Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)

1936-09-22 / 217. (4066.) szám

1936 szeptember 22, kedd* <Bt«caMAfi^sitTnRL?at Német államférfiak Budapesten Báré \euratb két éra hosszat tárgyalt Kánya Kálmánnal GSbbels propagandaminiszter is rövid időt töltött a magyar fővárosban ■ Papén Gödöllőn együtt lesz Neurathtal? ■ Budapest, szeptember 21. (Budapesti szer­kesztőségiünk telefonjelentése.) Báró Neurath német birodalmi külügyminiszter vasárnap délben felkereste a magyar külügyminiszté­riumban Kánya Kálmán külügyminisztert. Néhány perccel Neurath megérkezése után a két államférfi visszavonult a külügyminiszté­rium úgynevezett vörösszalonjába és ott azon­nal megkezdték a tanácskozásokat. A két mi­niszter tanácskozása teljes két órát vett igénybe. Ez idő alatt Kotze német kabinetfőnök gróf Csáky magyar kabinetfőnök dolgozószobájá­ban tartózkodott. A miniszterek tanácskozása után Kánya Kálmán magához kérette állandó helyettesét, báró Aport, továbbá gróf Csákyt és Durugy helyettes külügyi sajtófőnököt s velük rövid megbeszélést folytatott. Az értekezlet után a magyar külügyminiszter a sajtónak a követ­kező rövid nyilatkozatot adta: — Kétórás tanácskozást folytattam báró Neurath úrral, a német birodalom külügymi­niszterével. A tanácskozás során megbeszél­tük mindazokat a fontos külpolitikai kérdé­seket, amelyek a két országot érintik és ér­deklik. A tanácskozás baráti eszmecsere ke­retében folyt le. Vasárnap este a magyar külügyminiszter szükebbkörü diszebédet adott báró Neurath tiszteletére a Nemzeti Kaszinóban. A német külügyminiszter HortSiy kormányzónál Báró Neurath hétfőn reggel megkoszorúzta a hősök emlékművét, majd a hősök temetőjé­be ment, ahol koszorút helyezett el a világ­háborúban elesett német hős halottak sírjai­ra. A déli órákban Kotze kabinetfőnök tár­saságában autón Gödöllőre ment, hogy rés át­vegyen Horthy Miklós kormányzó által ren­dezett vadászaton. Hétfőn délután Mackensen budapesti német követ is kiutazott a gödöllői vadászatra. Az Uj Nemzedék értesülése szerint Horthy Miklós kormányzó vadászatára meghívást ka­pott Papén bécsi német követ is. Kánya Genfibe mázott Kánya Kálmán magyar külügyminiszter gór! Csáky kabinetfőnök kíséretében hétfőn délután Genfbe utazott, hogy részívegyen a népszövetség közgyűlésén. Göbbeis a kommunista- eHenes blokkról nyilat­kozik a pesti repülőtéren Vasárnap délelőtt Athén felé utaztáhan re­pülőgépen Budapestre érkezett Göbbels né­met birodalmi propagandaminiszter, aki fele­sége társaságában van utón. Göbbels rövid bu­dapesti tartózkodása alatt egyáltalán nem hagyta el a repülőteret. Mindamellett a bu­dapesti újságírók tömegesen várták a német minisztert és nyilatkozatot kértek tőle. — Sajnos — mondotta Göbbels az újság­íróknak, — most nem tudok sokat mondani. Néhány perc múlva már megyünk tovább. Nincs tehát időm arra, hogy részletes nyilat­kozatot adjak a magyar sajtónak. Talán majd legközelebb. Nyolc nap múlva utazom vissza. Remélem, akkor kiszállhatok Budapesten és alkalmam lesz hosszabb időt tölteni körük­ben. Az újságírók több kérdést intéztek még hozzá, különösen arra vonatkozólag, hogy mi a célja mostani athéni utjának. Göbbels eny- nyit mondott: — Teljesen privátim vagyok itt. Tudom ugyan, hogy mire gondolnak. Ez az ut azon­ban egyáltalán nincs összefüggésben semmi­féle antikommunista blokkal. Erről most nincs szó. Remélem, hogy ez a blokk magától is létre fog jönni. Én semmiesetre sem ve­szek részt a blokk megalakításában. Leg­alább