Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-08 / 205. (4054.) szám
/W3<5 szeptember 8, kedd. ^I^gH-A^O^ARHl'RIiaP BaHHHKBtsflHHBBUOBiaI 5 BKV Hírek Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki meghízottunknak, — SZERKESZTŐSÉGÜNKBŐL. For- gách Géza, lapunk felelős szerkesztője visz- szatért nyári szabadságáról s a mai nappal átvette lapunk szerkesztésének vezetését. — DR. HOD2A MINISZTERELNÖK A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖKNÉL. Dr. Bene§ köztár sasági elnök szombaton Tapolcsányban fogadta dr. Hodza miniszterelnököt. A köztársasági elnök ezután a miniszterelnökkel együtt Pőstyénbe hajtatott. — SZÜLLŐ GÉZA GENFBE UTAZOTT. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Jelentettük, hogy az európai kisebbségi kongresszus szeptember 16-án és 17-én ülésezik Genfben. Dr. Szüllő Géza nemzetgyűlési képviselő, a kongresszus egyik elnöke ma utazik Geníbe s onnan csak a népszövetségi tanácsülés befejezése után tér vissza. — KINEVEZTÉK A MAGYAR HONVÉDSÉG UJ FŐPARANCSNOKÁT. Budapesti szerkesztőségünk jelenti: Közölte már a PMH, hogy vitéz Shvoy István gyalogsági tábornok, a magyar királyi honvédség főparancsnoka betöltött 60. életévére hivatkozva nyugállományba való helyezését kérte. Horthy Miklós kormányzó Shvoy tábornoknak ez alkalommal a magyar királyi titkos tanácsosi méltóságot adományozta. A kormányzó egyidejűleg vitéz Sónyi Hugó altábornagyot a honvédség uj főparancsnokává és soronkivüli gyalogsági tábornokká nevezte ki. A kormányzó ugyancsak tegnap kelt kéziratával vitéz Somkuthy József altábornagy, honvédelmi minisztert tüzérségi tábornokká nevezte ki. — ELTEMETTÉK KÉTHLY LÁSZLÓT, Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: Báró dr. Kéthly Lászlót, a világhírű belgyógyászt ma délelőtt a kerepesi temető halottasházában beszentelték, majd a koporsót az abonyi családi sírboltba szállították. A professzor temetése a részvét impozáns megnyilatkozása jegyében folyt le. — MEGHALT MAYR GUSZTÁV MÉRNÖK, SZUDÉTANÉMET SZENÁTOR. Mayr Gusztáv mérnök, a Ferdinand-Nordbahn . főhivatalnoka, szudétanémetpárti szenátor Máh- risch-Ostrauíban, otthonában hatvanötéves korában elhunyt. Kedden, szeptember 8-án temetik. KÁPOLNASZENT ELÉS. Somorjai tudósítónk jelenti: A csukárpakai katolikus hívek közadakozásból szép kápolnát építtettek a község főterén. A kápolnát Tyu- ikoss Ev. János püspöki esperes-plébános, pápai káplán szeptember 13-án szenteli fel. — A KOMMUNISTÁK A PARLAMENT ÖSSZEHÍVÁSÁT KÖVETELIK. A kommunista képviselők klubja levéllel fordult a miniszterelnökhöz, hogy a parlament sürgős összehívása tárgyában haladéktalanul intézkedjék. A levél a közszükségleti cikkek áremelkedésére hivatkozik s ebben az ügyben sürgős intézkedések megtételét követeli. — VÁLTOZÁSOK A SOMORJAI POLGÁRI ISKOLÁBAN, Somorjai tudósítónk jelenti: A tanügyi hatóságok a Zólyomba helyezett Blahó Klement Igazgató helyére Briestensky Viktort nevezte ki a somorjai polgári iskola igazgatójává. Méry Lajos tanárt ideiglenes minőségben a somorjai polgári iskolához osztották be, TANITÓVÁLASZTAS. Mátyusföldi tudósítónk Jelenti: A vágkirályfai tanitó- szék a megüresedett tanítói állásra Janics Ferencet választotta meg* — HALÁLOZÁS. Weisz Antal magántiszt viselő, a nyitrai SzMKE másodjegyzője s a műkedvelő gárda tagja Nyitrán meghalt. Temetése szombaton ment végbe nagy részvét mellett. A SzMKE tagjai és vezetői teljes számban jelen teli l&tCL ÉL UflMftáfltifW Csehszlovákia közeledést kezdeményez az olasz-magyar-osztrák blokkhoz? London, szeptember 7. A Sunday Dispatche prágai jelentést közöl, amely szerint a Pozsonyban szeptember 12-én a rákövetkező napokon megtartandó kisantant konferencián a csehszlovák kora mány a közép-és déleurópai együttműködés kérdésében uj javaslatot terjeszt el. A javaslat az úgynevezett római csoporthoz tartozó államokat is be akarja kapcsolni az együttműködésbe, abban a reményben, hogy