Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-27 / 222. (4071.) szám
rPRWM-MAOimHÍRLSB UüMmrMmífwy. Kutyatan Mostanában állatokkal foglalkoznál!. A szerkesztőség közelében egy állatkereskedés nyílt meg és azóta — kevesebbet járok kávéháziba. Másnak is inkább ajánlom, mint a kávéházat: olcsóbb és tanulságosabb. A kereskedés előtt nagy kalitkák vannak, a kalitkákban vannak az állatok. Folytonosan ácsólnak, szögeznek, főrészeinek az üzlet előtt, újabb ketrecek és kalitkák épülnek és naponta újabb állatok telepednek meg a fedett átjáró udvarában, az üzlet előtt néhány négyzetméternyi területen. Az üzlet folyton terjeszkedik, kétségtelen, hogy az üzlet jól j megy. Néha félóráig is ellállok a ketrecek előtt, de eddig csak egyszer láttam, hogy vásárolt valaki. Pedig a tömeg nőttön nő. Különböző rétegekből tevődik össze az érdeklődők tömege, itt a ketrecek előtt intim közösséget alkotnak. Ellágyult érzelmek fiizik össze ezt a közönséget, — nem tartom lehetetlennek azt sem,, hogy valami ügyes és praktikus psziho- lógus könnyen kihasználhatná a helyzetet: gyűjtést indíthatna valamely nemes vagy kevésbé nemes célra, esetleg rövid szónoklattal egyesületet, szövetséget, vérszerződést hozhatna létre az állatok különböző rangú bámulói között. Valami nagy élmény, a ínon-* tón együtt töltött idő, vagy hajótöröttek ro- hinzoni élete sem kovácsolhatja jobban össze az embereket, mint a mérsékelt és exotikus éghajlatok állatvilágának ez a sűrített kivonata. Ha akadna próféta, aki ebben az élet csodája előtt hódoló és melegedő tömegben ki tudná mondani a varázsszót: harcba yihet- né az élet szentségéért a nézők tömegét. Ilyen valószínűtlen gondolataim támadnak néha egy percre, ha a nézőket nézem és nem az állatokat. Nagyobbára azonban mégis az állatokat nézem, főleg a kutyákat. Elfelejtek minden kutyairodalmat, csak a valósággal törődöm. Az üzlet kutyákra van alapozva, még pedig divatkutyákra. Abban a meleg életben azonban, amit a kutyák produkálnak, a divat is könnyen elviselhető. Csupa apró kutya ez — házihasználatra, alacsony, modern szobákra méretezve — valószínűtlen torzszülöttek, rokkant, lihegő, szögletes és tömpefejü kölyökaggastyánok, a párosítás, faj'keverós, korcsositás rettentő csodái, de a divatikreá- ció minden erőfeszítésén túl megmaradtak kutyáknak és úgy élnek tisztességgel az alig méternyi magas, felül nyitott ketrecben, mint a kutyák. Olyan kutyaéletet élnek a forgató yos nagyváros eme eldugott ketrecében, hogy az ember is tanulhat tőlük. Ebéd után, mikor először látogatom meg őket kávéház helyett, a kutyák nagyrésze alszik. Nem ember módjára, kutya módra. A fiatal kölykök összebújnak, öten-hatan egy dobozban — ilyen fadobozok teszik változatossá és lakályossá a terepet, — ügyesen helyezkednek el egymás testén keresztbefekve, palacsinta módra. A fekeie rattler a barna japán pincs hátára hajtja a fejét, rajta keresztbe fekszik egy sárga-fehér drótszőm fokszi, azon nyugszik isimét keresztben, tehát — értsük meg jól! — a fekete raítlerrel párhuzamosan és melegen hozzásimulva egv sötétszürke törpebulldog. Faji és nemi különbség meggondolásait mellőzve feküsznek az állatok, esetleg fölöttük újabb réteg. Néha közéjük tolakszik valaki, esetleg egy rövidszőrü fázós dakszli. Senkisem szól, senkisem morog, mindenki az álmát félti, óvatosan húzódik, nyújtózik és folyamatosan alszik. Alvásnál melegről van szó, ez a jelszó, minden faji szempont nélkül. A faji sajátságot itt kutyába se veszik. Talán még macskákat is eltűrnének maguk között, mert a macska szőre különösen meleg — a macskák azonban külön ketrecben