Prágai Magyar Hirlap, 1936. szeptember (15. évfolyam, 199-223 / 4048-4072. szám)

1936-09-20 / 216. (4065.) szám

ti T^GAI/V\ACíVARHÍRLAI» 1936 szeptember 20, vasárnap. Ida: Vlzu&auez Hál így nevezték egykor Nijinszkijt, az orosz csodatáncost, a Djagilev-Ballett büszkesé­gét. Rodin mondta róla, hogy a legnagyobb művész, mert mozdulatokkal maradéktala­nul tudja kifejezni az emberi lelket. A világ lábai előtt hevert, A madárember váratla­nul megőrült. Felesége, Pulszky Romola memoárokat adott ki és bennük megírja, hogyan történt a tragédia. Persze, csak a külső eseményeket írhatta le, az őrült lélek mélyére nem hatolhatott, hiszen be kell is­mernie, hogy az egészséges Nijinszkijt sem ismerte, mert lángész volt, aki minden gon­dolattal, minden mozdulattal és megnyilat­kozással meglepte. Ámbár éveken át vele élt, gyereke volt tőle és egész életét neki szentelte, a felületen maradt, Nijinszkij megközelíthetetlen volt. A tragédia bekövetkezése után Romola asszony nem tudott belenyugodni a változ- hatatlanba. Mindent megkísérelt, hogy fér­jén segítsen, persze eredménytelenül. Isten- kisértés számba ment, amikor szövetkezett Karszavinával, a régi balett első táncos­nőjével, aki a maga nemében méltó part­nernője volt Nijinszkijnek. Párisban tánc­estét rendeztek, amelyen mindama számo­kat adták elő, amelyek Nijinszkij alkotásai voltak. Az őrült ember felesége oldalán egy páholyból nézte végig a produkciót, de an­nak ellenére, hogy régi társai majdnem ki­vétel nélkül megjelentek a színpadon, nem ismert rájuk. Mosolyogva, idegenül, min­den érdeklődés nélkül nézte őket és táncai­kat, — a kísérlet sikertelen maradt. A világsajtót most járja be a hir, hogy Nijinszkij Romola egy utolsó eszközhöz fo­lyamodik: Amerikában filmet csináltat Ni­jinszkij életéről és ebben a filmben a ma­dárember újra meg fog elevenedni. Úgy tervezi, hogy a filmet a legnagyobb élethü- séggel készítteti el és Nijinszkij végig fogja nézni. Minden eddiginél vakmerőbb kísér­let: Nijinszkij fel fog támadni Nijinszkij előtt, hogy kiragadja az elborultság örök éjszakájából. A tapasztalat fogja megmu­tatni, sikerül-e a vakmerő terv. Lehet, hogy 8 madárember újra csak mosolyogni fog, lehet, hogy önmagára döbbenve az eddigi csendes téboly őrjöngésbe csap át. Ki szá­mítaná ki egy ilyen lelki kísérlet hatásait? A kísérlet könnyelmű, de egyben nem gondolták át, akik kezdeményezik. Nem számolnak a múlttal és igy rosszul számít­ják ki a jövőt. A madárember - ez a pro­bléma pszihológiai lényege —■ egészséges korában is legalább olyannyira madár volt, mint ember: idegen az emberek közt, akik csak emberek. Akkor is mosolygott az em­bereken és életükön és őt nem érdekelte a közönséges értelemben vett emberi élet, mert lelkülete és a világról alkotott fogalma talán sokkal közelebb állt a madárhoz, mint az emberhez. Mozdulatokkal maradéktala­nul tudta kifejezni az emberi lelket, mond­ta róla Rodin és ezért is nevezték madár­embernek. Sajátos összetétele volt a kettő­nek, nem verhetett gyökeret a földön, nem volt hazája a föld. A világtól megcsodált mozdulataival arra törekedett, hogy a föld fölött lebegjen, minden életpillanatát arra használta fel, hogy a távozást revelálja. Az idegenszerü jövevény minden emberi adott­sággal ellentétben a távozást alakította, művészetének a lényege az elmenetel volt. Az emberek az ellenkezőt akarják, eszük­kel, tehetségükkel, minden erejükkel arra törekednek, hogy gyökeret verjenek, bir­tokukba vegyék a földet és az életet. Nijin­szkij azért