a gazdasági megegyezést rövidesen politikai megegyezés is követi. Érdemes magyar tanítókat foszt meg kenyerüktől a komáromi „népfront" Komárom, szeptember 7. (Saját tudósítónktól.) Néhány hónap óta Komáromban a községi iskolaszék tulnyomólag szocialista-kommunista többségből áll. Ezt az iskolaszéket még a legutolsó képviselőtestület választotta s ez emlék a régi városházi rezsimből. A régi iskolaszék működésével az egész város meg volt elégedve, mert pártatlanul járt el s nem kevert világnézeti kérdést a tanítói választásokba s az iskolák ügyeibe. Az uj iskolaszék a napokban három uj tanítói állást töltött be választás utján s noha a választási aktus szabályszerűen folyt le, mégsem llehet megjegyzés nélkül hagyni azt, hogy nem tudott most sem megszabadulni merev politikai állásfoglalásától. A szervezettséget ugyan megmutatta a választásnál, de kiviláglott ténykedéséből, hogy a polgári elemmel való összeköttetést kerüli. A kisegítő tanítói állást évenként tölti be az iskolaszék. Az eddigi szorgalmas tanítót, aki jó nevet és elismerést vívott ki magának, váratlanul elbocsátotta s helyébe uj tanítót választott, ezzel lehetetlenné tette a törekvő fiatal tanitó megélhetését, ami kevés szociális érzékre mutat. így indokolatlanul szaporította a munkanélküliek számát. Ugyancsak mellőzött egy mér bevált helyettes tanítónőt is, akinek tavalyi, odaadó munkáját kellett volna honorálni uj választással. A harmadik választással pedig egyenesen fölösleges terhet szerzett a városnak az iskolaszék. Werner Lina kézimunkatanitónőt, aki több évtized óta működik eredményesen az iskolánál, menesztették állásából s értesítették, hogy beszüntetik fizetését. A tanítónő megfellebbezte ezt az intézkedést s igy a haározat nem emelkedvén jogerőre, Werner Lina ma is tanítónője még a községi iskolának. Az iskolaszék ezzel nem törődve, uj kézimunkatanitónőt választott s ennek következtében most két kézimunkatanitónője van a városnak, így a városra, mai takarékosságában, újabb teher hárult, mert az uj tanítónő fizetését is be kell állítani a város költségvetésébe. Bizonyosra vehető, hogy az iskolaszék döntéseit az érdekeltek meg fogják fellebbezni, igy a felsőbb hatóságok is foglalkozni fognak a szocialista-kommunista többségű iskolaszék működésével. Elsősorban azonban Komárom városának polgársága tiltakozik az ellen, hogy újabb terheket rakjanak rá. JGqsze&fr fasz- ” a ..MARGIT CRÉM’löl Gyilkol a szélvihar Jugoszláviában Belgrád, szeptember 7. Koprivnicán ma hatalmas szélvihar dühöngött. A szélvihar elsodorta a pályaudvar tetejét, több vasúti kocsit, fölborított. Ezenkívül az állomás közelében két ház beomlott, A rettenetes viharnak két halálos áldozata is van. A hatálba rohant autóján egy magyar színésznő ■ Súlyos autószerencsétlenségek napja Magyarországon ■ Budapest, szeptember 7. (Budapesti szerkesztőségünk t eleíonje 1 en tés e.) A marton Nehéz székelésben szenvedők, akiknek gyakori fejfájás, mellnyomás, szivdobogás,gyomormüködési zavarok és különösen fájdalmas végbélbajok - mint aranyér, repedés, előesés, polipus, sipoly, szűkület — teszik az életet nehézzé, igyanak reggel és este negyed pohár természetes „Ferenc József* keserüvizet. Klinikai vezető orvosok igazolják, hogy a Ferenc József viz műtétek előtti és utáni időszakokban is igen kedvelt, nagyértékü hashajtó. Az orvosok ajánlják. vásárhelyi országúton az Illés Ilona színésznő által vezetett személyautó szembetalálkozott Biberák pesti tűzoltó motorkerékpárjával. Illés Ilona a motorkerékpárt el akarta kerülni, a nagy sebesség mellett ez nem sikerült és a kocsi az árokba fordult. A személyautó utasai közül Macska Erzsébet a helyszínen, Illés Ilona kórházba szállítása után meghalt s az autó másik két utasa súlyosan megsebesült. AUTÓ A VONAT KEREKEI ALATT Gödöllő, szeptember 7. Modori Jenő gödöllői közjegyző autója Gödöllő közeiéiben tegnap délután áthaladt a vasúti vágányon. A kocsit elütötte az éppen akkor arra haladó személyvonat. A közjegyző, felesége, leánya és a sofőr életveszélyesein megsérült. Valaimeny- nyit kórházba szállították. EGY TAXI KATASZTRÓFÁJA Miskolc, szeptember 7. Bereczky József taxisofőr vasárnap délben a Szánva hídja közelében egy szaimaras kocsit akart előzni, a következő pillanatban kocsija a hid karfájának rohant. Bereczky sofőr az utolsó pillanatban 'kiugrott a kocsiból. A taxi befordult a folyóba. Utas nem volt. — SZEPTEMBER 17-ÉN SZÁLLÍTJÁK MATUSKÁT BUDAPESTRE. