Prágai Magyar Hirlap, 1936. november (15. évfolyam, 250-274 / 4099-4123. szám)

1936-11-10 / 257. (4106.) szám

^rwm-AW^arhirlak 1936 november 10, kedd. Fontos tudnivalók az egyenesadótörvény novellája végrehajtási rendeletéről le az alkalmazott fizetéséből adók címén (amennyit az általános intézkedések szerint tényleg le kellett vonnia), úgy az adóhivatal .az adóalanynak 257 koronát visszatérít és az 1937. adóévre semmit se vet ki, de nem is térit vissza semmit, mert a jövedelemadó túllépését nem veszik figyelembe s csak az átmeneti pótlékot vetik ki. Az Ozleil könyvek A végrehajtási rendelet uj meghatározást tar­talmaz az üzleti-kereskedelmi könyvekről. Esze­rint kereskedelmi könyveken és kereskedelmi feljegyzéseken értendők a rendes könyvvitel él­vei alapján vezetett, az egyenesadö-törvény in­tézkedései alá tartozó személyek agzdálkodására vonatkozó könyvek és feljegyzések, továbbá é könyvekhez és feljegyzésekhez tartozó összes egyéb Írásbeli segédeszköz, amennyiben az adó­fizető gazdasági tevékenysége eredményének megállapítására szolgál. A törvénynovella szerint az adókivető hiva­tal a rendesen vezetett üzleti könyveket, mint bizonyító eszközt vissza is utasíthatja, abban az esetben, ha külföldi összeköttetések vétetnek igénybe az adóalap megrövidítése céljából. A rendelet szerint ilyen eseteknek tekintendők kü­lönösen a következők: 1. ha az adóalany más üzemnél vásárolt nyersanyagot vagy készárut a piaci áraknak meg nem- felelő feltűnően maga­sabb összeggel fizetett, 2. ha az adóalany más cégnek feltűnően alacsony áron ad el nyers­anyagot, vagy készárut, 3. ha az adóalany más cégnek bérmunkát végez feltűnően alacsony bérért, 4. ha az adóalany szabadalmi jogok tu­tőrvénynovella amaz intézkedését, amely sze­rint a kereskedelmi könyv bizonyító ereje ak­kor is visszautasítható, ha a vállalat nyilván veszteségáron szállit a külföldre árut, A fenti felsorolás azonban — a végrehajtási rendelet megállapítása szerint — nem teljes, hanem csak példaszerű. Amennyiben a hivatal rájön arra, hogy e külföldi összeköttetéseket az adóalany arra használja fel, hogy az adóalapot megrövi­dítse, úgy jelentősebb eltérések (?) esetén a hi­vatal olyképpen állapítja meg az adóalapot, hogy az üzleti könyvek illetékes bejegyzését egyáltalán nem, vagy csak részben veszi figye­lembe. A rendelet szerint a hivatal a kereskedelmi könyvek bizonyító erejét felfüggesztheti oly esetekben is, amikor nincs szó kimondottan adó- meg rövidítésről. Ez intézkedés alkalmazása esetén azonban a hivatal értesíti az adóalanyt, hogy a beterjesztett könyvet nem veszi figye­lembe s ennek okát is. megadja. A fél e határo­zat ellen kifogásokkal élhet. A községi pófadók A községi pótadók beszedési módiját illetően az országos képviselőtestület elvi határozatot hoz, hogy a hatásköre alá tartozó község-ek maguk, közvetlenül szedhetik be a pótadókat. Az országos hivatali határozat egyben meg­mondja a beszedés közelebbi módozatait is. A pénzügyi hivatal az ilyen esetekben nem jogo­sult, de nem is köteles a községi pótadókat be­szedni. Prága, november 9. Vasárnapi számunkban röviden ismertettük az egyenesadó-törvény no­vellája végrehajtási rendeletének alapelveit. Tudósításunk kiegészítéseképpen a hatalmas rendeletből még az alábbi közérdekű részlete­ket közöljük. Naptári év — adóév Ismeretes, hogy a novella 'bevezette a naptári év és az adóév fogalmát. Az eddigi gyakorlat szerint az év 'befejezése után annak tényleges gazdasági eredményei alapján vetették ki az adókat. Viszont ideiglenesen köteles volt az adóalany előlegképpen