jelentett csodát az emberek sze­mében, mert nem ezt akarta, hanem indus világszemlélet módjára a földet ugródesz­kának használta és rendkívüli művészeté­nek egyetlen célja volt: Nirvána. Táncaival lét és nemlét közt lebegett hamletesen és egyre újabb formákat alko­tott annak a szemléltetésére, hogy mind­jobban távozik a földtől. Feltehető, hogy ezért mosolygott idegenül már akkor is, amikor az egész világ a lábai előtt hevert és ő az egész világot egy pillantásra sem méltatta. Ez az a pont, ahol a film kezde­ményezői pszichológiai hibát követnek el. Nijinszkij már életében nem akarta az éle­tet. Lehetetlen, hogy ma, amikor az elmúlt életnek még csak halvány emléke sem de­reng benne, annyira szomjazná, hogy a megelevenedett múlt kiragadná az örök ho­mályból, amelyben elmerült. Ez ellentétben állna azzal, amit a ,,madárember“ kifeje­zés jelent, ellentmondana a nirvánás lélek távozási törekvésének, ellenpólusa volna hasonlithatatlan táncmüvészetének, amely azért volt reveláció mindenki számára, mert szembehelyezkedett az élet valameny- nyi törekvésével, az életegoizmussal. Nijinszkij menekült. Úgy gondolom, hogy életének első tudatos pillanatától kezdve menekült. Itt-ott megállt és talán vissza is nézett, de ez csak másodpercekig tartott. Megnősült, gyermeke is volt, de a felesége mondja az emlékiratokban, hogy mint férj és apa is madárember maradt, szállt a föld, az élet, az emberek fölött, el­szállt a saját maga élete fölött, amig eljött a pillanat, amikor beledobta magát a Nir­vánába: végleg elmenekült. Azóta meg sem kísérelte a táncot, a nagy szenvedély le­hullt róla, egyetlen táncmozdulatot sem tett, — nem volt rá szüksége, hogy kifejez-| ze az emberi lelket, amely számára elve­szett. Ha megelevenedik az ember előtt ,,A rózsa lelke" cimü tánckompoziciója, az ember egyszerre megérti, miért halt el ben­ne egy csapásra a tánc. A rózsa lelkét tán­colta és aki úgy tudta érzékeltetni a virág idegenszerü lényegét, mint ő, szükségsze­Helsinki, 1936 szeptember. A tegnapi estét Tulenheimo Antti főpolgár­mester családi körében töltöttem. Jóbarátaik, Liipola Yrjö, a nagy finn szobrászművész és magyar származású felesége, Forster Mara asz- szony mutattak be Finnország volt miniszter- elnöke, a helsinki egyetem rektora, a fiinn fő­város jelenlegi főpolgármesterének. A vacsoraasztalt hatan ültük körül. A három vendég, a főpolgármesteri házaspár és bájos, okos diáklányuk, Paivikki Tulenheimo kisasz- szony. Úgy ültettek az asztalhoz, hogy a szem­közti falon függő, magyar tájat ábrázoló nagy olajfestményt rögtön észre kellett vennem. Per­sze hogy egy-kettőre magyarokra terelődött a szó, a magyar irodalom és képzőművészet min­den ágában akkora ismeretet árult el a család minden egyes tagja, hogy bármely jelesen ma- turázott magyar diáknak becsületére válhatott volna. Azonban ennél még több meglepetésben is volt részem. A polgármester könyvtárszobájába is elvezetett, s a roskadásig megrakott könyv­polcokról több magyar könyvet, képes albu­mot, magyar vonatkozású nyomtatványt rakott bámuló szemeim elé. Könyvtárszekrénye fiók­jaiban elhelyezett éremgyüjteményéből pedig egymásután szedte elő a magyar vonatkozású plaketteket, érmeket, históriai vonatkozású régi magyar pénzeket. Kávé után azonban a kegyelmes asszony vet­te át a vezetést, s a fogadószoba asztalain el­helyezett szebbnél-szebb magyar csipkékre, ma­tyó hímzésekre hívta fel figyelmemet, melyeket, ugylátszik, kiváló szakértelemmel, s főleg Ízlés­sel gyűjtöttek Magyarországon