Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-08 / 205. (4054.) szám
1936 szeptember 8, kedd. <Píg^MAGtaiRT!fRT^ ^KÖZGAZDASÁG £ A kis- és a közép-malmok a kontingentálás ellen Módosításra szorul a kontingentálási rendelet Prága, szeptember 7. Az (Miée kontigeiLtáLá- sánaly beve&ebéee a kis- ée a köziépmalimolkat már a monopólium első évében remdikivüi nehéz helyzetbe sodorta. Tény, hogy a kontiogientálá- eá rendszer néhány nagy malom foglalkoztaifcoitt- eágáit bebiz/tositotta, ezzel szemben azonban ne® tagadható, hogy a kis- és középmalmok valósággal kétségbeejtő helyzetbe jutottak. A maimoeoík társulata országos egyeaüíleténeik jelenité'so szerint sóik (kis- éis középmailom, amely úgy próbálkozott megbiírlkőzm a konJkurrencáá- val, hogy vevőd vei reális kapcsolatot tartott fenn, ma az átlagon aluli foglalko ztatottság moleitt összeomlás előtt áll, ment az őrlést átlag 22 százalékkal leszállították. Ez a 'leszállítás a (kis- és középmalmoikait egzisztenciájuk alapjaiban támadta meg. A maBudapest, szeptember 7. A Magyar Gazdaság- kutató Intézet most adta ki legújabb jelentését a gazdasági élet utóbbi évnegyedes alakulásáról. A tanulmány megállapítása szerint a magyar gazdasági helyzet tovább javult. A mezőgazdaság vásárlóereje 1985—-36-ban 800 millió pengő volt a megelőző évi 706 millió pengővel szemben. Az emelkedés tehát közel 100 millió pengőt tesz. A mezőgazdaság pénzbevétele az uj gazdasági évben előreláthatólag 880 millió pengő "körüli összeget fog elérni, ami a megelőző esztendőhöz képest 80 millió pengős többletet jelent, amit azonban további 50 millió pengővel kell növelni, tekintettel arra, hogy az uj évben takrmánynemüek behozatalára előreláthatólag nem fog sor keTülmi. Ennek a 130 millió pengős, sőt a válság legrosszabb évével szemben elért 220 millió pengős többletnek igen nagy jelentősége van. A mezőgazdaság termé&többletének mind a kivitel, mind a fizetési mérleg alakulására is hatása lesz. (Csehszlovákia magyarországi olajos-magvak iránt érdeklődik.) Budapestről jelentik: Az utóbbi napokban olajos-magvak iránt Csehszlovákia részéről némi érdeklődés mutatkozott. Napraforgóért záhonyi .és sátoraljaújhelyi paritásban október második felében történő szállításra 14.50 pengőt kérnek, mig rákospalotai paritásban 15 pengős ár mellett van érdeklődés. Kötés egyelőre nem történt. Uj tökmag tiszai feladóállomáson 24—25 pengőre értékelhető novemberi szállításra. (Tyler jelentése a népszövetség előtt.) A nép- szövetség pénzügyi bizottsága szeptember 15-én kezdi meg Géniben a tanácskozásait és többek közt tárgyalni fogja a népszövetségi megbízottnak Magyarország pénzügyi helyzetéről szóló legújabb jelentését. K.abinyi pénzügyminiszter szeptember 12-én Génibe utazik, hogy személyesen informálja a bizottságot az ország gazdasági viszonyairól. (Három év alatt 120 százalékkal emelkedett Németországnak a délkeleteurópai államokkal való kereskedelmi forgalma.) Berlinből jelentik: Németországnak a délkeleteurópai államokkal való gazdasági kapcsolata az utóbbi években nagyon megerősödött. Az év első felében Németországnak a négy délkeleteurópai állammal, nevezetesen Bulgáriával, Görögországgal. Magyar- országgal és Szerbiával folytatott