fizetni az adót az előző jogerős adófizetési meghagyás szerint. A no­vella ezt megszünteti s a végrehajtási rendelet kimondja, hogy az 1936. évben dért kereset, jöveddem szol­gál az 1936. adóév egyenesadóinak kivetési alapjául, egyben az 1937. — uj rendszerű — adóév egyenesadói kivetésének alapjául is. A novella minden kétséget kizáró módon álla­pítja meg tehát, hogy az 1937. év folyamán minden adóalany két adófizetési parancsot kap: az elsőt az 1936. évi adóira s a másodikat az 1937. évi adóira* Ez különösen nagy megterhelés lesz azokra az adóalanyokra, akik adóikat előlegképpen nem fizették, hanem minden esetben bevárták a fi­zetési parancsot s csak azután fizettek. Amennyiben az adóalanyt kereskedelmi idő­szakok, üzletévek alapján adóztatták meg, úgy az 1936. és 1937. adóév adói számára az 1936- ban végződő kereskedelmi időszak — üzletév — eredménye szolgál az adók kivetése alap­jául. Az 1937. év elején benyújtott adóbevallás az 1936. és az 1937. évi egyenesadók kivetésé­nek alapjául szolgál. Az adókivetési eljárás • annyival lesz egysze­rűbb, hogy csak az 1936. adóévet illetően folytatják le teljes részletességgel s ennek eredményét — az adókivetést — újabb eljá­rás nélkül megismétlik az 1937. évre vonat­kozólag. A két évre természetesen két külön adófizetési parancsot kézbesítenek ki a félnek. A nagyobb nehézségek áthidalása érdeké­ben a novella bizonyos enyhítéseket vezetett be. Ha az adóalany adóalapja az 1936. év fo­lyamán úgy emelkedett, hogy egynegyednél na­gyobb mértékben haladja meg az 1933., 1934., 1935. évek adókivetési alapját, úgy az ily adó­alany kérheti, hogy az 1937. évre szóló adóját ne vessék ki az 1936. évi gazdasági eredmény, hanem az éppen említett régebbi három év át­laga alapján. Példa A végrehajtási rendelet ezt az esetet a kö­vetkező példával világítja meg: Az adóalany adóalapja 1933-ban 30 ezer, 1934-ben 40 ezer, 1935-ben 50 ezer korona volt. 1936-ban az adó­alap — tegyük fel — 55 ezer korona. Ennek alapján vetik ki az 1936. évre szóló adót. Ez az adóalany azonban kérheti, hogy az 1937. évre szóló adóját ne az 1936. évi 55 ezer korona adóalap figyelembevételével vessék ki, hanem az 1933—1935. évek adóalapjainak átlaga sze­rint, mely a példa esetében 40.000 korona, vagy­is 15 ezer koronával, illetve egymegyedrésznél kevesebb, mint az 1936. évi adóalap. Ha az adóalany 1936. évi adóalapja is 50 ezer korona volna, úgy ezt a kedvezményt természetesen nem veheti igénybe. Az alkalmazottak jövedelemadója Már a törvénynovella tárgyalásakor világos volt, hogy t a kétszeres adófizetési meghagyással nem sújthatok a fix fizetéshői élő munkások, alkal­mazottak, mert a munkabérek és fizetések mai színvonalán nem kívánható, hogy egy évben kétszer fizessenek adót. Ezért a novella — s ennek alapján a végrehaj­tási rendelet azt az utat választotta, hogy azok az alkalmazottak, akik munkaadójuk levonásai­val fizetik a jövedelemadójukat, az 1936. és az 1937. évre vonatkozó adóikat teljesen elintézetfcnek tekinthetik, természetesen, csak, ami a szolgálati illetmé­nyek után esedékes jövedelemadót illeti. Példa A végrehajtási rendölet ezt a kérdést a követ­kező példával illusztrálja: Az alkalmazottnak az 1936. évben 40 ezer korona tiszta szolgálati fizetése van s ezen kí­vül tőkéből 5000 korona jövedelme. Családi vi­szonyainak figyelembevételével 1936. évi jöve­delemadója 1435 koronát tesz ki. A munkaadó­ja levonásai utján fizetett 1000 koronát, vagyis az 1936. évre még külön 435 koronát kell fi­zetnie. Ugyanilyen összeget köteles az illető fi­zetni 1937. évi