Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-01 / 199. (4048.) szám
1936 szeptember 1, kedd. ^^GAlMAGtARHlRIiAI? Hírek Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapun* kát házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak. Borzalmas tüzhaíáli szenvedeti Verchovinán két gyermek Ungvár, augusztus 31. A szolyvai járásban lévő Aklos község határában megdöbbentő gyermektragédia játszódott le. Tacej Ilko földműves tegnapelőtt este kiment a mezőre, hogy burgonyavetését őrizze, mert az utóbbi időben ismeretlen tettesek alaposan megdézsmálták burgonyáját. Tacej után tegnap reggel kiment két kisfia: a nyolcéves István és az ötéves Miklós. Tacej a két fiút bennhagyta a kunyhóban s elment a közeli rétjére kaszálni. A két gyermek játszadozni kezdett a tűzzel. A kisfiúk elővigyázatlanságból fölgyujtották a kalyibát s annak fa- és szalmaalkatrészei hatalmas lángokkal égni kezdtek. A veszélyben lévő két kisfiú jajveszékelni kezdett s a távolabb dolgozó emberek a gyermekek segítségére siettek. Mire azonban a munkások a kunyhóhoz értek, az már teljesen lángokban állott s a két gyermeket nem lehett már kimenteni. Nemsokára az égő kalyibához érkezett Tacej is, de akkorára már gyermekei szénné égtek. A hatóságok szigorú vizsgálatot inditottak annak megállapítására, hogy a szerencsétlenül járt gyermekek haláláért kit terhel a felelősség. Prága, augusztus 31. A mai prágai cseth lapok a ,,Montag“ című emigráns lap jeilentése nyomán bodenbachi hírforrásból azt az értesülésüket közük, hogy Csehszlovákiábóil az olimpiára utazó állampolgárok közül a Gestapo drezdai ügynökei hatvanhét cseh— A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK A BRÜN- NI MŰEGYETEM TISZTELETBELI DOKTORA. Az iskoiaügyi miniszter jóváhagyta a brünni műegyetem tanári karának azt a határozatát, mellyel dr. Benes Eduárd köztársasági elnöknek az állam konszolidálása terén végzet munkjáért a tiszteletbeli doktorátust adományozzák. — AZ EPERJESI GÖRÖG KATOLIKUS PÜSPÖK EZÜSTMISÉJE. Eperjesről jelentik: Gojdics Péter Pál görög katolikus püspök, apostoli adminisztrátor augusztus 27-án ünnepelte pappásTentelésén ek 25. évfordulóját. Reggel az eperjesi görögkatolikus árvaházban — az egyházifejedeleim alkotásában — mondotta Gojdics püspök ezüstmiséjét, s a szentmise után a székes káptalan és a papság élén dr. Rusemák Miklós pápai prelátus, teológiai tanár üdlvözjölte a jubiláns egyházfeje- delimet. Majd az áirvaház növendékei köszöntötték legfőbb pártfogójukat. A délelőtt folyamán az eperjesi görög katolikus ihivek küldöttsége kereste fel a püspököt. A küldöttség nevében Petrásovics Miron eperjesi pamochus, szentszék i tanácsos mondott üdívözlőbeszédet, s átnyújtotta a hivek ajándékát, egy értékes emlékplakettet. — STODOLA KORNÉL JUBILEUMA. Pozsonyból jelentik: A pozsonyi kereskedelmi és iparkamara hétfőn délelőtt 10 óraikor elnökének, Stodola Kornél szenátor 70. születésnapja alkalmából ünnepélyes közgyűlést tartott. A gyűlésen Hlavay mérnök elnökölt. Az ünnepi beszédet Najman kereskedelemügyi miniszter mondotta. Ezután Országh országos elnök, Krno polgármester, dr. Oberthor 'kamarai áléinak és Simkó, a vegyes ipartársulat elnöke üdvözölte a jubilálőt. — SZÁZÖTVEN ÉVES A NÉMET LEI- BIO NÉMET EVANGÉLIKUS TEMPLOM. Késmárki tudósítónk jelenti: A lieibici német evangélikus egyházközség augusztus 30-án ünnepelte templomának 150 éves fennállását. Az egyházközség ünnepén Kühbecher Albert