Prágai Magyar Hirlap, 1936. december (15. évfolyam, 275-297 / 4124-4146. szám)
1936-12-08 / 281. (4130.) szám
1936 december 8. kedd 'prxgaiASacAarhirlap Eksöndesedett a szeszgazdálkodás kárüli vihar? A közvélemény ma sem lát tisztán! Prága, december 7. Ismeretes az a kampány, amelyet az egyes politikai pártok — élükön a szocialistákkal — a szeszgazdálkodás mai módszere; ellen folytattak. A PMH is többizben beszámolt a szeszgazdálkodás kérdéséről s ama nézetünknek adtunk kifejezést, hogy a hangos követelőzések ellenére is úgy látszik, hogy a szocialisták egy kis koncesszió fejében hozzájárulnak fiz államnak a szeszértéke- sito társasággal kötött szerződés meghosszabbításához, illetve az uj szerződés megkötéséhez s marad minden a régiben, A szeszgazdálkodásban a törvényenkiviili állapot ma is tart s a közel nyolchónapos kampány nem vezetett pozitív eredményre. Figyelemreméltó a dologban, hogy a „Právo Lidu‘\ a „Ceské Slovo“, a „Lidové Noviny" és a „Pri- tomnost" dmü lapok által emlegetett titkos alapokra az érdekeltek még csak nem is reagáltak. Zadina földművelésügyi miniszter rövid nyilatkozatában csupán a pénzügyminiszter fejtegetéseire utalt, amennyiben azok kritizálták a szes£- gazdálkodást, de a nyilatkozatban sem volt semmi, amiből a nyolc* hónapig tartó kampány alatt elhangzottakra adott válaszra lehetett volna következtetni. A közvélemény a költségvetési vitától várta, hogy, milyen álláspontot fognak elfoglalni az ügyben a törvényhozók. A várakozás nem teljesült, mert Chalupa képviselő csupán a „Pri- tomnost" cikkeit idézte, amire Kfemen agrár- párti képviselő válaszolt, de egyikük sem igyekezett semmit sem bizonyítani. Különben Kfemen érvei igen gyöngéknek látszottak, ami annak tudható be, hogy ő maga is szeszgyáros s igy inkább a védő szerepét játszotta meg, mint a pártatlan kritikusét, A közvélemény tehát itt is csalódott, A szeszgazdálkodás viszonyaira vonatkozóan itt sem kapta meg a kellő fölvilágositást. Le lehet szögezni, hogy a pénzügyminiszter nyilatkozata sem hozott világosságot a kérdésben. Kalfus ugyan reagált egyes dolgokra, de nagyjából ignorálta az egész kampányt és csupán Chalupa képviselő fejtegetéseire korlátozta nyilatkozatát s végül leszögezte, hogy a pénzügyminisztérium valóban két hivatalnokával ellenőrizteti a szeszgazdálkodásf és titkos alapokról szó sincs. A pénzügyminiszter magatartása a közönség körében egy kis csalódást okozott, mert hisz a közvéleménynek nincs módja másképen betekintést nyerni a kérdésekbe, mint a napi sajtó híreiből. Ezek pedig a szeszgazdálkodásra nem voltak túlságosan kedvezőek. így tehát a közvélemény ma sem lát tisztábban, mint az elhangzott nyilatkozatok előtt, (■—) Növekedett az útalap bevétele. Az útalap októberi bevétele a múlt év azonos hónapjában kimutatott 20.1 millió koronával szemben 21.4 millió koronát tett ki. Az év tíz hónapjában a bevétel a múlt év azonos szakában kimutatott 206.8 millióval szemben 229.4 millió koronát tett ki. A költségvetés szerinti előirányzat az év végéig 256.5 millió korona, amely összegét a tényleges bevételek valószínűen fölül fognak múlni. (—) Emelkedett a szeszelhelyezés. November hónapban 85.140 hl szeszt adtak el a múlt év azonos havában kimutatott 82.057 hl-rel szemben. Az emelkedés tehát 3083 hL Az 1936-—37. évi szeszkampány első három hónapjában a szeszelhelyezés 264.800 hl, inig a múlt év azonos szakában 248.000 hl volt Az összes emelkedésből, amely 16.800 hl-t tesz ki, 