Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-27 / 222. (4071.) szám
1936 szeptember 27, vasárnap. %«CEsMAJG,feRHTRLaS miéibe. A ezoiboiifjelieiplie zésem (képvisel beiti mágiáit a tmiaigyair kormány, a főváros és a vármegye. A lelieplieiző beszédet egyik Jiegkiitümőibb biitszó- mokiumik, Bangha Béla Jéznstóirsasági atya mondja. A ilídLeipleziés utóm 30.000 közéipiskollaá és főiskolai iffiju lioflbogó fáklyával a kezében vomul ell a szobor ellőtt. Hlyem felvonulás még mem volt és merni csoda., hogy a Ihamigos himadé is meg fogja öinölkiteimi. — Október 6-án, keddiem délelőttit az Actio Caitiholioa parlamemitje, az országos tómács és az igazgató-tómács tartja gyűlését, amiely az 1936 >—1937. évi fáliuiprogriaim végrehajtására ad utó* sitiáet a központi irodáinak. Déiliutám lesz a záró- ülés, amelyen Vargha László Jézustómsasági atya a falluvédelamről, Mayer János titkos ta- mácsos, volt miniszter a falu eMeinségeirők Kü- hár Flóris egyetemi tanár, ezemitíbeinedelkreindi iházfőinök a falu művelődéséről és Szendy Károly, Budaipest székesfőváros polgánmieste a falu és a város kajpcsoílaitairóil fairt eiliőadásit. A záróbeszédéit Serédi Jusztimiám bibonosdiereeigpiriimás I mond ja. • [ — Este Grősz József felszentelt püspök, szóm-1 baitíbelyi egykázmegyei adiinimiszitrátor veraerté-1 sávéi ihálaaidó körmeimet v óraiul a gelllérfhegyi sziiklatemplomboz, alhol térdreborulva mondunk báláit és esdljük le a magyarok Nagyasszonyának kegyét a falu érdekében folytatandó mun- kánlara. A református félkészek sérelmei Szlovensztkó, szeptember 26. A szlovemszkói és ruszinszkói református lelkész! kar szociális helyzetét már többször fölvázoltuk lapunk hasábjain. Tettük ezt minden politikai célzatosság nélkül, a legtárgyilagosabb szemlélet alapján, tények és adatok felsorakoztatásával, hogy mindenki világos és tiszta képet alkothasson magának ennek a valóban jobb sorSTa érdemes, ideális hivatást betöltő testületnek nehéz életkörülményeiről. Mostani cikkünk megírását a legutóbbi hetek belpolitikai eseményei teszik indokolttá, amelyek nyomán a kormánykörök érdeklődése középpontjába került a kisebbségi sérelmek orvoslásának kérdése. Nem kívánunk ennek az érdeklődésnek politikai hátterével foglalkozni, az ügy politikai részét intézzék el az erre hivatott politikai tényezők, mi ennek a cikknek keretében csak a szociális igazságtétel követelményének óhajtunk eleget tenni, amikor ennek a helyzetképnek megrajzolásához hozzáfogunk. A református .lelkészi kart az államfordulat óta anyagi viszonyaiban két súlyos sérelem érte. Az első: az 1919—20. évekre járó, őt törvény szerint megillető államsegélyeknek mind a mai napig való visszatartása, mely összegek annakidején az állami költségvetésbe felvétettek, de más célra használtattak fel. (Ez t. i. utóbb megállapítást nyert.) Hogy ennek a kétévi államsegélynek a ki nem utalása milyen eltolódásokat idézett elő a lelkészi kar amúgy is mostoha anyagi helyzetében, azt most e cikk keretében nem kívánjuk behatóan ismertetni, erről hadd 'beszéljen az a sok cikk, memorandum, felterjesztés, megmozdulás, amely ennek a sérelmes ügynek reparálása érdekében mind e mai napig történt. A lelkészi karnak ezt az állásfoglalását még jogosultabbá teszi az a tény, hogy a lelkészi kar tagjai közül többen az említett évekre — ha csak részben is — megkapták ezeket a visszatartott járulékokat. Hogy miért? Ezzel a kérdéssel szintén nem kívánunk most foglalkozni — kerülni akarván minden politikai vonatkozást ezzel a sérelmes üggyel kapcsolatban. A református lelkészeknek másik, nem ke- vésbbé fontos és nagy sérelme: a lelkészi kar