Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)

1936-10-25 / 245. (4094.) szám

8

1936 október 25, vasárnap.

Deméníalva:

a földalatti csodák világa

A legszebb barlangok még föltárásra várnak

Szlovenszkó, október 24. A PMH hasábjain már sokszor megemlókezitüink Szloven- szkó kiaknázatlan természeti szépségeiről. Nem csak a IbensaüJlöltet, — aki szeretettel csüng ősi földijén, — hanem a külföldieket is elbájolják a szlovenszkói tájak változatos szépségei. Délen a búzatermő sikság, majd a lankás, donnfbois, erdős, vadregényes táj — díszítve ősi várainkkal és lakosságunk sokféle népies különlegességével, északom pedig az illatozó legelők és h egy szak adékok váltakozó panorámája s a havasainknak naptól izzó nagy tömege vagy felhő- és háborította fensége bilincseli Le a szemlélőt s ihleti meg a költőt és a festők

A föld mélyéiben rejlő természeti szépségekre viszont csak lassan terelődik a nagy- közönség figyelme, nem lévén sem megfelelő leírások, sem képek, amelyek azok létezését kellőképpen terjesztenék.

Más országoknak e téren alapos törvényei, hivatalos felügyeleti hatóságai, segítő intézetei vannak — és fejlett szakirodalmuk is. Nálunk csak egyesek önibuzgalma vagy e természeti szépségek tulajdonosainak üzleti, tőkeszegény igyekezete keltik feil a világhírre számot tartó szlovenszkói földalatti csodák lránt az érdeklődést.

Jelen sorainkban a demémyfalvá cseppkő- és jégbarlangokról akarunk szólani.

A látogatási főévad lezárásával a napisajtóban ismét több biztató sző esett a demény- falvi barlangokról. Hogy ezek feltárásának mai helyzetéről tájékozódjunk, munkatársunk dr. Kubinyi György deiményfalvi földbirtokoshoz fordult, aki a demémyfalvi barlangok szövetkezetének alelnöke és az újonnan feltárandó nagy csepp köb a Hágtok feletti terület tulajdonosa is. Az ő szives felvilágosításai alapján adjuk az alábbi érdekes közléseket:

Deményfalva már a XIII. században létezett s akkor DamjénfaWi Máté birtokát képezte. Páznán de Lyptov fia Demjén (Domi- nianus) 1281-ben IV. László királytól kapta a Paloscbvn (Plostin) és Paluga patakok között elterülő erdőt. Deményfalva helység

I

Demjentől vette nevét, okiratainkban Da- mianfalva, Demjénfalva, Demanova és De- méinfalva néven szerepel. Nevezett Póznámnak Demjéinen kívül több leánya is volt, akik az akkori törvények szerint leánynegyed címén (quarta pueHaris) hosszú perlekedés után részbirtokot nyertek és azt osztatlanul bírták a fiutódokkal. 1496-ban Demémifal'vi Mihály imag vas zak adás a után a birtokot II. Ulászló király a Hunt-Páznán nemzetség- ből származó Kubinyi Lászlónak, a királyi vár udvarbirája és kincstartójának, a nagybányai kamara grófjának adományozta.

A deménlfalvi erdő bár tokot — mint említettük — a múlt század közepéig, a tagosításig a Kubinyi család leszármazottai és a fentmevezett Páznán leányági jogutódai „Ku- binyi közbirtokosság'* címén közösen bírták. E leányági jogutódoktól vette meg a de- ménfalvi barlangok szövetkezete azon erdőterületet, mely alatt a Král Alajos által felfedezett „Szabadság temploma" („Chrám slobody") nevű cseppkőbarlang terül el. A deménlfalvi völgyön vadregényes, páratlan szépségű mészkőhegység húzódik keresztül, mely a „Machnató" és „Karcsachovo" völgy közös gerincén hatalmas tömegű sziklaképződményeket alkot. Az esővíz és a tavaszi hóolvadás egyesülve az erdők mélyén fakadó forrás-okkal, a föld belsejében eltűnve cseppkőbarlangokat képez és a „Demanovka" patakban talál közös mederre. Az évezredes vizi nt által ki vájt barlangok tetejéről leszi- várgó olvadt hó és esővíz szónisavtartaima feloldván a mészkövet és sok más ásványi anyagot, levegőre kerül s a szénsav elpárologván, szemcsésen kikristályosodik és a barlangok tetejéről lelógó (stalaktit) vagy a barlangok fenekéről tornyosodé (stalagnit) anyag megkeményedve a legkülönfélébb alakú, szi- mü és terjedelmű cseppkőcsodákat képezi a barlangokban.

