Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)
1936-09-03 / 201. (4050.) szám
6 <pi^g^-/v\a<Aar.h1rlar 1936 szeptember 3, csütörtök* Nem ajánlatos a bűvészt bankpénztár közelébe engedni Négy otezetkoronás bankót varázsolt el a kittinő bűvész Hírek I Szeptember ^ Csütörtök f f ajiiifflpiffliiiÉi | Felkérjük tisztelt előfizetőinket, akik lapunkat házhoz való kézbesítéssel kapják, hogy az előfizetési dijat kizárólag kiadóhivatalunk által kiállított elismervény ellenében fizessék ki megbízottunknak, — A KÖZTÁRSASÁGI ELNÖK NAPJA, A köztársasági elnök tegnap kihallgatáson fogadta Pedro Cerisola mexikói követet, továbbá Charles Hodgest, a nemzetközi kórháztársaság elnökét, végül Pavlu Bogdánt, a moszkvai csehszlovák követet. A köztársasági elnök ezután Lanára utazott s Masaryk első elnöknél ebédelt, ben elhunyt. _ AZ UJ POZSONYI VASUTIGAZGATÓ ÁTVETTE HIVATALÁT. Vlest Iván mérnök kormánytanácsos, volt kassai vasutigazgató tegnap vette át a pozsonyi vasút igazgatóság vezetését. — MI OKOZTA A TŰZVÉSZT A PRÁGAI NÉMET EGYETEMEN? Jelentettük, hogy vasárnap délután öt órakor tíiz keletkezett a Salm-uecai német egyetem kémiai intézetének laboratóriumában, A tüzet lokalizálták. Az első jelentések a tűz pusztítását eltúlozták. Kiderült, hogy a laboratórium értékes műszereit sikerült megmenteni, csupán néhány szekrény lett a .lángok martaléka, a bennük elraktározott kisebbértékü üvegtárgyakkal együtt. A rendőrség a tűz keletkezésének megállapítására megindította a vizsgálatot. Megállapították, hogy a laboratóriumban vasárnap — az első hírekkel ellentétben senki sem dolgozott. Az előző napon ott dolgozó kémikusokat sem terheli felelősség, mert eltávozásaik előtt a gyúlékony vegyi anyagokat a leggondosabban elraktározták. Valószínűleg öngyulladás okozta a tüzet. — MEGHALT A FROMMER-PISZTOLY FELTALÁLÓJA. Budapesti szerkeszti Végünk telefonon jeleníti: Fegyveirmeibi Froimimier Rudolf, fegyver- és gépgyáros, a Tála elnevezett ismétlő pisztoly feltalálója, kedden reggel hatvannyolc éves korában meghalt. A Fai kasáét i izraelita temetőiben csütörtökön helyezik örök nyugalomra, — KÉTÉVES MAGYAR KERESKEDELMI ISKOLA POZSONYBAN. Az uj tanév megnyitásakor a pozsonyi állami kereskedelmi iskola magyar tagozatában sókkal több tanuló jelentkezett felvételre, mint amennyit az előirt létszámmal kapcsolatban engedélyezhettek. Tekintettel arra, hogy ilyképpen 6zámos magyar tanuló elesett volna tanulmányai további folytatásától, a pozsonyi YMCA igazgatósága elhatározta, hogy amennyiben legalább harminc növendék jelentkezik. úgy megnyitja a kétéves kereskedelmi iskola magyar tannyelvű osztályát. Felhívjuk tehát min 'azon szülők figyelmét, akik gyermeküket a helyi kereskedelmi iskola magyar tagozatába szándékoztak felvétetni, de ezen intézet kötelékébe gyermekük a létszám betelte folytán már be nem juthatott, továbbá mindazon szülőket, akik megfelelő előképzettségű gyermeküket kereskedelmi pályára szándékoznak előkészíteni, ho°y a pozsonyi YMCA (Sánc-ut) kétéves kereskedelmi iskolájának igazgatóságánál jelentkezzenek szeptember 8-ig, akár szóban, akár írásban, ahol egyébként a létesítendő magyar tagozatot illetőleg megkapják a szükséges felvilágositá— MEGHALT A CSALLÓKÖZ LEGIDŐSEBB ASSZONYA. Komáromi tudósitónk jelenti: Özvegy B-enkóczv Jófc&eifliié 104 éves ekeicsi asszonya a napokban végelgyengülés— A VÁGSELLYEI JÁRÁSBAN 7-én KEZDŐDIK A TANÍTÁS. Má'tyusfbildi tudósítónk jelenti: A vágsetlyei járásiban a katonai gyakorlat miatt a tanítást valamennyi iskolában csak szeptemiber 7-én kezdik meg. — SIKKASZTÓ IGAZGATÓ AZ EGYIK POZSONYI ELEMI ISKOLÁBAN. Pozsonyi szerkesztőségünk jelenti telefonon: A pozsonyi iskolaügyi hivatalóikat kinofj botrány foglalkoztatja. Az egyik kültelki uj állami elemi iskola igazgatójáról, P.