kereskedelmi forgalma 256.84 millió márkára emelkedett a múlt év első félévi 171.85 millió, az 1934. évi 129.71 millió és az 1933 első félévi 116.63 millió márkával szemben. Tehát Németországnak a kereskedelmi forgalma ezekkel az országokkal 1933 óta 120 százalékkal emelkedett, mig ugyanezalatt az idő alatt az egész németországi külkereskedelmi forgalom 2% százalékos csökkenést mutat. (A középeurópai borértekezlet a termelés szabályozása mellett foglalt állást.) Béo&ből jelentik: Szombaton este befejezték a középeurópai borértekezlet kétnapos tanácskozásait. Az értekezlet több határozatot fogadott el a bortörvény-hozásnak a különböző államokban _ való egységesítéséről, a bortermelés szabályozásáról, a termelési felesleg értékesítéséről és a borfogyasztásnak propaganda utján való emeléséről. (A Zora aíaptőkeemelése.) Az olmützi Zora cukorkaáru és csokoládégyár az alaptőkéjét a stabilizációé tartalék terhére 2.4 millió koronáról 4.8 millió koronára emelte. (Visszautasított csődök.) A komáromi bíróság Kós József párkányi kereskedő és Pártos Móric párkányi lakos caődoyitási kérvényét visz- szautasitotta. (Közmunkák az 1936. évben.) A közmunka- ügyi minisztérium augusztus hónapban 47,450.000 korona értékű közmunkát adott ti. Az év első nyolc hónapjában összesen 377 millió korona értékű közmunkát adtak ki. (A Bereg-Munkácsl Bank fúziója.) Az ungvári kerületi bíróság cégjegyzékében most vezették be a Sereg-Munkácsi Banknak a Szlovák Általános Hitelbankkal való fúzióját. A fúzió 1995 január el&eji visszamenő hatállyal történt. A fúzió következtében a Bereg-Munkácei Bank munkácsi központja, valamint Ihuszti és técsői fiókjai a Szlovák Általános Hitelbank fiókaji lettek, azzal a megazoritással, hogy a ihuszti és a técsői fiókok az 1930. év végén megszűnnek. I lo®)fculajd'Oino«oikinaJk nagy sérelmük *a toereöke- defltmi kontingens fölemelése iránti kérvények késedelmes, vagy semmilyen elintézése is. Sürgős szüksége mutatkozik annak, hogy az illetékesek mielőbb fölülvizsgálják, vajion a kontingentálás nesn egyoldalúan történik-e. Nem lőhet a malmokra csak kötelezettségeket róni, olyan föltételek .mellett, amelyek a tulajdonosokat egzisztenciájukban fenyegetik. Ezért elengedhetetlenül szükséges a kontingentálási re ti delet olyan módosítása, amely az összes malmok egzisztenciáját biztosítani képes. A bérőrlő malmok testületé pegkezdte a kontingensek megerősítése és a fióküzemekben engedélyezendő őrlés iránti kérvények ‘tárgyalását. A kontingensen fölüli őrlés utáni illetékeik visszafizetésére vonatkozó kérvények elintézése érdekében héttagú bizottságot választottak. A magyar külkereskedelem élénkülése 1936 első felében is folytatódott. A második évnegyedben a behozatal 28 százalékkal, a kivitel pedig 10 százalékkal haladta meg az előző esztendeit. A külkereskedelmi forgalom 1935—36-ban 38 millió pengő aktív egyenleggel zárult a megelőző esztendei 60 millió pengővel szemben. Ez jórészt a belföldi konjunktúra javulásának a következménye. Az ipari termelés is tovább javult; 1935—36-ban 20 száza'ékkai nőtt és 1936 második negyedében 24 százalékkal volt nagyobb, mint a megelőző esztendőben. Különösen a beruházási iparok termelése emelkedett rendkívüli