E barlangok közül a közönség résizére jelenleg nyitva álló „Szabadság temploma" nevű barlang feltárásáig az úgynevezett „köz- birtokossági jég- és cseppkő-barlang" már évszázadok óta jó részében ismert vollt. 400 Lépcső vezet a föld mélyébe, hol az óriás méretű barlangok boltozatát hatalmas jégoszlopok kötik össze a barlang alján képződött különféle jégaiakulatokkal. E jégbarlangok több cseppkőbarlangban folytatódnak. Ezek egyikében valószínűen még a történelem élőt ti időből származó csontmaradványok vannak, melynek felfedezése Král Alajos konzervátor fáradhatatlan kutatásának érdeme.

Ezek a maga nemében Európában egyedülálló barlangok tőke és állami segítség híján már érek óta le vannak zárva.

A „Povolny" üdülőtelep gyönyörű, miniatür- szertl barlangjait csak alkalmilag mutogatják.

Král Alajos jelzett felfedezését csak 1926- ban tette. Elévülhetetlen érdeme a „Szabadság templomá“-nak felfedezése és az évek hosszú során át végzett kutatás és tudományos szakszerű leirás, melyek segítségével miég csodásalbb és nagyobb természeti kincsek birtokába juthatunk.

Král 1013-ban járt először a deiménfalvi völgyben. A közhír tokos sági (barlangiban látottak — amint azt egyik levelében említi — nem hagyták nyugodni, miig tervét megvalósítva, hosszabb időt töltve a környéken, 1021 augusztus havában a rendkívüli szárazság idejében a kiszáradt „Demanovka" patak eltűnése helyén bejutott az általa felfedezett cseookőbarlángokba. Ugyanez év novemberében már Tyesnoblidek Rudolfnak az eközben egészen felfedezett barlanglabirintus-t megmutatta, akinek a „Lidové Noviny“-ben „Óriási természeti kincs Szlovenszkón" címmel megjelent cikke nyomán a felfedezést az egész napisajtó méltatta. Azóta

e barlang látogatóinak száma évröl-évre rohamosan emelkedik és az idei évadban elérte a 35.000-et.

1022-iben Král Alajost a szlovenszkói barlangok ,vkonservátorá“-nak nevezték ki és 1924-ben alakult meg a „Deiményfalvi barlangok szövetkezete". A szövetkezet nagy pénzbeli nehézségekkel küzdött. Szó volt állami átvételről s hogy a vállalatot a Légió- bank finanszírozni fogja. Sok vajúdás után végül az országos hivatal kölcsöne biztosította a barlang modern szakszerű berendezését. Ma már a barlangokhoz Liptászentimiik- lósról aszfaltal burkolt müut vezet kényelmes autóbuszforgalommal, a barlangokban épített járdák és a villanyvilágítás reflektorainak fénye mellett csodálható a természet földalatti részének kápráztató, csodásán pompás alkotása.

Král Lajtos, a barlangok felfedezője, tizenkét éven át egészséget és fáradtságot

nem kímélve, minden idejét a barlangok és környéke tudományos és szakszerű tanulmányozásának és munkájának szentelte. Közel 600 nehéz túrát végzett. Értekezéseket irt, levelezett külföldi tudósokkal, hogy felfedezését tudományosan kimélyitve, azt ismertté tegye. Még 1926-ban kifejtette, sőt tudományosan igazolta, hogy a jelenleg nyitva álló barlangok folytatásakéip a „Machnató" völgy végén levő hegygerincig (mely 1400 méter magas)

óriási, eddig még nem látott nagyságú és

az eddigieknél is szebb barlangokat kell,

hogy rejtsen a föld mélye.

De hiábavaló volt Král minden fáradozása, a szövetkezet akkori szerényebb keretei, a beállott gazdasági válság és sok más körülmény gátolta e barlangok feltárását. Azóta kétségtelenül megállapította, hogy a hegygerinceken óriási földsülyediáisek és szilkla- nyilások vannak és a hosszú és mély kürtőkből heves és tartós léghuzam áramik. A hegyi patakok és lefolyó csapadékok számos helyen oly nagy mennyiségben tűnnek el hirtelen, hogy azok sodró és átszivárgó erejét összehasonlítva némely sziklába vájt külső vízlefolyással vagy az eddig már nagy fáradtsággal megszemlélt összekötő barlangokban felgyülemlett és lefolyó viz szintjével, arra kell következtetnie, hogy hihetetlenül óriási és dús cseppkőképző'diményü barlangok vannak itt.