főesperes vezetésével mindkét szepességi evangélikus egyházmegye kiküldöttei resztvettek. Az ünnepi beszedet Wagner János lőcsei lelkész, az avatóbeszédet pedig Varga Imre főesperes mondta. — IFJÚSÁGI VILÁGKONGRESSZUS. Géniből jelentik: A népszövetségi ligák rendezésében augusztus 31-től szeptember 7-ig ifjúsági világkongresszus lesz a népszövetség városában. Az országok képviselői közt a csehszlovákiai delegációban részt- vesznek a szlovenszkói magyarság kiküldöttjei is. A Csehszlovákiai Magyar Nép- szövetségi Liga képviseletében dr. Borsody István és dr. Duka-Zólyomi Norbert jelenik meg Genfben, utóbbi a Csehszlovákiai Magyar Kisebbségi Társaság nevében is szerepel. — A RIMASZOMBATI MAGYAR GIMNÁZIUM UJ TANÁRAI. Rimaszombati tudósítónk jelenti: Az iskolaügyi minisztérium Flórián Magda beregszászi és Opmann Ilona és Szlancsik Irma ipolysági ideiglenes tanárokat, valamint Szenes Hona tanárjelöltet a rimaszombati állami magyar reálgimnáziumhoz helyezte át. — LAPELKOBZÁSOK. A kassai államüigyész- eég az egyesülit ikieneszitényisz'ocialisita és magyar mieímzeiti pánt ikeilebsizloveins'zikói IhertiiLapjiáit, az ..A Néip“-eit elkoboztatéa. Az ungvári állam- ügyészség a ..Kárpáti Magyar Hírlap"-ot vezéreik kémek több sora miatt szintén elkoboztatta.. Mindkét lap második kiadásban jelent meg. — UJ MAGYAR TANÁR BEREGSZÁSZON. Tudósítónk jelenti: Páricska Zoltán rimaszombati származású francia és magyarszakos középiskolai tanárt az iskolaügyi miniszter a beregszászi állami magyar reálgimnáziumhoz kinevezte. — PÉNZRONGÁLÓK. A Lidcvé Noviny jelentése szerint különösen Szlovén szkon az utóbbi időben igen sok megrongált 20 filléres és 1 koronás érme van forgalomban. Ismeretlen tettesek lereszelik és lecsípik az érmék széléi. Különösen Ruttka és Zsolna környékén van pck megrongált érme forgalomban. Hatvanhét csehszlovák állampolgárt letartóztatott a német rendőrség? szlovák állampolgárt letartóztattak. A jelentés szerint a letartóztatott személyek útlevelei a legmagydbb rendben voltak s minthogy a letartóztatottak egytől-egyig a németlakta vidékről származnak, a letartóztatás bosszú müvének tudható be. Tűzvész pusztította el a prágai német egyetem vegyi laboratóriumát Engedetem nélkül kísérletező kémikusok könnyelműsége idézte elő a iüzkaiasztroiát A laboratórium értékes műszerei porráégtek Letartóztatják a könnyelmű kémikusokat? Prága, augusztus 31. Tegnap délután öt órakor tűz keletkezett a Salin-uccai máméit egyetem kémiai intézetének laboratóriumában. A Epekő-, vesekő- és hólyagkőbete- gek, valamint azok, akik húgysavas sók túlszaporodásában és köszvény- ben szenvednek, a természetes „Ferenc József" keserüvíz használata által állapotuk javulását érhetik el. Az orvosi gyakorlat számos kiváló szaktekintélye hosszú megfigyelés alapján megállapította, hogy a Ferenc József víz biztosan és rendkívül kellemesen ható hashajtó s ezért pros- tata- és végbél bajoknál, valamint \ vakbélmütétek után is ajánlják. Az orvosok ajánlják. Lángok nagy kárt okoztak a.z intézet értékéé fétis zenélésében e a tűzoltók csak miégPeisziiitett | munkával tudták a tűz továbbterjedését meg- aka-dáilyozini. Amikor a tűzoltók megérkeztek a tűz szín- helyiéire, már az elsőemeleti laboratórium teljesen lángban állott. Időnként hatalmas robbanás reszket- teíte meg a levegőt, mert a laboratóriumban elhelyezett vegyszerek sorra lángralobbantak A tűzoltók gázálarcban és tűzálló aszbészt- ruhában