Prágai Magyar Hirlap, 1936. október (15. évfolyam, 224-249 / 4073-4098. szám)
1936-10-25 / 245. (4094.) szám
Tranoscius írta: Lic, Fizéty Ödön ev. lelkész Szeptember 27-én és 28-ám LiptószemtímMó- pon a szilio'vteins'zlkói Lnitbetráin’ia hálás kegyelettel áldozott Tnamovszlky György eimilékónielk. Az tiinaeipség elsőeotrbain a szlovák evaingéli'kueoké volt. De körvotnaikii Idszéfjesüílrtieik s jelen tette a ceeli, a lengyel, de a magyar evangélikusok örömét is. Mi az a mgyjetenitöiségü dolog, aimá einre a jubileumi ünmapne hívta az emlbemeík ezreit? Háromszáz éré amnaik, hogy TraniO’Visizky György IjptószeuímlMóiS'i evamg. lelkész kiadta Lőcsén a Citih'air.a sanotormn c. alatt azt az éniekes könyvet, melyeit rövidem Tkamioscifusnnk neveznek s arait még ma is használnak ibemploimi és házi ájtaitasságna, A Bibliáit kivéve alig van könyv, mely annyi kiadást ért volna, meg, mint a Tira- noscins. KönyvkiáiliiMsit rendeztek beillőié s 114- félie kiadást gyűjtíMitek össze. Viotorisz József fcágaragaitó a uralt évben magyarra fordította le s a Magyar Luther Társaság ki is adta a közéi 1000 oldalas énekesk-öny^^t. Ebben a- könyvet, hírlapot garmaddvall produkáló korban nagyon jól tudjuk, hogy a nyomtat,ott betű se éli túl sokáig a szerzőt, az alkotót. A megírt gondolat, a szavakba öntött érzelem poros könyvpoiookom bever s igein sokszor semmi más, mint a köpyvstatisztikában egy ujaibb könyv, amivel többiét adtaik ki egy esztendőben. Azért tölti el lelkünket a, miegilijető- dés, ha arra gondolunk, hogy egy 300 esztendővél ezelőtt kiadott könyv ma is érték, melyeit százezer és száizezier h'.vő használ. A három év- száizadon kereszttil millióik és milliók nyertek beűllle telki táplálékok S ezért a jubileumi ünnepély bizonyság-tétel is abban a tekintetben, hogy az igazi értéket a múló idő se tudja meg- •eeimm'sitani s az igazgyöngyöt a hamissal nem lelhet eHémtékteiiamtieni A hairmiucéveis háború vérzivaitanaá, nehéz megipróibáiltatáizai váltották ki Traiuovszky M- kébcl az Ist,ebben való hitet, reménységet, akaratában valló megnyugvást, aimelyie,kinek azután kifejezést adott azokban az énekekben, melyekkel önmagát és bitrokonáit vigasztalta, Életbe viszontagságokkal volt tflljes. Hároimszor lett földönfutóvá. 1621-biem Testíbenbe menekült. De elfogták s avval vádoöták, hogy a hatalomnak eillenszegüflit s ezért ártatlanul a börtönbe kerülik A hadak útját nyomorúság, járványos 'betegségek ksérik s a haljál két gyermekét sem lkaméit© meg. Teljesen 'bizonytalan jövő elett állott. De az Isten nem hagyta el. Teséheniben várja őt egy magyar származású földesur, Szúnyogja János ilevete, aki birtokára, a szillé ziai Bielekába hívja meg udvari lelkésznek s ahol azután az ottani gyülekezetnek is lelkipásztora lett. De ’tt sem maradhatott sokáig. Föildesurá- val együitt kiüildöziték. így lett isimét földönfutóvá. FöÜdesura, Szunyogh János azonban Írva várába vitette, mely abban az időben Thurzó György birtoka volt s itt töltött bárom esztendőt, ,ami számára a csöndes elmélyedésnek ideje és helye volt. 1631-ben végül a Jiiptó- ezenibmöklósá evangélikus egyház lelkésze tett, hol sajtó alá reinde®te