alusznak, a maguk részéről egyedül és függetlenül, mert ők elég meleget termelnek egyimaguknak. A macska elég önmagának alvás közben, a kutya nem. A meleg kollektív szükséglete ezért egy gomolyagba tereli a kutyákat. Semmi baj sincs, legfeljebb egy pillanatra akkor, ha az alul fekvő kutya kialudta magát, vagy elzsibbadt a teste és átfordul a másik oldalára. Ilyenkor egy kis ösz- szeomlás történik, de alvásban marad a rend. Viszont este hatkoT, a legnagyobb élénkség és látogatottság idején, a kutyák önálló individuumokká válnak és ki-ki éli a maga egyéni, szubjektív életét. A torzseülötlek egy része kábult hülyeséggel néz maga élé, a valamennyivel életrevalóbbak a ketrec dróthálójához szorítják orrukat és igyekeznek érintkezésbe lépni a közönséggel. Üzletre gondolnak, vagy csak könyöradomámyra? Fölágaskodnak, élelmet koldulnak, barátságos fintorokat vágnak, talán azt remélik, hogy elkerül eladni magukatV Erre kell gondolni, mert ahol egy gyermek s ikonig és tolong a rácson kívül, oda rohan egyszerre háromnégy kutya is, mintha tudnák, írni következik. A gyermek felnyaláiboija a feléje ágaskodó állatot, kiemeli, anyja felé fordul és bömböl: „Manna, vedd meg ezt a kutyát!" Az anya kiráncigálja a gyerek kezéből az álla tót és vissza löki a többi köró. Az üzlet nem sikerült. Az áru nyekken egyet, aztán átszalad a túlsó oldalra, ott próbál szerencsét a tülekedésben. Csak egy drótszőrü fokszi nincs tisztában a helyzettel. Nem lebzsel, nem kelleti magát, nem koldul, egyszerűen nekiugrik a ketrec falának és keresztülveti magát. Egy szemüveges ur karjaiba esik, szemüveges ur kacagva visszadobja. A fokszákölyök vakkant egyet, újra nekifut a termetéhez képest aránytalanul magas falnak és — megint sikerül. Már majdnem lent van a földön, szabad területen, derekát kapja el a szemüveges ur. A játék ugyanaz. Fokszi nem okul, csak annyira, hogy a másik oldalon próbálkozik: az ugrás nem sikerül. Kétségbeesett rohanás fel és alá, a fokszi hisziterizál, vadul ugat és robog: kint a szabad terepen hasonszőrű fokszi ténfereg gazdája mögött, pórázon. A fok- szikölyök, amely egyedül képviseli fajtáját a ketrec mögött, nem bir magával fajtestvére láttára. A íajtestvér hálátlan, nem viszonozza a spontán felhevülést, illemtudóan, teljes nyugalommal törli orrát gazdája nadrágjába, — könnyű neki, övé a világ, gazdája van. Nem gazdátlan ára, mint a kétségbeesetten szaladgáló állat a ketrecben. A szemüveges ur most már csak a fokszit nézi és elébekerül minden oldalról, ahol ki akaT ugrani. Még néhány reménytelen kísérlet: a szemüveges ur mindenütt elébe tárja kezét. A ketrecen átvergődik a kétségbeesett eb, de a világrenden nem. Azaz, mégis. A szemüveges ur arcán kicsit eltorzul a mosoly, lelki válság vonaglik végig arcvonásain. A szemüveges ur eltűnik egy percre az üzlet bejáratában és visszatér a Kisérfef járás a bázeli éjszakában Irta: Duka Zólyomi Norbert Bázelben Mimii, milyen szegényes az uiti kar iauzoik rendszerező skatulyázása. MüiLelkesedés. !j Ilidéig, kiimiémt felsorolás. Benne van a Münsteir, ja sziéikeeiegyháiz építési éve (1010—1019), újraépítésének az időpontja (1356) és benne van. hogy először bizánci, később gót stílusban építették. Elmondja a Baedekeír vagy Gmieben. hogy érdekes a városháza, a képtár (32 eredeti Holbeiin-íképpel), meg néhány középület és a. gótikus festéssel ellátott magár-házak. Egy pár jelző: figyelemreméltó, megnézendő., nevezetes és ajánljuk. Ég azzal el is van miniden intézve. A hangulatok, a megkapó élmények, az utas érzelmi világa. Miért neirn írják így a Baedekert? Az utas men jen végig