kongruaiigyének a szociális helyzettel nem számoló rendezése. A kongruatörvény kétségkívül jelentékeny mértékben járult hozzá a lelkészi kar szociális helyzetének javításához s nyugdíjügyének rendezéséhez, de itt a tények alapján meg kell állapitanunk azt, hogy ennek a rendezésnek előnyeit elsősorban csak azok élvezhették és élvezhetők, akiknek az állampolgársági ügyük az elmúlt évtizedben kifogás alá nem esett. Akiknek pedig az állampolgárságát kétségbevonták, — ilyenek pedig a protestáns és római katolikus lelkészi karban igen tekintélyes számban voltak. — még ha évtizedeken keresztül is laktak Szlovenszkó területén, a kongruatörvény idevonatkozó paragrafusai szerint C6ak az állampolgársági fogadalom letételének napjától tarthattak igényt kongrua- és nyugdíjügyük elintézésére. Hogy pedig ez micsoda megrövidülést jelent a valóságban, a sok közül álljon itt egy példa illusztrálás végett: X. Y. körülbelül 30 év'óta itt- müködő lelkipásztor. 1905-ben kétségbevonták állampolgárságát, melyet többszöri kérvénye zés alapján 1931-ben kapott meg. A fogadalmat csak a következő évben tette le, tehát a kongrua- ilgyét csak 1932-től intézték el, vagyis attól az időponttól kezdve kapja az államsegélyt. Miután pedig csak 1932-től állampolgár, a nyugdijigénye is csak a jelzett időponttól kezdve érvényes s mint ifjú (?) állampolgárnak, — ha szolgálati éveinél fogva a legmagasabb (X.) koripótlék illetné is meg, — korpótléka is csak 1932-től számit. Tehát 1935-ben kapta az első korpótlékot. Vagyis mit jelent ez a rideg valóságban: azt, hogy deresedő fejjel, roskadozó térddel kezdheti elölről az életet s lelkészi gondjai mellett egész napon át tépelőd'hetik azon, hogy mi lesz a sorsa, ha betegség vagy szolgálati éveinek el- telése után nyugdíjba kell mennie. A hivatkozott példa — amint jeleztük — csak egy a sok közül az összes felekezetek lelkészi karából, de. megdöbbentően világit bele a való élet tragikus mélységeibe. Igyekeztünk a helyzetképet teljes tárgyilagossággal, minden animózitás nélkül megrajzolni, abban a feltevésben, hogy felfigyelnek rá az illetékes tényezők s a megoldásra váró kérdéseknek remélhetőleg belátható időn belül elkövetkező általános rendezése során ezt a kérdést is megértő figyelemre fogják méltatni. Szlovenszkó! református lelkész. Kilencven évvel ezelőH születeti Besztercebányán a legnagyobb magyar filozófus Országos ünnepséggel leplezték le 1913-ban Böhm Károly szülőházának emléktábláját Irta: Keller Imre Kilencven év előtt, 1846 szeptember 17-én született Besztercebányán Böhm Károly, az egyetlen önálló magyar filozófusunk, aki szerencsés kézzel egyesítette Kant kriticizmusát Comte pozitizmusával. E két filozófiai rendszer hibáinak kiküszöbölésével Böhm megteremtette a szellemiség tanát, azt hirdetve, hogy a szellem a valóság szubstanciája (lényege), és hogy a szellemiség az egyetlen értékes a világ összes dolgai között. Böhm tanában hangsúlyozza, hogy reánk nézve nem az a kérdés lényeges, hogy mi a legfőbb célja a világnak, hanem az, hogy mi a legfőbb érték az ember számára. Kimutatta, hogy reánk nézve magasabb érték nincsen, mint az öntudatos szellem, amelynek legnagyobb megnyilvánulásai, legmagasabb gondolatai alkotják a legfőbb emberi értékeket, mint: erkölcsiség, szépség, igazság, szabadság stb. Böhmnek ez a tanítása ma már általános irányelve a filozófiai gondolkodásnak és a szellemtan minden tudományágban érezteti hatását. Tanai lassan terjedtek el. ö maga ezt előre sejtette, amikor igy irta Axiológiája előszavában: „Hogy könyvem nem fog könnyen elterjedni, azt e mü első kötetének sorsáról következtetem, — hogy filozófiai