-ról furcsa ihirek terjedtek el. Az illető igen magas protektorok révén került ebbé az állásba. Az iskolán működő katolikus lelkészek kongnuáját sürgették. Az igazgató a fizetést egyre halogatta. A lelkészek ekkor az iskolaügyi referátumhoz fordultak s ott megtudták, hogy az igazgató már hónapok előtt vette föl illetményeiket, de nekik nem szolgáltatta ki. Most a város is vizsgálatot követel. A várok ugyanis az iskola dologi kiadásaihoz bizonyos Összegekkel járul. Az igazgatót máris fölfüggesztették s ideiglenesen egy tanítónőt bíztak meg az intézet vezetésével. A vizsgálat folyik. — HALÁLRA GAZOLT EGY ISKOLÁS KISLEÁNYT A KASSAI VÁROSI AUTÓ. Kassai szerkesztőségünk jelenti telefonon: Az uj városi személy Szállító autó ma délelőtt a Major- ucea és a Marti,novics-ucca earlkán cifrázol la Iván Irén hétéves iskolásleányt. A kisleány hirtelen futott ki az úttestre s így a személyszállító autó sofőrje már nem tudta Lefékezni a kocáit. A kerék áthaladt a kisleány derekán. A kisleányt kórházba szárították, de útközben ki szenvedett, A vizsgálat, r 'eúl'fipibotta, hogy a sofőr nem felelők) a balesetért. Prága, szeptember 2. Egy prágai bank gra- beni főintézetében ma egy elegáns öltözetű, 38 éves, franciául beszélő ur jelent meg. Mivel nej* volt más kívánsága, csak az, hogy a pénztárossal szeretne beszélni, odaküldték az illetékes fiókhoz. Kitűnt, hogy az előkelő idegen nem ügyfele a banknak, hanem bűvészmutatványokat akar bemutatni. A bőbeszédű ur végül is eredményt ért el és több hivatalnok s különösen hivatalnoknő odanyujtotta a tenyerét, hadd jósoljon a bűvész. És valóban, a gondolatolvasó a bankos tenyerekből nemcsak a múltat mondotta meg egész biztosan, hanem a jövőt is. Az idegen ezután néhány bankjegyet kért kölcsön, bekötötte egy zsebkendőbe s azt odaadta az egyik hivatalnoknak. A bűvész egyet fordult s ugyanezeket a bankjegyeket nem csekély meglepetésre egy tíz lépésre odébb álló bankhivatalnok zsebéből húzta ki, vagyis a siker igen nagy volt. E mutatványok befejezése után, amelyek mintegy egy órát vettek igénybe, az idegen tiszteletdijat kért. Előbb minden személytől 100 koronát, de végül fejenként 20 koronával elégedett meg. Ezzel az előkelő idegen bűvész angolosan távozott. Az igazi meglepetés azonban csak most jött. A bank pénztárosa szomorúan állapította meg, hogy az előkelő idegen bűvész négy darab ötezerkoronás bankjegyet is semmivé varázsolt, vagyis a bűvész kasszasikere óriási volt. Az esetet nyomban jelentették a rendőrségen, amelynek detektivjei mindent elkövetnek az előkelő idegen előkérdésére. Ismertető jele az, hogy mind a két kezét művészi tetoválás ékesíti. Ebből a tanulság az, hogy a bank foglalkozzék bankügyletekkel és nem bűvészmutatványokkal. Van-e menekülés a úáxtámadás elől ? A Prágai Magyar Hírlap párisi levelezőjének elmondta MAYER EMIL. francia vezérkari alezredes HiiiEüpl cikkeik, előadások, nagyhírű hadvezérek, kiéiniikiisiolk és hadteohnikineok értekezései eléggé nihisztgaititaik már mindnyájunkat a jövő kémiai háború szörnyűségeivel. Tudjuk, hogy mérges gázuk fogják letarolni percek állatit a civilizáció sok millió lakosú székhelyeit, tudjuk, hogy