aiz állomástól a modern városrész, széles parkokkal fcemitiett főncciáin. Ez még nem Bázel. Ez „egy" modem város. Fényreklámok cikkáznak a négy-öt emeletes házakon. Villamosok és autók sietnek. Az egyik sarkon divatos szalmakaliapban, selyemharis- nyával a lábán vak fcoldusnő énekli a La Palo- mát, Miksa mexikói császár dalát, melyet a queretárói borús, szomorú reggelen kívánt agyonl ő vetés© előtt utoljára hallani. Az uccán luxusautó gördül végiig. Belsejéből gitárszó hallatszik és jodlMzás. — Az egyik nyilvános parikban csillogó színekkel tündöklő szökőkút mellett tférfivegyeskur énekel. Nem tűnőim, kész koncerttel kedveskednek-e a közön- séjgnek, — mert belépőjegyet nem kér senki. Vagy csak főpróbáját tartja? Mert itt az is lehetséges. Svájc nem ért a zenéhez. Legalább is nem mestere a mi eílenpointos, kifinotrnodoht zeneművészetünknek. Ki hallott hines svájci zeneszerzőről? Azéirt itt mindenütt zenélnek. A parkiokban,, a vonaton, a hajón. A koldus az uocasairikon: énekel, gitározik, vagy hegedül. De az agyomüekengetett fülsértő verklik meg a melléfogotthangu harmonikák, amiket nálunk hatóságilag kellene megtiltani, ismeretlenek. Nem csinálnak itt művészibb zenét, mint miféléink, a koncerttermek és színházak csállárifényes levegőjében, de többet és becsületesebbet. Csak az jódlizik, aki érti és az hegedül, aki megtanulta, Sok zen©, gyakori ének: a békés megelégedettség, a jólét biztos tudatának a kisugárzása. A boulevuudok nagyvárosi fényéből kis mel- iélvUiCcáíba térünk. Hangulatos ónémet kis korcsmában megesszüik a Burewtirsttiit, egy kis Bázletr Leekieritet és rajnaimelléki borral öblítjük le az izét. Azután megindulunk a,z Óváros felé. Bázelt csaik este szabad megnézni. Nappal jó, át- la.gtijpuiSu nagyváros és múzeumi keveréke. Este lenyűgöző, megrázó élmény. A Rajna hídja-mellett, mely kivilágítva szélesen terül el a hihetetlenül piszkos habok felett, hirtelen letérünk a nagyváros fényreklámos., automobilos, zajos kavargásából egy dombra feilkuszó, szűk sikátorba. A zaj, az éleit oly hirtelen marad mögöttünk, mintha varázsütésre minden elsüllyedt volna. Néma,, sötét házak. Sehol egy fény, sehol egy élő Lélek. Halvány uccui lámpák kísérteties lángja. Csend. Olyan mély csend, olyan teljes csend, mint a nagy itiemetők- bein. A mi nagyvárosainkban éjjel is autóik száguldanak és a forrasiztólámig fénye mellett síneket javítanak. A falvak csendjét kutyaugatás töri meg. És az erdők sötétjében rejtélyes hangok suhannak. De itt — este féltizbor — semmi sem zavarja meg a természetfeletti csendet. Félve rakjuk lábunkat az aszfaltra,, hogy el no riasszuk a csendet. Minden álmodik, súlyos, egyforma álommal. Modern házaik, másruháju házaik nem zavarják meg az eigyidőben, egy korban épített ucoasorokat. Más városban, de még Prága és Nürmbeng Óvárosában is a muzeum- szerüség rikító színe tépi szét a középkoriság illúzióját, amikor a gótika tökéletes maradványai (között későbbi keletű épületek fehérsége villáin ki. Bázel óvárosát diszharmónia nem zavarja, A giiebdlháziak kapuja felett színes gót hetükkel az, elmúlt idők szelleme lebeg. „Zam Gulden Critz" — Zom fíioininicutro" — „Zeni Wildámiann" Mennyi rejtélyes feliirat, mennyi messze lidö- ben elsüllyedt mese és történek rejlik mögötte! A Wildemann legendája, aki fehér lován, kopók fiallkája között vad hajtással száguldott végig az égen. Hallatára keresztet vetettek a gótikus boltívek alatt szunnyadó jó bázeliek és mélyebbre húzták fülükre a párnát. Mert hittek benne, a Wiildemamn félelmetes vadászatában és hittek abban, hogy a kapu felett függő Gulden