közelítették meg a lángban álló terméket s a hatalmas fecskendőkkel vizzűhatagot bocsátottak a lángokra. A laboratóriumban oly nagy volt a hőség, hogy a csillárok vastartói megolvadtak és a padlóra zuhantak. A teremben elhelyezett értékes műszerek mind megsemmisültek. A tűz keletkezésének oka a jeliek szerint, az. ihogya gyúlékony kémiai szereket könnyelműen raktározták el s azok a napsugarak melegétől felrobbantak. A laboratórium vehetője, dr. Riihl jelenleg szabadságon van. Távolléte alatt tilos vollit vasárnap a lahoratóriumot használni. A rendőrség megállapította azonban., hogy most vasárnap többen dolgoztak a laboratóriumban. A vizsgálat tovább folyik s valószínű, hogy a köinmyieiLmü kémikusokat még a mai napom Letartó ztattják. Megdöbbentő autószerencsétlenség Cegléd mellett Cegléd, augusztus 31. Súlyos a utószó rém esetlenség érte Cegléd közelében vasárnap délután az amerikai Hawaírd-egyetem geológia tanárát s Agnew Babneoin tanársegédet. A két tudós egv angol rendszámú autón utazott s az egyik u tik anyaim Latban a kerékpáron szembejövő Co- famszky István gazdálkodót a. sárkány óval elütötte. Az autót vezető professzor a nagyobb 'baleseteit elkerülendő, a kocsit hirtelen elío'rdi- totta, 'amely erős csúszást kapott, s ara. utszé’i fának vágódott. A kocsi darabokra törött, a professzor mindkét lába eltörött, a tanársegéd agyrázkódást szenvedett és Cofámszky a helyszínem kisraiemvediett, A két súlyos sebesültet egy arraihaladó autó szállította a kéríhátzba. Állapotuk súlyos, de nem 'reménytelen. — A KASSAI VILLAMOSTÁRSASÁG KÖZGYŰLÉSE. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A kassai villamosvasuttáreaság szeptember 11-ére hívta össze a huszonkettedik rendes közgyűlését, amelyen elsősorban a tavalyi üz- Jetév mérlegét 'hagyják jóvá és a hiány kérdését oldják meg. A közgyűlésnek jóvá kell hagynia a villamosvasút eladásával kapcsolatos városi képviselőtestületi határozatokat is. A város ugyanis 800.000 koronáért hajlandó megvenni a vállalatot. Végül a közgyűlés a felszámoló bizottságnak felhatalmazást ad a társaság ingóságainak szabad, árverésen való értékesítésére. Valószínű, hogy ez lesz a társasán utolsó közgyűlése. — TIZENNÉGY CIGÁNYESKUVÖ EGY NAPON. Budapesti szerkesztőségünk jelenti telefonon. Sirópuszta nevű Dráva-menti községben érdekes ünnepség folyt le tegnap. Az állami és egyházi hatóságok egyszerre tizennégy cigány párt adtak össze. A .kétezer, főnyi közönség előtt két csoportba állottak föl a szertartásra induló házas- társak. Különösen nagy tetszést aratott egv hatvannyolc éves vőlegény és hatvanöt éves menyasszony. Nem kevésbé megérdemelt figyelemben volt része annak a házaspárnak is, amely mögött nyolc gyermek állott. A tizennégyszeres cigányesküvő ugyanis régóta közös háztartásban élő személyek frigyének megszentelésv volt, — SÚLYOS SZERENCSÉTLENSÉG A PIL- ZENl MOTORKERÉKPÁRVERSENYEN. Pil/.en- ből jeleintik: A vasárnap Pilzenben megtartott salakpályaversenyen végzetes baleset történt. Az oldalkocs's kerékpárosok futamában Hajny versenyző az egyik fordulóban elgázolta Schim.p.I versenyzőt, Hajnv társa, az olidalkocsiban ülő Wolf ijedtében fölegyenesedett és ezzel eltérítette irányából a kerékpárt, amely a famellvédet áttörve a védelmi övön keresztül a közönségbe zujjhant. Hét ember súlyosan megsebesült. A sebesülteket kórházba szállították, a vizsgálatot megindították. — UT1BALESETEK POZSONY KÖRNYÉKÉN. Pozsonyi