össze, mert ezekhez hasonló, a régi matyómunkák idejéből származó tompafényü szép példányokat csak Izabella főhercegasszony pozsonyi, Patay Gyu- láné és Batthyány Lajosné grófné magángyűjte­ményében volt alkalmam annak idején megcso­dálhatni. Ebben a magyar-finn miliőben, a magyarság iránt őszinte baráti érzéssel telitett környezet­ben hogyisne érezte volna rögtön otthonosan magát a nagy messzeségből ideszakadt magyar vándor. Kényelmes fotelekbe süppedve száznyi magyar vonatkozású téma került egymás he- gyén-hátán napirendre. Kétizben járták be már az általuk annyira megszeretett rokonországot, s egy-két olyan idegenforgalmi látványosságról is tettek említést, amelyekre nem ritkán főleg a külföldiek figyelmeztetése után fordult csak sok magyarnak a figyelme. — Jobban kellene egymást megismernünk, több és több alkalmat szereznünk, lehetőséget teremtenünk, hogy látogassuk, beutazzuk egy­más országait, közös eredetünk kapcsán támadt közös vonatkozásainkat nemcsak elméletileg, irodalmilag tárgyaljuk és tanulmányozzuk, — megismerjük, szeressük is közös ősi múltúnkat, s e múlt gránitköveivel körülrakott virágoskert­jeink humusába ültessük a finn-magyar barát­ság hervadhatatlan rózsatöveit. Hogy azonban e szépenhangzó szólam ne- csak virágos frázis maradjon, hanem megvaló- sitható ténnyé is vá'hassák, alapos megbeszélés tárgyává tettük mindazokat a lehetőségeket, me­lyeknek realizálása esetén a finnek és magya­rok közötti idegenforgalom, látogatáscsere mind- nagyobb méretekben megindulhasson. rüen távozott mindjobban az ember szűk világából. Nietzsche az ő társa a filozófiá­ban és Nitzsche irta ugyancsak a lét és nemlét határáról azt a verset, amely a tá­vozást, a menekülést ecseteli és amelynek visszatérő refrénje: ,,Wer dae verloir, w&s du verlorsit, Maclht mirgemdts h állít. “ Tél van, a varjak krákogva repülnek a város felé, ahol a kéményekből felszáll a meleg füst, ahol élet van, és Nietzsche, aki arra volt ítélve, hogy lángesze elborul­jon, fáradtan néz utánuk és felsóhajt: „Bald wird es scbnein — — Web deim, deir keimie He imáit ha/t!“ Nijinszkijnek nem volt hazája a föld, eb­ben osztozott Nietzschével és amikor el­vesztette, amit Nietzsche elvesztett, nem tu­dott többet megállni sehol. Mit jelenthet a visszafelé forgatott élet­film egy embernek, aki szállt, egyre szállt és nem tudott megállni sehol? Páholyából végig fogja nézni ezt a filmet, az emberi kisértetjárást, a tetemrehivást és mosolyog­ni fog. Hogyan ismerhetne rá önmagára, amikor a páholy, amelyben ül, más dimen­ziókban van és csak azok, akik szárnyalá­sában nem tudták követni és a földön re­kedtek, félénk bizakodással figyelik majd ezt az emberi színjátékot, mert elfelejtik, hogy ami a madáremberben ember volt, régen, szinte végtelen idő előtt madárrá változott. Miután Finnország legnagyobb, legszebb ré­szét beutaztam, személyes tapasztalataim, ren­geteg emberrel való beszélgetéseim alapján affé­le kis memorandumot állítottam össze, terítet­tem vendéglátó gazdám, az erre kiválóan illeté­kes, minden hasznos munkát örömmel látó Tu­lenheimo főpolgármester ur dolgozóasztalára. Megemlítettem mindenekelőtt, hogy beveze­tőként a finn külügyminisztérium sajtóosztályá­nak főnökével, majd azután a szabadságon lévő miniszterelnököt és külügyminisztert helyettesí­tő Mantere Oszkár kultuszminiszterrel is tár­gyaltam a dologról, s mindkét helyen nagy meg­értést, bátorítást, az erre illetékes magyar fakto­rokkal a tervek keresztülvitelében való szoros együttműködést