örökbecsű éniekeiskönyvét, mélynek első kiadását legnagyobb jótevőjének, Szunyogh Jánosnak ajánlotta. Erejét a®ónban komán megtörte a sok nélkülözés és üldöztetés, úgyhogy negyvenhat éves korában, 1637-ben, meghalt. Hosszadalmas lennie Tramovszíky éneikesiköny- vénelk az ismertetése, melly 1157 éneket foglal magában minden ünniepi alkalomra s az élet minden körülményeire. Egyik ismertetője azt mondja róla, hogy olyan, minit az élet minden vonatkozására alkalmazott biblia. Vallóban gazdag kincsesbányája a legkiválóbb szlovák, német, tengyel és cseh éuekszierzők szebbnél-szebb alkotásának. A régi latin nyelvű énekekből! is átvesz néhányat. Magárnak Tranovsizkynalk közei! 200 éneke gazdagítja az éneikjeekönyvet. Úgy az egyszerű, színibe igénytelen., mmt .a miüvéeizie- een választékos és emelkedett énekekbőil a Krisztus által megváltott alázatos ember vafflá- eos értelmeinek őszintesége és mélysége jut ,ki- fe jeizésre. A tiszta vallásos érzés vezette Tranovszkyt müve -kiadásánál. A meggyötört, a szenvedések közt élő és küzlködö h'ibtestv-éreioeik akart vigasztalást, biztatást nyújtani. Ereje és hatása -azonban nemcsak az volt, hogy akik azt keresték, benne megtalálták, hanem hatással volt a későbbi költőikre és Írókra is. Sőt a római katolikus egyházra is, amennyiben az első szlovák katolikus éneikeskönyvbe, a C-antus caitiholicus- ba több mint 20 ének került be Tramovszky éneke 'bőil. A „Kern jött el még ideje Sión győzelmiének" cimü éneke ma is a megfogyatkozott, busnlás bán élő, de azért reménykedő emberek vigasztal] áea: Sírva vetjük a magot termést nem remélve Hogyha irtjuk a gyomot, uj gaz nő helyébe. Arabunk-e és miikor kötjük kévéinket? Mikor zengjük boldogan víg énekei/nket? Lesz -még egyszer jó napunk, mert Urunk Ígérte. Adjunk hálát ő neki már e napon érte. A vizeknek habjai alább, alább szállnak Nemsokára vége km a nagy áradásnak. Olyan idők, amilyenben Tranovszky .élt, a harmincéves háború megpróbáltatásai sok tekintetben emlékeztetnek a mostani időkre, mikor önzés, gyűlölködés választja el az embereket és a népeket. De a magasabb eszmékben, a legnemesebb érzelmekben kell, hogy találkozzanak. A Tranoscius 300 éves jubileumán a szlovák, cseh, lengyel és magyar evangélikusok áldoztak ezeknek a legnemesebb érzéseknek. A maigyar evangél'kusofc azonban a 300 éves jubileum alkalmából hálával és elismeréssel adóznak annak a magyar származású földesumafc, Szunyogh János emlékének is, ki kétszer íb menedéket adott a földönfutó Tranovszkynak s akinek a nagy énekköltő mint legnagyobb jótevőjének ajánlotta munkája első .kiadását. Azt a.z énekes- könyvet, melyeit most minit 300 éves Tranos- ciust ünnepelnek. ssmroggaagBgi^^ 1936 október 25, vasárnap. óriási választéki Legolcsóbb áraki Pausz T., Kosié® I c o Üveg — porcellán — villany csillárok! BiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiiiiiiiiiiiiiiiiiniiiiiifliiBifliiiiiiH^ Modern képkeretezés, üvegezés BIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIlllllllllllllllllllllllllllllllllllllllBIIIIIIIBBIIBIIIIIIIHIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIIBIIIIIIIBinBBIBi Telefon 2423 