a jövő háború nem a itöimegeik, hamem a gueriilllálk háborúja lesz és tudjuk aot is, hogy a mérges gázok nem ismerik a non-eombut- tant (fogalmát, hanem valójában jobban veezé- lyieiztetik a békés városukban a polgárság életét, mint a frontharcos katonáikét. Ebből a meggondolásból kiindulva, a legtöbb ország máris szervezi a polgári védekezést ■a várható mérgesgáz támadások ellen. Német- 'O-mzágban hatalmas szövetkezetek alalkuluak tömegesén gyártják a gáz védő imaszkokat. Szov- jetoiroszcmszáigbar (mély katonai készültségben mindig az emberiség élén jár) az Osszoaviaehim szindikátus szervezi évek óta a civilek gáz- védelmét s Franciaországban is egyik maszk- gyáir a másik után sózza rá a.z ijedős közönségre hangzatostevü méregdrága gyártmányait, noha, maga a francia álltam nem igen látszik törődni a dologgal. Úgy gondoltuk, hogy maga a jövő háború szörnyű volta félig sem oly érdekes a nyilvánosság szempontjából, Bálint ama kapcsolatos másik kérdés, hogy mi, békés polgárok, kik távol állunk a hadviseléstől, sőt talán egy semleges állam lakói leszünk e mindenektől rettegett háború folyamán, miként védekezhetünk a mérgezett gázok áradata ellen, mely nem ismer különbségét férfi, asszony és gyermek, semleges és had viselő, polgár és katona között. Ezt. a kérdést intéztük a francia .'köztársaság legkitűnőbb haditechnikai 'szakértőjéhez, a kiváló katonai iró Mayeir Emil alezredeshez, ki a kő vetkezőiket mondotta nekünk: Lehet-e milliókat gázálarccal ellátni? —• Minden dologban az őszinteség embere vágyók s igy nem átallom Úsztam megmondani; 'hogy a ihadiiteicihinika fejlődésének oly sajnálatos pontján állunk, midőn az uj és minden eddiginél hasonlíthatatlanul rettenetesebb hatású támadófegyveí ellen még nem találták fel a megfelelő védekezést. A gázitámadáis tömegeiket, kollleiktivitásokat képes válogatás nélkül perceik alatt elpusztítani, ? a, védekezés ellenie pedig a tudomány mai fokán csak egyénenkénti, individuális lehet. Köztudoimás szerint a gáztáimadás ©llieuiszene a gázálarc. Ha a gázálarc hathatós védelmet nyújítana a gáztámadás ellen (mint ahogy nem nyújt), akkor is arra lenne szükség, hogy minden egyes embernek megtegyem a maga gázálarca kéiszeinlétbem. Ha elgondoljuk, hogy sok évtizedes szervezett tűz elleni védekezés eredményeképp becsületes igözifecekondője vagy tűzoltósága a legkevesebb kisközségnek van, hamar meg fogjuk érteni, hogy milyen távol állunk attól a lehetőségtől, hogy minden parasztnak és munkásnak meglegyen a maga gázálarca. Ha elgondoljuk, hogy a gázálarc fölöttébb érzékeny jószág, melyet folyton óvatosan kell rendben tartami s időnként meg is újítani, akkor mindem további nélkül be kell látnunk a teljes képtelenségét annak a föltevésnek, hogy minden ember gázálarca mindem pillauiaitbam szolgálati kész, használható állapotban legyen. Arra ’ |rdi y. hagy az állam 1,W& él minden millió a1 kosai évemként vagy félé venként uj gázálarccal, az ilyen szervezet költséges volta miatt a kontinens állaim aiban gondolni sem lehet. Légszűrő, gáz semlegesítő, levegőképző készülékkel Mindebből az következik, hogy az álarccal való védekezés még akikor sem lehetne általános és hathatós, ha az álarc mint olyan meg is állná helyét a gáztáimadáRsaJ szemben. De vájjon megállja-e? A gázmaszk-gyárosok azt mondják: Igein. Ök kézenfekvő üzleti érdiekből elhallgatják, hogy a modern gázmaszk használata fölöttébb komplikált. Minit Bloeh tábornok helyesen formuilázta, a