helyeztek kilátásba. Természe- sen magam csak mint privát megfigyelő, s sze­rény indítványtevő óhajtok mindaddig maradni, amig indítványomat az erre Szlovenszkón és Magyarországon illetékes tényezők magukévá té­ve, a tervek megvalósítása irányában saját ha­táskörükben fognak tovább intézkedni. Idegen példák utánzása nem minden körülmé­nyek között ajánlatos és keresztülvihető, ezút­tal azonban nyugodtan hivatkozhatunk a néme­tek pompásan bevált nagyméretű német-finn diákcsereakciójráa, melynek folyamán például e nyáron 250 német és 250 finn diáklány és diákfiatalember nyert német és finn családoknál ingyen elhelyezést, tanulmányozta, megismerte, s fogja majd saját otthonában tovább ismertetni a német és finn kultúrát. Szórványosan, de csak igen kis mértékben megvolt ez már magyar és finn vonatkozásban is. Két magyar orvosnövendék, néhány mérnök és teolgóus itt jártak már e nyáron Finnország­ban, s találtak munkát, foglalkozást. De ez ta­lán még nem egészen az elénk képzelt tökéletes cél. Százakat kellene megmozgatni, részükre anyagi lehetőséget szerezni, hogy legalább hat­hét hétre Finn-, illetve Magyarországba és az utódállamok magyarlakta vidékeire utazhassa­nak, s itt csereként családoknál, vagy olyan más módon helyeztessenek el, hogy a magyar életet, magyar kultúrát, magyar közgazdaságot a lehető legalaposabban tanulmányozhassák, s úti és ittartózkodási költségeik minimálisak le­gyenek. összébb foglalva az ideáit, körülbelüli a kö­vetkezőket beszéltük meg: elsősorban a dolog praktikus és mindenki ellőtt első hallásra tet­szetős részével, a ima annyira divatos éis mindem országra, főleg financiális szempontból is igen foinitois idegenforgalmi vonatkozásokat tárgyat- fűik meg is megállapítottuk:, hogy a hivatalos és idegenforgalmi utazási irodáik mindenesetre cél­tudatos munkáján kívül az egyének nem hiva­talos, de éppen ezért mindemnél lelkesebb, sze­retettél; telített baráti propagandamunkájára Is nagy síziiilkség van, hogy egymás országainak: ismeretiem szépségeit a családi körökkel is meg- 'ismemtessük,, megszeret fessük., — egymás orszá­gaink beutazására egyénről egyénre csináljunk kedvet, beszéljünk magunk és készítsük elő meimzietteis t vére Lnket, hogy hely- és nyelv isme­reteket szerezve, egymás között minél köny- nyobbé, intenzivebbé tegyük a közlekedésit. A szokványos prospektus, sajtó és pliaikáf reklám a hivat,adós utazási irodák feladata. Miénk legyen a társadalmi megoldási rész. 8 erre a legalkalmasabb mód az ellöibb eruliteitit német mintáira megszervezendő diákceereakció­ina vonatkozó terv. S ezt kétféle módon lehetnie nagyobb tömegekre nézve is miegvalósitanL Elsősorban, próbaképp, lakoisságaink szám­arányára való tekintettel szerényen, öt ven, leg­feljebb száz diáikkal kezdhetnők a dolgot. Itt is, ott is könnyű volna ötvein vagy száz olyan családot találni, aki diáikfiát vagy leányát ezl­MiwlU /l íJüÁéni&L Tjjbu/jjJULUvó. vesen elküldemé négy-hat hétre s fogadná vi­szonzásként aiz illető vendéglátó család gyer­mekiét családi otthonába. A németek olyan sze­retettel szervezték meg ezt az akciót, hogy az illető cserediiák teljesen családtagként olvadt be a vendéglátók körébe, a vendéglátó család fejelt Vater-nek és Mutter-nek, csereles tvéreit első perctől kezdve pajtásként tegezve szólítot­ták. Ehhez a cseréküldetáshez azonban bizo­nyos feltételekéit kellene kötni. A cseregyer- meknek előzőleg rövid egy-két hónapig tartó finn, illetve magyar nyelvkurzust kellene hall­gatnia, hogy legalább némi