Mindezt közölte Král az illetékes minisztériummal. A földreform során a „Demánova- Machuato" völgyre nézve az állam elővételi jogát biztosították is, sőt kilátásba helyezték, hogy az összes deméniíalvi barlangokat az állam megváltja és egységes, nagyvonalú, szakszerű vezetés alá helyezi. Krált ugyan kinevezték a szlovenszkói barlangok konservá- tórának, de fedezet és külön segítség nélkül nem folytathatta munkásságát, a gazdasági válsággal beállott tőkehiány és vállalkozási elkedvetlenediés pedig a szövetkezet közcélú feltételeit is a minimumra korlátozza és a közel jövőben nem remélhető, hogy e szép terv megvalósuljon, mely szerint az elragadó de,ménfalvi völgy földfeletti és földalatti szépségeinek tulajdonosai a jövőben egy érdekközösségben egyesüljenek, hogy az egész vidék idegenforgalmának emelésével saját kiaknázatlan kincsük is kamatozzék. Csak

egy szindikátusi alapon létesítendő, tőkeerős részvénytársaság

nagystílű, a különféle egyéni, helyi és országos érdekeket összeegyeztető működése volna képes ezeket a szép és közérdekű elgondolásokat valóra váltani.

Agó a csüggedt ifjakra nézett és el akarta oszlatni sóhajtó keserűségükéit

— Ne busulj, királyfi! Pemmő olyan fiatal, könnyen kiheveri sebét. Nézd Gizulfot! Csúnyán összevágta Ostrogotha és milyen hamar talpra- állt. Meglásd, Pemmó is fölépüL

Kivágott egy jókora szeletet az ízesre sült combból és Alboinnak kínálta, A testtől nem szabad megvonni a jó falatot, enni a bánatban is muszáj!! Nem is kellett nógatni őket, nagyokat faltak a húsból és nehéz bort kortyolgattak. Csak Ágó keverte vízzel a bortömlő mézsürü csöpp jeifc*

Ahogy torkig laktak hússal és zsiros juhsajttal, biztatgatni kezdték az öreget:

— Mesélj valamit, apó!

Ágó rágyújtott a nagy vándorlás énekére, a jütlandi és elbamenti nagy harcokról énekelt, a messzi homályban elvesző ősökről, Iborról és Aiorról, akik Agelmundot, az első langobárd királyt nemzették.

Sokszor hallották ezt a Sagát, ma újat akartak,

— Attila hím királyról énekelj! — biztatta Agilulf, az egyik vadászlegény.

— Az ám, Attila királyról! — zengték karban.

Az öreg megpengette lantját, a szeme fényes volt és fáradt méllyé és teltté öblösödött,

— Mit tudtok Isten ostoráról, fiuk?

— Alszik a Tisza vize alatt, — mondta Agilulf.

— Aranyban, ezüstben és vasban alussza örök álmát, *— bólogatott Ágó.

Lábuk alatt bővizű patak locsogott kövecses medrében. Mélyen lent a Balaton vize csontszinnel csillogott a holdvilágban és a sással benőtt szittyós partok felől kesernyés füstszag szállt. Lent nádat gyújtottak a halászok.

Fölakadt szemmel ülték körül Ágót. Dala a Nagy Hóditóról szólott, aki messze napkelet felől jött hun népével, messze a Don és Volga vészviharos szteppéiről bevillámlott Pannóniába.

— Igaz-é, amit Isten ostoráról énekelsz? Lehet urnák lenni száz nép fölött? — ébredt Alboinban a kétely.

— Igaz, királyfi! Apám öregapja még látta Attilát, akinek lángoló kardot adott a föld méhe.

Alboin szája keserű volt,

— Négy emberöltő csak és lásd, mindent homály takar. Hir és dicsőség füstté száll. Mi marad belőle? Érckoporsó és csontok hideg vizek alatt... Az életről énekelj, Ágó. Olyan hóditóról, aki megtartja birodalmát. Olyan népről, akit nem söpör el a vihar.