3400 hl. az adóztatott szeszre, 13.100 hl a hajtóanyaggyártásra szolgáló szeszre, 200 hl pedig az ecetgyártásra szolgáló szeszre, esik. i (—) A Gahonatársaság revíziós szolgálatának átszervezése «A Gabonatámsae-ág hír ezeriM december 31-^e 280 revróoraaik imondott föl s csupán 40 revizort hagy meg, akiknek az lesz a föladatuk, hogy a raktáron lévő gabona meny- myíségét és minőségét elilenörizzék. A többi imo- noipóliimm előírások betartása fölött a beltüigy- minisztérium revizorai fognak őrködni, akiknek állítólag letartóztatásra is joguk lesz. (—) Megdrágult az enyv. Az utóbibi időben a piacon nagy enyvblány mutatkozik e ennek folytán aa enyv ám erős emelkedést mintát. Az enyvfogyasztóik az árak emelkedése etai panaszkodnak s hangsúlyozzák, hogy az áremelés nem indokolt, mivel a régi készletek eladásáról van szó. (—) Interpelláció a Phönix-ügyben. A Pirager Tagölátt ''értesülése szerint a német koiáliciós képviselőik interpellációt adnak be a képviselő-, íházbm a Phönix-ügyben, amelyben azt kérdik a kormánytól, hogy a végrehajtási rendelet etlő- késfciitő- munkálatai előrehaladtaké már annyira, hógy a rendelet kihirdetését karácsony előtt várni, -lelhessen. Az intérpeiV.áció ezenkívül egész sereg tipikusan a német lakosság érdékéire vonatkozó kérdéseiket tartalmaz. (—-) A munkanélküliség emelkedése és a devalváció. A ezociálidémokrata Právo Lidu ma hosszabb cikkben foglalkozik a munkanélküliek szánnának növekedésével és megállapítja, hogy a devalváció, amelynek rne Valósítása óta már két -hónap telt el, nőm hozta meg a gazdaságé megélénkülési folyamatot. A láp leszögezi, hogy -a válság elleni aktivitást tovább kell folytatni. (—) a romániai áruk behozatala iránti kérvények a kereskedelmi minsztérium jelentése szerint az 1937 első negyedévére vonatkozóan december 31 dg adandók be. (-—) Pozsonyban tovább emelkedett a munka- nélküliek száma. November hónap folyamán Pozsonyban a munkanélküliek szánna 1G01 személlyel szaporodott. így a munkanélküliek szidnia 8823 személy, ónig tavaly november végén csak 8371 személy volt. (—) A szlovenszkói famunkások bérviszonyainak szabályozása. A pozsonyi országos hivatal december 9-re tanácskozásra hívta össze az érdekelteket a szlovenszkói famunkások bérviszonyainak szabályozása kérdésében. (—) Eperjes pénzügyeinek szanálása. Az országos hivatali Elhatározta, hogy a segélyalap elvállalja Eperjes 5,100,000 borona adósságának kamatfizetési és törlesztési szolgálatát. A városi tanács az országos hivatal határozatát tudomásul vette. A város ágy 261 ezer koronás megtakarítást ér el. A városi tanács elhatározta,, hogy az 1200 koronát meghaladó lakbérek után 3 százalékos adót tfog szedni. A város ilyen módon 100.000 koronát akar előteremteni. A város költségvetéséhez a -tartomány 400 ezer koronával járul hozzá, úgyhogy a fedezetlen hiány csak 28 ezer koronát fog kitenni. Eperjesen a kerületi • bíróság építését a jövő évben kezdik meg. A városnak erre a célra ingyen teliket kell adnia iés 1 millió koronát letétbe kell heilyeznie. ) (—) Szlovenszkó igényei az útalappal szemben. A szlovenszkói beruházási 'bizottság a napokban megvitatta az uttöxvényjavasiatok A bizottság ölhatározta, hogy kéml fogja a javaslatnak á törvényüiozási téStületetobén való mielőbbi bMyaj'tláisiát, A bizottság többek között azt is elhatározta,, hogy Sziovánszkó számára a jövő évre kérni fog,),a a. 15 millió koronás ösz- saegnek 25 millió koronára való fölemelését mivel