irodalmunkra való hatását élő szemeim meg fogják pillantani... reményleni nem merem. Ezt azonban a szebb jövő reményében megadással vállalom, mert ezt természetesnek találom olyan munkánál, amelyet szerzője nem kívánt csillogó diszmünek a pillanatnyi meghallgatás számára megírni." Jóslása bevált. Ma már nincsen komoly filozófusunk, nincsen mélyen gondolkodó agy, aki a világ értelmének és értékének vizsgálatában Böhm tanát alapul, forrásul, kiindulópontul föl nem használná. De Böhm tévedett abban, amikor jóslásában azt a célzását rejtette el, hogy kortársai nem fogják érdeme szerint megítélni és megbecsülni Mert két évvel halála után már emléktábla került szülőházára és három kötetben megjelent életének, munkáinak bő ismertetése, amely mü még ma is első és egyetlen összefoglalása Böhm küzdelmeinek, vajúdásának, kutatásának, keresésének, botorkálásának és önmaga megtalálásának, mig filozófiai rendszere végleg kialakult lelkében. E háromkötetes mü nélkül nem lehet Böhm megértésének közelébe férkőzni és gondolkodásunkra való hatását, általában a gondolkodás megindulását kellően megérteni és fölbecsülni. Böhm születésének kilencvenéves fordulója alkalmat szolgáltat nekünk arra, hogy elmondjuk a Böhm szülőházát diszitő emléktábla körül lezajlott eseményeket. Emléket a nagy halottnak ! Böhm Károly 1911 május 18-án vakbélgyulladásban meghalt. Az akkori Magyarország egész tudományos világa mély megdöbbenéssel kísérte utolsó útjára, mint a magyarság kulturéletének nagy veszteségét. És már néhány hónap múlva a besztercebányai Madách Társaság elhatározta, hogy a nagy tudós szülőházát emléktáblával jelöli meg, a város egyik uccáját nevéről nevezteti el, a besztercebányai evangélikus temetőben örök nyugvóhelyére síremléket állíttat és tudományos munkásságának ismertetésére nagyobb müvet ád ki. A nevezett vidéki irodalmi társaságtól ez a vállalkozás igen merésznek tiint föl, mert ez az elhatározás anyagi erejét jócskán fölülmúlta. És a város és vármegye csodálkozva nézte, mit í akar ez a Madách Társaságban összeverődött | néhány ideális lelkű férfi azzal a „hogyishívják- I csak" szürke egyetemi tanárral, aki nem szere- | pelt a politika névcsináló, tekintelytadó porond- r; ján, aki nem tündökölt a társadalom vezérlőj egyéniségei sorában, aki semmi mást nem esi- E nált, csak három kötet könyvet irt az emberről | és világáról, hozzá érthetetlenül azok számára, akik véletlenül mégis kinyitották, de a legtöbb ki sem nyitotta, igy nem is tudhatta, hogy Böhm mit irt. Ma körülbelül negyedszázad történelmi távolságából ítélve meg a dolgot, el kell képed- nünk azon a hiten és meggyőződésen, mely a Madách Társaság vezetőit áthatotta, amikor az emléktábla fölállítását véghezvitték abban a tu-1 datban, hogy Böhm valóban kivételesen nagyi ember, félelmetes gondolkodó és uj, korszakos | filozófiai rendszer megalkotója volt, aki minden p kivételes elismerést, dicsőítést megérdemel. | Ezért sokan a fölsüléstől féltek, azt hitték, hogyjj a Madách Társaság egy jelentéktelen embert fuj föl nagyjelentőségűvé, mert hiányzott Böhm I halála után az a konzerváló idő, amely alatt a | halott tudósból élő tekintély válhatik. És nem • szabad felejtenünk, hogy Magyarországon akkor jj hiányzott még a kellő filozófiai műveltség. Csak! nagyon kevesen foglalkoztak szakszerűen filc-1 zófiával és még kevesebben voltak olyanok, kik | bármely uj filozófiai gondolatot megérteni töre-| kedtek volna. Szóval • eleinte az emléktábla fölállításának gondolatáti idegenül vették és sokan abban bíztak, hogy a Társaság anyagi erejének csekélysége miatt nem fogja tudni célját megvalósítani. De nem igy