Alapítva 1833 A legnagyobb magyar színésznő Irta: Sándor Dezső Budapest, október. Az a hang, amelynek muzsikája másfél évtizede élménye a magyar színházlátogatóknak, most ugyanazzal az egyszerűséggel, ugyanazzal a melegséggel mondja ezeket a háziasszonyi közhelyeket: — Foglaljon helyet. Parancsol egy cigarettát? Bajor Gizi a vendég felé nyújtja az egész cigarettadobozt, még ez a mozdulata is mennyire ismert, sajátos, egyéni. Ajka félig nyitva, különös fényű, mindig valami tűnődő csodálkozást eláruló szemei alig kifejezett, mégis jólesöen, barátságos derűt fejeznek ki. Az újságíró, aki már sok politikai, irodalmi, művészeti nagysággal ült szemtől-szembe, most mégis kis elfogódottságot érez, amikor módja van azt a művészeti ideálját fesztelen beszélgetésben megismerni, akiről köztudomású, hogy szinte megközelíthetetlen elzárkózottságban él, aki elvi ellensége az interjúknak s nem titkolja, hogy — fél az újságíróktól — Néhányszor szörnyű dolgokat adtak a számba egy-egy interjú során, jóa-karatulag, minden ártó szándék nélkül, de iszonyú baj lett belőle, félreértések, sértődések, konfliktusok, szóval minden olyan, amitől irtózom. Szívesen teszek önnel kivételt, csak az a kérdés, tudhatok-e én valami érdekeset mondani a Prágai Magyar Hírlap olvasói számára?... * * * — Engedje meg, méltóságos Asszonyom, hogy a legsablónosabb kérdéssel kezdjem meg a beszélgetést. Milyen uj szerepekre készül? — A Nemzeti Színház most hozza ki az uj, modern, a 19. század miliőjébe helyezett Elektrát, amely, úgy tudom, „Elektrának illik a gyász" címet fogja kapni. A címszerepet Makay Margit fogja játszani. Én a lányát. Nagyon érdekes, izgalmas szerep. Máris erősen foglalkoztat. — Hogyan készül Bajor Gizi egy uj szerepre? — Amikor a szerepet megkapom s elolvasom, valahogy mindjárt az első pillanatban pontosan, világosan látom a feladatot, amely vár reám. Azonban túlságosan nem mélyedem el benne, hanem először is — mint egy gyerek — bebiflázom a szerepet. Ez az első. Amikor már teljesen enyém a szerep, amikor már abszolút biztos va- qyok a szövegben, akkor a színpadon kezdődik meg az alak lélektani és technikai kifejlesztése. Részben elméletben, részben gyakorlatilag. Ez gyakran nagy és sok vívódással jár. Sokszor éjszaka nem tudok elaludni, lázban tart egy felfogás, a sötétben magam elé meredten, némán mondom és játszom a szerepemet, s kimondhatatlan, lázas örömet érzek, ha sikerül valami uj kifejezést találnom. Elgondolkozik. Egy pillanatra csend támad a szobában. Kissé vontatottan, szinte önmagán csodálkozva mondja: ■— Különös. Egy-egy szerepem kihat a magánéletem hangulatára is. Ha egy könnyelmű, felületes nő figuráját alakítom, magam is más vagyok, mint különben: felületesebb, könnyelműbb, szeszélyesebb. Ha tragikus a szerepem, a nyomai egészen lelkemig hatnak, szomorúbb, nyomorultabb vagyok. Különösen az első időben, amikor még él, fejlődik bennem az alak s nem válik egészen tudatossá a szerep meg- játszása. * * * A néma leventéről beszélgetünk. Az utolsó év s talán egész művészi pályafutása legnagyobb sikeréről. — A legkedvesebb szerepe? — kérdezem. — Erre olyan nehéz válaszolni. Egy színésznő