szervezetileg nem, legföljebb szel­lemileg. Göbbels Athénben Athén, szeptember 21. Göbbels német bi­rodalmi propagandaminiszter felesége tár­saságában repülőgépen a görög fővárosba ér­kezett. A német miniszter ma délelőtt láto­gatást tett Metaxas görög miniszterelnöknél. Miről tárgyalta két külügy­miniszter? Budapest, szeptember 21. ([Budapesti szer­kesztőségünk tolöfonjelentéso.). A 8 órai Uj* ság értesülése szerint Kánya és Neurath kül­ügyminiszterek vasárnapi kétórás tárgyalá­saik során behatóan megvitatták az érdek­lődés első vonalában álló politikai kérdése­ket. A lap úgy tudja, hogy elsősorban megtár­gyalták Németország és Magyarország viszo­nyát a kisantanthoz, továbbá a dunai helyze­tet és azt, hogy hogyan fog alakulni a jövőben Csíz Jód Bróm fürdő Ajánlva: Érelmeszesedés, ideg, mirigy, csont, börbajoknál, golyva, hüdések és az anyagcsere egyéb bajainál. Olcsó utóidényi pausál-kurákt 21 napra az összköltségekkel Kő 1100.—■ 28 napra az összköltségekkel Kő 1420.— GYERMEKSZANATÓRIUM. Ismertetőt küld a Fflrdöigazgatóság, Ciz kúp ele. Németország viszonya a római blokk három tagállamához. Kétségtelen, — írja a lap —* hogy e tanácskozások után Budapest és Ber­lin között a diplomáciai együttműködés még simább lesz, mint eddig volt. Pozsony, szeptember 21. ( Pozsonyi szerkesz­tőségünktől.) Benes köztársasági elnök szom­bat délutáni pozsonyi programjáról már beszá­moltunk. Este félkilenc óraikor az országos vá­lasztmány nagy fogadást rendezett a Vigadó­ban Benes elnök tiszteletére, amelyre 580 meg­hívót bocsátottak ki. A meghívott hölgyek és urak estélyi ruhában a Vigadó nagy előcsarno­kában gyülekeztek. A vadászsori kapuban tör­ténő bevonulás hosszú időt vett igénybe a meg­hívók felmutatása miatt és igy féltiz óra is el­múlt, 'amikor dr. Benes elnök felesége, továbbá dr. Kállay József, dr, Filkorn Jenő és Kormán Mihály országos választmányi tagok kíséreté­ben megjelent a Vígadóban. Az elnök frakkban, felesége fehér, egyszerű mintás estélyi ruhában érkezett. Az említetteken kívül dr. Dérer Iván igazság­ügyminiszter, Országh József országos elnök és dr. Markovié Iván, a képviselőház alelnöke yol- tak még kíséretükben. Az előcsarnokban dr. Kállay volt miniszter mutatta be az egyes csoportok előtt elhaladó el­nöknek a notabilitásokat. Jelen voltak dr. Giller János, dr. Giirtler Dé­nes, dr. Salkovszky Jenő és Virágh Béla ma­gyar tartománygyülési képviselők is, akikkel az elnök barátságosan kezet fogott. Megje­lent a fogadáson dr. Petrovich Gyula ma­gyar királyi konzul és dr. Csopey Dénes konzuli attasé is. A nagyteremben kétoldalt büffé volt felállít­va. A házigazdái tisztet dr. Cselikó főtanácsos és dr. Semján Miron tanácsos látták el. A nagy­terem pódiumán katonazenekar játszott. Háromnegyed tizenegy órakor az elnök és felesége elhagyták a Vigadót és autón kikajtattak a ligetbe és ott a Leber­finger-vendéglő terraszáról megtekintették a kivilágított várost. Magyarul tanul az elsők? Vasárnap reggel félkilenc órakor nagy katonai díszszemlén vett részt a köztársasági elnök felesége kísére­tében. A díszszemlének szép idő kedvezett. A téren több ezer főnyi közönség gyűlt egybe a kordon mögött A szemle végén harminchat repülőgép jelent meg a levegőben két csoport­ban. Délelőtt féltizenegy órakor Benes elnök a vá­rosháza harmadik számú termében újból kül­döttségeket fogadott Először a légionáriusok nagy küldöttsége jelent meg az elnök előtt, majd az úgynevezett „aktivista** magyarok küldött­sége