mértékben. Ezeknek az iparágaknak termelése 1936 második negyedében 50 százalékkal volt nagyobb. A fogyasztási javak termelésének többlete 70 százalékot tett. A beruházási iparok termelése elérte az 1929. évi színvonalat, mig a fogyasztási javak termelése, amely már 1934-ben elérte ezt a szintet, azóta állandóan emelkedik. (A mai prágai devizapiacon) Brüsszel 0.125, Varsó 0.25 koronával javult, ezzel szemben Amszterdam, Berlin és Oslo 0.50, Stokbolm pedig 0.25 koronával gyöngült. (A gabonakészlet állása augusztus 15-én.) A Gabonatársaság augusztus 15-ig a tavalyi termésből összesen 213.617 vagon gabonát vásárolt föl. Ebből az első átvevő utján 124.486 vagont adott el. A tavalyi gabonaterméskészlet augusztus 15-én 76.564 vagont tett ki. Az uj termésből augusztus 15-ig a Gabonatársaság 6159 vagon gabonát vásárolt föl. Ebből az első átvevő utján 461 vagont adott el. Az ujgabona- készlet 5699 vagont tesz ki. (A kárpátaljai országos takarékpénztár kérdése.) A kárpátaljai tartománygyülés Ismételten foglalkozik a kárpátaljai országos takarékpénztár fölállításának kérdésével. A tartomány az államtól 50 millió koronás betétdotációt igényel. Az intézet megválósitása igen problematikus. A betétforgalom Kárpátalján nem tulnagy, mert a ruszin lakosság nagyon szegény, a zsidó lakosság pedig bankban helyezi el tőkéjét. A Metropress jelentése szerint etekintetben csak a cseh lakosság jön számitásba. (Moratórium.) A „Koronabank, mint szövetkezet'* Kassán a pénzügyminisztériumtól 1937 március 15-ig moratóriumot kapott. A bank nem tudott kifizetni mintegy félmillió korona fölmondott kölcsönt. Az intézet helyzete szoros összefüggésben van a kassai „Hermes“-cég bukásával. Az intézet betétje 3.5 millió koronát tesz ki s magyobbára jelzálogkölcsönökkel és folyószámlahitelekkel van fedezve. (Csökkent a csődök száma.) A csődeljárások ezárna az év elejétől ketzdve, amikor is egy hónapra 92 ceődnyitáe jutott,, az utóbbi három hónap folyamán a válság előtti utolsó évben nyitott csődéi járások színvonalára csökkent. A csődeljárások ceőklkeimését azzal lehet magyar rázni, hogy a gyöngébb vállalatok, amelyek a válsággal nem (tudták megbirkózni, megszűntek e m utóbbi időben kevés ilyen gyönge vállatot alapítottak. Szakértő körök a csődeljárások számának rohamos csökkenésében a gazdasági élet javulásának csalhatatlan jelelt látják. (A So!o alaptőkeemelése.) A prágai 8oLo alaptőkéjét 52 millió csehszlovák koronáró 1 60 millió koronára emelte föL A* alaptőke fölemelése részben azzal a tranzakcióval függ össze, amely a zsolnai műtrágyagyárat a Solo konszernhez kapcsolta. (Csődnyitás.) A fruszti kerületi bíróság Roeen- ba/um Lipót vieki kereskedő vagyonára K 8/36. szám alatt csődeljárást indított. Csődtömeggondnok dr. Polaéecky, helyettese pedig dr. Lozínsky huszti ügyvéd. Hitelezői értekezlet szeptember 18-án. A követelések október 5-ig jelentendők be. Tárgyalás október 16-án. Ui adóátalányok előkészítése Prága, szeptember 7. A pénzügyminisztérium most vizsgálja fölül a forgalmiadé á talányos i- itáisa iránt beérikezieitt kérvényeket. A revideá- ■Láeeall a miniezténium el alkarja érni az áitalá- nyositás iránti eljárás meggyorsítását azokban az esetekben, ahol minden