történt. Az ünnepélyes leleplezés Az ország kultúrintézményeinek, városok, testületek és egyesek adományaiból és a Társaság által rendezett fölolvasások és előadások jövedelmeiből a föltétlenül szükséges összeg összegyűlt. Az emléktáblát Wünsch Ernő besztercebányai, szobrászművésszel megmintáztatta, az Emlék- ] könyv megírásával és megszerkesztésével e sorok íróját megbízta és 1913 szeptember 28-án országos ünnep keretében az emléktáblát leleplezte. Az ünnepély díszközgyűléssel kezdődött. Maga a város föllobogózva várta a nagy számban érkezett vendégeket, akiknek sorában az akkori Magyarország közéletének és tudományos világának sok fényesnevü képviselője jelent meg. Hosszú volna ezeket a neveket fölsorolni, csak anyit jegyzünk meg, hogy a vallás- és közoktatásügyi minisztériumtól, a Magyar Tudományos Akadémiától és az egyeteAz étet csodálatos meséje a „burokban született" gyermek szerencséiéről Á nyomor elől menekült Braziliából s a hajón született kisfiával gazdagon érkezett haza a magyar bányász özvegye A szerencse valósággal elhalmozza jótéteményeivel a kis gyermeket, akit Mussolini az olasz állam költségén neveltet iöl A hajóstársaság egész életre biztosított a kis Bodnár Emánuelnek állást Budapest, szeptember 26. Egy Brazíliában lakó magyar asszony, Bodnár Józsefné, nemrégiben történt bányaszerencsétlenség alkalmával elvesztette férjét. Az asszony anyai örömöknek nézett elébe, de ennek ellenére összekuporgatott pénzéből hajójegyet váltott és hazaindult Magyarországra. Amerikában ugyanis nem volt senkije s attól félt, hogy nagy nyomorral kell majd megküzdenie. Fel is szállt az „Augustin" nevű olasz hajóra. A hajó már messze a brazíliai partoktól a nyílt tengeren haladt, amikor az asszonynak egészséges fiúgyermeke született. És e pillanattól kezdve a szerencse valósággal dédelgetni kezdte a szegény asszonyt és gyermekét. Amikor az utasok ezt megtudták, maguk között gyűjtést indítottak és rövidesen ötezer pengőnek megfelelő Összeg gyűlt össze, amit Bodnáménak át is adtak* I A hajón a gyermeket ünnepélyesen megkeresztelték s az asszony kisgyermekével szerencsésen megérkezett Triesztbe. Az állomáson már ott várt reá a hajóstársaság egyik vezető tisztviselője és közölte az asszonnyal, hogy a gyermek, amint felnő, a hajós társaságnak örökös alkalmazottja lesz. Az anya pedig egész életén át ingyen utazhatik az „Augustin“ hajó első osztályán. A gyermeket, minthogy olasz hajón született, az olasz király neve után Emánuelnek keresztelték. — Bodnárné Triesztből egyenesen hazament Kecskemétre. Boldog volt, mert volt egy kis pénzecskéje és gyermeke jövőjét is biztosítottnak látta. Még nagyobb volt azonban a meglepetése, mikor néhánynapi kecskeméti tartózkodás után az olasz állam nevében letelepedési meghívót kapott gyerI mekével együtt Olaszországba, ahol a meghívó szerint gyermekét az állam költségén ingyen fölnevelik. Áz asszony boldogan tett eleget a meghívásnak és már csomagol is, hogy hamarosan újabb hazájába térjen, mektől kezdve minden tudományos egyesület képviseltette magát. Igen sokan jelentek meg Baltik Frigyes evangélikus püspök vezetése alatt az evangélikus egyház vezető emberei közül is, hogy igy rójják le elismerésüket egyházuk nagy halottja iránt. A diszgyülést a nemrég elhunyt Redvánszky Antal, a Madách Társaság elnöke nyitotta meg igazán előkelő közönség jelenlétében, amely zsúfolásig megtöltötte a besztercebányai kereskedelmi és iparkamara dísztermét. Az emlékbeszédet Tankó Béla, akkor szászvá- rosit tanár, most debreceni egyetemi tanár tartotta. Az emlékbeszéd mély hatást gyakorolt a megjelentekre, akik sokáig és lelkesen ünnepelték