jövőre Szlovenszkón több ut szorul javításra. (—) Uj szövetkezeti berendezés avatása és takarékossági nap Szaláncon. Kassáról Írják: A szalánei szövetkezetben a napokban avatták föl az uj berendezést e ez alkalomból egyúttal jól sikerült takarékossági napot rendeztek. A szövetkezet olyan modern berendezést kapott, amely az egész környéken párját ritkítja. Az egy-be- gyült tagokat és a 800 vendéget Czifeó András szövetkezeti elnök üdvözölte, majd Hlavaty István a kassai kirendeltség dirigense tartott ünnepi beszédet. “Ezután a takarékossági ünnepély keretében Kmetz János régi szövetkezeti vezető- férfi tartott beszédet. A különféle ajándéktárgyak kiéorsoláéa után a szalánei műkedvelő gárda előadta Eédl-er Istvánnak „Egymásért — együtt44 c. szövetkezeti propaganda játékát. A szövetkezeti ünnep hosszantartó' táncmulatsággal fejeződött be. (—) Mezőgazdasági kényszeregyességek. A hiv&talloe láp jelentése szerint SzOo'véiusakón és Kárpátalján 35 uj mefogazdáisági kényszer* egyeet-iégi eljárás indult. Eziek közül 12 a pozsonyi, 13 a nyit-raii, 3 az eperjesi, 5 a kassai,, 2 pedig az ungvári kerületi bíróság körzetébe esik. Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyüjtemény, amit a NAGYASSZONY havi folyóirat praktikus kártyákon ad előt etőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál (—) Befejeződtek a, francia—jugoszláv kereskedelmi tárgyalások. Belgrádiból jelentik: A francia— jugoszláv -keresködelírni tárgyalások szombaton véget értek. Délelőtt már parafábak is a, létrejött egyezményt, (_~) Közel 10 százalékkal emelkedett Budapest gépjárműállománya. Budapestről jelentik: A téli hónapokban egyre több gépjármüvet vonnak ki a forgalomból. Szeptemberben 298 darab gépkocsival, október folyamán 467 darabbal csökkent az üzemben tartott kocsik száma. Az őszi idényszerü apadás azonban nem befolyásolta azt, a kedvező helyzetet, amely Magyarországon a gépjármüvek állománya tekintetében az idén kialakult. Az öklében állomány ugyanis 9.8 százalékkal magasabb a múlt évinél. Budapesten a géperejű jármüvek száma egy esztendő alatt 9.2 százalékkal növekedett. A legerősebb emelkedés a személyszállító gépjármüvek csoportjában van és ezt az autóbuszok számának emelkedése követi. Október végén 28.691 gépjármű volt forgalomban, ennek fele, 14.281 Budapes.en. (—) A francia borkivitel nagy hanyatlása. Párisiből jelentik: A francia borkivitel erősen hanyatlik. Mig az 1920—1930-as időszakban évenként át'ag 2 millió hektolitert exportáltak, addig 1931—1015- ben az évi átlagos mennyiség már csak 700,000 hektoliter volt. Ebből azonban 260.000 hl. francia gyarmatokba irányult és a szorosabb értelemben vett külföldre mindössze 440.000 fel.-t szállítottak ki. A kivitel 'hanyatlását mutatja például az is, hogy Németország 1918-ban még 251.000 hl.-t vásárolt Franciaországtól. 1935-ben a mennyiség 19.000- re csökkent. Argentínai viszonylatban az export 125.000 hl.-röl oOOO-re hanyatlott, (—*) Emelkedett Románia bevitele. Románia ibovitele október hóriápbam & szeptemberi 961 millió .lejről 1252 millió Lejre emeíiloedeitt, ezzel őzemben a ki vitel a 2218 imiilió Lejről 2164 millió lejre csökkent. A romám külkereskedelmi forgalom mérlege ennek elfanéne az év biz hónapjában 6 milliárd lejjel laktiv. (—) Egyenetlen a devizapiac. A mai prágai devizapiacon Brüsszel, Varsó, Gdynia 0.50, Buenos Aires 3, Newyork 0.01 koronával javult, Athén, Konstantinápoly 0.01, Amszterdam 1, Helsinki, London, Párás 0.05, Kopem- hága és Stockholm O.'