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: A steini fegyház vezetősége most közölte a magyar hatóságokkal, hogy a biatorbágyi merénylő, Matuska Szilveszter szeptember 16-án tölti ki három és féléves fegyházbüntetését. Szeptember 17-én hajnalban átveszik a magyar hatóságok és Budapestre kísérik. Matuskát egyelőre a gyűjtő- fogházban helyezik el, mig eldől további sorsa. — VASÚTI BALESET. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: Vasárnap délelőtt a pozsonyszőllősi állomáson súlyos szerencsétlenség történt. Simanovics János 43 éves vasutast a vonat elütötte s mindkét lábát tőben levágta. Nyomban kórházba szállították s amputálták. — SÚLYOS BALESET MUNKA KÖZBEN. Nyitrai munkatársunk jelenti: Nagyrippény község mellett Vanyó Mátyás telefonszerelő az egyik telefonoszlop tetején dolgozott. Munka közben elvesztette az egyensúlyát és a földre zuhant. Súlyos belső sérüléssel és csonttöréssel SiP&jitottAlt be a kórházba. — HALALOSVÉGO TRAGÉDIA PRÁGÁBAN. A rendőrségi tudósitó jelenti: Szeptember 6-án délután négy órakor egy rendőrjárőrnek jelentették, hogy Prága Kosi? külvárosában, a C, N. 1835. számú házban, lövések hangzottak el. A rendörök nyomban a háziba siettek, ahol az egyik lakásban két lőtt sebbel a földön fekve holtan találták Wam derstein Karolina 37 éves háztartási alkalmazottat, román állampolgárt. A lakásban megtalálták Szabó Béla 26 éves sofőrt is, akinek bal keze volt átlőve és aki elmondta, hogy félreértés következtében Wanderstein Karolina rálőtt, majd a fegyvert maga: ellen fordította, A nő holttestét a hatósági helyszíni 6zemle után a bírósági orvostani intézetbe szállították. Az ügyben tovább folyik a nyomozás. i _ ÜGYVÉDNŐK NEMZETKÖZI KONGRESZ- SZUSA BUDAPESTEN. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon: A budapesti ügyvédi kamara dísztermében ma nyitották meg az ügyvédnők nemzetközi kongresszusát, amelyen húsz állam harminckét ügyvédnővel képviseltette magát. A A kongresszus tárgysorozatán szerepel a házas társak jogviszonyt, nemkülönben a házasságon kívül flrtUetett jpWfflekek jpreblógi^íft, — HALÁLOZÁS. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Draskovits Gyula nyug. állami elemi- iskolai igazgató tegnap 79 éves korában meghalt. Az elhunytban Draskovits felsőbirósági irodaigazgató édesatyját gyászolja. Az ameríhat elnökök könyvgyüjtési szenvedélyéről számol be a legújabb amerikai statisztika és olyan titkokat árul el, amelyekre nem is gondolt. Megtudjuk, hogy „Wilson gyűjtötte a könyveket, de nem szerette őket és alig olvasott valamit44. Megtudjuk azt is, hogy George Washington nagy szenvedélye Cervantes volt és hogy nem tudott betelni a nemes és dőre lovag csodálatos életével. Coolidge, akinek az idegei vasból voltak és aki ott és úgy csinálta az üzletet, ahol és ahogyan érte, szentimentális ember lehetett, mert az „Alice a csoda- országban*4 cimü ponyvát részesítette előnyben akkor is, amikor igen sürgős teendői voltak. Hoover nagy könyvbarát volt, anélkül, hogy rendszer mutatkozott volna a gyűjteményében. Roosevelt pedig, a mostani elnök ritka kéziratokat és első nyomtatványokat keres megvételre és minden pénzt megad olyan könyvekért, amelyek az amerikai hajózásra vonatkoznak. Az derül ki ebből az összeállításból, hogy azok, akik egy hatalmas állam élére kerültek és nagy hatalom birtokosai voltak, a szellemi értelemben vett