előfeltétel teljesítve van és amelyeknél az átalányoeibást 1937 január 1-re technikailag is keresztül lehetett hajtani. Amennyiben ilyen eljárások folyamatban voltaik, most azokat gyors ütemben befejezik, hogy a hirdetmény még ez év végén megjelen- beesék. Ennek az intézkedésnek az a célja, hogy m érdekelt felek az eredményt a hirdetmény megjelenése előtt megtudhassák, hogy előkésizüíbesseiniek a hirdetményben megszabott batáridőn belül végrehajtandó teendők foganatosítására. Arról is szó van, hogy a minisztérium néhány hirdetményt formai szempontból a szükséghez (képest módosítani fog. Fontos tudnivalók az 1936|37, gazdasági évre szúíó kimutatások (gabonakönyvetskék) kitöltéséró! Prága, szeptember 7. A GabonatAosaság a napokban figyelmeztette a bizományosokat, hogy az olyan kiimiuitatáetulajdonosoktól, akiknek kimutatásuk 5. oldala nincs rendesen kitöltve. nem szabad gabonát átveni. Mint ismeretes, a kimutatás 5. oldala a vetőmag- és a takarmány szállításából eredő adósságokra vonatkozó adatokat tartalmazza. Ha a kimutatás ‘tulajdonosa az 1936. évi 48. számú kormányrendelet értelmében nem kapott hitelbe vetőmagot, vagy takarmányt, úgy az 5. oldal felső részét a jegyzői hivatalnak át kell húznia s a keltezés utáni sorra a következő szöveg írandó be: „Adósság nélkül". Ezt a bejegyzést a jegyződ hivatali pecséttel és aláírással köteles megerősíteni. Azok a tulajdonosok, akiknél a kimutatás 5. oldalát nem töltötték ki ilyimódon, (kötelesek a kimutatást kiadó hivatalhoz kéréssel fordulni, hogy ezt a hiányt pótolja. Ha az 1935—36. gazdasági évre szóló kimutatás, amelynek alapján a jegyzői hivatal az 1936—37. évre szóló kimutatást kiadta, már nincsen a jegyzői hivatalnál s igy az 5. oldal kitöltéséhez szükséges adatok nesn állanak a hivatal rendelkezésére, abban az esetben a gazda az 1936—37. gazdasági évre szóló kimutatását köteles föliküideni a Gabonatársasághoz, hogy a szükséges bejegyzést a társaság foganatosítsa. A Gaibonatársaiság címe minden kimutatáson .rajta van. Ha az illetékes hatóság a kimutatás 1. oldalát sem töltötte ki az előírás szerint, abban az esetiben a tulajdonos szintén köteles kérni a hiány utólagos pótlását. (Mezőgazdasági kényszeregyezségek-) Boj- nyánszky Mária, szül. Urbán, Szécsudvar. A _ követelések október 20-ig jelentendők be a nyitjái kerületi bíróságnál a Kv 64/36. számhoz. — Boj- nyánszy János, Széesudvar. A követelések bejelentésének ideje azonos. Az ügy száma Kv 63/36. — Buday Mária, szül. Molnár, Balázs Anna, szül. Molnár, Vámos Margit, szül. Molnár, Ebeck. A követelések október 1-ig jelentendők be a kékkői járásbiróeágnál a Kv 62/86. számhoz. — Feld- mann Dávid, Etrefalva. A követelések október 1-ig jelentendők be a nagybereznai járásbíróságnál a Kv 25/36. számhoz. — Csalovics Berta és Benő, Alsószelistye. A követelések szeptember 39-ig jelentendők be" a huszti kerületi bíróságnál a Kv 3/36. számihoz. — Tódor György és Simán Anna, Tiszafejéregybáza. A követelések szeptember 30-ig jelentendők be a huszti kerületi bíróságnál a Kv 36/36. számhoz. értéktőzsde Prága egyenetlen Prága, szeptember 7. (Pragoradio.) A vasárnapi sajtó tőzsdehírei nem voltak a legkedvezőbbek. A sajtóközlemények utaltak a részvénypiac