adói fejében. — Ha a munka­adó az 1936. év folyamán 1435 koronát vont le adóra, ami még mindig kevesebb annál, amit az általános rendelkezések szerint köteles volna levonni, úgy az illető alkalmazottnak 1936-ra nem vetnek ki semmi adót, de az ily alkalma­zott 1937. évre szóló fizetési parancsot se kap, csak a külön jövedelemadó-pótlékra. Végül, ha jl munkaiadó 1936 folyamán 1692 koronát vont I (—) A nyugatszflovenszilioi közhasznú meg­vette a nagyszombati villanymü'vet. A Nyu- gatszdovenszkói Villanyrészvény társaság ezek­ben a napokban tartott rendkívüli közgyűlé­sén megbízta az igazgatósági tanácsot a nagy- szombati Kóburg üzemek villanyüzemének megvételére vonatkozó tárgyalásos befejezé­sével. A Nyugatsziovenszkói ezt a telepet már 1033 óra bérelte. A vételár 6.2 (millió koro­na. A bérlet még 1841-ig tartott volna az ere­deti szerződés szerint, most azonban a Nyu- gatszilovenszkói Vii lányosam. részvénytársa­ság saját tulajdonába veszi át. Egyelőre 2.3 millió korona vételárat fizetnek ki készpénz­ben s a maradványt elszámolják. Ezzel Nyu- gatszlovenszkói villanyositása újabb jelentős lépéssel halad. A nagyszombati járásban már 41 község csatlakozott a villanyos itás tervé­hez. Az építkezési költségeket a járás fizeti, mely a szükséges tőkét a Zemsiká Bankánál felveendő kölcsönnel teremti elő. (—) Nagy kereslet a vágvölgyi dióban és mákban. A vágvölgyi falvakat az utóbbi idő­ben ügynökök keresik föl, akik a vágvölgyi diót vásárolják föl. A nagy kereslet folyton a Vágvölgyélben a dió ára kiiogramonként 1.50 koronával emelkedett. Ugyancsak nagy •kereslet mellett vásárolják össze a mákter- mést, melynek ára 1 korona 10 fillérrel emel­kedett kilónként. (—) Esett a hizó baromfi ára Mátyusföldöin. Mátyásföld piacain a hízó baromfi ára 9—8 koronára esett le kilónként. (—) Leszállították a felsőcsallóközi ártéri já­rulékot. Félső'Csaililóközá tudósítónk jelenti: A felső csallóközi ámmemtesitö társulat a napokban tartotta meg Sornorján, Bittó Dénes társulati elnök vezetése alatt ez évi közgyűléséit. A köz­gyűlés az ártéri járulékot egy koronáról nyöltc- vain fililénre szállította le. Az 1037. év szükség­lete 258.455 koronát tesz ki s enne a tánsulaitnaik teljes fedezete van. (—) 5500 vagon petróleumot szállit Románia Jugoszláviának. A petróleum—réz-kompenzáció­ra vonatkozó -román—jugoszláv tárgyalások eredményeképen jegyzőkönyvet Írtak alá, mely­nek értelmében Románia kötelezi magát, hogy Jugoszláviának évenkint 5500 vagon petróleu­mot és petroleumtermékeket szállit éspedig min­den évben julius és december közepén. ( —) Prágában tíz koronával emelkedett a pengő. A mai prágai valutapiacon a pen­gő 10, a zloty 1.50, a lej 0.25, a francia frank 0.92 koronával javult, ezzel szemben a márka 2.50, a belga frank 1, az angol font pedig 0.30 koronával gyengült. lajdonosának feltűnően alacsony árakat fizet e jogok kihsználásáért, 5. ha az adóalany idegen vállalatok alkalmazottainak, vagy idegen vál­lalatoknak feltűnően és aránytalanul magas tisz­teletdijakat fizet az ő üzemében teljesített mun­kálatokért, 6. ha az adóalany aránytalanul ma­gas összegeket (bánatpénzeket) fizet ki a kar- tellszerződések alapján. A végrehajtási rendelet tehát nem vette át a (—) Fele csemégeszőlő termett az idén Bul­gáriában. (ÖTK) A bolgár borszövetség jelen­tése szerint az idén csak 200 millió kiló cseme­geszőlő termett, mig a múlt évben 400 millió. Bulgária az idén 4*00 vagon szőlőt exportált, azaz 2100 vagonnal kevesebbet, mint tavaly. (—) Devizapiacjelentés. A mai prágai deviza­piacom Amszterdam 1, Kopemihága, Oslo, Taliimm 0.50, 'Stockholm és Varsó 0.25, Szófia 0.20, Lom- dóm 0.15, Páris 0.05, Athén. 