őO és Oslo 0.25 koronával gyöngült. (-—) Valutapiac. A mai prágai valutapiacon a pengő 0.50, a lej pedig 0.30 koronával javult, ÉRTÉKTŐZSDE Prága egyenetlen Prága, december 7. (Pragoradio.) Ab értéktőzsde hé téléi i 'forgalmát egyenetlen Irányzat. mellett, szűk keretek közlött bonyolították le. A spekuláció néhány értékben realizálásokat eszközölt s csak néhány érték árfolyama javult, mig a legtöbb érték leimorzsolódott, Zárlatkor a tőzsde egyenetlen, volt. Nyertek: Apollo 11, Heinrichsthali 4, Kolini Kávé 2, Schönprieseni 10, Merkúr 1<2, Réiz- j müvek 1, Brüxi Szén 13, Nestomitzi 10, Rakó 12, Ringhótlier, Rothau 9, Sed'létzi Kaolin 5, [Schoeller 35, Nyngatcseh Kaolin 40, Nyugat- jcseh Szén 16 és Skoda 8 koronát. Ezzel szeműben Alpine 1.75, Bánya és Kohó, Dux-Boden- |(bachi, Malmok, régi ibonnok 25, Brünni Gépek [2.50, Cseh Kereskedelmi, Cséh-M-orva, Orion, JKrizik 15, Biudweisi Sör 55, Hellniann, In- jwald, Karíboir.umd!Um, 011 esdi ami, Aussigi Ve- Igyi 2, Kosiulanos 11, Köniiigishótfi Cement 5, I Prágai Vas, Sellié-r és uj bonnok 25, Egyesült [Gyapjú 3, Északi Vasnt 50, Észákoseli Széli 130, Aussigi Finomító 25 és Hengerművek 4 íkoronával, gyöngül t. A beruházási értékek f piacán a helyzet változatlan. Egzotakuliszban |Bolgár Cukor 2, Dráva 4.50, Zsolna uj 12.50, jrégi 1, Cseh Fegyver 15, Epiag 1, Magnezit. 120, Spbinx 0.50, Stabenow 5 koronával javult, ismiöhcvi Sör 200 és Trbovle 5 koronával I gyöngült. A frankra szóló Bkoda-obligáció 15, az osztrák C. C. járadék 2.50 koronával gyöngült, mig a magyar 1 koronával javult. A bankrészvények piacán Nemzeti Bank 20, SpoÍ ro 15, Lá.nder 5 koronával javult, Zivnx> 12.50, Union és Eskomptíbank 1 koronával gyöngült. A ni agánlomb araköt vények piaca változatlan. BUDAPEST SZILÁRD Budapest, december 7. Az értéktőzsde barátságos irányzattal nyitott, A spekulációs eladások megszűntek és az árfolyamok emelkedtek. A tőzsdeidő későbbi folyamán az árfolyamemél- kedés tovább tartott. A favoritértékek iránt különösen nagy volt az érdeklődés. Nagy volt a kereslet egyébként a bányáértékekben, valamint a Rima-papirokban. A tőzsde bizakodó hangulatban zárt. A beruházási értékek piaca szilárd volt. BÉCS BARÁTSÁGOS Bécs, december 7. Az értéktőzsde mai. forgalmát szűk keretek között, barátságos irányzat mellett bonyolította le. Kuliszban az árfolyamok mérsékeltén javultak, korlátban a helyzet mérsékelten egyenetlen volt. A beruházási értékek piaca szilárd irányzatú volt. BERLIN TARTOTT Berlin, december 7. A tőzsde lanyha irányzattal nyitott, vásárló alig volt a piacon. A birodalmi kölcsönt 50 millió márkával jegyezték túl. A járadékok piaca változatlan volt. Az árfolyamok a tőzsdeidő későbbi folyamán 1 százalékkal lemorzsolódtak. Zárlatkor a járadékok piaca tartott volt. A külföldi értékek gyöngültek. Zárlatkor a tőzsde általában tartottnak móndiiató. ímTTnmTmTTiTTimTi Miri mini iiminmírnTiTimiTnnRTTiTiTRTTnTniig; | HAMBIIRG-AMERIKA B | - IíIWIE ^ 8b | Kémet gyorsjárat | Hamburgból Antwerpenből j| és Cherbourgból | Kubába 1 és Mexikóba § a kiváló, modemül berendezett Ü >Orinoco< és »Iberia< hajókkal || Információk és prospektusok a 1 HARBVRO-ARERUU 1 LIIIE | ÜJ | esi. vezérképviseleténél ^ Praha L, Na Píikopé 37 ^ p ÁRUTŐZSDE U élettelen a prágai terménytfizsde Prága, devemher 7. (Pragoradio.) A holnapi ünnepnap helyett ma megtartott prágai terménytőzsde forgalmát szűk keretek között bonyolította le. A