technikai helyzetének rosszabbodására. Ezeket a hireket a spekuláció ürügyül használta fel s a piacon realizációs utasítások fordultak elő. Természetes, hogy ilyen körülmények között a forgalomba került papírok árfolyama lemorzsolódott. Csak néhány érték maradt szilárd. Különösképpen szilárdan tartotta magát Cseh-Morva és Prágai Vas. A realizációs utasítások elintézése után alacsonyabb árfolyamni- vón nagyobb vásárlási kedv jelentkezett és a kereskedelmi tevékenység jelentőssé vált. Csakhamar az árfolyamjegyzések is emelkedni kezdtek. A zárlatnál a tőzsde azonban egyenetlen volt. Brünni Gépek 7, Cseh-Morva 50, Bell- marni 2, Horvát Cukor és Kolini Vegyi 1, Kos- manos 2, Poldi 8, Prágai Vas 20, Egyesült Gyapjú 0.75, régi bonnok 15, Aussigl Finomító 5, Walter 10 koronával javult. Ezzel szemben Alpine 4, Bánya és Kohó 5, Cseh Kereskedelmi 20, Dux-Bodenbachi 7, Heinrichsthali 4, Pozsonyi Kábel 5, Karborundum 3, Schönprieseni 6, Rézmüvek 1, Brüxi Szén 10, Nestomitzi 5, Ollésdhaui 2, Orion 20, Poldi 4, Rakó 5, Ring- hoffer 15, Rothau 1, Sedletz 10, Északi Vasút 30, uj bonnak 25, Északcseh Szén 5, Schoeller 15, Csehszlovák Solo 3, Aussigi Vegyi 10, Nyu- gatcseh Szén 3 koronával gyöngült. Az egzóták piacán Cseh Fegyver 10, Trbovlje 3 koronával javult, ezzel szemben Bolgár 2, Zsolna 4 koronával gyöngült. A magyar C. C. járadék további 1 koronával javult. A bank részvények piaca változatlan. BUDAPEST GYÖNGE Budapest, szeptember 7. A hételeji értéktőzsde forgalmát gyönge irányzat jellemezte. Úgy a közönség, mint a spekuláció realizálásra törekedett, ami nyomást gyakorolt a piacra kerülő értékek árfolyamára. Az alacsony árfolyam- szinvonal ellenére a piacon mégis sikerült árut elhelyezni. Később a hangulat javult és az árfolyamok is emelkedtek. Salgó és Urikányi nyereséggel zárt. A beruházási értékek piacán közepes forgalom volt. BÉCS ÉRDEKTELEN Bécs, szeptember 7. Az értéktőzsde hételeji nyitása érdektelen volt. A részvénypiacon a kulissz ért ékek kezdettől fogva majdnem állandóan a szombati árfolyamszinvonal alatt mozogtak. Csupán Államvasutak és Wagner volt jobb, Siemens némileg gyöngült. A korlátérté- kek is túlnyomóan gyöngék voltak. Figyelemreméltó a magyar bányaéxtékek árfolyamcsökkenése. A többi változások csak másodlagos jelentőségűek. A beruházási értékek piacán a nagyobb nyereménykölcsönök megszilárdultak, a többi sillingköJcsönök egyenetlenek. Az 1930. évi szövetségi kölcsönök külföldi trancheaí gyöngébbek. . .. BERLIN GYÖNGE Berlin* szeptember 7. Az értéktőzsde mai forgalmát gyönge irányzat mellett bonyolította le. A tőzsdén nem volt vételi utasítás, ezzel szemben a közönség eladási utasításokkal jött. Kötött márkákban ma vásárlás nem történt. Főképen a bányaértékek piacán volt áru. A tőzsdére hatást gyakorolt a francia sztrájkmozgalom terjedése. Némi érdeklődés volt tapasztalható a vegyiipari értékek iránt. A járadékok piaca továbbra is barátságos volt. A magyar járadékok lemorzsolódtak. A Franciaország által Lengyel- országnak nyújtandó fegyverkezési kölcsönről a berlini tőzsde úgy tudja, hogy a kölcsön összege 500 millió. ÁRUTŐZSDE Szilárd a pozsonyi terménytőzsde Pozsony, szeptember 7. A hételeji termény- tőzsde forgalmát szilárd