0.03, Montreal 0.01 koroméval gyöngült, ezzel szemben Brüsszel 0.25, Zürich 0.125 és Romötamtimájpoly 0.01 ko­roméval megszilárdult. ÉRTÉKTŐZSDE Prága szilárd , Prága, november 9. (Pragoradio.) A hételeji értéktőzsde szilárd irányzattal nyitott. Különö­sen délelőtt értek el magas árfolyamokat a spe­kulációs vásárlások alapján. A tőzsdén a kö­zönség vételi utasításokkal jelentkezett. A kö­zönség érdeklődését a szesz- és a cementel- helyezés növekedéséről szóló hírek keltették fel. Az érdeklődés kezd a könnyebb papírok fe­lé terelődni, elsősorban áll ez a textil- és a pa­píripari értékekre, mig az eddig favorizált ér­tékek helyenként a realizáció következtében ár­folyamveszteséget szenvedtek. Ebben az irány­ban főképpen a Cseh-Morvára lehet utalni, amely értékekben nagyobb realizálásokat haj­tottak végre. Egyébként a tőzsde később is ba­rátságos maradt és az értékek legnagyobb ré­sze a napi legmagasabb jegyzéssel hagyta el a tőzsdét. Kuliszban a legnagyobb érdeklődést a Skoda vonta magára, amely ismét a tőzsde ve­zető papírjává válik. Nyertek: Északi Vasút A bonnok 75, Kosmanos 38, Bánya és Kohó, Kö- nigshofi Cement, Krizsik és Hengerművek 25, Skoda 28, Apollo, Északcseh Szén és Schoeller 20, Rézmüvek 19, Heinridhsthali, Aussigi Fino­mító és Nyugatcseh Kaolin 15, Nyugatcseh Bá­nya 22, Nestomitzi 12, Cseh Cukor 11, Egye­sült Gyapjú 12, Podoli Cement 9, Brosche, Prá­gai Vas, Ringiho'ffer, Rothau, régi bonnok 5, Dux-Bodenbaahi 8, Walter 9, Olleschaui és Aussigi Vegyi 6 koronát. Ezzel szemben Észa­ki Vasút 15, Cseh-Morva 8, Cseh Kereskedel­mi, Malmok 5 koronával gyöngült. A 'beruházá­si értékek piacán a helyzet igen állandó, üzletet azonban szűk keretek között bonyolítanak le. Némely pénztári utalvány keresett volt. Az eg- zoták piacán főképpen „az olcsó" papírok iránt volt érdeklődés, amelyek közül Stölzle 7, Epiag 3.50, Magnezit 25 koronát nyert. A valutaköl­Háziasszonyok öröme a főzőrecept-gyü jtemény, amit a NAGYASSZONY havi fo’yóirat praktikus káiyákon ad előfizetőinek Kérjen mutatványszámot a PMH kiadóhivatalánál csönök nagyobb része gyöngült, a 6 százalékos frankra szóló Skoda-obligáció jól tartott, a C. C. járadékok piaca állandósult volt. A bank- részvények piacán Escompt- és Unionbank 3, Sporo 5 koronával javult, mig Zsivno 2.50 ko­ronával gyöngült. BUDAPEST SZILÁRD. Budapest, november 9. A tőzsde szilárd irányzattal nyitott. A vezető értékek keresettek voltak s igy az árfolyamuk emelkedett. A tőzs­deidő későbbi folyamán a piacra áru került s a kezdeti árfolyamnyereségek elvesztek. A tőzs­de azonban ellenállónak mondható. BÉCS SZILÁRD. Bécs, november 9. A hételeji értéktőzsde for­galmát élénk üzletmenettel szilárd irányzat mel­lett bonyolította le. Rima, Siemens és Semperit jelentős árfolyamnyereséggel hagyta el a piacot. Korlátban a spekuláció nyereséglbiztositásokat eszközölt s ennek következtében néhány építke­zési, sörgyári és textilérték árfolyama némileg visszament. Az értékek legnagyobb része azon­ban szilárdan végzett. A beruházási értékek pia­cán a valutakölcsönök javultak, a sillingkölcsö- nök azonban gyöngültek. BERLIN LANYHA. Berlin, november 9. A tőzsde lanyha irány* zat mellett nyitott. A közönség tartózkodó volt A spekuláció az első árfolyam jegyzések után az üzlet meg élénkítésére törekedett. A járadékok keveset változtak, a külföldi járadékok gyön­gék voltak. A tőzsdeidő későbbi folyamán az árfolyamok tartottak voltak. ÁRUTŐZSDE Változaton