gabonapiacon nyugalom uralkodott, A búzapiac teljesen stagnált. A lapunk szombati számában közölt árak közül csak a tojás ára változott éspedig a belföldi tojás 1 koronával drágult. Tartott a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, december 7. (Pragoradio.) A hételejf pozsonyi terménytőzsde forgalmát tartott Irányzat jellemezte. A kukoricapiac gyönge volt. Ma a következő árakat jegyezték: Szlovenszkó tengeri érsekujvári paritásban: sárga nagysz. gömbölyű morzsolt 112—120, csöves 60—64, kissz. florentin morzsolt 114—122, csöves 62—66, cinquantino pignoletto morzsolt 127—135, csöves 72—76, sárga és fehér lófogu, valamint fehér gömbölyű morzsolt 107—115, csöves 58—62, külföldi tengeri franko vagon Pozsony—Komárom: 6 és szá* ritott nagyszemü 129, besszarábiai kisszemii 129, cinquantino 142, szabadkereskedelmi árak: ah uszály Pozsony—Komárom: jugoszláv 71—72, román 72—78, besszarábiai 74—75, cinquantino jugoszláv 81—82, román 80—82, kukorica elvámolva és megadóztatva ab Pozsony—Komárom: dunai Villa?, besszarábiai 131—133, jugoszl. köles ab uszály Pozsony—Komárom 192—193, Viktoria-borsó — román Yiktoria-borsó —.—, zöldborsó 108—107, kék mák 580—620, uj biborheremag —, lucerna 510—560, buza-siitőliszt 280—820, búzadara 260— 270, búzaliszt OHH és OH 250—260, buzali: zt 0. 245—255, búzaliszt 1. 280—240, búzaliszt 2. 22<>- 280, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 4U 200—210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 170—180, búzaliszt 7. 150—155, búzaliszt 714 130—135, 65%-os rozsliszt 195—205, 70%-os 190—195, árpadara 190— 280, buzakorpa 72—74, rozskorpa 72—74, buzatakar" mányliszt 95—96, rozstakarmányliszt 98—95, szári* tott répaszelet 84, délszláv sertészsír 1146'—1170, román 1115—1125, magyar 1130—1160, amerikai 1165—1175, holland 1085—1095, dán 1070—1080, magyar szalonna 1020—1030, rizs 198—208, Kosé- rizs 310—350, Glacé 255-265, Burma 185—189, Kaliforniai 240—250, Moulmain 240—250, téli bükköny 130—150 korona,,-f~ Nyugodt a cukorpiac. A inai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett a következő árakat jegyezték: Nyersemkor azonnali szállításra, Aussig foko 55.25 - -435.75 korona. Húspiac, A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat érték el: Birka 5—9.75, vidéken vágott belföldi borjú 7.50— 9.50, Prágában vágott 8—10. vidéken vágott belföldi sertés 9—10. Prágában vágott 9.80 —10.40. bakonysertés 9—9.50, szalonna 10— 10.75 korona.-f- Marhahusárak. Prágában ma a következő marhahusárakat fizették: Ökör eleje 7—12, hátulja 8—13, bika 9—9.40. tehén eleje 6—7.50. hátulja 7—8.50, növendékmarha 8.25—8.80 korona. + Sertésvásár. A mai prágai sárbéevásárra 2-02 cseh-mörva és 793 szlovenszkói hússertést. 222 román nehéz-sertést. 1775 jugoszláv, 308 román és 504 magyar bakonysertést hajtottak föl. A piacon 149 bakonysertés- .nem kelt el, egyébként é'.énk forgalom mellett a kővetkező árakat fizették: cseh-mörva hússertés 6.10—7.25, szlovénekéi 6.85—7.25, román nehéz-sertés 6.25- 7.50, jugoszláv bak ony sert és 6.50—7.70. román 6.50— 7.50, magyar 6.80—7.70 korona. + Állatvásár. A mai prágai állatvásárra 482 cseh-morva és 147 szlovenszkói szarvasmarhát hajtottak föl. Közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: cseh-morva áru: ökör 4.70—6.40, bika 4—6.80, tehén 8—6.40. üéző 4,90 7.25; szlovenszkói áru: ökör 6.70—8.50. telvén 6.1U, üsző 7.20 korona. A piacon 20 cseh morva és 5 ezloveüRzkói szarvasmarha nem kelt el. 9