Cirítz megszabadítja őket a gonosztól. Az eget a Blodksibergre nyargaló boszorkányok népesítették be. Valahol Spanyolországban pedig aiz inkvizíció máglyái füstölögtek. Itt a. halotti csendben (mintha Bázel Óvárosából mindenki elköltözött volna), itt a csúcsíves házuk és égnek meredő templomok sötétjében, mii is edhisszük. Félve tekintünk kőiül, nem suhog-e fedettünk a Wildemamm palástja és nem lép-e ki valamelyik ház ajtajából Cesanini Julián bíboros, a bázeli zsinat első elnöke, hogy szá- imoinlkérje tőlünk Istent és a hitet. Azután megint csend. Kanyargós, szűk uccuk nyílásából a főtérre lépünk. Éppoly sötét, éppoly merev, éppúgy álmodik, mint az egész 0- város. Jobbfelén a hatalmas Münsteir két tornya emelkedik. Gazdagon díszített kapuja kétolda- ilán két lovasszobor áll őrt. Impozáns és lenyűgöző, mert egyike a kevés gótikus dómoknak, .melyek teljesen szabadon állnak. Ahogy néma csodálattal merülünk a Münster kontúrjaiba, a történelem bölcs örege visszafelé forgat néhány lapot kő,könyvében. A Münster színes ablakaiban kigyulmek a fények, orgonaszó hallatszik a dóm mélyéből. A térem hosszúimba ju polgárok sürögnefc. Tarka- ruhás futár harsonán hirdeti a pápai követ jövetelét, 1431 július 23-lka! Az utolsó nagy középkori egyházi zsinat kezdetét veszi.' Az ablakokban mécsesek égnek. Drágaköves ragyogó ruhájában Gesairini Júliáin bevonul. Mögötte minden keresztény országok követei. Egyszerű köntösben a demokratikus francia párt vezére, Louis d‘Al!emaind, a bosszúszabáillas görög szerzetesek alakjai. Harangok zugnak, a jó bázeli polgárok térdelve fogadják a pápai áldást. Oesarini felolvassa a zsinat mégy tárgyalási pontját: Az eretnekségek kiirtása, (Valahol Csehországban a huszita hadaik nyilzáporrail fogadják kocsi táboruk rejtekhelyéből Zsigmomd császár páncélosait.) Az egyház reformálásának a szüksége in ca- pite et imcmbris. (IV. Jenő pápa Rómában már elkészítteti a feiosizlatási iratot,... A mczitlá- bos Barfüsserek alázattal hajtják meg fejüket.) Az összes keresztény népek egyesítés© az egyházban. (Magyarországon rémülettel néznék Kelet, fellé: a török veszedelem felhője mind- közetebíb sötétedik az égen és tudják, hogy a tűrök hullámát csuk az egységes kereszténység tudja feltartóztatni.) Az örök béke megszervezése. Mikor Cesarini az utolsó pontot felolvasta, meglök a mellettem álló bázeli polgár és azt mondja: „Látod, már mi is békét akartunk. És tudod, mennyi háború volt köztem és közötted? 34 nagy világégés és 420 háború és forradalom. És tudod, mennyien haltak meg úgy, hogy nem tudták, miiért és 40 év nyugodt boldogságát hagyták a csatatéren és a füstölgő romok kö- zött?“ Én nem tudtam. Do előttiem, valami nagy vérfolyami ömlött és elöntötte a íöTdgömböt. Akkor hirtelen mnegreizzeint a kiép, amint amikor a szél lengeti a vásznat, az alakok elmosódtak, Gesarinii magas termeit© a sötétbe sülly- lyedt. A Miünsitetr ablakai újra a homályba merülitek. A tér megint csendes llett és sötét, A kanyargó uccákon át vtisswatórttliník a bou- le v undok forgatagába. D© valamit megtanultam. A (középkor ©sitié Bázeilbein — Buedeiker nó Iliül — jobban xnegtaIáiba tó, mint történeti könyvek száraz hajtásai között. És akkor úgy érezzük, hogy mások voltak a dómok, a házak és a ruhák. Az emberek féltek a Wiildemianntóil (ugyan most is szellemeket idéznek a szeánszok homályában) és keresztet vetettek, ha féltek. Most pedig gépfegyvert állítanak az ajtóba. De épületek, iralbáik és külsőségek felszíne alatt ugyanúgy vágyódtak béke, nyugalom és boldogság után és ugyanúgy — páncélban mint kbakiruhábam, csatabárddal, vagy