,, azt is megtudjuk a statisztika adataiból. Például 1926-ban a magyarságot ezek a betegségek pusztították nagyobb arányban: Szlovenszkón Ruszinszkót tuberkulózis férfi 790 134 nő 981 179 légzőszervek férfi 779 116 megbetegedése nő 667 81 gyermekbetegségek férfi 663 70 nő 565 07 emésztőszervek férfi 536 63 megbetegedése nő 505 59 járványos betegs, férfi 293 46 nő 283 47 Csak futólag hasonlítsuk össze a többi nemzetiségek halálozási számát a mienkkel. Azt a sorrendet kapjuk, hogy bizony az oroszok és a lengyelek után a mi évi számunk a legnagyobb. Különösen elmaradunk a németek és a zsidók aránya mellett, pedig az utóbbiak többsége velünk egy helyen lakik. (Folytatjuk) évi átlag. Mielőtt összehasonlítanánk ezeket a számokat a többi nemzetiségek számaival, nézzük meg, hogy hogyan alakul halálozási statisztikánk Szlovenszkón és Kárpátalján. Abszolút számokban Ezrelékekben Szlovén. Kárpát. Szlovén. Kárpát. 1925 10.693 2211 15.57 19.43 1926 11.395 2271 16.40 19.57 1927 11.269 2467 16.06 20.94 1928 10.946 2298 15.46 19.21 1929 10.819 2186 15.17 17.97 1930 9.991 1922 15.56 13.89 összesen: 65.113 13.355 15.70 18.00 évi átlag. Nem fog ártani, ha a többi nemzetiségek haegymásután mind a nyolc gyereket. Így, százszáza, lékosan,, tökéletesen intéződött el az ő problémájuk, ahogyan a szívós akaratú és engesztelhetetlenül harcoló szép leány akarta. * S ha egyszer majd az utókor meg akar tud,ni valamit róluk s a korról, amelyben éltünk, ahogyan éppen lehetett, ezeket a, tanukat is meg kell idézni a történelem ítélő széke elé, mert a hallgató tömegről, amely némán lódul a vad és minden irányba,n a, „sommás elintézési1, a misztikus ,,százszázalékot“ hajszoló jelszavak után, majd ők fogják elmondani a perdöntő vallomást. minden. A versenyfutás megszűnt, de már belezuhantam a játékba, futottam a tétem után. Azért mondom, hogy — úgy látszik — igaza van a hetedik gimnazistának: át kell szervezni azt az önképzőkört, amely a középiskola padjaiból kinyújtja ádáz, szétfeszithetetlen csápjait a felnőtt életbe. Az ellenmondás vadítja meg a fejlődő, érzékeny lelket, egész életében helyt kell állnia olyasmiért, amit talán csak jófiuságból vállalt. Mennyivel kézzelfoghatóbb és gazdaságosabb eredménye lehet az olyan helytállásnak, amelyre a mostani hetedisták önképzőkörében, van alkalom. „Általában minden diák foglalkozik mellékesen valamivel a tanulás mellett. Műsorunk jórészét a szociális témák- tárgyalása, falu-kutatás, történelem, földrajz tölti ki... Rajzolóink gyűjtik a népművészeti elemeket. Gyűléseink amellett sajtókérdésekkel is foglalkoznak ... Nem bírjuk a frázisokat..így a hetedik gimnazista. És valóban: mi baj érheti az olyan diákot, akinek történelmi dolgozatában nem találják helyeseknek az adatokat vagy a következtetéseket a kritizáló önképzököri tagtársak? A történelmet valóban nem találta ki, a földrajzot sem, de megtanulhatja és elmerülhet benne, ahogy a szociális problémában elmerülhet és jól is teszi, ha elmerül bennük. (Olyan korban, amikor még mellette áll a felnőtt objektivitás tekintélye és ellenőrzése.) Bezzeg a szépirodalom! A régi önképzőkörök langyos vize! Langyos viz, ami forró vért paskol ki egy életen keresztül. Nem történelem, nem földrajz és nem szociológia és nem népművészeti elemek és sajtó, hanem mindez együttvéve és azonfölül még lélektan, természettudomány, jog, orvostudomány, nyelvészet, filozófia, vallástudomány és még hozzá egy csomó tudomány, irodalmi, zenei, képzőművészeti tanulmányok és — ha ez sem elég, hölgyeim és uraim — minden magánhasználatban fölgyüjtött élmény, gondolat és érzelem. A szépirodalmár, akiben elmúlt évtizedekben nagyrészt az önképzőkör lobbantotta föl, vagy legalábbis tudatosította a vészes mesterségre való hajlamot, nem jogot és nem orvos- tudományt árul, hanem minden tudományon túl és fölül — vagy akár alul is? — legsajátabb életét, válságait, szenvedéseit és szenvedélyeit. De ne elemezzük a szépirodalom ismert elemeit, maradjunk az önképzőkörnél, amelyről szó van. A hetedik' gimnazista nyilatkozata, amely- lyel lemosolyogja a szépirodalmat és fölmagasztalja a történelmet, földrajzot és szociológiát, az élet szava, akármilyen igaztalan szava is. A szép- irodalom válságáról régóta szó van —: az okokkal nem lehet itt most foglalkozni — és a válság évtizedes lappangás után most már nyíltan kitört az önképzőkörben is, az egykori lelkes, rajongó tisztelők körében. Valamikor ebben a körben volt a szépirodalom az „emberi szellem örök szentélye", „az emberi előrehaladás fáklyája". Most a történelem és a földrajz lett az? Nem, ezt bizonyéra a hetedik gimnazista sem gondolja. Ö csak azt állapítja meg, hogy a felnövekvő nemzedék szívesebben foglalkozik igénytelenebb, egyszerűbb, de mindenki számára könnyebben megközelithető dolgokkal. A szentély ajtaja egvelőre bezárul, a fáklya tüzét elborítják a ködök. A tüzoszlop már régen megmutatta az utat és az uj nemzedék most töri a köveket, hogy megépítse azt. Az uj nemzedék a köveket tartja fontosnak, amelyekből az ut épül, azokra irányítja figyelmét, nem pedig a távoli ködökbe vesző fényességre. Az á megható, hogy el is dicsekszik vele. SÁNDOR IMRE. J, KeszScze Bözsi: Mi lőhet még?*) Feltámasztom az évek tetszhalott kedvét, amig itt vagyok; mi jöhet még? Amire vártam, foszló szélű, elkopott álmok, valóra sohse válók, — éltek-e még? Remegő ujjal hadd simítsam, egyenesre igazítsam az évek görnyedt terhét, amig lehet; ma a képzelet játszik velem . , , A csendet szeretem. Nagyhangú, bátor sohse voltam és félreálltam, ha kiáltani kellett. Magam mellett soha nem szóltam, igy maradtam — ami voltam: elfutó könnye minden jónak, szépet siratónak. A nagyot akaróknak vagyok hivő lelke és hiszek minden szónak, építő vágynak, bánathordozónak. Hiszek a bűnben fogamzott imában, megcsufolt tegnapban, tapogató mában, eljövendő napok hajnalsugarában, amig lehet; ma a képzelet játszik velem . . . Feltámasztom a hitem, uj hittel sujtva és nyúlok a semmibe — mindent akarva, még egyszer hiszem, amit elhagytam rég . , , Mi jöhet még? *) Mutatvány J. Keszőoze Bözsi most megjelent verek öté tóbői