irányzat mellett bonyolította le. Szembetűnő a jugoszáv kukorica árának esése, ezzel szemben a román kukorica ára emelkedése. Ma a következő árakat jegyezték: Szlovenszkói morzsolt tengeri érsekujvá- ri paritásban: sárga nagyszemü gömbölyű 122—130, kisszemü florentin 124—132, cinquantino és pignoletto 137—145, sárga és fehér ló- fogu, valamint fehér gömbölyű 117—125, külföldi tengeri franko vagon Pozsony—Komárom: ó és szárított nagyszemü 129. besszarábiai kisszemü 129, cinquantino 142, szabadkeresk. árak: ab uszály Pozsony—‘Komárom: jugoszláv 59—60, román 52—53, besszarábiai ó: 53—54, cinquan- tino jugoszláv 69—70, román 58—60, kukorica elvámolva és megadóztatva ab Pozsony—Komárom: dunai ó és szárított 122—123, besszarábiai 127—129, román köles ab uszály Pozsony Komárom —.—, Viktória borsó 105—120, román takarmányborsó elvámolva —.—, zöldborsó 100—105, kék mák 490—535, uj bibor- heremag —.—, lucerna plombáivá —.—, buza-sütőliszt 280—320, búzadara 260—270, búzaliszt 0HH és OH 250—260. búzaliszt 0. 245—255, búzaliszt 1. 230—240, búzaliszt 2. 220—230, búzaliszt 4. 215—225, búzaliszt 200—210, búzaliszt 5. 185—195, búzaliszt 6. 170—180, búzaliszt 7. 150— 155, búzaliszt 7 Vt 130—135, 65%-os rozsliszt 195—205, 70%-os 195—200, árpadara 170—250, buzakorpa 74—75, rozskorpa 73—74, buzatakar- mányliszt 95—96, rozstakarmányliszt 93—95, szárított répaszelet 84, délszláv sertészsír 1110—~ 1140, magyar 1110—1130, amerikai 1090—1100, holland 1050—1060, dán 1050—1060, magyar szalonna 1020—1030, rizs 195—205, Rose-rizs 300—- 310, Glacé 245—255, Burma 177—182 korona.-f Nyugodt a cukorpiac. A mai prágai cukorpiacon nyugodt irányzat mellett .következő árat jegyezték: Nyersemkor októberi szállításra, Aussig loko 42.25—42.75 korona. + Húspiac. A mai prágai húspiacon közepes forgalom mellett a következő árakat fizettek: birka 8.50—10, kivételesen 10.50, vidéken vágott ‘belföldi ‘borjú 10—11.75, Prágában vágott belföldi borjú 11—12, kivételesen 12.50, vidéken vágott belföldi sertés 10.50—11.60, bakonysertés 9—9.60, szalonna 10—10.75 korona. 4- Állatvásár. A mai prágai állatvásárra 425 cseh-morva és 227 szlovenszkói eredetű szarvasmarhát hajtottak fel. Élénk forgalom mellett a következő árakat jegyezték: cseh-morva áru: ökör 5.80—'7.35, bika .5.10—7.50, tehén 3.70—6.80, növendékmaifha 5.35—7, szlovenszkói áru: ökör 6.25—8.50, bika 5.25—7.10, tehén 5.40—6.80, növendékmarha 5.25—8 korona. 4- Marhahusárak. Prágában ma a következő manhahiusárakat érték el: ökör eleje 11—12.50, hátulja 11.50—18.50, bika 10.50—10.90, tehén eleje. 10—11j50, hátulja 11.50—12.50, növendék- marha 9.80—10 korona. 4- Sertésvásár. A mai prágai sertésváslrra 1030 cseh-morva, 975 szlovenszkói eredetű hus- eertéet, 129 lengyel, 1848 román nehéz-sertést., 1428 jugoszláv, 018 romná és 199 magyar ba- konysertést hajtottak föl. Közepes forgalom mellett a következő árakat jegyezték: cseh-morva hússertés 7.80—8.80, szlovenszkói 6.70—8.80, román nehéz-sertés 6.60—8, lengyel 7.15—7.70. jugoszláv 'bakonysertés 6.75—7.60, román 6.65—7.65. magyar 7.50—7.75 korona. A piacon 274 neliéz- aertóa éa 410 bakonyaertós maradt vissza. Szálharmincmillió pengővel emelkedett a magyarországi mezőgazdák idei bevétele 9