Az öreg megrendültén tekintett a hercegre. Ezt a fulladt szomorúságot nem ismerte. A szája szegletének keserűségét. Merevségét, ahogy a zsarátnokba bámul. Hozzáment és vállára nyugtatta kezét.

— Semmi sem múlik el nyomtalanul Mindenki bennünk él, herceg. Tebenned a nagy ősök, a hódítók, akik uj földet foglaltak nékünk!

Alboin fölállt, a ttiz lángveres fénye fölugrott arcára, rozsdabarna dús haja a nyakát verte) elbűvölő sudáran állott szálas alakjával karjait a csillagos ég felé tárta és hatalmas lélegzettel kiáltotta:

— Én, Alboin herceg, Audoin és Rodélinda fia, meghódítom az egész világot! Meghódítom és megtartom népemnek!

I II

EGO FÖLD

REGÉNY

IRTA: EGRI VIKTOR

ELSŐ KÖNYV

11

(FOLYTATJUK)

Megrázta magát. Öltönye szalagjai körülrepdesték, fölkapta pallosát és megforgatta feje fölött:

— Hajrá, langobardok! Előre! Én vagyok a vezetőtök, én, Alboin király!

Tulnan, a tópart felől titokzatos visszhangja kélt és öblösen végig- dübörgött a hang:

— Alboin király! ♦ ♦, Alboin király!

Elbűvölve nézték, ahogy a sötétbe mered, pallosát elengedi és borzongással neszei a hegyeken végighullámzó hangra.

— Apád még él Alboin herceg, — szólt Ágó neheztelően.

Komoran elhallgattak a tűz körül, mintha istenkáromlás fojtotta

volna beléjük a szót. Csüggedt lett egyszerre Alboin. Micsoda láng kavargott benne, micsoda lázadó erő kerítette hatalmába? Kinek akarja meghódítani a világot? Micsoda zavart és rengést akart maga körül Uj istenostorának lenni? Adhatott-e többet az élet, mint a békének izes napjait a haldokló őszi erdőkben a vadászatok izgalmas örömével, puha asszonyi karok ölelését, ezt a haragosan vad uj gyönyört, ami még hatalmasabbra duzzasztotta erejét. Miféle ismeretlen és idegen mélyekből fakadt békéden lobogása?

Csüggedten gondolt Pemmóra. Nincsen borutlan béke sem. Pemmó, a vidám cimbora meg fog halni. Milyen balgán odavész egy erős emberi

— Tölts! — kiáltott Agilulfra* A bor mámora felejtést hoz. Ivott, míg bedagadt nyelvvel elnyúlt a tűznél. Virrasztónak a szkáld maradt) a haldokló Pemmót vigyázta.

Hajnalban talpra ugrasztottá valamennyiüket az érkező Helmechis. Brigetióból jött a ferdevállu. Megdöbbenve nézték, olyan tépett és áléit volt.

Alboin aggódva futott elébe:

— Mit hozol, testvér?

— A lapályon láz pusztít ♦ ♦ ♦ Adjatok egy korty italt, elalélok! —• lihegte Helmechis.

Mig szomjasan kortyolta a hideg kecsketejet, körülállták izgatottan.

— Beszélj! — kiáltott Alboin.

— Gonoszabb, mint a tavaszi lázak.,. Orvul csapott ránk... az őszi esővel. ♦♦ Tengerré dagadt a Duna. Az a rengeteg viz hozta a nyavalyát. Az ember melle elrohad egy éjszakán.

Megrettenve hátráltak,, mintha Helmechis máris rójuk lehelné a pusztulást.

— Apám bizánci orvosa tétlenül nézi? — sürgette Alboin.

—- Meghalt az elsők közd

— Hát a papok?

■— Nem segített a fohász sem!

Ágó pogány lelke lázadó keserűségével kiáltotta:

— Tüzeket kell gyújtani éjszaka és véres kezet festeni a sátrak benyílója fölé. Véres kezet az ajtófélfára! Az elűzi a démontl. ♦ ♦ Varázslat kell, tüzvarázslat és vér!

Kigyult szemmel lihegett és érces volt a hangja, ahogy a kelő napba kiáltotta:

— Napisten, segíts!

Sápadt volt Helmechis és csörgött a verítéke. A tisztás peremén két lovas bukkant föl a ferdevállu fáklyásai