gázmaszk esetében a megoldandó probléma az, hogy egy fertőzött levegőtenger közepette teremtsünk egy ember lélegzéséhez elegendő tömegű legalább viszonylagosan tiszta levegőt. A puszták vándorának problémája, ki etezom- jaz'lk a sivatagban egy ihatatlan! vizű sós mocsár partján. A sivatag vándorának ily esetben három módja van, hogy megéljen. Vagy vegyi utón megtisztítani a mocsár fertőzött vizét, vagy megszűrni, desztillálni ezt. a vizet és végül megmentheti életét a gondosan tömlőbe zárt s magával hozott viztairtalék feilKtsznádázával!. Hasonlóképpen a gázálarcnak is vagy egy neutrali- záló anyagot kell tartalmaznia (alkatit, ha a mérges gáz savas anyagú) vagy légszűrő anyagot (példáiul szenet) és végül az is elképzelhető, hogy az álarc elzárja a védett embert a fertőzött levegőtől teljesem és más, öngyártotta tiszta levegőt vezet a légzőszerveibe. Ezt a harmadik esetet elövie kizárjuk, mert képtelenség föltenni, hogy mindem embernek az élet minden körülményei között töltött oxigén- tartáilyok álljanak a kezeügyében. Ezt a föltevést a gázálurcgyárosok is aránylag ritkán kockáztatják meg. Ezzel szemben a másik két esetet, az ügyesebb gázáiliaiTkésiziitök kombinálják, azt hirdetve, hogy védőmaszikjaük úgy gázéin y ellő, mint gázinieutraljziáló any agokat tartalma znak. Gézein yöléSTe leginkább kormot használnak, esetlég gyapjút vagy gyapotot is kapcsolatosan, a neu- trab'ZáMera pedig .alkálialkat. Itt. emtiteindő aiz a különleges feltaláló, ki még a világháború idején olyan gázálarcot hozott forgalomba, mélynek íégviezetö csöve az álarcot hordó ember nadrágjának belsejéből szívta fel a levegőt, azon okoskodás alapján, hogy a nadrág szövete .a levegőt önmÜködŐleg megszűri. A gondolat naigyon eredeti volt, de az eredménye módfelett Siralmas. Vannak persze használható jó gázálarcok is. Csakhogy ezek olyan drágák, hogy mindem katonát az állam ilyenelkkeil fel nemi szerelhet: legfeljebb a szakcsapatokban (telefomistálk, ápolók, hidászok, gépfegyveroszbagok) lehetnie özeiket szétosztani. Még kevésbé gondolhatunk arra, hogy mindéin civil ilyen szerkezetet szerezhessen be magának. Bavárharang és „technikai meglepetés** Mondanom sem kell azonban, hogy még özeik a legkipróbáiltiaiWb és legjobb gázálarcok som védenek meg baleset ellen, melyet Weflgamid 'tábornok helyes szóval ,,technikai meglepetésnek nevez. Jöhet egy előre ki nem számított ismeretiem géz, mellyel szemben a, fífltrálás és a. eeiiulegeeiiée teljesein hatástalannak bizony uh 11a. ilyen váiratlliam meglepető* ma, őri na ember*,, , £etjS%é66-tesz C, MARGIT CRÉIf-fel akkor az álarc feltétlenül megvéd — egy bizo nyos ideig és félté ve, hogy a gáz nem túlságosain virulens. Nem védi például magukat a gáztámadó csapatokat, ha balszerencséjük van és a gáz visszaverődik rájuk. Figyelembe kell vonni azonban, hogy a gázálarc még ha a legjobb is, csak a szájat és az orrot védi, viszont nagyon sok gáz (például az ypeirit) a bőr minden pórusát megtámadja. Az ilyen ellen csak a teljes testet elzáró benmietikius bu várié aramig véd meg, melyet természetesen különleges oxigénnel kell megtölteni. Az ilyen buvárfharaing prtaktikus használata azonban nem igen jöhet számba, nemcsak mert az anyaga túlságosan drága, hanem azért is, mert a kezelése igen komplikált és a‘hatása időhöz kötött. Most olajos vászonból készült buváiröltö- myökkiel kiisérleteznek — egyelőre még eredménytelenül. Az bizonyos, hogy ilyen öltönyök hordása nagyon kimos