az ifjú tudóst, aki mestere nagyszerű tanításáról tett tanúbizonyságot. Az emlékbeszéddel a díszközgyűlés véget is ért, mely után a közönség a Bethlen-Gábor- ucca 17. számú ház elé vonult, ahol megtörtént az emléktábla leleplezése. Itt az emlékbeszédet Bartók György kolozsvári — ma szegedi — egyetemi tanár tartotta. Az emléktáblát a Madách Társaság nevében Fe- renczy Ödön, a Madách Társaság igazgatója adta át a városnak, amelyet Csesznék Gyula polgármester vett át a város nevében. A leleplezési ünnepélyek befejezése után a közönség nagy tömegben az evangélikus temetőbe vonult, ahol Bohra Károly virágokkal díszített sírját megkoszorúzták. Koszorút küldött a Magyar Tudományos Akadémia, a budapesti é3 kolozsvári egyetem, a pozsonyi teológiai akadémia, Besztercebánya város, a bányai ág. h. ev. egyházkerület, a besztercebányai evangélikus egyházközség, a budapesti evangélikus főgimnázium, a besztercebányai két gimnázium, a besztercebányai evangélikus egyesület, a pozsonyi teológiai akadémiai ifjúság, a Magyar Filozófiai Társaság, a Kolozsvári Böhm Károly Filozófiai Társaság, a barátok nevében Peírovich Soma főesperes és végül az ünnepélyt rendező egyesület: a Madách Társaság. A legköltőibb beszédet az akkor még ifjú Ravasz László tartotta, aki ma református püspök Budapesten. A temetőből eloszlott közönség egy része ünnepi lakomára gyűlt össze, amelyen számos érdekes és értékes fölszólalás közben fölolvasták az időközben érkező üdvözlő sürgönyöket és leveleket. Bátran elmondhatjuk, hogy az ország minden részéből jöttek megemlékezések, de külföldről is, Németországból és Svájcból, még Cattaróból is. Nagy nevek Az üdvözlők sorában ott látjuk Berzeviczy Albertét, a Magyar Tudományos Akadémia elnökét, Alexander Bernát, Bokor József, Schnel- ’er István, Bleyer Jakab egyetemi tanárokat, volt tanítványainak százait, teológiákat, gimnáziumokat, egyesületeket, barátokat, rokonokat és tisztelőket. Rákosi Jenő, Kozma Andor, Harsányi Kálmán és még több más iró emlékezett meg Böhmről és a tiszteletére rendezett ünnepélyről. Az üdvözlők sorában ott találjuk a kassai Kazinczy Kört, az eoerjesi Széchenyi Kört és az eperjesi kollégium tanári testületét is. Díszelőadás Délután az idegenből érkezett vendégek tiszteletére Radvánszky Antal elnök kastélyának Rákóczi-termében, Radványban uzsonnát adott, amely késő estig a legjobb hangulatban tartotta együtt a meghívottakat. Az ünnepély befejezéséül a színházban díszelőadás volt, amelyen Szabó Ferenc színtársulata a Szigetvári vértanuk cimü történelmi tragédiát és a Cigánybáró operettnek első fölvonását adta elő lelkes hangulatban. így folyt le majd negyedszázad előtt Besztercebányán a Böhm-emlékünnepély, amelynek történetét azért adtuk le, hogy a mai nemzedék tanulja meg a magyarság nagy férfiait megismerni és azok emlékét tisztelni. De különösen jegyez* zük meg magunknak minden időkre Böhm eme tanítását: — Nincs más nemes: csak a szellem és az 3 rokonsága! Továbbá véssük lelkűnkbe ezt a nagyjelentőségű tételét: —• Bennünk megingott az ideálokban való hit, pedig ezeket a vallás mellett csak a filozófia és az annak nyomán támadt műveltség adhatja meg. Filozófiai műveltségre van szükségünk minden téren, hogy öntudatos, elvileg igazolt nemzeti életünk lehessen, amely távolabbi magasz- tosabb célok szolgálatában álljon, mint a mindennapi szükség céljai. E tanításokat nem szabad elfelejtenünk nekünk: kisebbségi sorsban élő magyaroknak, kiknek léte, élete, biztonsága és fönnmaradása egyenes arányban áll azzal a törekvéssel, miként tudjuk magunkban kialakítani a magasabbrendd filozófiai müveltécj öntudatos kultuszát! 9