gondolkodással semminemű komoly kapcsolatban nem álltak. Kivétel talán az egyetlen Washington, akiről elhihető, hogy azért szerette Cervantest, illetve Don Quichottét, mert benne felismerte, mennyire céltalan dolog komolyan venni az embert és az emberi célokat. Wilson, aki „mint minden korok egyik legnagyobb idealistája44 hajózott át a nagy vizen, aki tizennégy pontba foglalta a bölcseség lényegét, nem szerette a könyveket, ami azt jelenti, hogy nem szerette a gondolatot, a bölcseséget. A könyvpek nincs hatalma, mondja a statisztika: Kant hiába irta meg az örök békéről szóló könyvét, — könyv maradt és a valóság más. Legrokonszenvesebb talán mindnyájuk közt Coolidge, aki Alisszal naponta nagy sétákra indult a csodaországban, mert a maga országában nem lelt csodát. Kedves naivitásról számol be az ilyen hir, amely elsiklik a világsajtó rengeteg hire közt, mint ahogyan szívesen olvassa az ember, hogy amikor írun körül egy hétig a legöldöklőbb harc folyt, Brüsszelben összeült a békekonferencia, amelyre 2500 francia delegátus vonult ki. Könyvek helyett, amelyeket nem olvasunk, sőt nem szeretünk, nem lenne fossz, ilyen híreket gyűjteni. Elárulják, amit könyvből soha sem tudhatunk meg, mert a könyvek szerzői azért Írtak, hogy neveljenek és remélték, hogy könyveik nem maradnak a gyűjtési szenvedély holt tárgyai, amelyekkel komolyan soha sem foglalkozik az, akinek módjában lenne, a tartalom megvalósítására törekedni. Az amerikai hajózás igen szép téma és érdemes régi kéziratokban eredet és fejlődés után kutatni. Nagy baj, hogy annyira nem aktuális, mint mondjuk Kant könyve az örök békéről. S ha a nyájas olvasó, aki elolvassa az amerikai statisztika legújabb adatait, mindezt átgondolja, rezignáltan nyúl Cervantes lovagja után, vagy esetleg Alisszal megindul a ponyva’ birodalmába, hogy valahol, a csodák országában találjon embert, aki nem gyűjt könyvet, nem konferenciázik békéről, amikor patakzik a vér, hanem szerény erejéhez mérten valóban megtesz mindent, amire a jó könyv tanít. Akkor is, ha csak amerikai hajózásról van szó. Mert akkor is arra tanít a jó könyv, hogy a hajó közlekedési eszköz, amely arra hivatott, hogy közelebb hozza egymáshoz az embereket. Sajnos, a legtöbb ember olyan, mint Wilson, aki „gyűjtötte a könyveket, de nem szerette őket és alig olvasott valamit.44 Vonatkozik ez olyanokra is, akik rengeteget olvasnak és hirdetik, hogy imádják a könyveket. Közben véresen gyilkos harcok után elesett írun —, jelenti a rádió és — nyugodtan hódolhatunk tovább a könyvgyüjtés szenvedélyének, mint az amerikai elnökök. n. p. — MÁSFÉLÉVI BÖRTÖN VÁLTÓHAMISÍTÁS* ÉRT. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon; A kerületi bíróság Prusák tanácsa ma foglalkozott ifj. Papp László nagyszállóéi munkás váltóhamisitási perével. Papp László egy váltóra Csicserics Albert és Huszár Imre nevét 'hamisította rá. A váltót leszámítolták s a hamisítás csak akkor derült ki, amikor a váltót, megóvatolták. Ezenkívül Papp László két ízben több ötezerkoronás váltóra édesatyja nevét irta alá. Papp László a tárgyaláson nem jelent meg, ellenben levelet küldött, hogy az utazáshoz nincs pénze, ezért enyhe büntetést kért. Másfél évi börtönt kapott. — KASSÁN LETARTÓZTATTÁK EGY KARLSBADI ORVOS ÖZVEGYÉT. Kassai, szerkesztősé* gühk jelenti telefonon: A kassai rendőrség az állomáson tegnap egy elegáns öltözetű nőt tartóztatott le. A kiadott hivatalos jelentés szerint a letartóztatott nő dr. Adler karlsbadi orvos özvegye, Adler Mária, aki egész Szlovenszkót végigjárta és különösen szállodai csalásokra specializálta magát, így legutóbb a pőetyéni Royal szállóban vett szobát s amikor számlája 800 koronát tett ki, meglépett, hogy Érsekuíjvárott hasonló dolgokat míveljen. Adler Mária azt állítja, hogy Érsekújvárról Kassára gyalog érkezett. A nagyszombati osendőrség is körözi ez&mps kisebb-nagy óbb sikkasztás miatt, „<azér.t jN/jgyamtot™. IteniiHitlMM