szerkesztőségünk telefonon jelenti: Szombaton késő délután Gábris Mátyás szenei bankhivatalnok motorkerékpáron hajtott a városból kifelé. A 7.4 kilométerkőméi szembe egy mezőgazdasági hengert, vontattak. Gábris a motorkerékpárral megállott. annak zúgásától azonban a hengert huzó lovak megbokrosodtak, a motorkerékpárnak ugrottak s azt magukkal vonszolták. Gábris súlyos belső és külső sérüléseket szenvedett. A lovakat hajtó Pápai János agyrázkódást szenvedett. Beszállították őket a nagy- szombati kórházba. — Máté Vilmos szabómester vasárnap délután autón igyekezett Pozsonyba, Előzni akarta az előtte haladó autót, közben nekirohant a váratlanul eléje bukkanó motorkerékpárnak, amelyen Hideg Vilmos 15 éves diák és Varga Ilona magánhivatainoknő ült. Hideg Vilmos és Varga Ilona súlyos zuzódásokat szenveded, — TIZENÖT ÉVIG A KANNIBÁLOK KÖZÖTT. Budapesti szerkesztőségünk telefonon jelenti: Molnár Mária missziós nővér néhány hét előtt érkezett Budapestem lakó szülei meglátogatására. Molnár Mária teljes tizenöt évig működött mint hit.térítő az Admirális szigetek kannibál őslakosai között. A missziós nővér ma indult vissza működési helyére. Pénzbüntetésre ítélték az állam kárára takarékoskodó peredi jegyzőt Pozsony, augusztus 31. (Pozsonyi szerkesztőségünktől.) Brokes Tamás, VraJblica János és Vrablica Ferenc radóci földművesek adás-vételi szerződést akartak készíttetni. Pelkerestéic ezért Mandelák János peredi községi jegyzőt. A vételár 32.000 koronát tett ki. Mivel az illetékek egy húszezer koronán felüli szerződéskötés esetében sokkal nagyoib, mintha ezen az összegen belül két szerződést kötnek, Mán delik két 16.000 koronás szerződést állított ki. A dolog csakhamar kitudódott s a pénzügyi hatóságok följelentést tettek a jegyző és a szerződést kötő felek ellen. A pozsonyi kerületi bíróságon dr. Markovics egyesibiró most tárgyalta az ügyet. A jegyző nem jelent meg a tár- iriinii—— ....... min 11 i írni tutim ii i i i i gy aláson, annak idején azonban beismerte, hogy két szerződést állított ki ugyanarról az adásvételi ügyletről, de tagadta, hogy ezzel meg akarta volna károsítani az államot. A többi vádlott kijelentette, hogy nem volt arról tudomásuk, hogy a jegyző két részletben készítette a szerződést s nem tudták, hogy az államot 185 koronával megkárosították. A bíróság a földműveseket felmentette, Mendelik János jegyzőt pedig 925 korona pénzbüntetésre Ítélte. A jegyző az ítéletben megnyugodott, a pénzügyi megbízott azonban a földművesek felmentése miatt fellebbezett.- A RIMASZOMBATI IZRAELITA! EGYHÁZ HELYETTES RABBIT VÁLASZTOTT. Rimaszombati tudósítónk jelenti: A rimaszombati izraelita egyház csütörtökön megtartott közgyűlése Singer Leó okleveles rabbit, Singer Rezső főrabbi fiát helyettes rabbivá választotta, aki szeptember 1-én foglalja el állását. I ELKÉSZÜLT A LL.sc.> i . , .-*S Novemberben a.ljik át a U.^ knmJv í I Szeptember Jü Kedd Mümméii Eltelni! 5 I — HALÁLRA GÁZOLTA A FÁVAL MEGRAKOTT SZEKÉR A GYEREKMUNKÁST. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: A felsőzempléni ■ Klenóc községben Tilnvák András gazda tizenkétóves fia fáért ment az erdőbe. Mialatt fát rakott, a teheneket kifogta, szabadjára eresztette. A megrakott szekér a lejtős utón gurulni kezdett lefelé. A gyerek megkapta a rudat, de ez ugv vágta mellbe, hogy a fiú súlyos belső sérülésekkel elterült a földön, belső vérzést kapott s a 1 helyszínen meghalt. A hatósági vizsgálat megvadult.