számára minden szerep kedves, ahol ki tudja fejezni önmagát, ki tudja fejezni a költőt, különösen, ha érzi, hogy a közönségnek is tetszik. — A néma levente több mint „tetszett". Ritka élmény volt. Pedig bátor költői cselekedet yolt 1936-ban egy verses színjátékkal a közönség elé lépni. , i | .! ü Bajor Gizi nagyon élénken válaszolt: — Látja, ezzel eldicsekedhetem, hogy rögtön felismertem A néma levente nagy lehetőségeit... A férj, dr. Germán Tibor egyetemi magántanár, a divatos fülspecialista lépett a szalonba fehér köpenyében, csak egy percre nézett be, rendelése közben, halkan, szótlanul odalépett feleségéhez, egy gyengéd, de határozott mozdulattal (az orvos mozdulata volt) kivette a cigarettát Bajor Gizi szájából, aki engedelmes, bünbá nó mosollyal (ez a páciens mosolya volt) tűrte a mozdulatot, hogy a következő pillanatban élénk gesztussal férjét hívja tanúnak: — Ugy-e, én mindjárt az első pillanatban feszt voltam A néma leventére. (Germán Tibor elismerően bólint) Emlékszem, akkor még a Vígszínházé volt a darab s Robozékkal tárgyaltam egy vendégszerepről. Számtalan darabot küldtek, igazán jókat is köztük s valahogy nem találtam nekem valót. Egyszer elküldték A néma levente első képét, az első felvonásnak a felét csupán. S én nyomban pontosan éreztem, hogy ha ez igy folytatódik, 100 százalékos siker lesz belőle. Heltai nem volt Pesten, Badenben hívtam őt fel telefonon, nem tudom, meddig beszéltem, talán órákig, szegény Tibor fizette a telefont.., * * * Most Bajor Gizi arról beszél, milyen nehéz előre felismerni egy darab esélyeit. — Annak idején Szép Ernő „Azra“-jának sikerét is megéreztem, pedig abban még Hevesi Sándor sem bízott, pedig ő igazán egyike a legnagyobb színházi szakértőknek. Szoktam persze tévedni is. A Krétakörben például egyáltalán nem bíztam s nagy siker lett. Viszont most, épp legutóbb a Gyémántpatakkisasszonyra lelkesen készültem s -— megvallom: ma sem értem — miért fogadta a kritika olyan elutasítóan ezt a szerintem bűbájos, finom, költői mesejátékot. Hiszen Londonban több mint 700-szor adták..., — Mit szeretne most játszani a művésznő? — Álmom volna s nagyon szépen el tudnám képzelni, hogy A néma leventét átvigyék a Nemzeti Színházba. Ennek a nagy magyar írónak klasszikus magyar verses játéka a Nemzetibe való. Még ma is nagy közönségsiker lenne ... * * * A beszélgetés egyre fesztelenebb, egyre bensőségesebb. Bajor Gizi kibontakozó közvetlenséggel beszél pályájának kezdő éveiről s megvesztegető szerénységgel említi meg, hogy milyen sima volt az útja pályafutásán: — Az én pályám nem is érdekes, annyira sima volt. Az iskolából a sziniakadémiára, az akadémiáról egyenesen a Nemzeti Színházba kerültem, ott játszottam s ott vagyok ma is, Kész. Ez az én pályám. A tágranyitott, különös kifejezésü szeméből természetes elégedettség fejeződik ki. — Az élet csak igy visszatekintve látszik ilyen egyszerűnek, — jegyzem meg firtatóan, — bizonyosan a fejlődésnek voltak nehézségei, küzdelmei, csalódásai... — Nem, higyje el. A magánéletemben volt sok küzdelem, bánat, csalódás, de művészi életemben alig. Soha nem akartam drámai színésznő lenni, akademista koromban