és az álih ártatlanságuk egy-két napnál semmiesetre sem tart tovább. összefoglalásul azt kell tehát mondanunk, hogy egyelőre a mérgesgáz-tárniadások ellen való individuális védekezés problémáját a hadtudomány még kielégítőéin nem tudja megoldani. BENEDEK KÁROLY Megkezdődött a teschenvidéki iskolarombolók pőre Mahrisch-Ostrau, szeptember 2. Ma délelőtt nagyszabású pör vette kezdetét a mahrisch-oet- raui kerületi bíróság előtt. A vádlottak padján hat személy ül, akiket azital váróinak, hogy tervszerű egymásutánban betörték tizenhat cseh kisebbségi iskolának az ablakait. A fővádlott bizonyos Boöek nevezetű autómechanikus, két Lengyelországba szökött társával állítólag kísérletet tett a Louky melletti Olza-hid fölrobbantására, könnyfakasztó bombát dobott be a loky-i cseh vendéglőibe, amikor ott október 28-án az ál- lamiubileumot ünnepelték. Végül az a gyanú a vádlott ellen, hogy Teschenben pokolgépet akartak elhelyezni egy nemzeti ünnepség színhelyén. A pörben előreláthatólag szombaton hirdetik ki az Ítéletet. Katonai árulás miatt 12 évi fegytiázra ítéltek Prágában e§y német állampolgárt Prága, szeptember 2. A prágai bümteitőibíróság elnöksége ma a ikö vetkező hivatalos jelentést adta ki: A prágai büntető.bíróság katonai árulá&i bűnügyben ítélkező tanácsa előtt augusztus 31-től szeptember 1-ig tárgya Máik P. H, német- állampolgár katonai érulási bűnügyét az állaim oltalmáról szóló törvény 6. paragrafusának 2. bekezdése alapján. A bíróság a vádlottat kétnapos tárgyalás után 12 évi fegyházra és behajthatatlanság esetén 60 napi íegyházra átváltoztatható hatezer korona pénz- büntetésre, polgári jogainak elvesztésére és a -büntetés kitöltése után Csehszlovákia területéről való kitiltására ítélte. .A szenátus elnöke dr. Bér,Msek bírósági .tanácsos volt, az első síza.vazóbiiró egy hadbíró Őrnagy, a második szavazók'ró dr. Piacúik bírósági tanácsos volt. A vadait- dr. Zitelk államiigyész képviselte. Tavaszra elkészül a morvaországi hajózási csatorna Zlín, szeptember 2. A Bafov-Hodonín közötti hajózási csatorna építési munkálatai a befejezéshez közelednek. Jelenleg az utolsó, öt kilométeres szakasz építésén dolgoznak. A csatorna 47 kilométer hosszúságban már teljesen elkészült. A csatorna-épitkezés utolsó szakasza október 15-ére készül el, s 1 millió kilencszáz- ezer koronába fog kerülni. A jövő óv tavaszán befejezik az apróbb építési munkálatokat is és májusban átadják a csatornát a hajózási fogalomnak. A csatorna 150 tonnás hajók számára készült, A csatornán jelenleg egy 12 tonnás ellenőr- hajó közlekedik. A hajó az előző éviben néhány Bat’a-iiszliviselővel végighaladt a csatornán, majd a Dnnán, egész a Fekete-tengerig, — ELÍTÉLTÉK A FELKAI TURISTAHÁZ KIFOSZTÓJÁT. Lőcsei tudósi tónk jelenti: A lőcsei kerületi bíróság most vonta felel ősségire Bálint Pál budapesti származású pincért, mert május 2(J-ém teljesen kifosztotta a- felkai turista ímenlháziait. Ezenkívül ólublón volt főhadnagynak mondotta magáit s ezzel a mesével nagyobb Összegéit csalt ki Pálmay JózsefrtőiL. A bíróság a szélhámos betörőt, háromhavi fogházra- Ítélte. — GYERiMEKSZERENCSÉTLENSÖG. Komáromi, tudósítónk jelen ti: Orbán Ferenc 11 éves in agy öli vöd i iskolásfiiu a község ha Lírába ti járkált. Séta köziben elfáradt- .és ezért fölült a gözeke által húzott vizes lajt tetejére. A hondóróll azonban lecsúszott és a kocsi alá esett. A kerekek keresztülmentek a szeren- csélleu gyermek fején és öss.-.el api lelték konyáját,