nyelvtudással utaz­hassák ki az illfető országba s ott azután a meg­hitt családi körben játszi könnyedséggel sajá­títsa ed a fiinn, illetve magyar nyelvet. S itt, ezen a ponton kapcsolódnék be a diák­csereakció az áltialáinos finn-magyar idegenfor­galmi akcióba. Ezekből a finnül beszélő magya­rokból és a magyarul beszélő finnekből meve- lődnének azután a legtökéletesebb finn, illetve magyar idegenforgalmi vezetők. Az idegen or­szágból hazatérő cserelányok és fiuk termé­szetszerűleg önkéntes lelkes propagálói lenné­nek ezentúl a vendéglátó országnak. Miután en­nek a lelkes személyes propagandának 'követ­keztében a szülői, rokon és baráti körökből is mind többen kapnának a szeretettel dicsért or­szágok látogatására kedvet, az idegien Riviérák és drága luxushelyeik helyett, most már északi finn testvéreinket is s ő!k miniket látogatnának mindsürüibbem s ezeknek a látogatóknak önkén­tes vezetői, légárrá valóbb kalauzai lennének a finn és magyar nyelvet megtanult miagyar és finn csieirediálkok. A diákok második eltartási módija a gyárak­ban, orvosi 'klinikákon, stb. munkahelyeken való elhelyezésük volna. Ott tanulnának, dol­goznának, s aiz illető intézmény munkájuk el­lenében lakást és ellátást', érdemleges esetben esetleg némi honoráriumot is foiyósiitíhaitna szá­mukra. A polgármesteri család egyetlen gyermeke, Tulenheimo Paiivikki kisasszony, maga is dlák- leáiny s diákegyesületük vezető tagja, nagy ér­deklődéssel figyelte tárgyalásainkat s kedve­sein meghívott, hogy egyesületüket felkeressem s közvetlen közeliből tanulmányozzam a finn diákság tervszerűen kidolgozott, célirányos munkáját. Tulenheimo diákkisaisszomy a Finn­országiba ránduló magyar diáklányoknak min­denesetre egyik főment óra lesz. S mi volna a financiális nehézségek megol­dási módja? Kölcsönös érdekről lévén szó, elsősorban ős mindegyik érdekéit ország ingyen vasúti, illet­ve hajójegyet bocsátana a csereliátogatók ren­delkezésére s egyúttal hivatalosan megkeresné az átutazó országok Illetékes hatóságait, hogy a lehető legnagyobb utazási kedvezményt ad­nák meg aiz átutazóiknak s ennek fejében biz­tosítanánk annak 'kötelezővé tételét, hogy Ber­linben, Prágáiban vagy Varsóban a diákok né­hány napra megszakítanák aiz utazást, ami ta­nulmány szempontjából aiz anyagból az illető országnak válnék hasznára, mert amit. vasúti .kedvezményként adna, ellenértékét főváro­sában való tartózkodása ideje alatt költe­né el, hagyná az országban az utas. Ilyen ér­tékes, bár csak rövid ideig tartó tanulmányért érdemes volna mindenkinek ezt a minimális, esetleg egész évi takarékoskodás utján félretett költséigösszieget összegyűjteni. Persze az már megint más lapra tartoznék, vájjon kellene es lelhetne-e erre az idegenforgalom és közgazda­sági célból igein fontos akcióra hivatalos, vagy társadalmi útion is némi adományokat sze­rezni. Élő plakát, eleven idegenforgalmi segítő­társ lenne a jő vőben minden cseregyenek e a finn-magyar barátság, melyeit eddig elméletileg, irodalmi!! utón évék óta lelkesem hirdetünk, — praktikus céllá is válnék s a kölcsönös idegen­forgalom óriási lépéssel haladhatna előre, Tulenheimo polgármester elmesélte, hogy diákkorában együtt mulatott magyar diákok­kal s minden kioccintásináil ezzel köszöntötték egymásra.: — Ungormam, fiinnischman, — Brudemman. — írja be ezt, — kiértem a kegyelmes urat, — úti emlékkönyveimbe. Be is irta, Helsinki főpolgármesterének Irta: Hungaricus Viator otthonában

Next

/
  • Layout
  • Zoom
  • Rotation
Thumbnails
Contents