minden álmom operett, ének és tánc volt. De amikor nyomban a Nemzetibe kerültem, minden olyan magától értetődően történt. Tóth Imre volt az igazgató, s én gyermekként odakerülve csodálatos meghatottságot éreztem, hogy egy színpadon szerepelhetek olyan komoly művészekkel, mint Jászai Mari, Márkus Emília, Váradi Aranka, csupa dáma, igazi ladyk, olyan áhitatos, úri szellem volt, amely kitörölhetetlen emlékeket hagyott bennem... S ment minden, mint a karika- csapás ... — Ha .visszaemlékezik, Méltóságos Asszonyom, kezdő évei nagy álmaira s összehasonlítja azzal, amit ellért... egyezik azzal, amit elért? Bajor Gizi különös, vizsgáló tekintettel nézett rám, elgondolkozott, aztán lassan, elmélyülő, különösen muzsikáló hangon szólalt meg, lassan, kissé tagoltan ... — Igen, körülbelül ezt képzelhettem s én végtelenül hálás vagyok az Istenemnek. Hálás vagyok, mert érzem, tudom, hogy az Isten nemcsak tehetséget adott, hanem — szerencsét is hozzá. Másnak is, sokaknak van tehetségük s nem adatott meg nekik az az isteni szerencse, hogy ezt idejében megmutathassák s hogy ezt idejében felismerhessék. Kis szünet támadt. A szalon csendjében egy mélyről jövő kijelentés hang- és lélekifoszlányai vibráltak. Megszakítottam ezt a csendet: ■— Méltóságos Asszonyom, ön a pályáján elért mindent, amiről álmodott. Beteljesült, nagy sikerek, elismerés, a tömegek hódolata, népszerűség ... vájjon ez a boldogság? ... Amiért min- den ember küzd, harcol, amiről tízezrek álmodnak, — ez valóban a boldogság? Bajor Gizi finom ujjait nyitva felejtett ajkai elé emelte, szemeivel messzire tekintett, az ablakon át, valahol a Duna felé, messzire s olyan hangon, amely nagy színpadi jelenetek nagy feszültségében a nézőtérre a várakozás halálos csendjét szokta szuggerálni, igen komoly, mély hangon mondotta: — Igen, ez boldogság. Nekem ez boldogság, mert én abban is szerencsés vagyok, hogy ezt a dicsőséget tudom viselni. Nem vagyok irigy, tudatában vagyok a természetes fejlődésnek. Tudom, hogy a természet rendje az, hogy mindig uj tehetségek jönnek, akik éppen olyan jók, vagy még jobbak, mint én vagyak s minden rossz érzés nélkül, őszintén örülni tudok uj tehetségeknek. Ezért maradok meg boldognak, amikor rájövök arra, hogy nekem már nem kell 16 éves bakfisokat játszani s mindig elfogulatlanul tudni fogom, hogy hoj van a helyem ... Tisztelettel kezet csókoltam Bajor Gizinek, aki nemcsak nagy, a legnagyobb magyar színésznő, hanem okos és nagyszerű asszony is. József: „Bo*. Kezet fórvélem szépapám Mézillatu öröm ül bennem holnap hajnalra kipengítem. őszi erdők avaros alján ha tüzet rakok, boldog vagyok. Pásztor volt rég kőbőr szépapám s földek, házak vagyon helyett könnyét, kacaját, borongó lelkét, csillagos esték csillogó raját hagyta rám. Tüzet rakok az erdők alján 8 felejtett nótákat dúdolok. Fönn járok a havasokon szépapám nyomát keresem, szelid-szemü tehénkéim piros mezőkön terelem. Mélytüzű dal száll csendes este és szépapám szálas Jávor-teste bíborban ázó ormokon lázban, remegve felém oson. Tüzem lobog a gyertyános alján fanyar füstjéből csendesen kilép s kezet fog vélem szépapám... 4 n>RA:<aiA\\c.J£An.Ht rlab