vonult fel Csömör István, Stunda István és Schulz Ignác képviselők vezetésével. A kül­döttségben nyolc agrár és nyolc szociáldemokra­ta vett részt. A fogadásnál dr. Dérer Iván igaz­ságügyminiszter volt jelen a beteg kormány- elnök képviseletében, valamint Országh József országos elnök. Csömör István beszédére Beneá elnök államnyelven válaszolt és beszédét Dérer miniszter magyarul tolmá­csolta. A válasz lényege az, hogy az elnök kívánsága szerint mindaz, ami a kisebbségi magyarság, kulturális, nemzeti és gazdasági kielégítéséhez tartozik, teljesüljön. Ennek elő­feltétele az, hogy a kisebbségi magyarság el­fogadja a kormányzat demokratikus ideáljait Kifejtette az elnök, hogy a maga részéről min­dent megtesz’, ami az állam és a magyar ki­sebbség jó viszonyának előmozdítását szol­gálja. ■ Az elnök még elbeszélgetett a küldöttség tag­jaival és kifejezte ama reményét, hogy egy év múlva, ha megint itt találkoznak, már nem lesz szüksége tolmácsra, amit a küldött­ség úgy értelmezett, hogy a köztársasági el­nök meg fog tanulni magyarul és egy év múl­va már magyar nyelven fog válaszlni a ma­gyar küldöttségeknek. „Pénz, pénz is pénz" Ezután a Csehszlovákiai Magyar Tudomá­nyos, Irodalmi és Művészeti Társaság küldött­ségét fogadta az elnök. A küldöttség szónoka dr. Orbán Gábor tanár, a társaság elnöke volt, kívüle dr. Hornyánszky Aladár tanár, Jánoska Tivadar festőművész, dr. Szerényi Ferdinánd tanár, Surányi Géza főtitkár, Schulcz Ignác és dr. Geley Károly ügyvéd vettek részt a küldött­ségben, a Magyar Kisebbségi Társaság képvi­seletében pedig dT. Bolya Lajos és Brogyányi Kálmán csatlakoztak a küldöttséghez. Az átnyújtott memorandumban kérik a meg­jelentek az egyetlen magyar tanszék kérdésé­nek rendezését, a magyarországi tudományos szakmunkák akadálytalan beengedését, ma­gyar írók képviseletét az állami kuratórium­ban, magyar főiskolások részesedését az ál­lami ösztöndíjakban, a magyar iskolaügy rendezését stb. Az elnök válaszát ugyancsak Dérer miniszter tolmácsolta magyar nyelven. A következő be­szélgetés során az elnök mosolyogva jegyezte meg, hogy a sok kívánság teljesítésében Montecuccoli hí­res szavai döntőek, valóban „pénz, pénz és pénz** szükséges a kérések teljesítéséhez. Természetesen nem zárkózik el ama kívánság elől, hogy a Masaryk-akadémia életképességét biztosítsa. A modori Siur-ünnepély Déli tizenkét órakor dr. Bene§ elnök részt- vett Pozsony város diszebédjén, amelyet a Carlton-szállóban rendeztek. Délgtán az elnök a táji kikötőben járt, ahöl a 6. utászezred diszszázada felett tartott szem­lét, majd beírta nevét az ezred emlékkönyvébe. Ezután az elnök kirándult Modorba, ahol Stur Lajos, a Modorban elhunyt szlovák költő emlékére ünnepélyt rendeztek. Az elnököt itt Scherer bazini lakos német nyel­ven üdvözölte, biztosította a németség lojalitá­sáról és kifejezte ama kívánságát, hogy a néme­teket egyenjogú állampolgároknak tekintsék. Az elnök németnyelvű válaszában kijelentette, hogy az igazságosság politikája az összes ittélő nemzetekkel szemben a jövőben is programjának alapköve marad. Ezután Országh József országos elnök tartott előadást Stur Lajosról. Az elnököt Modorban is, ép úgy, mint Pozsonyban — különféle aján­dékokkal halmozták el, többek között a híres modori kapásborból és szőlőből adtak aján­dékba nagyobb mennyiséget Benes elnök — bár a'bsztinens és a pozsonyi városházán nem kóstolta meg a felkínált „heurigert**, — itt ivott egy keveset a modoriak borából, A nemzetiségek „példás