bajon©ttel a kezükben — nem szűntek egymást ütnii és egymást gyilkolni. (Bázel, szeptember.) A rimaszombat Polgári Kör, Szlovenszkó egyik legrégibb magyar társadalmi egyesülete vasárnap ünnepli kilencvenéves fönnállását. A jubileumot méltó fénnyel megünneplö egyesület, amely nagy idők és nehéz viszonyok között jutott el a szép évfordulóhoz, eredményekben dús működésével nemcsak a szükebb helyi keretek között, de országos viszonylatban is jelentős nevet szerzett magának. Az egyesiilett amely kilenc évtizeddel ezelőtt a rimaszombati „gyüker"-bői születeti az évek folyamán a polgárság társadalmi és kulturális központjává nőtte ki magát. Az akkori Olvasókör minden városi és nemzeti mozgalomban tevékeny* sokszor vezető szerepet töltött be. A háború után, amikor Rimaszombatban a többi társadalmi egyesület működése megszűnt, ezek szerepét a Polgári Kör vette át s ma is tulajdonképen a rimaszombati őslakosság társadalmi, kulturális és művészeti életének a lüktető gócpontja. A Polgári Kör kebelében keli életre a valamikor országos hírű, Bíaha Lujza szülővárosához méltó dalkul- tura és a „hatszázéves zenekar", valamint a rimaszombati Magyar Dalegylet nevének ma már ismét kitűnő csengése van. A Polgári Kör színpadán örök birtokjogot nyert a műkedvelő színészet, amelynek gárdájából a legkitűnőbb műkedvelők nőttek ki. A kör irodalmi társasága előadásaival és dijaival a város büszkeségeinek; Tompa Mihálynak, Mikszáth Kálmánnak, Kiss Józsefnek és Pósa Lajosnak kultuszát ápolta, de mindenkor tevékeny részt vállalt az országos irodalmi ünnepségekből is. Az elmúlt tíz esztendő alatt a Polgári Kör SpGrtszakcsztéíya tette naggyá és ismertté a rimaszombati sportéletet is, futbailosztálya a kerületi bajnoksággal koronázta meg sikeres működését, mig a továbbra is fönnálló teniszosztálya az elsők között volt a szlovenszkói magyar teniszeiét ujraébreszíői között. A kör vezetői között mindig a város legkiválóbb emberei foglaltak helyet és a tanácsteremben elhelyezett elnöki arcképek nemes példákként arra emlékeztetik a Kör vezetésében ma már tevékeny szerepet betöltő ifjú nemzedéket, hogy az elmúlt kilenc évtized alatt a rimaszombati Polgári Kör hiánytalanul betöltötte ama kötelességét, amit a magyarság létérdekei megkívántak. A kisebbségi magyar újságírás, amely szintén igen sokat köszönhet a rimaszombatiak immár „nagykort" elért egyesületének, örömmel vesz részt a jubiláris ünnepségekben és őszinte szívből üdvözli a kilencvenéves Rimaszombati Polgári Kört. J.F. A Kis Magyarok Lapja rejtvényszelvénye-------------------------------A számú rejtvényeket megfejtette! (olvasható név és pontoscim:) 6 magas, fehér vászonköpenyes szőke hölggyel, aki a kutyákat szokta dédelgetni és csókolni, amikor nincs1 forgalom. Ez a hölgy az árut tulajdonosa és közvetítője. Könnyű felhő leíb- iben a hölgy arcán, kiemeli a ketrecből az izgatott ifokszikölyköt, megöleli, megcsókolja* Mindhármain bemennek az üzletbe — izgatottan utánuk lo;pódzom az ajtóig — az ur fizet, a hölgy felírja a címet. Az ur megsimo- gatja a fokszit, eltávozik. Fokszi fbentimarad az üzletben, a hölgy fésűt vesz elő, fésüli és közben csókolgatja. A búcsú pillanata ez, gondolom megrendültén és némileg megnyugodva. A kutyaketrec tehát neim játék, hanem a sorsfordulat állomása. Megtörtént, amit eddig nem láttam: eladtak egy kutyát. Azt az egyetlen izgatott, késégibeesett, hiszterizáló ebet, amelyik egyedül nem volt tisztában a helyzettel, nem koldult, neim kellette magát, hanem kutyamódra I viselkedett. Utolérte a szerencséje. SÁNDOR IMRE. 1936 szeptember 27, vasárnap.