a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, november 9. (PragoracMo.) A hételeji pozsonyi terménytőzsde forgalmát változatlanul barátságos irányzat mellett bonyolította le. Az uj kukorica piaca volt csupán gyöngébb. A múlt hét óta csupán a kék mák és a rizsek ára válto­zott. Ma a következő árakat jegyezték: Szlovenszkói tengeri érsekujvári paritásban: sárga nagysz. gömbölyű morzsolt 111—119, csö­ves 60—64, kisszeraü f.orentin morzsolt 113—121, csöves 62—66, cinquantino, pignoletto morzsolt 126—134, csöves 72—76, sárga és fehér lófogu, va­lamint fehér gömbölyű morzsolt 106—114, csöves 58—62, külföldi tengeri franko vagon Pozsony— Komárom: ó és szárított nagyszemü 129, bessz- aráblai kisszemü 129, cinquantino 142, szabad­kereskedelmi árak: ab uszály Pozsony—Komá­rom: jugoszláv 68—69, román 69—70, besszará- biai 71—72, cinquantino jugoszláv 78—79, román 77—79, kukorica elvámolva és megadóztatva ab Pozsony—Komárom: dunai 127—127, besszarábiai 131—133, román köles ab uszály Pozsony-Komárom 80—81, Vlktoria-borsó 115—130, román Viktória- borsó 93—95, zöldborsó 103—107, kék mák 560—590, uj blborharemag —.—, lucerna 510—560, bu- za-sütőliszt 280—320, búzadara 260—270, búza­liszt OHHésOH 250—260 búzaliszt 0. 245—255, bú­zaliszt 1. 230—240, búzaliszt 2. 220—230, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 414 2C0—210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 170—180, búzaliszt 7. 150— 155, búzaliszt 7J4 130—135, 65 %-os rozsliszt 195—205, 70%-os 195—200, árpadara 170—250, buzakorpa 72—74, rozskorpa 71—72, buzatakar- mányliszt 95—96, rozstakarmányliszt 93—95, szárított répaszelet 84, délszláv sertészsír 1110— 1140, magyar 1110—1130, amerikai 1090—1100, holland 1050—1060, dán 1050—1060, magyar sza­lonna 1020—1030, rizs 191—208, Rose-rizs 330— 340, Glacé 255—265, Burma 185—198, Kaliforniai 240—250, Moulmain 240—250, rózsa burgonya 30—34, fehér burgonya 22—23, téli bükköny 130—150 korona.-j- Cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon ál­landósult irányzat mellett a következő árat je­gyezték: Nyerscukor azonnali szállításra, Aus- sig loko 54.75—55.25 korona. + Sertésvásár. A mai prágai sertésvásárra 584 cseh-morva és 1584 szlovenszkói hússertést, 1068 román (nehézsertést, 1872 jugoszláv, 66S román és 861 magyar hakonysertést hajtottak föl. Közepes forgalom mellett ,a következő ára­kat fizették: oseh-morva hússertés 6.25—7.50, szlovenszkói 6.80—7.50, román nehéz sertés 6.60— 7.60, jugoszláv bakonysertés 7.25—7.65, román 6.50— 7.70, magyar 7.40—7.70 korona. A vásáron 271 hússertés, 219 nehézsertés és 264 bakonyser­tés nem kelt el. + Állatvásár. A mai prágai állatvásárra 559 cseh-morva és 175 szlovenszkói szarvasmarhát hajtottak föl. Közepes forgalom mellett a követ­kező árakat érték el: cseh-morva áru: ökör 4— 7.30, bika 4.50—6.50, tehén 8.30—6.50, üsző 4— 6.90 korona; szlovenszkói áru: ökör 3.50—8.50, bika 5.90—6 60, tehén 5.50—6.50, üsző 5.70—7.50 korona. A vásáron 26 cseh-morva szarvasmarha nem kelt el. 4* Húspiac. A mai prágai húspiacon .közepes forgalom mellett a következő árakat fizették: birka 5.50—9.50, vidéken vágott belföldi borjú 7.50— 9.80, gyöngébb minőségű áru 7, Prágában vágott belföldi borjú 8.50—10.75, kivételesen 11, vidéken vágott belföldi sertés 9.50—10.30, gyön­gébb minőségű áru 9, bakonysertés 9—9.40, sza­lonna 10—10.50 korona.-f Marhahusárak. Prágában ma a következő marhahusárakat fizették: ökör eleje 10—13, há­tulja 11—14. bika 9—9.40, telié i eleje :■ -10, hátulja 9—12, .növendékmarha 8 30—ko­ronák

Next

/
Thumbnails
Contents