egyetértése” Vasárnap este díszelőadást rendeztek a pozsonyi színházban az elnök tiszteletére, amelyen Stodola Iván „Svatopluk király’4 cimü drámáját játszották. Az első felvonás után, körülbelül kilenc órakor Benes el­nök megjelent a színházi erkélyen, amely előtt a térségen a különböző testületek gyülekeztek színes lampionok alatt. Ami­kor az elnök kíséretével megjelent az er­kélyen, szlovák, német és magyar énekkel köszöntötték. Benes elnök rövid beszédet mondott. Nagyon örül — úgymond — * hogy ebben a városban a különféle nemzetisé­gek, a csehszlovákok, magyarok, néme­tek oly jól megférnek, kívánja, hogy ilyen egyetértés uralkodjék egész Csehszlová­kiában. Végül mielőbbi viszontlátást Ígért és jó éj­szakát kívánt a tömegnek, amely továbbra is zajos ovációban részesítette az államfőt. Benes elnök újból és újból megjelent az er­kélyen, hogy megköszönje az üdvözlést, , Az elnök elutazott Pozsonyból Pozsony, szeptember 21. (Pozsonyi szerkesz­tőségünk telefon jelentése.) Hétfőm reggeli a köz­társasági elnök elutazott Pozsonyiból. — A Carl- to.n környékiét e aizit az útvonalait, amelyen dr. Berne-s ellnök a vámost elhagyta, máir reggel bait órakor erős rendőr- és cs endőrkord'omniál zártáik eh A kordom mögött diákok állottak sorfalait. A Cár lton előtt diszezázad sorakozott fel. A bejárait ellőtt (légionáriusok állottáik disz/őrséget. Pontosan 8 óra 20 perckor jött Ilié a köztársa­sági elnök feleségével együtt a Garlton-száilló- ban lakosztályáíbóil. Előtte Votrulba tábornok haladt. Az elnökön fekete zaikfcó van, puha fe­kete kalapot tart a kezében. Felesége szürke utiruihában van, karján könnyű drapp porkö­penyt tart. A szálloda ellőtt a tartomány, a. já­rás és a város vezetősége várja az elnököt. Dr. Benes ellép a diszezázad előtt, majd a búcsúz- kodásnál meg jelent urakhoz lép s 'barátságo­san elbeszélget véltük. Közben szlovák nép vi­seletű k'slánykák virágcsokorral kedveskednek a köztársasági eflniök feleségének éis aiz elnök­nek. Dr. Beneé az egyik kislány arcát barátsá­gosan megcirógaitja. Ebben a pillanatban mozgolódás támadt a kordon mögött. Egy asszony áttöri a kordont, egyenesen az elnök felesége felé siet és — egy szál piros rózsát nyújt át neki. A elnök kezet íög!0& a fegortía­tására megjelent urakkal, majd féleségével együtt a bejárat előtt várakozó autóba szállt. Autójának rendszáma ,yS 2000“. Tizenhat autó követi. Ezekben az elnök kísérelte foglal helyet. Majd elindul az autósor a Ró'zsa-uceán, a Köz-, társaság-téren, a Kereszt-uocán, a Nagy szórni- bati-utra. BeneS elnök szlovenszkói körútja A köztársasági elnök autón Nagyszombatba ment, onnan Bradlóra látogatott el, ahol koszo­rút helyezett el a Steifamk-emllékmüvön. Onnan Böstyéinbe folytatta útját, alboll megtebédeilit. Ebéd után Vágujhslyre, majd Trenciséinbe és Tremcsémteplicre látogatott el. Mindenütt ünne­pélyesen fogadták. Kedden reggel 7 órakor Zsolnáira folytatja útját, ahol szemlét tart a róla elnevezett 41. gyalogezred fölött. Zsolnáról Vágbeszitercére és Máriatölgyesre látogat, majd visszatér Trencsénteplicre, ahol két napot tölt. Tkemcséntepllieefn a Luxor-szállóban száll meg. Csütörtökön különvonattal Nyitnám utazik, ahol Rinetykó püspök látja vendégül. Nyitóáréi visszatér Kisbapolcsánybia, szombaton pedig Turócszentnaártont’ látogatja meg. Berni eüEife Pozsoui? űIíí Nagyszombat, Pőstyén, Trencsén és Zsolna érintésével folytatja szlovenszkói koraiját íz einSkfogasüás pozsonyi eseményei 3

Next

/
Thumbnails
Contents